Folyt. INNEN...

Amint csukódott az ajtó, még egy pillantás az előtte álló nem kis darab hegyomlásra, de ennyi volt amit érdekelt. A fickónak biztos oka van hogy nem velük csináltatja az ilyen ügyeket, vagy mert agyuk annyi mint ahogy kinéznek, vagy mert egész egyszerűen lehetetlen velük észrevétlen maradni. Seggfejek..

A folyosóra érve, két irányba is néztem. Nem az hogy nem tudtam merre menjek, sokkal inkább mintha kerestem volna valakit. De tényleg keresem?? - sóhajtottam nagyot a megvilágosodott gondolatra és inkább a kijárat felé vettem az irányt, amikor hangok töltötték be mögöttem a teret. Rita volt az. Ezt a hangot akár ezer közül is felismerem, épp ezért torpantam meg és fordultam vissza hogy a szemeibe nézhessek.

- Elvetted a fegyvereimet vagy nem? - kérdeztem teljes nyugodtságot színlelve, de volt ott valami a levegőben ami ennek ellenére még kikívánkozott. - Ami ahogy veled bánik hibás lépés volt.. - dünnyögtem már sokkal kevésbé erőteljesen, de nem messze a némettől, a néma csendben minden egyes szót kihallhatott.

- Az a baj hogy azt mondom ennél többet érdemelsz??  - jött az első reakció, de amikor a fejem is utolérte, már hiába haraptam el. Kimondtam. És csak továbbra is bámultam a szemeibe, de nem akartam vele semmit. Tőle. Vagy legalábbis... Csak jó volt egy rövid percre elveszni az emlékekben.
Aztán az a rövid biccentés. Ennyi amivel nyugtáztam aaa.. "köszönetnyilvánítást" vagy minek nevezzem az ő szájából, de hamar törte a csendet, amire már tényleg reagálnom kellett.

- Bekaphatod Rita. – mosolyogtam meg amikor ellépett, és asszem valamiért köszönettel tartozom ezért neki - Most már jöhet az a whisky.. - préseltem ki a második mosolyomat, és ha nem szólt többet és elindult előre, minden további hang nélkül én is követtem.

Nem volt túl vidám.. A szövege, és talán tetves nyolc év is telt el, de akkor is.. én voltam az aki a legjobban ismerte. A bátyján kívül...
Nem szóltam, inkább elnyomtam egy megjelenő kóbor sóhajt a fejemben, emlékeztetve magam hogy ez az ő élete. MÁR.. nem vagyok a része...
Valahogy így is követett szó szót, és indultunk el - valószínűleg - a bár felé. Az viszont mégis meglepett ahogy a korábbi téma hirtelen szólt közbe, és igyekeztem.. hátt.. nem is tudom miben igyekeztem igazán...

- Okééé.. - biccentettem rá - Igazad van. - követte valamiféle lemondó beleegyezés, mert biztos voltam benne hogy így van. Rita mindig tudta hogy mit-miért csinál, vagy legalábbis kitartásban és eltökéltségben mindig vitte a prímet, vagyis valószínűleg nyomósak azok a tényleges indokok. Igaza van. Ne üssem bele az orromat...

- A melóval meg.. - sóhajtottam a másodikat amint elértük a bárt, és a távolban még mindig lézengett néhány ember, én meg két alkaromat egymás elé fektetve támaszkodtam meg, helyet foglalva a korábbi helyemen. - nincs mit. Kell a pénz. - fogalmaztam szűkszavúan, nem mert bármit is titkoltam előle, egyszerűen csak.. még mindig feszült volt a helyzet. Némileg..

Mindvégig figyeltem. Ahogy a keze járt, de egy szót se szólt. Gondolkodott. Biztos voltam benne. Sok dolog van ami nem változott.. Mint például hogy Rita, csak az utolsó utáni pillanatban mondja ki a tényeket. Talán ezért is hasonlítunk ennyire??

