Peyton – Gaston

Vendég

Befásult vonásokkal, üres fényű tekintetemet hordozom végig a cirmos szürke pulton sorjázó üvegpoharak hadán. Az alkaromat támasztó, legutóbb kiürült whiskys pohár fala még párás volt valaha létező tartalma hőmérsékletétől. Vörösre szívott alsó ajkamat kiengedtem élénkre csiszolt márványsírkövek fejfáinak fogságából. Még égette nyelőcsövemet a jó minőségű, őrölt gabona kétszeresen lepárolt erjesztése. Az ötödik pohár után már illő lett volna elveszteni ízlelőbimbóim teljesítőképességét, megfeledkezni az utóízről, a kiszolgáltatott gégébe maró karmok csiszolatlan szálkáiról.
A pult lapján zongorázó napbarnított ujjakból nyújtózó körmök visszhangot vertek alkoholtól megürült fejemben. Koppantak, szétcincáltak minden józan, visszamaradt cafatot, s egyre csak a pénztárcámat követelték.
A nőnek derogált órák óta szétfolyó jelenlétem, érzületét nem is kívánta tagadni. Minden egyes undorodó gondolatának tükröt tartottak míves vonásai. Élveteg vigyorom volt az egyetlen, amivel visszaszoríthattam elhűlt képét, s láttam felvenni az üzleti politikában megkövetelt halvány biztatást.
– Maga jó ember.
– Mit parancsol? – hitetlenkedve rebbentek szét szelíd kontyából kicsusszant mélybarna tincsei, ahogy belém vájta tekintetét. Áucs, még majdnem fájt is, ahogy ez a nő nem bírt elviselni!
– Nem, legyen magának gyereknap, nem iszok többet. Hagyom, hogy eltörölgesse a maradék poharat, ledobja ezt a fekete kötényt magáról, kiengedje a haját és eltipegjen a nyüzsgő főút irányába. Vagyis trappoljon. Idegesítően nyekereg a sportcipője. Szerintem van egy lyuk a jobb sarkán. Vegyen újat. Parancsoljon…
Ez a nő a kezdetek óta rosszmájúan nézett rám, és a reptér bárjában idejüket mulató sorstársaimra, így muszáj voltam bevinni az övön aluli ütést, és illetlenül magas borravalót hagyni magam mögött.
– Aztán keressen új munkát… nem megalázó embereket kiszolgálni. Csak maga gondolja így. Minden jót, Senorita!
Önelégült vigyor játszott a képemen, s ezt az aprócska csatát bezsebelve, elégtételt nyertem magamnak. Hogy jól éreztem-e magam, mert egy nőben gyújtottam fel buja, lelkiismereti kérdések elültetett szikráját, ezzel szorongásra és elgondolkoztatásra késztetve? Nem, rohadtul nem volt illemhez méltó. De hogy jól esett-e emberi gondolatokat elültetni egy Homo sapiens tágas koponyájában? Igen, marhára örültem a jelentéktelennek tűnő csata elégtételének.
Jól esett volna, ha a hallottak alapján a körülöttünk figyelők kalapot emelve celebrálnak. Az alkohol kihozott belőlem valami rohadtul érzelmes krapekot, ami fertőző volt, s felemésztő. Az egészséges és élő önbizalmamat pusztította a tömény ital. Elcseszett voltam, mi?

Megráztam fejemet, felmarkoltam zakómat, melyet átlósan átvetettem vállam felett, majd a gurulós bőröndömmel a gépem felé indultam. Legalábbis a beszálló teret nem akartam eltéveszteni.
Már a célvonalban álltam, s vártam, hogy az én táskám kerüljön sorra a vizsgálóasztalon, mikor rám törtek a vadló képek. Megbánthattam a pultos lányt. Ennyi pénzt otthagyni modortalanság volt, legalább olyan megalázó kifakadás, mint egy nőnek dugás után pénzt tömködni a táskája oldalzsebébe.
Tudom, hogy egy tahó paraszt vagyok, arrogáns segg. Ezeket anélkül is bevállalom, hogy ittam volna legnívósabb pincék boraiból, vagy a legkellemesebb aromával bíró skót whiskyk valamelyikéből. Viszont, hogy elismerjem, hogy nem bízok egyetlen férfiben sem, akivel kollegiális viszonyt folytatok, s hogy szíverősítőre volt szükségem, hogy ne gázoljak át légiutaskísérő hölgyek egész tucatján, mielőtt King Kong módjára dübörögtetem meg ökleimet mellkasom felszínén a vezetőfülkében, követelve a pilóta helyét… na ezt… igen, ezt mélyen el kellett nyomnom magamban, letagadni bizalmatlanságomból fakadó kételyeimet.
Amíg én irányítottam, nem számított, kik ülnek mögöttem. Mert ahogy elhagytam a földet, lehagytam az utolsó sávválasztó fehér csíkot, úgy tudtam, hogy a célállomás kifutópályáján ez a szaggatott línea majd folytatódik. Most viszont csupa görcs voltam.
Mint mindig, ilyen alkalmakkor.

Fél éjszakán keresztül hallgattam, miképp koppannak frissen manikűrözött körmök egy márványasztal lapján, így most nem esett nehezemre megkülönböztetni a fém szélen játszó ujjbegyeket, melyek ugyanazt az ütemet verték, mint a borzasztó jellemmel bíró vendéglátó.
Először megdörzsöltem borostával tarkított államat, és koncentráltam a kapura, a repülőgép számára. Legközelebb meglebbentettem a mellkasomon szétnyíló harántcsíkos inget.
Aztán az arcbőrömet szaggattam. Áh, dehogy… csupán a fejemben játszódott le a kép. Helyette kibillenthetetlen nyugalmammal fordultam hátra.
Nem voltak kifinomult módszereim, hogy ne tűnjön úgy, bámulom a nőt. Minden egyes porcikáját szemügyre vettem, s ha ennek hangot adott, hát még el is vigyorodtam, persze megkésve, hogy nyugodtan válaszul adhassam: elbűvölt. Örömmel időztem el kerekedő csípőjének vonalán, a kecses lábakon, melyek olyan elegánsan bukkantak ki az egyberuha szűkre szabott fazonjából.
A fejem elég nehéz volt ahhoz, hogy azonnal lefelé induljak. Így a ruha anyagának takarásában égő halmokra, s a sokszor eltévesztett angyali íriszekbe csak erőszakosan magamra parancsolva találtam fel.
– Egy ilyen tünemény Las Vegasba utazik? Megrontják, kedves…
Ki tudja, ha csak nem előzöm meg a bűnök városát, s fosztom meg minden tartásától egy szűkös légi mosdóban a szemrevaló hölgyikét.

