Tekintete Fabrice szájára siklik, ahogy a fiú beharapja az ajkát s csöppet el is időzik itt. Mosolya finoman szélesedik ahogy a a másik beleegyezik a játékába, bár őszintén az eddigiek alapján nem is várt mást tőle a szöszke. De persze mindig ott van az a csöpp esély, hogy félreismerte Fabrice-t.
Tekintete lassan kúszik fentebb a kék szempárt keresve, s ha eléri lazán veszik el benne. Ilyen közelről határozottan egyszerű... A nevetésre ő is felkuncog, de már pörögnek a fogaskerekek az agyában, már kombinál és mérlegel. Fél füllel figyel csak a fiúra de határozottan jókedvűen nevet fel, ahogy meghallja Fabrice kívánságát.
-Tudod.... azt hiszem nekem is tetszik a Te észjárásod. –néz elismerően a fiúra, hangjában még mindig bujkál a nevetés. – Elfogadom. De ha már nem szólhatok bele.... azért remélem lesz benne tejszínhab. –vigyorog szélesen majd ellöki magát ő is a parttól, s közelebb úszik Fabicehez.
-És akkor a feladatod..... –villant egy rövid ragadozóvigyort a fiúra a csöppnyi hatásszünetben – tánc! –fejezi be prózai egyszerűséggel.
-Négy különböző stílus. Én választom meg a zenéket, neked pedig cirka egy percet kell improvizálnod mindegyikhez. –kezdi részletezni a szabályokat is –Ha tetszik amit produkálsz, akkor nyertél. És nyugi, kreativitást pontozok nem reális tánctudást. A lényeg, hogy mind a négy különböző legyen. Az már rád bízom, hogy egy szál fürdőnaciban szeretnél riszálni, vagy felöltözöl előtte. –kacsint a fiúra, s csöppet közelebb úszik hozzá de egy karnyújtásnyira ő is megáll.
-Nos? Még mindig szeretnéd a desszertet? –magabiztos, kihívó és cefetül pimasz mosoly ragyog az arcán ahogy ad még egy lehetőséget Fabricenak, hogy kihátráljon a játékból, bár el kell ismernie, akkor határozottan csalódna a fiúban.

Nem kerüli el a figyelmét Fabrice zavara, s határozottan elégedett magával amiért sikerült meglepnie ezt a nagyszájú srácot. A feladat közel sem vészes, pláne ha Fabrice tud táncolni, de ha nem..... nos akkor is elég bolondnak tűnt eddig, hogy ilyen technikai apróságok ne tántoríthassák el a versenytől.
Tekintetét nem szakítja el a fiúétól ahogy az közelebb kerül hozzá, a válaszon, pontosabban a szóhasználaton pedig jót mosolyog. Felettébb diplomatikus.
-Igazán kár. –biggyeszti le az ajkait Lily, de az igazat megvallva nem is várt mást. Igaz, hogy őt már látta Fabrice riszálni és medencébe zuhanni, de ez nem jelenti azt, hogy szívesen megismerné a mutatványt úgy is ha tudja, hogy figyeli a fiú.
-Csak egy tipp volt. –vallja be, bár egy elég erős tipp. Ha Fabrice táncolna rákérdezett volna milyen műfajban mozog otthonosan a szöszi, mikor erről volt szó. –De persze ha nem érzed kellő kihívásnak változtathatunk a szabályokon. –teszi hozzá csak egy fokkal kihívóbb vigyorral. Persze nem kizárt, hogy tud táncolni a fiú – keringőzni mindenki tud – de hogy mind a négy stílusban megállja a helyét amit Lily kitalál neki.... Kellemes meglepetés volna, bár elég irreális.
-Ha fel tudod sorolni az öt latin és öt standard versenytáncot akkor még plusz pontot is kaphatsz. Fél perced van rá. –kacsint a fiúra, majd kíváncsian figyeli tovább. Ha másra nem is, arra tökéletesen megfelel ez a kis beugró, hogy felmérje milyen táncokat ismer Fabrice.

