Délután 16:45. A motorom már a parkolóban dekkol a húszemeletes hófehér épület előtt. Grid kocsiját látom, nem messze attól parkoltam le. Illetve Gregé és Zsé-é is itt van már. A nagyfőnök minden bizonnyal odabent bratyizik a recissel vagy a titkárnőkkel.
Hogy miért rendelte ide a bandát? A Coca-Cola új energiaitalt ereszt a piacra; a „7 Sins”-t All the fun of evil without incurring God's wrath! szlogennel és ehhez kellünk mi.
Ezek is mindent kitalálnak. Hell yeah! Ez az! Szarjatok bátran az egyház képébe, az inkvizíció meg majd hadüzenetnek veszi és lobogó fáklyákkal jön megpurgálni a céget. Biztos vagyok benne, hogy keresztényi körökben zendülés lesz az új termék megjelenése miatt. A Harry Potter sem tetszett nekik. Whatever. Nekem annál inkább bejön ez az egész. Teljes mértékben passzol az imidzsünkhöz, a nevünkhöz, ráadásul a fiúk sem épp angyalok, beléjük van oltva a bűnös életérzés. Tökéletes képviselői leszünk az ital szellemiségének, mivel nem kerül erőfeszítésünkbe azonosulni vele. Egy az egyben testhezálló a feladat. A reklámfilmre leszek nagyon kíváncsi, amit velünk akarnak forgatni. Ha egy-egy főbűnt kell megtestesítenünk, én a torkosságot vállalom! A fösvénység Grid reszortja, a bujaságon meg vesszenek össze a srácok. Hehe.
A bukót a motoron hagyom, innen aligha lopják el. Térfigyelő kamerák vannak mindenütt.
Belököm a széles üvegajtót, és egyenesen a recepció csillivilli, tágas előterébe toppanok. Ahogy gyanítottam. Az elegáns öltönyben feszítő Grid a félkör alakú, márványlapos recepcióspulton könyököl oldalvást, bokánál keresztbe tett lábbal, miközben ráérősen beszélget a felettébb csinos, vörös hajú nővel. Zsé és Greg pedig kényelmesen tespednek egy élénkpiros bőrkanapén, fikuszokkal körbevéve . Ville, illetve a kedvenc evolúciós-hiányzó-láncszemem (Vespa) még sehol sincs.
Grid felém pillant. Mosolyogva odaköszönök neki, mire biccent, aztán folytatja a csevegést a csajjal.
Odasétálok a fiúkhoz.
- Sziasztok! – mondom, aztán leteszem magam a fotelba a körükben. Innen mindent belátni.
- Csá, kislány. Egyedül? A többiek? – tudakolja Greg.
- Passz. Majd befutnak. – vonom meg a vállam. - Ville még élt délelőtt, de Vesparól nem tudok semmit.
Jah. Ville… Rendesen be volt állva, de határozottan életben volt, mikor Birdie-vel magukra hagytam őket. Hogy azóta mit csináltak, és mit nem… Rejtély. Remélem időben beesik. Vespa annyira nem izgat, és nem is hiányzik.

Nyílik a recepciós csarnok üvegajtaja. A fejemben egyből visítani kezd a sziréna. Danger! Danger!
Köcsögguszti.
Elnyomok egy néma sóhajt.
Nabazdmeg…
Vespa azt hiszi magáról, hogy ő az első 3 leghíresebb közéleti személyiség. De Grid szerencsére mindig rádöbbenti a fájó igazságra és lehűti. Ezen muszáj somolyognom az orrom alatt. Tökéletesen üres bájjal mosolyodom erre az evolúciós tévedésre. Kedvem lenne megvakargatni a tarkóját egy baltával. De neeem… Amíg csak a gondolattal játszom el, addig nincs semmi gond. Én kipislogom az agressziót. Vagy verbálisan vezetem le a feszkót.
- A segged nem szokott féltékeny lenni arra a sok szarra, ami a szádon kijön? – döngöm kútmély, szenvtelen hangon. Nem tudom megtagadni önmagam. A pillantásom jéghideg, csontig hatoló. Kizárólag Vespának szól.
A cicáért még a szájába találok lépni egyszer az fix.
Úgy. Szóval fent kering a neten a kávézós megmozdulásunk Ville-vel. Ez van, ha híres vagy. Nincs olyan, amit ne nyomnának föl rólad. De kit érdekel. Ezek itt körülöttem mind azt mondanak, meg gondolnak, amit akarnak.
