Nem, ez nem lehet. Ez képtelenség. Biztos rossz ez a vacak. Vettem még egyet, azt is ki kell próbálnom. Igen, már selejtes volt, amikor a boltokba került. Ezzel a tudattal vágtattam át az apró lakáson át, hogy a szobámba lévő táskából kivegyek egy másik terhességi tesztet. Indulattal telve téptem fel a dobozt és léptem be a mosdóba. Magamba döntöttem 1 liter narancslevet, gyakorlatilag 10 percenként pisilni járok, most az idegességtől mégsem tudok. Itt ülök és próbálok kisajtolni magamból valamennyit, hogy megbizonyosodjak arról, nem vagyok terhes. El kell terelnem a gondolataimat és amint másra terelődik a figyelmem, máris meg van az, amire vártam. Idegesen fektettem le a ketyerét a mosdó sarkára és leültem az ágyamra. Teljes rálátást kaptam az időzített bombára. Lehetetlen az egész. Noah gondosan ügyel a védekezésre, orvoshoz is elvitt, fogamzásgátlót vett nekem és… uramisten!
Villámcsapásként ért a felismerés, hogy napok óta nem is hallottam a tablettákról. Arról sincs fogalmam, hova raktam őket. Noah megöl, elevenen megnyúz. Már előre látom, hogy a kapcsolatunk, ami tele van hullámvölgyekkel, most végleg lent ragad a mélyben. Nem akarom én ezt. Azt akarom, hogy minden folyjon a régi mederben. Nem állok készen egy babára. Arra meg pláne nem, hogy elálljak és közöljem vele. Ismerem már annyira, hogy tudjam, semmi jó nem származna abból, ha elmondanám. Túlságosan fiatalok vagyunk egy gyerekhez. Kurva vagyok, egy gyerek szent, csak a kiváltságosok kaphatják meg őket. Én nem tartozom közéjük. Noah biztos arra kérne, vetessem el, de ahhoz túlságosan önző vagyok. Semmim sincs, amivel magamhoz láncolhatnám. Beleszerettem, ezt nem tagadhatom magam előtt, de előtte elég sokáig eltitkolhatom. Hiszen ezt teszem most is. Eleget teszek perverz kéréseinek, fejet hajtok utasításai és parancsai felett, mint egy alávetett fél. De nem rejthetem el előle az igazságot arról, mi növekszik a pocakomban. Idővel szemet fog szúrni neki. Túl okos Ő, azonnal rájönne, amint visszautasítom a durva és erőszakos próbálkozásait. Alkoholt sem ihatnék, pedig néha a szesz segít feloldódnom társaságában. Szeszélyes, hangulata az egyik percről a másikra változik. Nehéz lépést tartanom vele, mégis szeretem. És bár tudom, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője, mégis reménykedem.
Tenyeremmel finoman simítottam végig puha, kötött pulóveremen, épp a hasamon. Képes lennék elvetetni? Nem, határozottan nem. És nem csak azért, mert félig Őt látnám benne, hanem magam miatt sem. Nem vagyok szörnyeteg.
A faliórára pillantottam. Itt az ideje, hogy szembesüljek a hibánkkal. Lassú, kimért léptekkel mentem a mosdóba, de bőven elég volt a küszöbig mennem, onnan is láttam az eredményt. Két vastag, kék csík adta tudtomra, hogy Noah Holloway utóda bizony megfogant. Nem tudtam hirtelen, sírjak e vagy nevessek. A markomba fogtam a tesztet és az ágyamon nyugvó táska egyik zsebébe csúsztattam. Noah arra kért, pakoljak össze mindent, amire szükségem van egy utazáshoz. Én megtettem, szófogadó lányként és most ott vár az ágyamon a bizonyítékkal együtt.
Az óra hangosan kattant. Összerezzentem hangjától és csak most vettem észre, hogy isten tudja mennyi ideig nem vettem levegőt. Belebújtam a cipőmben - abba a cipőbe, amit először kaptam tőle – és karomra akasztottam a táskát. Vettem egy mély levegőt és kiléptem apró lakásomból. Gondosan bezártam és lebaktattam a lépcsőn.
A szél alábbhagyott a reggeli vihar óta, a felhők felszakadoztak és előbukkant a nap is, ami most arcomat cirógatta. A ház előtt már ott parkolt a koromfekete Audi s8-as. A szívem ugrott egyet, vadul dörömbölt a fülemben, a levegőt is szaporábban vettem. A sofőr mosolyogva lépett elém, kinyitotta az ajtót, de mielőtt beülhettem volna, még elvette a csomagot és miután az ajtó hangosan csattant és a táskám is eltűnt a csomagtartóban, a motor dorombolni kezdett. Félve helyezkedtem el az ülésen és ahogy felpillantottam, ott ült Ő, a maga teljes valójában és izzott a levegő. Egyszerű, szürke öltönyt viselt, kigombolt inge láttán lüktetni kezdett a lábam köze, de összeszorítottam combjaimat és mosolyt varázsoltam az arcomra. Igézően kék szemei mintha a lelkembe láttak volna, teljesen megbabonázott. Ajkam résnyire nyílt, mély levegőt vettem.
-Szia. – Köszöntem félénken, ajkamba harapva. Agyamban számtalan ötlet és pillanat futott végig, hogyan és miként közöljem vele azt a tényt, hogy 9 hónap múlva apa lesz.

Már megint ez a rideg hangnem. Gyűlölöm, mikor így viselkedik. Pattogó, basáskodó és úgy beszél az emberekkel, mintha a seggéből rángatta volna ki őket. Megteheti, milliárdokat fog örökölni, mégsem teheti ezt. Velem sem teheti ezt.
-Szia Noah. Örülök, hogy újra látjuk egymást. – Fordítottam felé arcomat, hangomból enyhe gúny csengett ki, de nem tudtam levenni szemem kigombolt ingéről. Gyűlölöm, hogy szinte pillanatok leforgása alatt képes a szunnyadó vulkánból emberéleteket követelő természeti katasztrófává változtatni az érzéseimet. Tudatában van annak, hogyan hat rám és ezt teljes mértékben kihasználja. Barna haja kócosan lóg a szemébe és bizsereg az ujjam, hogy beletúrjak. Mesterire faragott ajka vonzza a tekintetemet. Úgy szeretném megízlelni, habzsolni őket, de nem merem. És az öltöny… a kedvenc öltönyömet viseli. Azt, amelyiknek nadrágja olyan hanyagul lóg a csípőjén és még a fehér ingen keresztül is láttatni engedi, hogy Mr Seggfej mennyire tökéletes.
-Nem vagyok beteg, nincs meg a menzeszem sem és nem félek tőled. Ha félnék, nem ülnék itt arra várva, hogy mikor csókolsz meg, úgy ahogy szoktál. – Mondandóm végére elfordultam és kibámultam a sötétített ablakon. Ki az utcára, az elsuhanó házakra, az emberekre, akik felkapták fejüket, valahányszor csak megálltunk egy lámpánál. Sejtelmük sincs, mekkora veszedelem ül mellettem, a jól szabott Calvin Klein öltönyében, duzzadó ágyékkal. Noah fáradhatatlan. Ehhez nem fér kétség. Ellenben én az vagyok. Hiába próbálok lépést tartani vele, néha nem megy. Ilyenkor persze azonnal szárazra gondolkodom az agyam. Nem vagyok elég jó neki. Nem is értem, miért épp engem szemelt ki magának. Elég hosszú ideje ismer már, mégis csak az elmúlt fél évben lett a kapcsolatunk… ügyvédileg is hivatalos. És itt a lényeg… ügyvédileg.
-És ne beszélj így Hutch-al. Nagyon jól tudod, hogy városon belül mennyivel lehet hajtani. Elvették a jogosítványod. – Lerúgtam az éjfekete kopogót a lábamról, felhúztam lábaimat magam mellé és a hosszú pulóverem bojtjaival szórakoztam. Talán most kellene elmondanom. Amíg még ilyen harapós. Talán észhez térítene és nem ragaszkodnék annyira ahhoz, hogy megtartsam. Egy aprócska élet, ami a véletlen műve volt. Azén hibám, mert képtelen voltam fejben tartani a tablettákat. És most miattam kárhoztatik halálra. Szörnyeteg vagyok… De nem, nem ez a megfelelő alkalom. Egy egész hétvége vár még ránk, talán előbújik a csigaházból a vicces, játékos Noah és akkor elmondhatom. Ujjaim hasamat cirógatták, de ebből Ő nem sokat vehetett észre. Szemem továbbra is a forgalmas városra szegeztem, testem azonban nagyon is vele volt. Bizsergett, izzott és pillantásaival egyre intenzívebb érzés bontott virágot az ágyékomban.
-Hozzá szoktam a hangulatingadozásaidhoz Noah. – Feleltem szárazon, ujjaimmal végigszántottam hajamon, majd az ölembe ejtettem őket és csak akkor fordultam feléje és engedtem meg magamnak egy apró mosolyt, amikor elém rakta a krémszínű ajándéktasakot. Ebből a szempontból nagyon is lehengerlő és igazi úriember. Az már más kérdés, hogy vannak olyan pillanatai, amikor a szart is képes lenne kiverni belőlem egy lovaglóostorral. Izgatottan túrtam a táskába és csippentettem ujjaim közé a piros csipke csodát. Tágra nyílt szemmel néztem a címkét, majd az árcédulát. Túl sokat költ rád… harsogta tudatalattim.
-Nem, a piros jó lesz. Szeretem a pirosat. – Hajoltam oda hozzá és lágy csókot nyomtam a szája sarkára. Nem szokásom, próbálok csak akkor felengedni, amikor Ő akarja, de iszonyatosan nehéz visszafognom magam. - És a kiegészítők is biztos gyönyörűek. – Mosolyodtam el és még néhány percig csodáltam a ruhát, csak azután tettem vissza a táskába.
Szóval magángépe is van a szarházinak. Ugyan, mit hittem, mikor centeket forgatott a szájában babarágóka helyett. Nem is értem, miért lepődöm meg ezen. Legutóbb nem magángéppel repültünk Atlantába. Vagy talán mégis és az emlékezetem játszik velem? De nem, mert határozottan nem erre a gépre emlékszem, ami most hatalmasnak tűnik a kocsi mellett.
-Értettem. – Rövid válasz volt, de felfogtam mindent. A gépen kell átöltöznöm és ha nagyon könyörgök, talán elhagyjuk az ágyat és bebarangoljuk Párizst. Mennyire szeretném, kéz a kézben andalogni a városban, megnézni az Eiffel tornyot, jókat enni és nevetni. De kár álmodozni… nagyon is tudom, mi lapul abban a sporttáskában, ami mellé az enyém került.
A kocsi hirtelen lefékezett, én nagyot sóhajtottam, Noah-t pedig mintha elfogta volna a lelkesedés. Legalábbis ezt éreztem, ahogy kipattant a kocsiból. Meg sem vártam, míg az én oldalamra ér, kiszálltam és tűsarkaimon egyensúlyozva becsaptam a kocsiajtót. Inkább hallottam, mint láttam elégedetlenségét. Nesze neked Holloway. Megigazítottam feljebb csúszott ruhámat, bár azt hiszem jobban értékelte volna, ha többet mutatok formás combjaimból, csak hogy Mr Holloway másik kellemetlen szokása a féltékenység.
-Nem is mondtad, hogy saját géped is van. – emeltem kezemet a szemem elé és úgy pillogtam fel a hatalmas masinára. Hófehér volt, rajta valami ismeretlen mintha. Mintha láttam volna már valahol, de nem emlékszem hol.
Hutch a hátunk mögött kullogott a csomagokkal, ahogy feltipegtem a lépcsőn. A repülő persze csodás volt. Lakkozott fa és citrus illat áradt mindenből. Tömör fa bútorok várták az utasokat.
