Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Csendesen figyeltem az ablakon túli tájat. Elmém emlékekkel bombázta lelki szemeimet, miközben a kávémat kortyolgattam. Az elmúlt napok nem voltak kegyesek hozzám, és most először történt meg az a csoda, hogy az irodámban ülhettem anélkül, hogy tárgyalnék, vagy telefonálnék. Tudtam, hogy ezt a percet is elrontja majd valami, így igyekeztem minden egyes percét kiélvezni, így egy cigaretta is előkerült. Alig izzott fel vörösen a méregrúd vége, Elizabeth lépett be kopogás nélkül. Nem fordultam felé, megismertem a sietős lépteit. Az asszisztensem mindig sietett valahová, én pedig néha elkaptam tőle ezt a "betegséget". Nagyot sóhajtottam, mikor megköszörülte a torkát, és végül felálltam a székből, hogy felé fordulhassak. - Gareth, egy hölgy keresett az elmúlt két hétben sokadjára... - kezdett bele szavainak árjába, de én felemeltem a kezem, ezzel belé fojtva a folytatást. - Kitalálom. A nő a kaszinóból. Pedig elmagyaráztam neki, hogy nem veszek kaszinókat - sóhajtottam gondterhelten, és a tüdőmből távozó széndioxid a cigaretta füstjével keveredve hagyta el ajkaimat. Ismét mélyet szívtam a nikotin nevezetű méregből, és egy pillanatra elgondolkodtam. - Mit mondjak neki? - kérdezett Elizabeth, mikor már percek óta csend ölelt körül. Ismét ráemeltem jeges barna tekintetemet, majd visszaültem a székembe. - Mondja meg neki, hogy este nyolcra ott leszek, adja meg a címet - Lizbeth bólintott, majd még pár másodpercig nézte, ahogy a hamutálcába pöccintem a cigaretta végéről a hamut. - És Elizabeth! Keríts elő nekem mindent, amit érdemes tudnom... - pillantottam fel ismét a nő mélybarna szemeibe, ő pedig felvonta a szemöldökét. - Megveszed? - rökönyödött meg szavaim hallatán, én pedig meglepetten vontam fel a szemöldökömet. - Azt mondtam, hogy elmegyek, nem azt, hogy meg is veszem - fordultam az iratokhoz, miután befejeztem a mondanivalómat felé. Ő pedig egy biccentéssel hagyta el az irodát. Én abbahagytam az iratok felesleges tologatását, majd egy újabb cigaretta került elő a fém dobozomból, és a gyújtó, mellyel felizzott az újabb cigaretta vége, és haragos narancsszínt öltött. Zsebre dugott kézzel sétáltam az ablakhoz, és a lemenő nap által narancsos színt öltő eget figyeltem elgondolkodva. Fogalmam sem volt, hogy miért akar engem a nő, de talán... Talán lehet majd valami hasznom belőle. Talán elszórakozom, ki tudja, mennyire kétségbeesett most. Nagyot sóhajtva nyugtáztam, hogy ezeket a hívásokat nem kerülhetem el. Nem is olyan régen egy cipőboltos akart velem üzletet kötni, de ő legalább hamar megértette, hogy az én vállalkozásomba nem fér bele a cipőjavítás. Lazán pöccintettem ki a cigaretta majdnem kialudt csikkjét az ablakon, majd a szekrényem felé indultam el. Egy pillanatra a zongorára siklott tekintetem. Azóta nem játszottam rajta, hogy... Ivonne volt az egyetlen, aki hosszú évek után képes volt megszólaltatni eme hangszert általam, de meg kellett tanulnunk lassítani a kapcsolaton. Újabb sóhaj. A szekrény előtt állva kerestem a megfelelő darabot, és végül egy öltöny mellett döntöttem, amit nem vettem fel, csak a spanyolfal szélére akasztottam. Ez után a fürdő felé igyekeztem - mert ugye ez is volt az irodámban -, és gyorsan zuhanyoztam le, majd egy szál köntösben léptem ki a fürdőből. Felvettem az öltönyt, és a nyakkendőt is megkötöttem, majd magamra fújtam a kedvenc kölnimet, mikor megint kopogás hallatszott. Kinyitva az ajtót, Elizabeth hozott be egy kisebb mappát. Magamhoz vettem, majd elindultam, miközben John számát tárcsáztam. Semmi kedvem nem volt vezetni, így ő lesz ma este a sofőröm. Út közben átfutottam a papírokat, így rengeteg dolgot megtudtam a nőről, aki engem keresett meg segítségért. Többek között azt is, hogy a férje meghalt, és neki a jelek szerint nem volt sok érzéke az üzlethez. Na pontosan ezért uralkodnak még mindig a férfiak az üzleti életben... Negyed órával később az autóm leparkolt a hely parkolójában, ahol még több hely is akadt. Ahogy a bejárat felé igyekeztem, feltűnt, hogy szemben egy sokkal jobban menő kaszinó várta tárt kapukkal az embereket, és megfigyeltem, hogy oda többen mentek be, mint ahová én igyekeztem. A bejárat egy hatalmas lótuszvirág formát kapott, és a tetején szüntelenül villódzott a Blossoberry felirat, barátságosan várva azokat, akik a pénzüket vesztenék. Belépve rögtön két szín tolakodott be a látóterembe, és ez a vörös és a fekete volt. Feltűntek az ázsiai motívumok, illetve az arany szín itt-ott megjelent. Az összhatás még illett is egymáshoz, attól függetlenül, hogy a kaszinó sosem volt az én világom. Én nem ebben utazom, már ha lehet ezzel a kijelentéssel élni. Talán még az is megtörténhet, hogy ezt a két világot összehozom... A helyiségben nem voltak sokan, bár ez mégis elég volt ahhoz, hogy a tömegiszonyom ismét előtörjön, és a pultot keressem fel először, ahol egy dupla whiskey-t kértem. - És miután kihozta, keresse meg Mrs. Conlee-t, és mondja meg neki, hogy Mr. Saintwood megérkezett - engedtem meg magamnak egy hűvös félmosolyt, melyet a pult mögötti fiatal lánynak intéztem. Különösebben nem zavartattam magam, mikor elvettem az italomat, a helyiség felé fordultam, háttal a pultnak, hogy jobban szemügyre vegyek minden asztalt és minden gépet. Legalább hasznosan töltöttem az időmet, miközben várakoztam a nőre, aki volt olyan bátor - vagy kétségbeesett -, hogy ennyiszer felkeressen...
Saintwood, Saintwood… - ízlelgetem a nevet, s némán ejtem ki a semmibe. Egyedül vagyok, a négy fal közt, s az egyik felső sarokkal szemezek. Körülvesz a csend, s gondolataim össze-vissza cikáznak a fejemben.. Nem olyan rég hallottam róla. A fickó valamiféle módon igencsak kiemelkedő helyen helyezkedik el az üzleti életben. Sikeres, annak ellenére, hogy a befuccsolt vendéglátóipari egységekbe fekteti a pénzét. És itt vagyok én, aki a ranglistán is valahol mínusz alatt helyezkedik el, ott is közel a végtelenhez. Szeretném tudni a titkot. Vagy legalább csak vezessen be az üzleti élet fortélyaiba. Nem kérek én olyan sokat, csak néhány tippet...ha már komolyabb üzleti ügybe nem akar belekeveredni. A francba is! Csak egy nyamvadt krupié voltam, illetve vagyok. Az aranykezű. A szerencse legjobb haverja, s ezzel egyidőben a balszerencse cinkostársa. És mostanra már annak kiszemeltje. Semmi sem jön össze manapság... Mások nagyasszonynak titulálnak, de nem tudják mekkora hülyeséget ejtenek ki azok az emberek a szájukon, viszont örülök, ha ilyen benyomást keltek feléjük.