Vendég

- Könyörgöm, ne mondja nekem azt, hogy nem tud adni jegyet a gépre. Sos lenne, nekem vissza kell érnem még ma estig Las Vegasba. – Átvetve magamat a tömegen, szinte sokkosan és kétségbeesetten borultam a jegykiadó úriember pultjára, aki nagy szemekkel pislogott rám, s még a szemöldökeit is felvonta értetlenségében.
- Hölgyem, sajnálom, de..
- Nekem ne mondja, hogy sajnálja, adjon egy jegyet! – Határozottan csaptam le bankkártyámat és személyes irataimat az orra elé, ezzel is tudatosítva a fickóban, hogy nekem már pedig fel kell szállnom arra a repülőgépre. Nem azért, mert olyan nagy kedvem volt beülni egy vasmadár belsejébe, hogy az majd kétes szárnyain repítsen át az Egyesült Államok felett. Amúgy is rühelltem a repülést, szabály szerűen féltem a hatalmas repülőgépektől, a magasságtól és már magam előtt láttam a gép zuhanását. Igen, gyakorta paráztam, főleg a reptereken, de nem tehettem róla. Talán gyerekkoromban túl sok katasztrófafilmet láttam, vagy szimplán csak nem bíztam meg a pilótákban. Féltem, és nem jókedvemből császkáltam a hatalmas épületcsarnokban.
- Kisasszony, vannak szabályaink és ..- Ó drága Uram, mégis mi a jó eget kellene tennem, hogy ez a pasas adjon nekem egy jegyet? Természetesen a költői kérdés csak a gondolataimban merült fel, kétségbeesetten, s már-már dühösen néztem a fickó íriszeit, aki szintén tanácstalanul állt velem szemben. Szegény pára, nem tehetett arról, hogy éppen az Ő asztalánál álltam meg, de ha már így történt, el kellett viselnie engem.
Le merném fogadni, hogy azt hitte, hisztis hárpia vagyok, aki ráadásul még keményen gyógyszerezi is magát és attól ugrál úgy a szemöldöke. Pedig nem, egyszerűen csak ideges voltam, mert nekem vissza kellett érnem Las Vegasba, s ez a gép volt az egyetlen esélyem.
- Na jó, maga akarta. Sebész orvos vagyok a Las Vegasi Mercy Hope Hospitalban, és egy életbevágóan fontos műtéten kell ott lennem, érti?? – Már az orvosi belépő kártyámat is az orra előtt lebegtettem, s még a hazugságot is bevetettem, csak azért, hogy kapjak egy jegyet a gépre.
- Hölgyem, ha ennyire fontos, átadom a jegyemet. – A hátam mögül nyújtotta felém egy idős úr saját hely jegyét, s mellé kedvesen mosolygott rám. Meglepődtem, s egy pillanatra elhaltak a szavaim. Hogy én mit meg nem tettem azért, hogy a jegykiadó adjon nekem egy jegyet, s erre egy ismeretlen tálcán kínálja az övét.
- Ó igazán köszönöm, nagyon kedves. – Örömmel vettem el a jegyet, s helyette átadtam a korábbi jegyemet a férfinek, majd a jegyárusra néztem.
- Köszönöm a segítségét, Mr….- Vágtam hozzá gúnyosan, összeráncolt szemöldökkel a jegykiadónak, majd felkaptam a bankkártyámat, az irataimat, s kézi poggyászommal , sietős léptekkel , szinte futva indultam el a beszálló kapuig, hogy ne késsem le a gépet.
Magas sarkú cipőben nagyon nehéz volt futni a tükörsima márványlapokon, óvatosan kellett manővereznem a lézengő emberek közt is, de végül sikerült még idejében elérnem a beszálló kapuig.
A hatalmas üvegablakokon keresztül már láttam a távolban parkoló gépet, a gyomrom görcsbe rándult és úgy éreztem, hogy egy gombóc szorítja a torkomat. Akkor csörrent meg a telefonom, amit ügyes-bajosan sikerült előráncigálnom a táskámból.
- Igen anya, nem fogom lekésni, könyörgöm, hogy ne idegesíts fel még te is. Ne mondj ilyeneket apáról, hallod? Nem, nem akarom hallani. Nem kell kijönnöd értem a reptérre, szia! - Idegesen nyomtam ki a készüléket, majd látva, hogy előrébb haladt a sor, magam is megindultam a kapu felé.
Rettentő ideges voltam, sok minden stresszelt, de már nem csak a repülés miatt aggódtam, hanem azért is, hogy időben odaérjek. Manikűrözött körmeimet ütemesen pattogtatni kezdtem a fémen, ezzel igyekeztem levezetni a feszültségemet, nem sok sikerrel.
Azonnal feltűnt az, hogy az előttem álló pasas milyen hévvel fordult meg, felvont szemöldökkel pillantottam rá, ám ahelyett, hogy két szempárba fúrhattam volna íriszeimet, azt kellett látnom, hogy a pasas engem méricskél, s ezt még csak nem is titkolja.
- Uram, khm..- Dühösen ráncoltam szemöldökeimet, miközben azt vártam, hogy a pasas végre a dekoltázsom helyett a szemeimbe nézzen.
Ahogy megszólalt, azonnal megcsapott az alkohol szaga, de vigyorából még mindig nem sikerült leszűrnöm azt, hogy nem-e a perverzek táborát gyarapítja.
- Nem vagyok tünemény, bár maga sem egy illatos rózsa. – Jegyeztem meg fintorogva a belőle áradó whiskey párlatra.
- Csak jelzem, hogy négy évig jártam nőknek tartott önvédelmi órákra, ha esetleg ahhoz támadna kedve, hogy megrontson a gépen. – Te jó ég, megőrültem, hogy egyáltalán leálltam egy ilyen alakkal efféle dolgokról beszélgetni? Egy ilyen jóképű alakkal? Jóképű perverzzel. Igen, határozottan ez a jelző illett rá.
- Mindegy, hagyjuk..- Legyintettem egyet, s mikor újra megcsörrent a telefonom, már dühösen nyomtam ki a hívó felet, aki történetesen ismét az anyám volt.
- Megőrülök, tudja? Alig kaptam jegyet a gépre, végre ideérek, de még mindig nem szálltam be, hanem itt várakozunk, ki tudja meddig. Pedig nekem ma mindenképp oda kell érnem Las Vegasba, sürgősen. Nem, mintha szeretnék repülni vagy ilyesmi, mert egyáltalán nem szeretek ,hanem utálok. És ideges vagyok ilyenkor, és ha ideges vagyok, akkor nagyon sokat fecsegek, és amúgy is…egek, miért éppen magának mondom el mindezt, aki az előbb méricskélt végig úgy, mintha húsboltban járna? Nehogy mosolyogni merjen! És ne nézzen már megint úgy! Ahhj, megőrülök…maga miért ivott? Lehet , hogy nekem is azt kellene? – A kérdés sokkal inkább magamnak szólt, mint a szemtelen pasasnak, aki még részegen is elérte, hogy figyelmet szenteljek neki, és hozzá beszéljek. Egek, le kell állnom a késő éjszakai tanulásokkal, és a sok koffein fogyasztásával.
- Kérem a következőt..-
- Öhm, maga jön! – Jegyeztem meg a pasasnak, s reméltem, hogy végre beballag előttem, én pedig elfoglalhatom hamarosan a helyemet a gépen.

