Érdeklődve fürkészi Rappold vonásait, időnként oldalra pillantva a házra és a zsarukra. A válaszra csak bólint és hümment egyet, majd újra elmerül a nézelődésben. Molly még egy ideig próbálja ugyan elnyerni Lily figyelmét, de lassan feladja a dolgot és inkább nekilát kényelmesen elfészkelődni a lány kezeiben.
Még egy rövid pillantást vet Lily Rappoldra, de a férfi láthatóan teljesen elmerült a kordonon túl zajló eseményekben, s szöszke pedig igazán nem hibáztatja emiatt, sőt, még meg is érti a pasi reakcióját. Ez az egész felhajtás még akkor is érdekesnek tűnik, ha nem újságíró az ember, node egy ilyen szakmai ártalommal a nyakában... A szöszi tekintete is az illetékeseket keresi, majd megállapodik a távközlőbe beszélő zsarukon, s ajkát beharapva próbál kivenni bármit is a jelenetből teljesen sikertelenül. Esélyesen akkor sem hallana semmit a beszélgetésből, ha valahogy ki tudná iktatni a körülöttük elégedetlenkedő tömeg konstans morajlását, így viszont maximum az arcuk láthatja. Az viszont nem sok jót sejtet.
Uriah hangjára meglepetten rezzen meg, s fordul újra felé, majd gyorsan vissza a zsaruk irányába. Vajon melyikük lesz az említett Grigson és tényleg fog tudni segíteni, vagy inkább csak lerázza őket a sunyiba?

Stone még parancsra vár, s közben egy bíztató pillantást vet a kezdő tűzszerész felé. Fiatal a srác, nem lehet még harminc, előtte áll az élet, felesége, kicsi gyereke van. Nyilván nem akar itt megmurdálni, nyilván haza akar térni hozzájuk… de amíg a kollégák beszerzik a berendezést, addig ők sem tehetnek jobbat, figyelik a szerkezetet. Stone-nak meg sem fordul a fejében, hogy addig a lentieket feleslegesen zargassa, míg új parancsot nem kap. Addig marad a várakozás, közben önkéntelenül agyalni kezd a vers jelentésén.

Igen! Egy hamisítatlan Grigson-féle válasz… nem az első a mai este folyamán, de talán az utolsó – Rappold  gúnyosan/fáradtan mosolyodik el, s homlokát ráncolva megcsóválja a fejét. Annyi biztos, hogy ezzel még nincs vége, de addig nem fog ajtóstul rontani a házba, míg Holmes reakcióját fel nem méri.
Részéről az egész még csak találgatás, Holmes feltűnésének lehet bármi az oka… de az, hogy még mindig nem távozott a felügyelő, már aggodalomra ad okot.
Az ifjabb zsaru idenéz… elfordul… Grigson ellenben olyan tekintetett küld felé és Lily felé, hogy ha a szemeivel ölni tudna, akkor most mindketten halottak lennének, majd telefonálni kezd… kész… de legalább Holmes-szal lehet beszélni… Lily slusszkulcsokra specializálódott enyves kis kacsója mellett ez a második legjobb dolog az elmúlt pár órában.
– Nem téved, felügyelő – nyugtázza a megállapítást az újságíró, azon a hangerőn, mely biztosan eljut Holmes-ig. Nagyon túlbeszélni nem akarja ő sem a helyzetet. Nem pánikot kelteni akar, csak informálódni, bár a pánik így is ott lóg a levegőben, egy csettintés lenne kirobbantani, s ezt nyilván a zsaruk is jól tudják. Talán Holmes elindul feléjük, talán meggondolta magát, minden esetre Rappold egy pillanatra sem veszi le a szemét róla, s jobb kezét a mellette lévő(?) Lily vállára teszi. – Oké, Szöszi. Most még visszaülhet a kocsiba. Komolyan mondom, lehet, hogy ott nagyobb biztonságban lenne.
A hangja nyugodt, s bár nem tett fel direkt kérdést, valami válasz mégiscsak jól jönne a lánytól.

