Annyira távol állt tőle ez az egész világ, s most mégis ott állt mindennek a közepén, egy falat bámult, melyen híesebbnél híresebbek képeit nézegethette. Ismert közülük párat, talán némelyik neve is megragadt egy-két korábbi filmes élményéből, de többségük teljesen ismeretlen volt számára. Csak onnan gondolta, hogy celebritásokról van szó, mert mindegyik vicsorán érezte a felsőbbrendű lenézést, amit felé kommunikáltak.
Ripacsok, gondolta magában, majd telefonjával kezdett el babrálni, ellenőrizte újra, hogy miért is kellett itt lennie. Ha tehette volna, lemondta volna az egészet, de édesanyjával nehezen lehetett ellenkezni. Sandra Bishop-Ewing az a fajta nő volt, aki csak egyszer kér és akkor sem tűri, ha ellenkeznek vele. Most pedig arra "kérte" a fiát, hogy jöjjék el ebbe a stúdióba, nézzen szét a forgatáson és alkosson véleményt.
Nem mintha túlságosan sok érzéke lett volna az esztétikumhoz, a stáb munkájához vagy a szappanoperákhoz úgy általában. Zane nem ezért volt itt, hanem anyjának üzleti érdekeit képviselte, döntést kellett arról hoznia, hogy érdemes ez a teleregény a befektetésre vagy sem. Lépések koppanását hallotta maga mögött, majd zsebrevágta mobilját, hogy aztán keze a vászon takarásában maradjon, amikor megfordult. Végigmért a kettősön, de kétségtelen, hogy a nő gömbölyded formáin akad meg huzamosabb ideig a tekintete, amiből a rendező üdvözlése szakította el a látványtől.
- Üdvözlöm Mr Bishop, Sebastian Vogel vagyok a sorozat rendezője. - nyújtott kezet az ismeretlen, de a férfi nem fogadta el, nem érdekelte az etikett ezen apró passzusa. - Őőő... Igen. Hadd mutassam be Sophie Tailort, a sorozat legújabb felfedezettjét.
Mutatott a rendező a lányra, amitől Zane újra végigmérte a társaság női egyharmadát, majd nyelvével nedvesítette meg alsó ajkát. - A kisasszony talán része az üzletnek? Ha nem, akkor felejtsük el smúzolást, a könyvek érdekelnek és a papírok.
Válaszolt tahó módon, majd fekete nadrágjának zsebeiből kivette a kezeit, hogy begombolja tökéletesen passzoló koromszín öltönyének gombjait méregzöld ingje és obszidiánban játszó nyakkendője felett. Vékonytalpas bőrcipője elemelkedett, amint a rendező elindult, s bár a izzadtságtól csöpögő szexen kívül semmit nem akart a nőtől, azért remélte, hogy ő is velük fog tartani.
- Gyere Sophie, talán a segítségünkre lehetsz. - mímelt mosolyt Vogel, s közben megválaszolta Zane kérdését.
- Áruljon el valamit. - pillantott a lányra, majd újra a férfi felé. - Tényleg létezik a szereposztó dívány?

Átlagos nap, semmi különös. Ezzel próbáltam nyugtatni magam, de nem jött be sokáig. A forgatáson jó képet kell vágni, legalábbis olyat, amilyet éppen mondanak, de semmiképpen sem azt, amihez kedvem lenne. Vagy mi. Már gondolkodni sem tudok. Még annak sem tudok örülni, hogy vége mára a munkának, hiszen szeretem, de ma nem… Mindenki hagyjon békén. És akkor még Kate és az ő őrült pasiszerző bulija ma este. Kell egy kifogás. Gyorsan. Méghozzá hatásosan. Valamikor a gondolataim közepette ragad meg erőteljesen a rendező és húz maga után, a mondandójának csak a felét fogom fel, szavakat, semmi mást, aztán ahogy megpillantok egy számomra ismeretlen férfit, onnantól kárnak is próbálnék arra figyelni, mit magyaráz. Persze, nem az a lényeg, hogy ismeretlen. Itt még szinte mindenki az. De az a kisugárzás, ami belőle árad… Elvesztem egy pillanatra és értetlenül pislogtam körbe. Mit keresek én itt? Egy egészen rövid pillanatra még Kate ellentmondást nem tűrő terve is eszembe jut, de gyorsan el is vetem, kizárt, hogy egy ennyire dögös pasival akarná feldobni a napom. Kizárt, hogy egy ennyire dögös pasit érdekelnék. Csak kapkodom a fejem a férfiak közötti társalgás hallatán, miközben újabb illúzióm válik semmivé. Nem érdekel, hogy viszonzatlanul marad Sebastian kézfogása, amikor rám terelődik a szó, egyből késztetést érzek rá, hogy bekapcsolódjak a beszélgetésbe. Csak most tűnik fel, hogy eddig gyanúsan csendben voltam, megfigyelő állásponton.
