18+

A számba veszem, végig nyalok rajta, de nem tetszik neki. Tudom, hogy nem vagyok béna a szopásban, anno alaposan ki lettem okítva, és semmit se felejtettem, de neki nem tetszik, vagy csak a felállással van gondja? Ha most elutasít így, akkor többé nem fogom a számba venni... Többé, már megint ez a szó. Nem is lesz rá alkalmam, hisz nem találkozunk többet.
Felpillantok rá, becsukta a szemeit, talán azért, hogy ne lássa a hátam, talán azért, mert ezt az egészet nem akarja látni. Ha az előbbi, akkor igazán értékelem, ha az utóbbi, akkor meg menjen a francba. De ha látja a hátamat az nem érdekel, láthatja, mások is látták már, csak ne kezdjen el taperolni, mert arra allergiás vagyok, legalább is olyan reakciókat vált ki belőlem.
Nagyon nem akarja, hogy a lábai között tevékenykedjek, így hamar fel is hagyok a dologgal, és feljebb haladok vékonyka testén, csókot kér, és meg is kapja, csöpp kis szájával nem igazán tudok betelni, de végül el kell szakadnom ajkaitól, mert mocorogni akar alattam. Kíváncsian húzódok el tőle, figyelmesen nézve, hogy mit is ügyködik éppen. Elmosolyodok, szóval így szeretné folytatni.
- Nem zavar, ha látsz, csak ne érj hozzám - A szemeibe nézek, majd ráhajolok a hátára és egy csókot adok a gerincére - Azonnal. - Súgom a bőrébe, nem bírok magammal meg is harapom egy kissé.
A derekára markolok, és még közelebb húzom magamhoz, hozzá dörgölőzök, először csak pár ujjammal játszadozik nyílásánál, majd ismételten belé hatolok, figyelek rá, már nem akarom, hogy fájjon neki, de ki tudja, lehet, hogy most még rosszabb lesz, mint az előbb volt. Elégedetten sóhajtok fel, ha neki nem is, de nekem nagyon is jó ez az egész.
Ha nem kezd el nyüszögni, akkor elkezdek benne mozogni, a hátát és a vállát harapdálva. Előre simítom az egyik kezemet az öléhez, rámarkolok, és olyan ütemben kezdem el simogatni, mint ahogyan a csinos kis fenekét dugom.

Zihál, nyüsszen és nyög, olyan édesen vonaglik alattam! Gyönyörű látványt nyújt a hosszú kócos hajával, és az összeharapdált hátával, na meg szépen kiszívott nyakával, szívesen jelölném meg őt még több helyen is, hátha valamelyik hosszabb ideig is megmarad rajta, és másnak nem lesz ahhoz kedve, hogy megdugja őt. Önző gondolatok, amiket nem engedhetek meg magamnak, hisz a fenébe is, még a nevemet sem tudja!
Már én is közel vagyok a csúcshoz, de nem megy, hátra pislog, ártatlan tekintettel néz rám, szépségesen csillognak a szemei. Nem, így nem megy. Megmarkolom a derekát, majd erősen döföm magam belé, mérgesen, amiért hátra kellett néznie. Miért? Miért nem tud a párnába borulni és úgy édesen zihálni egy kicsit, miért kell kíváncsiskodnia?
Elengedem a derekát, majd kihúzódom belőle, felkelek, és a fürdőszobába sietek, nem érdekel ha kérdez, az sem érdekel ha utánam jön. A csaphoz megyek, előkeresek egy borotva pengét, hátra nyúlok, és a derekam mentén végighúzom az élét az éles pengének, miközben a fakramra fogok, és járni kezd rajta a kezem. Zihálok és nyögök, ahogy kicsordulnak az első vércseppjeim, testem megfeszül, és elélvezek.
A pengét beleejtem a csapba, és annak a peremére támaszkodok, szaporán szívom be és fújom ki a levegőt, de ezt igyekszem kontrolálni, de egyelőre nem megy, inkább a gondolataimat próbálom tisztába tenni. Carmint ott hagytam az ágyon, biztos megsértődött, hisz ez nem igazán volt kedves gesztus tőlem, és nem emlékszem, hogy becsuktam volna a fürdőszoba ajtaját magam mögött vagy sem. Ha nem (és ez a valószínűbb) akkor az egészet végig mozizhatta az ágyról. Ha nem jött utánam, amit nem tudok, egyenlőre nem merek hátra fordulni, sőt még a tükörbe se merek belenézni. Félek, hogy meglátom azt a gyönyörű világoskék szempárját, amint félelem és undor ül bennük.
Megnyitom a csapot, hogy megmoshassam a kezeimet, és az ölemet is, majd megtörölközöm, végül halkan felsóhajtva fordulok meg, hogy felfedezhessem hol is van az én drága és gyönyörű vendégem. Ha még itt van és nem rohant ki a világból.