Saintwood az utolsó reményem. Ha Ő nem, akkor már senki nem tud segíteni a helyzetemen.
Balthazar az egyetem után, élete minden egyes percét erre a kaszinóra szánta. Amit neki évekbe tellet felépíteni, én azt pár hónap alatt lerombolom. A róla készült képre terelődik tekintetem, halvány mosolyra húzom a számat, s hiába gördülne le egy könnycsepp az arcomon, vissza kell fojtanom. Megannyian elmagyarázták, hogy a bőgéstől nem jutok előrébb. Kellett hozzá pár hónap, hogy felfogjam.
Semmit nem adok fel...olyan könnyen. Addig biztosan nem, míg legalább személyesen nem tárgyalunk. Telefonon keresztül egyszerű elutasítani az embert. És Saintwood megtette, a maga nyers modorával nemet mondott. Makacs egy ember, és ahogy hallottam, fél az újtól - ha ezt még nem is mondta ki. A lehető legbájosabb hangomon, s legkedvesebb módon próbáltam elmagyarázni neki, hogy valamiféle úton-módon a kaszinók is a vendéglátáshoz tartoznak. Ha nem vendégek, akkor kik lépnek be hozzánk? Talán, sőt, biztos, hogy több pénz folyik itt be egy este alatt, mintsem egy nyamvadt étteremben, legyen az bármennyire is puccos. Fogalma sincs arról, hogy valahol mélyen egy aranybánya van ezen a helyen, csupán egyedül nem találom meg.
Úgy tűnik csak nekem pörögtek dollárok a szemeim előtt.
Aztán elhatároztam, hogy addig nyaggatom, míg legalább egyszer nem találkozunk. Persze Őfelsége kis titkárnője vette fel a telefont. Azt mondta várjak. Gondolom odavonszolta a fenekét Hozzá, hogy valami elfogadható választ kapjak majd. Talán még mindig jobb, hogy nem Saintwood jött telefonhoz, és huszadjára is kisebb fejmosást tartson. Este nyolc - a bűvös időpont. Biztosan elgondolkodott azon, hogy talán nem is lenne hülyeség egy fél kincsesbányába pakolni a pénzét. Kapcsolatai vannak, akkor talán be is tudná indítani a félig-meddig még talpon levő üzletet. Nem csípem ki magamat, nem fogok órákig készülődni miatta. Minek? Úgyse én leszek a központi téma. Egyébként is, mi van ha csak hiteget, palira vesz, hogy továbbra is ott égjen bennem a remény leghalványabb szikrája is?
Ami az [You must be registered and logged in to see this link.] illeti, nagy nehezen, a többiek hatására sikerült leváltanom a feketét...fehérre. Nem rejtőzöm már el a világ elől, nem járkálok úgy, akár valaki árnyéka. Az ujjamon levő gyűrűtetoválást egy valódi aranykarikával próbálom elrejteni. Az igazi jegygyűrűm medálként lóg a nyakamban, amit felsőm alá rejtek. Még mindig nem rajongok a színes dolgokért, ellenben szeretem az eleganciát. Túlzás lenne azt mondani, hogy kezdek megint a régi önmagam lenni, de igen jó úton haladok felé. Pixie, ne legyél már halálmadár! - ez hangzik el leginkább az alkalmazottaim szájából. Alkalmazottaim...de gyűlölöm ezt a szót. Itt mindenki ismerős, jó barát, rokon...sokszor viszont ez a legnagyobb probléma. Beteg a gyerek, csak egy nap szabit kérek! || Kérlek, engedj el csak egy órával előbb, másnap túlórázom! - annyit, de annyit hallom ezeket! Sokszor, mikor elém állnak, s nyitnák a szájukat, hogy magyarázkodni kezdjenek, megszakítom produkciójukat egy ,,na tűnés”sel.
Nem bírom ezt. Zaj kell, ami megöli a csendet. És mintha Selina meghallotta volna gondolatomat, máris dörömbölni kezd az ajtón. Furcsa, hiszen általában halkan kopog kettőt.
Selina ovis korom óta a barátnőm, s egyben Balthazar húga, aki minden egyes titkomról, tervemről, mozdulatomról tud. Néha még nálam is előbb tudja, hogy mit is akarok valójában. Kész kabaré a lány! Ugyan pultosként van itt, csupán szórakozásból dolgozik, egy árva fityinget nem fogad el. A bátyámért teszem. - ezt szajkózza állandó jelleggel.
Biztos valami komoly lehet a háttérben, ha már ennyire dörömböl. Az idő múlása teljesen feledésbe merült önsajnáltatásommal, nem tudom milyen gyorsan, vagy épp lassan teltek a percek. - Gyere, gyere. - minden letargikus gondolatom elszáll a kopácsolás hallatán, s kissé riadtan tekintek rá, miután átlépett a küszöbön. Arcán némi döbbenet, s akár egy szerelmes, dilis tinilány, szinte pattog örömében(?). - Itt van, itt van! - lelkesedése most is, mint mindig...túlzott. Már tapsolni kezdene, de inkább csak ujjaival játszadozik. - Ahhhhj, ne tudd meg milyen sármos! Ahogy dörmögte mit szeretné, majdnem elaléltam! - nem is reagáltam semmit, de máris mondja, és mondja a magáét. Elképesztő. Az asztalra könyökölök, tenyeremmel megtámasztom fejem, s kissé unottan pillantok rá pár másodpercig. - Most komolyan azzal voltál csak elfoglalva, hogy végigmérd?! - szegezem felé a kérdést, miközben a tükör elé állva próbálom kicsit helyretenni arcomat. - Gondolhatnál inkább arra, hogy lehet leveszi végre a terhet a vállunkról… - fejcsóválva pillantok felé, mire ő kissé megdermedve figyel. - De...de...akkor nem lesz munkánk. - lebiggyeszti ajkait, mintha neki nem lenne olyan mindegy. Egy bárban dolgozik főállásban, itt csak unalmas perceit tölti el. Akkor neki nem édes mindegy, ohgy mi lesz már ezzel a nyomorfészekkel? - Szerinted… - lehunyom szemem, s a tükörbe szemezve magammal, sóhajtok egy nagyot, majd elindulok. Valójában érdekel, hogy mi lenne a sorsunk, ha valaki végre megvenné ezt a kócerájt, de inkább nem terhelem le feleslegesen az agyamat, ráérek majd később aggódni. Nem mintha hagynám, hogy csak kidobjanak minket az utcára... Rezignáltan fogadom, hogy kihalt a hely. Meg sem lepődöm ezen - sajnos. A törzsgárdából is csupán ketten ülnek az asztaluknál, a megszokott öt helyett. Intenek, muszáj vagyok legalább üdvözölni őket. Elcsattan egy-egy puszi, s a szokásos csipkelődő szövegek is elhangoznak, mire az egyik faszi arra kér, osszam én neki a lapokat, mert nincs megelégedve a mostani osztóval. Szánom, de közben mégsem bánom; Doreen kiválóan tudja osztani a kártyákat, ő az egyik legjobb krupié itt. Mondhatnám úgy is, hogy a hely büszkesége? - Pablo drága, dolgom van. Legközelebb fele vagyonod is itt hagyod, ígérem. - kezem a vállára csusszan, barátian