Song: : I dance alone to the beat of my heart

Könnyű ezt mondani, de ezt mégsem mondom neki. Képtelen vagyok felejteni, bármennyire is igyekszem, nem megy. Mindegy. Minek magyarázzam? Semmi haszna. Inkább szeretném letépni a tapaszt, és gyorsan túllépni a házon. Megigazítom a ruháim, és kilépek vele a házból. Szinte azonnal visszaragad rám a maszk, amit most nem próbálok lekaparni. Helyette fáradtan, megtörten, de elindulok a kellő irányba, magamban szánt szándékkal arra figyelek, hogy hova megyek. Rágyújtok egy cigire, az nem káros, illetve nem drog, de ha látom, hogy csúnyán néz, azonnal elnyomom. Ilyen apró segítségek nélkül nehéz lesz elküzdeni magamat a házig. Nem szólalok meg, most nem, nem menne, illetve csak üvölteni tudnék és kiadni a feszültséget, ami mindig belém kapaszkodik, mikor "hazafele" megyek. Nem sokára megértkezünk a nagy, két emeletes házhoz, melynek kis, elszáradt kertje van, vaskerítései. A ház maga fa, rozoga, de egy lefestés után már birsos áron el lehetne adni, főleg az antik búrtorokkal, de engem ez mind nem érdekel, csak szabadulhatnék már meg tőle... Idegeskedve toporgok elötte, tehetetlenül, de végül lenyelem a keserű pirulát, és előveszem a kulcsot. Reszket a kezem, de belököm a rácsot. - Csak... csak utánad - Állok félre az útból, és miután bement bezárom az ajtót. Elvonszolom magamat a kapuig, de olyan kínlódva, hogy még nézni is fáj. Azt az ajtót is kinyitom és olyan puhán lépek be, hogy semmi se nyikorduljon meg. A nagyim illata leng be mindent, és a falhoz simulok, a padlót vizslatom, próbálok összegyűjteni valamennyi lélekjelenlétet, de a hangom csak suttogás, mikor végre sikerül megszólalnom. - Fent vannak a hálók, a fürdőszoba balra a konyha, jobbra a nappali és a vendégszoba - Adom meg a paramétereket, majd a villany felé nyúlok, de agyamba mint a villám csap bele nagyanyám hangja " Mit pazarolod a világítást?! Kiég a szemem is, még egy ilyen és holnap nem tudsz leülni majd a seggedre te kis szörnyeteg! Nyisd ki a szemed, ne a lámpást basztasd!". Elkapom tőle a kezem és hátralépek a kapcsolódtól. - Kellek én hozzá? Ha nem, megvárlak itt - Ajánlom halkan, behúzódva a sarokba. Még leveszem a polcról az ősrégi elemlámpát, aminek halvány fényével kicsiként is tájékozódtam. Ezt nem vette észre a nagayim. - Tessék... Ez talán segít... - Nyújtom felé.