Vendég

Hátrafordulásom oka rohadtul nem a hosszas beszélgetés kezdeményezése volt, sőt eszem ágában nem állt jobban szemügyre venni a sorban utánam következő dekoratív nőszemélyt.
Ehelyett azonban véres húsként méregettem bájos testrészeit, s jobb lett volna, ha helyben fejbe vágom magam, próbálkozásképp nem csupán ledörzsölöm az alkoholtól megereszkedett kifejezést arcomról.
– Gaston vagyok! – emeltem magasba kezem, diákéveim szorgalmával és hirtelenségével, mint kedvelt tanóráim alatt oly sokszor. Már akkor is enyhe szúrás érzete tromfolta le hevességemet, mely a vállcsont tövéhez ékelte be magát.
Illuminált állapotban felidéződtek a padban ülve felötlött elméleteim, miszerint mennyivel ötletesebb lenne, ha a padot és a „tanulmányi diktátor” íróasztalát, felvillanó gömböcskék kötnék össze. Ha én lecsapom, odaát fény gyúl benne, s így máris megúsztam volna azt a sok fájdalmas percet. Na, de hol van már az iskola…
A nő, akin hosszú percek elteltével is pillantásomat legeltettem, akitől éreztem szűkülni farmernadrágom anyagát, aki szótlanul angyali tüneménynek tűnt… az most keresztül kasul vágtatott terveim virágoktól illatos mezején, otromba lépteivel letörve minden lelkesedésemet.
Pedig én csak csendet akartam.

Képes lettem volna belefeledkezni abba a rengeteg szóba, ami vad artikulációval ömlött át a nő vékony ajkain, ha nem sikerül néhányat belőlük felfognom.
Arra aztán azonnal megrázkódott a nyakamon ülő, marha nehéz ólomgolyó, s mint fuldokló delikvens az Atlanti Óceán kellős közepén, úgy keresett magának tekintetem kiutat a megfáradt szemhéjak alól.
– Maga hallja a gondolataimat?
A kérdés inkább csak magamnak szólt, s nem is vártam rá választ, hiszen már rég túljutott a beszélgetésünk ezen részén. Egészen belefáradtam, míg a nő csak mondta, mondta és mondta. Töredelmesen hallgattam, mit sem törődve a haladó sorral. De míg ő fél életét elmesélte, az én egyetlen gondolatom az volt: itt és most, vajon hogyan tömhetném be valamivel észrevétlenül a száját?
A legnagyobb fejtörést az „észrevétlenül” okozta.
– Valóban rettentő sokat beszél.
Mintha csak megerősítést várt volna, úgy biccentettem egyetértően irányába. Még mindig nem palástoltam vágyaimat és igényeimet, melyeket a nő sikeresen előhozott belőlem. Mondván, hogy ennyi magyarázás közben úgysem tud másra figyelni, viszont én meg csak egyetlen szemet szúró dologra vagyok képes figyelni, tökéletesen kiegészítettük egymást.

A nőben leledző legnagyobb feszültségnek a repülés volt okozója. Nem bírtam elmenni a tény mellett, hogy találtam még egy személyt ezen az átkozott reptéren, aki nem bízik meg a pilótákban. Ha legalább azzal nyugtathatnám, hogy én fogom vezetni a gépet… de ez az ütőkártya most kijátszatlan maradt. Ha én vezetném a vasmadarat, ennek a nőnek nem lenne félnivalója. Így viszont, hogy láttam más szemében is az őszinte aggodalmat… nos, nem tudott nem gyökeret ereszteni a feltételezés, hogy mi ma elhalálozunk. Átkozottul keveset ittam. A picsába, hogy nem hoztam magammal egy egész üveggel a nyomorult párlatból!
– Ha már úgyis annyira siet, jöjjön csak elém… a gép nem indul el senki nélkül… de ha maga két emberrel előbb szeretne felszállni. Én még iszok párat… hátha maga mellett kell ülnöm.
S mintha csak udvariasságból cselekedtem volna, kihátráltam a sorból gurulós bőröndömmel, és engedtem, hogy a nő következzen.
Markolni való fenekének látványa, gyönyört fakasztó volt, megérte a további várakozást is. Combjának puha bőre mocskosabbnál mocskosabb gondolatokra sarkallt. Kibaszottul kevés alkoholt mért a poharamba a büdös némber a pultnál, ha minduntalan szexuális éhségem csillapíthatatlansága járt fejemben.

* * *

A reptér bárját messziről elkerültem, s végül a mosdóban kötöttem ki. Minden vágyam az volt, hogy a sokat beszélő barna utánam jöjjön, és felajánlja magát egy néhány aktus erejéig. De mikor még mindig magam voltam, s csak a vízcsapból, erőteljes sugárban alázúduló víztömeg törte meg a csendet, ráfanyalodtam, hogy embert faragjak magamból. Persze, csak miután kiürítettem gyomrom tartalmát.