Megfordulok, és felemás szemeim az Ő kék íriszeibe néznek. Sok mindenre számítok, csak arra nem, hogy nem fog csinálni semmit sem. Csak áll ott és engem néz, nem tudom hová tenni ezt az egészet, miért nem jön ide és kezdi el püfölni a mellkasomat apró kis ökleivel, hogy én mekkora egy beteg állat vagyok? Megérdemelném, talán még el is szégyellném magam, de csak talán. Hisz nem ismer, nem tudhatja, hogy mit miért is csinálok. Egy darabig csak állok vele szemben, jó pár lépésnyire, és nézem, hogy vajon mik is lesznek a reakciói, de nem csinál semmit sem. Ellököm magam a csaptól, és felé indulok, anyaszült meztelenül, pont úgy, ahogyan Ő is van. Még mindig nagyon tetszik, még mindig vágyom arra, hogy még többet érinthessem őt. Oda sétálok elé, azt várnám, hogy fogja magát és elszalad, de nem, Ő csak áll és néz, én pedig állok vele szemben és vissza nézek rá. Igazán romantikus lehetne ez az egész jelenet, ha épp nem azt mozizta volna végig, ahogy megvágom magam és elélvezek.
Kissé lehajolok, és ha nem húzódik el, akkor a homlokára csókolok.
- Nyugodtan kiakadhatsz. Elhordhatsz mindenféle idiótának vagy szörnyetegnek, nem fogok megsértődni. - szólalok meg halkan, majd ha továbbra sem lép arrébb, akkor felemelem a kezemet, és megsimogatom az arcát, végül inkább fölemelem őt, és visszaviszem az ágyhoz, leülök, és leültetem magam mellé. Átkarolom a derekát, és arcom a nyakába simítom, csókot lehelek oda, ahol kiszívtam puha bőrét.
- Szeretnéd, hogy megkeressem a ruháidat, felöltöztesselek, utána haza vigyelek? - Kérdezem tőle halkan. Nem tudhatom, milyen állapotban is van, lehet, hogy sokkot kapott szegény, én pedig gondoskodni akarok róla. Lehet, csinálok neki még valami ennivalót és megetetem, vagy főzök kakaót, kávét, teát, vagy kap egy pohárka töményet. Vagy egy egész üveggel, ha az kell ahhoz, hogy elfelejtsen engem.  Igen, ez jó ötlet, vagy beállítom a kádba, és alaposan megfürdetem. Bármit megtennék, csak reagáljon már valamit!

Átölel, hozzám simul, igazán édes, ha egy kismacska lenne akkor megtartanám, de nem az, hanem egy ember, és elég érdekes lenne ha a saját macskámat akarnám nap mint nap megdugni, mert vele az lenne tuti. A kinézete és ahogy próbált elcsábítani! Ahhoz képest, hogy nem akartam megfektetni őt ma, és máskor sem... hát már a következő alkalmat tervezem, de az nem lesz. Nem fog megtalálni, és kész, szépen elfelejtjük egymást, és kész. Nem ül, inkább térdel, egy pillanatig gondolkozok, hogy miért is, majd szépen leesik, hát igen... rég volt ilyenben részem, elfelejtettem, hogy utána nem minden olyan egyszerű és szép. De ha minden igaz akkor feküdni tudnia kell, szóval szépen eldöntöm az ágyon, átpakolom rajta az egyik karomat és az egyik lábamat. Hmm kényelmes és finom illatú, lehet tényleg meg kéne tartanom őt.
De aztán kérdezni kezd, és borússá válik a tekintetem. Miért nem tud egyszerűen csak túllépni a dolgokon, nem mindegy az neki, hogy mit miért teszek?
- Nos... a sebek... nem volt fenékig tejföl az életem, és az amit a hátamon láttál annak a következménye. És... miért érdekel ez téged? Neked jó volt, örülj neki és ne foglalkozz a többi dologgal. Légy önző és ne foglalkozz senkivel se csak és kizárólag magaddal. - Még kicsi fiú, nagyon kicsi, mennyi lehet? Vajon nagykorú már? Aligha nem, hisz egy bárban volt, bár ez nem jelent semmit sem. Csak a nevét tudom, és... illik hozzá, de semmi mást nem tudok, és talán így a legjobb, de akkor Ő mi a fenéért kíváncsiskodik?
- Azért csináltam, mert kellett, szükségem volt rá ahhoz, hogy elmenjek. Vagy másnak okozok fájdalmat vagy magamnak. - Választhattam volna azt is, hogy nem élvezek el, de hát az baromi kellemetlen lett volna.
- Fájdalmat okoztam neked, pedig nem akartad, többet nem teszek ilyet. - Ha tudnék most, akkor egy puszit adnék a csinos kis seggére, hátha gyógy puszi és hamar elmúlik majd a fájdalma.
- Mondd csak gyakran csinálod ezt? - kérdezem, hisz azért jó lenne tudni, hogy hivatásos és akkor készítsem elő a tárcámat vagy sem. Vagy holnap az első dolgom legyen az, hogy felkeressek egy orvost...

Nem akarok felelni neki, nem akarok beszélgetni, nincsen kedvem hozzá, de Ő csak mondja és mondja, és még a végén össze tenne egy egészen vad történetet rólam a fejében, ami semmiben sem vajazna arra ami valójában az én történetem. Tehát válaszolok... pedig hagynom kéne az egészet a fenébe, felöltöztetni és kidobni őt az utcára. Megmentettem, kapott szexet is, mi kell még neki? Válaszok, válaszokra szomjazik.
- Olasz országból jöttem ide még nagyon régen. Nem vagyok menekült. - Mondom, és így talán majd átlapozza a telefonkönyvet és felhív minden olasz nevű pasast a városban, engem pedig nem fog megtalálni. Talán könnyítenem kéne a dolgán, mert szeretném, hogy megtaláljon, kíváncsi vagyok, hogy mit kérne. Mi lenne az az egy dolog amit szeretne tőlem.
Hagyom, hogy a mellkasomra pusziljon, nagyon tetszik ez, elmosolyodom, és megsimogatom még mindig kócos tincseit.
- Talán meg kellett volna vágnom téged, akkor nem kíváncsiskodnál, és nem akarnál megtalálni. De... örülök, hogy nem tettem- Mondom a végére halkan még azt a mondatot. Milyen jó is lett volna egyszerre elmenni, vagy rögtön utána, de nem, én képtelen vagyok arra. Legalábbis eddig még nem sokszor történt ilyen. Érzem, hogy rajzolgatni kezd a mellkasomra, ez is tetszik, nem csak az, hogy ilyen kicsi hozzám képest, hanem ez is. Szeretem, amikor valaki rajzlapnak használ. Nem pillantok le, akkor talán észre venné, hogy mit is csinál és abba hagyná. Köröket rajzol, utána apró szívecskéket. Nem, egészen biztos, hogy fogalma sincs arról, hogy mit is csinál éppen.
Kérdésére bólintok, majd figyelmesen hallgatom a választ, és megkönnyebbülök, így már minden sokkal jobb. Nem kurva és nincs sok alkalmi partnere. Vagy igazat mond, vagy kamuzik, mert tudja, hogy mit szeretnék hallani... de igazat mondhat, valóban nagyon szűk volt.
Ismételten egy görbe vonal jelenik meg ajkaimon, majd megharapom az orrát. Mert miért ne.
- Talán érdekelsz. Talán szeretnélek még látni, mert összességében nagyon tetszett, de ez nem jelenti azt, hogy megkönnyítem a dolgod. Keress csak meg. - Mondom, majd halkan felmorranok. Ez a nézés!
-Ne nézz így! - Szólok rá csöndesen. - A fájdalom nem minden. Itt az uralkodás a lényeg. Szeretnélek elsősorban kikötni. Beletennék valamit a piciny kis szádba, hátha akkor csöndben maradnál. De hogy utána mit csinálnék... még nem tudom. Van pár ostorom, korbácsom, de lehet hogy csak egy nagyobb méretű vibrátort kapnál a fenekedbe. Ahogy a kedvem hozza.