Jókedvűen nevet fel, ahogy Fabrice szó szerint megsüllyed a feladat súlya alatt, de azért figyel rá, nehogy itt fulladjon meg előtte a fiú. Tekintete aztán tovább siklik a falon az órát keresve, hogy legyen mivel mérni az időt, de a fiú mégsem kezd bele a felsorolásba, hanem jó egyetemistához híven alkudozni kezd. Lily elmosolyodik, majd visszavezeti tekintetét a fiúra.
-Hát persze Kiscsillag. Sőt, ha elsőre nem sikerülne tartunk majd egy UV-t is, rendben? –vigyorog rá pimaszul, s magában elkönyveli, hogy nem lesz itt szükség szabálymódosításra vagy szigorításra. Röviden felnevet, majd követi ő is Fabrice-t a medence széléhez, s kényelmesen megkapaszkodva a mellette lévő rajtkő alatt fordul felé.
-Mellesleg nem elvárás, hogy ökröt csinálj magadból. De el kell ismerned, elég szép jutalmat tűztél ki magad elé ahhoz, hogy én se hagyjam olyan alacsonyan a lécet neked. –mosolyog rá a lány jókedvűen.
-Mit szólsz még négy hosszhoz, aztán mehetnénk öltözni. –int csak fejével a medence túlpartja felé. –Ha még mindig nem akarod feladni hosszú és tartalmas éjszaka vár még ránk. –húzza cinkos mosolyra ajkait és ha Fabrice sem tiltakozik túl hevesen akkor ellöki magát a medence falától és kényelmes mellúszásban indul meg a túlpart felé.

A látványos szemöldökráncolásra csak egy vidám mosoly a válasz. Sikerült volna beletipornia a fiú önérzetébe? Ennyivel? Szegényke biztos túl sok utóvizsgára szorul, ha ilyen érzékenyen érinti a téma.
-Helyes. –vigyorog a választ hallva, de bővebb magyarázatokba nem akar bocsátkozni egyelőre. Kényelmes középtempóban ússza végig a kitűzött távot, s ha végeztek megáll egy pillanatra pihenni a kedvenc rajtkövénél és miután megkapaszkodik Fabrice felé fordul.
-Igazán sajnáltam volna, ha visszalépsz. Már egészen kíváncsi vagyok rá mit is tudhatsz. –mosolyog pimaszul a fiúra. Nem áztatja magát sokat, talán egy-két perc csupán mire kényelmesen összeszedi magát és a medence szélén megtámaszkodva kimászik a partra.
-Akkor indulás! –fordul vissza mosolyogva egy pillanatra, majd megindul a motyói felé. Út közben bontja ki a haját, húzza a hajgumit vissza a csuklójára és csavarja ki a vizet a hajából amennyire tudja. Óvatosan veszi fel a törölközőt, nem akarja teljesen szétszórni a cuccait, s nekilát áttörölni a haját. Ha már nem folyok belőle annyira a víz akkor maga köré csavarja – annyira azért nincs meleg így vizes cuccban – majd felnyalábolja a motyóit és elindul az öltözők felé.
-Juteszembe. ha szeretnéd a plusz pontokat akkor még most kérem a felsorolást. –keresi tekintete újra Fabricet és ha megtalálta rámosolyog. –A te válaszaidra vagyok kíváncsi, a google verzióját már ismerem. –húzódnak szélesebb mosolyra ajkai.

