Fogalmam sem volt, mit csináltam az elmúlt napban. Nem azért, mert olyan részeg lettem volna, hanem mert csak hagytam elrohanni a napokat magam mellett. Nem érdekelt, és azt hiszem én voltam a bolond, hogy hittem. Nem is tudom, hogy mit vártam ettől az egész dologtól, ami köztem és Ivonne között volt. Hogy hihettem akár egy percre is, hogy megérdemlem őt. Kár ezen keseregni, és bármennyire akartam, képtelen voltam úgy felejteni, hogy a munkába temetkeztem. Otthon is alig jártam, szinte csak a munkahelyemen evett a fene. Nem segített az sem, hogy szinte előre dolgoztam, és minden lemaradásomat behozva nézelődtem az interneten, hátha volt valahol eladó vagy csőd szélén álló üzlet. Természetesen volt, és nem csak itt a nagy Amerikában, hanem Londonban, sőt még Párizsban is. Választék volt, de valahogy mindig elkalandozott a tekintetem és a gondolataim is. Most például egy hirdetés ugrott fel, amit elolvasva már tudtam, hogy hová kellett mennem. Persze nem egy bárba, hanem az éttermembe mentem, hogy kicsit elvonjam a figyelmemet. A titkárnőnek szóltam, hogy ma már ne is várjanak, majd talán holnap, Elizabeth pedig éppen akkor érkezett.
- Mr. Saintwood jól van? - kérdezte a szokásos negédes hangján, amitől most kivételesen nem kaptam frászt. Végigmértem őt, ahogy a fehér kosztümruhájában megállt előttem. Alacsonyabb volt nálam, annak ellenére, hogy magassarkú cipőben volt minden áldott nap. Az alakját néztem majd a tekintetét. Tudtam, hogy mennyire oda volt még mindig értem, ráadásul az alkalmazottam volt. Nem tudtam eredeti szándékát velem kapcsolatban, legalábbis anno addig terjedt el az én férfiúi megérzésem, hogy csak és kizárólag testiség hajtotta, de olykor nem úgy viselkedett. Olykor szinte a falra másztam volna tőle, de mintha mióta Ivonne a képbe került, azóta megváltozott volna. Még mindig voltak idegesítő szokásai, de talán az elmúlt idő plusz kiadásai, mikor elfelejtett valamit helyrerántották volna.
Gyűlöltem magam, amiért megfordult a fejemben olyasmi, ami talán normális esetben nem történt volna meg. De férfiból vagyok, el volt a mentségem.
- Éhes vagy? Ha igen, akkor gyere - intettem a fejemmel, és választ sem várva indultam meg a lift felé. Ő persze követett, és örömmel nyugtáztam, hogy még képes vagyok kiváltani belőle azt, amit eddig. Azt hiszem rosszul közelítettem meg a dolgot, mely elterelte az eddigi figyelmemet. Talán élnem kéne, talán visszatérnem ahhoz, amit eddig tettem. Talán ismét nem kellene foglalkoznom mások érzéseivel, csak saját magammal. Így történhetett meg, hogy egy félmosoly játszott ajkam bal oldalán úgy, hogy ne láthassa. Természetesen nem fektetném meg, azért nem szerettem volna, ha ezek után nem tudom levakarni magamról. Csak szórakozni akartam. Mikor megérkeztünk, mindketten rágyújtottunk a hátsó bejáratnál, ami a személyzetnek volt fenn tartva. Nem sokat beszélgettünk, csak értelmetlen dolgokról, amik nem kötöttek le. Flegmán a falnak támaszkodtam, s közben előkerült a telefonom is. Fel kellett volna hívnom az én drága húgomat, de végül letettem róla. Még csak nem is sejtheti, hogy mi történt Ivonne és köztem. Nem nagyon beszélgettem vele sem. Ezen viszont időm nem volt gondolkodni, mert amikor éppen Elizabeth-re emeltem a tekintetem, ő közelebb hajolva csókolt meg. Persze azonnal eltoltam magamtól. Sejtettem, hogy színjáték volt az egész nemtörődömsége.
- Mégis mit gondolsz? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel, és elindultam a kocsim felé. Ő még utánam szólt, de lezavartam annyival, hogy elment az étvágyam. Én magam pedig kocsikáztam. Nem akartam sem hazamenni, sem Joe-hoz. Igazából céltalanul jártam az utakat, aztán végre hazaértem. Nem vágytam másra, mint egy erős italra, és a konyha felé vettem az irányt. Ott is volt a szekrényben, és a lakás több pontján is. De még be sem értem, mikor meghallottam húgom enyhén ittas hangját. Összeráncolt szemöldökkel indultam meg felé, majd megkerülve őt az italos szekrényhez léptem, hogy töltsek magamnak egy italt. Az elsőt egyből lehúztam, s arcom enyhe fintorba rándult. Aztán a másodikkal is így tettem. Végül a harmadikat már nem ittam meg egyszerre, hanem Ana felé fordultam pohárral a kezemben.
- Miért lennék eltévelyedett? - kérdeztem, miközben még mindig a szekrény közelében voltam. Szükségem lesz még italra azt hiszem, éreztem, hogy Ana mondani készül valamit. Mint mindig, amikor kicsit többet iszik a kelleténél.