Kalifornia, Sacramento / 1988. Február 26 26 Esküvőszervező Civilians Odette Yustman

Karakter személyisége

Evelyn egy temperamentumos, határozott és domináns jellemű törekvő "példánya" a női nemnek. Soha senki nem tudná rávenni olyanra amit ő nem akar és ezzel együtt nem mond semmi  és senki olyannak igent, amit amúgy nem akar. Nem lehet rábeszélni semmire, megvesztegethetetlen. Sok ismerőse a németjuhászkutyával hasonlítja össze, mondjuk nem meglepő, hisz a lány ő maga is tulajdonosa két jól megfejlett példánynak. Talán tőlük tanult?
Múltjából kiindulva nem szívesen köt barátságokat emberekkel, viszont beadva a derekát a „vonzásnak” életre szóló barátságokat tud kötni. Annak ellenére, hogy milyen határozott jelleme van, könnyen elviselik az emberek maguk mellett természetes bájának és türelmességének köszönhetően. Nem szokott feleslegesen beszélni, ezt pedig sokan díjazhatják is, hisz egyre több nő van aki mindig a társaság középpontjában akarja magát tudni.
Tipikus ősromantikus. A nagy Ő-re vár, aki majd valamit elindít benne, és akiről rögtön tudni fogja, hogy neki szánta a sors, noha nem vesz mérget arra, hogy a szerelem ilyen formában fog megjelenni az életében.
Nem szeret egyedül lenni. Fogalma sincs, hogy ennek mi az oka, de kiskora óta képes magának minden hülyeséget bebeszélni. Vagy a baltás gyilkos árnyékát látja a függönyön, vagy rusnya lények kúsznak át egyik helyiségből a másikba, vagy szimplán figyeli őt valaki. Kicsit talán paranoiásnak lehet nevezni, de még mindig nem klinikai eset. Bár ki tudja, lehet nem áll távol tőle.
Mivel tudja, hogy roppant fogékony és okos elmével áldotta meg a sors, nem fél ezt a jó tulajdonságát megcsillogtatni, persze csak elfogadható kereteken belül. Soha nem kérkedik "zseni" elméjével, de jócskán rájátszik az igazára főleg akkor, ha számára ellenszenves személynél kell bizonyítania.  Nyugodtan lehet mondani azt is, hogy rosszabb napjain képes lenne még egy díjbirkózónak is nekimenni, akaratos és makacs tud lenni, azt viszont a legfelsőbb szinteken.
Elszántsága mellett már csak a hiperaktivitása a nagyobb és a dolgok iránt érzett lelkesedése. Kislányos kitörő örömökkel szokta boldoggá tenni az őt megajándékozókat. Minden apróságnak örülni tud, viszont jobban szeret adni, mint kapni.
Mindenekfelett munkamániás és ezt lehet negatív és pozitív tulajdonsága is. Ha elvállal egy munkát, akkor azt igyekszik a legtökéletesebben, legpontosabban megvalósítani. Egy szóval maximalista. Törekszik a szépre és a jóra. Esküvőszervezőként remek ízléssel áldotta meg a sors, így soha nem látni toprongyosan, hanyagon felöltözve. Fontos számára, hogy adjon magára, hisz a mai világban ez az elsődleges, hisz a kinézet alapján ítélkeznek az emberek. Tisztelet a kivételnek.