- Része vagyok, amennyiben a sorozat az üzlet tárgya. Nemrég kezdtem forgatni, miután megkaptam az egyik új főszerepet. Persze attól függ, mit ért üzlet alatt. Eladó az nem vagyok – fejtem ki a véleményem, a végén pedig rávágom, ami igazán idegesít és kikívánkozik belőlem. Szemeim villannak, csillognak a dühtől, ami pillanatok alatt önti el a testem. Nem, egyáltalán nem csak azért, amiért le sem veszi a szemét a melleimről. Kicsit összehúzom magamon a blézert, amit a szerepem szerint a mai részben viselnem kellett. Utálom, ha tárgyként kezelnek és ezen egyből felhúzom magam, teljesen mindegy, hogy félreértésen alapul vagy nem. Újabb tapasztalat. A jó pasik bunkók. Ma is beigazolódott az elméletem és ettől egyre kevesebb kedvem van az esti híresen nagy bulihoz. Ismét csak a saját nevem hallatán kapom fel a fejem és Sebastian műmosolyára egy vicsorgás a válaszom. Mi a fenét akar tőlem? Nem is értek a sorozat papírjaihoz, kimutatásaihoz vagy nem is tudom, mihez.
- Egészen biztos vagyok benne, hogy nagy segítség leszek. Ha éppen ilyen szerepet kapok, ezt is megoldom – szúrok neki vissza, mert lassan, de összeállt a kép. Azt hiszi, Mr. Bishop, legalábbis így szólította a férfit, valójában azonban a bemutatkozása elmaradt, majd könnyebben kötélnek áll, ha bájosan mosolygok a papírok mellé. Újabb pasi, aki tárgynak tekint, ez egyszerűen felemelő. És ha ez nem lenne elég, újabb bunkó beszólásra kapkodom a fejem a két férfi kereszttüzében.
- Elnézést, de én is itt vagyok – állok meg egy pillanatra és elképedve pillantok hol az egyik, hol a másik jómadárra. Használni meg kihasználni az jó buli, biztosan tetszene nekik, ha bólogatva követném őket, de képtelen vagyok rá, akkor sem megy, ha ezzel a munkám veszélyeztetem.
- Szereposztó dívány, mi? Ez a legfontosabb a pasiknak… Hát elvileg minden legendának van alapja, nem? Mindenesetre én még soha nem találkoztam azzal a bizonyos dívánnyal, de azt elhiszem, hogy szívesen letesztelne valakit rajta. Talán rosszul látom? – bármennyire semlegesnek akarok tűnni, a hangom, az arcom, ahogy a hajam az arcomba hullik és idegesen hátratűröm, mind árulkodó mozdulat. Talán még ki is pirulok, nem tudom, nincs tükör és nem is akarom látni, mit hoz ki belőlem ez a helyzet. Pontosabban Mr. Bishop, akinek még mindig nem tudom a keresztnevét.
- Sebastian biztosan fel tud ajánlani valakit erre a célra az úrnak, aki még bemutatkozni is elfelejtett – címzem egyszerre mindkét férfinek a kijelentésem, talán messzire mentem, de szokásom. Amikor végre jól alakulna minden, úgyis elrontom, pedig nem szeretek szenvedni. Tényleg nem. Zavartan kapom el a pillantásom a feltehetően meglepett idegenről, a kis kirohanásom után rá sem merek nézni, csak az alsó ajkam harapdálom. Jó lenne eltűnni.

Nem szerette a csacsogást, s amit a társaságukban lévő nő művelt, az kimerítette az oly gyűlölt kategoriát. A homlokát ráncolta, kedve lett volna kissé megmasszírozni meggyötört gondolatait, de visszafogta magát és inkább lekevert egyet a csiripelő nőnek... Na jó, persze csak gondolatban, hiszen ha az anyja megtudta volna, hogy így viselkedett, a minimum az lett volna, hogy letiltja az össze hitelkártyáját, és akkor a diszkó ellenére fuccs az ifjú aranyéveknek!
Szóval inkább a pofon helyett hátrafogta a kezeit, majd úgy követte a rendezőt. - Megoldható, amit a kisasszony mondott? Mármint tényleg fel tud ajánlani valakit?
Vogel egy pillanatra lesütötte a szemét, majd furcsán vékony krákogással oldotta a gombócot, ami összegyűlt a torkában. Igazából nem volt szüksége arra, hogy mindenféle jött-ment alakok beleszóljanak a munkájába, a háta közepére kívánta az egész jópofizást, de kellett a pénz, ráadásul jó sok. Nagyon kellemetlen volt, amikor az egyik hirdetőjük a gazdasági válság miatt csődöt jelentett, s még milyen kellemetlen lesz az, ha nem nyílnak meg a Bishop család bankszámlái a produkció felé. Ezért inkább sóhajtott egy hatalmasat, majd nagyon furcsa grimasszal, egy erőltetett mosollyal fordult a férfi felé.
- Mr Bishop... Vagy szólíthatom Zanenek?