A válasz nem épp szívélyes, de még csak túlzottan segítőkésznek sem tűnik. Vajon a pasi szimplán csak fúj Rappoldra valamiért, vagy egyébként is mindenkit ilyen bűbájos stílusban utasítana rendre? A másik fickó viszont már egy fokkal felhasználóbarátabbnak tűnik, s még Rappoldot is felismeri. Uriah válasza után áll csak össze a kép a szöszke fejében. Jobb később, mint soha. Egyébként is, félinformációkból nem túl egyszerű dolgozni, de legalább nem értetlenkedik látványosan a kislány. Van az a helyzet, amit a szöszke is megpróbál komolyan venni, de minimum nem nagyobb káoszt kavarni, mint ami amúgy is van.
Tekintete a zsarun, így Rappold érintése meglepetésszerűen éri. Molly is felvakkant, ahogy megrezzen a lány, s újabb fészkelődésbe kezd. Láthatóan ki akarna szabadulni a lány kezei közül, mocorog, de jelenleg csak annyit ér el, hogy Lily szorosabban tartja amíg le nem nyugszik újra.
– Talán igaza van. – felei ahogy tekintete Rappold arcára siklik. Elvégre, azt még a szöszke is belátja, hogy akár itt, akár a kocsiban van, ő túl nagy segítség nem lesz. De csak ülni ott és várakozni? Az nem az ő világa.
– De szeretnék itt maradni. – fejezi be egyszerűen. Észérveket úgysem tudna felhozni amellett, hogy miért van ő sokkal jobb helyen itt, mint a Yukonban. Olyan érveket pedig amiket még Rappold is elfogad.... Esélytelen. – A kulcsokat viszont szívesen elteszem, ha gondolja. – villant egy mosolyt a férfira.

A szöszke válaszát hallva enyhén megcsóválja a fejét. Végülis elviekben egy szabad országban élnek, ebből következik, hogy Lily csinál, amit szeretne.
Holmes pedig nem sokkal később már előttük áll.
Rappold a zsaru szemeibe néz, s enyhén megemeli mindét szemöldökét, majd határozottan biccent, jelezve, hogy rajta ugyan ne múljék. A rendőrön bár nem látszik(?) direktben… de nyilván gond lehet, ha egy külsőst is bevonna az ügybe… vagyis kettőt. Mert az újságíró már nem fogja Lilyt visszazavarni a kocsihoz. Nem mintha ezzel a segítségkéréssel gond lenne, de nem ez a gyakorlat, ha pedig mégis, akkor ott rendszerint kurvanagy baj van.
Megvárja míg a felügyelő kollégája szabaddá teszi előtte az utat, majd kezét a lány vállára téve, maga előtt terelve a szöszit, belép az előlük eddig elzárt területre. (Hacsak nem állítják meg őket időközben.)
– A lány velem van, nem lesz láb alatt. Nyugodtabb lennék, ha a szalagon belül maradhatna – szól Holmes-hoz. Ez végülis igaz. Valahol, mindenesetre célszerűbbnek látja ezzel érvelni, mint bekamuzni, hogy Lily a gyakornoka (amint megszólalna leleplezné magát az újságíró szerint, hogy köze nincs az újságíráshoz), valamint azzal a sallanggal sem toldja meg a mondandóját, hogy „előtte beszélhet”. Mindene esetre Holmes majd eldönti, mennyire kell neki a segítség, illetve ha nagyon ellene van a szöszinek, akkor Rappold nem fog kézzel-lábbal tiltakozni az ellen, hogy visszaültessék a lányt a Yukonba. – Miben segíthetek, felügyelő?

Noss, Rappold láthatóan nincs túlzottan elragadtatva Lily válaszától, de jobban belegondolva nem is ez volt a kislány célja. Még egy apró mosolyt villant a férfire, majd tekintete visszasilik a feléjük, pontosabban Rappold felé siető zsarura. Érdeklődve figyeli a nem túl tartalmas párbeszédet, próbál bármi használhatót megragadni belőle, de evidensen ha lesz is ennek folytatása azt nem itt fogják megtárgyalni.