Az elém került pohárra fonódott a kezem, de csak másodpercekkel később, mint ahogyan azt ő elengedte. Nem tudom miért féltem megérinteni. Nem tudom mit éreztem volna ha újra megérintem, talán ezért is volt hogy távol tartom tőle magam. Amennyire ez csak lehetséges. És amennyire egyáltalán képes vagyok..
Aztán mégiscsak kicsalt néhány szófoszlány, de nem azokat amiket vártam. Egyáltalán vártam én valamire? Már itt volt a nyelvem hegyén hogy tiltakozzak, hogy elmondjam szeretnék még beszélni vele.. Tudni akarom hogy telt az élete, hogy mi történt.. hogy miért van itt, most, és hogy boldog e, mégis csak egy egyszerű biccentésre futotta. Hogy baszná meg...

Már épp azon kevert a fejem, hogy valahogy.. igen valahogy el kéne mondani ezt az egészet, öt ujjam a poháron szorított, csak magam elé nézek, amikor hirtelen újabb kérdés csúszik be a fülembe, és azonnal kettévág mindent.

- Mégis.. mire.. (?) - vagyok bizonytalan, de valószínű csak az előbbi másfél perc utószele, normál esetben.. Hogy baszná meg!

Vár.. Megint. Én meg csak figyelem, talán résnyire össze is húzom a szemem, automata, de tényleg kíváncsi vagyok. Valami dolgozik bennem. Remény? A fenéket! Csak épp tudni akarom hogy merre tovább, amikor nem kell tovább faggatnom csak kitör belőle.
Egy név.. Bután nézek. Aztán jön a többi is, egymás után szépen, és ahogy lassan kikerekedik a történet, már biztos vagyok benne hogy ki nem hagyom.

- Számíthatsz rám. - biccentek és beleiszom a whiskybe. Kellemes. Édeskés.. füstös. Egészen másmilyen mint amilyenhez szoktam a koszos és lepukkant lebujokban, ez most mégsem lényeges. Az már annál inkább hogy a szemeibe ragadt a tekintetem és valahogy nincs is kedvem váltani az ütemen. - Az ilyen rohadékok megérdemlik hogy valaki letépje a golyóikat. - magyarázom a whiskys poharat már a pulton forgatva a kezemben, de én vagyok az aki elnéz. Le, a pohárra a kezemben, és muszáj nagyot sóhajtanom. - Szóval veled megyek! - biccentek vissza fel, és valahol érzem én a vesztemet, nem, nem egy ilyen szarrágó rohadéktól félek, sokkal inkább attól hogy képtelen leszek végül nemet mondani. Valamire..
Amire nagyon kéne...

Orbitális sóhaj. Ennyi ami kifutott útközben, nem azért mert bármi is kellemetlen lenne, sokkal inkább mert rühelltem az ilyen seggfejeket. Mindegyiket a földbe döngöltem volna.. És volt hogy meg is tettem, ilyen-olyan alkalmakkor, mikor a "nem az én dolgom" nem lépett érvénybe, csak mert képtelen voltam tovább nézni azt amit művelnek. Amikor az Eagle viszont már ott figyelt a homlokukon, valamiért már nem ütötték meg ugyanazt a hangnemet.

- Jövök! - dobtam el az ujjaim között ragadt poharat, és még ha nem is gondoltam komolyan hogy bármiben a lány segítségére lehetek, valahogy jó volt tudni azt hogy az ember mit miért tesz. Csak mert megérdemli egy ilyen gennyvizelő faszfej!

Ha elindult.. követtem. Folyamatosan a lépteiben, talán a szemem el is kalandozott egyszer-egyszer, talán csak tudat alatt felmérve őt útközben, de meg kell mondjam tényleg mintha csak napok teltek volna el.
Nyílt az ajtó.. és ha ő előre ment, beléptem mögötte. Ott láttam meg azt a lányt. Első blikkre megakadt rajta a szemem, nem csak mert senki más nem volt benn, hanem mert tényleg siralmasan festett.

- Üdv.. - köszöntem neki egy könnyű biccentéssel, de nem léptem tovább. Az ajtófélfa.. csak félig nekidőlve vállal figyeltem, és igyekeztem elrejteni az arcomról minden érzelmet. - Gabriel. - biccentettem a másodikat, de ennyi elég is lesz. Nem fogom bámulni. Nem, mert nem lényeges, és nem mert nem akarom fokozni a kellemetlenséget. Sokkal inkább Rita szemeibe pillantottam ha ő közben felém nézett, és valahogy megváltozott a korábbiakhoz képest minden. Hogy mit takart? Eltökéltséget!? Beleegyezést!? Vagy éppen valami egészen mást... Mindez attól függ, hogy ő miként nézett vissza a szemeimbe. Vagy hogy egyáltalán meg e tette..