- Szólíthat. - felelte a férfi kurtán, egy pillantással nézve a mellettük sétáló nőre, majd újra vissza a rendezőre.
- Köszönöm. - nyugodott meg egy kissé a rendező, majd folytatta. - Nagyon jól tudja, hogy mennyire szükségünk van egy befektetőre, pontosan ezért van itt, amit már most megköszönök, hiszen tudom, hogy milyen drága lehet az ideje. Én mindent megteszek azért, hogy jól érezze magát közöttünk, de vannak határok, amiket nem szeretnék és nem fogok átlépni, még pénzért sem.
Elhallgatott egy pillanatra, hiszen nem tudta nem észrevenni, hogy Zanet untatja az, amit mond és inkább Sophie csábító bájaival van elfoglalva. A rendező orrán fújta ki a levegőt, majd lenézett a földre és amikor újra a férfi tekintetét kereste folytatta a mondandóját.
- Tudja Zane, csak egy kis atmoszférát szerettem volna teremteni, egy aprócska látképet arról, hogy miről szól a mi kis műsorunk. Egy leheletnyi túra a díszletek között, könnyed csevej a szereplőkkel, megismerheti a jövőbeni terveinket a sorozattal kapcsolatban...
- Mindketten tudjuk, hogy nem ezért vagyok itt. - vágott Zane Vogel szavába. - Anyámat lenyűgözték volna a külsőségek, pontosan ezért küldött ide engem.
Apró szünettel mérte végig újra a nőt, akit mintha áldozati bárányként löktek volna elé. Ő azonban nem kapott rá egyelőre a csalira, nem érdekelte annyira a horogra akasztott húscafat, hogy bekapja.
- Feldobtam egy témát, mert úgy láttam, nem képes csendben elvezetni a könyvekhez, és higgye el ... ha Sophie, ugye? - váltott ki tekintete a lányra. - Szóval, ha Sophie itt helyben leszopna, az sem változtatna a véleményemen, hogy előbb látni akarom a számokat és utána hozok döntést.
Egyelőre kimért tudott maradni, de már nagyon feszegette a másik a határait, már majdnem elgőzölt az agya, de pontosan tudta, hogy éppen ezért van itt, mert az anyja most a markába röhög, hogy jól megleckéztetheti a fiát azért a múltkori fiaskóért.
- Rendben, értem. Sophie semmi ilyen nem fog csinálni. - jelentette ki Vogel egyhangúan, majd a lányhoz fordult. - Köszönöm, hogy tovább maradtál, de úgy tűnik, Mr Bishopot csak a produkció üzleti oldala érdekli.
Halványan elmosolyodott, majd elindult az irodája felé, ahol kopaszodó ügyvédek és pocakosodó könyvelők vártak rájuk.
- Kisasszony... - biccentett Zane, ha Sophie maradt, de hanyagolta a mozdulatot, ha mégis velük szeretett volna menni.

Kissé kívülállónak éreztem magam. Jó, most enyhén fogalmaztam. Nagyon is annak éreztem magam és hiába próbáltam összerakni a kockákat magamban, minek kellek én ide, mindig csak egy megoldásra jutottam. Egy nagyon zavaró megoldásra. Szótlanul hallgatom a két férfi eszmecseréjét, Sebastian zavarától már majdnem én is zavarba jövök. Azt hittem ezzel az egésszel csak viccel, csak az elmélet, a legenda érdekli, de hogy még rá is kérdez… Néha nem értem a pasikat. Nem csak néha, de most különösen nem. Ha ilyen vágyai vannak, menjen egy kurvához, ne színésznőknél próbálkozzon. Persze a kettő nem zárja ki egymást. Sajnos otthon rólam is nem egy pletyka kapott szárnyra, sokan büdös kurvának tituláltak, nyilvánosan, titokban, neten, újságban. Ha valami nem tetszik, akkor az ember egyből kurva lesz. Egyenes út, tiszta sor. Nem értem, de az nem számít. Úgy gondoltam itt tiszta lappal kezdhetek, de már az első munkanapjaim egyikén sikerül belefutni egy olyan pasiba, aki külsőleg bejön, belsőleg viszont hozza az otthoni színvonalat. Úgy értem a színvonal alját, ahogy hallom a beszólásait. Kicsit el is kalandozik a figyelmem, nem igazán érdekel, miről beszélget a két pasi, közöm nincs hozzá, az egészen biztos. Addig, amíg meg nem hallom a nevem. Hatalmas szemekkel pillantok hol egyik, hol másik alakra és csak pár másodperc után tudom úgy kinyitni a számat, hogy értelmesen meg is tudjak szólalni.
- Hogy… hogy mondja? – olyan erősen szorítom ökölbe a kezem, amennyire csak tudom. Nagyon viszket a tenyerem, ez az érzés csak akkor enyhülne, ha behúznék egy hatalmasat Mr. Bishopnak, aki ezek szerint hozzá van szokva ahhoz, hogy minden útjába kerülő nő kinyitja a száját vagy szétteszi a lábát. Hát nem. Nálam falakba ütközik.