- Na mér’? Mi a szart csináltak, te jutyúb betyár? – tudakozódik Zsé, miközben előrehajol, és a könyökeivel megtámasztja magát a térdein.
Ahogy Vespa átdől rajtam, hátrébb húzódom. még az arcomat is elfordítom. Reflex is és egyúttal tüntetek is. Ha tudná ez az analfabéta kefélőgép, hogy akkor vagyok a legboldogabb, amikor nincs a közelben...
Türelmesen kivárom, míg Greg átpasszolja neki a cigit, de mintha összejátszanának. Greg ráérősen matat a zsebében a doboz után, Vespa meg addig itt liheg a fejembe.
- Figyelj, öreg, ahelyett, hogy a kiscsaj videóira vered ki, miért nem hívod szobára? – adja a tippeket Greg nagy röhögve, mire Vespa elé tolja a cigarettát.
Remek ötlet, tényleg. Ez a túlméretes gyerek nem elég hülye magától, még buzdítják is.
Basszus. Amíg Ville elő nem kerül, és nem vonulunk be a főnökökhöz egyezkedni, addig ki kell bírnom ép ésszel valahogy. Ha sokat macerálnak, szét fogok csapni köztük.

Úgy kerülöm ezt az embert, mint a lepratelepet. De együtt kell vele dolgoznom. Munkaköri leírás. Ez az egy szerencséje van. Ha valakit igazán utálok, hát az Vespa. Egyszerű, mint a vajas kenyér, mégis, senki sem tudja úgy feltoszni az agyam, mint ő. Olyan, mintha egyfolytában nyomkodná a piros gombot rajtam. A puszta léte is zavar. Sosem hittem volna, hogy lehet bennem ennyi gyűlölet valaki iránt. Hogy a természet hogyan tudott egy ilyen állatfajt összehozni… rejtély. De legalább kihalóban van. Vagy ha nem, majd teszek róla. Előbb hajtok át rajta véletlenül, minthogy a bugyim közelébe engedjem.
- Inkább kezdj irigykedni, te buzi. – röhög Zsé. – Kizárt, hogy Vé a te torkodat is megmotozná.
Ez az! Kibukna belőlem a röhögés, de szorosan összeharapom az ajkaimat. Csak a szemem vigyorog, de az nagyon. Én sem mondhattam volna szebben.
Amióta Vegasba jöttem, egész rendesen akklimatizálódtam a bandában, egyedül Vespa az, akivel rohadtul nem jövök ki. A többiekkel szerencsére nincs semmi gond. Néha ők is odaböfögnek valami ökörséget, amolyan pasis arcoskodásból, főleg, ha még be is vannak lőve, de az még mindig semmi.
Megkönnyebbülök, mikor hátra dől. A hülye is tudja, hogy Vespa a rohadt krumplit is röptében dugná meg. Neki mindegy ki, csak lyuk legyen. De erről a lyukról lecsúszott.
Sokkal alattomosabb vagyok annál, minthogy itt mindenki előtt bemossak neki. Különben sem kenyerem az erőszak. A testi sértés meg pláne. Viszont…
- Tudod mit? – fordítom a tekintetem erre a szőke gyökérre. Hirtelen „ellenállhatatlan” vágy ébredt bennem Vespa iránt. Üres mosolyt villantok rá.
– Megyek. Ha már ilyen szépen hívsz.
Hogy Ville-nek széttettem? Hát persze. Csakis. Én mindenkinek szétteszem, meg mindenkiét bekapom. Én már csak egy ilyen szorgalmas lány vagyok.
A tiltakozásnak sok értelmét nem látom, úgyhogy ráhagyom Vespa-ra a pornográf kis téveszméit.
Térdelni?
A szám sarkába sunyi vigyor kúszik.
– Mikor és hol? Az itt és most nem játszik. – szögezem le.
- Na bazd meg! – hördül föl Greg megütközve, mire rám mered. – Ha tudom, hogy ez nálad így megy, én is húzok sorszámot. – vigyorog bele teli pofával, én meg elengedem a fülem mellett. Egyedül Vespára vagyok kiélezve. Ha turpisságot sejt a dolog mögött, jól teszi, mert ő a legutolsó pasi, akihez én hozzányúlnék. Meg fogom találni a módját, hogy megszivassam. Ha meg komolyan vesz, így járt.