Csak figyeltem.. Ahogyan a lánnyal bánik. Előjött néhány régi emlék, milyen volt amikor kedves.. amikor gyengéd, és amikor úgy érint meg...  
Megköszörültem a torkom, csak hogy a helyére rázzam a fejemet. Nem lesz ennek jó vége, ha hagyok szabadon száguldozni minden gondolatot, talán ezért is mozdultam meg, ott az ajtóban, csak egyik lábról átváltva a másikra. Nem siettem. Eszemben se volt sürgetni, vagy nem hagyni hogy foglalkozzon vele.. Vele. Candice.. - ismétlődött fel a név, de így se változott semmi. Ugyanaz a rommá vert lány ült ott nem messze tőlem, akár volt neve, akár nem.
A hirtelen jött kérdés rázott ki a gondolataim közül és megint a lányra figyelve mosolyodtam el.

- Csak épp teszünk róla, hogy ilyen többé ne történjen.. - fogalmaztam meglehetősen körültekintően, nem részletezve mit is fogunk tenni azzal a féreggel, az nem az ő fülének való.
Az egészet viszont Rita kis.. akciója zavarta meg, ami korántsem volt.. akció kifejezetten, csak épp az én szemeim akadtak meg egy szemvillanásra elveszve a részletekben. Na jó, lehet hogy több volt az mint egy szemvillanás.
A szavai rántottak vissza, na meg a visszafordulat amire határozatlanul biccentettem. Nem a mondat volt ami megzavart, és még ha szemmel mindvégig is követtem ahogy a boxer becsúszott a zsebbe, amint felnézett és elém lépett, csak kiegyenesedtem, eljátszva a gondolattal hogy meglepem, de aztán.. Már nem azok az idők jártak...

- Nekem tökéletes vagy így. - bólintottam a következőt már sokkal eltökéltebben, aztán ahogy mellém lépett, csak ekkor kaptam el az övéből a szemeimet, és pillantottam vissza a lányra.

- Örvendtem.. Candice.. - ez elrendezve. És ha Rita megindult, zsigerből ismerve a kifelé menetet, én minden teketóriázás nélkül követtem.
Érdekes egy napunk lesz...

Meghallva Gabe szavait elgondolkodtam. Ha valóban az lenne, akkor muszáj lennék eltenni láb alól azt a faszkalapot, de nem.. volt kedvem Vinnie dühével szembeszállni, hogy a nyomokat megint neki kelljen eltüntetnie. Gondolkodtam a lehetőségeken, az esélyeken és úgy egyáltalán, hogy.. mit is akartam. Mégsem kötöttem senki orrára és talán nekem is még teljesen rejtély volt az, amit tenni fogok. Amit hagyni fogok. Amit Gabe fog reagálni mindarra, amit látni fog.

Megroppantottam a nyakamat csak úgy halkan, ahogy Gabe elé értem, a kérdésemre adott újabb válasza már az átvedlés után.. nem mondom, hogy egyéb esetben.. évekkel korábban ne nevettem volna fel, de most inkább mégis csak annyi volt, hogy egy laza, de sokat sejtető mosoly feszült arcomra, nem egyéb, és nem több. Mert a kurva életbe is, én műsoroztam neki egyet ingyen.

Bólintottam.. aztán becsukva az ajtót magára hagytuk a lányt, és már a folyosón pillantottam ismét Sadikra, de aztán.. meggondolva magamat egy kurva szót sem szóltam. Még nem voltunk a járassuk a pofánkat fázisban, és még akkor sem beszéltem, amikor a némettel találtam szembe magam, aki mint egy jó hegy, ácsorgott a bejáratnál.

