A meztelenkedés már megtörtént máskor is. Csak… a kettőnk közti távolság változott. Most valahogy túl közvetlen és élénk az egész élmény. És csodával határos módon nem zavar. Nem foglalkozom ilyen apróságokkal. Ez valahogy újszerű, de nem tudom miért.
- Félted a golyóidat, mi? – dünnyögöm jókat heherészve, lefelé pislogva.
Azt mondja lakat a száján. Hát…
- Ajánlom magamat. – valami gyanús. Nem egészen ezt akartam kigügyögni, hanem olyasmit, hogy Ajánlom is. Végülis tök mindegy, majdnem ugyanaz. Ezek az amcsik úgyis értik mit makog a külföldi.
Ville bokáig tolja a gatyám, és nagy gondolkodásokkal vesszük fel a várakozó üzemmódot. Ja, igen, ki kéne bújnom belőle. Legalábbis gyanítom.
A csengő hangja az, ami bezavar. Vendég jött, vagy tudom is én ki szagolta ki, hogy parti van errefelé. Örömmel beengedném. Majdnem el is döglök, ám Ville még idejében elkap a derekamnál fogva. Úgyhogy ráesek, de megtart. A vállain támaszkodom. Elengedem, ahogy felegyenesedik.
- Oké! Maradok. – bólogatok vadul, majd leesik tőle a fejem.
Jön az újabb ukáz.
- Óóó dehooogy! Én ahhoz nem nyúlok! – magyarázom jól artikuláltan, miközben tiltakozón megrázom a fejem. - Cöh! Hová gondolsz?!
Lófaszt. Alig várom, hogy Ville elforduljon.
- Menj csak! – széles angyali, ÁRTATLAN mosollyal engedem Ville-t útjára. A tekintetemmel követem, amint elindul a kijárat felé. Aztán villámgyorsan levágódom az asztal mellé a szőnyegre. Innen épp rálátok, leselkedik-e a jóember, vagy jön-e. Nem szabad lebuknom. Még a végén mérges lesz, amiért nem fogadok szót neki.
Lecsapok a pipa szívókájára és felkapom.
- Csöndesen. SSS! – motyogom magamnak, és gyorsan betolom a számba. Csak egy szippantás. Az íze ennek a cuccnak kurva szar, de legalább tök jól érzem magam tőle.
Közben lesem Ville-t. Még háttal van az ajtónál. Mozdul. Én meg rögtön kiköpöm a szívókát.
Mikor Ville hátrapillant, hülyén vigyorgok, 3 fogsorral minimum, és integetek neki. Én ugyan nem csináltam semmit.
Aztán a bácsi elfordul. A kulcscsomó a zárban fityeg, ki tudja nyitni az ajtót.
Nekem meg ötleteim támadnak. Unatkozom így magányosan, úgyhogy ideje egy újabb játéknak. A lapokat úúúúú valaki már előre kiosztotta nekünk. Ott hevernek az üvegen szétterítve.
- Figyeled, Gollam? Megint rábasssztunk. – méricskélem a lapokat. Előbb az enyémeket szedegetem fel, majd Ville-ét skubizom meg. Fel sem tűnik, hogy ezekkel már volt dolgom. Vagy de, pont, hogy dezsávűm van, de csak az maradt meg bennem az előző körből (az is nyomokban), hogy rosszul jártam.
A kártyákat visszahajintom az asztalra.
- Zááákossz… Meggyeee… Mocckosz kissz hobbitkák... Hogy rohadna meg mind. – sziszegem reszelős hangon az orrom alatt, elvégre van kivel kitárgyalnom a problémát, és szépen lehúzkodom a lábamról a fehér zoknikat. Önkényesen tovább vetkőzöm. Hát, ha már vesztettem…
Röpül hátra az egyik, aztán a másik a fejem fölött.