- KURVAANYÁD!NEMLÁTOK!MEGVAKULTAM! – visít Vespa olyan éles fejhangon, hogy a környékbeli denevérek is eltévednek tőle. Két öklével vadul dörzsöli a szemeit. Greg meg már fotózza a mobillal, ahogy hörögve bömbizik.
- Kellett ez neked, te fasz? – röhög Zsé. Legszebb öröm a káröröm.
- Fogd be! Fogjátok be mind! – szívja meg az orrát Vespa sértődötten. Vörösen égnek a szemei.
Nem merek röhögni. Pedig kéne nagyon. Nem tudom Vespa mégis hogyan képzelte ezt. Türelmes kislány vagyok, de kezdtem unni, hogy minden második szavában a legősibb mesterséget űzöm. És az nem a kőfaragás.
Grid ossza az észt, mint aki pályát tévesztett. Ment volna óvóbácsinak. Ha azt hiszi, hogy mindent benyelek a srácoktól, hát azt benézte.
Erre Ville eltoloncolja Vespa-t a mosdóba. A vesztőhelyre! Nem az fog meg, amit mondott, hanem ahogy mondta.
Vespa-nak reszeltek! Kivégzi!
Mozdulnék, hogy Ville után menjek és némi magyarázkodással-lebeszéléssel megakadályozzam a vérfürdőt, ami a legvadabb félelmeim szerint kinéz, de Greg, aki a másik oldalamon ül, elkapja a felkaromat, még mielőtt felállhatnék.
- Nyugi. Hagyd a nagyokat. Majd ők elintézik egymás közt.
Oké… Sóhajtok egyet és visszadőlök a kanapén. Két karomat összefonom a mellkasomon, miközben várok. A tekintetem abba az irányba tapad, amerre Ville vitte Vespa-t.
Percek múlva nyílik az ajtó, és Ville sétál elő.
Hogy mi történt odabent, gőzöm nincs, de Vespa mintha visszavett volna a képéből. Kissé lemaradva Ville mögött kullog, zsebre vágott kezekkel. Csoda, hogy kitalált. Süt róla, hogy rühell, de hát ez van. Miatta nem verem a seggem a földhöz. Minden esetre megnyugtató, hogy mindketten egyben vannak még.
A recepciós pultnál ülő vöröske telefonál, majd leteszi a kagylót és fekete tűsarkakon odalibben hozzánk.
- Mr. Foster, a marketingigazgató várja önöket a 3. emeleten. – szól kedvesen, pedig biztosan megvan a véleménye rólunk. Ritkán láthat ennyi parasztot egy rakáson. A napi szarból én is kivettem becsületesen a részem, nem tagadom.
Grid megköszöni a tájékoztatást és hozzánk fordul.
- Nos, rendben. Most, hogy kellően kiszórakoztátok magatokat, talán mehetnénk is. Ha itt végeztünk, azt csináltok, amit akartok, nem érdekel, de melegen ajánlom, hogy az irodában viselkedjetek. Világos? – döng kevélyen, azért mégiscsak ő a góré. Csak egyet felejt el. Hogy mi zenélünk.

Ville visszatérve szerény köreinkhez, háttal megtámasztja a falat. Egy másodpercre felpillantok rá. Pont összenézünk, mire belibeg a vörös csaj, és Grid már hajt is minket tovább.
Zsebre dugott kezekkel masírozok a lift felé a srácok közt. Ville hívja a felvonót. Miközben arra várunk, röviden ismét összepillantunk. Ugye nem bántottad nagyon? – üzenik a szemeim a ki nem mondott kérdést. Az ajkamon halvány, sunyi somolygás dereng.
Hatalmas a lift. Mind a négy oldala tükrös. Nekidőlök a leghátsónak, míg fel nem érünk a harmadikra. Addig Grid ezredszerre is elregéli, hogy ne szarjunk a szőnyegre. Senki sem szól.
Az emeleti folyosó minden négyzetmillimétere vakítóan makulátlanul tiszta. Csillog a sok üveg és szürke márványszín. Felbukkanásunkkal éles kontrasztot hozunk a bizniszvilág hivatalos merevségébe. A drága dizájner kosztümöket viselő asszisztensek és az öltönyös menedzserek közt aligha tudnánk elvegyülni talpig feketében, szögecses bakancsban és bőrszerkóban. Mi egy totál másik univerzumból csöppentünk ide.
Ville az élvonalban, nagyon határozottak a léptei, tudja hova megy. Vagy csak azért ez a célirányos sietség, hogy mielőbb szabaduljon a cápák közül.