Az út szabaddá válik előttük majd apró mosollyal ajkain lép előre, ahogy Rappold tereli.... vagyis lépne, de ahogy Holmes elé áll a szöszke is megtorpan. Tekintete kérdőn függ a férfi arcán, akinek a tiltakozása ugyan korántsem meglepő, arra viszont veszettül kíváncsi lenne a szöszke, hogy mégis hogy tervezte befejezni a felügyelő a mondatot. Vagy... talán inkább mégsem. Persze érti ő, hogy plusz egy civilt bevonni az egészbe nem épp a legtutibb, pláne egy kicsi és szőke civilt egy plüssállattal a mancsaiban és oké... azt még Lily is kénytelen elismerni, hogy nem néz ki épp atomfizikusnak. Pláne ma este.  De valahogy a plázapicsa imidzshez sincs jelenleg túl sok ingerenciája a lánynak. Rappold hangja mögüle érkezik, mentve ami menthető, s láthatóan a másik pasi is beletörődik Lily jelenlétébe, ami egyfelől kellemes csalódás, másrészről viszont akár rémisztő is lehetne. Tényleg ilyen nagyon szüksége lenne Holmesnak az újságíró segítségére?
A nyomozó megránduló arca és az az édes kis fél megjegyzés viszont.... Három...
– Esetleg nem szeretne egy nyakörvet csatolni rám, nehogy elbóklásszak valamerre a helyemről? Nehogy véletlenül megharapjam az egyik járőrt is. – villan dacosan a tekintete Holmesra, s cirka három másodperc alatt bánja meg, hogy kinyitotta a száját. Annak viszont kimondottan örül, hogy Rappold mögötte van (?). Valahogy nem kíváncsi az újságíró arckifejezésére, azok után hogy.... hogy is mondta a kocsinál? Ne piszkálódjon a zsarukkal? .... Hoppá. Reflexből cövekel bele a betonba, ha mégiscsak ki akarná penderíteni a két pasi, röviden húzza el a száját, majd egy szusszanás után folytatja...
– Sajnálom, én.... – néz még mindig Holmesra. – Ezt nem kellett volna. Ne haragudjon. – folytatja, bár tekintete még mindig dacosan villan. Talán csak a hangján érződik némi tényleges megbánás.  
– Kezdjük inkább elölről. Lily Demian. – mutatkozik be és nyújtja az ufómentes kezét a nyomozó felé. – Szeretnék segíteni maguknak, ha tudok. Ha megengedi. – enyhül meg  a hangja is, s csak reméli, hogy a kezdéssel nem cseszte tönkre az egészet magának... és Rappoldnak.

Sejtette, hogy Holmes támaszt némi akadályt Lily a rendőrségi szalagon való átjuttatásával szemben, de végtére is a zsaru által javasolt ötlettel tökéletesen kiegyezik az újságíró…
Odaül, csöndbe marad! – Tökéletes!
Vagyis… kiegyezet volna, azt azonban nem kalkulálta bele a számításba, hogy Lily megszegve a szavát, mégiscsak beleharap Holmes-ba. Képletesen persze. Jelenleg az is éppen elég.
Rappold keze a szöszi lapockájáról a szöszi nyakára simul, s amennyire képes, hátulról megfogja a vékony kis nyakat. Nem fojtogat, nem csiklandoz, szimplán csak tartja. Ugyan nem gondolja, hogy a lány emiatt tért észhez… kért bocsánatot, s ajánlott fel segítséget… de, hogy Holmes-nak ezt nem fogja lenyomni a torkán, azt az újságíró szinte biztosra veszi.
– Nem kell nyakörv – sandít Lilyre. – Egy ilyen kezdés után elég egy megfelelő szélességű szigetelőszalag a szájára. Direkt akar kicseszni velem, ugye?