18+

Mocorog, elengedném, de nem el akar kukacmozgásban távolodni tőlem, hanem éppen közelebb jön, még szorosabbra fűzöm körülötte a karjaimat, csoda, hogy még kap levegőt. Nem akarom elengedni, pedig egyszer muszáj lesz, nem maradhat itt örökké, na meg én sem maradhatok életem végéig ágyban vele, pedig milyen jó is lenne! Igaz be kéne szereznem egy cselédet, aki ellát minket étellel meg takarít és mos, na meg megeteti a kutyámat. De csak ennyi, a többit mind megoldanánk kettesben. Mély lélegzetet veszek és beszívom az illatát, tudom, hogy nem fogom egy jó ideig elfelejteni ezt az illatot, és lehet, hogy most egy szentimentális barom vagyok, de tudom, hogy így lesz. Nagyon remélem, hogy egyik tömegközlekedési eszközön sem lesz ilyen illata senkinek sem a következő napokban, mivel igen csak kellemetlen lenne álló farokkal mászkálni a városban.
Felles rám, elkapja a tekintetével ahogy mosolygok, és ezt viszonozza is. Gyönyörűséges amikor mosolyog. Utálom is ezért, egy galád gazfickó, amiért így néz ki, és amiért marni fogom egy darabig, amiért elengedtem, de muszáj lesz, nem tudja mit akar, nem akarhat engem. A legtöbben nem szeretik ha megütik őket vagy egyéb dolgokat csinálnak velük, és saját bevallása szerint ha őt vágtam volna meg akkor elfutott volna. Nem való mellém, nincsen itt semmi keresnivalója sem, mégis ha most megpróbálna kimászni mellőlem még szorosabban magamhoz ölelném, esetleg ráfeküdnék, hogy sehogy se tudjon menekülni. Igen, hmm ez jó ötlet, pici vékonyka teste alattam, már tudjuk, hogy nagyon is jól mutat, de talán ideje lenne megismételni azt a felállást, nehogy elfelejtse, mert én biztosan nem fogom.
- Nem gondolod, hogy egy kicsit túlságosan is magabiztos vagy? Azt mondtam, hogy elengedlek és meg kell keresned ha akarsz, tőlem következő menetet, tehát ehhez is fogom tartani magamat. Szépen haza fogsz menni, esetleg hazaviszlek, ha messze laksz. - felelem neki, majd újra beszélni kezd. Szórakozottan hallgatom.
- Nem, nem érted. Nem zavar ha beszélsz. Ilyenkor. De ha azt akarom, hogy ne beszélj, akkor tenni fogok arról, hogy ne tudj megmukkanni. - Nem bír magával, felkúszik hozzám és megcsókol, majd tovább ficereg, vissza csókolom de csak röviden.  Ismét éledező férfiassága a hasamhoz simul, szóval tetszik neki az ötlet, hogy kikössem és betömjem a száját, hát mit ne mondjak nekem is tetszik, de nem akarom elképzelni, nem akarom, hogy az én ölembe is vér kezdjen áramlani, de ez ellen aligha tehetek valamit, a közelsége és a puha bőrének érintése megrészegít. Kezem lesiklik a fenekére, és magamhoz szorítom, válasz helyett az ajkaira tapasztom a számat, megnyalom, majd megharapom csinos kis ajkait, magam alá fordítom, gyakorlatilag testemmel belepréselem az övét az ágy matracába. Nem irigylem, nem lehet valami kellemes helyzet ez neki, fel is emelkedek róla hamarosan, és felállok.
- Itt maradsz az ágyon, rögtön jövök. - szólok rá, majd kimegyek a szobából, át egy másik szobába, matatok ott egy keveset, egészen pontosan keresek valamit, amivel kikötözhetem őt az ágyhoz és betömhetem a száját, ha már ezt szeretné, akkor meg is kapja. Visszamegyek a szobába, és nagyon remélem, hogy szót fogadott, és még mindig ugyan úgy van, ahogy hagytam. A szájpecket az éjjeliszekrényre teszem, mégsem fogom használni, még nem, mi van ha szólni akar, hogy hagyjam elmenni, és nem tud majd sehogy sem jelezni nekem? Nem, egyelőre megmarad az, hogy szól, aztán majd talán később megkapja a pici szájába azt. A szekrényhez lépek előveszek belőle egy övet, majd az ágyhoz megyek, és végignézek rajta, olyan csodásan fest aprócska vékony testével a hatalmas ágyamban! Felmászok az ágyra, fölé magasodok, és a szemeibe nézek.
- Ha nem tetszik, vagy nagyon fáj, akkor szólsz, világos? - Várok, amíg valami beleegyezés félét nem produkál, majd átfordítom a hasára, a karjait kinyújtom és a fejtámlához kötözöm egy szép selyemkötéllel, ami nem mellesleg pont olyan színű, mint a szemei. Igazán csodás párosítás. Feltérdeltetem, és megsimogatom a fenekét, majd felsimítok a hátán, hogy aztán a hajánál megragadva feszítsem hátra a fejét. Fölé hajolok és megharapdálom ott a nyakát ahol korábban kiszívtam a bőrét. - Kapni fogsz pár ütést a csinos kis seggedre, mondjuk ötöt. Hangosan fogod számolni őket, megértetted? - Bizsereg a kezem, elő akarom venni a gyertyáimat, nézni ahogy a forró viasz végiggördül a gerince árkában amíg meg nem szilárdul. Oh, hogy milyen gyönyörűséges is lenne! De neem, nem vehetem elő őket, nem szabad, egyelőre elég lesz ez is. Feltérdelek és kétrét hajtom az övet, majd a fenekére simítok, egy kis ideig jár rajta a kezem, majd elveszem és oda csapok az övvel. Nem túl erősen, épp hogy csak rózsaszínben pompázzon utána a bőre egy kis ideig. Végigsimítok az ütés helyén, mosolyogva nézem, annyira gyönyörű!