Pasis mormogás szűrődik a nappaliba a bejárat felől. Kukkolok erősen, hogy lássam ki a vendég, de nem jön be senki. Csak Ville cipel magával valami fémbödönt.
Vetek egy utolsó, hosszú pillantást az asztalon szanaszét fekvő kártyákra, meg a szipkára. A szám közben csücsörít, ahogy gondolkodom. Aztán mégis feltornázom magam a padlóról, és mezítláb odacsattogok Ville-hez a konyhába.
Hümm. Sör. Most valahogy nem kívánom. Majd később.
Fél kézzel támasztom meg a pultot, a másik kezem ujjaival pödörgetni kezdem a hajam.
- Ha már úgyis nekivetkőztünk, nincs kedved egy nagyot pancsolni? – dobom be hirtelen az ötletet, ami kábé egy perce ötlött belém. Hatalmas, tányérnyi szemekkel pislogok Ville arcába. Az alsó ajkamat beharapom, aztán kisvártatva izgatottan folytatom, hogy ösztökéljem azzal, amit a fürcsi ígér.
- Tele engednénk a kádat mindenféle fürdőhabbal, és csapnánk egy óriási habpartit! Na? Naaa??? Mit mondasz???

Óh. Hogy én dobáltam le a ruháimat egyedül? Röpke pillantással mérem végig magam, aztán visszaemelem a szemeimet Ville arcába. Valamit én is lehalásztam róla, ha nem is a teljes menetfelszerelést.
- Te is nekikezdtél. Bleeeee!– öltöm ki rá a nyelvem megint.
Erre lekapja magáról a pólóját. A tekintetem megakad a felsőtestét beborító tetoválásokon. Csak néhány másodpercig bámulom meg őket, mire sikerül felvennem a leejtett fonalat.
- De jóóó! – sikkantok lelkesen, és még mielőtt kioldaná az övét, elkapom az egyik kezét, hogy magam után húzzam a fürdőszobába.
Ha hagyja magát, akkor csak ott lesz alkalma letolni a gatyáját. Befelé robogva szabad kezemmel felkattintom a villanykapcsolót, s fénybe borul a helyiség. A sarokkád peremén van mindenféle: tusfürdő, fürdőhab, díszes üvegekben színes fürdősó és miegyéb illatos pipere, ami egy lánynak kellhet.
Elengedem Ville-t, és szó nélkül letérdelek a kád előtti puha lábtörlőre. A dugót bedugom, a csapokat pedig megnyitom. A víz hangos csobogással kezdi megtölteni a kádat. A rózsaszín flakonos fürdőhabért kapok. Teljes erőmből nyomom, hogy minél több cucc csorogjon belőle. Mikor már elégnek ítélem, a flakon a helyén koppan a sarokban. Rádőlök a kád szélére, és mindkét kezemmel bőszen lögybölni kezdem a vizet, baromi nagy habot akarok verni. Az meg egyre gyűlik, magasodik előttem.
Közben is szövegelek Ville-nek, noha nem tudom mit csinál, nem nézek felé.
- Ravinnal átköltöttük Bobby Darin fürdőzős dalát. – nyihogok bele a kádba a röhögéstől, és éneklésbe kezdek.

Splish, splash, I was takin’ a bath,
’long about Saturday night.
A rub dub, just fartin’ in the tub,
thinkin’ everything was all right.
Well, mom started screamin’,
I wondered what for.
I thought I only farted,
but did somethin’ more.
And then a splish splash,
I left somethin’ in the bath….

Hogy Ville mit szól mindehhez, passz. Én totál átszellemülök a dalban, és nem épp az eredeti énekhangomon, de végigfújom, hacsak nem állít meg félúton.

Vigyorognom kell! Elsőre felsejlik a fejemben hogy elkapnám a nyelvét és leharapom, de helyette a sör hűti a kedélyeket. PANCSER VAGYOK!

- És most folytatom.. - dünnyögöm, de cucc volt.. most már nincs az biztos, és máris sokkal jobban érzem magam. De még nem végeztünk!
Bontanám az övemet, de úgy néz ki neki más terve van, vagyis.. még mielőtt megszületne a művelet, már húz is maga után a - gondolom én - fürdőszoba felé.
Oké, Baby, akkor kapkodjuk el!