-Nem akarsz körbevezetni? – Emeltem szemmagasságba a tasakot, ami a piros ruhát rejtette. Nekem csak a hálófülke kell, semmi más. Ja és a mosdó… a repüléstől kikészülök. Hol is van a gyógyszerem? Egyáltalán, szabad ebben az állapotban bármilyen tablettát bevennem? El kell mennem egy orvoshoz, de sürgősen…
Vajon mikor tűnik fel neki, hogy az átlagosnál jóval kevesebbet kommunikálok vele? Istenem, adj időt, mert jelen pillanatban semmi másra nem vágyom, minthogy maga alá gyűrjön és addig keféljen, amíg nem könyörgök azért, hogy hagyja abba. ÉS ebben a percben gondolkodnom kellene… erősen.

Remegő térdekkel álltam előtte, kezemben a táskát szorongatva, miben ott lapult az a gyönyörű ruha, amit viselnem kell ma este. Csakhogy egyáltalán nem érzem úgy magam, mint aki csillogni fog a nap folyamán. Szívem szerint le sem venném ezt az agyonmosott pamut ruhát. Egész nap ebben lófrálnék, lófarokba fogott hajjal, smink nélkül. Minden kimondott szava eltörpül az mellett, hogy terhes vagyok. Babánk lesz, egy gyönyörű gyermek, akinek létezéséért már most felelőséggel tartozom és akit anélkül, hogy ismerném, már most rajongásig szeretem. Vajon Noah is képes lesz ugyan erre? Vagy amint megtudja, ellök magától. Nem tudom, melyik fájna jobban. Ha arra kérne, vetessem el vagy ha visszafordítaná a gépet és elhagyna. Olyan rövid idő alatt képes vagyok megszeretni valakit. Nem kellet volna igent mondanom neki, a szerződést sem kellett volna aláírnom.
Ms Seraphina Carmen Alvarado Munez kijelentem, hogy a fent leírtaknak mindig és mindenhol megfelelek.
Csupán néhány szó, mégis beleégett a memóriámba. Több tucat oldalon át ecsetelik, mi mindennek kell megfelelnem. Nem csókolhatom, csak ha Ő csókol meg. Nem mutatkozhatok idegen férfiak társaságában. Nem vagyok a szeretője, csupán egy csinos barátnő, aki kedvességből kíséri el mindenhová. És legutolsó sorban… a legfontosabb. Nem szerethetek bele.
Ezzel már réges rég elkéstem. Már akkor szerettem, amikor még csak pár hete voltunk együtt. Már akkor magával ragadott személyiségének egy olyan része, amit ritkán mutat meg másoknak, többek között nekem is. Aztán fordult a kocka, kimutatta a foga fehérét, de akkor már túl mélyen voltam a szakadékban, hogy visszakapaszkodjak és ami azt illeti, nem is akartam. Szeretem olyannak, amilyen. Ennyire egyszerű.
Most mégis félek. Rettentően félek attól, hogy elveszítem és a világom szétesik. Nem érdekel a pénz, leszarom a gyémántokat. Nekem Ő kell, nem a milliárdjai.
Megmarkolta a csuklómat és önkéntelenül is pár nappal ezelőtti álmom jutott eszembe. Most már mindig ez lesz? Ilyen durva lesz velem? Nem akarom, ebben az állapotban meg pláne nem. Elsétáltunk pár impozáns bútor mellett, néhány fehérre mázolt ajtó mellett, míg végül elértünk a fürdőszobáig. Elmosolyodtam zavarán és nagy szemekkel vettem szemügyre a hálószobánkat. Belsőm elolvadt, ahogy kimondta… hálószobánk.
A levegőt, amit isten tudja mióta tartottam bent, most hangosan távozott belőlem, ahogy az ajtónak préselt. Combjaim találkozásánál éreztem kemény férfiasságát, ahogy hozzám dörgölőzik. Fordult bennem valami, a légzésem szapora lett, cseppfolyós halmazállagú lettem a másodperc tört része alatt. Ujjaim hajába túrtak, magamhoz húztam és ugyan akkora hévvel csókoltam vissza, ahogy az ő ajkai falták az enyémeket. Istenem, mióta vártam erre a csókra. Napoknak tűnnek ezek az órák, amíg a repülőtérre érkeztünk. És olyan hűvös volt, olyan távoli. Sosem tudom mikor teszek jót vagy rosszat. Annyira nehéz kiigazodni rajta.
Csókja követelőző volt és meglehetősen vad, így levegő után kapkodva, kábán léptem el mellőle és az ágyon pihenő táskám után nyúltam. Elhúztam a cipzárt és elém tárult a bizonyíték, amit gondosan elrejtettem… Egy pillanatra elfehéredtem, de nagy levegőt vettem, a táska mélyére tuszkoltam és elővettem a gyógyszereim. Nem vehetem be őket. Ha beveszem, megmérgezem vele a babát. Azt pedig nem szeretném. Én akarom ezt a parányi csomócskát bennem.
Mégis a gyógyszereimmel együtt léptem meg a mosdóba, behúztam magam mögött az ajtót és lepakoltam a gyógyszereket a csillogóra polírozott márványlapra. Kipattintottam mindegyikből egyet, majd a megnyitott csapnál a lefolyóba engedtem őket. Megittam néhány korty hidegvizet és kellemesen felfrissültem tőle. Beletúrtam a hajamba, nedves ujjaimmal eligazgattam a rakoncátlan tincseket és miután elzártam a csapot és magamhoz vettem a tablettákat, kiléptem a szűk helyiségből. A padlót fixírozva mentem a táskámhoz, beledobtam a gyógyszereket és amikor felnéztem, Noah tökéletes felsőtestével találtam szemben magam.
Istenem, kérlek… ne most. A gyomrom liftezik, a melleim fájnak, súlyosan lefelé húznak, hiperérzékeny vagyok minden érintésre. Mégis teljesen készen várom Noah-t. Combjaim találkozásánál az izmok összerándultak, kellemes nedvesség töltött el. Most nem, le kell dőlnöm. Nem bírnék eleget tenni szexuális éhségének.
Kikerültem és fáradtan dőltem az ágyra. Jól esett a matrac puhasága, a jellegzetes Noah illat, ami bekúszott orromba és rabul ejtett. Izmaim elernyedtek, pillám nehezek lettek, de nem szabad aludnom. Korholtam magamat.
-Fáradt vagyok Noah és nem érzem jól magam. Csak hozzád szeretnék bújni és túlélni a repülést. Tudod, hogy mennyire félek tőle. – Ahogy kimondtam, a gép mozgásba lendült, kerekei csikorogva indultak útnak és pillanatokkal később már Las Vegas terült el alattunk.
-Kérlek… – Nyújtottam felé kezem és lejjebb tornáztam magam az ágyon, de ügyetlenségemre az egész táskám a földre borult. Falfehéren nyúltam utána és pakoltam vissza bele mindent, beleértve a pozitív terhességi tesztet is. Az volt a legelső, amit visszanyomtam a mélyére.
-Francba… tök béna vagyok. – Mérgesen dobtam a táskát az ágyra, egyik kezemet csípőmre tettem, másikkal a homlokomon babráltam. Még egy pillanat, egy érintés, egy szó és elbőgöm magam. Senki nem mondta, hogy nehéz a terhesek élete. Fáj a fejem a visszatartott sírástól, hányingerem van és mindezek tetejébe Noah ingerlően közel van hozzám tökéletes testével. Nem tudom, minek tegyek eleget. Gyomromnak, ami erőszakosan tör felfelé vagy a nemi szervemnek, ami lüktet a lábam között.
Csak éljem túl ezt a pár órát… semmi mást nem kérek.

Nem is értem, miért hittem azt, hogy könnyű menet lesz Mr Szexmániással. Azt hittem megérti, hogy nem vagyok túl jó állapotban. Hányingerem van és félek… rettentően félek. Nem csak a repüléstől, ez mellett eltörpül a tény, hogy terhes vagyok. Persze a tesztek hibázhatnak, de akárhogy is próbálok elsiklani felette, két teszt nem hazudik. Biztosat mégis csak az orvos tud majd mondani.
-Nem tudom Noah, bevettem a gyógyszert. Nem azonnal hat, még várni kell. – Ez volt a lehető legokosabb mondat, ami eddig elhagyta a számat. Idő… igen, ez kell nekem. Idő, amíg átgondolhatom, hogy mondjam meg neki az igazat. Hogy nem a repülés miatt van hányingerem. - Igen, tök komoly. Nem vagyok mindig olyan állapotban, hogy kielégítsem a mérhetetlen szexuális éhséged. Ez nem az a pillanat, amikor kedvem van hozzá. Fáradt vagyok, nem érzem jól magam. Csak le szeretnék ülni… vagy feküdni. Olyan nagy kérés ez? – Ügyes vagy Sera, bírd ki… nincs sok hátra. Leültem mellé, távolságtartóan, ölembe ejtettem kezem, de nem bírtam ki, hogy ne simítsak végig még lapos hasamon. Én szeretném ezt a babát. Még nem láttam, azt sem tudom mekkora, hány hetes. Már az sem érdekel, ha Noah tajtékzik majd a dühtől és kidob a gépből ejtőernyő nélkül. Szükségem van valakire, aki feltétel nélkül szeret és egy szerek ilyen. Szeret amikor elfelejted megvenni a kedvenc játékát és szeret akkor is, amikor a karjaidban éri az álom. Sosem fogom megérteni, miért félnek a férfiak egy gyerektől. Olyan gyönyörűek és ami babánk nem is lehet más, mint csodaszép. Noah szemeivel és magasságával igazán csábos lesz majd. Feltéve, ha lány lesz, de ha kisfiú, akkor ő is képes lesz bugyiszaggató mosolyt villantani, akárcsak az apja.
Kövér könnycseppek csordogáltak arcomon, úrinőhöz nem méltó módon, kézfejemmel töröltem le őket és mocorogni kezdtem az ágyon. Kész… ennyi volt. Most kell elmondanom.
Hátat fordítottam neki, éreztem magamon értetlen tekintetét, ahogy a táskámban kotorászva megtaláltam azt, amit kerestem. A markomba gyűrtem, csak nem elveszett ujjaim között és kezemet az ölembe ejtve fordultam ismét hozzá. Minden bátorságom kellett ahhoz, hogy végre elmondjam neki a titkot, amit már egy ideje sejtettem, mégis csak ma reggel nyert bizonyosságot.
-Valamit el akarok mondani neked. Kérlek hallgass végig és ne szakíts félbe. – Mondtam szipogva, visszanyelve könnyeimet, erősen szorongatva a pozitív tesztet. Nyeltem egyet, majd még egyet és a szám szóra nyílt, de egy hang sem jött ki. Mély, tisztító levegőt vettem, szemeimet összeszorítva fújtam ki a levegőt leküzdve az egyre erősödő hányingert.
-Terhes vagyok. – Keze után nyúltam és felfordított tenyerébe raktam a tesztet. - Semmit nem várok el tőled. Nem kell részt venned az életünkben. Pénzt sem kérek, semmit sem. De arra kérlek, ne is próbálj meg arra kérni, hogy vetessem el, mert nem fogom. Szeretem őt… ahogy téged is szeretlek. Te elhagyhatsz, de őt nem engedem el. – Tenyerem hasamon pihent és már nem érdekelt, hogy sírok. Szinte zokogok, testemet rázza a sírás, de nem érdekel. Felkészültem a legrosszabbra. Semmi olyan nem történhet, amit ne pörgettem volna le a fejemben. Dühös lesz, átkozottul dühös. Megvádol majd azzal, hogy szándékosan tettem. Elhord majd mindenféle kurvának és amint landol a gép Párizsban, felültet egy turista osztályra és visszarepít Vegas-ba.