18+

Igan Uram! Ezzel felelt, lehet nem is kellenek segédeszközök, mert nem bírom ki míg idehozom őket, és szimplán inkább megdugom így ahogy van? De neem, kellenek azok, ki akarja próbálni, tehát megyek is értük, bár nem sok mindent hozok, és mikor vissza térek még mindig ugyan abban a kitárulkozott pozícióban feszít, mint ahogyan hagytam. Olyan csodásan néz ki! Egyszerűen nem tudok betelni vele.
Apró jelek után kutatok a tekintetében, olyasmi után, ami azt jelezhetné nekem, hogy nem mer velem lenni, hogy fél tőlem, és ettől az egésztől, hogy uralni akarom a testét. Azt a csodás vékonyka testét. Akarom, és kíváncsi vagyok, majd ha megtalál, akkor feszegetni akarom a határokat, mi az amit még kibír? Vajon mi az, amit még majd megenged nekem? Persze ha megtalál, akkor tudni fogja, hogy ki is vagyok valójában, mivel foglalkozom, és ha szárnyra kap egy olyan pletyka, miszerint a tanár úr keményen szereti, abból még bajaim is lehetnek. Meg kell vele ígértetnem, hogy lakatot tesz arra a csöpp szájára. Bár ezzel talán már elkéstem, akkor kellett volna megígértetnem vele, amikor még lent voltunk a konyhában, de hát ki tudott volna neki ellenállni? Fogadok, hogy még egy heterónak is elcsöppent volna a nyála arra, amit ott leművelt. Vagy csak velem vannak gondok.
Szemeiben nem látok semmit se, ami megállításra késztetne, pedig alaposan kerestem, de nem, inkább kíváncsi, tuti, hogy még ilyen helyzetben sohasem fenekelték el őt alaposan. Na majd én, mert megtehetem... és mert meg akarom tenni. Akarom látni a gyönyörű rózsaszín csíkokat a farpofáin. Talán a tenyeremmel kellene lenyomatot hagynom rajta, de most már mindegy, most maradunk az övnél. Az személytelenebb, legalább is nekem, hogy miért, azt ne kérdezze senki sem, hiszen úgysem felelnék rá.
Csodás hangja van amikor a bőr találkozik a bőrrel, de az a hang még csodálatosabb ami kijön a száján. Hangosan nyög, igaz kicsit fájdalmában is, de ez még a jó arány, majd jobban fogja élvezni. Nem mondja, hogy egy, nem számol, egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy eloldozom a kezeit, kidobom a házból, utána meg kiverem magamnak, de szerencsére mondja azt az egy csodás szót.
Nem hosszasan időzik rajta a kezem, hamar kapja a következő ütést, próbálom nem oda adni ahova az előzőt kapta. Következőleg ismét a kezem simít a kis fenekére, ami egyre érzékenyebb lesz neki. Kíváncsi vagyok, hogy mit fog szólni, majd ha letudtuk mind az öt ütést. Ha kimondta a következő számot, akkor kapja a következőt, majd az utánit, egy kis pihenést következtében. Milyen kis érzékeny lesz neki, mikor majd a csípőm fog hozzá ütődni, miközben mélyen benne járok majd... ahh akarom most! De nem, először szépen megkapja a maga kis ütéseit, ha nem panaszkodik, akkor összesen ötször csapok a fenekére az övvel, ha panaszkodik, akkor abba hagyom hamarabb.
Amint végeztem vele elfekszek mellé, és végigsimítok a hátán, a gerince mentén.
- Jól van, ügyes voltál. - puszilok a halántékára, majd felkelek, és az asztalhoz megyek, felveszem a szájpecket és visszamegyek hozzá.
- Most már nem foglak bántani, annak vége, most már nem fog fájni, csak kicsit kellemetlen lesz, és... nyisd ki azt a szép kis szádat. - Ha megteszi akkor beleteszem a szájába a gumilabdát, és hátul a fejére erősítem, hogy ne essen le bármit is csinál. - Kényelmetlen? - Valamilyen bólogatást vagy fejrázást várok, mert amíg nem kapok vissza jelzést nem lépek tovább, és ennek a döntésemnek a farkam örül a legkevésbé.

