Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Már tegnap óta itt vagyok. London sosem tartozott a kedvenc városaim közé, de ha itt van egy üzlet, ami lehetőséget kínál, akkor miért ne? Persze szerettem volna elkerülni az ide jövetelt, de végül is látnom kell az üzletet, szóval kénytelen vagyok utazni. Ha összeszámolnám a levegőben töltött időmet, biztos egyenesen arányos lenne a lenn töltött idővel, h nem számoljuk a tengeren vitorlázásokat. Akkor bizony be kell látnom, hogy igen keveset töltöttem a szárazföldön. A reggel hamar eljött, ahogy az indulás időpontja is. Most kivételesen fekete öltöny, fekete ing és egy sötétkék nyakkendő van rajtam. Ha üzlet, akkor nézzek is ki úgy, ahogy a címlapokon. Bár a múltkor így is volt egy interjúm valami másik lapnak, ami maximum arra volt jó, hogy most mindenki mutogasson, hogy ki vagyok, vagy autogramot kérjen. Ezeket elhajtottam, hiszen nem vagyok színész. Felhajtás az egész, de rosszabbak, mint a kopók. Legalább már elült annyira, hogy csak néhány ember figyeljen fel rám, és én nyugodtan érkeztem meg a tárgyalás helyszínére. Az üzlet maga tökéletes helyen volt. Mégis alig lappangott benn valaki. Étterem. Szeretem az éttermeket. Igazából rengeteg éttermet vettem már meg. Körbejárom, és sokáig nem szólalok meg. Persze lassan megered a nyelvem, és elsorolom a feltételeimet, amik szinte mindig ugyanazok. Bár itt nem árt egy átépítés, kerthelyiség kialakítás. Új alkalmazottak, mert akik vannak, borzalmasak. Nagytakarítás. A konyha láttán nem csodálom, hogy alig jönnek ide. Talán a szép pincérlány maradhat, de a tulaj. Talán meg tudunk egyezni. Egyelőre gondolkodási időt hagytam neki. Két nap. Addig még hajlandó vagyok itt maradni, de többet nem. Viszont alig három óra tárgyalás és ismétlés után feladtam, és lezártam a beszélgetést. A srác értene hozzá, ha nem lenne fiatal. Talán pultosnak jó lesz. Reggeli barátságos mosolyom már eltűnt az arcomról, és egy kissé hűvösen köszöntem el tőle, hogy az egyik kedvenc éttermembe mehessek. Ez is az én éttermem, de ez egy mellékes kérdés. A bejáratnál mozaikosan egy S betű van kirakva apró kis kavicsokból, mely mindig mosolyra késztet. Az ajtónál viszont két biztonsági őr fog meg, hogy én nem mehetek be. - Uram, ez zárt körű rendezvény, ma nem jöhet be! - szólal meg mély és rekedt hangján, én pedig jeges tekintettel meredek vissza rá. Egy magasak lehetnek velem, de az értelmi szintjük sehol. - Ne mondja! Én vagyok a tulaj, szóval álljatok félre, vagy kereshettek új munkát! - jelentem ki hűvösen. Szokásom a forgalmasabb éttermekhez biztonsági őröket alkalmazni, főleg az olyan éttermeknél, ahová főleg a felsőbb osztály jár, de az, hogy nem ismerték meg a munkaadójukat. Menet közben leveszem a napszemüvegem, és már mondaná az egyik pincér a szokásos monológját, mikor leintem. - Csak az asztalomat takarítsa le, mintha élne! -jelentem ki határozottan, és addig a pultnál várok. Valami nagykövet akar itt enni, hallottam róla, azt hiszem még szólt is az itteni üzletvezető, persze nem tulajdonítok neki nagy szerepet, hiszen én bármikor bejöhetek a saját éttermembe. A hátsó részen nagyobb a felügyelet, én pedig csak egy hölgyet veszek észre, akit csak végigmérek és visszafordulok a pulthoz. A főpincér kávét tölt nekem, én pedig belekortyolok. Már el is felejtem a nőt, és belefeledkezek a telefonom babrálásába kezdek, mikor valaki odalép hozzám. Felé pillantok, majd leszállok a székről. - Mr. Saintwood az ön étterme tökéletes, köszönöm hogy helyt adott számomra! - töri a nyelvet, de nem róhatja fel neki ezt senki. Sosem gondoltam, hogy az izraeli nagykövet fog nekem köszönetet mondani. - A hátsó rész teljesen az öné, érezze jól magát - felelek csak ennyit, majd amint elindul én ismét visszatemetkezem a mobilomba, de még fél szemmel látom, hogy a hátsó részhez elállja két hatalmas biztonsági őr. Ez ám az óvatosság. Megfordulok, hogy lássam, mit csinál már a pincér az asztalommal, amit elvileg nem kellene kiadniuk, de mégis megtörtént. A sarokban egy elkerített asztal, és két fő ül ott, tehát várnom kell. Semmi sem rosszabb ennél. Félve néz felém, de ezt már nem látom, mert épp az éttermet fürkészem. Legalább sikeres...