Song: : I dance alone to the beat of my heart

Bevallom, megdöbbent, hogy szeretne rágyújtani, de kérdésére bólogatok, és felé nyújtok egy szálat, majd meggyújtok egy gyufát, amint felé tartok, majd eloltok egy pocsolyában.
A nagyim elvett tőlem valamit, ami fontos lett volna nekem. Porrá őrölte az önbecsülésemet, az önbizalmamat. Nem hagyott belőle semmit. Megtehetem, és meg is teszem, hogy mikor kiteszem a lábamat a világba, akkor ezt elrejtem az emberek elől, hogy ne láthassák, hogy ne lehessek annyira gyenge, de attól ez még így van. Azt hallgattam hosszú éveket át, hogy semmit nem érek, haszontalan vagyok, egy szörnyeteg. Senkinek sincs szüksége rám, és erre a saját apám a bizonyíték, hiszen ő is ellökött magától. Az elején nem hittem el, de most már érzem. Semmi vagyok. A házon belül ezt még leplezni se tudom. Bólogatok, mikor megengedi, hogy kimenjek és kimenekülök. Leülök a kis lépcsőre, feje a korlátnak döntöm, szívem hevesen dobog, lehunyom a szemem. Meg kell értenem, hogy itt semmi se bánthat már. Mégse megy. Mire megjön kicsit megnyugszom. - Nekem van valamennyi pénzem... arra elég lesz. De... ha eladjuk a házat, akkor vissza kell fizetnünk azt a pénzt, amit eddig elköltöttem az övéből. Én nem tudom pótolni azt - Ingatok fejet, annyim még nincs, és éveken át élnem kellett valamiből. Bár még a nagyobb része megvan, olyan 70%-a. A gyomrom görcsberándul, a torkom összeszorul a gondolatra, hogy be kell mennem és azonnal szúró érzés hasít az oldalamba. Bólogatom kicsit, míg kétségbeesetten próbálom megnedvesíteni kiszáradt ajkaimat, torkomat - Rendben... ahogy... szeretnéd... de akkor gyere velem - Állok fel, kezeim reszketnek kicsit, szégyellem, de ezt már nem tudom megakadályozni. Elveszem tőle óvatosan a lámpát, és bemegyek. Tudom, melyik deszkák nyekeregnek, azokat kikerülöm. Ujjaim közt imbolyog a fény, bármennyire is veszek nagy lélegzeteket. Szívem hevesen veri a bordáimat, szinte csak azt hallom füleimben. A konyhában felveszem a nyakkendőmet, a nappaliban a telefonomat és a kábelét, mindet a zsebembe tömöm, és a gitáromat meg a laptopomat, mind egykupacba rakom, hogy majd könnyebb legyen felkapni, majd megindulok a lépcső felé. A vér őrült módon zubog ereimben, kényszerítenem kell magam, hogy lépkedjek a fokokon, egészen, míg a közepéig nem érek. Akkor valamelyik fenti szobában kivágódnak a zsaluk a széltől, gyakran megtörténik, de én azonnal elejtem a zseblámpát, ugrok egy nagyot ijedtemben, egészen beleszédülök. Egész testemben reszketve kapaszkodok meg a korlátban és rogyok le a lépcsőre, mert a lábaim már képtelenek tartani a súlyomat. Hajamba túrok zihálva- Nem, én ezt nem tudom megtenni, nem akarok felmenni - Ingatok fejet hevesen, mintha Danny kényszerítene erre. Kisfiúnak érzem magam, képtelen vagyok kiszakítani magamat a képből, a helyből, az agyam már nem tudja elhinni, hogy senki sincs fent, hogy nincs kitől félni, hogy ez a ház már nem tud bántani. Ha erről a helyről van szó teljesen elveszik belőlem a realizmus. - Kérlek, Danny - Nézek fel rá könyörgően. Ne akarja, hogy felmenjek, ne kérje ezt tőlem. Mintha nem lennék eléggé kikészülve idegileg, a telefon megcsörren a földszinten. Megrezzenek és odanézek, majd előveszem a telefonomat és megnézem, mennyi az idő. Igen... gondoltam. Visszahajtom a fejem a korlátra, próbálok megnyugodni. - Csak apa... nem adja fel - Nem szoktam felvenni, nem vagyok kíváncsi arra, mit mond, mert már nem tud segíteni rajtam, és nem is akarom. Se a pénze, se ő maga nem kell nekem.

Song: : I dance alone to the beat of my heart

Csendben nézek felfelé, és gondolkodom, mi van fent. - A ruháimra... és ott vannak a... a jegyzeteim, azok segítenek dolgozni... még nappal vittem fel. -  Amikor belátom az egész helyet sokkal könnyebb felerőszakolnom magam. De akkor legalább itt megvárhatom. Megfogom a lámpát és elkezdem tekergetni ujjaim közt, mikor megszólal a telefon és összerezzenek. Nézem, ahogy Danny lerongyol, bennem meg még az ütő is megáll. Most ugye nem fognak összekapni megint?! Nem akarok több vitát. Szerencsére ahogy hallom, mégsem apa volt, rettenetesen megkönnyebbülök. Kérdésére számat rágcsálom és vállat vonok. - Kifizeti az óvadékaimat és az ügyvédet, mikor lesittelnek. Hiába írtam meg neki, hogy hagyja abba, szeretnék bent maradni inkább. De soha nem jött el személyesen. Azt mondta, telefonon szeretne előbb beszélni velem a ... történtekről. - Lesütöm a szemem, a lámpával piszkálom a lépcsőfokot. - Nem mintha tudná, miről akar beszélni, hogy mi történt, vagy fogalma lenne róla, hogy... mennyire nem akarom őt látni.- Beszívom a levegőt, és lenézek Dannyre. - Azért hivogat, hogy "rendbe hozzuk kettőnk közt a dolgokat ". De nem veszem fel.... akkor sem, ha szükségem lenne a pénzére  - Felállok megtámaszkodva a korlátba, ami nyekereg egy kicsit. - Nem akarok semmit köztünk, mert... anya nem tette volna ezt velem... egy másik szerelem miatt. - Tárom szét a kezem. - Viszont nem azért mentem el hozzád, Danny, hogy összeugrasszalak vele. Nem szeretnék több vitát, semmi... ilyesmit. Én már belenyugodtam... Ő ilyen. És nekem nincs szükségem olyanra, aki eldob -  Mély lélegzetet veszek és ajkamba harapok erősen - Csak szeretnék az igazi családommal lenni, aki te vagy. Kérlek, ne foglalkozz vele. Ezt már úgysem lehet visszafordítani - nézek körbe és apró mosolyt villantok rá, majd felé nyújtom a lámpát, ha még mindig fel akar menni a cuccaimért helyettem. - Menjünk innen ahogy lehet... összeszedem lent a cuccokat ami még van, meg a kaját, még jó lehet - Nem szeretek apáról beszélni, mert gyűlölöm a gondolatot, hogy képes volt ezt tenni velem, de eltemettem mélyre, nem akarok tudomást venni róla!

