James Edgar Scott

Karakter személyisége

◆ pozitív/negatív tulajdonságok:
Visszahúzódó, de egyben erős természet. A gyerekkori traumák, még ha nem is nevezhető kifejezetten traumatizálónak a múlt mögötte, rendesen megtanították az életre. Túl korán kellett felnőnie, túl sok volt a vállán a felelősség, ő vitte a családot az anyja helyett, így hamar megtanulta mit jelentenek a szavak, alázat.. elnyomás.. megalázkodás... Kényszer.. becstelenség és kihasználás.. és mégis kitartani a sírig. Küzdő típus. Jellem. A vérében van a túlélés és sosem lázad. Megtanulta, hogy amit kell, azt meg kell csinálni.. hogy ha élni akarsz, alkalmazkodnod kell a világhoz és hogy csak onnan várj segítséget, ahol valaha te is segítettél. Néha még onnan sem. Jamie az a fickó akibe az élet belerúg.. a világ kifordul körülötte, és hiába is próbálja újra és újra összetörni, ő mindig talpon marad. Talán mert van benne valami ami elpusztíthatatlan. A kitartás és a remény..

◆ egyebek:
- Kemény gyerekkora volt, de szó nincs komoly bántalmazásról, csak egy alkoholista anya, egy ismeretlen, soha nem látott apa - akiről annyi biztos hogy angol - és a csekkek az asztalon halomban. Túl korán kellett felnőnie és hamar rá is ébredt mi a legegyszerűbb bevételi forrás. Prostitució. Ő is az utcán kezdte mint mindenki más. Megszenvedett, kiharcolta magának a helyet mégis a mai napig keményen megdolgozik érte. A szemébe szerettek bele. Azokba az égszínkékekbe, és idővel az üzlet így már sokkal jobban jövedelmezett.
- Egy nap arra ért haza, hogy az anyja halott. Valószínűleg a drog végzett vele, vagy a saját keze, az okok mindmáig tisztázatlanok. A lakás repült, a főbérlő kilakoltatott, ő meg visszakerült oda ahová tartozott. Az utcára. Most egy bontásra ítélt régi társasházban húzza meg magát, ami itt-ott omladozik.. alig több mint 1 éve. Az egyetlen kincse a telefon. Az a telefon amin hívják ha munka van, na meg az utca, ahol felhajtja a kuncsaftokat. Hogy mi lesz a holnappal? Soha nem tudja előre. Ha dolgozik eszik, ha nem teszi, talán nem. Napról napra éli az életet, és a jövő soha nem tudja mit tartogat. Mégis keményen tűr mindent...

Történet vagy szerepjátékos példa

Emlékszem még arra a napra. Akármilyen régen is volt. Anyám megint elázva fetrengett a fotelben és én délután érkeztem, gyanútlanul tolva be magam előtt az ajtót. Mennyi is lehettem? Tizennégy!? Tizenöt!? Valami ilyesmi lehetett, de nem emlékszem pontosan az évre. Csak arra az egyetlen percre, amikor rövid szóváltás a homályos sötétben és már repült is a pohár a whiskyvel a kezében hogy alig néhány centiméterrel mellettem csapódjon a falba. A kirobbanó szilánk végigvágott a szemem alatt. Tisztán emlékszem arra a napra. A kicsurgó vér elszínezte a szőnyeget, és a szemei, ahogy csakis saját magáért féltenek. Azt hitte börtönbe juttatom. Hogy odakerül.. hogy feljelentem, valamiért mégse tettem. Talán mert az anyám volt. És csak néhány öltés. A mai napig emlékszem... - simítottam végig az arcomon, látatlanul is felmérve a bal oldali heget. Örök emlék. Igen, valami ilyesmit jelentett. Egy napra emlékeztetett, egy bizonyos napra, amikor még minden más volt. Még ha nem is kellemesebb...

A telefon csörgése rántott ki a gondolataim közül és éreztem hogy nagyot nyelek. Már tudat alatt is tudtam hogy ez mit jelenthet, de ha egyszer menni kell, hát itt az ideje. Nincs mese a kuncsaft vár, semmit nem adnak ingyen én meg egy nagy sóhajt követően hidegvért erőltettem a hangomra és nyúltam a mellettem fekvő telefonért.

- Igen, szabad vagyok. Még mindig annyi. Rendben. Mikor? És hová… Rendben. Fél óra és ott vagyok. – nyomtam is el a gombot és még annyit megengedtem hogy egy pillanatra kitekintsek a repedt üvegű ablakon. A nap sütött. Ez a nap is olyan mint a többi. Én mégsem tudtam szomorkodni. Csak felvettem az örök vértemet, fellöktem magam az áporodott fotel nyugodt magányából és megindultam a kopott fürdőszoba felé, hogy felkészüljek. Ideje pénzt keresni...


Éjjel volt. Már hajnalodott is talán amikor beléptem a nappali fények keltette zsongó épületbe. Nem akartam idejönni. De muszáj volt. Már megtanultam az évek alatt hogy mi az ami elmúlik, és mi az amivel tenni kell valamit. Egyszerű baleset… Vagy legalábbis így mondtam a szociális recepción meg a nővérnek, amikor az erősködött hogy ez bizony szíjjak nyoma. Nem, nem az. Baleset! - vágtam rá keményen és visszahúztam a pólómat. Az arcomon rövid, vágott seb, még egy hosszabb az oldalamon, ez volt az amiért itt vagyok. De legalább kifizetett az a féreg..
A tükör felé fordultam, csak hogy megnézzem amíg magamra hagytak. Mély volt. Túúúl mély. Nem hagyhattam hogy elrondítsa az arcomat, mert a szemeimen túl az az egyetlen amiért odavannak. - sasszéztam a vizsgálóban fel-alá feszülten, nem bírva kivárni amíg végre foglalkozik velem valaki. Hátranéztem. Egy üres ágy volt nem messze. Piszkosul fáradt voltam, hosszú volt az este, és az a faszkalap...- szorítottam össze a fogaimat, próbálva hogy leüljek, de nem ment. Egyáltalán nem ment.

- Hogy rohadnál meg... - suttogtam csak a fogaim alatt, de már nem próbálkoztam többet. Hát akkor... állok. Egy darabig biztosan, aztán majd minden rendbe jön. Rendben kell legyen, hisz volt már számtalanszor így az életben, most sem lesz ez másként. Kibírom! Mert erős vagyok..
És ekkor nyílt az ajtó az orrom előtt...