megveregetem, és egy komisz vigyorral az arcomon megyek tovább...hiszen várnak! A pultot támasztó férfi felé veszem az irányt, s mikor tekintetünk találkozik, pillanatnyi zavaromban a földre nézek, majd hajamba túrok. Egy biztos, a hanghoz nem ilyen jóvágású embert párosítottam, hiába láttam mér Őt képen, nem igazán ragadt meg. Azt kell mondjam, hogy megint csalódtam benne, ám ezúttal kellemesen. - Nocsak, nocsak...a híres Mr. Saintwood... - hangomon némi meglepettség, ám egy kisebb mosolyt is megejtek felé. Hobbiból, unalmában biztosan nem jött volna ide, pláne nem úgy, hogy engem akar. Kérdezném mi szél hozta erre, de azt hiszem tudom a választ. Jobbom nyújtom felé, mindvégig tekintetét fürkészem. - Asiha… - egy pillanatra felvonom szemöldököm, s sejtelmesen mosolygok. Nem, még nem kell tudnia hogy hogyan szoktak becézni...talán majd később. - Gondolom nem itt a kakasülőknél szeretne velem társalogni. - tekintetem végigszalad ismételten a helyen, majd megint találkozik Saintwoodéval. Szó se róla, hozzá jobban passzolna a hely... - Jöjjön velem. - mutatóujjammal hívogatóan csalogatom őt magam után. Hacsak nem állít meg, a főkuckó felé indulok, indulunk. Igen, így neveztük el Balthazarral az irodát. Mások vallatószobának képzelik. Az iroda nem túl tágas, ugyan öt-hat ember is kényelmesen helyet tudna foglalni. Az asztalom mögött egy főnökszék, amiben úgy elveszek, mintha csak egy pöttöm kisgyerek lennék, az előtt pedig két másik, gurulós plüss szék. itt is leginkább a fekete és vörös színek dominálnak, csupán az aranybeütéseket a sötétbarna bútorok helyettesítik. - Hallgatom… - leülök a helyemre, hátradőlök a székben, majd két kezem széttárom egy pillanat erejéig, majd mutatom Sainwoodnak, hogy üljön csak le ő is.
A hely maga nem adott rossz összhatást, sőt ahogy hozzászokott a szemem a háromféle szín kombinációjához, már nem tartottam annyira ízléstelennek. Jó üzletember voltam, és láttam a helyben a lehetőséget és a kiaknázatlan területeket, mindemellett azt is sejtettem, hogy ide sokkal több kell, mint egy-két jól irányzott üzleti fogás, ugyanis szembe egy igazán jól menő kaszinó - a Red Orchid - még számomra is sokkal csalogatóbb volt, mint ez. Ennek ellenére még mindig nem éreztem úgy, hogy a kaszinó az én világom lett volna. Hiába magyarázta nekem a telefonban Mrs. Conlee, hogy tágabb értelemben véve ez is vendéglátóipari egység az én szememben nem volt több csak egy pénznyelő. Félreértés ne essék, pénzre utazom, sok pénzre, habár a vagyonom összege igen kiemelkedő, így joggal tartozom a felső tízezer köreibe, de megtanultam a leckét, és csak azzal foglalkozom, ami valóban érdekel. A hely igencsak üres volt, és én magam az órámra pillantva feszültebben nyugtáztam, hogy alig telt el négy perc. John mellém szegődött, és tekintetünk ugyanolyan unottan és hűvösen villant össze. - Azt akarom, hogy a közelben maradj, és nézz egy kicsit körbe itt is, és a szomszédban is - adtam ki az utasítást a nálam legalább húsz centivel magasabb erős férfinak. Én sem voltam alacsony a száznyolcvan centimmel, de John esetében hasznát vettem a magasságának, így mindig kitűnt a tömegből. - Majd hívlak, ha szükségem lesz rád, most menj - folytattam szavaimat kérdő tekintetét látva, majd még egyet kortyoltam az aranyló nedűből, amit egy pár másodpercig ízlelgettem a számban, majd hagytam, hogy végigmarja a torkomat édesen, és egyben keserűen. Mély levegőt vettem, és tovább szemléltem az asztalnál ülő embereket, néha pedig a hely hiányosságait kutattam barna íriszeimmel. Fel sem tűnt elsőre, hogy tekintetem egy alacsony, hófehérbe öltözött nőével forr össze, csak akkor figyeltem fel rá, mikor egyértelműen felém vette az irányt. Végigmértem tetőtől talpig, míg végül megállt előttem, így az arcának vonásait is fel tudtam mérni. - Igen, a híres... vagy talán hírhedt... Ki tudja - reagálok szórakozottan a megjegyzésére. Tisztában vagyok vele, hogy a gazdagok körében elég meglepő az, amit csinálok, és azzal is, hogy ezzel mégis kivívtam néhányuk tiszteletét. Valakinek persze az irigység lobban a tekintetében nevem hallatán, de ez sosem érdekelt. - Gareth - fogadtam el a felém nyújtott jobbot határozottan, majd végre ellöktem magam a pulttól, és felhatottam a maradék italomat, hogy a pultra helyezzem a poharat. - Jobban tetszene egy csendesebb hely - vontam meg a vállam egykedvűen, miközben még mindig a dekorációt szemléltem, és csak akkor emeltem mélybarna szemeimet a nőre, mikor beszéltem. Követtem őt arra, amerre invitált, é egy irodába vezetett, mely nem volt túl tágas, és hasonlatos volt a kinn megszokott színösszeállításhoz. Az egyik ülőalkalmatosságon foglaltam helyet kényelmesen, majd meghallottam egyetlen szavát, melyre akaratlanul is egy gunyoros mosoly jelenik meg ajkaimon. - Ön hallgat meg engem? Ez érdekes lesz, mivel Ön könyörgött ezért a találkozóért, talán nekem kellene hallgatnom Önt, Mrs. Conlee - billentettem jobbra a fejem, miközben keresztbe fontam a két karomat mellkasom előtt. - Szóval talán ön lehetne az, aki beszél, és én, aki hallgat - hangom egy kevés szarkazmust rejtett, miközben arcom apránként komolyodott meg, és tért vissza tekintetembe az a jól megszokott hűvös arrogancia, amit nem szégyelltem soha elrejteni.
Selina izgatottsága átragadt rám, ezt érzem is, ahogy kilépek az iroda ajtaján. Szó se róla, izgulok, hiszen egy elég neves ember jött el ma ide, és talán ma végre pontot tehetek a kaszinónak eladásának végére. Ugyan megpróbálnának feltartani, ám a törzsvendégeknél most csak egy ember fontosabb; Mr. Saintwood!Mérje fel nyugodtan a terepet, nézzen át rajtam ha kell, csak vigye! - körülbelül ezen az állásponton vagyok, azonnal rásóznám az egészet, de sajnos ez nem megy ilyen könnyen, s egyszerűen. Vette a fáradtságot, hogy a huszon valahányadik noszogatásomra is, de eljött. Mondanám, hogy megtisztel...de ez csak akkor lenne igaz, ha most állnék szóba vele először.