- Ha Vinnie keresne, mondd meg neki.. hogy pár óra múlva megtalál. Addig kurvára elfelejthet - normális hangnemben szóltam, semmi baszdmegolás nem hallatszott ki a hangomból, és ahogy kiértünk a kurva döglesztő napsütésre, csak akkor engedtem meg magamnak egy bassza meg morgást, hogy a következő pillanatban már ott is legyen a bagó a számban, miközben felmértem Gabe motorját, megkínálva cigivel ismét.  - Még mindig ezzel nyomulsz? A csirkék mennyire sikítoznak tőle? - vigyorogtam féloldalasan, mert.. ha régen szerettem is mögötte ülni, a kezemmel a testét fogdosva.. na jó, ezt most abba kell hagynom - váltam morcossá egy pillanatra, amit talán észre is vehetett rajtam Gabe.. és valami másnak tulajdoníthatott. De kurvára nem voltam féltékeny. Sosem. Vagy ha igen, azt meg imádta. Hogy bassza meg!

Ezzel szemben az én kicsikém.. is fekete volt, de teljesen más típus, mint Sadiké. Nem is baj, mert legalább gyorsabban el tudtam tűnni azok elől, akik követni akartak, ha előfordult. Mégsem siettem, úgyis szét lesz baszva a faszfej feje legalább ugyanannyira, mint Candice-é, mi meg megérdemeltük, hogy kifüstölögjük magunkat.

- Még mindig nem tudod hova tenni azt, hogy tegnap találkoztunk - váltottam témát csak úgy cseszettül spontán, még magamat is meglepve. Mi a picsának hoztam már megint ezt elő?! Komolyan! Azt a fatökű seggfejet meg fogom kérni, hogy az én fejemet is vagdossa oda a falhoz. Megérdemeltem amiatt, hogy faszságokat beszéltem és gondoltam. - Inkább hagyjuk - vált lemondássá a hangom, mert tartottam attól, hogy mit mondana. És rohadtul nem értettem, hogy mégis minek szajkózom újra és újra ugyanazt a szart. Nem voltam normális, az kurva isten.

Más volt... Valahogy sokkalta több, mégis valami kevesebb benne, és csak most, hogy egyre csak figyeltem, ütköztek ki lassan ezek a különbségek.
A parkolóba érve egyből megcsapott a meleg, de csak a légkondi odabenn ami felborította az egész érzékelésemet, ezért ahogy elértük a motort a felém nyújtott cigiért nyúltam.

- Kösz. - dünnyögtem kimérten, és ahogy  a motorról kérdezett előtúrtam a gyújtót, hogy előbb az övét gyújtsam meg.

- Tudod.. van ami nem változik. - mosolyogtam meg, és csak ha elfogadta a tüzet, szívtam én is mélyen torokra a füstöt.
Ami azután jött viszont arra végképp nem számítottam. Nem azt mondom hogy tartottam tőle, sokkal inkább...
...talán én se tudtam mit is kéne mondanom.
Csak kitéptem a szemeiből az enyéimet és egy jókora sóhajt megejtve, neki szemben, seggel nekidőltem a motor ülésének.

- Tudod Rita.. - már megint.. - nem számítottam arra hogy még valaha is látjuk egymást az életben. - mondtam mindezt először a földet fixírozva, de nem is tudom igazán mi az amitől tartottam. - Nehéz volt.. - dörgöltem meg aztán kézfejjel a homlokom a cigivel a kezemben, de nem mert zavarban lettem volna.. Vagy mégis? - Piszok nehéz volt otthagyni Téged, és nem visszamenni miután az egész megtörtént. - néztem fel a szemeibe, és mélyre szívtam a füstömet. Hogy az igazság pillanata? Ja, valami ilyesmit éreztem, de legalábbis ahogy belekezdtem mintha az egész kinyitott volna valamilyen csapot. Egy olyan csapot, ami mindenkinek jobb lett volna ha rejtve marad örökre..

- Értem. - szóltam ennyit, és csak ennyit. Félig lehajtott fejjel, a bakancsom orrát fürkészve, még akkor is, amikor éreztem elindul a háttérben, és amikor a cipők koppanása visszhangzott vissza emeltem csak fel a fejem. - Illetve nem.. nem értem! - löktem el magam a motortól, a cigi félre, és léptem utána hogy utolérjem. De nem állítottam meg. Nem fűztem a karjára a kezem hogy visszarántsam, pedig minden egyes kicseszett sejtem csak ezt akarta a közelében. Én mégis csak akkor álltam meg amikor elértük a motort, ha nem állt meg útközben és fordult azonnal felém.