Belépve a fürdőbe, először kap egy agyzsibbasztás! Résnyire szűkül a szemem, SŐT! A söröm még kint is maradt a konyhában, de bánja a fene. Folytatom az előbb félbemaradt műveletet, hogy is volt!? Csatt.. ki, gomb.. cipzár.. de akkor letérdel arra az izére, és behajol a kádba hogy ott művelkedjen.

- Úúúú.. de szívesen mondanám hogy maradj így.. - nyüszítem, de csúszik az a gatya, és helyette egy tetemes sóhajt megejtve kilépek belőle. De ekkor jön csak a KONCERT!
Vízhangzik az egész, nem kicsit fars a többsége, de meghozzuk ezt az áldozatot.

- Látom.. nagyon összesúgtál te azzal a kiscsajjal. - vigyorgom a háta mögött, továbbra is őt figyelve - Csak nehogy rossz hatással legyen rád. - mondom ÉN! Mert miért ne! Ha azt a rohadékot ki is tudnám nyírni egy sötét éjjelen, a kiscsaj.. na a kiscsajba simán szorult spiritusz.
Apja kölke..

A „kívánságra” fel kell kapjam a fejem. Ville-re sandítok.
- De bolond vagy! – nevetek hitetlenkedve. Itt térdeplek és pancsikolok magamban. Mi tetszhet ezen bárkinek??? Erre konstatálom, hogy, (Jujj!) Ville közben vetkőzik. Nem skubizom, nem vagyok én olyan lány, inkább visszafordulok a kádban gyűlő habhoz. És ekkor nyivákolom bele a remekművet. A helyes értékítélet rég kiveszett belőlem, valahol a második slukk után, úgyhogy gőzöm sincs mennyire gyerekes és éretlen szégyentelenség az iménti.
Újabb kacarászás rázza meg a kád szélén lapuló mellkasom. Ville miket mond!
- Egy tízéves??? Rám??? – rötyögöm komolyan megütközve. Csak Mick meg ne tudja miket fújunk mi ketten esténként vagy délutánonként hegedűlecke címszó alatt.
A vízsugár vastagon zúdul a csap szájából. Mindkét karomat még mindig bent lóbálom a vízben. Türelmetlenül várom, hogy teljen a kád. Igazából képtelen vagyok sokáig várni, úgyhogy feltápászkodom, és ahogy vagyok, melltartóban, bugyiban lépek bele. Annyi eszem azért van, hogy ne puccérkodjak egy férfi társaságában. Elvégre még úrihölgy vagyok. A fingós dal után is.
Lecsüccsenek a kádban, a hófehér, eperillatú hab elnyel. Mint a vatta, közel olyan kemény. Az államig merülök a puha fehérségben. Alatta közben matatok. A számat harapdálva vadászom le magamról a melltartómat, kicsatolom a hátamon, s végül egy elegáns kézmozdulattal kitartom és leejtem a kád mellé. Jöhet a bugyi. Ville láthatja, milyen lendülettel izgek-mozgok. Épp az alsómat bűvészkedem le nagy vihogva. Meglesz. Az is vizesen pottyan ki a padlóra.
- Na? Mire vársz? Jössz? Vagy talán fééélsz? – tudakolom heherészve, mire felhúzom a térdeimet, hogy Ville minden gond nélkül csatlakozhasson hozzám.