– Alig várom. – húzódnak pimasz mosolyra ajkai, s el kell ismernie, határozottan tetszik neki ez a játék. Tetszik neki a fiú magabiztossága, a pimaszsága és hogy ilyen lazán belemegy a lány hülyeségeibe. És lássuk be, a csomagolás sem utolsó.
Az öltözők előtt várja be Fabricet, s kíváncsi, csillogó tekintettel hallgatja a felsorolást. Az, hogy a keringők szerepelnek az első helyen nem lepi meg a lányt. Talán ez a két tánc az, amit mindenki ismer, sőt, talán még táncolni is sokat tudják – minimum az alaplépéseit. A paso doble említésére meglepetten, de elismerően biccent egyet, az viszont, hogy a tango a latin táncok sorába került.... szintén elég általános hiba. Összességében viszont nem rossz. Sőt! Határozottan ügyes a fiú.
– Nem is rossz egy laikustól. –mosolyog pimaszul, de látszik rajta, hogy csak piszkálódik. – A keringők és a quickstep valóban standard táncok. A foxtrott nem rossz tipp, ebből ered a quickstep. Amit kihagytál az a slowfox, illetve amit említettél, de a latinok között a tangó. –mosolyog biztatóan és csöppet sem lenézően. Ötből mondjuk négy, ami kifejezetten jó eredmény.
– Latinok a cha-cha-cha, a rumba és a paso doble. Amik itt kimaradtak az a szamba és a jive. – kacsint Fabricera, s ha már ilyen szép kiselőadást tartott, akkor még egy aprósággal kiegészíti. – A salsa sem volt rossz tipp – az is latin eredetű, egészen pontosan kubai, de nem tartozik a versenytáncok közé. - Tízből hét jó válasz. Bőven átlagon felüli. Már épp megdicsérné a fiút, mikor az áldurcizni kezd, s csak kis híja, hogy Lily nem röhög az arcába. A modor és ez a szóhasználat.... az összhatás valami fergeteges.
– Ne haragudjon señor. Igazán röstellem ezt az éretlen magatartást. Kérem bocsássa meg a tiszteletlenségem. – vált ő is magázóba miközben egy elegáns, kecses és cseszettmély meghajlást produkál a fiú előtt. Tekintetét kénytelen lesütni, no nem az őszinte megbánás jeleként, egyszerűen csak óhatatlanul robbanna ki belőle a kacagás, ha Fabrice szemeibe nézne. Pár pillanatig tartja ezt az udvariassági formulát, ami elég idétlenül festhet így törölközőbe csavarva, dehát nem is ez a lényeg. A rögtönzött pukedliből pillant fel a fiú tekintetét keresve, szemei a visszatartott nevetéstől csillognak, ajkain pedig eddigi legpimaszabb vigyora díszeleg.

Tovább szélesedik a vigyora, ahogy látja, hogy Fabrice is meghajol. Ha valaki látná őket egészen biztos komplett idiótának nézné mindkettőjüket. Pláne, miután Lily hangosan és jókedvűen elneveti magát. A királyi többes még neki is sok volt. Felegyenesedik, majd a kérdést hallva bólint egyet.
– Sietek, de lehet késni fogok kicsit. – feleli még mindig nevetéstől meg-megcsukló hangon majd ő is bevonul az öltözőbe. Rövid keresgélés után megtalálja a szekrényét, kivadássza belőle a fürdőcuccait és elvonul tusolni és hajat mosni. Nem épp a leggyorsabb művelet és utólag már belátja, hogy nagyon elbízta magát azzal a fél órás időkorláttal, de mostmár csak nem fog átrongyolni a fiúöltözőbe, hogy módosítsa a tali időpontját. Azért igyekszik emberi időben elkészülni a zuhanyzással majd az öltözéssel, de a hajszárítóval rendesen megszenved a szöszke. Nem épp a legújabb, vagy épp a legnagyobb teljesítményűek a falra szerelt készülékek így jó tíz percet elvesz az idejéből csak az, hogy megszárítsa a haját.
Cirka negyven perc mire elkészül és kilép ő is az uszoda bejáratán. Az ajtóban megáll, végigpásztázza a környéket s gond nélkül szúrja ki a lámpa alatt ácsorgó fiút. Szélesen elmosolyodik, majd egyenesen felé siet. Ugyan Lily sem öltözött ma papagájnak vagy épp cirkuszi sátornak, de Fabricehoz képest még így is kifejezetten színesre sikeredett a ruhatára.
– Jelen! Bocs a késésért. – kezdi ahogy a fiú közelébe ért, s még egy bocsánatkérő mosolyra is futja. – Merre menjünk? Mi legyen először – vacsora vagy tánc? – folytatja immár sokkal pimaszabban ahogy felpillog Fabrice tekintetét keresve. Nem kérdezi meg újra, sokadjára, hogy szeretne-e visszalépni a fiú a kihívásból. A beugrón határozottan, meglepően jól teljesített, s most már kimondottan kíváncsi rá Lily, hogy a fiúnak vajon csak a szája olyan nagy, vagy valóban tud is valamit.
– Mellesleg, még be sem mutatkoztam. Lily Claire Demian. –lágyulnak meg kissé a vonásai s vált barátságosabbra a mosolyog, ahogy a kezét nyújtja a Fabricenak.

