Egy kávézó teraszán fogyasztotta éppen teáját, újságot olvasott és a lenyugvó nap utolsó sugaraiban fürösztötte arcát. Akár idilli is lehetett volna a pillanat, hiszen oly' ritkán volt esélye ilyen nyugodalmas pillanatot elcsippentenie. Ebben a napszakban általában a kaszinó irodájában szokott gubbasztani, de most más dolga volt, egy kevés szabadidőt engedélyezett magának a mindennapi robotból. Várt valakire, aki egy elektronikus levelet jutattot el hozzá, melyben rengeteg olyan dolog állt, amit nem szeretett volna a nyilvánosság tudomására hozni. Naima azonban igen meggyőző volt, így lehet az, hogy most eme kávézó székén várt az újságíróra.
Nem tudta már megmondani, miért volt annyira felháborodva, amikor először olvasta a nő levelét. Megértette azt, hogy a fétisről és annak formáiról szeretett volna cikket írni, csak azt nem értette, hogyan juthatott el hozzá. Számba vette a különböző kapcsolatait, akik tudhattak eltérő szexuális igényeiről, de senkit nem tudott megnevezni, aki elárulhatta volna őt. Talán ez egy olyan kérdéskör, amivel majd személyesen fogja ostromolni, hiszen ez mégiscsak olyan téma, amit levelek útján nem lehetett megbeszélni, szükséges volt a hús-vér kapcsolatra.
Amikor első felháborodásán túljutott, egy igen haragos hangvételű levelet komponált, majd amikor a második felháborodása is csillapodott, kitörölte a levelét, hogy egy újat szerkesszen Naima-nak. Abban köszönetteljesen elutasította a megkeresést, ami körülbelül annyit ért, mint halottnak a csók, így másnap újabb emailt talált a levelesládájában, amire szintén válaszolt. S ahogyan teltek-múltak a napok, úgy kedvelte meg a másik stílusát, úgy hajlott egyre a személyes találkozóra, s még mielőtt feleszmélt, már azt nézte a határidőnaplójában, hogy melyik nap lenne a legmegfelelőbb. Két héttel ezelőtt választotta ezt a napot, a kávézót és az időpontot, s most már csak az kellett, hogy az újságírónő megjelenjen. Újabb kortyot nyelt csészéjének tartalmából, majd lapozott újságjában, hogy tovább tudja olvasni a cikket, amit Naima Peterson jegyzett.

Sokat kellett a nőre várnia, az majd csak később fog eldőlni, hogy vajon megérte az egész a várakozást. Naima azonban megérkezett, és ahogyan azt kell, kellemes hangján be is mutatkozott. Természetesen utánajárt annak, hogy kivel fogja megosztani életének legtitkoltabb részét, így ő is azonnal felismerte az újságírőnőt, s meg kellett vallania, élőben látva a másikat még jobban megkedvelte a tejescsokit. Volt valami különleges a nőben, amit most hirtelen nem tudott volna nevén nevezni, de mindenképpen megvolt benne, így keltve fel jobban az érdeklődését.
- Jó napot Ms Peterson, könnyen idetalált? - olyan kérdés volt ez, amire nem várt választ, sőt akkor sem fog megharagudni, ha teljesen elfelejtődik az egész beszélgetés során a téma. Inkább csak olyan smalltalk féle mondatfoszlány volt, amivel tova lehet lendíteni a két beszélgetőpartner között lévő feszültséget. S bár egyelőre nem érezte a villámokat maguk között, a másikban mégis lehet egyfajta drukk az interjút illetően.
Amikor Naima rendelt, ő is kért egy újabb adag kávét a csészéjébe, majd figyelte miként készül fel a firkász. Nem tudta nem elfelejteni, hogy ez az egész most egy újságba fog kerülni, és a nő leginkább azért van itt, hogy a szakmai előmenetele érdekében kihasználja. - A téma egyáltalán nem kínos, inkább az, ha kiderül. Ahogy megbeszéltük, teljes anonimitást kérek, de ha a nevem vagy valami, ami alapján fel lehet ismerni megjelenik az újságjukban, a gatyát is leperelem maguktól. Remélem megértni, mennyire fontos, hogy titokban maradjon a személyem...
A pincérnő meghozta a vele szemben ülő rendelését és a kávét is, amit Tyrell kért. - Köszönöm. - egyszerű és rövid mondatot kapott a kávézó alkalmazottja, de olyan hangnemben, ami felért azzal, hogy akár eltakarodhatna a picsába is, ha már megzavarta kettősüket. A férfi kortyolt keveset a friss fekete nedűből, majd torkát köszörülve tette le a csészéjét. Naima szemeibe nézett, fürkészte a másik zöld szemeit, majd folytatta ott, ahol a pincérnő az előbb abbahagyatta vele.
- Azt hiszem, előzetesen csak ennyit kellett megbeszélnünk, szóval ha semmi más nincs, akkor bekapcsolhatja a diktafont és várom az első kérdését. - félmosollyal az arcán dőlt hátra a székében, s az ő arcán olyan természetesen hatott a grimasz, mintha egyetlen apró izgalomgóc se lenne a fejében. S miért is lenne? Volt ő már mikrofonok kereszttüzében, válaszot már kínos kérdésekre, cincálta már a sajtó néhány baklövése miatt. Igaz, akkor egy egész stáb állt mögötte, hiszen az NFL játékosainak tökéletesnek kell lenniük, tökéletesen kell nyilatkozniuk, de most így egyedül is elég felkészültnek érezte magát, hogy szembenézzen a firkásszal.