Nem tudtam aludni. Talán csak nem volt kedvem, nem tudom, de az esti kuncsaft után sehogy sem jött álom a szememre. Fél órán át áztattam magam a zuhany alatt, hogy lemossam magamról az éjszaka nyomait. Annyira fáradt voltam, hogy a forró víz alatt el tudtam volna aludni, de amint lefeküdtem végre, semmi, az álmosságnak nyoma sem volt. Forgolódtam, de ennél jobban kevés dolgot utálok, így aztán egy óra próbálkozás után feladtam, bármi is űzte el az álmom, nyert. Este úgysincs dolgom, szóval majd kipihenem magam, addig is úgy döntöttem, kávéval ünneplem meg, hogy már aludni sem tudok. Halk sóhajjal keltem fel az ágyból, hogy a konyhába sétáljak, ahol egyből újabb sokk ért. Nincs kávé. A kis doboz, amiben tartottam, hangos csörömpöléssel csattant a konyhapulton. Hát ez nem igaz. Mint akit üldöznek, olyan gyorsan kaptam fel magamra az első kezembe akadó ruhát. Nem vittem túlzásba, elvégre nem dolgozni megyek, nem is vásárolni vagy bármi, csak ide a sarki kávézóba, hogy legalább reggelizzek egy jót. Egy rövidnadrágot kaptam magamra, ami talán kicsit rövidebb, mint illene, meg egy szűk felsőt. Még egy tornacipő és már mentem is. Az arcomra toltam a napszemüvegem, a reggeli erős napfény bántotta a kialvatlanságtól égő szemem. A kávézó nincs messze, mondhatni törzsvendég vagyok, hiszen nem először fordul elő, hogy elfelejtek kávét venni, ilyenkor mindig itt kötök ki. Most is kedvesen fogadnak, mint mindig. Kérnem sem kell, máris megkapom a kedvenc kávém, dupla habbal, szeretek nyalakodni, de ma nem érem be ennyivel, ma kell hozzá valami édes is reggelire. Lábaim keresztbe teszem, lustán lóbálom az asztal alatt és nézem az ébredező várost. Szeretem figyelni az embereket, bár nem úgy, ahogy ők bámulnak engem. Az már inkább idegesítő. Pedig rajtam sincs semmi különleges, talán csak egy dolog. Feltűnő vagyok.

Újabb nagyszerű nap! És én megint az egyik... nevenincs kávézó asztalát fejelem, egy pillanatig se gondolkozva rajta, mi a fenét keresek itt. A tegnap este.. még megvan! Valahol.. valamikor.. valameddig... Még az is rémlik, hogy egy dögös kis barna is részt vett az egészben, néhány pohár whisky.. tequila.. és még valami így sorrendben, aztán teljes a képszakadás.
A tárcám.. megvolt. A személyim is, ami azt jelenti nem egy fondorlatos kis kurvához volt szerencsétlenségem - már ha az volt egyáltalán - de hogy mi volt a vége... - sóhajtok nagyot, a homlokom alatt feszítő márványpultot is belehelve, de hamar eluntam a nézegetést. Niiincs abban semmi érdekes!
Felemelem a fejem.. és körülnézek. Mindenhol emberek, akik fogalmam sincs hogy kerültek ide, az elmúlt két órában.. vagy másfél percben tökmindegy, de ami a biztos.. hogy a méregerős feketémnek lőttek.
A határozat megvolt. Már eldöntve is, hogy: felállsz.. egy éles kanyar jobbra.. 3 lépés, aztán ott a pult, kinyújtod a kezed benne a tízessel, és nem törődve semmivel már döntöd is magadba az újabb adagot!
Az eltökéltség megvolt. Ahogy az eltervezett tervezet, de a szemem mégis csak körbeforgott a helyében, figyelte a környéket, amikor csak kiszúrt ott a távolban valamit. Valakit... Valakit, aki ismerőőős, mit ismerős, egyenesen legendás történet! Tényleg ekkora mázlim lenne!??

Az előbbi tervek csak ekkor léptek életbe, hagyva a kávét, megkörnyékezve inkább a fent nevezettet és közvetlenül az asztala előtt megvetve a lábam, csak félvigyorral nézek a szemeibe.

- Helllló, cica, te az vagy akire gondolok? - hülye kérdés, egyértelmű hogy más nem lehet, elvégre rágtam én anno elég sokat azt az ügyet, és az eszemben sincs egy percig is tévedni. Nééézdmááár! Milyen aprócska is a világ… Azt hittem az ominózus után már rééég nyoma veszett!

