Egy kis vörös nem árthat meg! Döntöttem el gyorsan magamban a kormány mögött ülve, hogy aztán a következő pillanatban már a rúzs csússzon végig az alsó ajkamon. Jiro nem bírt a farkával általában, és még akkor is képes volt felajánlkozni nekem, mint valami rossz kurva, miután vagy hatszor mondtam már neki nemet. Azt mondta, hogy imádja a keleti nőket, én pedig még csak egy kis jóindulattal sem nézek ki sápadtarcúnak, ahogy azt Winnetou is hangoztatta a mozivásznon. Nem lehet mit tenni, sajnálom, ezt hozták össze apámék. A gondolatra morcosan sóhajtottam egyet kilökve az autó ajtaját is, és habár féltettem ezen a környéken a kicsikémet, be nem ültem másik autóba, ha nem úgy cipelték a seggem.
Szegecses bakancs, fekete bőrnadrág és egy egyszerűbb vörös felsőben úgy gondoltam, hogy a japán fickó elfelejt majd szűkszavúan fogalmazni, ahogy az eddig felvett miniszoknya és magasan felsliccelt ruha is megtette korábban a hatását. Szerettem, ha úgy történtek a dolgok, ahogy azt megálmodtam; én kérdezek, Jiro válaszol és a nyálát csorgatja. A pénz pedig, ami a markát ütötte a találkozásainkkor, bőven elegendőnek kellett lennie ahhoz, hogy arról beszéljen, amiről csak akartam.
Tompa csengőhang kísérte belépésemet az étterembe, de nem tudtam elkerülni, hogy az egyik fonnyadt arcú idős nő rám ne nézzen, és mint aki maga a sátánt látta volna, hátat fordítva nekem folytatta az asztalok letörlését. Normál esetben köszöntem volna neki, de ha már így játszunk, én sem szándékoztam udvarias lenni, egyszerűen ellépve mellette végigsétáltam a már üzemi területnek nevezett folyosón egészen az irodákig, ahol pontosan tudtam, merre keressem Jiro-t. Mindig ugyanott ült, a gépén pornót nézve. Gusztustalan egy ember, soha nem fogtam vele kezet inkább, még ha ő ragaszkodott volna is hozzá.
- Kell esetleg viagra? Vagy inkább a segítő kézre voksolnál? - dőltem neki az ajtófélfának, ahogy elmerült a nyögő hangok dallamában, és még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy felnézzen. Egyszer még ebben fog meghalni, én mondom! Képtelen több dologra figyelni egy időben. Hirtelen mocorgás és káromkodás kíséretében elcsomagolta magát, és félig álló farokkal felállva vigyorgott rám az asztal mögül, mire a hajamba túrva, egyetlen sóhajt kiengedve ajkaim közül inkább meg sem vártam a válaszát. - Mit tudtál meg? - összevont szemöldökkel figyeltem, ahogy megkerülve az asztalt felém igyekezett, mire hagytam, hogy ellépjen mellettem, de azért arra ügyeltem, hogy még csak véletlenül se érjen hozzám.
- Carley, nem mondom, hogy nem imádom azt a formás kis segged látni, de legalább egy sziát megérdemelnék. Azt gondolom, hogy kihasználsz te engem, és csak azért akarsz látni, hogy a piszkos kis ügyedben segíthessek - nem kellett átgondolnom, mert így volt, teljes mértékben. Nem érdekelt Jiro, csak az, amit megtudott a yakuzákról, és felhasználta azokat a pletykákat, amiket az étteremben hallott. Mogorván nézett rám, de ahogy a szemei végigmásztak a felsőmön, majd a nadrágomon is, láttam rajta, hogy megenyhült. - És kihasználod, hogy reszelnék - megrántottam a vállaimat. Mint eddig is, ez nem az én problémám volt.
- Van valamid, vagy elhordhatom magam innen? - semmi kedvem nem volt a hülyeségeit hallgatnom, ezért is a lényegre akartam volna rátérni. Elegem lett hirtelen belőle, és még az ingyen sushi-jával sem tudott volna rávenni arra, hogy maradjak a lelkivilágát pátyolgatni, amiért nem hagytam hokizni az irodájában. Különben is mi lett volna, ha az az idős Holle anyó talál rá? A végén még mentők vitték volna el a nénikét!
- Ne olyan hevesen, cicuka! - nyúlt volna az arcom felé, de félúton elmaradt a mozdulat, ahogy a konyha felől hatalmas csörömpölés hallatszott. - Mi az isten ez?! - mintha elfeledett volna, dühödt, japán-méretű bikaként vágtatott végig a folyosón, én meg csak kíváncsiságból követtem őt, mert részben még soha nem voltam semmilyen étterem konyhájában. Vajon miért?!