Talán betalálnak a szavai, talán nem. Ezért nem szívesen vesz maga mellé gyakornokot, tanulót, vagy egyéb nehezéket. Amit el lehet baszni, azt elbasszák. Marad a kamuzás, hogy a zsaru ne vágja ki őt – esetleg őket – a kordonon kívülre.
– Elnézést, felügyelő. Ez a baj a gyakornokokkal. Képtelenek az igazságérzetüket kordában tartani, szakmai alázat nuku és még söprögethetek is utánuk – és végül is ez nem is akkora hazugság. – Megértem, hogy ki akarja hagyni, de akkor sosem tanulja meg a szakmát.
Azzal meglapogatja Lily vállát, majd odalép Holmes mellé, hogy részéről mehetnek. Itt és most ő ennyit tehetett a szösziért, a többi Holmes-on múlik…
…és persze Lilyn, akire Rappold nagyon jelentőségteljesen néz. A tekintete azt mondja:
NE_SZÚRD_EL! – Kérdés, hogy a kishölgy megérti-e…

Rappold keze a nyakán, Lily pedig reflexből húzza be az említettet, még ha a férfi ujjai nem is szorítják meg. Csak egy jelzés, mint az ostoba kismacskáknak.... akiknek még mindig több eszük van, mint a szöszkének volt az imént. Arca kellemetlen fintorba torzul ahogy alig mozgatva rázza meg a fejét a költőire és tényleg, de tényleg nem akart ám ő bekavarni Rappoldnak csak.... csak... megint előbb járt a szája, mint az agya. No nem mintha jelen esetben bármelyik pasi is olyasmit feltételezhetne a szösziről, hogy neki olyan is van.
Molly kíváncsian pillant fel ahogy a lány mocorog, de túl nagy jelentőséget nem tulajdonít a dolognak, Lily pedig lassan ereszti vissza a kezét maga mellé. Naaaaaa igen. Ezt elbaszta. Nem kicsit. Állja a nyomozó tekintetét, majd csak lesüti a szemeit. Bassza meg. Rappold is ellép mellőle Lily pedig úgy pillog rájuk egyik lábáról a másikra állva, mint a rossz kisgyerek, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy rossz fát tett a tűzre és most bocsánatot kellene kérnie, de... de... röviden nevet fel, s lemondóan csóválja meg a fejét.
– Bocs még egyszer. Menjenek, én megvárom magát ott – int fejével a korábban Holmes által mutatott részre – vagy itt kívül. – pillant Rappoldra, aki érzése szerint már így is többet mentegette őt, mint amit úgy kapásból várt volna a pasitól. Vagy amit remélt tőle. – Vagy a kocsinál? – néz kérdőn, apró mosollyal ajkain a férfira, majd a nyomozóra. Persze ha hátrazavarják a retekbe akkor jó lenne, ha legalább a kocsikulcsot hozzávágná Rappold. Persze akár ki is sétálhatna a tömegből, vissza a küldő kordonon kívülre, foghatna egy taxit és visszamehetne Chrishez is. Akár. Mégsem lép hátra egyelőre, csak várja az ítéletet, mert bassza meg, csak azért sincs kedve önként kihátrálni ebből az egészből. Akármi is ez az egész.

Nem fogja a szemeit forgatni a lány kezdeti meghunyászkodása láttán. Holmes szerencsére  időközben megszólal, még az előtt, hogy a szöszke a kulcsokat kérné, s Rappold a zsaru felé fordul, s a szavaira mindössze egy biccentéssel válaszol.
Egyelőre.
Tekintetét akkor vezeti vissza a lányra, mikor a szöszke elnézést kér, s talán menne ki, valahova egészen távol, a szalagon túlra, s Rappold azon kapja magát, hogy ez az ötlet messze nem tetszik neki.
Végtére is mekkora lehet az a pokolgép… oké, a ház egy része berobbanna… de vajon a Yukonban ülve megúszható-e…
A zsebéből előhalássza a kocsikulcsot, s lassan Lily elé lógatja, hogy a szöszke mégse érezze magát teljesen elárulva.