Végre belekortyolok a forró, édes italba. Kissé túlcukroztam, de ez most nekem jár. Csukott szemmel élvezem, ahogy az íz szétárad a számban. A legjobb az egészben, hogy most van is időm kiélvezni. Nem sietek, nem kell mennem sehova, ráérek csak magammal meg a kávémmal foglalkozni. Szinte minden zajt kizárok, az sem érdekel hányan vannak még itt, csak élvezem a helyzetet és remélem lassan az álmosságomat is elűzi ez a nagy pohár tejes lötty. Talán erősebbet kellett volna választanom, de én így szeretem. A kedvenc helyemen vagyok, nem egy elegáns, szinte már kellemetlen társaságban a kuncsaftomra várva. Nem, ezt a pillanatot most senki nem ronthatja el. Vagy mégis? Idegen alak áll meg mellettem. Először csak annyit látok, hogy eltakarja előlem a fényt, beárnyékol, pedig nem nagy darab, de mégis. Lassan fordítom felé a tekintetem, nem kapkodom el, végigmérem. Fentről lefelé, aztán fordítva is, ezután szólalok csak meg.
- Az attól függ. Mit gondolsz, ki vagyok? – kérdezek vissza. Cica. Hát persze. Hogy én mennyire nem szeretem, ha így hívnak... Szeretném, mástól, de nem idegen alakoktól. Gondolhatnám, hogy kuncsaft a fickó, de azokra emlékezni szoktam, akkor is, ha csak egyszer dolgozták meg a testem. Ez az alak viszont egyáltalán nem ismerős, de nem könnyíti meg a helyzetét, hogy a szabadnapomon zavar meg. Aztán ki tudja. Ha eleget fizet és gyorsan végez, akár bele is férhet. A pénz mindig jól jön, viszont semmi dolgom nincs ma. Ettől függetlenül nem vagyok vele túl kedves, van, aki ettől indul be, ha nem tetszik neki, akkor úgyis szóvá teszi. Akkor majd váltok, de addig megmarad ez a hűvös fogadtatás. Elvégre kávézás közben zavart meg. A szemben levő szék felé intek a fejemmel, hogy üljön le, ha akar. Bár, ha azért jött, amit gondolok, nem sokáig fogunk itt ülni. Akkor már csináljuk, aztán megy mindenki a dolgára. Felsóhajtok és belekezdek, elvégre nem vágyom arra, hogy a szabadnapomon is dolgozzak. Kicsit közelebb hajolok, ha leült. Ha nem, hát akkor csak halkabbra veszem a hangom, amikor megszólalok.
- Nézd, ma szabadnapos vagyok, de ha már idejöttél és leszólítottál, akkor egyezzünk meg valamiben. A szokásos összegért leszoplak ott hátul a wc-ben. Ez az ajánlatom, sajna több nem megy, fáradt vagyok. Ha mindenképpen dugni akarsz, akkor holnap este ráérek – mondom el a lehetőségeit és úgy teszek, mint aki gondolkodna. Egészen pontosan úgy, mint aki nagyon nagy szívességet tesz azzal, hogy hajlandó most leszopni, ha már így összefutottak ezzel az ismeretlen alakkal.

Ezt nem hiszem el. Tényleg nem akar szexelni? Nem mintha bánnám, hiszen semmi kedvem, még annyi sem, mint szokott. De akkor mit akar? Nem kéreti magát, leül és egyből leszíviz. Hát na, alakul. Mégis az ágyban fogunk kikötni? Még ott is ritkán hívnak így.
- A lényeget... – vágok közbe türelmetlenül. Nem akarok bunkó lenni, csak nem értem mire megy ki a dolog, aztán amikor a mondat végére ér, felcsillan a szemem. Egész jónak tűnik amit mond, bár fogalmam sincs mire gondol.
- Aha. És szerinted mégis mi lenne az, amit mi közösen tudunk csinálni? Van futtatóm, köszi. Ezen kívül nem tudok elképzelni más üzletet. A testemből élek, másban nincs túl sok gyakorlatom. Mit szeretnél tőlem? Ráadásul nem járunk rosszul? – ez a része érdekel a legjobban a dolognak. Amiben pénz van, az csak jó lehet. Nem vagyok oda azokért a dolgokért, amik nem egészen tiszták, de ha abból van pénz, akár az is jöhet. Persze túl messzire azért nem mennék. Figyelem, ahogy integet, közben rájövök, ő is kávét akar.
- Kávé kell? Hát ahogy elnézlek, rádfér. Mivel töltötted az éjszakát? – nem mintha bármi közöm lenne hozzá, meg annyira nem is érdekel, de nem tudtam szó nélkül hagyni, mennyire nyúzott. Így legalább kedvesen közöltem vele, amit valószínűleg érez is. Ezért nem iszok én sokat.
- Szerintem fogadd el az ajánlatom, még fenntartom. Persze csak miután elmondtad, milyen üzletre gondoltál – kötöm ki és átnyúlok az asztalon, műkörmös kezemmel végigsimítok a kezén. Végülis belefér egy kör, ha meggondolja magát. Elég fáradtnak tűnik, ez talán dobna egyet a kedvén.