- Ne haragudj Sebastian, de nem is tenném meg. Szeretek itt dolgozni, de ahol a testemmel kell fizetni… Nos, további jó… munkát az uraknak. Vagy szórakozást? – negédes, hamis mosollyal fordulok feléjük, de szemeim villámokat szórnak. Annyira meg tudnék szólalni más témában is, de inkább leharapom a nyelvem. Pedig ki tudnám nyitni a számat. Most kaptam meg a munkát, nem hiányzik, hogy egy kis közjáték miatt haza kelljen menni, újabb témát szolgáltatva a sajtónak. Tudom is, hogyan tálalnák. Egészen biztosan egy kicsi valóságtartalma sem lenne.
- Mr. Bishop… - biccentek én is illedelmesen, majd sietősen távozok, amint látótávolságon kívül kerülök, futok is, hogy minél előbb az öltözőm magányában legyek. Becsapom magam mögött az ajtót, a hátam nekitámasztom. Egek, ez kemény volt. Nagyjából kettő perc vagy még egy beszólás és megismerkedik a gyűrűmmel egészen közelről. Pár perc szünet után kénytelen voltam összekapni magam, ugyanis minél előbb házon kívül akartam lenni, ha már így is magamon kívül vagyok. Éppen csak a kabátom kaptam fel, meg a táskám és már siettem is kifelé, az autóm felé, hogy aztán meg sem álljak hazáig. Ahogy beléptem az ajtón, egyből Kate gyanakvó tekintetének kereszttüzébe kerültem. Egymás után záporoztak a kérdései, úgy éreztem magam, mint egy kihallgatáson. Hogy elkerüljem az inkvizíciót, inkább belementem a buliba. Ám legyen. Viszonylag egyszerűen öltöztem fel, nem akartam túlzásba vinni. Útközben jöttem rá, hogy mégis sikerült. A dekolátázsom a kelleténél és az illendőnél enyhén kivágottabb, hiába próbáltam idegesen összehúzni magamon, nem engedett, többet mutatott belőlem, mint akartam. Idegen, zajos forgatag. Ennek tartottam a tömeget, amely megjelent a mai bulin. Értem én, hogy mindenki itt van, aki számít, de én miért nem tudok ellazulni? Miért a titokzatos Mr. Bishop jár a fejemben? Neki persze az járt a fejében, mi lenne, ha leszopnám. Jellemző. Férfiak. Kate elkalandozó gondolataim közben húzza ki a pezsgőspoharat a kezemből, hogy újat hozzon, minden tiltakozásom ellenére. Tudja jól, hogy nem bírom a piát, nem értem mit akar tőlem.

Pedig annyi lehetőség lett volna ebben a lányban, hogy szinte már sajnálta, hogy nem alakult ki közöttük semmi sem. Gyönyörű, dús szájjal áldotta meg Sophie Tailort az isteni gondviselés, ő pedig már szinte látta magát, ahogyan fallosza elveszik a vérvörösre festett ajkak csodálatos ölelésében. Csak vállat vont, amikor a másik sietve távozott, de legalább már nem volt egyetlen kellemetlen tényező sem, ami eltántorította volna a feladatától. Pedig mennyivel kellemesebb lenne azokat a telt idomokat csókolgatni, nyalni és ...
- Hadd mutassam be Ernest Wagnert, a produkció főkönyvelőjét és Paul Schwimmert, az ügyvédünket. - szakadt vissza a valóságba Zane, s szinte hánynia kellett, akkora volt a változás Sophiehoz képest. Kopaszodó, negyvenes férfiak, akik olyan szakadtnak tűnő zakót viseltek, amit ő még portörlésre sem használna ... persze nem mintha valaha is végzett volna házimunkát.
- Kezdjük talán azzal, hogy...
- Ne untasson az előre bemagolt szövegével. - vágott közbe Zane a főkönyvelő szavaiba, majd maga felé fordította a laptopot, amit amaz annyira szeretett volna megtartani magának. - Jól sejtem, hogy itt mindent megtalálok?
- Igen uram, bármilyen ké...
- Akkor majd felteszem őket. - húzta maga elé a gépet, majd gyors kopácsolással kért le adatokat és diagrammokat, nyitott meg adatbázisokat és főkönyveket.
- Lehetünk bármiben a segítségére? - az ügyvéd érezte úgy, hogy hallatnia kellett a hangját, de Zane pillantása elbizonytalanította és inkább csendben visszaült a helyére, ahonnan akkor kelt fel, amikor a lehetséges befektetőt bemutatták neki.
- Hozhatna nekem valaki egy mentes ásványvizet citromkarikával, valaki kinyithatná az ablakot, mert fingszag van és ami a legfontosabb... - nézett fel a számokból. - Csak akkor szóljanak, ha kérdezem magukat. Hosszú lesz ez a délután és szeretnék minél előbb túlesni rajta.