Egy pillanatra tekint csak a mutatott irányba, s tekintete már siklik is vissza a fiúra. Jókedvűen mosolyodik el, pláne ahogy Fabrice újra előkapja az elegáns stílust.
– Szintén. – válaszol a fiúhoz képest kifejezetten lezseren Lily, s csak egy pillanattal engedi el később a srác kezét, mint ahogy azt illene. Végülis.... tőle ez akár határozottan jólnevelt viselkedésnek is felfogható.
– Fabrice... – ízlelgeti a nevet, ami már így önmagában sem tűnik túl amerikainak, a családnévvel együtt viszont majdhogynem biztosra veszi a szöszke, hogy újdonsült vacsorapartnere nem őshonos vegasi, de akkor...
– Francia? – kérdi kíváncsian, s pár szélesebb lépéssel felzárkózik a fiú mellé. A pizzéria ismertetésére csak bólint egyet. Neki igazából bármi jó lenne, tényleg kezd már kissé megéhezni, úgyhogy jelenleg kifejezetten örül, hogy Fabrice lecserélte a mozit egy pizzára. Megigazítja a táskát a vállán majd belekarol a fiúba és hagyja, hogy vezesse, amerre szeretné. Túl sűrűn nem járt még a kampuszon Lily de abban teljesen biztos, hogy a buszmegálló és az uszoda útvonalon kívül totál simán el tudna itt veszni. Az egyetem mintha egy külön város lenne Vegason belül is, méghozzá az a rész, ahova a szöszke csak nagyon nagyon ritkán merészkedik be. Így aztán határozottan reméli, hogy Fabrice a buszhoz is ilyen lelkesen fogja majd kísérgetni őt visszafelé, vagy végérvényesen el fog veszni a lány.

Büszke mosollyal veszi tudomásul, hogy jól tippelt... félig... bár kicsit csalódik is.  Ha már nem őshonos amerikai akkor nem franciának gondolta volna a fiút. Persze ilyen apróságokon igazán nem fog fennakadni a szöszke, a kedvét szegni pedig végképp nem fogja a dolog.
– Tennessee. – vágja rá vigyorogva ahogy felpillant Fabricera. – Memphisben születtem, a bácsikám lakott itt Vegasban, úgyhogy ezért is engedték meg anyuék, hogy ide költözzek. – foglalja össze röviden és lényegretörően a dolgot, majd egy darabig csendben lépked a fiú mellett. Gondolatban pörgeti magában a számokat, amikre megtáncoltatná a fiút, de a tényleges megmérettetést inkább vacsi utánra halasztja. Végülis.. ő tud várni és talán Fabrice is mókásabb produkcióval tud előrukkolni kabát, táska és random kóválygó nézőközönség nélkül. Ezt persze majd a pizza után ráérnek megtárgyalni.
– Téged viszont inkább gondoltalak volna spanyolnak, mint franciának. – folytatja különösebb átmenet nélkül a pár perccel ezelőtti témát. Maga sem tudja igazán miért hozza elő újra.. talán csak nincs kedve némán végigballagni azt a beígért tíz percet. Ráadásul... részben azért is mutatkozott be ilyen lelkesen Fabricenak, mert azt remélte, hogy a fiúnak spanyolos csengésű neve lesz majd, ami beigazolhatta volna a gyanúját.