Érdekel, hogy mégis milyen üzletről van szó. Ha pénz van a dologban, akkor legalább meghallgatom, amit mondani akar, nem utasítom el egyből, ahogy azt egyébként tenném. Jobban örülnék egy kis pihenésnek, de most az egyszer kivételt tehetek. Főleg, hogy meg is teszi amire kérem, nem szórakozik, hanem a tárgyra tér. Majdnem félrenyelem a kávét, így inkább le is teszem a csészét, de mást nem csinálok, végighallgatom, amit mond. Pontos minden, a név, a hely, az idő... Ezt nem hiszem el. Lehervad rólam a mosoly, a kezem kihúzom az övé alól és hátradőlök a széken. Újra a kezembe veszem a csészét, kortyolok egyet látszólagos nyugalommal, majd ezután szólalok meg.
- Újságíró vagy – sóhajtok fel, közlöm a tényt úgy, mintha ez legalábbis valami bűn lenne. Engem nem érdekel kinek mi a foglalkozása, felőlem lehet újságíró is, csak ne én érdekeljem.
- Kezdhetted volna ezzel is, akkor még ennél is előbb végeztünk volna. Nincs mit mondanom – intézem el egy vállrándítással. Arról az ügyről nagyon sok cikk jelent meg, de mind csak találgatás volt, egyik sem volt pontos, hiszen az érintettek, sem a szenátor, sem én nem nyilatkoztunk. Ennek ellenére idejön és bepróbálkozik, pedig neki pontosan kellene tudnia, hogy erre eddig sem voltam kapható.
- Különben is, ebben hol az üzlet? Nem nyilatkozom, ezt már vagy ezerszer elmondtam minden újságírónak, aki akkoriban zaklatott. Azt hittem végre eltűnt a téma a süllyesztőben. Mégis kit érdekel így fél év után, melyik szenátor hol és kivel kefélt? – persze én is tudom, hogy itt ennél többről van szó, de próbálok terelni. Már értem honnan vette a bátorságot, hogy idejöjjön. Ilyet csak a kuncsaftok csinálnak, meg az újságírók. Tüntetőleg iszogatom a kávém és látszólag úgy néz ki, nem vagyok hajlandó a témáról beszélni. Elvileg tényleg nem, de azt azért még megvárom, ő mégis mennyit ajánl nekem az infóért. Kíváncsi vagyok, vajon túllép az eddigi legmagasabb ajánlaton vagy nem, hiszen az sem volt kevés összeg, több éjszaka alatt dolgozok meg annyiért, eddig mégis ellenálltam a csábításnak.

Azt nem mondom, hogy szívesen, hiszen fáradt vagyok és nem vágyom társaságra, de meghallgatom az ajánlatát. Abból még nem lehet bajom és ha nem beszél sokat, tényleg belefér. Igyekszem nem kimutatni az érzelmeim és a gondolataim. Elég beszédes tud lenni az arcom, de megtanultam uralni. Ha nem tudnám titkolni, hogy éppen mire gondolok, akkor nem élnék meg ebből a melóból. Éppen csak kicsit húzom el a szám, amikor a fenyegetésekről beszél. Hát az is volt.
- Nem az a lényeg, hogy ki fenyegetett meg és ki nem... Én magam sem akarok már erről beszélni, régen volt, elfelejteni akarom, nem elmerülni a részletekben. Különben is, kit érdekel ez ennyi idő után? Nem volt akkora ügy, hogy most előszedjük – vonom meg a vállam. Lehet csak én gondolom így, de szerintem ez senkit nem érdekelne. Nem annyira izgalmas pletyka, de ha az is lett volna, ahhoz már túl régen történt. A pénz hallatán felcsillan a szemem, ezzel mindig el lehet érni, hogy legalább elgondolkozzak a dolgon. Így van ez most is, de még nem győzött meg. Még közel sem jár ahhoz. Egy pillantásra méltatom csak a pincérnőt, aki közben letesz egy kávét az asztalra, ennél jobban el vagyok én most foglalva, elmerülök a gondolataimban. Szerintem ez kivételesen látszik is rajtam.
- És mi érdekel? Nem mondom egy szóval sem, hogy válaszolni is fogok, csak mondj pár kérdést, amit tudni akarsz – szólalok meg. Ebből még szintén nem lehet gond. Csak feltesz pár kérdést, én meg úgysem fogok válaszolni. Itt nem.
- Ha válaszolok a kérdéseidre, akkor sem itt, ehhez valami nyugodtabb hely kell, nem egy kávézó. Gondolom ezzel egyetértesz – gondolkodok hangosan. Mióta megemlítette a pénzt, mást sem csinálok. De miért lenne ez akkora üzlet neki? Mindegy. Lássuk, mi érdekli annyira. Felsóhajtok. Elfogyott a kávém.