- Csak nem egy nyelvet beszéltek. – nevetek azon, hogy Ville az ördöghöz méri Ravin-t. - Ha egyszer hagynád, hogy kifesse pinkire a körmeidet, totál lekenyereznéd. – kacsintok a szemébe, és visszafordulok a kádhoz. Dolgom van.
- Amúgy meg rajong érted. – dünnyögöm. Úúú micsoda hadititkokat kotyogok ki!
Habosra verem a vizet és ukkmukkfukk belemászok. Ami fölös lenne rajtam, az száműzve hever a padlón.
A hab teljesen körbe ölel és eltakarja az idomaimat. Az államon is ott fehérlik. A hajam vizesen tapad a hátamra.
Ville a gatyájára topografál. Menekülni? Sikítva? Most komolyan, miről beszél???
Igen, nudi.
- Hehehe. Azt hittem ez nem kérdés. – bazsalygom komisz somolygással a képemen, mire a szemembe csapom a bal tenyeremet, hogy kitakarjam a dolgokat magam elől, míg Ville beül végre a kádba. NEM KUKKOLÁSZOK! Isten ments! Ahhoz sosem lehetek eléggé betépve.
- Nem lesek! Jöhetsz. – biztosítom, de folyvást rajtam a kuncoghatnék.
Érzem, ahogy belép, hullámzik a víz, és a szintje is megemelkedik. Hallom a hab halk sistergését, amint Ville beleereszkedik.
Ismét felnézek. Őfelsége velem szemben csücsülve hozza a szenvedő alanyt.
- Remek. Innentől, ha eltűnne a bugyim, tudom kinél keressem. – döngöm vigyorogva, aztán egy kimért kézmozdulattal belesuhintok a vízbe és lefröcskölöm Ville mellkasát.
A csapot végül elzárom, mielőtt kiszorítanánk a kádból a vizet.

Hogy Ville-t jobban érdekli az, aki a bugyimban van? Erősen csücsörítek, miközben gondolkodom. Balra, aztán jobbra mozdul a szám. Logikai összefüggést keresek a kijelentésében. Megfogott…
Az arcomon a kifejezés végül lassú változáson megy át. Sunyítva vigyorodom el, mint akit utolért a megvilágosodás.
Valamit jól csinál, mert nem félek tőle, és a veszélyérzetem is egy ideje zéróra redukálódott. Ez máskor is eszembe jutott, de per pill mindennél jobban meg akarom fejteni, hogy mi az, amivel elérte, hogy bízzam benne.
Az, hogy Ville-t elfogadtam az egyszemélyes kis klubomban, nem jelenti, hogy más fickót is beengednék. Óh, neeem! Soha! Ott van pölö Birdie. A srác teljesen más kategória, hiába vagyunk nagyon jó haverok. Vannak bizonyos szilárd határok, amit semmilyen körülmények közt sem lépnék túl vele. Ezt még félig lezsibbadt aggyal is tudom. Noha az iménti kártyaparti már ködbe veszett.
Ajánlkozók mindig voltak, vannak egy-egy királynak ígért numerára, de egy határozott „kösz nem”-mel rövidre zárom a szitut. Itt annyi a különbség, hogy Ville felől azt érzem, tényleg tisztel mint nőt, zenészt, munkatársat és mint embert. Nem egy megdöngethető húskupacnak néz, akkor máshogy viselkedne. De még így sem teljes a kép. Valami hiányzik az egészből.
A víz betalálja, amit felé fröcskölök, cserébe bosszút emleget.
- Húúú! Most aztán megijedtem! – magyarázom gúnyosan, színlelt riadalommal, miközben mindkét tenyerem megadóan kiemelem a vízből.
Gondolok egyet, és magam alá húzom a térdeimet, hogy négykézláb, óvatosan odakússzak Ville-hez. Érzem hol a lába, hozzáér az enyém, ahogy a mentén araszolgatok előre.
Mikor kellő közelségbe sikerül becserkésznem őfelségét, mindkét kezemmel belelapátolok a habba. Ha nem húzódik félre, a feje tetejére pakolom a jó nagy adag fehérséget.
A nyelvem hegye kibuggyan az ajkaim közül, gondos mozdulatokkal fazonírozom művészire a kocsonyaként remegő matériát. Először felpúpozom, tiszta csúcsfej, de úgy ítélem meg, hogy nem az igazi, ezért teszek még hozzá bőven. Finoman bánok vele. Már a habbal.
- Nnnah. Így már sokkal jobb. – heherészek elégedetten. - Tiszta afro punk a 70-es évekből. – közlöm Ville-vel, hogy legyen fogalma a kinézetéről. - Nekem meg ez tetszik. – nevetem el magam, miközben hümmögve méricskélem.
A pillantásom aztán megakad az övén. Hidegzöld szeme túlságosan is világító, mint a fagyálló. Még sosem láttam ilyen élesnek.
Ahogy így ücsörgök a kádban, Ville mellett, az államat a mellkasára fektetem. Innen közelről pislogok fel rá, fürkészgetem, tanulmányozom. Hirtelen olvasni akarok a szemeiből.
- Valahogy Te egészen más vagy, mint a többiek. – döngöm. Hogy hogyan jött ez ide?!
Még az sem ejt kétségbe, sőt, fel sem tűnik, hogy a testem hozzásimul az övéhez, és esetleg magán érzi a melleim nyomását. Bagatell dolgok ezek.