* * *

– Kezdjük elölről. Én nem nézek úgy… még ha máshogy nem is tudok, maga pedig kevesebbet türelmetlenkedik, és többet mondd magáról.
Miközben elfoglaltam ülőhelyemet, a hátam mögötti sorban vettem észre a fiatal nőt, akivel még a várakozók között akadtunk össze, és akivel jobb lett volna sokkal közelebbi kapcsolatot létesíteni.
– Hogy hívják? Ó! Ne felejtse el, de van itt valaki, akinek feltétlen köszönnöm kell.
Még a neve előtt beléfojtottam a szót, s kilépve a keskeny folyosóra az ülések között, egyik kedves stewardessemre lettem figyelmes. A kollegina éppen egy fejjel volt alacsonyabb nálam, és három embernyi alkoholmennyiséggel is józanul tudott megküzdeni.
– Nina, kedvesem! Ugye, csak én hiányoztam?
– Gaston!
A mogyoróbarna tekintet azonnal felcsillant, megfeledkezett kezei tartalmáról, így a kibontott ásványvizes üveget egyenesen azon barna ölébe ejtette, aki úgy sietett vissza Las Vegasba. Most aztán szó szerint is lehűtheti magát a kis bögyös.
– Ne haragudjon hölgyem….
Mielőtt még botrány lett volna a fedélzeten, s tudván a két nő heves vérmérsékletéről, azonnal zsebkendőkkel halmoztam el a még névtelen ismerősömet, hogy aztán néhány szót váltsak a légiutaskísérőmmel.
A nyakamba vetődő Ninát csak úgy tudtam megtartani, ha kicsit hátra billentettem testsúlyomat, s megtámaszkodtam a legközelebbi fejtámlán. Észre sem vettem, hogy valakinek belekaptam volna a hajába. Majd sikít… és ha a barna szépség volt… biztos, hogy sikítani fog.
– Nyugtass meg, hogy te is szívesebben tudnál engem odabent…
– A mosdóban? Félmeztelenül?
Kuncogott.
– Nem, kicsi szívem… kivételesen nem huncutkodáson jár az eszem. Azt egyébként is beszállás előtt jóval meg szoktam ejteni. Most nincs ilyenekre időm… láthatod. Le akarnak szíjazni egy ülésbe. Kiszolgáltatni a magadfajta vérmes dolgozóknak. Előre félek, mit tehetnél velem, ha ketten lennénk.
Nem volt meglepő, hogy az összes kolléganőmmel szélsőséges viszonyt ápoltam. Vagy gyűlöltek, mert nem velük állt szándékomban leélni az életemet, s náluk én voltam a repterek hímringyója, vagy annyira szerelmesek voltak – még –, hogy észre sem vették, minden szavam hazugságnak csengett.
Nina még elég fiatal volt hozzá, hogy beleessen egy vén róka kéj-gödrébe.