Nem gondoltam volna, hogy ekkora megtiszteltetésben lesz részem. A csatorna engem kért meg, hogy utazzak Londonba és készítsek interjút az izraeli nagykövettel. Úgy gondolták, hogy a megjelenésemnek és külsőmnek köszönhetően nekem van a legtöbb esélyem a közelébe kerülni. Megkaptam a kérdéseket, amiket fel kell tennem, és most külön kikötötték, hogy próbáljam kicsit félretenni a kíváncsi természetemet. Hát ez nem lesz könnyű, de megpróbálom, sőt megteszem, hiszen ez hatalmas megtiszteltetés számomra. A csatorna számtalan riporter közül válogathatott volna, ők mégis engem küldtek. Az egészben az a másik legjobb, hogy imádom Londont. Egyrészt azért, mert ugyebár ott is amerikaiul, vagyis angolul beszélnek, így könnyen tudok alkalmazkodni, másrészt pedig gyönyörű város. Imádom a régi épületeket és az ország történelmét. Az izraeli nagykövet. Megkaptam nagyjából a napirendjét, de már itt vagyok két napja és még a közelébe sem tudtam jutni. Autóból ki, épületbe be majd épületből ki és autóba be. Ráadásul mindenhol biztonsági őrökkel van felszerelkezve és a médiát csak öt méteres távolságba engedik. Nem gondoltam volna, hogy ez ennyire nehéz lesz, de meg fogok birkózni a feladattal. Sophia Milborrow vagyok, a hétvégi adások vezetője! Csak nem fog ki rajtam egy izraeli nagykövet! A következő helyszín egy étterem. Még egy órám van a nagykövet érkezéséig, ezért gyorsan bedobok egy kávét és megigazítom a ruhámat. Egy egyszerű sötétkék ruha, elegáns, de nem túlságosan. Muszáj toppon lennem és ebben segít a koffein. Bár egy kávémániásnál nem tudom, hogy ér e még valamit a koffein, de ez lényegtelen. Az étterembe bejutással nem igazán volt probléma. Hízelegtem egy kicsit a biztonsági őröknek, hogy mennyi jót hallottam erről a helyről meg hasonlók, és így sikeresen bejutottam. A nagykövet még nincs itt és a felügyeletet elnézve a hátsó részen fog helyet foglalni. Nem kell sokat várom, érkezésem után úgy negyed órával megjelenik a nagykövet is. Már nagyon tudom, hogyan néz ki, hiszen két napja őt hajkurászom. - Elnézést Tisztelt Nagykövet Úr, feltehetek néhány kérdést a las vegasi híradós csatorna nevében? -érdeklődöm mosolyogva, de ő nem is figyel rám, csak int az egyik biztonsági őrnek, hogy intézze el. Vagyis valami ilyesmit mondhat neki, hiszen a férfi felém jön. - Kisasszony, a Nagykövet Úr nem nyilatkozik - mondja ki tömören, majd otthagy és megy vissza a nagykövet után. Most mégis mit csináljak? Csak nem lehetek annyira udvariatlan, hogy elkezdek üvöltözni hozzá... Ki kell találnom valamit. Az előbb mintha ott a pultnál váltott volna pár szót azzal a férfival. Mit is szoktak mondani? Próba cseresznye? Talán az ő segítségével sikerülne a nagykövet közelébe jutnom, hátha ismeri. - Elnézést, láttam, hogy az imént beszélt a nagykövettel, esetleg ismerik egymást? - kérdezem az ismeretlen férfitól mosolyogva a nagykövet felé mutatva. A francba, túl közvetlen voltam. Az angolok nem ilyenek, Jon viselkedéséből tudom. Ráadásul neki még mindig fura ez kicsit, hogy ennyire közvetlen vagyok. Vajon akkor egy tök idegen brit mit gondolhat most rólam?