- Igen uram... - Wagner és Schwimmer egyszerre válaszolt, majd Sebastianra néztek, aki feltette a kezét és jobbnak látta lelépni, egyedül hagyva a két jómadarat a megmentőjükkel.

-*-*-

- Nem anyám, annyit mondok, hogy elég sok pénzt kell abba a sorozatba pumpálni, a megtérülési ráta pedig nagyon minimális. A helyedben nem támogatnám őket, de éppen ezért fogsz csekkönyvet villantani nekik, igaz? - pontosan ezt a választ várta az anyjától, hiszen a nőnek lételeme volt, hogy ellenkezzen a fiával, így amikor meghallotta, hogy Zanenek nem tetszik az ötlet, máris jobban érdekelni kezdte az egész szituáció.
- Bocs anyám, nem hallak, elég hangos a zene és... - de már nem kellett tovább szabatkoznia, hiszen a másik végén bontották a vonalat, egyedül hagyva őt a dühével a diszkójának közepén. Illetve a táncteret körülölelő korlátok egyikénél, ahonnan jól szemügyre vehette a mai felhozatalt, lehetséges áldozatok után kutatva. A szeme azonnal megakadt egy barna lányon, aki két pezsgőspohárral a kezében lavírozott a tömegben, egészen egy csodás dekoltázsig.
Először nem is ismerte fel a mélyen kivágott ruha tulajdonosát, csak nézte a szőke fürtöket, a telt idomokat, a csodálatosan dús ajkakat...
- Sophie Tailor. - mondta csak magának, inkább volt ez egy felszínre került gondolat, mintsem tényleges szándék a kommunikációra. Mosolya lágyan ívelt végig az arcán, majd egy srácot lökött félre, hogy el tudjon indulni a DJ pult felé, ahová tulajdonosként persze azonnal felengedték. Valamit odasúgott a fényeket kezelő alkalmazottjának, aki egy bólintással vette a feladatot, majd végigpásztázott a keresőfénnyel a tömegen, hogy végül Sophie legyen a célpontja.
- Hölgyeim és uraim... - Zane hangja csendült fel a hangszórókon át, ahogyan a ritmusos zene egy pillanat alatt csendesebb lett, majd folytatta. - Van szerencsém bejelenteni a ma este sztárvendégét, a Szívek és szerelmek legújabb üdvöskéjét, Sophie Tailort!
Nevetett bele a mikrofonba a végén, majd figyelte, ahogyan minden szempár és tekintet a keresőfényben fürdő lány felé fordul. Persze voltak, akik nem értették az egészet, de egy-két rajongó elég volt ahhoz, hogy felismerje a művésznőt és vad éjlenzésbe törjön ki az egész ház.
- Ms Tailor, Ms Tailor ... aláírná a mellemet? - egy fekete lány lépett oda Sophiehoz és egy rúzst nyomott a kezébe, hogy azzal szignózza a kibuggyant keblet a híresség.

Kicsit sem értettem, hogy minek kellek én ide. Csakis barátnőmre való tekintettel mentem bele a képtelen ötletbe, hogy majd bepasizok, amikor pont most semmi kedvem hozzá. Mára is megvolt az ellenpélda, miért érdemes távoltartani magam a szívtiprókról. Milyen találó név. Nem lehetett jó tapasztalata a férfiakkal annak, aki ezt kitalálta. Próbáltam körbenézni, hogy milyen a felhozatal, de egy idióta kinézett magának, állandóan a látóterembe került, győztem forgolódni, amíg végül megpillantottam barátnőmet azzal két pezsgőspohárral. Szükségem is lesz a piára, ha ez így folytatódik.
- Komolyan mondom mindjárt szétrobbanok. Most nézd meg – mondom neki kissé dühösen és a fejemmel az emlegetett pasi irányába intek. Azt hiszi ezzel hívja fel magára a figyelmet? Hát biztosan nem úgy, ahogy akarja.