Nem egyszerű a helyzet. Az ajánlat vonzó, nagyon is, de ott van bennem az a kis akadály. Nem attól tartok, hogy tényleg szétszednek, ha kinyitom a szám. Persze ez is benne van, de inkább az elv az, ami számít. Hiszen eddig senkinek nem beszéltem erről, nem is akartam és tartani szeretném magam ehhez. Ha már csak egy kurva vagyok, akit valaki használ, valaki lenéz, legalább elveim legyenek. Ezekhez próbálom tartani magam. Pont ilyen ez is... Ügyfelekről senkinek semmit. Még ha régen is volt és botrány lett belőle, akkor sem. Tőlem senki nem tudott meg semmit eddig. Most viszont a pénz lehetősége más megvilágításba helyezi a dolgot.
- Ezt jól látod. Botrány. Viszont nem tőlem tudták meg mi történt, egyszerűen csak... kiderült. Én soha nem beszélek az ügyfelekről. Ez nálam alap. Ez egy ilyen szakma, ha beszélek, akkor nem fognak keresni, mennek máshoz, nekem meg nem lesz pénzem. Szerintem az csak egy dolog, hogy egy kurva jó az ágyban. A diszkréció ugyanolyan fontos – kezdek bele, kicsit hosszabban mesélem el a részleteket. Így legalább tudja, miért nem mondok egyből igent az ajánlatára.
- Szóval, ha... de tényleg csak tegyük fel, hogy beszélek... akkor sem derülhet ki, hogy tőlem tudod a dolgot. Az a karrieremnek nem tenne jót, nagyon nem – bármilyen furán hangzik, ez is egy karrier. Nehéz beindítani az üzletet, aztán meg könnyű kiesni a kedvencek közül. Nekem sem ment könnyen, mire ismert lettem ezekben a körökben, mára a legjobb vagyok.
- Az tény, hogy nem volt szép amit tett. Egészen mást csinál, mint amit prédikál, de ilyenek ezek a politikusok. Engem különösebben nem érdekel. Úgyis megtalálja a módját, hogyan kerüljön ismét a középpontba, nem fogjuk tönkretenni azzal, hogy kitálalok. Már ha ez a cél. Vagy csak a pénz és a hírnév, hogy te vagy az egyetlen újságíró, aki róla írhatott? – érdeklődök, mert végülis tudnom kell mi a célja és mire akarja felhasználni, amit elmondok. Figyelem, ahogy kávézik és hiába vagyok fáradt, most azt kívánom bárcsak inkább egy menetet akart volna. Nem, helyette gondolkodnivalót adott. Nem tudom mit csináljak. Vonzó az ajánlat nagyon is.
- Mindenre emlékszem. Amúgy is tudom, melyik ügyfél mit szeret, de rá különösen emlékszem a botrány miatt. Azzal nincs gond, mindent el tudok mondani részletesen – mondom inkább csak magamnak. Elgondolkodva nézem a bögrét, mintha érdekes lenne.
- Nem itt. Ha beszélek is, nem itt, ahol mindenki hallhatja. Van ötleted hova menjünk? Ahol csak kettesben lehetünk és tuti nem zavar senki – jelentem ki. Ezt akár válasznak is veheti, pedig még mindig nem vagyok magamban biztos. Csak abban, hogy kell a pénz, de másban nem. Amíg odaérünk, ahova mondja, hiszen gondolom egyből lesz ötlete, hogy hova menjünk, kitalálom, mennyire akarom ezt az egészet. Semennyire. Csak a pénzt. Azt nagyon akarom.