-Ne legyél dühös ránk, kérlek Noah. – Néztem fel rá könyörögő szemekkel. - Elfelejtettem a tablettákat. – Suttogtam bűnbánóan, majd a táskám után nyúltam és a maradék ruhát visszapakoltam bele. Letettem Noah mellé a csipkeruhát rejtő ajándéktáskát.
-Erre már nem lesz szükség. Ha leszáll a gép, gondolom többé nem látjuk egymást. – Borzalmas érzés tudni, hogy soha többet nem érezhetem az illatát, nem ölelhetem és nem csókolhatom majd, de lesz egy aprócska lény, aki majd emlékeztetni fog rá. Akit majd ugyan úgy fogok szeretni, mint ahogy Őt szeretem.
Elvettem a táskát az ágyról, a karomra akasztottam és abban reménykedtem, hogy lesz elég erőm kimenni ebből a szobából, de képtelen voltam rá. Visszaültem mellé és némán hallgattam, ahogy légzése lassan megnyugszik. Szó nélkül kucorodtam az ölébe, ajkaimat a nyakához nyomva. Magamba szívtam az illatát, hogy emlékezzek rá akkor is, ha már nem leszünk együtt.
Leszarva a papírt amit aláírtam, ajkaimat az övére tapasztottam és addig csókoltam, míg a levegő elfogyott a tüdőmből. Nagyon is hasonlított ez inkább egy búcsúcsókra, mint két szerelmes vad, heves csókjára. Elengedtem, kimásztam az öléből és az ajtóhoz léptem. Ujjaim a kilincsre tekeredtek, de még nem nyomtam le. Vártam a csodát… azt vártam, hogy felpattan, magához ölel, végigcsókol, ahogy azt a rendes apák szokták örömükben. Csak hogy az én Noah-m távol áll a normálistól…

Homlokomat az ajtónak nyomtam, ujjaimmal a kilincset szorítottam, de olyan erővel, hogy elfehéredtek ujjvégeim. Mégis mit vártam? Pontosan tudtam, hogyan fog reagálni. Tudtam, hogy ordítani fog velem, elhord majd minden szerencsétlennek és azzal is tisztában voltam, hogy felbontja a szerződést. Akkor mégis miért szorít ennyire a mellkasom? Miért folyik patakokban a könnyem, mikor tudtam, mennyire mérges lesz. Tűrtem minden egyes szót, amit kiejtett a száján, hallottam, ahogy tajtékzik a dühtől. Mégis, agyam egy kicsi része nem akarta, hogy mindezt szó nélkül hagyjam. Megfordultam, letöröltem a könnyeimet és minden sérelmemet, amit átéltem, rázúdítottam.
-Szerinted nekem olyan egyszerű? Szerinted én felkészültem egy gyerekre? Kurvára nem vagyok kész Noah, de megtörtént. És akármennyire vagyok még én is gyerek, vállalom a felelősséget. Nőj fel, lépj ki a csodaváradból és gondolkodj úgy, mint egy felnőtt. Ha már annak tartod magad. – Kezem hasamon pihent, úgy öleltem át magam, mintha megóvhatnám a babámat attól, ami most vár rá. Nagyon is jól hallja, mennyire seggfej az apja és mennyire nem akarja őt. Szegénykém… de nem kell félnie, nem engedem, hogy baja essen.
Már nem is tudom, mi volt az, amit hozzávágtam. Talán egy fésű vagy dobozka, ami a szobát díszítette. Jól esett, nem mondom, de a haragom cseppet sem hagyott alább. Ezt akartad Holloway? Mert nem fogom hagyni magam.
-Megmondtam, hogy nem kérünk belőled. Se a baba és most már én sem. Nem kell a francos pénzed, a támogatásod. Egyedül is felnevelem. De jól figyelj rám… soha a büdös életbe nem fogod látni. Nem érdekel, hogy könyörögsz majd, térden csúszva, ajándékoktól rogyadozva. Leszarom… – Azt hittem, ha kiadom magamból a mérget, ami már hetek óta gyűlt bennem, könnyebb lesz az életem, de tévedtem. Ugyan azt teszem, mint amit az előbb Ő is tett velem. Megbántom… pedig 20 perccel ezelőtt még bármit megtettem volna érte.
-A te gyereked. Hetek óta nem voltam senkivel, csak veled. Úgyhogy ne akaszd másra a felelősséget. Te nem bírsz a farkaddal és a beteges mániáddal. Hány nő tűri el, hogy megkötözd és lovaglóostorral csapkodd? Elbaszott egy szarházi vagy Holloway. – Tüdőmből a levegő elfogyott, kapkodva vettem egy újabbat és tovább folytattam nem túl kedves mondandómat. Megérdemli…
-Nem veszed el tőlem a babát. Magadat sikerült ellöknöd, nem hagyom, hogy őt is bántsd. Nem megyek orvoshoz, még akkor sem, ha fejre állsz. - Észre sem vettem, mikor kezdtem el ismét sírni. Már csak arra lettem figyelmes, hogy a pamutruhám átázott a mellkasomon. Szaporán szedtem a levegőt és próbáltam lenyugodni. Nem Noah kedvéért vagy az én kedvemért... egyes egyedül a baba miatt.
-Az a rohadt gyűrű, ami az anyádé volt nálad van. Azóta ott pihen a széfedben, amióta visszaadtam, mert nem tetszik. – Tetszik az a gyűrű, sőt, nagyon is, de mondanom kellett valamit és az anyjával nem akartam megbántani. Annyira gonosz nem vagyok. - És ha most megbocsájtasz, a gyerekem és én távozunk. Csinálj magaddal, amit akarsz. Dugd meg az összes alkalmazottad, az sem érdekel. – Kinyitottam az ajtót és akkora erővel csaptam be magam után, amekkorával csak tudtam. Lábaim önkéntelenül is a személyzeti kabinok felé vittek és a középsőbe be is nyitottam. Itt is citrus illat fogadott, gondosan megvetett ágy és anélkül, hogy levettem volna a cipőmet, az ágyra dobtam magam. A takaró alá bújtam, összekucorodtam és zokogtam. Isten tudja mennyi ideig tettem ezt, a fejem már fájt, a szemeim égtek, végtagjaim elgémberedtek. Ujjaim hasamat cirógatták és az elmúlt óra eseményei gondolkodtam.
-Nem lesz semmi baj. Nem kell félned. Apukád egy seggfej, de kedves is tud lenni. Szeretlek kisbogár. – Mély, álomtalan álomba zuhantam és már csak arra ébredtem, hogy a pilóta hangja tölti be a szobát. Mély baritonja simogatta megsebzett lelkem. Egyáltalán nem így képzeltem ezt a hétvégét. Andalogni akartam a szerelem városában, felfedezni új és ismeretlen helyeket. Ehelyett távol vagyunk egymástól és érzem, hogy ez a távolság egyre csak nőni fog, ahogy a pocakom növekedésnek indul.
Összeszorult a szívem és ismét elsírtam magam. Gyenge vagyok, gyengévé tesz engem Noah. Az a mérhetetlen szerelem, amit iránta érzek, még engem is meglepett. Nem tudtam, hogy képes vagyok ilyen mély és intenzív érzelmekre.
Éreztem, ahogy a gép lassan eléri az aszfaltot, ahogy lassul és kellett néhány perc, mire összeszedtem magam annyira, hogy kikászálódjak az ágyból. Még csak utánam sem jött. Vajon végigkefélte az utat, ameddig én aludtam? Nem, ezt nem tehette… Megráztam a fejem hátha így majd a gondolatok is elröpülnek a szoba valamely sarkába, de velem maradtak.
Cipőmet az ajtó előtt találtam meg, bár nem is emlékszem arra, hogyan került le a lábamról. És az ajtó… mintha becsuktam volna magam után. Most azonban nyitva van. Talán utánam jött? Meggondolta magát? Kár beleélnem magam, Ő aztán sosem fog megváltozni. Nem akartam látni, távol akartam tudni magamtól, mert ha a közelemben van tudom, hogy még én leszek az, aki a bocsánatáért könyörög majd. Most az egyszer nem… becsuktam az ajtót, visszamásztam az ágyba és összegömbölyödve vártam. Másodperceket… perceket…
Jönnie kell… fontos vagyok neki, Ő maga mondta. Több mint egy átlagos kurva. Egy baba nem állhat közénk. Ő a mi kisbabánk… vér a vérből.

Hiába is igyekeztem, a könnyeim csak úgy jöttek maguktól. Már nem is azon sírtam, hogy Noah mekkora pöcs volt, hanem attól eredtek meg ismét, ahogy a kicsi, kék szemű, barna hajú kisfiúra gondoltam, akinek meghalt az anyja. Tudom, hogy fél, hisz a szemében visszaköszönt ez az érzelem, amikor elmondtam, hogy terhes vagyok, de én is félek. Hiába van családom, apám és anyám, leszarják, hogy élek e vagy halok. Nekem megszűntek létezni, nem tekintek rájuk szülőkként. Nem akarom, hogy az én kisbabám is így érezzen. Azt szeretném, ha rajongásig szeretné az apját. Azt akarom, hogy minden napot együtt töltsenek. Semmi másra nem vágyom, csak normális családra, ahol apa és anya mindent megtesz ezért a csöpp életért.
Jelen pillanatban anya bármit megtenne érted, apa viszont látni sem akar minket.
Pocakomon pihent tenyerem, szemhéjai súlyosak lettek és hiába is küzdöttem, a fáradtság legyőzött. Álmomban hatalmas pocakom volt, egy lepukkan lakásban ültem, a hajam ragacsos volt, ruháim koszosak és irdatlan bűz terjengett. Nem mozdultam, bár éretem, hogy könnyek marják arcomat. A babám azonban nagyokat bukfencezett a pocakomban. Jól érezte magát, olykor megpihent, de többnyire nem hagyott nyugodni. Sokat rugdalt. Semmim nem maradt, csak ő. Egyedül voltam, magányosan, az utolsó hónap utolsó napján. Elment… elhagyott egy másik nőért. Feladtam mindent, Ő mégis elhagyott. Az új nő is barna, meglepően hasonlít rám. De hozzám nem ér fel. Engem nem lehet csak úgy pótolni. Együtt láttam őket az újságban. Noah boldog, kiegyensúlyozott. Én szenvedek és megszakad a szívem.
Egyedül maradtunk… csak te és én. Anya szeret téged kincsem…
-Anya szeret téged. – Suttogtam a párnába, amikor felébredtem kimerítő álmomból. Fáztam, rázott a hideg, égett a szemem a sok sírástól és tudtam, hogy nem vagyok olyan állapotban, ami megengedné, hogy nyilvánosság elé lépjek. Pedig meg kell tennem. Eleget kell tennem a szerződésben leírtaknak. Már ha ez a szerződés még érvényben van. Ismerem, csak egy telefon és máris ugyan az vagyok, aki hónapokkal ezelőtt. Luxus prosti, aki érzelem nélkül kefél és aki élvezi a csillogást. Nem akarom… nem akarok újra a régi Seraphina lenni. Boldog voltam mellette, még akkor is, amikor a szart is kiverte belőlem szex közben. Mert tudtam, hogy utána az az ember lesz, akibe beleszerettem. A gondoskodó, a kedves, a figyelmes Noah. Ma azonban az a Noah tört a felszínre, akitől félek és akitől a józan eszem távol tartana.
Észre sem vettem, hogy valaki bejött a szobába. Már csak arra eszméltem fel, hogy a puha matrac benyomódik súlya alatt és hátam kemény mellkasának szorul. Némán hallgattam szaggatott lélegzetvételét, mondandójának minden egyes szavát és a mécses, amit gondosan őriztem a lelkem polcának legtetején, eltörött. Pedig azt hittem, több könnyet már nem tudok ejteni.