18+

Eldől oldalra, mint valami zsák krumpli, pedig nem engedtem meg neki, nem engedtem meg, hogy megmozduljon, és ezért igazán megérdemelne még egy kis ütlegelést, mondjuk még hármat arra a csinos kis hátsójára, de úgy döntök nem, épp elég büntetés lesz neki az, amikor majd megdugom. Kíváncsi vagyok, hogy mit is fog hozzá szólni, hogy képes lesz e elélvezni majd. Magam miatt most nem aggódok, én egészen biztos, hogy el fogok menni, méghozzá belé, úgy ahogy az előbb kellett volna.
Lehet, hogy neki ez az egész nem volt elég,lehet, hogy nem tudja értékelni, de majd megmutatom neki, hogy el lehet menni úgy is, hogy egy ujjal sem érek puha bőréhez. Hihetetlen, már a következő és az az utáni alkalmat tervezem amikor együtt leszünk, pedig lehet, hogy egyáltalán nem is fog megtörténni. Csak tőle fog függeni, és ki tudja, talán annyira fog fájni a kis feneke, hogy úgy dönt inkább keres magának valaki normálisat ahelyett, hogy az én keresésembe fektetné az energiáját.
Megkapja a szájpecket, és megrázza a fejét, tehát nem kényelmetlen neki. Helyes, jól van. Örülök, hogy nem kezdett el hisztizni miatta, pedig minden joga meg lett volna rá, hisz nem tudhatta, hogy a kis játékszer új, nemrégen jött a boltból. Minden ilyet lecserélek, ha egy "kapcsolatom" véget ér. Szimplán higéniás szempontból, na meg az emlékek miatt. Az újnak semmi köze a régihez, ezáltal mindenki újakat kap.
A kezeihez nyúlok, és eloldozom a szalagot amivel eddig ki volt kötve, és egy kis szabadságot adok neki így, de nem sokat, mivel nem fogom engedni, hogy elkezdjen önállóskodni itt nekem és mindenfélét kitalálni. Rám néz, találkozik a pillantásunk, és elmosolyodok, azon ahogy nyáladzani kezd. Kis édes. Odanyúlok, és letörlöm két ujjammal a nyálát, másik kezemmel pedig a farkához nyúlok, és adok neki egy kis élvezetet, hogy tudja, innentől jön az a rész amit már Ő is élvezni fog, nem csak én.
Vissza megyek az eredeti helyemre, a derekánál fogva húzom fel őt ismét az előbbi pozícióba, lehajolok, és a nyelvemet végigfuttatom az enyik vörös csíkon, a nyálától nedves kezemmel pedig előkészítem a befogadásomra. Mikor úgy látom, hogy már kész, megharapom a hátsóját, felegyenesedek, és belé hatolok.. ahhh még mindig jó, hangosan nyögök, és azonnal mozdul a csípőm tovább, a fejem előre hajtom, a hajam elrejti az arcomat, talán jobb is így, mert ha hátra les, akkor nem látja azt az ádáz képet ami kiült az arcomra, csak mert élvezem, hogy fájdalmat okozhatok neki minden egyes lökéssel. Előre hajolok, és megharapom a hátát, kezem pedig betéved a lábai közé, neki is egy kis örömet okozva. Remélem hamar eljut arra a szintre ahol jelenleg én vagyok, mert nekem nem sok kell már ahhoz, hogy elmenjek.  

18+

Figyelnem kéne rá, de egy idő után nem megy. Képtelen vagyok a reakcióira figyelni, arra, hogy szinte össze csuklik alattam a karja, vagy a fájdalmas nyöszörgésére. Hallom, de hallok ott mást is, vagy talán csak beképzelem az egészet? Beképzelem magamnak az egészet, hogy tetszik neki? Hiszen még mindig merev a kezemben, akkor nem lehet semmi gond sem. Nem ment el a kedve tőlem, vagy ettől az egésztől. Élvezi Ő is, és élvezem én is, mert ez jó, kielégítő, és eszméletlen.
Próbáltam finom lenni vele, tényleg próbáltam, de egyszerűen nem ment, most végre úgy csináljuk, ahogy én akarom, ahogy a meleg kis rózsaszín hátsója az ölemhez ér... eszméletlen. Elélvez, és hangos nyögéssel élvezek el vele egyszerre, belemarkolnék a hajába, hogy hátrafeszítsem a fejét, hogy megcsókolhassam, de tudom, hogy ez nem fog menni, mivel tele van a szája, de sebaj, majd hamarosan ki fogom venni belőle azt a vacakot.
Hangosan zihálok, a testemre vékony rétegben veríték ült ki, zuhanyozhatok majd le megint, de nem baj, megérte, ahh ez mindent megért. Tiszta kezem ujjait végighúzom a gerince mentén, közben kicsusszanok belőle, és hagyom, hogy oldalra dőljön, ha akar. Mellé mászok, és oldalra simítom a haját, hogy láthassam az arcát, de elrejti előlem.
A francba.
Ez így nem lesz jó. A jó büdös... miért nem figyeltem rá oda? Ha tetszett volna neki biztos rám nézne, gyönyörű világos csillogó szemeivel, kielégülten pislogna rám, de nem, inkább elrejti előlem magát.
- Jól van. Fordítsd el a fejed, had vegyem ki a pecket a szádból. - Ha megteszi akkor hosszasan szitkozódok magamban amint meglátom az arcát és a szemeit. Sír... sok mindenre számítottam, de erre azért nem. Legalább már tudjuk, hogy soha többé nem fogjuk látni egymást, hisz ha sír akkor biztos nem tetszett neki, és nem akar többé ilyet. Ami jó, akkor megmenekül tőlem, és nem fogom véghez vinni azt a sok perverz dolgot amit már a fejemben elterveztem vele.
Leveszem róla a szájpecket, és félre dobom, majd megsimogatom az arcát, és letörlöm, majd inkább lehajolok hozzá, és lecsókolom az arcáról a könnyeit. - Ne félj, többet nem foglak bántani. Vége van. - mondom neki abban reménykedve, hogy hinni fog majd nekem. - Maradj így, rögtön jövök. -szólalok meg ismét, és felkelek az ágyról, pár percre kimegyek a szobából, hogy aztán egy tubus kenőccsel a kezemben térjek vissza. Felmászom mellé, letekerem a tubus kupakját, nyomok egy kis krémet a kezemre, majd óvatosan a fenekére kenem. Próbálok minél finomabban hozzá érni. - Hűsít és segít a gyógyulásban, jót fog tenni...Ha felszívódott akkor haza viszlek, ha akarod, vagy hívhatok egy taxit is...  Nagyon sajnálom. - Az utolsó két szót halkan mondom, talán meg sem hallja.