Ezt nem gondoltam én meg rendesen. Már mindegy, kimondtam. Azért is tettem, mert gondolatban már sokszor igent mondtam neki és ugyanannyiszor nemet is, pedig döntenem kell. Nem annyira nehéz végülis... Bárkitől kiderülhetnek az infók és az érintetten kívül senki nem fogja tudni, hogy amit leír majd a velem szemben ülő férfi, az igaz vagy nem. Az én jó hírem megmarad, neki meg már úgyis mindegy. Ennél rosszabb úgysem lehet, a lényeg már kiderült, pár részlet mit számít. Biztosít róla, hogy tőle senki nem tudja meg, hogy én beszéltem, de nem igazán hiszek neki. Amikor döntök, ezt is beleszámolom, hogy ha úgy alakul, úgysem fogja tartani a száját. Újságíró. Ismerem. Jópár kuncsaftom van abból a közegből, ahol ő mozog és hát nem éppen szavatartóak. A pénz legyen nálam, a többi nem számít. Majd tagadok, hogy nem én mondtam, csak kitalált mindent.
- A te indokod, a te dolgod... de azért tudnom kell, hogy mennyire mocskos dologhoz akarod felhasználni. Ugye csak egy cikk? – érdeklődök kicsit közelebb hajolva. Ha erre kell neki, mesélek, ha másra, akkor nem. Valójában tényleg nem érdekel, miért akarja ennyire azt a cikket, nekem csak ennyi fontos. A motel említésére felkapom a fejem. Mennyire lényegretörő. Máris van terve ezekszerint.
- Látom nem zavarnak a váratlan helyzetek, mindig találsz megoldást. Legyen a motel. Viszont... mikor kapom meg a pénzt? Tudod az üzletben nincs bizalom, még akkor sem, ha egy ilyen jóképű férfi ígérget nekem sok ropogós bankjegyet – mosolyodom el, de ez nem a jókedvű mosolyom, ez a hűvös, hogy tudja, bízom benne, de nem teljesen. Fel is állok és úgy pillantok le rá.
- Szóval? Jössz vagy szórakozunk még itt egy kicsit? Drága az időm, tudod, ez a szabadnapom... – villantok kicsit emberibb mosolyt, mint az előző és a pulthoz riszálom magam, hogy kifizessem a kávém. A bejáratnál megvárom.
- A motel felé menet, meg a motelben is kénytelen leszel eljátszani, hogy éppen most szedtél fel. Engem sokfelé ismernek és nem akarom, hogy bárki gondolkodni kezdjen, miután megjelenik a cikk. Ha azt hiszik dugni viszel, azon senki nem fog meglepődni. Menni fog? Nem annyira nehéz, csak játszd el – osztom meg vele az ötletem, amikor megjelenik az ajtóban.

Azt a pénztárcát, pontosabban a tartalmát elnézve, tényleg megéri kinyitni a számat. Persze mindkettőnk részéről megvan a bizalmatlanság, hiszen ilyen világban élünk. Ő nem akar addig fizetni, amíg nem mondok semmi használhatót, én meg nem akarok addig beszélni, amíg nem vagyok biztos benne, hogy tényleg kifizeti az információt. Nem vagyok szívbajos, hagyom, hogy azt az egy kávét kifizesse, bájosan mosolyogva köszönöm meg. Hozzászoktam már az ilyen kedvességhez, mert ezt most annak veszem, bár nyilvánvalóan hátsó szándék van mindig az ilyen kedvességek mögött. Néha szex, máskor infó. Elsétálok a bejáratig és nem kell sokat várnom, hogy megérezzem magamon a kezét. Az út viszonylag csendben telik, egymás mellett, kellően egymáshoz simulva haladunk a motel felé. A célnak pont megfelel a hely, legalább nem fogja senki hallani, miről beszélünk. Ez olyan, amihez senkinek semmi köze. Úgyis megtudják majd az újságból. Ha megegyezünk. A szobába érve hallom, ahogy becsapja mögöttünk az ajtót, de meg sem rezzenek, megszoktam már. Ahogyan azt is, ami ezután szokott következni, ez most mégis más. Pénzért csinálom, de most nem a testem kell, csak a számat kell kinyitnom és részletesen elmesélni, miket műveltünk azzal a politikussal. Leülök a székre és le sem veszem a szemem a pénzről, amit éppen előhúzott.
- Tudom a dolgom – emlékeztetem kis mosollyal és egyből fel is állok. A pénz látványa nem könnyíti meg a helyzetet, inkább megnehezíti. Nem akartam erről senkinek beszélni, pedig már volt, aki pénzt ajánlott érte, de nem ennyit. Lerúgom a cipőm és leülök az ágyra, aztán elterülök rajta.
- Úgyis össze kell túrni... különben ki hinné el, hogy dugni hoztál fel? – szólalok meg. Jár a szám, de nem arról, amiről kéne. Persze arra is rátérek, csak fura a helyzet. Nem szoktam senkinek beszélni arról, melyik kuncsaftom mit szeret. Az titok. Az én szakmámban alapvető.
- Hetente – vágok bele, kezdetben csak ennyi infót osztok meg, de aztán folyatatom. Nem kell gondolkodnom, pontosan tudom mikor találkoztunk, hol, mit szeretett, mindent.
- Hetente találkoztunk, mindig abban a hotelben, ahol végül ez az egész botrány kirobbant. Előre fizetett a futtatómnak egy nagyobb összeget, aztán még nekem is... soha nem értettem, hogy lehet valaki ennyire gazdag, hogy így szórja a pénzt testi örömökre... de nekem csak jó volt. Végülis nem egy undorító fickó, a farka közepes, ez is jó pont. Utálom, ha valakinek nagy, az túlságosan fájdalmas – vágok egy fintort. Nem egyszer volt szerencsém ilyen férfiakhoz, akik ráadásul türelmetlenek is és egyből bennem akarnak lenni.
- Nem akarsz inkább kérdezni? Újságíró vagy elvégre – felkönyökölök és rávigyorgok.