Egy kedves szőke tárja ki előttünk a tárgyalóterem ajtaját, és mi libasorban bevonulunk. Odabent már vártak minket. Két fickó. Üdvözlések közepette szorítunk kezet, és megköszönik, hogy eljöttünk. Grid mája meg hízik. Nem csak a feje.
A bükkszín asztal, amihez leültetnek, ovális. Tisztes távolságra Vespa-tól teszem le magam. Greg ül mellém, valahogy úgy tűnik, mintha direkt pozicionálódna közém és Vespa közé. Én csöppet sem bánom. Na nem mintha itt mindenki előtt esnék a csórinak, hogy kikaparjam a szemét. Ville távol az asztal túloldalán, szemben.
Gridé a pálya, mi meg jógyerekek módjára hallgatunk és bámuljuk a vendéglátóinkat. Ha már itt vagyunk, figyelünk. Pláne, amikor megpendülnek a milliók. Engem mégis a reklámfilm zaklat fel. Elkerekednek a szemeim, és kijönnek a helyükről, mint a csigának, amikor meghallom, hogy "Ha a hölgynek nem okoz gondot fekete latex melltartóban és nadrágban megjelenni."
A srácoknak könnyű félmeztelenkedni. Ők általában eleve így nyomják, de én? Életemben nem álltam levetkőzve kamera előtt. Mégha nadrág is lesz rajtam alul, egy melltartó csak egy melltartó. Mi a szart takar az? A hátamat biztos nem. Óóó, anyám borogass!
Az ujjaimmal fésűként túrom hátra a hajam. Mélyet sóhajtok. Grid udvariasan megválaszolja helyettem a kérdést: nem, nem okoz gondot a merész szerelés.
- Nem probléma. – erősítem meg én is művi bájmosollyal. Ha már engem kérdeztek első ízben.
Nem hát, nyavalyákat! Majd ha eljutok odáig, megoldom. Vagy ők. A sminkesek levakolhatják a sérülésemet 10 kg vízhatlan alapozóval.
Kényelmesen hátraereszkedem a székben. Emésztem a képet, meg a terveket. Rám osztották a bujaságot. Remek. Majd mászhatok rá valami nyálas képű modellficsúrra. Már most ver a víz a gondolattól; egy idegen teste fog dörgölőzködni hozzám. Pfff.....
Ezt az egészet jól kifundálták az okosok. Ha bujaság, akkor csak nő lehet. Ez nem fair. Előítéletes bagázs. Ha szikrányi lövésük lenne a dörgésről… Örömmel áttestálnám ezt a szerepet Vespa-ra. Erre a posztra bárki alkalmasabb nálam.
Az előttünk álló üdítős dobozokról felemelem a tekintetem, mire Ville-ével akad össze. Merőn, tüzetesen, leplezetlenül fürkész. Az imént még zavartól terhes tekintetem egyből kérdővé lényegül, ahogy őt nézem. Mi van?
Újabb sóhaj részemről.
Grid erre a színészi képességeinket kezdi ecsetelni, az egekig magasztalja a tapasztalatunkat, és hogy milyen könnyű lesz velünk együtt dolgozni a forgatáson. Támogatást várva kérdez rá Ville-re, aki mintha máshol járna.
Előkerül zsebéből a cigarettás doboz, és azzal kezd el szórakozni az asztalon. Nekem meg kedvem lenne forogni a székkel, csak kár, hogy nem olyan.
Ville szeme megint rám tapad. Most már komolyan érdekel, mi jár a fejében, mi ez a mindent átható pillantás. Mit keres rajtam? Talán csokis a szám?
Ha más vizslatna ekkora érdeklődéssel, már rég nyugtalanná váltam volna, de állom a mustrát, noha nem értem az apropóját.
Jó kis játék, csak a többieknek is feltűnt. Greg oldalvást rámsunyít, aztán visszafordul előre.
Mutatóujjammal megvakarom a halántékom, és egy lassú, felettébb óvatos, észrevehetetlen mozdulattal előhúzom az új mobilom a zsebemből. Az asztal alatt Fürge Ujj SMS-t pötyög Nagy Fehér Ülőbikának:
„Mi az? Szemmel versz? O.”
Küldés, és folytatódik a szimulálás, mintha mi sem történt volna odalent.
Hogy Ville telefonja le van-e halkítva, vagy hangosan csiripel, passz. Kiderül.

Jön az újabb infómorzsa. Szerződtetnek egy görög fickót, név szerint valami Theo Theodoridis-t.
