Summer Daliah Wade

Karakter személyisége

◆ pozitív tulajdonságok:
A lelkemnek egy belső része olyan, mint egy kis vattacukor. De sajnos éppen olyan könnyen el is lehet tűntetni onnan azt az édes, aranyos Summert.
Nem ismerlek, mégis képes vagyok meglátni benned a jót, és akár órákig is el tudok veled beszélgetni.
Ha elakarod sírni a bánatodat valakinek gyere, az én vállam erre tökéletes. De sosem teszek neked fogadalmat.
Akármennyire is rossz ember vagyok, próbálok segíteni azokon, akiken szavakkal nem lehet: betegeken, szegényeken, hajléktalanokon. Persze inkognitóban.
Ha egyszer valakit megszeretek – ami nálam nagy szó -, akkor azt feltétel nélkül elfogadom, és keresztülgázolok érte mindenen és mindenkin.
Ó, és még valami: mindig megkapom azt, amit akarok.

◆ negatív tulajdonságok:
Remélem tudod: ha bennem bízol meg, az olyan, mint ha megállnál a forgószéllel szemben, és azt hinnéd, hogy nem kap el. Hát tévedsz.
Jaj, milyen kis bájos tudok lenni: villogtatom a gödröcskéimet, dobálom a hajamat, elbűvöllek a tudásommal, de közben a szemedbe hazudok. Csak azért, hogy nekem legyen jó.
Úgy utálom, ha valami nem úgy történik, ha én akarom, vagy ha valamit nem akkor tudok meg, amikor meg kellene tudnom. Ilyenkor általában oltári nagy hisztit csinálok, vagy éppenséggel dührohamot kapok.
Telhetetlen vagyok.
Nem szeretem, ha valaki le akar szabályozni, vagy irányítani akar. Mert abban a pillanatban elvesztette magát a szememben.

◆ egyebek: Tudod a nevem? Hallottál már rólam? Ne ezek alapján ítélj meg, hiszen fogalmas sincsen hogy ki vagyok, honnan jöttem, és hogy milyen út van mögöttem. Hiszen Big girls don’t cry.

Történet vagy szerepjátékos példa

Unottan néztem a velem szembe ülő Phoenixre. Vagyis csak néztem volna unottan, ha nem lettem volna fülig szerelmes a srácba. És ezt persze én oltári nagy baromságnak tartottam, főként úgy, hogy az apja volt az egyik legjobb kuncsaftom.
A tekintetemet a cipőmre szegeztem, és igyekeztem nem tudomást venni arról, hogy a szívem hogyan dübörög a mellkasomban, és kitörni készül a bordáim közül: már szinte fájt, annyira vágytam, ugyanakkor tiltottam el magamat Phoenixtől.
Ilyenkor csak azzal győzködtem magam, hogy egy kurva vagyok, nem kell nekem a szerelem. De sajnos ezekben a pillanatokban általában felnéztem a cipőm bámulásából, és a tekintetem találkozott Phoenix kék szemeivel. Végem volt.
- Apámmal most is mentek valahová? – kérdezte meg, miközben tetőtől talpig végigmért. Ki voltam öltözve, szóval tudta, hogy megyünk.
- Igen, de azt hiszem ez nyilvánvaló. – mutattam magamra, mire elgondolkozva bólintott. Egy évvel volt nálam idősebb, és az apjának a javított kiadása volt, tehát; egy tökéletes pasi.
- Anyám nem tud rólad. Tisztában vagyok azzal, hogy nem fogod szétválasztani a szüleimet. Nem is biztos, hogy lefekszel apámmal, de zavar… - mondta Phoenix kék szemeivel egyenesen rám nézve. Csak nyeltem egy nagyot, és igyekeztem fenntartani a magabiztos kinézetet. Igen, ilyen beszélgetéseink mindig is voltak, de ő sosem mondott ezekkel semmi konkrétat. Semmi olyat, amiért hajlandó lettem volna eldobni az apja által adott pénzt, vagy akár a munkámat.
- Zavar? – vontam fel a szemöldökömet - Ha zavarna, akkor talán tennél valamit az ügy érdekében – böktem a mellkasára, mire zavartan nézett fel rám. A száját beszédre nyitotta, ám a tekintete a szememről a számra csúszott. Éreztem a levegő vibrálását, és hallottam, ahogyan a fiú zihált.
A kezeit keskeny derekamra csúsztatta, és így húzott magához közelebb. Most először voltam úgy életemben, hogy igazán akartam és élveztem valamit, és ebben nem csak a pénz motivált.
Phoenix ajkai először finoman, mint egy tollpihe; érintkeztek az ajkammal. Aztán a csók fokozatosan elmélyült, és végül átcsapott viaskodásba.
Végül Phoenix belemosolyodott a csókba, és ez szakította meg a még hevesebb csaták következtét. Hátrébb léptem, és igazán boldognak éreztem magam. Legszívesebben az egész világot megöleltem volna. De az én boldogságomat valami mindig megzavarja.
Mint most is egy torokköszörülés.
- Summer, azt hiszem indulhatunk – szólalt meg a lépcső tetejéről Mr. Tyson, Phoenix apja. Még több lépést tettem a fal irányába, a tekintetemet pedig a férfira szegeztem.
- Igen, én is úgy gondoltam – közöltem rezzenéstelen hangon. A szemem sarkából láttam, hogy Phoenix megrázza a fejét.
Tudtam, hogy Mr. Tyson mit akar. Leküzdve minden érzésemet néztem Phoenixre, és egy olyan mosolyt villantottam rá, amit már nem lehetett sem gúnyosnak, sem lekezelőnek mondani. Mert az a mosoly borzalmas volt.
Már akkor tudtam, hogy mekkora bajban vagyok, amikor a limuzinban Mr. Tyson a szokásához híven nem adta ki rögvest az utasítását a sofőrnek.
- Drága Summer- kezdett bele. A hangja a csöpögő mézére emlékeztetett. – A munkád itt befejeződött. Nem szeretnélek többet sem magam, sem a fiam közelében látni. Nem akarom, hogy róla ilyen hírek kezdjenek el terjengeni, hogy ilyen – nézett végig fitymálóan rajtam, és nem is kellett kimondania, tudtam mire gondol – hölgyek társaságában mutatkozik. A fizetésedet majd utalom a számládra- intett nekem, aztán kinyílódott a kocsi ajtaja.
Nagyon nem akartam rosszat Phoenixnek.
De az apja parancsolt nekem, amit soha sem tűrtem.
Miközben kiszálltam a kocsiból és franciául elköszöntem, az ajkamon végig egy győztes mosoly villogott. Végre kezdődhetett a kedvenc játékom.