Nem gusztustalan. Gyönyörű. Megtörli a kezével a száját, és rászólnék, hogy ne tegye, majd én szépen letakarítom őt, de inkább hagyom, ki tudja, lehet még egy kis parancsolgatás és azonnal felpattanna az ágyból és elrohanna úgy, ahogy van anyaszült meztelenül. Kénytelen lennék megállítani, nem azért, mert nem engedhetem így ki az utcára, még a végén bevinnék közszemérem sértésért, hanem azért, mert csak nem akarom, hogy mások meglássák pucéran. Ami az enyém azt más ne is nézegesse...
Téves gondolatmenet, nem az enyém és soha nem is lesz, mert fél tőlem, egészen biztos. Otthagyom, egy kis időre, és azt várom, hogy talán most fog elszaladni, elmenekülni tőlem, de nem, ugyan abban a pozícióban találom, ahogy ott hagytam miután visszatértem hozzá.
Meglep, miután elláttam a sérüléseit hozzám bújik, ledönt a hátamra, és pakolgatja a kezeimet maga körül. Mint egy lakberendező, aki éppen azt próbálja kitalálni, hogy mi hova is illik majd tökéletesen, de ez annyira nem illik ide. Mégis mi a fene üthetett belé? Hamarosan pontosan ugyan úgy fekszünk, mint ahogy nem is olyan rég, csak jó pár könnycseppel korábban. Simogatom a hátát, és mindenhol ahol csak érem, próbálom valahogy megvigasztalni, ha már a szavakkal nem tudok olyan jól bánni, legalább a cselekedeteim beszéljenek helyettem.
- Mi? - Kérdezek vissza, majd megrázom a fejem, és belepuszilok a kis zilált hajába. - Nincs miért haragudnom rád, nem csináltál semmi rosszat sem, hisz ha az emlékeim nem csalnak én vertelek el téged és nem pedig fordítva. - szorosabban ölelem magamhoz, de azért figyelek rá, hogy ne túl szorosan, még a végén nem kapna levegőt, és megfulladna, azt pedig nagyon nem szeretném.
- De ha te az ilyet nem szereted, akkor nem erőltetem rád, és a legjobb az lesz ha nem is keresel meg, mert ha te ezt nem szereted, nekem pedig csak így megy, akkor nincs sok értelme erőltetni, hiába szeretném még sokszor megismételni, és sok-sok más dolgot is csinálni a kis vékonyka testeddel. - Hisz ez csak a kezdet, ez még semmi, lehet ennél nagyobb fájdalmat is okozni, bár nem ez az egész lényege.
- Nem gyűlöllek, hisz még sokszor szeretnélek megkapni, de ha ez neked nem megy... - Ki kéne találnom azt, hogy nekem miért nem megy. Mert ha csak azt mondom, hogy Ő nem bírja azt meg fogja cáfolni, és fogadkozni fog továbbra is, hogy majd megszokja, majd megszereti, és a többi.
- Sírtál, és azt nem szeretem. - na ez kezdetnek jó lesz, talán.
- Szólj ha majd már jobban érzed magad, és akkor megfürdetlek, hogy újra szép tiszta legyél. - IGaz nem akarom, nekem baromira tetszik így ziláltan a karjaimban, és legszívesebben így tárolnám őt örökké. Mondjuk, ebben az állapotában bezárnám egy hatalmas befőttes üvegbe és sokáig nézegetném.

- Nem akarom, hogy megváltozz. - Jelentem ki, mikor közli, hogy akkor nem fog többet sírni. Dehogy nem fog! Még nagyon sok könny fog végiggurulni puha kis arcán, hiszen ha most nem bírta, akkor legközelebb mi változna? bánjak vele finomabban? Nem, nem fogok, az nem én lennék, ha pedig nem sírna az nem Ő lenne. Tényleg el kéne küldenem őt a fenébe, de nem akarom.
Tetszenek a puszik, szeretnék még többet kapni, ez olyan... kedveskedő gesztus, eddig senki se csinálta ezt, de valljuk be... ez az egész más, mint amikhez eddig hozzá szoktam. Nem szoktam szex után csak úgy heverészni az ágyban a partneremmel. Általában végzünk aztán mindenki megy a saját dolgára, és ez eddig teljesen kielégítő volt, de ez... más, mégis tetszik. Furcsa. Ez az egész olyan furcsa! Tényleg ki kéne tennem őt innen.
Próbálom meggyőzni magam, de nem megy, nem akarom, hogy bárhova is menjen, hisz olyan kis védtelen és gyenge, valakinek figyelni kell rá, és ez a valaki miért ne lehetnék akár én? Arról inkább megfeledkezek, hogy az olyan alakoktól kéne megvédeni, mint amilyen én is vagyok... de ez mindegy.
- Maradsz ameddig tetszik. - Nem csak a karjaim ölelésében, hanem a házban is. Igen, most már egészen biztos lehetek abban, hogy elment a maradék eszem is. A kezem az említett testrészére siklik, megpaskolom mosolyogva.
- Annyira nem sok idő, míg rendbe jön, csak érzékenyebb lesz egy ideig, de tudsz majd rajta ülni meg mást is tudsz majd csinálni. - Őszintén megmondva nem emlékszem, hogy mennyi idő míg rendbe fog jönni teljesen, talán egy nap, talán annyi sem, hisz csak el lett egy kicsit fenekelve.
- Akikkel lefekszem, azokkal igen. Élvezni szokták, nem tudom miért. Vagyis igen... - Javítom ki magam rögtön, hiszen én is voltam alávetett, pontosan tudom, hogy mit szeretnek ebben az emberek. - De erről nem beszélgetünk. Még a végén engem jelentesz föl emberek bántalmazásáért, nem pedig azt aki téged akart megerőszakolni. - Igaz nehéz dolga lesz, mert semmit se tud rólam, viszont én sem tudok róla még szinte semmit se. Ami nagy hiba.
- Hány éves vagy? - Remélem azért már nagykorú... - Sose bírtad a fájdalmat? - Ez azért jobban érdekel, mint a kora.