Az információ érdekli, hát persze, mi más, hiszen ezért jöttünk. Nem tűnik türelmetlennek, mégis finoman utal rá, hogy jó lenne, ha kinyitnám a szám.
- Jó na, kössz a segítséget. Tudom, hogy téged csak az érdekel, milyen mocskos dolgai vannak, de végig kell gondolnom... El sem tudod képzelni hányszor kúrt seggbe... Volt alkalma mesélni, amikor szex után mellettem hevert... Ha mindent tudni akarsz, akkor nem megy gyorsan, ez már elég régen volt – unottan simítom végig a takarót. Nem vágyom arra, hogy ezen kelljen gondolkodnom, de a pénz eléggé meggyőző. Kell nekem, ennek pedig az az ára, hogy meséljek. Fel is ülök és akkor kezdek bele.
- Azt szerette, ha női fehérnemű van rajtam. Rendszerint a fogaival vette le és minden alkalommal el is vitte. Állítólag akkor használta, amikor éppen nem volt velem... A részleteket én sem akarnám tudni, hidd el, ezt jobb, ha hagyjuk. Aztán lássuk mi volt még... Szerette a szado dolgokat, a kikötözést, az elfenekelést, de manapság ez már nem számít túl meglepőnek. Ahogyan az sem, hogy a város pénzét lopta és drogügyletben próbálta tisztára mosni, amennyire lehet. Rendszeresen betépett minden menet előtt, volt, hogy engem is kínált. Azt mondta bármennyit tud szerezni, csak egy szavamba kerül. A kétes ügyleteiről is volt, hogy összehordott sokmindent, csak azoknak a felét nem értettem, illetve nem érdekelt és nem gondoltam, hogy valaha fontos lehet, bár ha jobban belegondolok... Talán van itt még valami – sóhajtok fel, de mielőtt folytatnám inkább felállok és odasétálok Roberthez. Nem zavartatom magam. Egyenesen az ölébe ülök, karjaimat a nyaka köré fonom és közel hajolok.
- Közben nem gondoltad meg magad? Jól szórakoznánk – suttogom szinte ajkai közé.

Viszonylag régen történt már ez az egész. Ráadásul kicsit sem finoman hozták a tudomásomra, hogy fogjam be a szám, úgyhogy nem is erőltettem meg magam, hogy bármire is emlékezzek. Egészen eddig. Elég idő telt már el és valójában a pénz sokkal jobban érdekel, mint egy kis fenyegetés. Annyi kuncsaftom van, gondolkodnom kell. Még akkor is, ha ő az egyetlen, aki botrányba keveredett. Azért, hogy egy kis időt nyerjek, felállok és az újságíró ölébe huppanok, ki tudja, talán az infón kívül mást is adhatok neki. De nem. Határozottan elutasító, annyira, hogy már ugrok is fel az öléből, pont akkor, amikor ő is menekülőre fogja, így megúszom, hogy a földre essek. Na szép mondhatom.
- Miért vagy ennyire elutasító? Talán próbáltad már? Mert ha nem, akkor nem tudhatod, hogy jó vagy nem – próbálok így állni mindenhez. Addig nem mondok véleményt valamiről, amíg nem próbáltam. Kivéve azokat a dolgokat, amik már kapásból hülyeségnek tűnnek. Felsóhajtok és visszasétálok az ágyhoz, az legalább kényelmes és belekezdek.
- Egyszer fordult elő, hogy nem egyedül jött hozzám. Egy senki kis politikus is jött vele, bár fizetni azt nem akart, egyszerűen csak kényszerített, hogy a kis barátját elégítsem ki a számmal. Nagyon jóban lehettek, már amennyit így láttam az egészből… Különös, hogy ez a kis senki nem más, mint jelenleg a város alpolgármestere. Még pont megcsinálta neki a helyet, mielőtt rászakadt volna ez a kis botrány – színpadiasan sóhajtok és eldőlök az ágyon. A plafont bámulom. Jó sok pénzt szedett össze ez a pasi és egy apró kis hiba mekkora gondot okoz. Pedig csak egy jó szexet akart, meg is kapta, mégis… sokba került neki.
- Benne van a buliban a rendőrfőnök is. Ő mossa tisztára a drogügyleteket és biztosítja, hogy mindig simán menjen az átvétel. Pontosan tudom, hol cserélnek gazdát a kis csomagok és a péntkötegek… de azt nem árulhatom el. Még a végén képes lennél odamenni és azt… hát finoman szólva sem ajánlom. Ott nincs aki megvéd. Ki lenne képes védelmet nyújtani ebben a városban a rendőrfőnökkel szemben… Nem tudtam volna olyan anyagot kérni, amit ne szerzett volna meg. Egyszer a szemem láttára kábítottak el egy lányt és vitték szobára… De gyerekekkel nem csinálta, tudtommal. Az állatokban már nem vagyok biztos. Szerinted miért vitt rendszeresn vizet a kutyájának félmeztelen? Úgy értem alulról félmeztelen – emelem fel kicsit a fejem és ránézek. Van, amit már én sem bírok, kíváncsi vagyok, ő mit szól ehhez. Ennél a pasinál az a legkevesebb, hogy meleg. Tudja ezt fokozni is.