Ahogy Ville szemeit fürkészem nagy okosdin, az állam alá nyúl, és maga felé kezd húzni. Na, most megint mi lesz? Ködös aggyal kissé lassan jönnek a következtetések. És a szám is csak jár, könnyedén hagyják el a szavak, anélkül, hogy gondolkodnék mit dumálok. A bónusz, hogy gusztustalanul jól érzem magam, hogy már szinte zsibbadok ettől az érzéstől. Tuti nem normális.
Ahogy Ville közelebb hajol, a tekintetem a szájára esik, mielőtt megcsókol. Nyomban behunyom a szemem. Nagyon tetszik, hogy az ajkaink csiklandós puhasággal érnek össze. Ő vezet. Bele tudnék feledkezni a játékba, de egyre egy gondolat motoszkál bennem. Addig nem hagy békén, míg nem rondít az egészbe és el nem vigyorodom.
- Arra már rájöttem, hogy szereted ezt csinálni. – kuncogok Ville szájába, ami az imént még olyan finoman munkálkodott. Közvetlen közelről pislogok rá, langyos lehelete ott táncol az arcomon.
És Ville kötekedik a kijelentésemmel.
- Nem baj. Már eldöntöttem. – felelem határozottan. - Ez rajtad marad. – dünnyögöm, s ha elengedi az állam, némileg elhúzódom tőle. Épp csak annyira, hogy teljesen visszaereszkedjek a sarkaimra.
Egyik tenyeremmel a kád alján támaszkodom, míg a másik kezem kiemelem a vízből. Lassan közelítek vele a mellkasához. A habok alól kilátszó tetoválás megragadja a figyelmemet. Megérintem a mutatóujjam hegyével a melle fölött. Lassan vezetgetem Ville bőrén az ujjam, mintha én magam rajzolnám oda a vonalakat. Közben is bazsalygom.
- Nincs kedved itt maradni reggelig? – teszem fel a tök ártatlan kérdést. - Itt aludhatnál.
Eszembe nem jutna azért marasztalni Ville-t, mert egy forró éjszakában reménykedem. Az ilyesmi pokolian távol áll tőlem. De még mennyire! Az sem igazán fordul meg a fejemben, hogy ez így (ráadásul egy csók után) teljesen félreérthető. Tiszta aggyal tuti másként fejezném ki magam, és persze értelmesen mérném fel a helyzetet.

Azt mondja szereti velem. Szelíden Ville-re mosolyodom. Még bele is pirulok a bókba, vagy mifene volt ez.
- Hm. – mélázom el egy csöppet. - Kedves Tőled. Még sosem mondta ezt senki. – csacsogom tovább ártatlan őszinteséggel, ami csak jön és kívánkozik kifelé a számon.
Ville elenged, én meg elmélyülten rajzolgatni kezdek az ujjam hegyével a melle fölött. Aprólékos munka, precizitást igényel, úgyhogy nem is kapkodom el.
Csak akkor pillantok fel Ville hidegzöld szemeibe, mikor rákérdezek, nincs-e kedve itt maradni.
Hallom azt a hosszú sóhajt, de fogalmam sincs mi játszódik le benne. Tisztán sokkal több lenne, mint így, elzizzenve Csodaországba.
- Jó! Szuper. – vetül rá a szélesedő mosolyom. A szemeim élénken felragyognak a válasz hallatán, le sem tagadhatom, hogy most igazán örömöt szerzett a gyermeki lelkemnek.
Erre Ville megfogja a mellkasán kalandozgató kezem és megállítja. Nem értem miért.
- Óh. – lepődök meg. - Csak nem vagy csiklandós?… Bocs. – eszemben sincs vérszemet kapni, és direkt tovább macerálni, még a végén itt hagy.
Kezemben elernyednek az izmok. Ville érezheti az ujjai alatt, hogy nem fogok hozzányúlni. Ha azt mondják nem, akkor nem. Szófogadó, okos lány vagyok, megértem.
- Szóval, akkor maradsz. – döngöm tovább, és mintegy saját magam megerősítéséül bólintok is hozzá. - Pizsit sajnos nem tudok adni. – vonom fel mindkét vállam, sokáig úgy is tartom, aztán hirtelen ejtem őket le.
Tiszta röhej, mennyire rosszul érzem magam a pizsama miatt.