- Most miért, egész aranyos – látom Kate arcán, hogy nem gondolja komolyan. Éppen ezért a barátnőm, ismerem. Összetalálkozik a pillantásunk és egyszerre nevetünk fel. Szeretem, hogy egy fél szóból, egy pillantásból megértjük egymást. Ezt az idillt viszont vakító fény zavarja meg. A fenébe, ne itt pásztázzon már a diszkófény. És nem... Valójában nem pásztázik, hiszen nem mozdul. Egy pillanatra azt remélem, Kate van a középpontban, de nem, az én képembe világít erőszakosan. A zene elhalkul, ismerős hang tölti be a teret, de nem tudom hova tenni, csak abban vagyok biztos, hogy hallottam már. Keresni kezdem a fény és a hang forrását, de nehéz helyzetben vagyok, összeszűkülő szemekkel próbálok keresgélni. Legszívesebben kilépnék a fényből, de mozdulni sem bírok a meglepetéstől. Csak állok tátott szájjal, látom Kate megdöbbent arcát, de csak széttárom a karom, jelezve neki, hogy én is pont annyit értek ebből az egészből, mint ő. Pontosabban semmit. És megvan. Az állam is leesik, amikor Zane Bishop pimasz pillantásával találom magam szembe. Szívtipró. Igen, teljesen megfelel mindannak, amit ez a szó jelent. Állom a pillantását, majd egy művigyor kíséretében bájosan integetni kezdek neki. Ha azt hiszi lenyelem a kis meglepetését, akkor nagyot téved. Már indulnék is felé elégtételt venni, amikor egy lány toppan elém, rúzst nyomva a kezembe, hogy írjam alá... a mellét? Nem tudom, hogy most sírnom kéne, vagy nevetnem, mindenesetre örülök, hogy nincs hosszú aláírásom. És ez így folytatódik egy ideig, komolyan mondom, már az a ritka, ha valaki papírra kér írásos emléket, a legtöbben lehetetlen helyekre vonatkozóan tesznek fel arcpirító kéréseket. Azt hiszem elég jól csinálom, bájvigyor meg minden, nem engedhetem meg, hogy bunkó legyek a rajongónak nevezett egyénekkel egy... úriember miatt. Az első adandó alkalommal meglépek viszont a tömegből, elszánt lépésekkel haladva arra, ahogy az előbb még Zane-t láttam. És belefutok.
- Mr. Bishop, ezt a kellemes meglepetést. Mivel érdemeltem ki? – üdvözlöm túlzottan kedves hangnemben. Mérgesen nézek rá, szinte forr a vérem. Mit képzel, mindent megtehet? Bár van egy olyan érzésem, nem csak képzeli. Valószínűleg ez a hely is a zsebében van. Majd szétvet az alig visszatartott harag. Látom szeret irányítani, de én is.
- Nem is tudtam, hogy ekkora megtiszteltetés ért, hogy ma este sztárvendég vagyok. Csak az a kár, hogy ezt most tudom meg. Akkor kellett volna szólnia, amikor kifizettem a belépőmet – vágok sajnálkozó képet. Elvégre színésznő vagyok. Valójában fogalmam sincs, honnan van a belépő. Kate ellentmondást nem tűrően kijelentette, hogy jövök vele és kész, hogy honnan szerezte a belépőket, nem tudom. Nálunk ez nem téma, néha én adok neki valami, néha ő nekem, így aztán ennyiben maradtunk. Még így, ebben a közelségben is próbálom állni Zane pillantását, szikrát szór a szemem, igazán dühösnek tűnhetek, sőt az is vagyok. Dühösnek lenni jó. Csak ne lenne ennyire jó pasi, istenem. Talán még bóknak is vehetném a kis magánszámát, de az a gond, hogy érzem a belőle áradó cinizmust. Ennek ellenére nem hagyom, hogy kizökkentsen a dühös lány szerepéből.
- Esetleg ha már a nyugodt bulizásnak annyi, igazán meghívhatna egy italra. Elhagytam valahol a pezsgőmet – vágok bűnbánó képet, de ha ő így, akkor én is úgy. Kezdődhet a show. Játszunk.

Az egész annyira nevettséges volt, hogy joggal ült ki vigyor az arcára. Mármint értette, hogy valaki rajong egy emberért, annak az egyénnek a személyisége köti le a figyelmét, esetleg megjelenése, szépsége babonázza meg a megfigyelőt. Azonban nem fér egyszerűen a fejébe, hogy miért fanatizálnak az emberek valakit, akit a televízióban látnak. Onnan csak egy képet ismerhetnek meg valakiről, egy eljátszott szerepet, egy olyan mutatott világban, ami talán nem is létezik.
Pontosan ezért szórakoztatta, hogy rajongók hada támadta le a fiatal nőt és kért tőle aláírást, ki arcpirítobb helyre, ki megszokottabb módon. Azonban, amikor látta, hogy a szőkeség elindult feléje, megköszönte a lemezlovas közreműködését, aki azóta már maximális hangerőre tekerte a potmétert és újra a közönség tombolásáért felelt. Zane apró kitérővel kerülte meg Cedricet, a DJ-pult hatalmas őrét, majd szinte azonnal belefutott a sorozatból ismert másikba.
- Inkább nekem kellene kérdeznem. - kiabált Sophie fülébe, majd magával hívta egy eldugodtabb sarokba, ami nem arról volt híres, hogy csendesebb volt, mint a diszkó többi része, de legalább könnyebben beszélgethettek. - Mégiscsak maga jött vendégségbe hozzám...
Kacsintott egyet, talán értette ebből is a másik, hogy ez a Las Vegas-i viszonylatban is híres vagy inkább hírhedt szórakozóhely az övé volt. Hallgatta a lányt, bólogatott közben, majd újra közel hajolt hozzá, hosszan szippantva a parfüméből, elveszve a másik teltkarcsú idomainak puha vonalaiban.