Nekem aztán végülis mindegy, hogy mennyire ellenkezik. Ha azt vesszük mindegy mit csináltam volna, hiszen fizet… az, hogy az információért vagy az egyéb szolgáltatásokért, teljesen mindegy. Tekinthettük volna extrának, ajándéknak, de ha nem kell neki, hát nem. Végülis örülnöm kéne, hogy a szabadnapom tényleg szabad és nem pluszmunkával töltöm. Attól még szó nélkül nem hagyhatom.
- Igazán remek összehasonlítás, bár talán kissé erős a példa… A szarlapátolást biztosan nem élveznéd, a szex viszont mindig tartogat meglepetéseket. Mindenesere, ha egyszer meggondolod magad, szerintem megtalálsz – kacsintok rá, mert hát azért újságíró és neki nem tart semeddig rám találnia. Hiszen most is megtörtént. Mondjuk fogalmam sincs, hogy direkt miattam ólálkodott a környéken vagy véletlen az egész, de nem is lényeg. Az a lényeg, hogy most itt vagyunk és meg kell dolgoznom a pénzemért. Nem úgy, ahogy szoktam. Talán ez még nehezebb is, hiszen nem a vasárnapi ebéd receptjét mesélem el.
- Mocsok mindig van ezekben a körökben… Csak rá kell találni. Soha nem az a kérdés, hogy valaki mennyire tiszta, hanem az, hogy mennyire jól álcázza a piszkos ügyeit. Nem ez a fickó volt az egyetlen a kuncsaftjaim közül, aki közel van a tűzhöz… gondolom érted mire gondolok… de erről majd talán máskor – intézem el egy mosollyal. A jelenlegi ügyfeleimről biztosan nem fogok mesélni. Ahhoz túl sok pénzt kéne kapnom, hiszen végső soron jobban járok, ha nem árulom el őket, hanem továbbra is folyamatosan járnak hozzám és bőségesen megfizetnek egy kis élvezetért. Persze van az a pénz, ahol jobban megéri kinyitni a szám… de jelenleg ez az összeg túl magas.
- Én elmondom, de… ne mondd, hogy nem szóltam. Gondolj bele, a rendőrfőnök… - sóhajtozok még egy sort, én biztosan nem mennék oda, de ő tudja.
- A Plaza Hotel elnöki lakosztálya, minden második pénteken, este 10 és éjfél között. Itt veszi át a rendőrfönök a pénzt az itteni maffia vezetőjétől, aztán, ha biztonságban van az összeg, csak telefonál a seggnyalóinak, akik a külvárosban, egy elhagyott gyár területén adják át a cuccot. Tudod, feltörekvő bandáktól, terjesztőktől lefoglalt cuccok… Az itteni maffiának megéri, mert így nem tud más a piacra jutni… na meg gondolom dupla áron adja tovább a mástól lefoglalt cuccokat… A jelentésben meg úgy tüntetik fel, hogy meg lett semmisítve. Jó kis üzlet mindenkinek. Hatalmas pénzek cserélnek gazdát és még a feketepiacot is bevédik… Szerintem elég nehéz lesz fogást találni rajtuk, ha ez a célod. Veszélyes, így is mondhatnám, de te tudod, mit szeretnél – elmondtam végre, amit már régóta akartam. Titokban tartottam, bár tudtam, hogy nem helyes, de megfenyegettek és tulajdonképpen nem is érdekel mit üzletelnek mások, amíg engem békénhagynak. Mégis, a titok az titok és nyomta már a lelkem, zavart. Most, hogy elmondtam, megkönnyebbülést érzek. Bár nem tudom mi lesz, ha tényleg botrányt kavar és kiderül, honnan van az infó. Ráérek még ezzel foglalkozni. Jelenleg a pénz érdekel, az, amelyik a hasamon hever. Lassan végigsimítok rajta, miközben Robert szemeibe nézek. Igazán véleményezhetné, amit meséltem.