Puszikat mééééég. Akarom, kellenek, kissé hátra is hajtom a fejem, hogy kényelmesebben a nyakamhoz férjen, de csak egy egészen kicsit, önkéntelen mozdulat, talán észre sem veszi.
Felnevetek a nyüszögésére, megérdemelte, és majd fog is még kapni paskolást, meg mást is, ha megtalál. Megharapdál, felvont szemöldökkel nézek le a feje búbjára, nem értem miért csinálja ezt. Ez mire jó? Ez nem puszi, de ez is tetszik, összenyálaz, de nem baj, még az is tetszik, igazából még nem csinált semmi olyasmit se, ami nem tetszene, azt hiszem. Az nem tetszett, hogy először nem bánthattam, meg az, hogy sírt, de ezeken felül... Olyan kis aranyos. Lecserélem Bobot rá.
- Ha szeretnéd, akkor majd még bekrémezem neked. - Ó igen akarom! Kezdem azt hinni, hogy agyilag kezdek lesüllyedni egy öt éves szintjére, mindent akarok, és ha nem kapom meg akkor nyűgös leszek. De eddig még az utóbbi nem fordult elő, remélem nem is fog. Ő a vállamat harapdálta meg, én az érzékeny kis hátsójával szeretném ugyan ezt tenni, fájna neki, de lefogadom, hogy közben oda is lenne érte! De... nem, nem gondolhatok arra, hogy mit csinálnék vele, mert ha így folytatom, akkor újra állni fog, azt pedig nem akarom. Nem kell még egy menet, elég volt ez a kettő egyelőre... meg elfáradtam.
Rendezi magát rajtam egy kicsit, majd újra nyugton marad, hagyom, had csináljon, amit csak akar, amíg nem kezd el a keze tiltott terület felé kalandozni addig szabadon mocoroghat.
- Bob. - Árulom el neki a kutya nevét. Tényleg, hol van az a dög? Remélem nem tanulta meg hogy kell kinyitni a hűtőt idő közben.
- Mert az sem jó ha elkezded majd ezeket terjeszteni rólam. Minél kevesebbet tudsz az annál jobb. De már megbeszéltük. Találj meg, akkor kérhetsz egyet, talán lehetne ez a kérésed. Hogy meséljek. - Gyorsan be is fogom a számat, eszemben sincs ötleteket adni neki! De már késő, de remélem, inkább egy újabb menetet akar majd, nem pedig válaszokat.
- Nem jó Carmin, rossz válasz. Egy számot kérek, milyen rég múltál el? Én is elmúltam már tizennyolc, de ezzel az információval nem sokra mész. - Pontos választ akarok, igaz nem kell napra pontosan, de tudni akarom, hogy mennyit is jelent pontosan az a rég.
- Oh, akkor ügyes voltál. - Dicsérem meg, hisz ha kerített valakit, aki megvédi az jó... akkor van némi ész is abban a csinos kis fejecskéjében.
Megint mocorog. Rosszabb, mint egy sajtkukac, de nem bánom. Kíváncsian nézek rá föl, hogy most mit is akarhat.
Szemeim hatalmasra nyílnak szavai hallatán, majd felnevetek. - Ezt kérlek, ismételd meg! - Muszáj tudnom, hogy nem hallucináltam e az előbb, és tényleg azt mondta, hogy a pasija vagyok. - Drágám, még a nevemet se tudod. Lehet, hogy strici vagyok, és most teszteltelek le, hogy megfelelő vagy-e. Ilyet ne mond, csak ha tényleg így lenne. De nem is tudsz rólam semmit se. - Mosolyogok rá, majd megsimogatom az arcát, a hajába túrok, és hogyha hagyja, akkor lehúzom magamhoz a fejét, és megcsókolom, amolyan bocsánat kérően, amiért kinevettem. - Ez igazán... aranyos volt. - Szólalok meg ismét, mikor elengedtem.