Történet vagy szerepes példa

A csend megmásíthatatlan. Végtelen és olyan mély, hogy az ember szinte zavaróan hangosnak hallja még akkor is, ha a neszezések halk zaja elül mellette.
A fehér, hamvas fényben úszó szobának minden pontját angyali csilingelése teszi izgalmassá, melyek a hajnal fényébe merülve jelennek meg. Halovány fénycsóvák festenek lágy vonalakat a falakra, rajzokat, furcsa, de annál ismerősebb motívumokat. A spirális formák, csúcsok, csillagok és gömbök a karácsony szépségére emlékeztetik a hó leplére hasonlító, fehér paplanhabok között elmerülő sötéthajú lányt, ki gyermeki kíváncsisággal kandikál ki a párnája alól.
Szárnyakon repülő, halk, élvezettel teli kacajok moraja tör át a hókristályos ablakokon, melyek előtt a kora reggeli szellőnek hála, a függönyök fátyolszerű anyaga vidám táncot lejt, hogy egy kis kíváncsiságra invitálja a lányt. A szoba bár kellemetlenül hűvösre hűlt, ő mégis egy szál hosszú földig leérő vörös selyem köntösben és hálóingen indul el a kitárt erkélyajtó felé, hogy kiléphessen a hófödte kőre. Kislányos csillogás költözik sötétlő szemeibe, és biztos benne, hogy a bánat könnyfüggönye se tudná ezt most porrá zúzni.
A padlót itt-ott beterítő hó bár nedves, és elborzasztóan hideg, most mégse zavaró, mi több, élvezettel tölti el Evelynt és csak akkor tér magához, mikor elérve a kovácsoltvasból ácsolt kanyargó korlátot megmarkolhatja azt, és eléggé kihajol ahhoz, hogy láthassa az utcákon játszadozó gyerekeket. Mind sállal és sapkával, kabáttal felszerelt mackóknak tűnik, ahogy hóembert építenek, páran pedig angyalkát formálnak egész alakjukkal elterülve a pamacsok között. Felpillantva az égre, szürke fellegek baljóslatú tornyosulásával találja szembe magát, melyek a közelgő hó reményét sejtetik.
Az első várt hópihék alig pár pillanattal később meg is érkeznek, és míg eleinte párosával érkeznek, hamarosan egy egész hadseregre elegendő pihét ont ki magából a felleg tenger.
Evelyn maga elé nyújtott tenyerére egy méretesebb példány szálingózik rá, és olvad apró víztócsává, amint találkozik a bőrfelülettel.
Halk sóhajra felfigyelve már sarkon is fordul, így az ő, és kedvese, Nathaniel tekintete egy kihívó pillantásban forr össze. A férfi elnyílt ajkakkal néz végig Evelyn testén, melyet egy grafitszürke selyemhálóing takar, mi alól buján kandikál elő két formás combja, a hidegnek hála pedig egészen apróra húzódott mellbimbói nekifeszülnek az anyagnak, amin egy pillanatra elidőzik fagyos, de áhítattal teli tekintete. Kezét felé nyújtva, Evelyn meg is szaporázza lépteit, hogy mihamarabb kedvese karjában találja magát. A lendületnek hála, mindketten a hatalmas franciaágyon kötnek ki, s ízületek találkoznak ízületekkel, homlok homlokkal, majd hangos, nevetés töri meg az eddigi tompa, baljóslatú csendet. A lány hosszú, vékony ujjai beletúrnak Nate szőke tincseibe, így az érintéssel egy halvány, de annál élet telibb mosolyt tud előcsalni belőle. Manapság annyi kegyetlenség történik a férfival, hogy az ilyen pillanatok valóságos csodának számítanak az életében, Evelyn pedig saját, egyéni győzelmének tudhatja be őket.  

~

Ez volt az utolsó napok egyike, amit együtt tudott tölteni a párjával, hisz az egy csúnya baleset martalékává vált. Nem veszítette el az életét, legalábbis véglegesen nem. Viszont kómába esett, Evelyn pedig olyan gyáva és kétségbeesett volt, hogy fél évig volt csak hajlandó várni rá, mikor viszont magához tért, nem ismert a lányra. Ez volt az egyik legnagyobb törés az életében.
Feladta.

~

Lényegében felesleges lenne egy egész élettörténelmet papírra vinni, hisz kit érdekel? Nem számít senkinek manapság az, hogy honnan jött az ember, ki fia, borja, mit akar az életben elérni vagy, hogy kik a hozzátartozóik. Kikkel találkozott már és kivel szeretne. De soha nem árt minimálisan megemlíteni egy-két dolgot, ha már beestünk a történések sűrűjébe.
Evelyn egy francia anya és egy amerikai apa szerelmének harmadik csodája… vagy mégsem.
A gond az, hogy ez a szerelem hamar be is végeztetett, hisz a kedves mama hamar elhagyta az egész családot. Gyerekestül, férjestül, mindenestül és csak egy méregdrága Porchéval és egy „táskakutya” társaságában óhajtott tovább élni.
Így édesapjával és két fivérével nevelkedett, kik hat és tíz évvel idősebbek nála. Ő volt a három pasi kis tündérkéje, így tény és való, hogy a kelleténél jobban el volt kényeztetve. Kislányként mindent megkapott, amire csak vágyott még akkor is, ha pénzhíján voltak.
Az iskola első évei épp olyan nehezek voltak számára, mint bármely más kisdiáknak, kik anyai segítségnyújtás nélkül nőttek fel. Nem volt senki, aki finom szavakkal bíztatta és bátorította volna. Idegen volt neki minden és mindenki. A tanítónőkkel soha nem találta meg a közös hangnemet, hisz eleinte azt hitte, hogy az anyja helyébe akarnak lépni. Viszont hamar rájött arra, hogy kislányos bájának és jó természetének hála barátnők hada vette körül, csak épp nem vette észre.
Idővel kialakult egy megnevezhetetlen távolságtartást közte és a családja között. Eleinte tőlük függött, ők voltak a mindenei, velük ébredt és tért nyugovóra. De a serdülőkora beköszöntével rájött arra, hogy amilyen gyorsan kilépett az édesanyja az életéből, úgy a többiek is megtehetik ezt, és abba valószínűleg belepusztulna. Fiatal kislányként nem tudta elkülöníteni egymástól a helyes és a helytelen cselekedeteket, gondolkodásmódokat, így folyamatosan távolodott el nem csak a családjától, de az újonnan szerzett barátaitól is, kik bíztak benne és szerették.
Idővel nem maradt neki más, mint a tanulás. Megszállottja lett a divatszakmának. Ruhákat kezdett halomszámra tervezni, idővel pedig meg is csinálta őket, szóval vannak ruhaköltemények rajta, melyeket nem csak ő tervezett meg, de ő is készítette el az egészet. De mint a hobbik általában, ez se tartott túl sokáig vagy legalábbis nem gondolta úgy, hogy ezzel akar foglalkozni. Kipróbálta a cukrászatot is, és bár finom, szép süteményeket képes csinálni, azok mégse állnák meg a helyüket egy cukrászdában. Szóval váltani kellett. Mindig is elvarázsolták az esküvői ruhaköltemények, a készülődés, a pompa, a csillogás és a felhajtás. Ő is részese akart lenni annak, ahogy a menyasszonyok könnyekben törnek ki a kimerültség vagy a gyönyörűség miatt. Kézzel akarta tapintani az emberi élet nehézségeit, hisz a saját életéből mindig is hiányolta. Neki mindig olyan könnyen ment minden – az emberi kapcsolatokon kívül. Túl könnyen. Könnyen talált magának pasikat, könnyen ment a tanulás, könnyen szót értett az emberekkel. Nem érték szélsőséges viszontagságok, míg mindenki mást igen. Ő is emberként akart élni nem egy tökéletes hercegnőként. Csak épp arra nem jött rá, hogy míg ő a pityergő menyasszonyokat és a kétségbeesett vőlegényeket vigasztalja, addig a saját élete romokban hevert.
Mostanra számtalan fajtát megtanult. Meg volt a múltja ahhoz, hogy ez a gondolat hajtsa előre.