– Holmes felügyelő megengedte, hogy itt maradjon, ha máshogy döntene, akkor is maradjon a kocsi közelében. És kérem bekapcsolva a mobilját! – mondja Lilynek. Nem tartja valószínűnek, hogy a rendőr kizavarná a szöszit… bár ez még a pimaszkodás előtti állapot volt. Amennyiben Lily nyúl érte, illetve adja a mobilt, az újságíró csakis akkor a kezébe pottyantja a kulcsot. Az a telefon most többet ér neki, mint az autó. Ki tudja, mikor jön el az ideje felhívni a főszerkesztőt, vagy inkább Adams-et, hogy sztori van → vonszolja ide a seggét. Már ha a zsaruk engedélyezik a telefonálás, ebben most nem biztos, de, ha a patthelyzetnek vége, neki akkor is elsőként kell értesítenie a lapját… már ha egyáltalán lesz miről, s nem tesznek rá újabb szájzárat a nyomozás érdekében…
Csak ez után indul el a felügyelő által mutatott irányba.
– Ezt a bombariadót… csak nem a közös ismerősünk intézte? – kérdez szimplán ennyit – feltéve, hogy elég távolra kerültek a szalagtól és/vagy Holmes megáll a kiszemelt helyen. Rappold nem kétli, hogy a felügyelő fel fogja vázolni a szituációt, de több órányi várakozás és egy szöszivel való megrövidülés után mégis úgy érezi, hogy meg KELL szólalnia.
…vagy szimplán csak öregszik…

Tekintete felváltva cikázik Rappold és Holmes között. Igen, határozottan  kicsinek és haszontalannak érzi magát, ami akárhogy is nézzük cseszettül frusztráló tud lenni. Na mondjuk a kicsivel nem nagyon tudna vitába szállni, az a másik viszont....
Aztán az újságíró csak megkönyörül rajra, Lily arca pedig gombnyomásra derül fel, ahogy nyúl a felé lógatott kulcs után..... csak hogy egy alig fintor után le is eressze a kezét. Röpke fáziskéséssel villan be csak neki, hogy már a kordonon kívülről sem tudta utolérni a férfit tehát..... nicsak, egy mintaállampolgár, akinek ha azt mondják menni kell akkor fogja a papucsot, kutyát és megy... ki a lakásból, le az utcára és még a telefonját sem kutatja fel. Csoda!
Szabad kezével nyúl hátra és vadássza ki a zsebéből a telefont, nyom rá a feloldógombra, hogy csekkolja az időt, majd Rappold felé nyújtja a készüléket.
– Be van kapcsolva, de képernyőzár van rajta. 2864 a kód. Fél kézzel nem vacakolnék azzal, hogy kikapcsoljam, de nyugodtan lője le, ha úgy jobb. – rövid mosoly, s ha a pasi elvette tőle a telót tenyerét felfelé fordítva várja, hogy a kezébe pottyanjon a slusszkulcs.
– Maradok, hacsak a morcosabbik bagázs ki nem dob. – int fejével a korábbi zsaru felé, majd még egy pillantás Holmesra, hátha mégis meggondolta volna magát időközben, de nem úgy tűnik, hogy a nyomozót a feltétlenül szükségesnél tovább nagyon lekötné merre is lébecol a szöszke.
Lily zsebre dugja a begyűjtött kulcsot, röviden még szemez a két pasi hátával, majd csak odacammog az üres placcra. Ahol jóóóóóól nem tud talán belekötni senkibe.

Még egy biccentés a szöszinek, miközben memorizálja a számot. Innentől kezdve a figyelme Holmes-é. Az mégis megnyugtatja, hogy Lily a közelben marad. Legfőképpen azért, mert a lánynál vannak a kulcsai…
…újra…
De nem ez az este fő problémája, amikor egy őrült fenyegetőzik robbantással, amit, ha véghezvisz, akkor oly’ mindegy lesz, hogy kinél vannak azok az átkozott kulcsok. Csupán a bal szemöldöke rándul meg, ahogy a felügyelő közli, hogy immár nagyon élesben megy a játék… amíg a zsaru elpillant tőle, Rappold alig emelve az állát pillant ugyanabba az irányba, amerre Holmes, s tekintetét csak akkor vezeti vissza a másikra, mikor amaz újra megszólal.