Vendég

Nem elég az, hogy ez a pofátlan alak legalább egy percen keresztül úgy bámult, mintha kirakati maca lennék, még arra is vette a bátorságot, hogy a kezét nyújtsa felém és bemutatkozzon nekem. Más helyzetben, ha máshol találkozunk, esetleg valaki bemutat minket egymásnak, nyugodt szívvel ráztam volna kezet a férfivel. Ő azonban egyáltalán nem volt a helyzet magaslatán, pofátlannak tartottam. Ráadásul túl feszült és ideges voltam az utazás miatt ahhoz, hogy barátságos legyek egy idegennel, ezért ugyan pillantásom a felém nyújtott kézre szökött, de elutasítottam az ismerkedés ezen formáját.
- Örülök Gaston, remélem, hogy nem mögöttem fog ülni. – Jegyeztem meg kicsit gorombán, s valószínűleg, ha kedve is támadt ahhoz, hogy felszedjen, már le is mondott efféle céljairól. Nem gondolkodtam, nem törődtem azzal, hogy éppen mit gondolhat rólam, kizárólag az járt a fejemben, hogy minél előbb visszaérjek Las Vegasba, lehetőleg épségben, anélkül, hogy lezuhanna velünk a gép. S ahogy ez az eszembe jutott, úgy máris úrrá lett rajtam a pánikhangulat, a szavak pedig csak dőltek belőlem, és csak magyaráztam és magyaráztam a velem szemben álló férfinak.
- Hogyan? – Szavaimból Gaston szakított félbe egy érdekes kérdéssel, amit az első pillanatban nem is tudtam hová tenni, így értetlenség ült meg arcvonásaim mögött. Végül nem is tartottam fontosnak megjegyzését, s tovább árasztottam panaszomat rá, az egyetlen élő emberre, aki abban a pillanatban képes volt végig hallgatni.
- Áh, de minek is mondom ezt pont magának, Ön valószínűleg nem retteg attól, hogy lezuhan a gép..- Ahogy kiejtettem ezeket a szavakat, egy idős hölgy bökte meg hátulról a vállamat, s értetlen, riadt arckifejezéssel pillantott rám.
- Lezuhan??- Óh, egek, hogy ennek a nőnek is pont ezt kellett meghallania a szavaimból.
- Nem…ez csak egy feltételezés volt, felejtse el. – Nem volt se kedvem, se türelmem ahhoz, hogy egy másik utas lelkét is ápolgassam, mikor magam is kétségbe voltam esve. Ennek a férfinak legalább annyi esze volt, hogy ivott néhány pohárkával felszállás előtt. Ráadásul még mindig nem jártunk előrébb, ez még inkább pánikot keltett bennem.
- Nahát, kedves…de azért túl sokat ne igyon. – Meglepett a férfi udvariassága, talán kevesebbet feltételeztem róla, s valójában egy úriember. Elfogadva ajánlatát, megelőztem Őt, hogy minél előbb szállhassak be a gépbe, s végre kényelmes ülőhelyet foglalhassak magamnak.
* * *
- Köszöntjük az American Airlines fedélzetén, kellemes utazást kívánunk! – A stewardess hölgy mosolyogva nyújtotta vissza repülőjegyemet és útba igazított. Remek, egy gond megoldva, legalább már a gépen vagyok.
Szerencsére nem volt sok csomagom, csak egy jól megpakolt kézi poggyászom, amivel igyekeztem utat törni magamnak a többi pakoló ember közt.
- Hol is van a C 43-as..- Alapos kutakodás után sikerült megtalálnom az ülőhelyemet, ami fölött kinyitottam a tárolót és elhelyeztem a csomagomat. Nem volt szükségem semmi másra, csak a mobiltelefonomra és a könyvemre, amit útközben olvasgathatok. A kényelmes székbe szinte belesimultam, ám még mindig nem lettem jobban annak a gondolatától, hogy hamarosan felemelkedünk a magasba, a felhők közé. Féltem, rettentően féltem attól, hogy milyen lesz a repülés.
Váratlanul ismerős hang zavarta meg nyugalmamat, s ahogy hátrapillantottam, megláttam az ittas pasast a csekkolás részlegéről. Szemöldökeimet felvonva mértem végig a férfit, aki már jóval összeszedettebbnek tűnt, mint első találkozásunk alkalmával. Mikor kiejtette ajkain a legelső szavakat, azt hittem, hogy majd újra a kezét nyújtja felém, hogy bemutatkozzon és ezúttal nem a melleimet fogja szemügyre venni. Mivel még mindig zaklatott voltam az utazás miatt, nem tudtam azt, hogy mennyire vehetem az ajánlatát komolynak, bizonytalan voltam a beszélgetéssel kapcsolatban. Mégis, megfordult a fejemben az, hogy talán adhatnék egy esélyt arra, hogy megmutassa, tud egész normálisan is viselkedni és képes elbeszélgetni értelmes témákról is az utazás során. S mivel szükségem volt arra, hogy valami elterelje a gondolataimat a repülésről, felálltam, hogy a kezemet nyújtva bemutatkozzak Gastonnak.
- Az én nevem..- Vagyis csak próbáltam volna bemutatkozni, ha a férfi nem szakít félbe, s figyelme nem terelődik az egyik fiatal stewardessre, aki láthatóan nagyon megörült, mikor meglátta a részeges pasast.
- Nina, kedvesem..- Motyogtam magam elé halkan, utánozva a fickót, miközben megforgattam a szemeimet. Bevallom, nagyon rosszul esett az, hogy mikor nekem is szentelhette volna a figyelmét, s igyekeztem adni neki egy esélyt a normális bemutatkozásra, helyettem inkább az egyik stewardesst választotta. Szerintem ez minden nőnek érvágás lett volna, eltekintve attól, hogy ki a szóban forgó férfi.
Dühömet leplezvén visszaültem a kényelmes ülésbe, hogy bekapcsoljam a biztonsági övemet és kezeim közé vehessem az olvasmányomat. Pechemre azonban a korábban említett stewardess rám öntött egy palack ásványvizet.
- Ezt nem hiszem el, ilyen nincs…- Telibe találta vele a ruhámat, a kézi poggyászomban pedig alig akadt váltóruhám. Kis híján idegrohamot kaptam, mert ez már túl sok volt arra a napra ahhoz, hogy ne bírják az idegeim.
- Nem tud jobban figyelni? – Bosszúsan fúrtam pillantásom az elnézést kérő fiatal nőre, miközben Gaston zsebkendőket pakolgatott az ölembe „majd én felszárítom” címszóval. Na persze, tapogasd le más combjait, mondjuk a béna stewardessedét.
Mindezt persze csak gondolatban jegyeztem meg, s háborogva igyekeztem felitatni a vizet ruházatomról, miközben az az ostoba tyúk – aki mellesleg inkább a munkáját végezni – ott lógott a férfi nyakában. Mégis, ki lehet ez a fickó, hogy így bomlanak utána a nők?
Csak fél szemmel, lesből sandítottam a párosra, hogy még csak véletlenül se érezzék azt, hogy éppen őket fixírozom. Az már túl kellemetlen lett volna, pláne hogy ezúttal szemügyre vettem az említett úriember hátsó fertályát is.
- Ááhh, figyeljenek már könyörgöm! – Ismét engem találtak be, ezúttal a férfi ujjai kúsztak hajszálaim közé, ahelyett, hogy inkább a fejtámlába kapaszkodott volna. Kezdtem magam rettentően érezni, használati tárgyként, aki asszisztál holmi ismeretlenek jövendőbeli együttlétéhez, pff, undormány.
Pechemre, amilyen közel voltak azok ketten, a beszélgetésük minden egyes szavát hallanom kellett. Megtudtam többek között azt, hogy a kis tyúk ismeri a férfit és mindenféle ajánlattal halmozza el Őt. Ezt hallva újra tekergetni kezdtem a szemeimet, mert nagyon unszimpatikus volt a légiutaskísérő, aki nem mellesleg lenyúlta a beszélgetőpartneremet.
- Én szívesen leszíjaználak, és mást is tennék veled. – Ujjaival már a férfi mellkasát cirógatta, mikor a vezető légiutaskísérő bezárta az ajtókat, s felhívta mindenki figyelmét az indulásra.
- Most sietnem kell, ne félj szivi, még beszélünk. – Nina rákacsintott Gastonra, majd nagy nehezen elvált a férfitől, s megindult a pilótafülke felé, hogy végre valóban a dolgát végezze.
- Ne is mondjon semmit, nem akarok Önnel társalogni, csak maradjon csöndben ott mögöttem. – Szóltam hátra, anélkül, hogy a férfire néztem volna, majd igyekeztem még szorosabbra húzni az övemet. A stewardessek közben a legfontosabb információkat kezdték elmondani, miközben mutogatták a veszély esetén teendő fontos dolgokat. Igyekeztem figyelni, de ahogy hallottam a gép zúgását, s éreztem, hogy megmozdul alattunk, elöntött a pánik.
- Na jó…- idegesen kapcsoltam ki az övemet, majd egy üléssel hátrébb dobtam le magam, közvetlenül a férfi mellett, s miközben hevesen küzdöttem a biztonsági övvel, beszélni kezdtem.
- Felejtse el, amit az előbb mondtam. Beszélgetni akarok, mert ilyenkor az egy jó dolog , és ha netán úgy hozná az élet, hogy ez az életem utolsó három és fél órája, akkor ne egyedül kelljen ücsörögnöm.
Francba, nem tudom bekapcsolni…igazán segíthetne már. Megőrülök, nem érzi azt, hogy meleg lenne itt? – Feladva küzdelmemet, hátra dőltem az ülésben, félreigazítottam hajszálaimat az arcomból, majd legyezgetni kezdtem magam a kezemmel.
- Hogy éljem túl? Mégis innom kellett volna, úgy mint magának. Legközelebb majd nem felejtek el hozni magammal valami tömény alkoholt, bár a prospektusok alapján ezeken a járatokon szolgálnak fel alkoholt is. Igaz ez? – Hirtelen rengeteg információt próbáltam megosztani a férfivel, megint csak be nem állt a szám, de amint megéreztem, hogy felgyorsul a gép, szinte reflexből elkaptam a férfi mellettem nyugvó kézfejét és teljes erőből szorítottam, miközben hátamat az ülésnek szegeztem, s igyekeztem normalizálni a légvételemet.
- Istenem, istenem…- Még a szemeimet is lehunytam, mert felszállás közben rezgett a gép, s még inkább rám tört a pánikroham.
- Le fogunk zuhanni, le fogunk zuhanni! – Egyre hangosabban ismételtem szavaimat, s ha nem tesz lakatot a számra, akkor valószínűleg pánik fog kitörni a gépen.