- Nem gondoltam, hogy ennyire anyagias... - kezdte idegesíteni az egyre hangosabb zene, de nem tudott mit tenni vele, hiszen a diszkók arról szoktak híresek lenni, hogy a nép azért jár oda birkaként tombolni, mert ki szeretné élni a vágyait, az önfeledtséget, amire a fülsiketítő ritmusok jó alapot adnak. - S különben is, szabály nálunk, hogy a gyönyörű lányok ingyen bejöhetnek. Tudja, üzletpolitika...
Most szakadt el nála a cérna, amikor egy vihogó párocska megérkezett melléjük és olyan vad csókban törtek ki egymás szájában, hogy minimum feszítővas kellene ahhoz, hogy szétválasszák őket. Vagy sziámi ikrekre specializákódott orvosi csapat, aki már ezernyi operációt hajtott végre ilyen esetekben.
- Jöjjön! - fogta meg a férfi Sophie kezét, majd elslisszolt a párocska mellett, Cedricen keresztül újra felmentek a DJ-pultra, átlépdeltek kábelek és mindenféle egyéb akadályokon, hogy aztán megérkezzenek egy ajtóhoz, amire az volt írva: manager.
Zane benyitott, bevonszolta a lányt, majd magukra csukta az ajtót, végre egy kis csendet teremtve az éjszakában. Mind a falak, mind az ajtó hangszigetelt volt, méghozzá nem az olcsóbbik fajtából, mert egy apró pisszenést sem lehetett hallani a külső zenéből. Ugyanilyen hangszigetelt volt a hatalmas detektív tükör is, ami a táncteret mutatta, annak minden izzadt és tomboló részletével.
- Szóval egy ital? - mondta immáron visszafogottabb hangon, majd elindult a kicsiny bárpult felé, ahol a kedvencei voltak. Pezsgő, vodka és még ki tudja milyen italok, de mindegyik szigorúan csak tisztán, gyűlölte a koktélokat. - Úgy látom, hogy nemcsak a pezsgőjét hagyta el, hanem a barátnőjét is. Ha gondolja, küldhetek valakit érte...
Töltött magának egy ujjnyit egy frissen bontott vodkás üvegből, majd a lány felé fordult, mutatva neki az üveget. - Magának is vagy inkább valami lányosabbat inna?

Egyszerű, lazának kell lennem és menni fog minden. Illetve... Minek is kell mennie? Nos Kate egészen biztosan nem egy ennyire... hát szóval Zane Bishop egészen biztosan nem kispályás és az én drága barátnőm egészen biztosan nem ilyen pasit szánt nekem. Tisztában van a férfiakhoz való viszonyommal, na meg azzal, mit gondolok saját magamról. Ő nekem túl nagy falat. Azt hiszem. Lehet, hogy mégis ő szervezte volna be? Nem hiszem. Egy ilyen férfit mivel lehetne rávenni arra, hogy olyat tegyen, amit nem akar? Nos, gondolom semmivel. Ahogyan azt is kétlem, hogy engem akarna. Közelebb hajol, én meg zavarba jövök. Már ennyitől. Igyekszem normális képet vágni, zavaromban lenézek a padlóra és érzem, hogy egyre pirosabb az arcom. Szavai lassan jutnak el tudatomig, de a felismerés annál nagyobb erővel vág földhöz.
- Ezt most úgy érti? Ez az egész...? Hű... – ennél értelmesebb valahogy nem jön belőlem jelenleg. Amúgy is szapora szívverésem meglódul a ténytől, hogy ez a pazar hely az övé. Na meg a közelségétől. Egy pillanatra elkábulok a közelségétől, zavar a zene, zavar a tömeg, de még jobban zavar a kijelentése.
- Azt hiszem egy belépőt megengedhetek magamnak, de ma este valóban vendég vagyok. Nem csak sztárvendég – rápillantok, végre rá is merek nézni. Nem csak lopva figyelem a pilláim alól. Egész nap elnézném, megtestesít mindent, ami a képzeletemben él a férfiakról.