A részéről egy egyértelmű biccentés a válasz. Ahhoz még keveset tud, hogy kérdezzen, de ahogy a részleteket megismeri, igyekszik visszaemlékezni a hónapokkal korábbi esetre abban a Plázában… a versike, meg a rendőrségi ukáz, hogy kussoljon, mert ez folyamatban lévő nyomozás, ami nem kerülhet nyilvánosságra. Bár akkor még a hivatalos verzió szerint elszigetelt ügy volt, Holmes ugyanis csak a szükségeseket mondta… Rappold mégsem tud most kárörvendeni afelett, hogy így lepleződnek le a rendőrségi kamuk, ha a zsaruk döntése helytelennek bizonyul. Bár azt nem gondolná, hogy Holmes baszta el…
– A segítségem… – s egy rövid időre a kordonon kívül várakozók felé néz, bár meglehet, innen csak a rendőrségi járgányokat, vagy pár zsarut lát, s talán Lilyt.
– Nem aprózta el... De én miben tudok segíteni? – teszi fel a legfontosabb kérdést, ami egy egész kérdésrengeteg elejére tolakszik, s mint Ézsau Jákobot, húzza maga után a következőt: – …és hogy érti, hogy megelégelte a sikertelenséget?

Rappold míg Holmes-t hallgatja, megdörzsöli a tarkóját. Legalábbis ezzel kezdi.
Úgy tűnik, az ipse komolyan gondolja.
A fáradtsága egy szempillantás alatt elmúlik, elvégre immár egy nagy sztori van kilátásban, ettől függetlenül még úgy látja, hogy a felügyelő jelen pillanatban szinte megoldhatatlannak tűnő fejtörőt vázol fel előtte, miközben tudatja vele, hogy mindannyiuk élete veszélyben van. De legalább ezt az „apróságot” nem titkolta el. Ez nem a legmegfelelőbb doppingszer, s a döbbenet nagyon haloványan ki is ül az újságíró arcára. Talán valamennyi félelem társul ehhez, elvégre… De hova mehetne? Elijához és Judith-hoz a kertvárosba? Nem, annál nagyobb a hivatástudata… na meg a méltósága. Nem mellesleg hónapokig hallgathatná unokatestvére szemrehányását az eset után… Ráadásul a szöszit hova tenné?
Minden esetre még tud figyelni Holmes-ra, s az agyában egy keresést indít el a lehetséges megoldás/megoldások után. Mi ilyenkor a bevett gyakorlat? Bármi jól jöhet: egy rázós sztori a hajdani profoktól, vagy egy használhatónak tűnő ötlet egy krimiből, esetleg egy akciófilmből… most szinte mindegy, ha használható.
– Megteszem, amit tudok. Számíthat rám – biccent, s egy mély lélegzet után folytatja. – Cserébe… ha ebből sztori lesz, az én sztorim lesz, felügyelő. Ha a fickó egyszer sikerrel jár, akkor úgyis írni fognak róla. Ha a rendőrség nyilatkozik, akkor elsőbbséget kérek – rövid szünet. – …feltéve, hogy most nem robbantja ránk a tömböt.
Rövid mosoly, eltökélt tekintet. Ennyi végülis jár neki. Ettől függetlenül sokáig nem akarja feltartani a zsarut.  