Szipogva, orromat dörgölve fordultam vele szembe, egyenesen kék szemeibe néztem és egy pillanatra újra elhittem, hogy köztünk komolyabb dolgok is történhetnek.
-Elcseszted Noah. Hogy hihetted azt, hogy direkt csináltam vagy hogy nem a tiéd? Én sem vagyok kész erre a babára, de Ő úgy döntött, hogy velünk akar élni. Félek, piszkosul félek attól, hogy nem leszek jó anya, de hidd el, azt sem engedném meg, hogy te rossz apja legyél. Tudom azt mondtam, egyedül is menne, de hazudtam. Nem tudnám végigcsinálni egyedül, de nem akarom megszakítani a terhességet. – Szívtam be alsó ajkam és kicsit eltávolodtam tőle. Ezt most meg kell beszélnünk. Muszáj, nem tehetünk mást.
-Elmegyek veled arra a puccos estre. Megpróbálok csinos lenni, de ne várd el tőlem, hogy most néhány napig teljesítsem a kívánságaidat, mert nem lennék képes rá. Ordibáltál velem. Ezelőtt sosem tettél ilyet. Megijesztettél… – Töröltem le egy újabb kósza könnycseppet. - Ami meg az orvost illeti, jobb szeretnék a sajátomhoz menni. Nem bízom meg másban. – Tudom, eszébe se jutna elkábítva betolatni egy műtőbe, hogy elvegyék a babámat, de azok után, hogy kiabált velem és tört-zúzott… még mindig félek.
Szorosan összezártam szemeit, majd újra kinyitottam és felültem az ágyban. Kócos hajamtól szinte felismerhetetlen lettem, elmosódott sminkemtől úgy festettem, mint egy cirkuszi bohóc és a ruhám… gyűrött volt és kinyúlt.
-Mennyi ideig aludtam? – Fordultam felé, rendezgetve tincseimet és a szívem összeszorult attól a nézéstől. Miért nem tudsz te is ugyan olyan lenni, mint a többiek? Miért vagy ennyire különleges?
Anélkül, hogy bármi jelét adtam volna közeledésemnek, lehajoltam hozzá és finoman megcsókoltam.
Sírástól puha ajkaim óvatosan csókolták ajkait, félve a visszautasítástól. Amikor azonban nem ütköztem ellenállásba, ajkaim szétnyíltak és nyelvem felfedező útra indult a szájában.
-Szeretlek Noah és ezen nem tudsz változtatni. Ő is szeret téged. – Néztem le mosolyogva a hasamra. Ugyan még semmi jele annak, hogy egy aprócska élet növekszik bennem, én nagyon is tudom, hogy az agyonrágott, agyonlapozott könyvemnek egy új fejezete kezdődött el ma…

Annyira vágytam a közelségére, hogy az megrémisztett. Soha nem éreztem így még senki iránt, de ezt annak is betudom, hogy féltem szerelmes lenni. Nagyon jól tudom, hogy egy kurva nem lehet szerelmes, mert ha ez bekövetkezik, lőttek mindennek. Noah előtt is volt egy férfi, jóval idősebb volt nálam, de meg se közelítette apám korát. Szeretett, bármit megtett volna értem és azt hiszem, ez fordítva is igaz volt, mégsem működött. Elengedett és amikor az életem mélyponton volt, akkor jött Ő és rángatott ki a keserűségből. Először féltem tőle, ijesztőnek találtam furcsa szexuális szokásait és sokszor otthagytam. Elfutottam, napokra eltűntem, elzártam magam tőle, de idővel rájöttem, hogy függök tőle. Olyan nekem, mint egy drogos napi adagja. Minél hosszabb távon vontam meg magamtól, annál jobban szenvedtem. Beláttam, hogy nem vagyok képes nélküle létezni. Beleszerettem annak ellenére, hogy a kapcsolatunk eleve halálra van ítélve.
-Ez nem igaz. – Ráztam meg a fejem ellentmondóan. - Nem bántasz állandóan. Olyan sokat köszönhetek neked. Fel sem tudnám sorolni. – Összeszorult a szívem, vérem a fülemben dobolt, a gyomrom liftezett. Tudtam, hogy kétségbeejtő helyzet lesz, de nem számítottam rá. Nem is tudom igazán, mire számítottam. Kiabálásra nem, csúnya szavakra se, mégis megkaptam mindkettőt. Vajon komolyan is gondolta őket, vagy a csak a pillanat hevében jöttek a nyelvére? Rémisztő a tudat, hogy egy aprócska élet éket verhet közénk.
-El akarok menni, veled akarok lenni Noah. Ha ehhez az kell, hogy bájologjak a többi milliárdossal, akkor megteszem. Unatkoznék a szállodában és a világért sem hagynám, hogy a kéjenc, milliomos szukák rajtad legeltessék a szemüket. – Húztam fel az orrom, majd halványan elmosolyodtam. Jól tudom, milyen reakciót vált ki a nőkből. Nagyon is ismerem azt a nézést, amivel megajándékozzák Őt. A kósza pillantások és érintések, az ócska utalások arra, mennyire tisztelik a munkáját azt, amit a világért tesz. Minden ismeri, hisz minden nap olvashatsz róla az újságban, de senki nem lát a jól szabott öltöny alá úgy, ahogy én. Senki nem tudja, milyen gyengéd és gondoskodó, ugyanakkor mennyire félelmetes, basáskodó és mennyire képes uralkodni rajtam. Régen visítva rohantam volna el tőle, mostanra azonban annyira megszerettem, hogy csak akkor leszek hajlandó megválni tőle, ha sírgödörbe pakolnak.
Már nem sírtam, már nem éreztem késztetést arra, hogy eltoljam magamtól kiélvezve azt a jogomat, amit magánszférának neveznek. Minél közelebb akartam kerülni hozzá, így visszabújtam mellé az ágyba. Olyan közel simultam hozzá, amennyire csak tudtam. Magamba szívtam émelyítő illatát és boldogan vettem tudomásul, hogy csak az enyém. Senki másé.
-Fejezd be Noah. Már akkor megbocsájtottam, amikor beléptél ebbe a szobába. Az, hogy utánam jöttél, sokat jelent nekem. – Túrtam bele sörényébe. Hiányozna, ha nem lenne. Egész lénye olyan intenzív erővel hat rám, amit képtelen vagyok szavakba önteni. Nem bírtam egy helyben lenni. Amilyen hirtelen bújtam hozzá, most olyan hirtelen ültem fel. Csendben hallgattam monológját, könnyes szemmel, mosolyogva küszködtem azzal, hogy ne kotyogjak közbe vagy ne vessem rá magam azonnal. Ha nem ismerném, biztos azt mondanám, két személyiség lakozik adoniszi testében. Egyik percben kedves és odaadó, a másikban gonosz és sértő. Nem tudom, melyiket szeretem jobban, de tény, hogy hiányozna, ha csak egyik énjét látnám nap mint nap.
-Ne kefélj egész Vegas-al, csak hogy rájöjj, szeretsz engem. – Mosolyodtam el, bár a szívem mélyén tudtam, hogy ez így van. Nem hazudna nekem. Hivatalosan nem vagyunk pár, bárkivel szexelhet, akivel csak akar. Én is ezt tehetném, mégis nehezemre esik megtenni.
Csókjai kizökkentettek a szürke gondolatok rengetegéből. A fejbőröm bizseregni kezdett, mellbimbóim megkeményedtek kemény mellkasának érintésétől és vágy sajdult fel combjaim találkozásánál. Emlékszem, mit mondtam percekkel ezelőtt, de egyszerűen nem tudtam parancsolni a testemnek. Mintha minden zsigerem hozzá lenne igazodva, mintha hozzá programoztak volna. Fejemet hátravetve élveztem ajkai érintést puha bőrömön, nyelvem végigsiklott száraz ajkaimon, apró terpeszre nyitottam térdeimet.
-Kívánlak Noah… dugj meg kérlek, mert széthullok. – Könyörögtem ajkaiba, szinte sírva. Annyira feltüzelt, hogy visszafordulni erről a buja ösvényről már szinte lehetetlen volt. Ujjaim automatikusan gombolták háromrészes öltönyének mellény gombjait és csúsztatták le válláról, hogy a padlóra hulljon. Csak ezután estem neki ingének, közben pedig tettem arról, hogy Ő is kapjon valamit belőlem. Nyelven erőszakosan furakodott be a szájába és simított végig Noah nyelvén. Életemben ilyen gyorsan még nem fosztottam meg a keményre vasalt ingétől, mint ahogy most, hogy aztán apró csókokkal halmozzam el tökéletes felsőtestét.
Nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy teljesen készen álljak. Minden mozdulatnál a csipke fehérnemű hozzásúrlódott csiklómhoz és vissza kellett fognom magam, hogy ne sikítsak fel a gyönyörtől. Pedig még csak hozzám sem ért.
A feszültség, ami dolgozott bennem, ki akart törni. Mindenáron… és meg kell hagyni, a legjobb útját választotta annak, hogy távozzon belőlem.

Soha senkit nem kívántam még ennyire és soha senki nem tudott csupán egyetlen szóval vagy érintéssel felizgatni. Noah mesterien űzte ezt és ki is használta, amikor csak alkalma adódott rá. Nem ellenkeztem, mert tudtam, hogy Ő így fejezi ki az érzéseit. Minden egyes veszekedés agyeldobó szexszel végződött. Megbántott, pengét húzogatott amúgy is sebzett szívemen, de utána addig kefélt, míg ki nem fáradtunk. Mert törődik velem, mert gondoskodik rólam és mert szeret.
-Igen, ezt akarom. – Válaszoltam kipirultan, ajkaim mohón kaptak ajkai után, tűzforró nyelvem az övé után kutatott, lágyan simított végig rajta, birtokba véve. Kezeimet a fejem fölé emelve átbújtatott az elnyűtt pulóveren. Igazán nem bántam, hogy nem vettem fel melltartót. Hátam a puha matracba nyomódott, szám sarkában apró mosolyt bujkált. Elégedett voltam, mert ahogy fölém helyezkedett, éreztem kőkemény farkát a belsőcombomnak nyomódni. Már csak ez az érzés is elég lett volna ahhoz, hogy sikítva elmenjek. Meztelen volt és forró. Tusfürdője illata keveredett bőre aromájával, ami nyugtatólag hatott rám. Ujjaimmal a mellkasához értem és a meztelen bőrön játszadoztam. Tudtam, mit váltok ki belőle ezzel az apró mozdulattal. A szája a nyakamra siklott, majd a vállamra és sietős csókokkal halmozta el felsőtestemet, hogy aztán ráérősen lehorgonyozzon a melleimnél. Ajka a mellbimbómra tapadt és szívni kezdte, amitől azok kemények és feszesek lettek. Ágyékomban visszhangot vert ajka vad játéka. Egyre síkosabb lettem, egyre jobban vágytam arra, hogy kitöltsön, hogy birtokba vegyen.
Engedelmesen emeltem meg csípőmet, amikor megéreztem tenyerét a fenekemen. Lenéztem rá és amikor megláttam kéjes vigyorát az arcán, a testem jelzett. Apró remegés futott végig gerincemen, ahogy fogai gyengéden érintették érzékeny, duzzadt résemet. Minden idegvégződésem vigyázban állt, képtelen voltam nyugton maradni. Vállai szétfeszítették lábaimat és a kéj végighullámzott rajtam. Hüvelyen összerándult, a torkomból feltörő halk nyöszörgésem keveredett Noah zihálásával. Összeszorított szemekkel, levegő után kapkodva, ajkaimon mosollyal nyugtáztam, hogy lekerült rólam a zokni.
