I'm sorry!

But i'm sick, i can't breathe, this pain... drive me MAD

Nehéz légvétellel nyújtottam ki a lábam. A ruháim még nem száradtak meg a délutáni esőtől, és semmivel nem segíthettem rá a folyamatra, rajtam kellett helyrejönniük, ami nem biztos, hogy jót tett a tüdőgyulladásomnak. Bár szerintem úgyis hamar meg fog száradni, hiszen a láz miatt sokkal melegebb vagyok, mint normál körülmények közt. Csak ne lenne ilyen hideg, vizes minden.
Kényszerítettem magam, hogy felálljak, muszáj volt feltápázkodnom, nem maradhattam a jeges földön, bármennyire is szerettem volna. Minden apró részem külön külön fájt, minden érintés, a hideg dolgok késként szúrtak tűt érzékeny bőrömbe. Gyógyszer kell, bármi, ami fájdalom csillapító, vagy csak leviszi a lázat, esetleg, hogy ne köhögjek, vagy altató, mert nem merek elaludni... mi van, ha nem ébredek fel? Nem, nem, de akkor jöhet az altató. Vagy első sorban a fájdalom hagyjon kis békét nekem. Dehát még kenyeret is lopnom kell, miért lenne pénzem gyógyszerre? Nagyon vicces, nem telik, nincs!
Nem rabolhatok ki egy gyógyszertárat, hiszen azt sem tudom, mi kell nekem, na meg olyan kis lyukakban ülnek a nők, és még mögöttük vannak csak a gyógyszerek! Esélyem sem lenne... Csoszogtam a macskaköveken, már nagyon későre járt, lehetett akár este tizenegy is, én pedig még mindig csak mentem, próbálva megoldást keresni a betegségre, vagy legalább az enyhítésére. Sötétebb helyre értem, szűkebb utcákra. Láttam, ahogy az árnyak közt valaki egy ajtónál matat, megdermedtem, de későn, lábam csobbanva merült el egy gödörnyi pocsolyában. Riadtan kaptam ki, és álltam meg, ő odakapta a fejét, mikor meglátott eleresztette az  ajtót és elrohant. Szívem vadul dobogott, aprókat lépve közelítettem, ekkor láttam meg, hogy az ajtó nyitva van. Utána nyúltam, hogy behúzhassam, biztonságba helyezve a bent alszó személyt, személyeket, de megálltam a mozdulatban. Bent lehet, hogy van gyógyszer. Ujjaim megremegtek a kilincsen. Ez nem helyes. Beljebb húztam az ajtót, de mintha a testem tiltakozott volna, a fájdalom belém hasított.
Nem, muszáj gyógyszert kapnom, nem bírom  így tovább, úgy fáj... Tehát bementem, irulva-pirulva szégyenemben, hogy mi a frászt csinálok. Szóval beljebb osontam, magam mögött az ajtót halkan tettem be. Megtöröltem a lábam természetesen, a sarat mégsem akartam széthordani, és mikor már biztos voltam benne, hogy nem hagyok vele nyomokat, csak akkor lépkedtem felfedezni. Nem is tudtam, hogy hol keressem, amit akarok, így elkezdtem felnyitogatni a fiókokat, a konyhát átkutattam, de csak kaját találtam, amire igen, szörnyen korgott a gyomrom, de nem, nem akarom kirabolni, azt majd lopok máshonnan. Átmentem a fürdőbe, hogy ott is átnézzek mindent, és találtam is, kis dobozokat... sötét volt, nem láttam, mi van rájuk írva. Próbáltam feljebb túrni a szakadt férfiing ujját rajtam, mely a térdemig is lelógott, olyan hosszú volt, avagy olyan kicsi voltam én. Viszont rámtört a köhöghetnék, szám elé kapva a kezem próbáltam elfojtani a hangokat, ki tudja, mennyire sikerült. Visszafordultam, kezembe véve egy dobozt, közelebb húzva próbáltam elolvasni, nagyon vacakul ment. Aztán meghallottam valamit, és ijedtemben elejtettem a dobozt  fordulatban, mikor az ajtóhoz kaptam a fejem.