Meglepetten kerekednek a szemei, ahogy ismét ráhibázik Fabrice származására. Az akcentus eddig nem is tűnt fel neki – annyi emberrel találkozik és beszél nap közben vagy a munkája során a szöszke, hogy ha valakinek nincs valami nagyon kirívó kiejtésbeli problémája afelett gond nélkül átsiklik a lány. Nem... neki történetesen a "señorita" és a paso doble ismerete volt gyanús.
A kérdésen elgondolkodik, majd megigazgatja az idő közben csöppet lecsúszott kezét a fiú karján.
– Nem... a revü nem igazán. Abban túl sok a toll. – foglalja össze röviden a műfajjal kapcsolatos legfőbb ellenérzéseit a lány. Persze, ha épp nincs más akkor jöhet a 8 centis sarkú cipő, a telestrasszolt rucik és a méteres tollboák, de ha egy mód van rá, akkor azt inkább igyekszik elkerülni Lily.
– De a lázadáshoz nálam is húzhatunk egy strigulát azt hiszem. – emeli a fejét és mosolyog fel vidáman Fabricera. – A családban én vagyok az egyetlen művészpalánta, a fekete bárány, ha úgy tetszik. Nagyon imádtam otthon lenni, apuék is hagytak bohóckodni a színpadon, de..... kellett egy kis levegőváltozás. – foglalja össze röviden a történetet. – Szinte az összes közelebbi rokonunk Tenesseeben él, kivéve Jonny bácsit. Úgyhogy én kérlek, szépen behatárolt keretek között lázadok és játszom a felnőttet. – vágja ki büszkén, s az újabb, Fabricera villantott mosoly rövid távon fullad jókedvű nevetésbe.
– Te viszont..... ennyire szörnyű volt otthon, hogy egy komplett kontinenssel odébb kellett bútoroznod? –érdeklődik még mindig nevetős hangon, felpillogva a fiúra.

– Így, hogy mondod.... említették már páran, hogy jól áll nekem a revü.... egészen addig, amíg egy alattomosan tekeredő tollboával el nem gáncsolom magam. – kacsint fel a fiúra, s látszik rajta, hogy tapasztalatból beszél. Ugyan a színpadról még sosem sikerült lebucskáznia és az említett majdnem orraesést is csak egyszer produkálta, de az egy kellőképpen emlékezetes alkalom volt.
– Neked viszont egyelőre nincs olyan privilégiumod, hogy talpig strasszban és tollakban láthass. –mosolyodik el pimaszul folytatva a gondolatot.
Kíváncsian hallgatja Fabrice szavait, s el kell ismernie, a fiú egyre jobban kezdi felkelteni az érdeklődését.
– Egészen szokatlan szavakat használsz, mondták már? – mosolyog, de igazán nem is vár választ a kérdésre. Az amúgy is inkább csak egy megállapítás volt, mint igazi kérdés, persze ha a fiú reagálna rá, azt kivárja a szöszke.
– Egy félig francia, félig spanyol, lázadó srác a Vegasi egyetemen, aki szeret szalvétákra rajzolni. Nem is rossz. Kezdesz egyre jobban érdekelni engem Fabrice Mercer. – csendül kacér, játékos él a hangjában, ahogy összefoglalja csupán a töredékét annak, amit tud a fiúról. – Na és hogy néz ki nálad egy vadabb buli, amit ennyire megelégeltek a szüleid? – kíváncsian pillant fel a fiú arcára. Művészlélek ide vagy oda, amíg a szüleivel lakott azért Lily igyekezett követni az otthoni szabályokat. Persze villanyoltásra ő sem sietett mindig haza, de arra már ő is rájött, hogy egy vad buli két embernek két teljesen más képet is takarhat.