Ujjaival nyitva tartott és nyelve lecsapott lüktető csiklómra. Gerincem hátrafeszült, már nem törődtem azzal, hogy az ajtó – akárcsak én – tárva nyitva van. Vágytam rá, érezni akartam a szerelmét. Már az is elég volt egy kisebb orgazmushoz, hogy láttam fejét a lábam között. Minden egyes nyelvcsapással egyre közelebb lökött az orgazmus felé. Vonaglottam a gyönyörtől, testem összerándult az orgazmus első lökéseitől.
-Istenem! – Vad rohammal élveztem el, veríték gyöngyözött ki a bőrömön, alig kaptam levegőt, mellkasom vadul hullámzott. Noah nyelve már a kisajkaimat szívta és olyan erővel falta őket, hogy beleremegtem a tehetetlenségbe. Duzzadt és érzékeny voltam. Védtelen voltam egy ragadozóval szemben, aki többet és többet vette el tőlem. Pillanatokon belül másodszor jutottam a csúcsra, körmeim a takaróba mélyedtek, halk sikkantással adtam a tudtára, hogy elég volt, szünetet akarok, félidőt, amíg újra magamhoz térek ismét.
Ez az idő épp elég volt arra, hogy fordítsak a felálláson és lelökjem az ágyra. Megcsókoltam és éreztem önmagam sós, ragacsos ízemet. Fogaimat alsó ajkába mélyesztettem, nyelvem enyhített a fogaim okozta fájdalmon, hogy állát, nyakát, kulcscsontját csókolhassam. Ráérősen nyomtam apró puszikat mellkasára, izmos hasára és követve a kockákat, elidőztem egy kicsit a köldökénél, majd eljutva az ösvényig, megnyaltam a felsőajkam. Hozzá sem értem, de már kőkemény volt. Bármit megadnék azért a pillantásért, ahogyan most néz rám.
Aztán már a kezemben is volt hatalmas, csodálatos farka. A számban… felnyögtem, amikor megízleltem. Amikor éreztem bőre melegségét és bársonyosságát. A nyelvem végig követte a vastag ereket a végétől a tetejéig. Hallottam, ahogy összecsikordulnak a fogai, ahogy minden izma megfeszül alattam és ez csak rásegített arra, hogy tovább kínozzam. Hosszú húzásokkal fejni kezdtem. Noah combja megfeszült én pedig ettől teljesen megőrültem és olyan vadul szoptam, hogy abba belesajdult az állkapcsom. Azt akartam, hogy megbocsásson, amiért hibáztam. Elfelejtettem a tablettákat. Olyan köteléket hoztam létre kettőnk közt ezzel az apró kis malőrrel, amelyet soha nem lehet meg nem történtté tenni. Gyerekünk lesz és amikor majd rám un, akkor sem tud majd elszakadni tőlem, mert ott lesz neki a baba. Fájdalmas érzés kerített hatalmába, a szívem összeszorult a gondolattól, hogy csak azért marad velem, mert teherbe estem. Ettől a furcsa gondolattól vezérelve képtelen voltam leállni. Lassú, ráérős tempóban nyaltam végig a farkát a tövétől a tetejéig, nyelvem eljátszadozott a selymes makkon. Rámarkoltam, mert már nem bírtam tovább szívni. Fel-le húzogattam, miközben szememet az övébe fúrtam. Buja mosoly játszott ajkaimon.
-Szeretnél elmenni a számban? – Hajoltam hozzá, a fülébe búgva, miközben ráültem, duzzadt résembe igazítottam és tovább mozgattam a kezem. - Vagy szeretnél ide élvezni? – Ültem rá lassan és fejemet hátravetettem, amikor teljesen befogadtam. Hatalmas farka felhorzsolta a hüvelyem, felszisszentem a fájdalomtól, de amikor lassan mozogni kezdtem, az érzés elmúlt. Tenyerem mellkasára tapadt, hajam sátorként takart el előle, cirógatva kemény hasfalát.
A feszültség, ami kettőnk közt vibrált, eltűnt. Semmi más nem maradt, csak a szenvedély, a vágy és a kéj, amely súlyosan töltötte meg a levegőt.

Noah pontosan tudja, mivel lehet egy nőt az őrületbe kergetni. Én pedig vagyok olyan elborult, hogy hagyom neki. Lassan kevertem a csípőmmel az ölében, lubickoltam az érzésben, amely átjárta az egész belsőmet és megolvasztotta. A kéj úgy söpört végig rajtam, mint egy gyors vonat. Ujjnyit emelkedtem csak fel, de a hirtelen becsapódástól felszisszentem. Sosem fogom megszokni hatalmas farkát. Ugyan akkor sosem tudnék élni nélküle. Tenyere csípőm két oldalát szorította, ritmust adva vágytól megrészegült, egyeletlen mozgásomnak. A bőröm kipirultan bizsergett, a melleim kemények és feszesek voltak, figyelmet követeltek maguknak. Kezei után nyúltam és rátapasztottam őket a melleimre. Ettől az ártatlan mozdulattól annyi vágy gyűlt az ágyékomban, hogy percekre voltam a mindent elsöprő orgazmustól. A vágy szaga súlyosan és nedvesen töltötte meg a levegőt, a kéj és a feromonok elegye átjárta egész testemet.
Lehunytam a szemem, mintha ezzel kizárhattam volna a külvilágot. Túlságosan kiszolgáltatottnak éreztem magam. Az ajtó nyitva volt, bármikor rajtakaphattak volna minket és ettől elszégyelltem magam. Vajon az előttem lévő nőkkel is megismerkedtek az emberei? Vagy csak én kaptam meg ezt a megtisztelő címet?
Lehajoltam hozzá, csókot loptam ajkáról. Szemtől szembe voltunk egymással, ujjaim hajába túrtak, miközben a világ ott nyüzsgött körülöttünk. Testem megfeszült a gondolatra és még mélyebbre szívtam magamba. Bőröm verítéktől gyöngyözött. Olyan forró és nedves lettem, hogy simán végigcsúszott bennem a farka, egészen a tövéig. Néma sikoly tört fel belőlem, amikor befogadtam teljesen. Olyan mélyen volt, hogy alig bírtam elviselni és oldalra billentettem a csípőmet, de akkor egy rántással alulra kerültem, hátam a matracba mélyedt. Az új pozíció megváltoztatta a szöget, én pedig megnyíltam, teljesen befogadva Őt. A légzésem szapora lett, a vérem lüktetett, torkomból hangos sóhajok szakadtak fel és ujjaim bekalandozták a testemet. A mellbimbóimat morzsoltam, majd fürge ujjaim megtalálták a csiklómat és vadul köröztek addig, amíg már nem bírtam. Valahol útközben elvesztettem a tudatomat, a testem felett a vágyak uralkodtak. Semmi másra nem tudtam figyelni, csak a szex mindent elsöprő késztetésére, a vad vágyra, hogy addig keféljen, amíg a feszültség bombaként nem robban ki belőlem. Még egy utolsó lökés, még egy vad csók, egy újabb hang, ami Noah-ból tört elő és nekem végem volt. Mikor az ágyékom megfeszült rájöttem, hogy már csak pillanatok választanak el az orgazmustól. Egy utolsó mély döfés kellett, hogy cafatokra essek szét a karjaiban. Amikor szétrobbant bennem az orgazmus, testem reszketve követelte közelségét. Zihálva markoltam nyirkos hajába és próbáltam rendezni a légzésem. Még mindig bennem volt, amikor végre sikerült összeszedni magam annyira, hogy meg tudjak szólalni.
-Úristen Noah. – Csúsztam lejjebb, hogy arcunk közel legyen egymáshoz, úgy helyezkedtem, hogy egymás mellett feküdjünk, mert bár szeretem, ha kényelmesnek talál, most levegőt próbáltam kortyolni és súlyától képtelen voltam. - Ez most az agyeldobó békülős szex volt? – Kérdeztem mosolyogva, csatakos hajamat a fülem mögé tűrve. Szemem a falon lógó hatalmas ezüst órára esett és ijedten ültem fel az ágyban.
-A picsába! – Tekertem magam köré a takarót. - Egy óra múlva ott kell lennünk a rendezvényen és nekem „most keféltem” hajam van. Öltözz Noah, én addig elmegyek fürödni. – Odahajoltam hozzá és nyomtam egy apró csókot ajkaira.
-Szeretlek! – Aztán már ott sem voltam. Sietős léptekkel lépkedtem a fürdőszobába. Beálltam a zuhany alá, forró vizet engedtem magamra és hiába is akartam nem az elmúlt órák eseményein rágódni, önkéntelenül is előre tolakodtak a fejemben. Van még remény arra, hogy rendes családom legyen. Olyan emberekkel, akik szeretnek és törődnek velem, akiknek fontos a véleményem és akik figyelnek rám. Noah meg tudja nekem ezt adni. Képes boldoggá tenni minket.
Hajat mostam, alaposan végig suvickoltam magam, illatozva léptem ki a mosdóból és mindezt röpke fél óra alatt tettem meg. Kapkodtam, bevallom, így a hajamat sem tudtam rendesen megszárítani, szóval az est végére úgy fogok kinézni, mint egy birka.
Beletúrtam az ajándéktáskába és kivettem a tűzpiros ruhát. Elgondolkodva néztem és arra a megállapításra jutottam, hogy ez túl rövid lesz. Noah-nak nagyszerű ízlése van, de ezt nem vehetem fel. Kurva vagyok, nem kell rátennem még egy lapáttal azzal, ha úgy is öltözöm. Azt tudtam, hogy piros kiegészítőket kaptam és azt is, hogy Noah nyakkendője színben passzolni fog az én ruhámhoz, szóval felcsaptam a bőröndöm és kivettem belőle azt az estélyit, amit még hónapokkal ezelőtt kaptam tőle. Gyönyörű darab, hosszú ujjas, a háta nyitott egészen a fenekemig. Combig felvágott szoknya résszel, derekán egy apró masnival hangsúlyozva. Belebújtam, megnéztem magam a tükörben és elégedetten mosolyodtam el. Hajamat az egyik oldalra fésültem, leheletnyi sminket vittem fel hibátlan arcomra és a kontrasztot vérvörös rúzzsal tettem csodássá.
Belebújtam a piros Manolo cipőbe, felvettem az ékszereket, a kistáskába gyógyszert, rúzst és púdert tettem, majd Noah keresésére indultam. Nincs elég időnk arra, hogy eljussunk a hotelig. Csupán a nevét tudom. A csomagjainkat majd biztos átszállítják.
Néhány perc után megtaláltam. Mint mindig, most is tökéletesen festett háromrészes öltönyében és kedvem lett volna leszaggatni róla.
-A másik ruha túl rövid volt. Idősek és gyerekek is lesznek ott. – Adtam magyarázatot arra, miért döntöttem úgy, hogy ruhát váltok.
Lassú, kimért lépsekkel közelítettem meg és ügyelve arra, hogy ne kenjem el a rúzsom, lágyan megcsókoltam. Eligazgattam kusza tincseit, lesöpörtem a port a zakójáról és kezemet az övébe kulcsoltam.
Az első nyilvános megjelenésünk veled. Viselkedj és ne okozz gondot anyának.
A hasamat cirógatva néztem fel Noah-ra, majd magammal húzva kiléptem a párizsi levegőre, ahol már várt ránk egy koromfekete, sötétített üvegű Audi s8-as.

Tizenöt centin lebegtem a föld felett, amikor letettem vérvörös Manolo cipőm talpát a párizsi repülőtér betonjára és meg se fordult a fejemben, hogy ez a mennyei érzés néhány órával később a pokolra taszít majd.