Nem tudom, minek ekkora felhajtás egy nagykövetnek, de nem is érdekel, mert jó hírverés az éttermemnek, az üzletemnek és nekem, hogy otthont adhatok az ő étkezésének. Legalábbis amit annak nevez, hiszen őszintén elég nagy társasággal jött. És a kedvére az étterem olyan ételeket rendelt, amit ő is szeret. Szóval van bőven miből válogatnia. És még a bevétel sem csappan, hiszen jól megfizeti. Nem tudom, honnan van ennyi pénze, de nem is érdekel. Csak fizessen. Amíg nem esik nagyobb károm, addig én is vidám vagyok, és így mindenki az. Csak akkor lennék ideges, ha tönkretennék azt, amiért dolgoztam, és amire mindig is ügyeltem, hogy rendben legyen. Ő sem örülne neki, ha a nagykövetséget lebombáznám utána. Persze ilyenre nem kerül sor, a szavát adta, és bízom benne annyira, hogy be is tartja. Csak ez z egész. Kinn már láttam pár riportert, ki be szeretne jutni, és remélem egy sem jut át csak úgy az őrökön. Nem szeretném, hiszen a nagykövet külön kérte, hogy ne is próbálkozzanak, mert nem fog válaszolni. Viszont a nő, kit az előbb láttam, nagyon úgy néz ki, hogy riporter, mert mint elköszön tőlem nagykövet,
szinte rá is mászik, mintha nem is lenne más feladata. Idegesítőek ezek a kis minden lében kanál riporterek, akik nem tudják felfogni, hogy nincs interjú. El is fordítom a fejem, és elmerülök a kávémban, és a telefonban. Éppen az időpontjaimat nézegetem. Pár nap múlva vissza kell mennem Vegas-b, de addig azt hiszem itt maradok. És mivel az asztalom nem szabad, így itt kell várnom, mert nem fogok már máshol enni. Egy kicsit felügyelem munkát, és talán megvárom, míg a nagykövet szépen jóllakik, majd elindul, és csak utána megyek én is vissza a szállodámba. - Elnézést, hogy mondja? - teszek úgy, mintha süket lennék, mert valahogy nem vagyok abban a passzban, hogy bárkivel is szívesen trécselnék. Talán el kellett volna mennem, de már késő. Persze még kidobathatom a nőt, ha nagyon akaratoskodik, de egyelőre még nem tartunk ott. - Ön szerint az, hogy beszéltem a nagykövettel, már magába foglalja, hogy ismerem is? - teszem fel a kérdést kötekedve, és a stílusom is hagy némi kivetni valót maga után, de nem nagyon érdekel. Feszült vagyok, és ideges is, még hatása alatt vagyok az idióta ügyfélnek, aki gondolkodni akar, hogy neki megéri-e az ajánlatom. Nem erőltetem. De hagytam neki időt. Próbáltam lenyugodni, de nem segít, hogy még kimenni sem nagyon tudok, de itt a pult félreeső részén rá lehet gyújtani, és meg is teszem. Végül is én vagyok ennek a kócerájnak a tulajdonosa, és hátsó részben is lehet füstölni. Mélyen letüdőzöm káros füstöt, és kifújom. Figyelmen kívül hagyom a hölgyet, és ha hozzám szól is csak nagy nehezen nézek rá.
music: [You must be registered and logged in to see this link.] note: Lesz még jobb is words: 442
Na jó, ez gáz volt. A nagykövet sikeresen lerázott. Már pedig ez egy nagyon fontos interjú a csatornának. Pár kérdés, komolyan belehalna? Az előbb beszélt a pultnál egy fickóval, ezért úgy döntök, hogy nála próbálkozok. Beszédstílusából kiderül, hogy sikertelenül. - Hú, de nincs jó kedve valakinek... Sajnálom, hogy sikerült ennyire felhúznom - bököm ki kissé meglepetten, majd hirtelen kifújom a levegőt. Csak én lehetek ennyire szerencsés, komolyan... Már pedig úgy érzem, hogy ez a férfi el tudná intézni, hogy fel tehessem a kérdéseimet. Lehet, hogy mégsem kéne ennyire tolakodónak lennem. Inkább elkezdek vele beszélgetni, hátha akkor lehiggad, meg rendelek egy kávét is, hogy ne legyen már tök ciki, hogy csak itt dekkolok, s közben meg nem is költöm itt a pénzt... - Elnézést, egy lattet szeretnék -mondom a pultosnak a rendelésemet. Másfél órája ittam egy kávét valahol a közelben, de mintha már nem is lenne hatása. Ráadásul kávéból sosem elég... Valahogy mégis csak fel kéne magamra hívnom a férfi figyelmét. Utálom a cigifüstöt, ő meg itt bagózik mellettem. Oké... Ne fogok hisztizni miatta, mert még a végén itt hagy... Az pedig nekem nem lenne jó. - Bocs az előbbiért... Azt hittem, hogy tudsz segíteni - na most megint elárultam magam. A britek nem állnak neki tegezni a másikat igaz? Vagyis azt hiszem, hogy nem... Pedig ez a férfi alig lehet idősebb nálam. Annyira megszoktam, hogy a stúdióban tegezünk mindenkit, hogy már fel sem tűnik, ha tök idegenekkel is ugyanezt csinálom.- Ömm.. Bocsi, nem kérdeztem meg, hogy tegezhetlek e. Nem vagyok idevalósi, nem igazán tudom, hogy a briteknél mi a megszokott viselkedés - mentegetőzök nevetve. És megérkezik a hőn áhított lattem is. Beleöntök két kis zacsi cukrot, majd megkeverem és beleiszok. Tökéletes, pont így szeretem. Most már értem, hogy miért ide jött kajálni a nagykövet is. Az elmúlt napokban most sikerült a legközelebb kerülnöm hozzá. Nem szalaszthatom el a lehetőséget, és ha ehhez arra van szükségem, hogy összeismerkedjek ezzel a pasival itt mellettem, akkor semmi gáz. Tény, könnyebben menne akkor, ha nem lenne ennyire távolságtartó és bunkó... Viszont nem panaszkodhatok, még ő is többet beszélt a nagykövettel, mint én. De mégis ki lehet, ha a nem is olyan rég feltett kérdéséből leszűrve ő sem ismeri a nagykövetet. Érdekes...