Vendég

Az ember életében mindig lesznek olyan kapcsolatokat, melyeket tilos elhanyagolni. Ha az a személy jót terjeszt az emberről, áradozik és segít, hogy neve megelőzze személyét, akkor pedig a tenyeremen kell hordoznom, aranyló csillámporral kenegetni fenekét az illetőnek.
Nina a legjobb ember volt, hogy segítsen az ismeretségi köröm bővítésében. Ugyan már megvolt a nő, s a felejthetetlen aktus képei megkísértettek, léteztek olyan szabályaim, melyek nem engedtek többet, mint egy ismerkedő-eset. Ha mindegyik nőmre csak egy napot szánnék az évből, már negyvenéves koromra kiöregednék a férfiszakmából. Ez pedig minden kételyemet latba vetve is rohadtul átgondolandó. Még hetven évesen is a magazinok lapján feszítő lányokra akarok felizgulni, nem a Viagra ízére.
Míg a nadrágomban, nyugalmi állapotban élvezkedő kedves barátomon járt az eszem, a fiatal nő sikeresen elejtette kezéből a fél literes palackozású ásványvizet, és a hosszú sorban összeszedett barnámra öntötte tartalmát.
– Nyugalom, legalább nem fehér… így kevesebbet látok az alatta levő dolgokból. Se perc alatt megszárad, ha elindulunk…
Valamivel próbáltam hatni a megfeszült arcú szépségre, ha már a puszta jelenlétem nem jelentett számára egyet a nyugtató pirulával. Farzsebemből először a cigarettás doboz fényes papírdoboza került elő, majd utána közvetlen a zsebkendős tasakot is kihalásztam. Minden háromrétegű papírdarabot a nő ölébe ejtettem. Noha nem hittem, hogy ezek segíthetnek egyáltalán nem vészes helyzetén, ő nagyon konok módon próbálta felitatni szoknyájáról a vizet.
– Ha levennéd, gyorsabban száradna – jegyeztem meg piszkos félmosoly keretein belül egész csendesen, hogy csak a barna hajú szépség hallja szavaimat, Ninát, mint istenadta partyt, ne riasszam el magam poligámiára való hajlamommal híresztelésével.
Valószínűnek tartottam, hogy marhára nem segítettem magamon remek ötletemmel, s a fiatal nő sem lett tőle előrébb.
Az már tényleg nem volt szándékos a részemről, hogy ujjaimat hajába fúrjam. Ha ezt el is képzeltem, akkor az egész más helyzetben esett volna meg. Kiengedett loknijaiba markolva egész közel húztam volna magamhoz, s néhány percig kiéhezett sóhajai közben, kívánatos ajkai közül kiáradó forró levegővel cirógattam volna arcomat, megvárva, míg fel nem lobban csokoládé tekintete mélyén az őrült vágy. Fergeteges éjszakának nézhettük volna mi ketten elébe. És még csak a hajánál tartottam.
A gondolatra azonnal pofán vágtam magamat tenyeremmel, mintha csak verejtékcseppjeim hatására felizgatott arcbőrömet nyugtattam volna a csípős csapással.
– Mindenképp… itt ülök, és várlak.
Búcsúnak szántam pajkos kacsintásomat, ehelyett valaminek a kezdete lett. A nő majdnem felesett saját lábában, hogy még egy kicsit láthasson belőlem. Ó, miért is kényszerítettem magam, hogy kijózanodjak! Most lelkiismeret-furdalás nélkül megfarkalhatnám.
Nem, dehogy!
– Nem felejtettem el, szóval ott tartottunk, hogy…
Miközben elmélyedtem állítható ülésemben, s a biztonsági öv csatját kerestem, szavaimat az előttem szenvelgő nőnek szántam. Már akkor láttam, hogy küszködik, mikor leültem. Alig vártam, hogy segítséget kérjen, és én megérinthessem. Addig is bénáztam saját védőfelszerelésemmel.
Mire felemeltem államat, a nő már mellettem ült.
– Szóval ott tartottunk, hogy maga titkon vonzódik a magamfajta alkoholszagú pasasokhoz, és végig a whisky szagát akarja szagolni az ingemről. Értem én… Hogy hívják?
Miközben kérdeztem, kezem már el is járt. Talán félreértette, s tolakodónak is tekintette, de a biztonsági övéig tenyeremet nem szokványos módon juttattam el. Térdétől felfelé simítottam nyitott tenyeremmel, míg el nem értem combhajlatát, ahogy máris ujjaim köré csavartam az öv rugalmatlan pántját.
– Ez gyorsan meg fog száradni. Már alig érezni… és ha így fog izzadni az izgalomtól, akkor ez semmiség lesz a tengerhez, ami majd alattunk összegyűlik LA-ig.
Persze, hogy mentettem magam. Ennek a nőnek ellazulásra volt szüksége, ahogy nekem is. Nekem a közelsége jelentette ezt, neki a törődésem és a szavaim mindennél többet értek.
– Így kell. Borzasztó rosszul kezdte… már meg is van. Ha lezuhannánk, akkor eltöri a gerincét, de nem fog elrepülni. Ja, és még bent is ég a roncsban. Jobb, ha nem csatoljuk be… de ugye, mi ma nem zuhanunk le. És maga felesleges izzad.
Eligazítottam csípője körül az övet, majd visszahelyezkedtem saját ülőalkalmatosságomba.
– Nincs meleg. De ha akarja leöntöm magát a palackozott vizemmel. Feltéve maga eljátssza a vonzó tyúkot abból az ismert reklámműsorból. Tudja melyikről beszélek, ugye? Nem… maga nem játsza el. Jól meggondolta, hogy engem akar hallgatni LA-ig? Rettentő sokat beszélek, ha nem a pilótafülkében ülök. És ha ilyen gyönyörű nők mellé szól a jegyem. Köszönetet kell mondanom Sydni barátnőmnek, amiért jól választott nekem jegyet.
A nő elhűlt arcvonásai megnevettettek. Bármit is mondtam volna, az a tudatáig nem ért volna el, olyan sokkos állapotban volt.
– Bizony. Remek pezsgőt van a gépen. De ajándékba is kapunk egy pohárral… nyugalom.
Az utolsó szót akkor vágtam rá, mikor a nő megfogta a kezemet. Puha bőre enyémhez simult. Mintha csak meztelen hasát éreztem volna a mellkasomon. Ó, bassza meg, hogy miért nem kaptam el tegnap este valami ír csajt, hogy ne legyen ilyen kangörcsöm?

