Megint kicsit szétesőben vannak a dolgaim. Azokhoz az emberekhez nem sikerült közelebb kerülnöm akiket figyelek egy ideje. Tehát a szokásos tengés lengés megy, bár a sok gyógyszert összeszedegetni, vagyis inkább az árát, emellett élni valamiből, és lakást fizetni, már magasabb labda. A jelenlegi munkahelyemen enyhén szólva is szar a fizetés. Valahol viszont laknom kell, és ingyen. Ezt pedig hogy tudom elérni? Nos, van a külvárosban egy negyed, amit maguknak követeltek a gazdagok. Fel is épültek a nagyobbnál nagyobb kéglik, de ezek többnyire csak nyaralók, és hónapokig itt sincsenek. Szóval jelenleg én így tengetem a napjaimat. Bizonyos Mr. X házában. A neve egyébként se fontos. Jó nagy ház, sok extrával. Csak nem csaphatok túl nagy lármát sem fényáradatot, nem akarom a zsarukat a nyakamba kapni. És igazából hozzá kell tennem, hogy az értékesebb cuccokat ha olyanok, akkor elviszem és elpasszolom feketén. Nem bútorokra kell gondolni persze, csak az apróbb tárgyakra meg elektronikai cuccokra.
Pár napja egy ilyenbe dekkolok.Kicsit olyan mintha valami Hamupipőke sztorit élnék meg. Enyém minden, enyém az egész, csak éjfélkor kidurranhat a lufi, és nekem el kell mennem. De egyelőre minden szép és jó.
Aludni készülök. Naná hogy a legnagyobb hálószobát jelöltem ki magamnak. Szokás szerint eltüntetem a nyomaimat a konyhából, és teljes ruhatár hiányában, csak bugyiban és egy atlétában csusszanok be az ágyneműk közé. Álmaim édes kis földjén úszkálva, zajra leszek figyelmes, és gyerekek nevetése hallatszik. Felülök mint akibe a villám csapott bele, és ijedten nézek körbe. Hazajöttek...éjszaka. Hihetetlen! Addig jutok el hogy felrántsam a cipőmet, és ki is osonjak az erkélyre. Hevesen dobogó szívvel gondolkozom hogy mit csináljak. Átkapaszkodok a szemben lévő fára, és frankón végig is dörzsölik az ágak minden pontomat ahogyan egy félőrült Maugliként átcsimpaszkodok. Eddigi hálószobámban még nem kapcsolták fel a villanyt. Pedig tuti rájönnek hogy járt ott valaki, ugyanis én hülye a nagy sietségben elfelejtettem beágyazni. Szóval elég szánalmasan festek ráadásul bugyi-atléta kombóban dideregve a fán. Szóval megpróbálok észrevétlenül átmászni, de rosszul mérem le a távolságot, és beesek a szomszéd telekre. Itt se sok mozgást láttam eddig, de biztonságiak vannak. Biztos valami olajsejk szokott néha-néha idejönni. A bokámnak kb meszelnek is, szóval próbálok észrevétlenül sasszézni bokortól bokorig. Azt már innen látom hogy a medence ki van világítva, de látszólag minden nyugodt. Fogalmam sincs hogy hova megyek be, melyik ajtón, melyik szobába, de bemegyek. Villanyt nem merek oltani, mert van egy érzésem hogy még a hely is be van kamerázva. Benyitok az első ajtón, és mivel az orromig sem látok, csak lecsúszok a fal mellett, térdeimet felhúzom, fejemet ráhajtom a karjaimra, és hagyom hogy tényleg elnyomjon az álom. Már az se érdekel ha a biztonságiak rám törik az ajtót, amennyiben hagynak felöltözni.

Hatalmas fekete autó gördült a kocsifeljáróra, mely mellett már egy fényben úszó autó parkolt. Az elit negyed biztonsági szolgálata néha igen komolyan veszi a feladatát, és a legkisebb apróságra is a lehető legkomolyabban reagál. Mondjuk ez el is várható azért a pénzért, amiért a környéket biztosítják, de azért a villogó és a két marcona arccal megáldott vadkan senkinek sem esik jól éjjel kettőkor.
- Jó estét Mr Bishop! - biccentett, majd szólt be a letekert ablakon a magasabbik, aki azzal a hatalmas bajússzal inkább tűnt az Village People bőrszerkós fenegyerekének, mintsem egy rendőrnek.
- Miben segíthetek uraim? - hangja nyugodt volt. Nem tudott olyan helyzetet elképzelni, ami miatt aggódnia kellett volna, hiszen biztonságos környéken élt, s ha mégis kritikus a szituáció, akkor egyszerűen elhajt.