◌[You must be registered and logged in to see this link.]◌ bocsi, hogy csak most, és lesz majd jobb... :$ ◌
Szerencsére nincs az arcomra írva ki vagyok. Bár ha riporter, akkor legalább csak egy apró homályos emlékként élhetne a kis vörös hajkoronával megáldott koponyájában az én kilétem. Mindegy, nem fárasztom magam az ilyen apróságokkal, mint bemutatkozás. Felesleges. Nem érzem olyan kellemesnek ezt a csevejt, így továbbra is a telefonommal babrálok, miközben megjegyzést tesz. - Nyugodjon meg, maga csak a hab volt a tortán - ejtek el egy kissé bunkóibbra sikeredett választ, de nem érzem úgy, hogy szégyenkeznem kellene miatta. Nem szokott zavarni, ha különböző negatív érzéseket keltek az emberekben, hiszen nem azért teszem amit teszek, és vagyok, aki vagyok, hogy megfeleljek másoknak, és mindenki kedveljen. Régen sem érdekelt, vagy ha igen, az már olyan régen volt, hogy már jómagam sem emlékszem rá. Csakis önnön magamnak akarok megfelelni azzal, amilyen vagyok. Nekem jó így Az ügyfeleimet pedig nem a stílusom, hanem a pénz érdekli, innentől kezdve azt hiszem így fogok megöregedni, és meghalni.
Majd rendel, és én kezdek reménykedni, hogy feladja a faggatásomat, vagy egyáltalán a beszédet, de tévednem kell. Persze, hogy megüti a fülemet a tegezés, és tisztában vagyok a tegeződési szokásokkal, hiszen mindig a nő kezdeményezheti, és bunkó az, aki elutasítja, de egye fene felvállalom ezt a szerepet, és kissé arisztokratikus arckifejezéssel fordulok felé, miközben kifújom a füstöt, mert ugye rágyújtottam. - Na ide figyeljen kedves... mit is mondott, hogy hívják? Lényegtelen. Az egyik, hogy nem, nem szeretnék tegeződni, holott tisztában vagyok azzal, hogy a nő kezdeményezi a tegező viszonyt, és udvariatlanság nem elfogadni, de nem baj, túlélem - mondom egy szuszra kissé elutasítóan, és még mindig nem néztem teljesen meg kivel is van dolgom, mert ez köt le a legkevésbé, viszont az, hogy egyből le-britezett, az egyenesen sértő. - A másik fele pedig, én soha nem voltam brit. Kanadai vagyok, olasz felmenőkkel, úgyhogy ne csodálkozzon, ha "nincs jó kedvem", ha még kegyed is bosszant - csinálok képzeletbeli macskakörmöt, hogy őt idézzem. Rideg vagyok, ám nem emelem meg a hangom, viszont a beszédemből egy cseppnyi olasz hév árad, ami arra enged következtetni, hogy a származásomban nem hazudtam, sőt bátran vállalom, mindenféle szégyenérzet nélkül. Legalább már nem piszkál azért, hogy vigyem be a nagykövethez. - Ez az egész kóceráj az enyém, és biztosítottam a nagykövetet, hogy senki nem fogja zavarni, amíg itt van, szóval felejtse el a próbálkozásait... - jegyzem meg félvállról, miközben az ajkaimat elhagyó füstgomolyagot figyelem. Észre sem vettem, mikor gyújtottam még egy cigarettára, de ez van, hogyha felbosszantanak. Iszok egy kortyot a kávémból majd lassan teszem le a csészét a pultra. Egy pillanatra elkalandozik a tekintetem a tükrös pohártartón, amiben látom a saját fáradt és rideg arcvonásaimat. El kell ismernem, hogy lassan már nem ez az arc fog visszatekinteni rám, de nem ez a legnagyobb problémám. Ismét visszapillantok a telefonra, ami éppen felvillant, hogy így jelezze az új üzenetet...
music: [You must be registered and logged in to see this link.] note: Lesz még jobb is words: 458
Kezdőlap
Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by 
Tárgy: Re: Sophia & Gareth 