– Ha más nincs, megyek…
Végtére is, így is több infót kapott annál, mint amennyit várt, illetve pont annyit, hogy lássa, mennyire komoly az ügy. De ahhoz nem eleget, hogy egy halom kérdés ne merüljön fel benne. Mégis miféle forrásai és képzettsége lehet annak, aki egy ilyen bombát összefabrikál? Ráadásul nem átallja versbe szedni az agymenéseit, hogy aztán úgy játsszon a zsarukkal, mint… macska az egérrel? De egyelőre még benne is le kell tisztuljon a dolog, elvégre ahhoz idő, s néhány megingathatatlan tény kell, hogy összerakjon egy működőképes teóriát. Az pedig ráér akkor is, ha ép bőrrel megúszták a ma éjjelt.

Halvány mosoly, nem fenyegető, csak elégedett. Grigson esetében erre az ígéretre nem sokat adna, Holmes viszont úriember ebből a szempontból… legalábbis eleddig nem cáfolt rá a felügyelő úr eme állításra.
Rappold két lépést hátrál, majd megfordul, s közben kapja a hátába az újabb kérdést, s reflexből néz le a készülékre…
…a készülékről pedig fel a felügyelőre.
Olyan gyorsan kitessékelték őket a házból, hogy csak a kutyát tudta magához venni. Így utólag belegondolva siralmasan jó polgárként viselkedett.
– Jelenleg nem – azonnal feloldja a képernyőzárat… amennyiben Holmes bediktálja a számát, beírja, s rögvest megcsörgeti a zsaru telefonját. – Hogy tudja, ki keresi… – fűz hozzá némi magyarázatot, s visszaindul a szöszi irányába, aki, ha minden igaz, még a kordonon belül tartózkodik.
– Most segíthet nekem. Menjünk vissza a kocsihoz…– pillant le Lilyre. – És kérem vissza a kutyát!
Muszáj némi pótcselekvést beiktatni, illetve a lányra sem akarja a blökit végleg rátestálni. Az agyában közben őrülten kergetőznek a neuronok. Muszáj valami megoldást, megoldásfélét találni a helyzetre, ha már Homles-nak erre tett ígéretet, de egyelőre lövése sincs…
Egyelőre…

Még egy röpke pillantás, s komolyan megfordul a fejében, hogy a pasik után osonjon. Pár lépést tesz abba az irányba amerre leléptek, majd keserű grimasszal az arcán mégis megáll. Valamikor máskor ez egy remek csíny lehetne, de ha még egy lapáttal pakol a tűzre akkor nem Holmes, hanem Rappold fogja a grabancánál fogva kipenderíteni innen, az egészen biztos. Miután kirázta a kislányból a slusszkulcsát természetesen.
Lepakolja Mollyt az öléből, s feltűnően unatkozva nézi jobb híján, ahogy a kis ufó nekilát érdeklődve körbeszimatolni a járdát.
– Hmmm. Nem is rossz. Csinálj úgy, mintha rendőrkutya lennél! – biztatja a kis vakarcsot, s széles vigyor fut ki az ajkaira, ahogy elképzeli Mo-t egy FBI-os mellényben feszítve. Gyártanak egyáltalán olyan holmit ufóméretben is? Persze a kis vakarcsot nem nagyon köti le, hogy a szöszke unaloműzés gyanánt elkezdi körbejárni a szimatoló kisjószágot, hátha a lábaira tudja tekerni a pórázt.... a közelükben ácsorgó fakabátokat már annál inkább.
– Elnézést hölgyem, de ez lezárt terület. Meg kell kérnem, hogy a kordonon kívül várakozzon! – lép hozzá közelebb egy feltűnően fiatal és feltűnően kötelességtudó példány. Hát erre rácseszett. Alapból sem egyszerű meggyőzni a kislányt arról, amiről veszettül nem akarja, hogy meggyőzzék, de mikor még igaza is van valamiben.... akkor a világ egészen nyugodtan a feje tetejére is fordulhat.
– Az sajnos kizárt. A főnököm épp Holmes nyomozóval beszél, ott – mutat a két pasi irányába olyan határozottan, hogy még a kölyök is odapillant – és megkértek, hogy én itt várjam meg őket, tehát nem mozdulhatok. Bocsi. – toldja meg egy bűbájos mosollyal, ami nem túl meglepő módon a legkevésbé sem hatja meg a zsarut. Nem, a szöszkének tényleg nincs szerencséje az egyenruhásokkal. Ez már hivatalos.