Ujjainkat összefűzve követtem a kocsiig és készségesen szálltam be a hátsó ülésre. Elrendeztem a ruhámat, nehogy Noah ráüljön és izgatottan dőltem hátra a bőrülésen. Nagyon ideges voltam. Legszívesebben visszabújtam volna az elnyűtt pulóverembe a most keféltem hajammal együtt és egész nap feküdtem volna. Mégis erőltettem magamra némi kedvet, mert szeretem Őt annyira, hogy ezt megtegyem érte.
Nem csak én vagyok ideges. Abból, ahogy beszél hozzám és ahogy viselkedik látom csak igazán, mennyire ideges ez miatt a rendezvény miatt. Foghatnám arra, hogy a szavazás miatt van, ahol az év emberét választják meg, de magam is tudom, hogy nem ez miatt van. Az egész rólam szól. Rólunk… arról, hogy mit gondolnak majd az emberek, ha végre nyilvánosan is megjelenünk és nem csak néhány ócska, titkon elkapott képről csámcsog a világ. És bevallom, rettentően félek tőle. Sosem bírtam a kritikát annak ellenére, hogy előszeretettel használom. Nem bírnám ki, ha azt olvasnám viszont, hogy cseppet sem illek hozzá és az Ő nagyvilági életéhez. Tudom, mit hisznek rólam az emberek majd és kicsit sem tévednek, de az már a múlt. Igen, a pénze fogott meg először és a sármja, amivel az első pillanatban levett a lábamról. De aztán megismertem és senki, de tényleg senki nem ismeri az igazi énjét rajtam kívül. Nem látnak a jól szabott öltöny alá, nem tudják miféle démonokkal küzd és azt se tudja senki, mekkora szíve van valójában. Csak is én ismerem annyira, hogy elítéljem vagy az egekig magasztaljam.
Ez az apró mozdulat - térdeink találkozása – épp elég volt arra, hogy újra lobbanjon bennem a vágy és az ágyékom fájdalmasan összehúzódott. Mit meg nem adtam volna azért, ha most egy limóban ülnénk, ahol elég hely van arra, hogy csillapítsam az iránta érzett mérhetetlen vágyamat. Benedvesedtem és el kellett húznom a térdem és az arcára koncentrálnom, hogy ne essek neki, miközben egész Párizs mellettünk cikázik.
-Illetlenség lenne nem megkóstolni. Ne aggódj, nem lesz semmi baj, de köszönöm, hogy gondolsz ránk. – Melegséggel tölt el, valahányszor gondoskodik rólam. Eszembe juttatja, miért vagyok az, aki vagyok. Miért igyekszem megfelelni mindenkinek és miért vágyom olyan rettentően a szeretetre. Igénylem a törődést, szükségem van rá, különben összeroppanok. Egész életem hiányt szenvedtem belőle és amióta csak ismerem, a világom teljesen felfordult és Ő lett a világegyetemem központja. Egyetlen tett miatt. Szeret és nem fél kimutatni.
-Kérlek, ne beszélj így az emberekkel. Nem a sofőr hibája, hogy araszolunk az úton. Mindenki meg van őrülve ez miatt a nagy cécó miatt. Ne idegeskedj, mert árt a jóképű pofikádnak. – Odahajoltam hozzá, hogy a vörös rúzs ellenére is egy óvatos csókot nyomjak ajkaira, majd hüvelykujjammal letöröltem a rátapadt festéket. Bár szívem szerint ott hagytam volna. Had lássák csak, kihez is tartozik. Ezt valahogy franciául is a tudtukra kéne hoznom, csak hogy ezen a nyelven nem beszélek. Spanyolul tudok, mert apám megtanított rá. Mellesleg a francia nem épp a kedvencem.
-Fogalmam sincs mit mondtál, nem tudok rá válaszolni és ettől csak még idegesebb lettem. – Túrtam bele hajamba, levegőért kapkodva. Istenem, egész idáig bele sem gondoltam, hogy nekem beszélnem is kell majd. Mert biztos lesz olyan, aki majd próbál kihúzni belőlem ezt azt Noah-val kapcsolatban.
Időm sem volt összeszedni magam, mert megérkeztünk. Követtem Noah-t és a lehető legkecsesebben kiszálltam a kocsiból, hosszú ruhámat a földre ejtve. Úgy festettem benne, mint egy menyasszony. Felnéztem a hotelre, a szépen faragott kövekre, majd vissza a bejáratra és az előttem vadul kattogtató paparazzókra és fizetett fotósokra. Remegő ujjaimat Noah ujjaiba kulcsoltam és boldog, nyugodt mosolyt erőltettem ajkaimra. Követtem Noah-t és mosolyogva pózoltam a villanó vakuk kereszttüzében, miközben gyomrom fel-le liftezett. Rettentő ideges voltam és annak roppant örültem, hogy Noah a derekamra fonott karral tartott, mert nem tudom egyedül képes lettem volna megállni.
Kerek szemekkel léptem be az épületbe és azonnal lenyűgözött a pompa és csillogás, ami fogadott. Csodálatosan berendezett terembe léptünk, ahol virágillat kígyózott kifelé, az emberek beszéde sűrű morajjá olvadt össze, én pedig remegő térdekkel fordultam Noah felé. Ügyetlenül nyúltam a nyakkendő után és kötöttem meg úgy, ahogy anyámtól láttam. Oldalra billentett fejjel néztem végig a tökéletesen elegáns Noah-n és ettől csak még idegesebb lettem.
-Annyira ideges vagyok. – Nyomtam homlokomat az övének és megfeledkezve a fotósokról, csókot szerettem volna nyomni ajkaira, de neve hallatára elfordította a fejét és az én szemem is kereste a hang forrását. Gyönyörű, kifinomult, bájos szőke nőn akadt meg a tekintetem, akinek csípője úgy ringott a rászabott ruhában, hogy még engem is lenyűgözött. A ruha mély dekoltázsa nem hagyott sok fantáziát a férfiak számára és mellette szürke kisegérnek éreztem magam. Elhúzódtam Noah-tól, idegesen babráltam apró táskám díszítésével és egy arra járó pincér tálcájáról lekaptam egy pohár gyöngyöző pezsgőt. A számhoz emeltem, de eszembe jutott a baba és inkább letettem az asztalra.
Úgy éreztem magam, mintha ott se lennék. Úgy nézték egymást, hogy majdnem felfalták egymást a szemükkel. Ha szemmel lehet szexelni, akkor most ők pontosan ezt tették. Ordítani tudtam volna vagy toporzékolva követelni Noah figyelmét, de nem kaptam meg. Nem engem tüntetett ki figyelmével, hanem a szőke bombázót.
El akartam bújni, eltűnni innen, visszamenni a repülőgépre vagy felmenni a hotelszobába, de mire rászántam volna magam, hogy elmeneküljek, a nő észrevett és csalóka mosolyt villantva, felém nyújtotta szépen manikűrözött kezét.
-Örüök, hogy megismerhetlek. Virgine Giroux vagyok. – Mosolygott rám tökéletesen fehér fogsorral, bájosan, de átláttam rajta. Akcentusa rettentően idegesített. Vártam, mikor fogja belém döfni a nagykést és nem csalódtam, amikor Noah-ra pillantva így folytatta.
-Csodálatos 3 évet töltöttünk együtt. Nagyon hiányzik… – Sóhajtott fel színpadiasan és elengedte a kezem, hogy azonnal Noah karjára simíthassa. Tehetetlenül néztem, ahogy összenevetnek és felelevenítik a múltat. Be sem tudtam mutatkozni. El sem mondhattam, hogy ki vagyok és milyen szerepet töltök be ennek a férfinek az életében. Nem mintha mutatott volna felém valami érdeklődést. Ahogy Noah sem és talán ez fáj a legjobban. A csillagokat ígérte nekem, azt mondta szeret, most mégis úgy bámulja ezt a nőt, mintha az élete múlna rajta.
Mi lesz velünk? Simítottam végig a hasamon és könnybe lábadt szemekkel törtem utat magamnak a tömegben, hogy felfrissítsem magam és meg sem álltam egészen addig, amíg egy gyönyörű szép, gondozott kertbe nem értem. Kisebb tömeg verődött össze mellettem, halkan nevetgéltek és sikerült lenyugtatnom magam annyira, hogy nem törtem be annak a fotósnak az orrát, aki lefényképezett összetörve, könnyes szemekkel.
-Dios mío! – Szólaltam meg rég óta először második anyanyelvemen. Így legalább biztos voltam abban, hogy senki nem érti meg, amit mondok. Elfordultam, az asztalról elvettem egy epret és a csokoládé szökőkút alá tartottam, majd szépen lassan megettem, amikor mellém lépett egy magas, kisportolt, kreol bőrű pincér és mosolyogva ezt kérdezte tőlem.
-Estoy aburrido? – Kérdezte mély baritonján és önkéntelenül is elmosolyodtam ez elmúlt percek nyomorúsága ellenére is. Elmúlt a szorító érzés a mellkasomban, de csak azért, mert végre valaki olyannal beszélhetek, aki nagyon is tudja milyen az, amikor egyik napról a másikra élsz.
-Ennyire látszik? – Mire ő bólintott és a kezembe nyomott egy üdítőt. Fogalmam sincs, miből gondolja, hogy nem ihatok alkoholt, de elfogadtam és mit sem törődve az illemmel, egy szuszra meg is ittam. Aztán kézfejemmel letöröltem a számat annyira, hogy a rúzsomnak ne essen bántódása és vállaim fölött hátrapillantva Noah-t kerestem a szememmel, de sehol sem találtam.
Időközben annyira belemelegedtem a beszélgetésbe Manuel-el, hogy észre sem vettem, a mellettem összeverődött tömeg már bement. A fejem fölött szürke esőfelhők gyülekeztek, egyre hidegebb lett, de képtelen voltam betenni a lábam a bálterembe. Nem akartam látni, miként olvadnak össze, hogyan simulnak egymáshoz, miközben észre sem veszik, hogy mindenki róluk beszél. És rólam… a rejtélyes nőről, aki most egyedül áll kint a kertben. Szánalmasan festek és ócska nőként könyvelnek majd el ez miatt a nőstényribanc miatt.
Gyűlöllek Giroux, bárcsak el se jöttem volna erre a baromságra…

Az esőcseppek makacs pöttyöket hagytak ruhámon, ahogy próbáltam beljebb húzódni előlük az eresz alá. Manuel kedves volt, esernyőt varázsolt elő valahonnan és felém tartotta, amíg valahogy elviselhető külsőt varázsoltam magamra. A lábam sajgott a magas sarkak miatt, fáztam is egy kicsit, de ezek a kellemetlen érzések mind eltörpültek amellett, hogy Virgine Giroux könyörtelenül kínzott egy éles pengével, amit előszeretettel simított végig szívemen.
-Köszönöm Manuel, de be kell mennem. Van bent valaki, aki vár rám. – Mosolyogtam rá kedvesen, letettem az üres poharat az asztalra, megfordultam, hogy végre bemenjek és összeszedve minden bátorságomat, szembenézzek félelmeimmel, de megtorpantam az üvegajtó előtt. Haragos pillantással nézett rám. Sosem tudom megszokni ezt az arcot. Önmagában is gyönyörű. Amikor ajkai felfelé kunkorodnak, bármit megadnék neki és reszketve menekülnék, amikor vonallá préselődnek. Elfutni, eltűnni, elsüllyedni… ezt akartam most. Az sem segített, hogy Virgine az üvegajtón túl engem figyelt és gonosz mosoly játszott tökéletesre pumpált ajkain. Istenem adj erőt, hogy elviseljem, mert a határán vagyok annak, hogy az arcába lökjem a ragacsos üdítőket, amik az asztalon sorakoznak.