- Látod, megy ez neked. - Halkan ugyan, nagyon halkan, de felel, és ezt értékelem. Tehát idomítható, formálható. Milyen ironikus, hogy nem is olyan régen mondtam neki azt, hogy nem akarom, hogy megváltozzon. De... az más, majd ki kell alakítani a dolgokat, meg kell tanulnia, hogy mikor mit szabad és mit nem, miért harapok, és mi az, amit még eltűrök egy-egy alkalommal, bár tartok tőle, hogy sohasem fog rajtam kiigazodni, hisz néha napján (igen gyakran) még saját magammal sem értek egyet, és ilyenkor jön a kutya és félre biccentett fejjel néz rám, mikor magamban beszélek. Egészen biztosan azt hiszi, hogy teljesen hülye vagyok, de hát Ő mit tudhat, hisz Bob csak egy kutya. Carmintól nem várhatom, hogy kitalálja, mikor milyen kedvem van, mit akarok, ezért kell neki elmondanom, de azért ha kérdezek, arra adjon rendes választ. Megint Uramnak szólít, baromira tetszik. Igazán jól hangzik az Ő csinos kis szájából, ha találkozunk még, akkor igen csak sokat fogja mondogatni ezt a szót. Vajon a nevem hogy hangzana a szájából? Kíváncsi vagyok, de nem fogok ennek a kíváncsiságomnak engedni, hiszen akkor csak magammal szúrnék ki.
Hozzám ér, végig cirógatja ujjaival az arcomat, nem tudom miért csinálja, de amíg mosolyogni látom addig nem fogok szólni érte. Tetszik ahogy mosolyog, majd az is ahogy kuncog, igazán édes hang, szeretném még többet hallani, de abba hagyja nagy szomorúságomra, és inkább beszélni kezd. Sokat. Rengeteget. Hogy lehet egyszerre ennyit beszélni? Nem tudom, de őszinte kíváncsisággal hallgatom a szavait, miszerint ismer.
Nem jó, nagyon nem jó. Sok mindenre ráhibáz, így talán nem is lesz olyan nehéz dolog a számára az, hogy megtaláljon ismét.
- Tévedsz. Már tegnap este is megkívántalak, ahogy illegetted magad annak a másik fickónak, mégsem akartalak megfektetni, csak megvédeni a hátsódat, vagyis meg akartalak, csak nem akartam, hogy te is akard. - Kezdek bele a válaszadásba. - A partnereimet inkább hagyd, ne gondolj rájuk, ne próbáld meg kitalálni azt, hogy kivel és milyen körülmények között folytatok nemi életet, mert ezt te nem értheted. - hosszú távú partnereim is voltak már, akik több hónapig vagy akár évekig is velem voltak, aztán valamiért mindnek vége lett. Pedig… milyen jó is! Csak az élvezetek, mindenféle lelki hülyeség nélkül. Szeretet nélkül. Nekem ez eddig nagyon is megfelelt, de úgy tűnik a partnereim inkább kapcsolatba kezdtek másokkal, vagy én tettem ki a szűrüket, mert láttam, hogy más felé kacsintgatnak. Nevezhetnénk ezt az egészet barátság extrákkalnak, de… inkább ne, mivel nem voltak a barátaim.
- Az a kutya szimplán idióta, meg még kölyök, muszáj tartani vele a lépést, de igazad van, rendszeresen szoktam sportolni, nem mintha tagadhatnám. - Mosolyodom el, a koromhoz kapcsolódó megállapítását nem kommentálom, nem kell tudnia, hogy milyen közel is jár a megoldáshoz. Kilenc évvel fiatalabb nálam, rengeteg... mégis engem akar. Lehet csak szimplán tetszenek neki az idősebb férfiak, és eddig nem igazán sikerült egyet sem az ujjai köré csavarnia, de most itt vagyok én... és ha már belopta magát a gondolataim közé, akkor nem is akar onnan egyhamar távozni.
- Biztos vagy ezekben? Egészen biztos? Mondd csak honnan vagy biztos abban, hogy a ház az enyém és nem csak bérlem, vagy vigyázok rá? Mi van ha csak egy szimpla betörő vagyok? Vagy Tényleg csak egy haveromé a ház, és megkért, hogy legyek itt és vigyázzak a lökött kutyájára? Láttál bármi arra utaló jelet, hogy ez a ház az enyém? Képeket esetleg amiken én is rajta vagyok? - Kíváncsiskodom, hisz az a célom, hogy elbizonytalanítsam, és megnehezítsem a dolgát.
- Nem vagyok nős, ebben igazad van, nem is voltam. - Adok neki igazat is, csak hogy összezavarjam, ne tudja mi igaz és mi nem. De ki tudja, lehet nem tudom megtéveszteni őt, viszont azt egy pillanatig sem szeretném, hogy könnyű dolga legyen a megtalálásomat illetően. Olyan kis... lelkes, mintha ez az egész egy játék lenne, de hát az is. Az egész társalgásunk alatt magamhoz ölelem, az ujjaim a gerincénél időznek, kitapogatom a csigolyáit, végig húzom rajtuk az ujjaim, igazán tetszik ez a mozdulatsor.
- Mr. Holmes, nem gondolja, hogy túlságosan is elbízza magát? - nézek fel rá mosolyogva, igazán tetszik az az elszánt már-már ádáz tekintet, amit látok.
- Akkor ezek szerint van egy pasim? El kell vigyelek randizni meg ilyenek? - Elképzelem a szituációt és… nem. Nem akarom én ezt. Öltönyben parádézzak majd egy elegáns étteremben, mint valami idióta majom? Kizárt dolog. Lehet, hogy nincsenek ilyen elvárásai, de nem tudom.
- De most nézzünk téged… szemtelenül fiatal vagy, naiv és hiú, a nyakamat teszem rá, hogy képes vagy órákat eltölteni a tükör előtt billegve és magadat nézegetve. Minden bizonnyal gyorsan váltogatod a partnereidet, és hiába mondod azt, hogy megkeresel, holnap vagy az után majd jön egy másik férfi, aki megtetszik neked és engem el is fogsz felejteni. Egyetemen tanulsz, szóval kell lennie a fejedben másnak is, mint káposzta lének, de egyelőre még nem vagyok ebben olyan biztos. - Terelem rá a témát inkább. Ne beszéljünk rólam, mikor Ő sokkal érdekesebb!
-Mesélj valamit, bármit! - utasítom ellenállást nem tűrő hangon.