Átnyúlva balommal magam felett, óvatosan megpaskoltam a fiatal nő kézfejét.
– Nem fogunk meghalni… Most felszállunk. Ha zűrzavart kelt a szavaival a gépen, mert tovább folytatja, akkor kénytelen leszek megcsókolni. Ha abbahagyja, de kéri, akkor is megteszem. Ha nem, megkérdezheti Ninát, mennyire vagyok fantasztikus.
Elértük a kellő magasságot, s a stewardessek visszatértek az utastérbe. Ninát lefoglalták a gép végében, még nem csacsogott mellettem.
– Mindjárt bemondják, hogy kikapcsolhatjuk az öveinket. Aztán hozzák a poharakat, a sósmogyorót… és hazáig tömhetjük a fejünket. Annyira pazar lesz…
Felsóhajtva a kezemre néztem.
– Figyeljen csak. Imádom, hogy ilyen erős… elképzelem, ahogy ezekkel a tündéri kezekkel megmasszírozza a vállaimat… ott jól esne ez a szorítás. De minden vér kifut majd a kézfejemből, ha így folytatja. Inkább meséljen magáról. Peyton. Hány éves, hogy még mindig magázódunk, kedves? Tudom, megint egy bunkó vagyok.
Nem illett megkérdezni egy hölgy korát. De az etikai hiányosságaim között ez eltörpült ahhoz képest, hogy éppen az előttem szambázó felszolgáló ringó popsiját képzeltem el ágyékomon pattogni.
Feltétlen össze kell szednem ezt a nőt itt mellettem.

Vendég

Lehet, hogy ideges voltam, rettegtem a repüléstől és ezért szükségem volt egy olyan társaságra, aki megnyugtat, elvonja a figyelmemet és lefoglal, de ez még nem jelentette azt, hogy vonzódnék az adott illetőhöz. Ez a pasas azonban túl sokat képzelt magáról, s én egyre inkább csak feszültebb lettem mellette.
- Még, hogy vonzódom magához? Honnan szedte ezt a hülyeséget, hagyja abba, ne is folytassa! – Rivalltam rá, miután már helyet foglaltam mellette, s igyekeztem bekapcsolni biztonsági övemet, sikertelenül.
- Peyton Addison vagyok és nem tetszik, elhiheti. – Ez azért durva hazugság volt részemről, mert nekem is volt szemem, s a férfi stílusát mellőzve egy jóvágású pasas volt, aki alapesetben felkeltette volna az érdeklődésemet. Nem volt ideálom ugyan, de borostás arca, piszkos mosolya, barátságos mosolya kifejezetten jól állt neki. Ezt viszont nem vághattam a képébe, mert a már amúgy is önbizalomban túltengő pasas még inkább elszállt volna magától.
- Mit csinál? – Segítséget kértem Tőle, s nem azt, hogy tenyerével simítson végig a combomon. Összeszűkítettem pillantásomat, s ha a gép éppen nem rázkódott volna meg abban a pillanatban, egész biztos, hogy pofonnal jutalmazom.
- Miért mond ilyeneket? Maga szerint is lezuhanunk? Jó ég, tudtam, annyira tudtam..- Hisztérikává váltam egy pillanat alatt, s talán még idegesítőbb lettem, mint a becsekkolásnál.
- Ne mondjon nekem ilyeneket, nem akarom, hogy lezuhanjon a gép , ne beszéljen nekem égő roncsokról. – Pillanatok alatt magam előtt láttam a felcsapó lángnyelveket, s borzasztó érzés tört rám. Már amúgy is olyan pocsék napom volt, hogy nem volt szükségem elképzelni egy lehetséges tragédia képeit.
Már azzal sem foglalkoztam, mint tekeri csípőm köré az övet, s hogyan rendezgeti azt kezeivel körülöttem. Nem tudtam azzal foglalkozni, hogy egy idegen férfi áttörte az intim zónámat, mert a gondolataim egész máshol jártak. Annyira rettegtem a felszállástól is, hogy szinte elöntött a forróság, s nem vágytam másra, mint egy jó erős whiskeyre, ami teljesen kiüt az utazás időtartamára.
- Nem tudom, hogy melyikről beszél, ritkán nézek televíziót és nem szeretem a reklámokat sem. Pi…pilótafülkében? – Hirtelen pillantásomat a férfire kaptam, s ledöbbentem, mikor fejemben összeálltak szavai.
- Ugye nem azt akarja ezzel mondani, hogy pilóta? Minden pilóta ilyen részeges? Most már biztosan le fogunk zuhanni, de előtte akarok inni valami töményet. Ne udvaroljon, ne mondjon nekem ilyeneket, csak fogja be és legyen itt mellettem! – Féltem, a sok szó összezavart, s mikor megkezdtük a felszállást, teljes erővel szorítottam a férfi kezét, másikkal erőteljesen kapaszkodtam a mellettem nyugvó karfába. A rémálmom vált valósággá, a fülemben nyomást éreztem, nagyot nyeltem, s egy pillanatra erősen leszorítottam szemhéjaimat. Rettegve törtek elő belőlem a szavak, mivel biztosan néhány közeli utas idegeire mentem. Többen már rossz szemmel pillantottak ránk – főleg rám – s mérgesen méregettek.
- Tegyen lakatot a spiné szájára! Nem lehet elviselni! – Az egyik kigyúrt, mexikói férfi dühösen szólt oda Gastonnak, mintha szerencsétlen pasas tehetett volna arról, hogy éppen mellette foglaltam helyet.
- Megcsókolni? – Fene tudja, hogy miért, erre a szóra már kinyíltak szemeim, s hirtelen elfelejtettem a veszély szó kántálását is. Pillantásom a férfi arcára szökött, s tekintetét kerestem. A gép eközben abba hagyta a rázkódást, a gép újra egyenesen szállt, s a fülzúgás is megszűnt. Szívem bár még mindig hevesebben vert, rájöttem, hogy még mindig élünk.
- Ennyi volt? Huhh, tudja nagyon utálok repülni, huszonöt év alatt még mindig nem szoktam hozzá. – Ekkor vettem csak észre, hogy még mindig szorítom a kezét, de erre már Gaston is felhívta a figyelmemet.
- Ó..elnézést, én nem..nem akartam így megszorítani a kezét….kezedet. Sajnálom, ha egy hisztérika voltam, most biztosan meg van rólam a véleményed. – Ahogy elmúlt a veszélyérzetem, s megnyugodtam, már nem is viselkedtem házi sárkány funkcióban. Vonásaim kisimultak, szívverésem normalizálódott, s nem győztem elnézést kérni a férfitól.
- Köszönöm, hogy foghattam a kezedet közben, nekem ez nagy megnyugvás volt. Egy ital viszont még mindig jól jönne..- Feltűnt, hogy már nem a szemeimbe néz, s oldalra pillantva máris megláttam, hogy mi az, ami annyira leköti útitársam figyelmét.
- Ó egek, nem mondod, hogy neked mindig csak azon jár az eszed? Te tényleg minden nőt felszednél magad körül? Hihetetlen vagy… - Ismét morcos lettem-e? Talán egy kissé, bár már meg sem lepődtem azon, hogy ez a férfi nem tudott normálisan viselkedni. Amerre csak nézett, nők tűntek fel körülötte, s szinte minden pillantásával vetkőztetett. Hogy lehet valaki ennyire…ennyire szexmániás?
- Mit parancsolnak? – Hirtelen mosolyogva pillantott ránk Nina, s Gastonra kacsintott közben.
- Én egy..valami nagyon tömény italt kérek, mondjuk whiskeyt duplán. Az úrnak pedig…egy tál jeget..- Jelentőségteljesen pillantottam Gastonra, aki valószínűleg már megint Ninával szemezett, aki még a dekoltázsát is lejjebb húzta, hogy imponáljon a pasasnak.
- Máris hozom az italt, Gaston esetleg segíthetnél, tudod a járást már. – És újra a férfire kacsintott, majd ringó csípővel tovább száguldott a konyha részleg felé. A szemeimet kellett forgatnom, hihetetlen, hogy micsoda nők éltek a földön.
- Nem mondod, hogy valami Casanova vagy ezen a gépen? Mert azt úgy sem hiszem el…egek, neked tényleg bejönnek az ilyen nők? – Nem tudtam magamban tartani a véleményemet, szánalmasnak tartottam azt, ahogyan Nina felkínálta magát ennek a férfinek.