- Riasztást kaptunk a központba, hogy valaki betört a házába. Mi is most érkeztünk meg, még nem tudtuk átvizsgálni a helyszínt. Tudjuk, hogy nemrég cseréltette le a biztonsági rendszerét és több téves riasztás is befutott hozzánk, de biztosra akarunk menni. És pár percnél nem is tart tovább az egész...
- Persze, persze. Tegyék a dolgukat. - egyezett bele a házkutatásba, majd kiszállt a kocsiból, hogy kicsit kinyújtsa elfáradt végtagjait. Az út Los Angelesből nem túl hosszú, ha nem törődik az ember a sebesség-korlátozással, mégis kellett neki az a pár mozdulat, amivel lazított testtartásán. Csak figyelte, ahogyan a két biztonsági előremegy, majd ő is követte őket, hiszen valakinek be kellett őket engednie.
Lassú léptekkel haladt előre miközben figyelte a házát, de nem látott semmi furcsát rajta. Egy pillanattal később már azon kapta magát, hogy a kulcsaival kinyitja a főbejárat ajtaját és máris beüti a biztonsági rendszer négy jegyű számkódját. A néma riasztó ekkor kapcsolt ki, amit a központ azonnal visszajelzett a két biztonságinak.
- Vettem központ, körülnézünk a házban. - szólt vissza rádión a magasabbik, majd visszapillantott Zanere, aki időközben kissé a háttérbe húzódott. - Kérem, maradjon itt. Úgy biztonságosabb.
Zane csak bólintott, majd a bejárat melletti komódnak dőlt neki, hogy a postáját nyálazza át. Nem volt ideges, hiszen biztos volt benne, hogy ismét a riasztórendszer hibája az egész felfordulás, amiért természetesen a gatyájukat is el fogja perelni a cégről, aki felszerelne az egész ketyerét. S ha mégis betörő jár a házában, akkor mi van? Nincs olyan, amit pénzzel ne lehetne pótolni, a többi pedig nem ér annyit, hogy gondolkozzon vele. Egyszerűen nem érdekelte az egész, inkább csak minél gyorsabban túl akart lenni a huncutságon.

Az összeomlásom közepén, és álomföld szép vidékén ugrálgatva, zajra leszek figyelmes. Nagyon lassan jut el az agyamig hogy ez nem az álmomban van, hanem nagyon is valóságos. Felpattannak a szemeim, és próbálok fókuszálni hirtelen hogy mi is történt és hol is vagyok. Persze! A békés kis illetéktelen ott lakásomnak vége lett, és véletlen beestem a másik palota jellegű kégli kertjébe. És mivel itt hemzsegnek az őrök is, bujkálok itt a nem is tudom hogy melyik helyiségben.
Ha lehet, próbálok teljesen mozdulatlan maradni, és csak fülelni hogy mi történik. A néma csend ölel körbe, bár nyugodt egyáltalán nem vagyok. Ki tudja hányan özönlenek be? Vagy az is lehet hogy ide is a tulajdonos érkezett haza. Nyilván, egyik énem azt mondja, bújjak elő, ismerjem be hogy mit tettem, és kérjek szépen bocsánatot. A másik azonban azt mondja hogy kit érdekel az egész? Akkora a ház mint valami labirintus, ne fájjon már neki ha pár éjszakát a vendége vagyok így látatlanban. Persze, ezt már nem face to face szándékozom előadni neki. Talán jobb ha nem tudja hogy én is itt vagyok. Talán.
Négykézláb, teljes csendben kúszok előre a sötétségben. Rám jön a nevethetnék ha elképzelem magamat külső szemmel. Persze most nem ennek van itt az ideje. Az egyébként a legrosszabb az egészben, hogy nem ismerem ezt a házat, és fogalmam sincs hogy mi hol van. Vakon megyek előre, átkúszva egy boltív alatt, ahol már némi fényt is látok. Igaz csak az udvari lágy világítás adja meg ezt, de még az is több mint a semmi. Miért is nem lettem macska? Nem lennének ilyen problémáim hogy nem látok a sötétben...
Felegyenesedek, és kisettenkedek. Benn már hallani a bakancsok csikorgását is a padlón. Mi marad? Mi marad?
Lemondó sóhajjal beleereszkedek a medencébe. Angol vagyok, a hideg vizet mondhatni megszoktam, még oxfordi pályafutásom során. Lemerülök, és ameddig tudok ott is maradok. A fickók ahogy elmennek, már semmi mást nem hallok csak a szívem egyre jobban dörömbölő ritmusát. A levegőm vészesen fogy, és ha nem akarok szégyenszemre itt meghalni valami idegennek a medencéjéért, kénytelen vagyok feljönni. Mélyeket kortyolok a friss levegőből, és körbenézek. Semmi mozgást nem látok. Újabb dilemma előtt állok. Vagy visszamegyek a házba, és lopok valami ruhát, a vizeset meg eldugom valahol, vagy megpróbálom belülről megmászni a falat. Oké opció kettő totálisan lehetetlen.