- Rita, én rohadtul nem akarom hogy megint eltűnj a szemem elől! - sikerült kissé erőteljesre, de most valahogy nem tudtam szabályozni ezt az egészet. - Hát nem érted?? Épp erről beszélek! Szerinted mekkora volt rá az esély hogy épp ugyanazon a helyen kötünk ki?? Tetves nyolc év után, igen. De nem gondolod hogy épp ideje lenne rendezni ezt a helyzetet?? Téged és engem. Végleg. És nem meglépni előle, ahogy mindig is tesszük! - néztem a szemeibe, és valahol felsejlett hogy ezt nem most és nem is itt kéne elintézni ahol a hátsó sikátorból néhány munkás a hangzavarra felfigyelve élvezte az ingyen műsort, de ez most egy percig se tudott érdekelni. Válaszokat akartam! Hogy mire? Azt talán magam se tudom. De arra biztosan hogy képesek vagyunk e még létezni egymás mellett. Akár így.. vagy akár úgy is...

- Tudod hogy nem erről beszélek.. - résnyire húzom a szemeimet, de ami biztos, hogy most nem kezdek újabb féleszű magyarázkodásba, mekkora is az a véletlen hogy én most itt vagyok, szemben vele, ebben a városban, és köszönheti ezt Nevilnek mert én inkább keletnek vettem volna az irányt. Mégsem beszéltem. Mert nem lényeges. Az egyetlen ami számít a szeme az enyéimben, és az a régi temperamentum, az az erő és tűz benne, ami a régi időkre emlékeztetett, de aztán újabb szavak, pontosabban egy: Menyasszony...(??) aminek sikerült bejegelnie minden további beszédet. Max egy véletlen koordinálatlan rándulás látszódhatott meg a képemen.

- De.. Hogyne... - válaszoltam feszülten, és minden további szót mellőzve visszakopogtak a bakancsok az elfolyó aszfalton, és átdobva a lábam a motoron már morogtak is fel a gépek. (A tiéd is??)

- Te mutatod az utat. - kiáltottam még felé eltökélten, és ha belezni megyünk.. hát akkor azt fogjuk tenni. - markoltam rá a kormányra keményebben és ha fogta magát kigurult, minden ellenkezés nélkül követtem...

Az úton végig.. az a szó járt a fejemben. Menyasszony... De mit vártam!?? Hogy örök szüzességet fogad nekem?? Vagy azt.. hogy régen.. amikor már kimerülve feküdtünk az ágyban csendben.. a nap besütött az ablakon.. szerettem azt az életet, és egy szál lepedőbe burkolózva emeltem fel a kezét, ahogy a másikkal átöleltem csak hogy figyeljem, ahogy jólesően összefűzzük az ujjainkat a fényben. Soha nem felejtem el azt a percet. Akkor még minden lehetségesnek tűnt.. Olyan egyszerűnek, elhittem hogy ebből még bármi lehet. Házasság?? Gyerekek... Akkor és ott, még abban a világban is olyan lehetetlennek tűnt egy ilyen képlet, mégis valahogy jó volt eljátszadozni a gondolattal. Minden rendben lesz.
Soha nem hittem volna, hogy ez egyszer más álma lesz...

Aztán valahogy lassult a menet, vagy már egyre kevesebbszer kellett készakarva szemmel tartanom. Megnyugodott... Vagy legalábbis reméltem, mégis csak megköszörültem a torkomat ahogy becsurogtam mögötte.

Csak utána húztam le a lábam a motorról. Első körben felmértem a környéket.. megszokás, ellenőriztem a hátam mögött a stukkereket, aztán a szemeibe bólintok. Nem szólalok meg. Az hogy őt kilőjem...  egyenlő a lehetetlennel. Habár.. ott a Motelben.. még lehet hogy elgondolkodtam róla.