Vendég

Ha tudta volna diótörés próbáját simán legyűrő hátsóval rendelkező útitársnőm, hogy nekem hány féle nő, asszony az esetem, talán azonnal visszaült volna a helyére. Hiszen a legegyszerűbb definíció a számomra optimális gyengébbik nemet képviselőről a következő volt: mind, akik magukat vonzó nőnek titulálják, túlcsordulnak szépségükből fakadó elégedettséggel, és nem birtoklói valamiféle visszataszító nemi betegségnek, azok beletartoztak az ingerküszöbömet csiklandozó fajtába.
Számtalan nővel kezdtem. Talán a munkámból is adódott, hogy az egyes országok egzotikumai hatalmukba kerítettek, s nem tudtam eljönni a szép mellett. Megláttam, s ahogy azt férfitársaim jól tudják, olyankor már nem lehet ott hagyni. Mindegy, hogy az első lehetőség a mocskos benzinkút mosdója, vagy a poros hátsó ülés a kocsiban, a természet lágy öle, közepében egy kupac kutyaszarral, vagy a hátsómat nyaldosó tenger kavicsos partja, mert ami kijár, az kijár.
Talán egy percig szégyelltem magam, hogy a nőnek látnia kellet, miképp válok önmagam árnyékává.
– Ugyan már. Ahogy nekem nincs mindig kangörcsöm, úgy ne általánosíts. Nem minden pilótánk iszik. És én sem iszok, ha vezetek. De ahogy te rettegsz a repüléstől, úgy én módfelett tartok mások irányítói képességeitől. Nem igazán bízok senkiben. Pedig marha jó muri repülni… az egyik kedvenc elfoglaltságom lenne, ha a visszafelé utakat nem utasként kellene átélnem.
Miközben magyaráztam, sikeresen a felhők közé, megfelelő magasságba értünk, megtaláltuk saját folyosónkat, s célba vettük a tengerentúlt. Így már kikapcsolhattam az előzőleg túl szorosra húzott biztonsági övet.
– Mi az, hogy csak azon jár? Kifejezetten sokat gondolok rád is.
Peytonban lassan nyertek maguknak értelmet szavaim, így az ajkamra is töredezve ült ki a piszkos fél mosoly.
Nem felejtettem el szétnézni, s Nina felettesének fenekébe feledkezni.
– Azt ne mondd, hogyha látsz egy kedvedre való férfit, akkor nem gondolkodsz el rajta, hogy milyen lenne vele az ágyban. Ne hazudj… tartozol nekem az igazsággal, azután, hogy tönkre tetted a kezemet.
Egyáltalán nem rossz indulatból hánytam a szemére félelmét, inkább humorizálni kezdtem. Hiszen az egyik rizikós részen túl voltunk, ha pedig a kezem túléli a leszállást, ez a nő újfent az adósom lesz. Sok múlik a pilótákon, hogyan sikerül letenniük a gépet. De hát ki kételkedne még rajtam kívül az ezer órákat repült pilóták képességeiben? Csak engem üldöz a bizalmatlanság.
– Nina drágám… szolgálj ki légy szíves. Nagyon jól ülök itt. Valami buborékmenteset kérek. Ha leszálltunk majd kiengesztellek. Mindenki szomjazik…
Valójában csak nem volt kedvem elhagyni a beszélgető partnerem melletti ülést. Az alkohol gondolatától meg amúgy is összerándult a gyomrom. Tönkre tettem magam ma már éppen eléggé. Csak kúrálásra vágyom… khm. Mindenféle értelemben.
Ha a lány elfordult tőlünk, hogy teljesítse rendelésünket, én újra a nő felé fordultam.
– Jó dolog, ha látod, hogy mit kapsz.. ki tudja, te hány darab zoknit hordasz a melltartódban, hogy ilyen arányosnak tűnjenek. Köztudott, hogy a nők egyik melle mindig kisebb, mint a másik. De a tiéd túl arányos… amúgy melyik ágban is dolgozol? Ha már a pilótákat beskatulyáztad részeges, nőfaló disznóknak, akkor melyik az a tyúkól, ahol a magadfajta szépségek fellelhetőek? Lehet, átigazolok, ha elég a dekoratív nő. Itt kezdenek elfogyni. Rezeg a léc… a legjobbak felett pedig eljár az idő. Kell a vérfrissítés nekem is.
Fejemet lemondóan csóváltam meg. Ahogy egyre lejjebb csúsztam a székben, szemhéjaim ragadósan kapaszkodtak egymásba.
Mikor a nő elcsendesedett mellettem, fejét vállamra hajtotta, hogy úgy szuszogjon az út hátra lévő részében, egy ideig még az elszalasztott lehetőségen gondolkoztam, amit ha nagyon akartam volna, most Ninával pótolhattam volna a mosdóban. De Peyton megnyugtatóan szuszogott a fülembe. S ha most képes voltam ülni a hátsómon, talán leszállás után megkapom jutalmamat, s ez a drága nő nekem adja magát. Nina pedig, amiről nem tud, az majd nem fáj neki. Ő még máskor is meglehet… de egy orvos. Kórházba csak akkor megyek, ha patológusra lesz egyszer szükségem. Kizárt, hogy valaha lássam még őt…