-Ne csináld ezt Noah. – Sziszegtem fogaimon keresztül a szavakat, miközben egy műmosolyt varázsoltam magamra. - Ő legalább foglalkozott velem, nem úgy, mint te. – Vetettem oda neki ellentmondást nem tűrő hangon és igyekeztem visszafogni a dühömet. Azt hittem túljutottunk birtoklási vágyának mélypontjain és tisztában van azzal, hogy csak Őt szeretem, de tévedtem. Fogalmam sincs, hogyan bizonyítsam még, hogyan mutassam ki, mennyire szeretem, miközben mit sem törődve az érzéseimmel, látványosan falják egymást egy olyan nővel, akivel 3 éven keresztül osztotta meg az életét. Mit vár tőlem? Hogy mosolyogva tűrőm, ahogy felelevenítik a múltat? Francokat… ami az enyém, ahhoz ragaszkodom. Könnyen elhatároztam magamban, erőt merítettem a pocakomban aprócska bukfencező emberből, de elszállt az erőm, ahogy megpillantottam őket együtt.
-Nem beszélhetsz így velem. – Fújtattam dühösen, lehagyva őket, mert persze Virgine azonnal mellé szegődött. Csontos ujjait ismét Noah karján járatta és azt hiszem egy cseppet le is nyugodott tőle az én háborgó uram. És ez számomra milyen érzés volt? Pocsék. Leírhatatlan. Én nem vagyok gazdag. Az voltam, de semmi nem kell a szüleimtől. A vagyonuk meg pláne nem. Semmim sincs a gyerekemen kívül, akit óvok mindentől. És a kapcsolatom, ami amúgy sem volt mentes a hullámvölgyektől, a szemem láttára meg tönkre egy nőtől, akinek hidrogén szőke haja és természetellenesen nagy melle már felháborító.
Az ajtóban ácsorogva néztem, ahogy egymás mellett ülnek és kellett egy kis idő, mire összeszedtem magam annyira, hogy bemerészkedjek a tigris barlangjába. Reszkető lábakkal tettem meg a távolságot az ajtó és az asztalunk között és megnyugodtam, amikor fenekem a puha széken elkényelmesedett. Unottan piszkáltam az ételt a villával, feszengtem mellettük, miközben Virgine ontotta magából a szavakat. Megpróbáltam kizárni és a ceremóniára összpontosítani, de idegesítően lágy hangja minduntalan bekúszott a fülembe.
-Emlékszel, amikor megkérted a kezem? – A víz, amit percek óta forgattam a számban félrement és köhögve igyekeztem levegőt venni. Hörögve szívtam magamba néhány kortyot belőle és könnyes szemmel dőltem a szák támlájának. Körbenéztem és vizslató szempárokat láttam. Az egész olyan volt, mint egy film, aminek az elején még én vagyok a főszereplő, de a közepén elveszítem a szerepem és hirtelen azon kapom magam, hogy két soros statisztává avanzsálódom.
A hangos taps és éljenzés rántott vissza a valóságba. Tenyereim gépiesen csattantak egymásnak és a légzésem is rendeződött. Miért is hittem azt, hogy csupán a szex miatt voltak együtt. Nyilván bolondultak egymásért. Nem haragudhatok Virgine-re, ki tudna ellenállni a jóképű, vicces, gyengéd Mr Holloway-nek és a vaskos pénztárcájának. Kicsinek és egyszerűnek éreztem magam a ruhámban, a hajammal, amit nem mesterfodrászok kreáltak és a sminkemmel, amit röpke 10 perc alatt kentem fel. Nagyvilági nőnek tűnt mellettem mindenki.
-Csodás a ruhád… drágám. – Mosolygott rám Virgine, majd végig mért de olyan pofátlan módon, hogy kedvem lett volna a villámat a koponyájába állítani. Nem leszek kedves vele, de azt az örömöt sem akarom megadni neki, hogy lássa rajtam, mennyire dühít a jelenléte.
-A nevem Seraphina és köszönöm. Bár az igazi köszönöm Alexander McQueen-t illeti és persze Noah-t. – Emeltem le tekintetemet arcáról és tovább tapsolva adtam meg tiszteletemet az év emberévé választott férfinek.
Azután már összefolyt minden. Az állófogadáson jobbára idegenekkel beszélgettem, vagyis próbáltam magam megértetni, hisz nem beszélem a francia nyelvet, de még így is akadtak olyanok, akikkel szívesen váltottam néhány szót. Egy pillanatra sem tévesztettem szem elől Noah-t, aki tökéletesen, némi akcentussal ugyan, de mosolyogva beszélgetett az emberekkel. Virgine nőstényribanc meg hozzásimulva bólogatott, bekapcsolódott az üzletről szóló társalgásba és minden szem rászegeződött, amikor csak kinyitotta felpumpált ajkait. Egyedül éreztem magam és bosszút akartam állni, de féltem Noah haragjától. Nem tudtam, mit tehetnék. Fáradt voltam, émelyegtem s fájt a lábam is a cipőtől, de tudatni akartam mindenkivel, kivel is jöttem.
Ezért bátor lépésekkel közelítettem meg Noah-t és vállára téve a kezemet befurakodtam közé és Virgine közé. A nő szeme szikrákat szórt, meglepetten lépett hátra, utat engedve nekem és elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy a tervem sikerült. Az illemet meghazudtolva mutattam meg, hogy összetartozunk és nem érdekelt néhány ember megbotránkoztató pillantása.
Égtem a vágytól, hogy végre Virgine tudtára adjam. A tied volt, talán még szeretett is, de most már az enyém. Engem szeret, velem kefél kifulladásig és én vagyok az a nő, aki majd egy gyerekkel ajándékozza meg. De egy idő után ráeszméltem, hogy nem állhatok Noah és a munkája közé. Virgine még mindig ott vonaglott mellettünk, belekotyogott a beszédbe és jobbára ő irányította Noah-t még akkor is, ha öt lépés távolságra álltak egymástól. Egy idő után aztán meguntam…
-Nem érzem jól magam. Felmegyek a szobánkba. – Mosolyogtam rá lágyan, megszorítottam a kezét és elléptem tőle. Nem vágyom másra, mint nyugalomra és valami nassolni való.
A liftekhez érve úri hölgyhöz nem méltó módon a falnak támaszkodtam, mert nem voltam biztos abban, hogy remegő térdeim képesek megtartani. Az ájulástól és fejem a márvány padlóval való találkozástól Manuel mentett meg. A semmiből jött és úgy szorított magához, mintha az élete múlna rajta. Felnéztem rá, levegőért kapkodva és amikor már biztos voltam abban, hogy képes vagyok a saját lábamon megállni, ellöktem magamtól, bemenekültem a nyitott liftbe és megnyomtam a gombot. Még láttam arcán a döbbenetet és elrebegtem egy „sajnálom”-ot, amikor az ajtó becsukódott. Percek múlva már a penthouse egyik keményre tömött fotelében ültem, fejemet a térdemre hajtva, küszködve a sírással. Feladtam a harcot, mert nem vagyok méltó ellenfél. Bármit is tettem a mai nap folyamán, nem azt értem el vele, amit szerettem volna. Noah dühös rám, a figyelmét más nőre fordítja. Befellegzett mindennek. Egyedül maradtam…
Lerúgtam a cipőm, kibújtam a méregdrága ruhából, ott hagytam a padlón és fehérneműben vágtam át a lakosztályon, hogy újra az a lány legyek, aki elnyűtt, használt pulóverében szállt fel a gépre Las Vegasban és akinek szívét ma darabokra törte egy undok ribanc, akinek több múltja van azzal a férfivel, akit szeretek.
Belebújtam a kötött pulóverbe, leültem az ágy szélére és megmasszíroztam elfáradt talpaimat, amikor az ajtó nyitódott és olyan hangos csattanással vágódott be, hogy összerezzentem. Térj magadhoz Munez, mert amit egész nap magadba fojtottál, most kiadhatod.
Felszívtam magam még dolgozott bennem a féltékenység és harcos amazonná változtam. Elegem van abból, hogy megtörnek, megaláznak. Vége… készülj Holloway.

Felálltam az ágyról, kihúztam magam és felkészültem a legrosszabbra. Erős vagyok, egész életemben az voltam, legalábbis annak mutattam magam. Képes vagyok megvédeni magam. Most is ezt teszem majd, de mire felépítettem volna a hanyagság és közönyösség falát magam körül, megjelent az ajtóban és a szívem összefacsarodott. Bátortalan léptekkel indultam meg feléje, szememet le sem véve vérző arcáról, feldagadt ajkairól.
-Ki tette ezt veled? – Kérdeztem aggódva, de ahogy a jégkék szempárba pillantottam, elszállt minden bátorságom. Soha nem láttam még ilyen dühösnek és bevallom, minden erőm kellett ahhoz, hogy hátrálni kezdjek anélkül, hogy belegabalyodnék méregdrága ruhámba, amit a padlón felejtettem. Térdeim hajlata az ágynak ütközött és kellett néhány perc, mire az aggódást – amit Noah feldagadt arca okozott – felváltotta a mérhetetlen düh. Némán tűrtem, hogy ordítozzon velem, de legbelül csak arra vártam, hogy kifogyjon belőle a szusz és végre én beszélhessek. Mert tele voltam sérelmekkel és ezeket a sérelmeket egyre csak gyűltek és gyűltek bennem. A mai nappal betelt a pohár. Nem bírom tovább…
-Ne beszélj így velem Noah. Semmi okod arra, hogy kiakadj. Akinek ma oka lenne hőbörögni az én vagyok. – Otthagytam az ágyat és a szófába kapaszkodtam. Egész nap émelyegtem, az előcsarnokban majdnem elájultam, nem kockáztatom meg azt, hogy beverjem a fejem a padlóba.
-Miről beszélsz? Kedves volt hozzám, törődött velem, amikor te Virgine-re csorgattad a nyálad. Láttam Noah, ne is tagadd. Pofátlan módon legeltettétek egymáson a szemeiteket és tudomás sem vettetek rólam. Szerinted nekem ez olyan jól esett? Vajon miért hagytam ott az estét? Mert elegem lett abból, ahogyan lopva egymásra pillantotok. – Felemeltem a hangom, néhány oktávval meg is emelkedett, hevesen gesztikuláltam és levegőért kapkodtam. Iszonyatosan dühös voltam, csalódott és vérig sértett. Mégis mit képzelt, mosolyogva tűröm el, hogy a szemem előtt flörtöljenek? - A hányinger kerülget attól a nőtől. A nagyvilági stílusától és az akcentusától. Kiráz a hideg tőle és soha a büdös életbe nem akarom viszont látni. – Dőltem a szófa hátának, karjaimat összefontam magam előtt és kitartóan álltam Noah tekintetének ostromát. Most nem inoghatok meg. Pedig legszívesebben a karjai közé futnék, megcsókolnám az összes karcolást az arcán. De erős vagyok és nem hagyom, hogy néhány sérülés eltérítsen attól, hogy lehordjam a sárga földig. Érezze csak milyen érzés, amikor az érzésekkel játszanak.
-Rosszul is vagyok. Egész nap émelygek, alig ettem valamit. Terhes vagyok, mellettem kellett volna lenned, de te őt választottad. Ne csodálkozz azon, ha valaki a közelembe férkőzött. – Manuel csak kedves volt és végre olyannal beszélgethettem, aki meg is értett és nem azt nézte rajtam, milyen márkába bújtattam terhességtől változó alakomat.
-Fogalmam sincs ki vagyok neked Noah. A kurvád, a szeretőd, egy barát vagy az egész életed. Nem tudom és megbolondulok a tudattól, hogy elveszíthetlek egy ilyen nő miatt. – Lehajtottam a fejem, hajam sátorként takarta el arcomat, állam megremegett, könnycseppek követelőztek kitörni szememből, de összeszedtem magam és a közönyösség maszkját felöltve pillantottam ismét a férfire, aki csalódást okozott nekem.