- Megmondaná valaki, hogy mit keres ez - a levegőbe emelt diadalittas mozdulattal egy éppen elé csúszó serpenyőt a földről - itt, ahelyett, hogy kurva nagy rendet hagynátok magatok mögött? - vágta a pultra azt az izét, én pedig próbáltam kitalálni, milyen hadiállapotok uralkodtak a konyhában.

Tisztában voltam azzal, hogy én sem vagyok könnyű eset, de a kapucnis ürge, az biztos, hogy én ekkora színházat nem szoktam csinálni, mint amit ő. Csak egyetlen másodpercnyi időt hagyott arra, hogy a káoszt felmérjem, amikor a következő pillanatban a lövésre a fájdalommal vegyített kiáltás /sikoltás rángatott ki a gondolataimból, amire sikerült még nekem is összerezzennem, de azért nem estem kétségbe, vagy kezdtem bele a lányos sikoltozásba. Jiro már medencét sírt a konyha kövezetére végig fogdosva a térdét, amitől nem hogy elállította volna a vérzést, csak a sebet cseszegette az ujjaival. Még több fájdalom! Sejthettem volna, hogy mazochista alkat, igazán.
- Szétlőtted az informátoromat - néztem bele a pulton üldögélő, na meg nekem parancsolgató szemeibe nem tetszően kimondva a tényt, mert így hogy a francba fogom megtudni azt, amiért jöttem? Így majd kísérgethetem a kórházba, ha túléli ezt a napot. Remek, másra sem vágyom, mint véráldozatos estére. - Nem menedzser, csak a főnök unokaöccse. Pornót néz állandóan. - fintorodtam el, mintha bűn lenne az, amikor amúgy nagyon nem, mellesleg prostituáltként csak ne szóljam meg a felvételes nőket. Az ő munkájuk is szent és sérthetetlen.
- Kussoljál - sipította nőiesen sírós hangján Jiro, valahogy elhagyva a cicuska, kiscica, mézecskalácska kifejezéseket, amikkel azt gondolta, hogy lekenyerezhet. Hát rohadtul nem! - Nem tartozunk neked semmivel, te faszfej! - ezt már a pisztolyosnak címezte, felülve eddig megpróbálta megnézni a lábát, hogy egyáltalán volt-e még térde. Sajnos igen, helyre fog jönni, ha nem hal meg, amit azért reméltem. Ha kihúzom a szarból, tartozni fog nekem. De azért meghalni sem akartam volna, és elnézve a konyhát a pulton ücsörgő fickó nem az a beszéljünk a zen és a jin-jang jelentőségéről típusúnak tűnt, így elléptem az ajtóból, hogy Jiro mellett leguggolva a zsebeit nézhessem meg azok után, amiket kért a kapucnis ürge.
- Ne merészeld, te liba! - lihegve, de meg nem állítva engedte, hogy végignézzem a ruháját némi zseton után, de semmi. Azért örültem, hogy engem nem akart bántani Jiro - egyelőre -, mert annak nem lett volna nagyon jó vége. Rá nézve legalábbis.
- A többieket is végig kellene taperolnom, vagy csak ezt az egyet? - néztem hátra a pulton üldögélőre, nem elhúzódva Jiro-tól, aki már a legszívesebben inkább sokkot kapott volna a vér látványától is, na meg a fájdalomtól, amit a golyó ütötte sebbel kapott ajándékba. Mögötte a mosogatópulthoz nyúlva leszedtem egy filéző kést, amivel a pólóját szétvágva szedtem le róla, mert gyanítottam, hogy nem lenne együttműködő nagyon, még ha jót is akartam neki. Elszedve a sebéről a kezeit, a póló anyagával kötöttem be a sérülését, mert nem akartam volna, ha elvérzik itt nekem, amikor még azt sem mondta meg, amiért jöttem. - Legközelebb a kezét lődd el, mindkettőt, akkor a farka érintetlen terület marad - ezt azért már mosolyogva mondtam, abszolút nem komolyan Jiro szemeibe nézve, de a mögöttem lévő fickónak címezve a szavaim, kíváncsian arra várva, hogy mit válaszolna rá.
- Ha megteszed, esküszöm, hogy kinyíratlak! - újab süvítés, megint Jiro-tól, a háttérben pedig a japán fiúk mozgolódni kezdtek. Mert miért is ne akcióztak volna kamikazenak képzelve magukat?! Igen, igen, első és második világháború, a híres-neves tervek, de a vége mindnek ugyanaz lett; meghaltak. Sosem voltam odáig az öngyilkos hadjáratoknak.
- Mit követtek el, hogy szereted a mészárszéket? - kíváncsian végignéztem megint a konyhán nekitámaszkodva a Jiro mögötti pultnak, kezemben hagyva a kést is, arra az esetre, ha használnom kell. Sosem lehet tudni ugyebár, hogy ki az őrültebb a nem normálisak közt.