Ő lesz a partnerem. Hááát… Igyekszem majd nem eldobni magam, ha már össze kell gabalyodnunk egy reklám kedvéért.
Nem baj. Az kell mellém egyébként; egy kétméteres modell pasi. A ribanc csábítót (engem) meg majd megtoldanak félméteres tűsarkakkal, hogy ne legyen köztünk az a kétfejnyi magasságkülönbség. Gondolom én. Pf… Túl késő már nemtetszést nyilvánítani? Gyerekek! Inkább dobjatok a nyakamba egy tucat kutyafejű boát, minthogy vetkőztessetek. Jah, mint kiderül, lesznek a filmben kígyók is. Tök király. Szívesebben hempergek köztük, minthogy pucér csávókat nyalogassak. De legalább egy modell az, és nem Vespa. Mert akkor tuti, hogy felállok és hazamegyek.
Vespa közben nyafog (ki más), hogy Úristen! Kigyók?! De a főnökök azonnal megnyugtatnak minket, hogy teljesen ártalmatlan jószágok. A haverom fintorog, én meg röhögök magamban. Nagyon úgy fest, mindenkinek lesz mivel megküzdenie a pénzért.
Jobbommal az asztalon könyöklök. Ujjvégeimmel épp az arcomat vakarászom egykedvűen, amikor berezeg a telóm a nadrágzsebemben. Válasz érkezett Ville-től.
Alig észrevehetően vigyorgok, ahogy a tekintetem leles az asztal alatt rejtegetett mobil kijelzőjére.
"Mert úgy érzed mintha ütnélek?”
Somolyogva nézek föl a ketyeréről Ville-re. Enyhén megcsóválom a fejem, hogy vegye az adást: neeem waze.
Az ujjaim megint járnak.
„Ha nekem kell vonaglanom valakin, remélem Te kapod a csokoládé- és tortahegyeket.     Cserélni akarok!   ”
Igen, mert a torkosság annyira illik Ville-hez, mint hozzám a bujaság. De a csere felvet egy újabb kérdést. Akkor is Teodórikuszt szerződtetnék?
Minden hülyeség eszembe jut. Dög unalom, míg Grid a górékkal egyezkedik. Nyomok mégegy üzit.
„Ráérsz ma este? Ha itt végeztünk, nincs kedved felugrani hozzám sörözni meg filmezni?”
Nem igazán szeretnék egyedül lenni otthon. A délelőtti rablás az oka. Viszont semmi pénzért sem vallanám be senkinek a parám.
Greg közben balról kémkedik. Kukkolja mit pötyögök. Gúvadnak a szemei öcsém. Mindkét kezét leveszi az ölébe, és mutogatni kezdi a dugás egyezményes jelét. A középső ujjam elegánsan beint neki.

Valahogy mindenki felgajdult körülöttünk. Jah? Hogy feltűnő a szemkontaktus, illetve az asztal alatti kommunikáció? Ha egyszer szólástilalom van…
Ville nagyon vigyorog odaát. Áh! Már értem…
"Csak nem gyakorolnál a reklámfilmre?"
Alig befut az üzi, Grid nyomatékos pillantást vet Ville-re, amolyan fenyegetve nevelő célzatút.
Lesütött arccal vigyorgok, mint a tejbetök. Szabad kezemmel a hajamat az arcomba fötröm, hogy ne lássák meg miféle vidámkodás folyik a vonásaim közt.
Ville, Ville… Hehehe. Nem szedsz rá ilyen beugratós kérdésekkel!
„De. Magánórát adok frigókizabálásból. Csak Neked!  ” És ezzel az SMS elküldve.
Felnézek az ölemből, Ville meg bólint a talira. Én is bólintok egy hangyányit, hogy jó, megdumáltuk.
Megint rezeg a készülék az ujjaim közt. Széles vigyor tornázza fel magát a képemre.
Gregre sandítok, hogy elpantomímezzem neki a halálos ítéletet. A gyökeret nem tudom hogyan mutogassam el, de a „kiütöm” sima ügy. Könyökömmel oldalba böködöm Greget, erre kérdőn rám mered. A fejemmel finoman Ville felé intek, mire a bal öklömet a jobb tenyerembe kezdem hangtalanul csapkodni. Lesz dádá Ville-től. Vili?
Greg valami ritka hülye pofát vág. Megvakarja a tarkóját, aztán Ville-re vándorol a szeme.
Nehogy már félreértsen, és azt higgye, hogy arra kérem; verjük meg ketten Ville-t!