Tetszik, ahogy máris egy parányi humorral megfűszerezve reagál az üdvözlésemre. - Minden nézőpont kérdése. De én inkább a híres felé hajlok. - még egy kacsintást is megmerek ejteni felé, ám emögött semmiféle olyan nincs. Nem akarom benyalni magam hozzá, azzal úgysem érnék el semmit, talán csak rontanék az egyébként sem túl jó helyzetemen. A lehető legkedvesebbnek kell tűnnöm. Az önsajnáltatás nem vinne semmire, muszáj leszek vele közölni a teljes igazságot, némi körítéssel. Éppen ezért a bemutatkozás után máris az irodámba hívogatom Őt, hiszen itt még a falnak is füle van. Mindenki pletykás, és vénasszonyokat meghazudtoló módon tudnak itt kombinálni a dolgozók. Annyi féle-fajta összeesküvés-elméleteket szőttek már, hogy néha az én fejem fájdult bele azok követésébe. Ugyan nem most kellene összevesznünk azon, hogy ki, kit hallgasson meg. Előbb-utóbb mindegyikőnknek beszélnie kell. - Szívemből szólt, Mr. Saintwood. - jegyzem meg játékosan, bár kétlem, hogy arra gondolna ezzel, amire én. Meg kellene hallgatnia, igen. Ezt próbáltam elérni az utóbbi pár hétben, de csak nemleges választ kaptam minden egyes alkalommal. - Ne mondja, hogy nem próbáltam mindent elkövetni annak érdekében, hogy most itt ülhessen velem szemben. - gúnyolódnék? Ó, ugyan! Valójában ilyen szórakozott vagyok, s tudom, hogy Gareth-hez hasonló öltönyös fazonok vevők az ilyesmire. Balthazar imádta az ehhez hasonló kijelentéseket, de nem tűrte el, hogy rajta kívül mással is kacérkodjak. Na nem mintha most azt tenném...csupán a hetekig, hónapokig tartó gyászom Gareth hatására elillant egy pillanatra. Áh, csak bebeszélem magamnak, s próbálom leplezni, hogy valójában mennyire is zavarban vagyok. - Nézze... - előredőlök a székben, felkönyökölök az asztalra, s kezeim összekulcsolva támasztom meg azokon fejem. - Én úgy vélem eddig is nyílt lapokkal játszottam. - halkan felnevetek, hiszen egy ilyen mondat enyhén szólva is mulatságos egy kaszinós szájából. - Nem tudom mit hallott, vagy mit nem...de nyílt titok, hogy nem túl rózsás a helyzetem. Vagyis, a kaszinó helyzete. - mondandóm vége inkább hablatyolásként hallatszódhat, és az, hogy máris menteném az irhámat, miszerint nem én állok rosszul, hanem a hely, remélhetőleg elmegy a füle mellett, és csak arra koncentrál, hogy pénz, pénz, és még több pénz - annak ellenére, hogy perpillanat most igen csekély összegek folynak be.
Azzal nem büszkélkedhetek micsoda tömeg van, viszont azzal már inkább, hogy mi volt régen, s mit lehetne visszahozni. - Öt éve már annak, hogy a férjem...pontosabban a volt férjem...megnyitotta ezt a helyet. Eleinte nem telt el úgy este, hogy ne lett volna telt ház. Gondolkodott abban, hogy nyit egy másik kaszinót a város szélén is, de végül nem merte másik fába vágni a fejszéjét. - rezzenéstelen arccal ejtem ki a szavakat a számon, még Balthazar nevénél sem csuklik meg a hangom. A remény gondolata ad némi erőt ahhoz, hogy könnyek nélkül vészeljem át azokat a perceket, amiket Gareth társaságában fogok ma tölteni. - Aztán bejött a képbe az orchideás fazon, Mr. Harmon, és azóta felborult minden. - hangomon némi elkeseredettség hallatszik, fejembe bevillan az időszak, még mikor Balthazar megfenyegette Vincentet, végül mindketten egy-egy monoklival gazdagodtak. - A mai napig ki merem jelenteni, hogy egyedül a farkával érvényesül…hiszen ha átmenne egy percre is, látná, hogy a nők aránya magasabb. Ugyan egyszer jártam ott, de egy életre elég volt. - szól belőlem a düh, amit próbálok visszafojtani, s ökölbe szorítom kezem, mikor eszembe jut az, hogy balhézni kezdtem Nála. Kezelt emelt rám, dühöngött. Ekkor jöttem rá, hogy terrorban tartja vélhetően az ott dolgozó lányok nagy részét. Ha a férfiakat is, akkor ott már igen komoly probléma van Vincent fejében. Nem mintha így nem, viszont akárhogy is próbáltam, próbáltuk Vincent háta mögött csűrni-csavarni a szálakat, egyetlen egy lányt tudtunk átcsalogatni hozzánk.
Túl egyszerű lenne bevallanom Neki, hogy valójában miattam kezd tönkremenni a kaszinó. Könnyebb másra kenni az én hibámat - nem konyítok a pénzügyi életben történő dolgokhoz. Tulajdonképpen mindig megkaptam azt, amit akartam. Szinte mindenre volt pénzünk. Hogy honnan, hogy, s miként jött az a házhoz, nem igazán tudtam - őszintén szólva nem is érdekelt. Balthazar megnyugtatott, hogy jól állunk, én ne aggódjak emiatt, csak élvezzem az életet - és ne hagyjam őt el soha. Erre tessék...most ahelyett hogy ott lennék a sírjánál a temetőben, s emlékére egy gyertyát gyújtanék...itt ülök a bőrszékében, s Mr. Saintwood szavaira várok, kissé bizakodóan, ám mélyen, legbelül érzem, hogy utolsó alkalommal is elutasító lesz.
Hacsak Selina nem tett valamit az italába.
- A segítségét kérném...valahogy, valamiképp. - kissé megtörve, ám a lehető legkomolyabb arckifejezésemmel pillantok rá, s a sok mellébeszélés helyett máris a tárgyra térek. - Ahogy hallottam, ennél rosszabbul álló cégeket, vállalkozásokat is helyrebillentett. Akkor miért is nem akarna adni egy esélyt valami újnak? - sokadjára is felteszem neki a kérdést, amitől talán borsódzik a háta, de ennyi baja legyen. - Biztos vagyok benne, hogy meg tudnánk állapodni. - nyögöm ki nagy nehezen, majd ismét hanyatt dőlök a székben, gondolatban elmondok egy-két imát, s epekedve várom Gareth reakcióját, ám még nem hagyom szóhoz jutni, még az utolsó gondolatom muszáj elé tárnom. - Ha jobban belegondolok...biztos tudhat valamit az a Harmon. Ha azt követelné meg a helyzet, TALÁN lesüllyednék az ő szintjére. Csak jönne már helyre ez a kóceráj. - szól belőlem a düh, az elkeseredettség, és a gondok elöl való menekülési vágy. Mindezeket egy halovány mosollyal próbálom leplezni, s pillantásom ismét a szoba sarkához irányul.
The city of sins awaits you
Gareth Ray Saintwood
Egeret ide és lenyílik!
◮ age : 47
◮ tartózkodási hely : Las Vegas... mostly
◮ hozzászólások száma : 311
◮ join date : 2013. Aug. 14.