Elégedett azzal, amit mesélek, legalábbis úgy tűnik. Elmondtam mindent, amit tudok, a figyelmét is felhívtam, hogy ennek nem lesz jó vége, de a többi nem az én dolgom. Arra kért, hogy beszéljek, hát megtettem. Már csak azt remélem, hogy ez nem derül ki és holnapra nem kerülök az egyik kukába elvágott torokkal. Megérte ez az egész, de annyit talán mégsem ért. Mindegy, szerintem nem kerülök képbe és amúgy is, eddig mindig kivágtam magam a rázós helyzetekből is. Bókjára mosolyra húzom a számat, bár tudom, hogy nem nekem szól. Csak a számnak, pontosabban azoknak a szavaknak, amiket kiejtek. Nem érdekel, az egyetlen lényeg az, ami jelenleg a hasamon hever, vagyis a pénz. Aztán még egy, majd még egy bankjegy kerül elő, nem hiszek a szememnek. Persze láttam már ennyi pénzt, de olyankor jóval többet kell megtenném érte, mint egy egyszerű kis szövegelés. Annyira elveszi az eszem, a szemem előtt csak dollárjelek ugrálnak, meg az a cipő, amit tegnap kinéztem és mostmár bőven megengedhetném magamnak, de nem, ellen kell állnom neki, ezt a pénzt el kell tennem végre és nem elkölteni. Amíg ezeken gondolkodok, ugyanolyan meglepetésként ér rövid, gyors csókja, mint a pénz.
- Húha… nem is rossz ahhoz képest, hogy az előbb még a szarlapátolással volt egyenlő mindenféle érintkezés velem – kuncogok fel, de persze nem veszem magamra. Mindenkinek más az ízlése.
- Öröm veled üzletelni. Kössz, tényleg – lobogtatom meg a bankjegyeket és egyből biztonságos helyre is teszem őket. Félig felülök, ahogy ő is felpattan. Remek munkát végeztem minden szempontból, nem csak az infókat mondtam el, az ágyat is rendesen összetúrtam, a ruhám összevissza áll, ennél már csak a hajam meredekebb. Le sem tagadhatnám, hogy… pedig nem csináltunk semmit.
- Oké na… mindjárt, egy kicsit lassabban… ennyire sürget a dolog? – még csak most kapta meg az infót, máris nem bír magával. Kissé türelmetlennek tűnik, de nekem igazából mindegy, nincs miért maradnom, meg elvégre ez a szabadnapom. Még ilyenkor is pénzt keresek. Tudok valamit… Elégedett mosollyal mászok le az ágyról és nem is törődök semmivel, indulok úgy, ahogy vagyok. Hagyom, hogy átkarolja a nyakam. Meredek ötlet jut eszembe.
- Szívesen ott lennék. Tudod… amikor lebuktatod őket. Érdekel, milyen fejet vágnak – a szemeibe nézek, komoly képet vágok. Ezzel tényleg nem viccelek.

Az a meglepettség, amit látok rajta pont az, amit vártam. Magam is megleptem még a gondolattal is, meg azzal is, hogy kimondtam. Tudom, hogy nem jó ötlet odamennem, mégis érdekel. Nem tudok észrevétlen maradni, hiszen egyrészt ismernek, másrészt meg elég feltűnő vagyok. Ez nem könnyíti meg a helyzetet, de minden megoldható.
- Ugyanmár, tőlem van az infó és különben is, nem lesz semmi gond. Te magad is azt mondtad. Az lehet, hogy feltűnő vagyok, de tudom álcázni magam. Szeretnék ott lenni, amikor lezárul ez az egész… Hiszen most, hogy kinyitottam a szám, én sem vagyok teljes biztonságban – próbálok érvelni, miközben magához szorítva húz ki a szobából. Megyek vele, ez nem kérdés, meg maradni sem tudnék, hiszen a karja talán kissé erősen fonja körbe a nyakam. Ahogy kiérünk a szobából, lehalkítom a hangom, de attól még nem hagyom annyiban a témát.
- Különben sem annyira igzalmas az életem. Mindig csak a szex. Egyszer igazán résztvennék valami akcióban, mint mondjuk ez az egész. Ez lenne csak igazán szexi. Különben is, pénteken semmi dolgom – beszélek tovább. Be nem áll a szám, különösen akkor, ha akarok valamit. Most pedig akarok. Kérdés, mikor és mivel fog elhallgattatni. Nem lesz egyszerű, de szerintem ezzel ő is tisztában van.