– Értem. A helyszínelést viszont Grigson nyomozó vezeti, így Holmes nyomozónak sajnos jelenleg semmi jogköre nem volt ilyen engedélyt adni Önnek. Tehát, ahogy már említettem, kérem várja meg a főnökét a kordodon kívül! – a hangja határozottan csendül. Ez bazmeg nem viccel! Röviden pillant ki a szöszke, tekintete azt a fontoskodó seggfejet Grigsont keresi, aki láthatóan pont leszarja őket, majd vissza a kölyökre. Az mégis evidens, hogy a zsaru nem önszántából érezte az ellenállhatatlan vágyat, hogy kijjebb tessékelje a kislányt. Bassza meg.
– Nem. – felesel vissza eltökélten. A mitugrász sem gondolhatta komolyan, hogy csak mert rendőrszerkó van rajta már úgy pattogtathatja az embereket ahogy neki tetszik. Frászkarikát! A tekintete eltökélt.... legalább annyira, mint amennyire a kölyöké felsőbbrendű.
– Tényleg azt szeretné, hogy bevitessem a nyomozás akadályoztatásáért? – érdeklődik tökéletesen higgadtan, de ez az opció már közel sem tetszik annyira a szöszkének.
– Micsoda? Ugyan már. Nem is akadályozok semmit! – pillog körbe és tényleg... láthatóan ezen az egyszem zsarun (és persze Grigsoson) kívül senkinek nem böki a csőrét Lily. Kár, hogy ez a kettő jelenleg épp elég....
– Sajnos ezt nem Ön fogja eldönteni. Na jöjjön! – csillan a tekintete, s már nyúlna a szöszi karjáért, de ott gebedjen meg, ha hagyja, hogy ez a seggfej kidobja innen. Akkor már megy magától illetve....
– Tudja mit? Annyira meggyőzően mondta, hogy inkább mégiscsak lelépek. Egy élmény volt. Csáo! – bájos mosoly, s még egy röpke csókot is dob a kölyöknek, mielőtt újra felnyalábolná Mollyt és elindulna a felteheően felé igyekvő Rappold irányába. Félúton találkoznak össze, még egy gyors pillantás hátra a zsaru felé, s tekintve, hogy az már megint megindult feléjük semmi kedve vitatkozni az újságíróval.
– Remek ötlet. Menjünk! – áll rá kissé túl lelkesen, majd Mollyt is visszapasszolja neki ahogy kéri. A zsebéből előhalássza a kocsikulcsot, s határozott lépésekkel megindul a Yukon irányába. Nem igazán kérdez semmit, a tömegben úgysem hallanák egymást és nem is akar nagy pánikot kelteni. Azért jópárat megnézik őket, kérdezgetnek, hisz ha beszéltek a zsarukkal akkor mégiscsak tudhatnak valamit, de ha Rappold nem áll le kiselőadást tartani, akkor Lily is csak rengeteg bocsi, elnézést és fejrázás kíséretében igyekszik eljutni az autóig. Maradnak kinn az utcán, vagy nyitja az ajtót és beszállnak, ahogy a pasi jobbnak látja, de Lily is csak akkor kezd el újra csacsogni, ha relatív nyugiban vannak.
– Gáz van. Nem tudom mekkora arc ez a maga nyomozója, de egy zsaru Grigsonra hivatkozva ki akart pakolni a kordonon kívülre. Pedig eskü nem csináltam semmit, csak magát vártam! – foglalja össze rövid grimasszal, bár hogy az egész mennyire érdekli Rappoldot..... Frász tudja.
– Szóval? Mit beszéltek? Miben tudok segíteni? – pillog kíváncsian, bár az, hogy a pasi a segítségét kérje már önmagában sem a legjobb jel. – És mekkora szarban vagyunk? Mondjuk egy egytől tízes skálán.