Tárgy: Re: Let's talk about bloody business... Csüt. Jan. 01, 2015 1:58 am
Tekintetemmel ta nőt, majd végül elindultam utána. Nem titkolva néztem végig a helyen, és még mindig azt vallottam, hogy hiába a tökéletes üzleti érzékem, ha a vállalkozásomba nem fért bele ennek a helynek a sajátos mocska. Természetesen semmi jogom nem lett volna ezt gondolni, hiszen ha tudná, hogy nem csak egy öltönyös fickó vagyok... Mindez a megjelenés csak elrejtette a valódi énemet, amit persze csak a nagyvilág nem ismer. Tökéletessé fejlesztettem azt, hogyan különítsem el a két világot, és egy kaszinó nem illett abba a világba. Nevezhetjük kettős életnek is, hiszen ez volt az igazság. Egy olyan titok, melyet talán sokan tudtak, mégsem mondták vagy csak sejtettek és nem mertek rákérdezni. De honnan is tudhatná a velem szemben ülő nő mindezt? Nem is kellett megtudnia. - Túl sokat is tett, és sajnos hiába magyaráztam a nyilvánvalót... De már itt vagyok - tártam szét a két karom, majd visszaejtettem a szék karfájára, miközben arcomon egy üres félmosoly pihent meg. Nem szerettem az üres fecsegéseket sosem. Csak az időmet rabolták ezzel. Mégis csendesen figyeltem a nő mozdulatait, miközben néha gondolataim messze ragadtak el. Szavai mégis élesen hatolták át a köztünk lévő teret, és értek célt a hallójáratomban, hogy az elmém feldolgozza a hallottakat. - A kaszinó helyzete az öné is. Úgy tudom, a férje halála után kezdett hanyatlani a forgalom igaz? - kegyetlen dolog volt tőlem,hogy emlegettem a férje halálát, de nem az empatikusságomról voltam híres. Figyeltem minden apró rezdülését, és igyekeztem kiismerni őt. Valamiért még nem untam meg a társalgást, és még itt ültem vele szemben, hallgatva a cseppet sem érdekes meséjét, ami más esetben rég elijesztett volna, de ma úgy sincs jobb dolgom. Arcomra mégis kiült az a szokásos gúny egy-egy szavánál. - Tudja, mikor az imént betértem, volt alkalmam megfigyelni, hogy többnyire férfiak lépték át a szomszédos kaszinó bejáratát, de nem hiszem, hogy egy jobb koncepcióval ne tudná elvenni maga is az ügyfelei nagy százalékát ennek a... Mr. Harmonnak - de hiszen a velem szemben ülő nőnek fogalma sem volt az üzletről, én mégis itt gúnyolódom, mintha ez valami örömforrás lett volna. Nem az volt. Csak amolyan apró információ, amivel semmire sem ment. - Ugyan már, ez csak egy amolyan téves női rögeszme, mind tudjuk, a jelen példája is igazolja, hogy a nők sajnos nem értenek olyan jól az üzlethez, mint a férfiak - legyintenék, de nem tettem. Csak figyeltem őt, ahogy egyre jobban lerohanták az érzelmek. Egyre biztosabb voltam benne, hogy az a férfi nem feltétlen tisztán szerzi a hasznát. a telefonomra pillantottam, ahol egyetlen üzenet várt. Tudtam, hogy ki írta, és hamar el is olvastam, ügyet sem vetve arra, hogy ez társaságban nem éppen a legillőbb viselkedés. De a gyanúm beigazolódni látszik. Ez az információ jelenleg nem sokat ért, így visszacsúsztattam a zsebembe a készüléket, és egy cigarettásdoboz került a kezembe de még csak forgattam az ujjaim között. - Tudja, itt nem a maradiságról van szó, hanem arról, hogy az én vállalatomba nem illik bele ez az egész... Szabad? - kérdeztem, ahogy felemeltem a cigarettásdobozt, és csak akkor gyújtok rá, ha engedélyt kapok rá. Azért szorult belém egy kevés jó modor is az évek során, és zárt térben csak akkor élek eme káros szenvedélyemmel, ha másokat nem zavarok. Közben hallgattam a szavait, melyeket felém intézett, én pedig felkapom a fejem. - Nem hiszem, hogy tudni akarja, milyen eszközökhöz folyamodik az Ön konkurenciája, és abban is kételkedem, hogy önnek lenne hozzá gyomra - biccentettem felé, utalva ezzel arra, amire mindketten gondoltunk. Én nem beszélek félre, és ha akarok valamit, megszerzem. De eddig nem keltette fel az érdeklődésem annyira, hogy akarjam ezt a kócerájt...
A lábaim mindvégig remegnének, ha ácsorogva kellene Vele társalognom. Nem lehet ennyire könnyen zavarba hozni, de ma nem a szomszéd jött hozzám látogatóba, nem is valamelyik rokon, hanem Ő. Saintwood. Az üzleti élet Mitch Buchannonja, aki ugyan nem a vízbefúlástól menti meg az embert, de a csőd fele úszkáló üzleteteknek ad egy esélyt, hogy ne fuccsoljunk be végül. Igaz, hogy egyszer minden véget ér, de én még azt az egyszert nagyon későn szeretném megélni.
Szerintem igenis irigylésre méltó, hogy ennyit nyaggattam. Elértem ezzel a célomat. És jöhet bárki azzal, hogy a nők nyavalygással érnek el mindent (némi igazság ugyan van ebben), ezen kívül biztos vagyok abban, hogy más is közrejátszott abban, hogy eljött. Megmozgatta a fantáziáját a hely, s rájött, hogy ugyan pénz is megy ki innen, ám azért a bevétel jóval több. Csak jelen pillanatban a vendégek nagy része otthon növeszti a fenekét - vélhetőleg, valójában meg máshol herdálják el az olykor nehezen megszerzett dollárjaikat. - Hiába? Ezt majd a végén merje mondani. - egyáltalán nem fenyegetőzöm, csupán játékosan jegyzem ezt meg. Még azt is közölném vele, hogy addig nem eresztem, míg dűlőre nem jutunk, de az sokkal inkább elijesztené őt. Amikor rákérdez arra, hogy mi után kezdett el csökkenni a szórakozni vágyók száma, pár másodpercig bal kezem gyűrűsujjára tekintek, ahogy hüvelykujjam végighúzom rajta egyszer egy sóhajtás kíséretében. Nem nézek Gareth szemeibe, mindvégig lehajtott fejjel, halkan ejtem ki a szavakat, csupán mondatom végén után emelem fel fejem, s hangom azzal egyidőben tér vissza az eredetire. - Részben, de közrejátszott még... a tudjuk kicsoda. - Harmon nevét maximum egy sírkövén látnám legszívesebben, ennek mégsem adhatok most hangot. - Szerintem ha átlépne annak a helynek a küszöbén, megértené annak miértjét, hogy miért is vannak többen a nők. Ugyan igaza van abban, hogy a hímek nagyobb arányban jelennek meg ott - de inkább vendégként. Higgye el, jobb, ha nem kezd el azon gondolkodni, hogy miért. - nem akarom kimondani érthetően, hogy némi (sőt, talán túl sok) mocskos dolog zajlik odaát, bár eléggé nyilvánvaló, nincs mit ezen szépíteni. Higgadt vagyok, vagy legalábbis annak próbálok tűnni. Ugyan az elkeseredettség, s a bizakodás próbálna megmutatkozni rajtam, de minden erőmmel azon vagyok, hogy ezt ne mutassam ezt ki a férfi felém, ám ő ismételten egy érzékeny pontot érint. Ahogy ökölbe szorítom kezem, azzal a lendülettel csapok is magam elé az asztalra. - Nem, nem rögeszme! Mindenért ellenszolgáltatást követel, és ezt nem én találtam ki. Gondolom nem kell elmondanom, hogy egy nő mit is tudna neki nyújtani. - fakadok ki talán kissé váratlanul, de nem rá vagyok dühös, hanem Harmonra, hogy még mindig errefelé lézeng, hogy itt telepedett le, és miként bánik a nőkkel. A tisztesség nem volt a mi asztalunk sem, de Balthazar szókincsében az erőszak csak akkor kapott értelmet, mikor egy férfival találta magát szemben. Nőre még csak a kisujját se merte volna emelni, bármennyire is dühös volt.