- Szóval az előbb is az üzletpolitika vezérelte vagy pusztán csak jót szórakozott rajtam? – szegezem neki a kérdést. Bár vérvörös vagyok, gondolatban vállon veregetem magam. Elég bátor dolog volt tőlem így feltenni ezt a kérdést. Ezzel talán hadat is üzentem egy szócsatára. Nem kerüli el a figyelmem, hogy gyönyörűnek talál, de nem tulajdonítok neki jelentőséget. Én nem tartom magam annak, ő meg nyilván azért mondja, hogy hamarabb célt érjen. De mi is a cél? Rejtelmes mosoly játszik ajkaim körül. Bár kaptam már ízelítőt a stílusából, éppen ma, a stúdióban, de jelenleg egészen más arcát mutatja. Nyoma sincs annak a pasinak, aki legszívesebben a számba tette volna a... azt. Még a gondolattól is zavarba jövök. Arra vándorol a tekintetem, amerre az övé is, így szemtanúja leszek egy kicsit sem visszafogott jelenetnek. Inkább illik hálószobába, mint nyilvános helyre, akkor is, ha ez egy szórakozóhely. Mindent itt sem szabad. Zane is hasolóan vélekedhet erről, látom az arcán. Legnagyobb meglepetésremre megfogja a kezem. Hosszú ujjai szorítják az enyémeket és fogalmam sincs, merre húz magával, de engedelmesen követem. Talán a meglepettség miatt, talán azért, mert érdekel, mire készül. Érdekel, hova megyünk. Kikormányoz a tömegből, egészen a dj pult felé. Még mindig fogja a kezem. Ez már nagyon nem a szórakozó tömegnek fenntartott rész, máris kivételezettnek érzem magam, főleg akkor, amikor a kábelek tengerén épségben átjutva egy manager feliratú ajtón keresztül jutunk egy csendesebb helyre. Csendesebb? Várjunk csak... Semmit nem hallok a kinti zajból. Ez egészen különös, biztosan méregdrága módszerrel oldották meg, hogy bár mindent lehet látni innen, de semmit nem lehet hallani. Ez egészen elképesztő. Lazának tűnik, vele ellentétben én kicsit feszengek. Éppen az jár a fejemben, milyen lenne beletúrni a hajába. Hívatlanul tolakodik elmémbe a gondolat és ez kicsit sem tetszik. Ajkamba harapok. Nem lenne szabad, hogy ilyen irányba tartsanak a gondolataim. Kérdő pillantására kapok észbe. Ja igen, az ital. Biccentek, nem vagyok magamban biztos, én nem bírom a piát, nem lenne jó ötlet pont most újra próbát tenni vele, főleg nem a különböző italok keverésével. Ez az egész nem úgy alakul, ahogy vártam. Nagyon ellentmondásosan érzek vele kapcsolatban. Hiszen láttam a stúdióban, ott egészen más volt, mint itt. De mit akar tőlem? Miért vagyok itt? Újra megszólal, engem pedig a szája foglal le. Rajta felejtem a szemem, pedig nem lenne szabad. Kizökkent. Nem is tudom, mire kellene válaszolnom, meg kell erőltetnem magam. Kate. Basszus, teljesen el is feledkeztem róla egy pillanatra.
- Ja igen, a barátnőm... – nyekergek. De várjunk csak, honnan tudja? Mióta figyelt? Vagy egyszerűen csak ennyire tájékozott lenne, hogy meglátja őt, meg engem egy szórakozóhelyen és máris összeáll neki a kép? Ijesztő egy kicsit. Olyan nyugodtnak tűnik, én meg idegesen helyezem egyik lábamról a másikra a testsúlyom. Erre azt hiszem nincs jó válasz. Minek akarja, hogy idejöjjön? Ha meg nem jön, akkor velem mit akar? Sok kérdés árasztja el egyszerre pezsgőtől ködös elmém, nem is várok rá most választ, nekem viszont válaszolnom kell. Fogalmam sincs, mire gondol. Nagyon jól titkolja a gondolatait és az érzéseit, persze velem ellentétben.
- Meglesz nélkülem is egy kis ideig – válaszolom magabiztosan. Legalábbis mindent megteszek azért, hogy magabiztosnak tűnjek. De ez az illat. Zane illata egészen megrészegít, jobb, mint bármelyik koktél. Csak egészen kicsit lépek közelebb hozzá, annyira, amennyi talán még nem feltűnő.
- Lányosabbat? – nem tudom titkolni a meglepettséget a hangomban. A férfi látványa áthatol a bosszúságon, amit a lekezelő szavak miatt érzek. Sokadjára elpirulok a kéretlen gondolatoktól.
- Nem, köszönöm. Ugyanaz jó lesz – megyek bele, pedig valójában azt sem tudom, mit iszik, talán vodka, de nem is érdekel. A lényeg, hogy nem pezsgő és ennek tudom milyen hatása lesz. Zane és a pia együtt túl veszélyes rám nézve. Közelségében az agyam elfeledkezik arról, hogy a testem légzésre kényszerítse. Idegességemben a tánctér felé fordulok, de tekintetem nem sokáig marad ott, jobban vonzza az ismeretlen férfi.
- Pazar ez az egész hely. De valójában mit keresünk mi itt? Talán arról szeretne beszámolni, mi volt a stúdióban? – témát váltok, ez taktika. Addig sem gondolok az érzéseimre. A testem fura reakciójára. Ez bizony vágy. Azt hiszem megint nem a legmegfelelőbb ember irányában, de ez vágy.
- Remélem nem tőlem várja a piszkos részleteket – mosolyodok el és valójában el sem hiszem, hogy ennyire kétértelmű dolgot mondtam. Ezzel tuti vissza fog élni és még csak fel sem háborodhatok. Talán jobb, ha meg sem szólalok. Megvárom inkább, ő mit szeretne tőlem, de nem könnyű befogni a számat. Az ajkamba harapok.