Fenébe az egésszel, meg ezzel a labirintus formájú kéglivel is! Ott megyek vissza ahol jöttem. Gyanítom csak valami vendégszobában vagy hálószobában aludhattam a megérkezésig.
Remélem csak valami rutin ellenőrzés volt. Kétszer majdnem elesek ugyan amikor visszaegyensúlyozok, de sebaj. Mivel nincs semmi amivel fényt tudnék csinálni, kézzel tapogatózok végig, de már kezdek fázni is. Itt a sivatag mellett nincs olyan hej de dögmeleg esténként. Találok valami szekrényfélét, és találomra kiszedek egy nadrágot, meg valami ingféleséget. Biztos hogy mindkettő férfi holmi. Méghozzá tapintásról megmondva, nem is valami hajléktalan tengeti itt néha a napjait. Leszedem magamról a vizes cuccot, és felveszem ezeket. Csak így gyorsan. Mindkettő nagy, amin nem csodálkozom, de legalább egyik sem vizes. Meg akarok róla győződni hogy a ház üres, hogy nyugodtan felfedezhessem azt hogy reggel hogy tűnhetek el innen feltűnés nélkül a leggyorsabban.
Elindulok az egyik folyosón, de minden csendes, és sötét. Jobbra fordulok, és belépve egy helyiségbe, nekimegyek valami hidegnek. Persze, a hűtő. Akkor megvan a konyha. Talán ez lenne a legstabilabb egyelőre. Aprót tüsszentek, és a bárpult mögé settenkedek, hogy újból helyet foglalhassak a földön szokás szerint. Bár álmos egyáltalán nem vagyok. Sőt, igazából kéne egy zuhany és egy törölköző, de ne kívánjak már ennyi mindent mi?

Észre sem vette, hogy milyen gyorsan eltelt az idő, hiszen a biztonságiak már kifelé tartottak a házából, miközben ő a telefonján babrált. Híreket olvasott, megnézett pár árfolyamot, lehetséges üzleti ajánlatokat ellenőrzött a levelezésében, de semmi érdekeset nem talált. Így unottan vágta zsebre a készüléket, majd egyenesedett ki.
- Nem találtunk semmi gyanúsat Mr Bishop. - mondta az alacsonyabbik, majd biccentett egyet és kollégájával elindult a kocsijuk felé. - További szép estét.
- Maguknak is. - válaszolt Zane, majd csukta be a két álrendőr mögött az ajtót, hogy végre a lazításon járhasson a feje. Nyakában tördelt egy izületet egy kisebbfajta rántással, majd megrázta a vállait a hirtelen jött felfrissüléstől. Nem kapcsolt villanyt, pontosan tudta mindenről, hogy merre van, így majdnem vakon, a külső megvilágítás segítségével könnyedén lavírozott el a nappaliba, ami egybe volt nyitva a konyhával. Hosszú másodpercekig állt tétlenül, majd eldöntötte végre a dolgot és a kanapét vette célba.
Lépései tompák voltak a szőnyegpadló miatt, s amikor leült, le is vette a cipőjét. Zakója az egyik fotelben landolt, nyakkendője követte, majd oldotta ingjének felső három gombját, csupasz felsőtestet villantva a semminek. Szinte hangtalanul ült le a bőrkanapéra, majd macskás mozdulattal nyújtózott el rajta. A távirányítóért nyúlt, hogy valami nyugtató zenét tegyen be, de ekkor egy hang járta be az egész teret: egy tüsszentés.
Ebben a pillanatban kellett volna kétségbe esnie, de nem olyan fából faragták, hogy egy apró hangon kitóduló tüsszentés felzaklassa. Amennyire csak tudott, próbált csendben maradni és a hang forrása felé lopózni, ami zokniban nem esett a nehezére. Kezében ott volt a hifirendszer távirányítója, amit emlékezetből programozott fel a legmagasabb hangerőre és amennyire megvolt a fejében, egy eléggé ütős számot választott ki.
A bárpultnál volt, jobbja a villanykapcsolót kutatta és találta meg, míg baljának mutatóujja a "Play" gombot érintette és kapcsolta be a lejátszót, és már szinte hallotta is, ahogyan feldöbörög Guns'n'Roses-tól a You could be mine című örökzöld, de helyette egy ismeretlen salsa vad ritmusai csendültek a hatalmas nappaliban.
Már nem volt mit tenni, felkapcsolta a villanyt, fejében egy apró bejegyzést tett, hogy kirúgja a takarítónőjét a zene miatt, majd várta a megfelelő pillanatot, hogy hátulról lephesse meg a váratlan idegent.