Egy jóleső sóhajt engedtem, és ha elindult, én is követtem. Ő tudja merre menjek, én csak hátvéd vagyok, legalábbis ebben a helyzetben, vagyis folyamatosan szemmel tartottam a seggünket, néha félig fellapulva a falon. Nem jöhet közbe nem beszámított tényező. És nem is féltem tőle hogy bármi elkerülné a figyelmemet!

A környék csendes... Olvastam erről valamit hogy egész Vegas kihalt délben, de nem gondoltam volna hogy a külső körletek is. Most viszont szerencsénkre játszott ez a történet, sehol egy rendőrautó, vagy az ablakokon kileső szemek, vagy legalábbis.. : de nem ölni jöttünk!

Aztán Ritára vetült a szemem, ahogy rákapott a fegyverre. Nem volt túl bizalomgerjesztő, de ha az.. kinn van, a többiek benn, talán másodjára van szerencsénk. De egy dologban biztos voltam. Figyelnünk kell!!

Megtapadt az ujjam az egyik Eagle-en. Körbenéztem, senki nem figyel, lassan került a kabátom bal oldalának takarásába a kezemben, és rábiccentek Ritára. Mehet!
Régen is jó csapat voltunk mi ketten..

Kopog.. Az én izmaim meg felkészülten rándulnak össze, két szemem tartja a kilincset, készülök.. amikor az egészet Rita szakítja meg.
Először leblokkolok. Lassan fejtik ki értelműket a szavak és annál is lassabban dolgoznak össze, még mindig őt nézem, az arcát, vagy egyenesen a szemeibe ha hagyja nekem, mikor hirtelen nyílik az ajtó.

- Mi a.. faszszopó büdös picsa van már, megmondtam hogy itt nincs semmiféle.. - és ekkor megtorpan. Valószínű Rita cselekedett, de én ránézek a seggfejre, ez se ezen a nyáron nőtt meg.
Bassza meg...
Azzal megfeszül az ujjam a ravaszon.

Oké, ezt elbasztam, de kurvára. Mégsem nézek másfelé, csak Sadik arcát igyekszem felmérni, a rajta megjelenő érzelmeket, és tényleg elkúrtam. Teljesen. A francba az egésszel!

Nem dumáltam utána. Felesleges volt. Ha sokkolni akartam, akkor már rohadtul jó sok pipát osztogathattam volna magamnak, de ahelyett, hogy a pillanat kiszippantott volna belőlem minden feszültséget, az ujjaim szorítottak rá csak még jobban a puska csövére.

Az egészet az ajtó nyitása és a felhangzó gnúmorgás szakította félbe, a kezem pedig ösztönösen, nagy lendülettel emelkedett, benne a puskával, szemeimet is elkaptam Gabe-ről. A pillanat törtrésze alatt, ahogy a ringben is az edzéseken megszoktam - a fegyver borító lemezével nagyjából szegycsont magasságban találtam el a fickót, aki megtántorodva kapott a kilincs után, de még csak felocsúdni sem volt ideje, a következő üdvözlés már a vállát érte a puska ugyanazon részével, amit az követett, hogy díjnyertesen vágódott el a padlón szinte kitépve az ajtót is a helyéről.

- A büdös kurva anyádat, te ribanc- fröcsögte fájdalomtól eltorzult hangon, de ahelyett, hogy nekimentem volna, leejtettem a bejáratnál a puskát és úgy léptem be, hogy kikerüljem őt. Nem akartam, hogy könnyen megússza, és mialatt elhelyezkedtem a másik tagot figyeltem a helyiségben rövid ideig, hagyva, hogy Gabe is kivegye a részét a műsorból. Már ha szerette volna.

- Kelj fel! - néztem le a faszfejre olyan távolságból, ahol nem érhetett el, akinek sikerült feltolnia magát ülő pozícióba is.. A hangom a legkevésbé sem volt kérlelő és szinte minden érzelem eltűnt belőle a haragot kivéve. A kezeim ökölbe szorultak a testem mellett, s csak egy lassú, feszültségtől fűtött levegő kifújással csúszott be a kezem a farmerom zsebébe a boxer után, de mindvégig csak a melákot figyeltem...

(azt mozgatsz, akit csak szeretnél )