- Egyszer élünk, ki kell próbálni minden új lehetőséget, nem igaz? - egy szélesebb mosolyra húzom a szám, s mikor rákérdez arra, hogy rágyújthat, az asztalon levő fényképkeret melletti, fémhálós ceruzatartóba túrok, hogy az ott rejlő, a francia kártya szimbólumaival ellátott (mily’ meglepő) öngyújtót kikapjam belőle. S amint életre bírom a kis szerkezetet, s kattan egyet, azt Gareth elé nyújtom, hogy nyugodtan kiszolgálhassa magát, ha már a nikotinrudat nem is tudtam neki szolgáltatni. Miközben kiélvezi a cigaretta által nyújtott élvezetet, ahogy annak mérge átjárja tüdejének minden egyes sejtjét, addig ismételten kifakadok kicsit, ugyan nem lelkizni ültünk mi most itt össze. - Ó, tudom mit művel; erőszakos az összes alkalmazottjával, fenyegeti őket. De azt ne mondja, hogy BIZTOSAN tud valami olyat, amiről nekem csak sanda gyanúm van. - pillanatnyi mérgemet próbálom úgy levezetni, miközben Ő továbbra is káros szenvedélyének él, a cigaretta füstje ellepi a szobát, s torkom megköszörülésére késztet, felállok, az ablakhoz megyek, s kitekintek azon. Nyüzsögnek az emberek, az egész belváros színpompában a fényeknek köszönhetően. - Rémtörténeteket hallottam, s meg akartam győződni azok igazságalapjukról... - résnyire nyitom az ablakot, majd belemarkolok a függönybe úgy, hogy az anyag megfeszüljön, s az azon levő hullámok közül kettő-három megfeszüljön. Nem folytatom tovább a mesémet, ha nagyon érdekli, majd belekérdez - bár nem erről kellene szólnia a beszélgetésünkről. - Nem hiszem el, hogy manapság mindent csak a szexszel lehet megoldani. Én is szét tudnám tárni lábaimat, mégsem oldanék meg azzal semmit. - beletörődve, s kissé talán lemondóan ejtem ki a szavakat, de mégsem szeretném átragasztani letargikus hangulatom Saintwoodéra.
Őszintén szólva igen jól szórakoztam, ahogy egyre jobban kiderült számomra az, hogy a velem szemben levő nő elég elkeseredett lehet ahhoz, hogy pont az én segítségemet kérje. Engem ez a felfedezés mulattatott, ám a társalgás már kevésbé. Nem akartam eljutni arra a szintre, hogy kérdés és köszönés nélkül hagyjam hátra, hiszen ha én egyszer valamit a fejembe vettem, azon nem változtatok. Maximum elhitettem a másik féllel, hogy megtörténhet, de ezért jó az az egész kisugárzás, amit az évek folyamán magam köré építettem. Sokakat utasítottam el, és csak kevés olyan cég volt, amit ténylegesen át is vettem, mert amiben nem láttam semmit, ami nem indított meg bennem ötleteteket, azzal nem volt értelme foglalkoznom. Mégis itt ülök, és hallgatom a nőt, aki kesergett nekem a szemben lévő székben ülve. - Az üzleti életben elég egy pillanat alatt dönteni arról, mit tartok hiábavalónak, és mit nem - jelentettem ki hűvösen és színtelen hangon, szavaimból mégis felsőbbrendűség sugárzott keményen, és összetéveszthetetlenül. Megmásíthatatlan elhatározásomat a pillanatnyi kiborulása sem változtatta meg, még akkor sem, ha egy másodpercre is hagytam, hogy ezt higgye. Mert ilyen voltam. Kiismerhetetlen, a külvilágnak mégis egy arrogáns újgazdag törtető. Eme álcámat is évekig építgettem, hogy ne férkőzhessenek a közelembe. Tudtam, hogy csak így érvényesülhetek, de a legtöbbet mégis Joe-nak köszönhettem, aki emberré nevelt, egy erős férfivá, aki megállta a helyét a gazdagok kegyetlen világában is. - Részben... Tudja a konkurenciának sosem szabad hagyni, hogy elvegye azt, amiért a néhai férje dolgozott. Vajon most büszke lenne önre? Vagy a fejét fogná, hogy a felelősségvállalás helyett másokat hibáztat? - kérdeztem, és szavaim keményen hatottak. Élesen vágtak, mint a borotva, és nem érdekelt, ha ezzel esetleg kihozom a sodrából. A nők szeszélyesek, és érzelmesek, ezért nincs helyük az üzleti életben. Ezért történhetett meg, hogy a szomszéd az ő maga alvilági módszereivel, de elvette a Blossomery vendégkörének jelentős hányadát. Átláttam a helyzetet, jobban is, mint azt a velem szemben ülő hölgy gondolta. Hiszen az a szöveges üzenet a sofőrömtől ha minden kérdésemre nem is, de a legtöbbre választ adott. - Nem kell átlépnem annak a helynek a küszöbét, hogy tudjam, mi folyik ott. Világlátott, sokat tapasztalt férfi vagyok, össze tudom rakni a képet - nem mellesleg futtató is voltam részint. A nagybátyám által sok hozzá hasonlót ismertem meg az évek során, és nem tudtak újjal szolgálni. Ismertem a szokásaikat, és tudtam, hogy a Joe-hoz hasonló futtatók igen ritkák. Sosem emeltünk kezet egy lányra sem. Joe túl kifinomult volt hozzá, igazi arisztokratikus jellem. Egy olyan futtató, akinél szerettek dolgozni a lányok. Persze ezt is az évek alatt tapasztalta ki, és sok olyan információt adott át, amivel én is jobbá válhattam. Ahogy az asztalra csapott, csak egy gúnyos mosoly tűnt fel arcomon, és ez is azt bizonyította, hogy nem ért semmihez. - Akkor hadd mondjak el Önnek valamit. Ebben a világban nem kaphat semmit ingyen. Mindennek van ára, és minden lépés egy, vagy több következményt von maga után. Egyetlen rossz lépés, és a kártyavár összedől, bár ezt már úgy is tudja - amíg beszéltem, előre hajoltam, és csak akkor dőltem vissza a támlának vetve hátam, mikor abbahagytam a beszédet. Szavaim erősek, és nyersek, egyszóval végtelenül őszinték voltak. Nem szerettem kertelni, vagy magyarázkodni, csak ritkán folyamodtam a dolgok körülírásához. Nem az én asztalom volt. Ahogy a kaszinózás sem. Amikor tüzet nyújtott felém, elfogadtam, és egy szál cigarettát vettem a számban, majd hagytam, hogy a tűz felizzítsa a méregrúd végét. Mélyet szívtam belőle, és hagytam, hogy a nikotin ellazítsa feszült idegeimet. Mert az voltam. Úgy éreztem, hogy szavaim süket fülekre találtak, és lassan a tűréshatárom végére értem. Már az is egy előny, hogy idáig eljutottam, és nem mentem ki az ajtón, amin beléptem alig fél órája. - Pedig azt mondom, hogy alig vagyok itt fél órája, és sokkal többet tudtam meg, mint Ön. Ezt hívják befolyásnak - jelentettem ki lekezelően. Mert ez is egy sajátos jellemvonás volt, ahogy bántam az emberekkel. Sokszor kiütközött az akaratos makacsságom, és sokszor viselkedtem lekezelően. Még egyet szívtam a méregrúdból, majd figyeltem, ahogy Aisha alacsony alakja megemelkedve a székből az ablakhoz sétált. Én nem álltam fel, csak figyeltem őt, és hallgattam a szavait, miközben a cigarettát tartó kezem könyökével támasztottam a szék karfáját. - Pedig a rémtörténetekről ildomos meggyőződni, és nem csak akarni azt - jegyeztem meg még mindig a hátát nézve. Nem tetszett, hogy nem nézett a szemembe, de nem különösebben érdekelt. Csak hagytam, hogy tegyen, amit akart. Elvégre ez az ő irodája, az ő helye volt. Viszont az ezeket követő szavai egy elégedett félmosolyt csaltak az arcomra, miközben mélyre szívtam a füstöt a tüdőmbe. Ha tudná, hogy elkeseredett kijelentése nem talált süket fülekre. Persze mindjárt megtudja, hiszen ha ennyire kétségbeesett, az nekem még jól is jöhetett a későbbiekben. - Maximum az imádott cégét mentené meg. Az alakja megvan hozzá, és nem találok különösebb indokot, miért ne tehetné meg? Ha annyira fontos Önnek ez a cég... - haraptam el mondatom végét, azért mégsem játszhattam ennyire nyitott lapokkal. Mindenesetre remélem értette a célzást. Végül is, ha jobban belegondolnék akkor igazán ékes darabja lehetne a nagybátyám "cégének", mindezt úgy, hogy elég lenne egy apró kis reménysugarat elhintenem felé. De várjunk még vele, ne siessük!
