Az új kollégám nem igazán bírta sokáig. Nem halt meg vagy ilyesmi. Egyszerűen a főnök idegeire ment, aki az áthelyezését kérvényezte és nekem még csak nem is kellett megszólalnom. Ergo, nem az én lelkemen szárad az egész ügy. Pedig engem is elég rendesen fel tudott húzni a tag azzal, hogy idióta volt.
Nyugalmam és "magányos farkas" mivoltom azonban nem tart sokáig, mert már két nappal később közli a nagyfőnök, hogy új társat kapok én pedig jobbnak látom, ha véleményemet inkább az irodámban adom ki magamból, mivel nem egész két percig tart a hisztim. Mi a frászért nem dolgozhatok én egyedül? Tökre jól el tudom intézni a dolgaimat és nem kell senki, aki bevédi a hátamat. Olyan se kell, akit én védek. Nagyon jól megy egyedül is az egész és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint, hogy az egyik legjobb vagyok úgy, hogy eddig folyton kreténeket raktak be mellém.
Dühösen pillantok le az asztalomra, ahova máris oda van készítve a leendő kollégám aktája. Nálunk már, csak ez a szokás. Ha melléd kerül valaki, ne kelljen eleinte azzal tölteni az időt, hogy bemutatkoztok egymásnak és elmesélitek, miért vagytok ott ahol. Eleinte csak fújtatva járkálok fel-alá újra és újra az aktára sandítva, végül ledobom magam a székembe és meglesem az első lapot.
-Noah Stafford, született '88 augusztus 14-én. Érettségi, meggyilkolt hug, rendőrsuli. Kiemelkedő teljesítmény, jó fizikum, lendületes, kitartó bla bla bla -mormogom magam elé, de a fintor az arcomról nem akar lekerülni. Talán épp azért, mert nem is tűnik olyan töketlennek a leendő kolléga és ez még inkább dühít. Talán, végre kapok valaki olyan mellém, akit használni is lehet?
-Kick box. Hmm. Ez érdekes lesz.- jegyzem meg magamnak, mert ugyebár le szoktunk olykor járni edzeni a kollégákkal, ahol rögtön ki fog derülni, mennyire tökös a srác. Minden esetre az ügyek, amikről olvasok egész komolyaknak tűnnek, ő pedig végig jól helyt állt. Kár lenne tagadnom önmagam előtt, hogy most már inkább vagyok kíváncsi, mint dühös. A drága főnök, miközben elsétál az ablakom előtt vigyorogva rám kacsint, amint látja, hogy az aktát olvasom és tudom jól, hogy látja rajtam, annyira nincs is ellenemre az új kolléga. Ez a szemét belelát a fejembe, de talán épp ezért tisztelem annyira.
Miközben az előttem álló újabb ügyről olvasgatok, székemmel hátat fordítok az ajtónak, lábam fölpolcolom a könyvespolcra közvetlenül Az emberi jogok mellé, tollam végét pedig bőszen rágcsálom. Ezt szoktam csinálni, ha nagyon belemerülök valamibe és gondolkozok, viszont a kopogás kissé kirángat a logikai játékomból.
-Tessék!- kiáltom el magam, aztán unott arccal az ajtó felé fordulok a székkel és meglepetten veszem tudomásul, hogy Mr Stafford máris megérkezett és bolond lennék, ha nem tűnne fel, milyen igaz az a kifejezés az aktájában, hogy "jó fizikumú", csak épp azt lefelejtették, hogy piszok jóképű is. Sebaj Kendall. Legalább lesz okod nem hagyni, hogy szétlőjjék a seggét.
-Áh. Az új kolléga. Dobd csak le magad az asztalodhoz.- mutatok a kis iroda túlsó felébe, ahol ex kollégám ex asztala ácsorog teljesen üresen és használatlanul. Épp csak egy jegyzettömb pihen rajta és pár toll egy kis tartóban, és ennyi. A többi mind Noah területe.
-Kendall vagyok, az új társad.- veszek fel némiképp normálisabb pozitúrát és, még mielőtt az asztalához vonulna, kezet is nyújtok, mert én már csak ilyen jó fej vagyok és persze, a mosolyom se marad le. Ráér később rájönni, hogy milyen hárpia tudok néha lenni.