Mindegy is, hogy Ville csikis-e vagy sem, nem inzultálom. Az ujjai engednek a kezemen, mire lassan megfordulok a fenekemen. Helyezkedni kezdek Ville mellett. Akaratlanul is hozzáérek a lábához, hozzásimul a combom a combjához, ahogy mocorgom. A hátam aztán a kád falának döntöm, a tarkómat pedig a peremére. Az államig csúszok a meleg vízben. A térdeimet felhúzom, és azok kikandikálnak a víz tetején úszkáló habpárnák közül.
Erre kinevet. A baritonja végiggurul a lakáson. Elvigyorodom. Nagyon bírom ezt a hangot.
- Méghogy a kanapé! Ne mááár! – fordítom az arcom Ville felé megütközve. Ezt nem gondolhatja Ő sem komolyan. Nem hagynám, hogy kényelmetlenül érezze magát. - Van vendégszoba, de ha félnél, nálam is alhatsz. Velem és Dr. Beckett-tel. Elég nagy az ágy hármunknak. – magyarázom tök komolyan.
Jjjah. Dr. Beckett most is ott figyel az ágyamon a párnák előtt.
Ville egyáltalán nem zavarna. Meg aztán, nyilván Ő az aki félős, és nem én...

Ville karja elterül mögöttem, ahogy a fejem a kád szélére ereszkedik. Nem zavar. Sőt, kényelmes így.
Őt bámulom, ahogy magyaráz. Hármas? Meg dudák? Ezek még nem is zavarnak különösebben.
- Dr. Beckett nem nő. – mondom nagy komolyan. Tessék tudomásul venni, hogy nem az. Slussz-passz!
- De csípni fogod. Jó arc. – görbül egy banditamosoly a képemen.
Előrefordulok, aztán játékosan pancsikolni kezdek a vízben. Ide-oda lögybölöm, apró csuklómozdulatokkal.
- Ha úgy döntesz, hogy velünk alszol, csak szólok, néha hajlamos vagyok 180 fokos szögben megfordulni álmomban. – pillantok fel oldalvást Ville profiljára. Nem szeretném, ha arra ébredne, hogy épp oldalba rugdosom, mint valami kick-box világbajnok.
Hogy hogyan tudom ezt összehozni, a mai napig rejtély, de nem egyszer ébredtem már totál megfordulva az ágyamban. Gyerekkorom óta ismerem ezt a trükköt. Hát… Ha belegondolok, elég nyugtalan éjszakáim szoktak lenni a hülye rémálmok miatt. Nagyon ritka az, amikor nem.

- Naná, hogy egy kannal! – röhögök Ville mellett. Nagyokat pislogok rá. - Miért? Mit hittél? Hogy én meg majd nővel fogok??? Aaaaaw… – heherészek, és beszívom az alsó ajkam.
Azon, meg amit utána darál, kemény elgondolkodom. Ez valami találós kérdés lesz. Két lába van, és szőrtelen. Mi a franc lehet ez???
- Hümmm. Ville… Láttál Te már szőrtelen pasit??? – mert gondolom arra célzott.
Nem osztozik. Erre teljesen a karjára hanyatlik a tarkóm, és így fordítom az arcom felé.
- Pf… Önző. – döngöm mély hangon. - Az elejétől tudtam, hogy csak magadnak akarod Dr. Beckett-et! – tör ki belőlem egy röpke kacaj, mire Ville felé fröcskölök egy adag vizet. A cseppek a mellkasán landolnak.
A lábujjas megjegyzésére, behajlítom a lábujjaimat mindkét lábamon.
- Ajj, Ville, ne már! – rötyögök. Egy pillanatra elképzeltem az incidenst, és inkább ne így legyen.