Egy nyomorult krupié vagyok. Teljesen feleslegesen töltöm itt, ebben az átkozott irodában a perceimet. Haszontalannak érzem magam, nincs ki a szárnyai alá vegyen. Igen, kell nekem valaki, akire támaszkodhassak, mert úgy nevelt az élet, hogy egyedül képtelen lennék megoldani a problémáimat. Ezt sosem vallottam be, de az utóbbi idő kihozta belőlem minden elrejtett gondolatom, tulajdonságom.
Ugyan hirtelen kijelentés ez, de jelen állás szerint nem úgy néz ki, hogy Saintwood bármiféle érdeklődést mutatna a hely felé. Körülnézett, felmért odalent mindent, gondolom a legapróbb részletekben is elmerült. Nem akarom, hogy a sebeimet ápolgassa, mert azok talán soha nem gyógyulnak be. Azt sem akarom, hogy ő oldjon meg mindent helyettem - bár ez lenne a legegyszerűbb. Ha a vállamon levő teher negyed részét vinné, már azzal is előbbre lennék. Idővel kellene neki a következő negyed, s a fennmaradó fél is. Érzem...valami belső hang azt súgja, hogyha cakompakk nem is, de szép lassan, darabokban jutnék el ahhoz, hogy végleg itt hagyjam, elhagyjam a kócerájt. Egyszóval: feladjam. Alkalmatlan vagyok egy ekkora, s ilyen hely vitelére. Tíz év volt köztünk Balthazarral, ő jóval több élettapasztalattal rendelkezett, és természetesen a tudását is jól el tudta adni - ahogy ez régebben látszott is. Mintha csak a rabja, szolgája lettem volna; cincált mindenhova, a legapróbb dologra is engem kért meg - mint bizalmast, ha mondhatok ilyet. Hogy mit, miért kellett tennem - ezt Ő tudta leginkább, sosem faggattam.
Gareth hűvös szavai hallatán csak biccentek, s egy pillanatra megrökönyödöm. Tudná, hogy a lehető legrosszabb embert próbálná kioktatni. Vállat vonnék, nemtörődömségem kifejezve ezzel...de nem teszem. Tetszik is, meg nem is, ahogy rideg stílusával, lekezelő hangnemben ejti ki a szavakat. Örülnöm kellene már annak is, hogy szóba elegyedett velem személyesen, de a lelkem mélyén azonnal elküldeném. Számomra lenne ez megalázó, ráadásul az ő értékes perceit vesznének kárba, amiért bánkódhatnék napokig - mert biztosan szemrehányást tenne efelől. Taposson csak a lelkembe még jobban, ó igen! Nem tudja átérezni azt a fájdalmat, ami épp bennem dúl már hónapok óta. Forgatja a kést a szívemben, könnyeimmel küszködve fürkészem tekintetét, ahogy szinte rezzenéstelen, ám mégis komoly arccal beszél hozzám. Megnyerő a stílusa, furcsállnám is ha együtt érezne velem - megártana az imidzsének. - Épp ezaz! Ő dolgozott...engem állandóan elcsitított. - tündérek maradjanak csak mesevilágban, vagy mit hajkurászott mindig. - Egy biztos; nem veregetné meg a vállamat. Szégyent hoztam rá, ahogy a családjára is. Ugyan páran itt dolgoznak közülük, de épp ez a baj. Támasztják a pultot, nézik a nőket, növesztik a feneküket… - kér másodpercnyi drámai csend, majd egy hatalmas sóóhajt követve zárom le a témát. - Igaza van, nő nem illik ebbe a székbe. Egy Férfi kell, jól látja. - zúdítom rá a vegyes érzelmekkel fűtött gondolataim. Visszavonnám ezt a lépést, de utólag már sopánkodhatok... Nem tudja, hogy mi, hogyan működött itt. Mondhatni családi vállalkozásnak indult - és így is fog befuccsolni, hacsak ő nem segít valamilyen módon.
Soha nem voltam ekkora érzelembomba, nem mutattam ki érzéseim - egészen az ominózus halálhírig. Azóta akár egy nyavalyás, épp a tinédzserkort átvészelő lány, úgy sírok rívok mindenért. Kártyavár, na igen. Egy pillanatra felnevetek, ám mikor tekintetem ismét találkozik a férfiével, összevont szemöldökkel pillantok rá. Nehogy még nekem álljon feljebb, mi? Gareth okos ember, rengeteg tapasztalattal a háta mögött, s csodás üzleti érzékkel lett megáldva. Nemigen tudnék vele kötekedni, mert a tudásom még csak az övének feléig sem ér. - Egy rossz lépés volt, egyetlen egy váratlan; a halál. - képtelen vagyok neki beismerni, hogy egy lúzer vagyok. A homlokomra kellene tetováltatni. - Tudja, talán van itt még valami a háttérben. Mikor átmentem ,,látogatóba” Harmonhoz, odáig fajult a társalgásunk, hogy megakarta venni a helyet. Határozottam elutasítottam, amit utólag megbántam, de túlságosan is makacs voltam. Előbb adtam volna magam neki… - utolsó mondatom szinte suttogom, alig érthetően mondom ki a szavakat. - Mr. Befolyás ezt is tudta? - ha ő már ennyire lekezelő, akkor nehogy már ne viszonozzam. Attól még, hogy több a pénze, sikeresebb, nem kellene lekicsinyíteni másokat. El van szállva magától, nem is kicsit, hiába van miért. Biztos háttér van mögötte, ellenben velem…
Egy picit, csupán egy parányit irigy vagyok rá.