- Nos, az eddig elhangzottak ismeretében mit mondanak? Lennének a 7 Sins reklámarcai? – töri meg a játék varázsát a marketingigazgató bezendülő baritonja.
Nekem egyre egy dolog zakatol a fejemben. Hm. Hogy van az a jelbeszédben, hogy...
Gyökér, gyökér gyökér...
Megvan! Vespa!

Ville nagyon ügyködik valamit odaát. Kurtán felnevet. Még idejében elharapja, és lenyeli, de így is minden szem rátapad.
Aztán érkezik az újabb SMS tőle. Elkap a röhöghetnék. Össze kell szorítsam a számat, nehogy én is felnyerítsek Greg mellett. Vörösödik a fejem, kissé pukkadozom. Kedvem lenne lecsúszni az asztal alá, hogy ököllel verjem a padlót. Végül megemberelem magam és villámválaszt nyomok vissza.
„Most tudta meg, hogy feloszlott a Backstreet Boys.”
Az igazgató kérdésére felkapom a fejem. Ha nem is voltam teljesen itt, a fülem azért hallotta, amit hallanom kellett, és a tudatalattim jegyzetelt.
Feltűnik a szavak nélküli interakció Ville és a drága, egyetlen menedzserünk közt. Nagyon meccselnek ezek ketten. Lefogadom, hogy Ville azon agyalog, kiteszi a hófehér, hamvas kis babapopsiját, Grid-et meg közben leveri a víz százszor, hogy ez az eszelős csak nehogy villantson.
Beáll a csönd. Hosszúra nyúlik. A légyfingást is hallani. Jah? Hogy az Vespa volt?
Ville szánt szándékkal csellózik pénzéhes atyánk idegein. Aztán rábólint. Grid meg csak a varázsszóra lélegzik fel. Ha Ville tovább szopatja, lehet mentőt kell hozzá hívni.
A szervezők mindenre gondoltak, és mindent precízen előkészítettek. Vaskos papírhalmok landolnak előttünk az asztalon. El kéne olvasnom. Lehet épp azt írom alá, hogy nem vállalnak felelősséget, ha az egyik kígyó keresztben lenyel. De ez képtelen mennyiség.
Hát akkor adjuk el a lelkünket az ördögnek. Minden egyértelmű, hová kérik a szignót. Oldal, oldal után kanyarintom a nevem a vonalakra. A srácok is szorgalmasan körmölnek. Grid szemei helyén közben dollárjelek pörögnek. Kuching!
Ahogy végzem, kényelmesen hátradőlök a székben. Az igazgató és az asszisztense türelmesen kivárják, míg mindenki leteszi a tollát, s begyűjtik a szerződéseket. Nem mulasztják el a tájékoztatást, hogy egy-egy példányt eljuttatnak hozzánk és a menedzserünkhöz is.
Ennyi lenne?

- Mi köszönjük a lehetőséget. – mosolygom bájosan az igire a szerződéshalom fölött. Visszamosolyog rám, a fiúk úgyis megkukultak. Lapítanak, mint szar a fűben, pedig nekem kell kitennem meg mutogatnom azt, amit nem szeretnék. Na de majd megoldják a sminkesek meg a stylist-ek. Alig egy hét áll a rendelkezésemre, hogy szokjam a gondolatot. Remek! Igazán remek! Viszont ha már így alakult az élet, élvezzük. Ahogy végighordom a tekintetem a srácokon, ők lehetnének a lelkesedés netovábbjai… Csak azért csinálják mert pénz van benne, és mert Grid azt mondja. Én egy másik oldaláról közelítem meg a feladatot. Vagy tekintsük inkább lehetőségnek. Jó muri lesz. Ez az Octi! Vigasztald magad! Basszus, be vagyok tojva, és ezt még a járulékos anyagi javak sem enyhítik.
Mindenki alig várta, hogy Grid kimondja a végszót, és húzhassunk. Ville elsőként löki el magát az asztaltól, aztán kifelé menet Greg leszólítja. Látom, hogy dumálnak, de nem hallom. Greg végül ellép Ville mellől, ő meg kérdőn néz rám.
Odamegyek hozzá.
- Most meg mi van? – tudakolom vigyorogva. - Én csak átadtam az üzenetet, hogy lerendezed, ha nem vigyáz. – pislogok ártatlanul Ville-re.
Ha Greg értette is, amit mutogattam neki, biztos nem veszi véresen komolyan. Tudhatja, hogy csak hülyültünk.