Song: : I dance alone to the beat of my heart

Látom,  nem gondolja komolyan amit mond, de most nem vitatkozok vele, helyette lesétálok és végigmegyek a földszinti helyeken, magamban halkan énekelgetve, hogy elvonjam a figyelmemet arról, hogy hol vagyok és mit csinálok. Az ujjatlan, fekete körött kesztyűmet felveszem, már tiszta luk, ki kéne dobni, de valahogy nem megy. Összekapkodom a dolgokat egy zsákba, még a kaját is és bekötöm a zsák száját. Csak ekkor látom meg a kis pengét az asztalon, amivel még tegnap este játszottam. Utánanyúlok, ujjaim végigohannak rajta, a rászáradt véren, majd szusszanva elhúzom a kezemet, ujjaim megkapaszkodnak az asztal szélén. Mély lélegzetet veszek, szívem könyörög megmaradt életem apró szilánkjaiért, melyeket végül Danny ment meg azzal, hogy megszólal. Pár pillanatig nem válaszolok, majd megadom magam a józan eszemnek és hátat fordítok. A gitár a hátamon fekszik, a laptopot görcsösen szorongatom és a fejhallgatóm a nyakamban lóg. Minden megvan, töltők, hangszerek, kaja, minden. Visszasétálok.
- Én is megvagyok, menjünk - Motyogok és megindulok kifelé, becsukva utánunk mindent. Csendben caplatok, gondolataim közé menekülök, ahogy mindig, pedig nem lenne szabad, hiszen itt van Danny. Ez csak automatikus reakció az életemre, de igyekszem. Érte, magamért.
- Zavar a zene? - Kérdezem meg halkan, felnézve rá. Jó lenne, ha elmondaná a házszabályokat. Biztos, hogy vannak, csak nem tudom őket. Dőleg azért kéne ismertetnie, mert én ugye zenét írok, és kéne tudnom, hogy szabad-e nála, vagy inkább menjek el valaki máshoz, esetleg akkor csináljam, mikor ő nincsen otthon...
- Zenét írok, néha fellépek pár helyen... szóval... ha zavar, akkor... átmehetek... máshoz arra az időre, míg... mert erre kapok pénzt. De nem akarlak zavarni - Hiszen az ő háza, szóval ő dönti el, mi lesz. Sőt, sok dolgot el kéne döntenie, például, hogy mi lesz most. De ezzel a kérdéssel még várok egy kicsit. Mikor hazaérünk kicsit tehetetlenül álldogálok, nem tudom, merre, hány méter, mi lesz most, úgyhogy elérkezettnek látom a pillanatot, hogy kérdezzek.
- Mi lesz most, Danny? - Érdeklődök csendesen, mély lélegzetet véve. És most arra értem, hogy mit fogunk csinálni. Élünk egymás mellett mint unokaöccs-nagybáty vidáman, mű mosollyal, mintha semelyikünk életében nem lett volna törés, vagy...? Nyomorgunk és a sebeinket nyalogatjuk külön-külön mint két idegen... szeretém tudni, mi a terve. De biztos érti a kérdésben rejlő tartalat.