Az ötletre, hogy nővel keverjek, erősen elfintorodom, még az orromat is összeráncolom.
Vadul csóválom a fejem.
- Ö-ö! Felejtős! – tiltakozom.
Ville erre bölcsen kiokít a nőiesedő férfiakról. Nekem meg csak egy szó ugrik be, és harsányan felrikkantok:
- Jetik!
Megint helyezkedem. Ville felé fordulok, és a térdeim a combjához koccannak. A bal kezem odaúszik az oldalához. Érezheti, ahogy a víz alatt finoman hozzányomom két ujjam hegyét. A mutató- és a középső ujjam aztán szép lassan lépkedve indul meg felfelé a bordáin. Az, hogy ne buzeráljam, csak a rajzolásra vonatkozott. Amint kibukkan a kézfejem a vízből, és elfogy az ujjaim alól a pálya, abbamarad a művelet.
- Jjjó! Akkor én sem osztozom, hogy neked is ugyanolyan rossz legyen. – röhögcsélek, miközben a kád szélén fekvő karjára döntöm az arcom.
Árgus szemekkel vizslatom, vajon mit szól mindehhez a gonoszsághoz. Mert most aztán keményen kibabráltam vele. Huhú! De még mennyire!
Ville furákat beszél. Azon mélázok, vajon mit szívott?
Ha még döngetni se lehet, de ha rólad van szó… – ez a mondat úgy lazán fültövön csap, mire megint vihognom kell ebben a fenenagy, szokatlan könnyű érzéssel járó jókedvemben.
- Höhöhö. Azt hittem azt mondod, hogy engem akarsz megdöngetni. – ilyen Csodaország. Az agy elszáll, a szó megmarad. Még másnap is, tuti.
Aztán ismét olyasvalami hagyja el a száját, amit értelmeznem kell. Nem szeretnék téves következtetést levonni, még így megzizzenve sem. Valami azt súgja, hogy így pláne nem kéne.
Jó, hát én is szuperül érzem magam Vele, sőt, pasival még nem jöttem ki ennyire, hogy együtt fürcsizzünk is. Szóval ez az egész este önmagáért beszél. Meg a vicces vízipipáért.
- Akkor hagyd itt a gatyád. – dünnyögöm tök komolyan egy flegma vállrándítás kíséretében. Rémlik, hogy volt egy ilyen csevejünk még az elején.

Egyáltalán nem érint kínosan, ahogy kitartóan engem néz. Ugyanúgy figyelem én is Őt. Erre kisimít az arcomból egy odatapadt tincset. Csiklandoz az érintése, és végigfut a borzongás a gerincem vonalán.
Jön a gatyás kérdés, én meg…
- Szerinted minek? Gondoltam felpróbálom. – dünnyögöm halál komolyan, mire Ville szemébe nevetek. Végül csak-csak lecsitulok pár másodpercre, és sikerül némi felnőtt magatartást is erőltetnem magamba. - Ha itt hagyod, lesz miért visszajönnöd. Logikus, nem? – jah, tényleg az.
Ahogy elhallgatok, nagy levegőt veszek. Lassan lecsúszom a kádba. Merülés közben szorosan behunyom a szemem, nem hiányzik, hogy csípje a habfürdő. A hátamra már a kád alja simul, a kupám is odalent fekszik. A térdeim felhúzva kandikálnak ki a vízből. Mindkét kezem a hasamon, a hajam meg lebegve táncol az arcom körül.
Érzem, ahogy az orromba betódul a víz, de visszatartom a lélegzetem. Egy-egy buborék azért kiszökik az ajkaim közül, és Ville mellett bugyog fel.
Egész sokáig lent maradok így. Levegő nélkül, mozdulatlanul. Ki kell próbálnom, meddig bírom.