Pimasz mosolyt villant a fiúra, s ahogy találkozik a tekintetük még kacsint is egyet. Ahhoz már éppen eléggé ismeri a pasikat, hogy tudja értelmezni az iménti sóhajt és a beharapott ajkat. Legalábbis szerinte jó érzékkel tippelné meg, hogy milyen képek sorjáztak végig Fabrice lelki szemei előtt.
Érdeklődve hallgatja a fiú szavait, s jót nevet a megállapításán.
– Igen, az biztos, hogy rengeteg ügyvéd van a városban. Mint amerikában mindenhol. – teszi még hozzá, tekintve, hogy Tennesseeben is minden utcára jutott minimum egy ügyvédi iroda. Végülis, itt bármilyen apróságért beperelhetik az embert. Már ha van olyan ügyvéd, aki vállalja az ügyet. És tekintve, hogy a választék elég széles, mindig lesz olyan, aki vállalja az ügyet.
Ujjai lazán siklanak végig Fabrice karján, ahogy eltávolodik tőle a fiú. Nem húzza el tőle a kezét, ajkain pedig pimasz, játékos mosoly játszik.
– Nem vagyok vegetáriánus és sosem volt még rajtam sombrero. Ami pedig a tollboát és a strasszokat illeti... talán majd egy másik este. De ma te fogsz táncolni nekem és nem fordítva.

– Elég sokmindenből. –nevet rá a fiú meglepett arcát látva. – De feltételezem nem szeretnél mindent bepótolni velem. – szelídül egy mosollyá a vigyor, s inkább nem is kezdi el kifejteni mi mindent kellene pótolnia. Egészen biztosan ki fog találni magától is pár dolgot a fiú, elvégre, huszonéves srácok fantáziáját sosem szabad lebecsülni. – Ez viszont már mindenképpen egy olyan ígéret, ami után kénytelen leszek elkérni a telefonszámod. A sombrerot behajtom rajtad.
A pizzériába belépve körbenéz, s cirka első pillantásra szeret bele a helybe. A berendezést mintha millió garázsvásár cuccaiból hordták volna össze. Vannak itt kerti bútorok, kovácsoltvas székek romancicus kis üvegasztalokkal, kisebb nagyobb fotelek, babzsákok minilábú japán asztalkákkal, de még egy iskolai pad is, amit láthatóan elkerülnek a vendégek. A falak hasonlóan sokszínűek, rengeteg szín, rengeteg stílus, talán a képzőművész hallgatók munkájának eredménye. A plafonon végiktekergő, vattapamacs bárányfelhőket kergető kínai sárkány testén végigfut Lily tekintete, majd lelkesen csillogó szemekkel fordul Fabrice felé. Nem is mond semmit, de arcáról egyértelműen leolvasható a lelkesedés, s csak egy hajszálnyi választja el attól, hogy ne kezdjen el egyhelyben szökdécselni a sok színtől és formától és... és a csillárok és lámpák! Mind mind másmilyen és.... varázslatos!
Újra a fiú felé fordul, s szabad kezével megtámaszkodva a vállán nyom egy puszit az arcára, majd azzal a lendülettel rebben is tovább.
– Az a sötét sarok tökéletes lesz. – jegyzi meg, s Fabrice kezét el nem engedve indul meg egy mindenféle anyagból összefércelt patchwork kanapé felé. – Mit gondolsz? – kérdi lelkesen, s ha nem kezd el hevesen tiltakozni a fiú, akkor neki is áll lecuccolni. Táska a kanapé mellé, dzseki a karfára kerül, Lily pedig kényelmesen dobja le magát az egyik sarokba. Egyik lábát behajlítva, maga alá húzva fordul Fabrice felé, s várja, hogy a fiú is lecuccoljon.