Muzsáj vagyok felállni, hirtelen kényelmetlenné vált a szék. Az ablakhoz megyek, szinte kapaszkodom a függöny selymes anyagában, mintha az biztonságot adna. A bennem mélyen elbúvó filozófus szólal fel, mikor előtörnek belőlem ismételten a bennem tomboló gondolatok hada, miszerint manapság egy nő szinte csak úgy tud érvényesülni az élet bármely területén. Saintwood szavait hallva megáll bennem az ütő is egy pillanatra. - Ne… - kérlelem, s ezzel egyidőben a függöny egy hullámja markomban, szorosabban húzom meg az anyagot, úgy, hogy az egyik fogantyújáról lehulljon az. - Ne is folytassa… - próbálnék szavai közbe vágni, mire ő már mondata végére ért. És sajnos mindegyik szava eljutott fülemig. - Miért ne tehetném meg?! Komolyan ezt kérdezi? - hirtelen fordulok felé, ahogy az asztal széléhez csapom kezeim, s megtámaszkodva dőlök a támla fölé. - Mégis minek néz maga engem?! Nem vagyok egy olcsó kis cafka. Nincs az a pénz, amiért jött-ment embereknek megtenném azt, ami másnak egy csepp lelkiismeret-furdalás nélkül menne! - meglepettségemben, mérgemben, zavaromban a fejemhez kapok, hajamba túrok, majd a combjaimon felcsúszó szoknyát megigazítom, s mielőtt menten elájulnék, visszaülök a helyemre. Nem akarok azok közé tartozni, akik szinte úgy ugrálnak, ahogy egy vadidegen csettint nekik. Nem vagyok egy játékszer, akivel csak úgy játszadozhatnak. Idegen emberek ne rajtam éljék ki mocskos perverziójukat. De... Harmon is a háreméből él meg. Az ott dolgozó lányoknak talán nincsenek is magánéletben gondjuk.
Nem...egyszerűen nem hiszem el, hogy csak ez a megoldás létezne!!!
A beszélgetésünk cseppet sem volt baráti, vagy kedves. Nem szándékoztam megnyílni neki, vagy felfedni önmagam. Csak beszéltem, és hallgattam őt, de nem különösebben ragadott meg egyetlen szava sem. Engem nem érdekeltek soha a kaszinók. Egyszer régen jártam ilyen helyen, de csak, mint kísérő. Daniel volt oda az ilyen helyekért, képes volt órákig ülni a rulett asztalnál, majd ha megunta, keresett egy üres helyet a pókerozók között. Én pedig alig két óra után meguntam a várakozást, és kerestem magamnak kellemesebb elfoglaltságot, mint az ilyen szerencsejátékok. Nem vonzott, és attól, hogy ide jöttem, még nem jelentette azt, hogy meg is akartam venni a helyet. Csak a kíváncsiság hajtott, és amúgy sem tudtam volna másképp levakarni magamról a nőt. Már többször is telefonált, többszöri ellent mondásom ellenére sem értette meg, hogy engem nem érdekel a kaszinója. Így most a beszélgetés egy igen más irányba terelődött, így nem voltam rest feltérképezni az irodát, amíg ő előttem ment, ahogy ide betértünk. Provokáló kérdésemre pontosan azt a választ adta, mint amire számítottam. - Egy olyan férfi, akit érdekel is a kaszinó világa - helyesbítek szórakozottan az asztal sarkát fixírozva üres tekintettel, végül ráemelem barna íriszeimet. Sosem szerettem a mellébeszélést. Persze itt, ebben a helyzetben nem nagyon mozgatott, hallgattam a nő kellemesen lágy hangját, miközben néha elkalandozott a gondolatmenetem máshová. Ma még akadt egy kis teendőm estére, de talán várhat. Csak felnézek a nőre, mert ismét hozzám intézi szavait, és hallgatom őt. - Akkor miért nem adta el? Nem lenne semmi gondja az égvilágon - billentem oldalra a fejem ismét lekezelően. Hangom erősebb éllel csendült fel, de nem különösebben zavart. Lekezelő kérdésére csak egy elégedett mosoly volt a válaszom, majd lehajtottam a fejem, és csak pár másodperc után néztem vissza rá. - Igen, Mr. Befolyás szinte mindent megtud alig fél óra alatt - nem tudott megsérteni azzal, hogy lekezelően beszélt velem. Engem nem érdekelt, hiszen én magam is az voltam. Elég nehéz engem végképp megsérteni, de aki megteszi egyszer, az egy életen át fizeti eme bűnét. Bosszúálló vagyok, sokan mondták már, de mit törődjek vele? Igazuk van. Lekezelő vagyok, és arrogáns. Erre valószínűleg Aisha is rájött már, ahogy arra is, hogy sokszor előszeretettel űzök gúnyt másokból. Persze mindezt négyszemközt, hiszen ha egy üzlet számomra érdektelen, felesleges küzdenem érte érvekkel és minden alátámasztással. Nincs szükségem a Blossoberry-re, ezelőtt is jól meg voltam kaszinó nélkül. Viszont a beszélgetés másfelé terelődött, és én hiába beszéltem eddig a nők feljebbjutásáról, eddig úgy éreztem süket fülekre talált. Ezért kezdtem provokálni őt a magam hűvös stílusával, és szinte el is feledtem a kiégett csikket, ami még mindig a két ujjam között pihent. Az asztalon körbenézve figyeltem fel egy tiszta hamutartóra, amibe azonnal beletettem a csikket, és tovább figyeltem Aisha alacsony termetét, ahogy a függönybe kapaszkodott. - Úgy érzem elég komolyan beszéltem - jegyeztem meg lekezelő stílusban, mikor visszakérdez. A szavaim egytől egyik komolyak voltak, és nem azért mondtam ki, mert mondani akartam valami őrültséget. Ismét erőt vett rajtam a távozási vágy, és csak a megfelelő pillanatra vártam, amit Aisha meg is teremtett a tudtán kívül. Szavai mégis egy önelégült, arrogáns mosolyt varázsoltak arcomra. A szemeit néztem, ahogy az asztalra támaszkodott, én pedig csak lassan nyitottam szólásra ajkaim. - Ugyan, nem néztem én olcsó cafkának... - sóhajtotta, majd végre felálltam én is, hogy így nézzek farkasszemet vele. Nem tudom, hogy mennyire tudja, mit készülök most mondani, de ismét csak meg akarom erősíteni abban a hitében, hogy neki bizony jobban áll, ha szétteszi a lábát és így menti meg a hanyatló kaszinóját. - Sokkal inkább luxuskategóriába sorolnám - talán én voltam nyers, talán a beszélgetés nem volt már számomra eléggé érdekfeszítő, de léptem egyet hátra az ajtó felé. - Tudja, nem erőszak... Viszont, ha meg akarja menteni a kócerájt, két lehetősége van... - sóhajtottam, majd hűvös tekintetemet ismét rá emeltem. Tudtam, hogy ez nem lesz egyszerű menet, de elég kétségbeesett lesz ahhoz, hogy elfogadja az ajánlatot. Ha pedig megszerzem mégiscsak ezt a kaszinót, jó pénzért megszabadulok tőle és eladom... De ez még a jövő zenéje, nem rohanhatok előre. Csak mindig a következő lépést volt érdemes megtervezni, annál sem többet, sem kevesebbet...