~

Huszonegyedik születésnapjára egyetlen dolgot kapott, s bár sokaknak jelentéktelen apróságnak tűnne, ő mégis azóta is őrzi, és tudja, azzal az egy kis papírdarabbal, megtudta nagyjából az egész életének történetét. Megtudta, hogy miért volt olyan furcsa számára minden, miért nem találta meg a helyét.
A legtöbb alkalommal mindig várta egy levél valahol, amit az anyja címzett neki. A szobájában, a tortája mellett. Első iskolatáskájában, amit édesapjával közösen vettek. És még sorolhatnánk. És bár mind-mind felér ezer szóval, ez az egy mégis más, mint a többi.


Evelyn!

Huszonegyedik születésnapod a következő mérföldkő az életedben oly sok másik közül.
Ez lesz az utolsó levelem, amit neked hagyhatok, úgyhogy jól figyelj!
Gyáva voltam és elmenekültem. Nem volt elég erőm hogy végig kísérjem az egész utadat addig, míg el nem jutsz, teszem azt az oltárig.
Sajnos nekem nem járt ki ez a fajta csoda az életemben, de köszönöm neked azt a kilenc hónapot, amit együtt tölthettünk. Viszont amit meg kell tudnod! Amit az apád nem fog elmondani neked soha a büszkesége és a szeretete miatt az az, hogy béranya voltam. Nem az apád és nem az én gyerekemként jöttél a világra, hanem egy kedves, Vegasi pár egyetlen lányaként, csak… végül valami ok folytán nem tudtak felnevelni téged. Két évet töltöttél náluk, de utána mintha mi se történt volna, visszahoztak az apádhoz.
Felesleges lenne szentbeszédekkel tarkítani ezt a levelet, mert ugyebár köztudott, hogy soha nem voltam egy nagy poéta. De ezt mindenképpen tudnod kellett.
Törekedj arra, amit elszeretnél érni. Ne akarj senkinek megfelelni, csakis saját magadnak! Légy önzetlen és alázatos, ne felejts el szeretni.
Ezek lennének azon anyai jókívánságok, melyeket felnőtté válásod alkalmával nyíltan elszavaltam volna neked függetlenül attól, hogy a lányom vagy, vagy sem.
És egy hatalmas kérés. Ne kérd számon ezt az apádon, beszéljétek meg békésen!


u.i:  Az ékszeres ládikám elzárható részén megtalálod a családunk hosszú időre visszanyúló ereklyéjét. Vigyázz rá, és majd te is úgy cselekedj, mint én. Add tovább a lányodnak! "

Tervbe vette hát, hogy felkeresi azokat a bizonyos „Vegasi szülőket”, akiket lassan második éve megállás nélkül keres.
Az élet nyitott a számára, csak rajta áll, hogy hogy osztja a lapjait, s miként játssza ki őket.