Song: : I dance alone to the beat of my heart

Egyszer azt mondta nekem egy agyturkász, hogy örülne, ha beszélnék. Szerinte az jót tesz. Az volt a kifogásom, hogy nincs senki, akiben megbízhatnék. Hát, most itt van Danny, úgyhogy már tényleg illene mondanom valamit. Mondok is, ő meg válaszol és... és megint ott kötünk ki, ahol az elöbb. Most már mindenről a drog fog eszébe jutni, ha rólam van szó? Bár jobb, mint a barátom, akinek meg a vér és a vágásaim jutnak eszébe. Igen, inkább piszkáljon a drogokkal.
- Oké, nincs drog - Bólintok aprót megígérve neki. Le fogok szokni, akkor meg minek vinnék be drogot? Logikus... nem is akartam kísértésbe vinni, szóval nem kell aggódnia.
Leveszem a cipőmet, mikor beértünk és a kabátomat is felakasztom, csak a szemétbe való, ujjnélküli kesztyű marad, mint kinti felszerelés, így indulok meg befele, de nem sokára megállok és kérdezek egyet. Tudom, nehéz, de ha halogatná, nyújtaná a válaszadást, az mégnehezebb lenne, és valahogy el kell kezdeni élni együtt.
Bólogatok, ezzel jelezve, hogy felfogtam, mit szeretne, alkohol, barátok, értem... Éppen megindulnék, mikor újra megszólal, és testsúlyom visszahelyezkedik a másik lábamra. Szavaira egy apró mosoly kúszik ajkaimra. Az én apám nem tartotta meg a szobámatt. Edzőteremmé rendezte át. De ez nem is érdekel. Viszont anya szobályát Neki adta. Az a lotyó ott... ahh. Lehunyom a szemem és a hajamba fúrom vékony ujjaimat. Nem kéne ezen gondolkodnom.
- Rendben... természetesen nem megyek oda - Nyugtatom meg. Kicsinek érzem magam, jelentéktelennek. Hiszen csak most jövök rá, milyennek kéne lennie az én apámnak is. Eddig annyira nem tudtaml, mit várok tőle. Nehezen sóhajtok fel, és, hogy elrejthessem a pillantásomban ülő fájdalmat nagyban kezdem bámulni a padlót. A keserű fájdalom feldübörög bennem. Olyan... elkeseredett vagyok. Apa kegyetlenül kiszúrt velem, és aztán... azt éreztette, hogy az egész az én hibám. Hogy anya meghalt... hogy el kellett költöznöm. Összeszorul a torkom. Miért hagytam azt az asztalon? El kéne mondanom Dannynek? Miért? Minek? Szeretnék elmenekülni, de akkor megint megszólal. Furcsa, groteszk, szinte már arcomra illetlen dolog költözik: egy mosoly. Gyenge, haldokló, mint én. Legalább van valami, ami boldoggá teszi, örülök neki nagyon, még ha utálom is a gyerekeket. Nem tudok velük mit kezdeni, a nagyim nem engedett nagyon barátkozni, szóval nem igazán értek a nyelvükön.
- Értem, akkor neki kinyitom, ha esetleg nem agy itthon - Hagyom rá, majd megfordulok, és elindulok befele a vendégszobába, de megtorpanok az ajtajában, visszafordulok.
- Nem nagyon szoktam...  beszélgetni. De ha van valami... amit... kérdeznél, vagy... csak... beszélgetni szeretnél, akkor...  csak... tudod. - Brávo, jól megmondtam. Bemegyek a szobába. Leülök nyugodtan a földre, mély lélegzetet veszek, próbálok lenyugodni. Mgígértem magamnak, hogy apa mitt már nem leszek szomorú... de ez nem róla szól. Hanem anyáról. Mintha mindenki labdázna velem, ide-oda löknek. Sehol se vagyok igazán jó helyen. Hajamba marva húzom fejem a térdeimre, a fájdalom üvöltve követeli, hogy végre figyeljek már rá, adjam át magam neki. De még ha csak szilánkok összessége vagyok, akkor sem vagyok hajlandó feladni a nyugalom maszkját. Helyette felállva kiviszem a zsákot és bepakolok a hűtőbe belőle, mindent elrakok valahova, ami kaja. Amit Dannyvel csinálunk, az szörnyű. Itt ül köztünk valami, amiről beszélnünk kéne, de én nem tudom, mit kéne mondanom, ő meg nem tud kérdezni.  Szánalmas a helyzet.