Összerezzentem ismét vad kitörésére és elképedve néztem, mekkora pusztítást okozott néhány perc alatt. Ijedten hátráltam el tőle a szoba másik végébe és vadul hullámzó mellkassal szorítottam szétfeszített ujjaimat a hasamra. Térdem remegett, ajkaim sírásra görbültek, de tartottam magam. Nem adom meg neki azt az örömöt, hogy ismét sírni lásson.
-Mit képzelsz, hogy minden egyes apró hibám miatt nekem eshetsz? Vedd észre végre te én központú seggfej, hogy nem vagy tökéletes. Ma ugyan úgy hibáztál, mint én. Nem kellett volna más társaságát keresnem, neked meg nem kellett volna Virgine melleit bámulnod. – Furcsa bizsergés futott végig a gerincemen, felállt a tarkómon a szőr és apró késszúrásokra emlékeztető fájdalom hasított a hasamba. Leültem az ablakpárkányra és vadul simogattam növekvő pocakomat. Mély levegőt szívtam be a tüdőmbe, hangosan kifújtam, aztán megint és a fájdalom eltűnt, mintha soha nem is éreztem volna. Újult erővel álltam fel a párkány nyújtotta kényelmetlen helyről és tettem néhány óvatos lépést Noah felé.
-Menj vissza hozzá. Fogadni mernék, hogy alig várja, hogy ápolhasson. Add meg a sajtónak, amit kíván. Had beszéljenek rólam, már az sem érdekel. – Tisztes távolságban kerültem ki, mert tudtam, ha csak egy kicsit a közelébe kerülök, elgyengülök. Az előszobában találtam szegényes csomagomat. Felkaptam és visszamentem hozzá a hálóba. Útközben felvettem a vérvörös ruhát a földről, beletömködtem a táskába és behúztam a cipzárt. Percek teltek némán és visszanyeltem a könnyeimet, velük együtt pedig minden fájdalmamat, amit a lelkemen ejtett, de úgy tűnik, néhány kósza pillanat egy pincér fiú társaságában elég volt ahhoz, hogy felbátorodjak. Remélem Manuel nem vesztette el az állását miattam. Azt sosem bocsátanám meg magamnak. És akkor, mint villámcsapás a sötét éjszakába, megvilágosodtam.
-Megütötted. Te megütötted Manuel-t. Ő visszaütött és azért néz ki így a képed. – Normális esetben boldogsággal töltene el a gondolat, hogy verekedett értem, de jelen pillanatban semmi mást nem éreztem iránta, csak tehetetlen dühöt. Elhagyni nem vagyok képes. Ahhoz túlságosan szeretem. - Úristen Noah, az a szerencsétlen semmi rosszat nem tett. – Emeltem égnek a szemeimet, megcsóváltam a fejem és leültem az ágy sarkára. Semmi olyat nem tettünk, ami okot adott volna neki arra, hogy megüsse vagy elvegye a munkáját. És akkor előtört egy aprócska emlék, amiben Manuel karja védelmezőn fonódott körém, megóvva engem egy esetleges ájulástól. Ezt láthatta meg. Ebből az egyszerű kedves gesztusból elindult egy kombináció és fantáziája szárnyra kapott.
-Azt hiszed odaadtam magam neki? – Néztem rá hitetlenkedve. - Ezt én is gondolhatnám rólad. Miután feljöttem, bőven volt időd feleleveníteni a múltat Ms Nőstényribanccal. – Hangom fröcsögött a gúnytól, ahogy megkerültem és a vendégszoba felé sétáltam öles léptekkel. Kifáradtam, belefáradtam, beleuntam. Elég volt mára. Pihenni akarok. Egyedül… magányra vágyom. Ujjaim a kilincsre fonódtak, erőteljes mozdulattal lenyomtam és még visszanéztem széles, izmos hátára, aztán becsuktam magam mögött az ajtót és ráfordítottam a kulcsot. Az ágyra dobtam magam és már nem próbáltam meg visszatartani a könnyeimet. Magzatpózba gömbölyödtem keresztben az ágyon és órákon át zokogtam, mire elnyomott az álom.
Néhány órával később, nagyokat pislogva ébredtem meg. Sötét volta, a hotel csendes volt, csak néhány fojtott nevetést hozott hozzám a szél a nyitott ablakon át. Libabőrös lettem, ahogy befurakodott az ablakon és meglegyintette felforrósodott bőrömet. Felültem a sötétben, világítást csupán az utcáról beszűrődő lámpák nyújtottak. Megdörgöltem a szemem, összezártam térdeimet, de furcsa nedvességet éreztem, ahogy combjaim összeértek. Felhúztam a pulóverem és benyúltam combom összetalálkozásához. Ragacsos kézzel nyúltam a kislámpa gombja után és miután felkattintottam, felsikítottam… hangom úgy szelte át a szoba csendjét, mint az éles kés egy fémdarabot. Hátrálni kezdtem az ágyban, magam után húzva vérem árulkodó nyomait. Alvadt vértől volt mocskos a combom és friss, fémes illat keveredett parfümömmel, bizarr elegyet alkotva.
Zokogva töröltem kezemet a pulóverembe és az ajtóra pillantottam. Fogalmam sincs, hogy hol van. Lehet Virgine-el múlatja az időt, elfelejtve engem.
-Noah!! – Sikítottam fejhangon, zihálva, sírva, zokogva, levegőért kapkodva és igyekeztem nem elájulni.
Kérlek istenem, ne essen bántódása. Ne vedd el tőlem őt is…

Lehunytam a szemeimet, olyan szorosan préseltem őket össze, hogy amikor kinyitottam őket, csillagokat láttam. Azt hittem, ha veszek egy mély levegőt és becsukom a szemem, amikor újra az ágyamra nézek, semmit nem látok ott, csupán a gyűrött ágyneműt. Ehelyett azonban a vérem ott virított a takarón, a párnákon, a ruhámon, a kezeimen, és azt hiszem már az arcomon is, mert idegességemben azt tettem, amit mindig is szoktam. Beletúrtam hajamba, elkezdtem rágni a körmöm és csak akkor hagytam abba, amikor megéreztem saját vérem ízét a számban. Kétségbe voltam esve, a sírástól semmit nem láttam, homályosan tapogatóztam a szobában, alig kaptam levegőt és minduntalan arra gondoltam, egyedül képtelen vagyok eljutni a kórházig. Nem számítottam arra, hogy ilyen hamar a segítségemre siet. Abban a tudatban estem le az ágyról és másztam négykézláb az ablakig, hogy amikor levegőért kapkodva kinézek, őket látom majd az utcán, ahogy egymáshoz simulva beszállnak egy limuzinba és eltűnnek a szemem elől.
Már nem emlékszem, ahogyan kerültem ismét az ágyra, ahogy arra sem, Noah mikor jött be a szobába. Testemet rázta a sírás, hideg veríték folyt le melleim közt, a tarkómon felállt a szőr és a tenyerem is izzadt. Másra sem tudtam gondolni csak arra, hogy elveszítem a babát. Az egyetlen kincset az életemben, ami erőt adna ahhoz, hogy tovább éljek.
-A baba, istenem Noah… – Szipogva simogattam a hasamat, a görcsök, amik egyre erősödtek összerántották elgyötört testemet. Az ágy végében feküdtem összegömbölyödve és hiába is igyekeztem ébren maradni, a pilláimra ólmos súlyokat aggatott a fájdalom. Még hallottam Noah távoli hangját, éreztem, hogy a karjaiba vesz és megindul velem, de elképzelni sem tudtam, hová megyünk. Próbáltam, minden erőmmel azon voltam, hogy ébren maradjak, de nehéz volt.
Mélyeket lélegeztem, ahogy azt már láttam megannyi tévéműsorban, csak épp ezekben olyan kismamák szerepeltek, akik boldogságukban sírtak, nem pedig mérhetetlen fájdalmukban. Lenéztem magamra, a vértől csatakos öltözékemre, Noah krémszínű pulóverére, ami már elvesztette régi színét és valami új, bizarr árnyalatot kapott. A válla fölött hátra pillantottam és remegés futott végig rajtam, ahogy megláttam önmagam nyomait mélyen beleivódva a dollár tízezreket érő perzsaszőnyegbe. Túl sok a vér, túl sok a veszteség… és amíg az én agyam ezen kattogott, idegen kezek értek felforrósodott bőrömhöz és szakítottak ki annak a férfinek a karjai közül, ahová most a leginkább vágytam. Két férfi magasodott fölém, kezeik sietősen dolgoztak rajtam, szemükben aggodalom és tudatlanság tükröződött vissza. Franciául karattyoltak hozzám, az ágyhoz nyomtak, kemény és hideg fémek karcolták fel bőrömet, ahogy elrántottam tőlük a kezeim. Jó szándék vezérelte őket, de én csak a ragadozót láttam bennük. Iszonyatosan féltem, izegtem mozogtam kezeik között, aminek az lett a vége, hogy néhány pillanat múlva a fájdalom enyhült, béke szivárgott az ereimbe nyugtatónak álcázva magát. Lelassult körülöttem a világ, ismerős férfihang csapta meg a fülem, ahogy némi akcentussal beszél, ordít, tajtékzik. Uram és parancsolóm itt van. Fel akartam ülni, de képtelen voltam rá. Az izmaim és a végtagjaim nem engedelmeskedtek. És amikor már azt hittem elér a vég, erős fény vakított el, én pedig megadtam magam. Nem ellenkeztem, nem harcoltam tovább, álmos voltam, lehunytam a szemem és eltűnt a külvilág.
A torkom kiszáradt, nyelni akartam, de még ez apró mozdulat is kínkeserves volt. A szememet bántotta a fény és kellett néhány perc, mire résnyire nyitottam. Rózsaszínre meszelt falak vettek körbe, erős virágillat furakodott az orromba, keményre vert párnán feküdtem, hófehér takaróba bugyolált valaki és oldalra pillantva megláttam Noah-t. Az ágyon feküdt, fejét karjaira támasztva aludt. Késztetést éreztem, hogy ujjaimat a hajába túrjam jelezvén, magamnál vagyok, de a fáradtság legyőzött. Ismét elaludtam…
Pár órával később újult erővel ébredtem meg. A szemeim hirtelen pattantak ki, idegesen néztem körbe a kórteremben és csak akkor nyugodtam le, amikor megláttam Őt a hatalmas ablak előtt álldogálni, összefont karokkal. Már nem a krémszínű pulóver volt rajta. A haja kócos volt és biztos voltam abban is, hogy tökéletesre borotvált arcát most borosta teszi még ellenállhatatlanabbá. Szóra nyitottam a számat, a tudtára akartam adni, hogy jól vagyok és vágyom a közelségére, de egy árva szó nem jött ki a torkomon. Mellettem ott volt a vizes pohár félig töltve az éltető folyadékkal és bizonytalan kézzel nyúltam utána. Meg is lett az eredménye, a pohár kicsúszott fáradt ujjaim közül és a padlóra esett, milliónyi szilánkra törve.
Nem bírtam tovább. Elsírtam magam. Az elmúlt 24 órában immár sokadjára. Ülésbe tornáztam magam és amíg Noah két lépessel leküzdötte a kettőnk közt tátongó távolságot, addig én azon igyekeztem, hogy valahogy végre abbahagyjam a könnyezést.
-Hol az orvos? – Nyeltem egy nagyot és kétségbeesve nyúltam a keze után. - Mond, hogy semmi baja. Kérlek mond, hogy még velünk van. – Haraptam ajkamba, hogy elfojtsam feltörő zokogásomat. Nem tudom, mennyi ideig voltam eszméletlen. Már nem érzem azt a különös érzést. Már nem vagyok biztos abban, hogy anya leszek…