Matt az etetőszékben ül, miközben  a cumis üvege a szájában, nem igazán van ínyére az ami a kis palackban van, de hát édes fiam ez van, meg kell innod. Csíkos pulcsim ujjai könyökhajlatomig feltűrve ahogy az egész konyha mocskos  a burrito hozzávalóitól. Egyszer csak megszólal  a vezetékes telefon, remélem nem az anyám az, mert…. Mert most nincs hozzá hangulatom.
-Szia kicsim!- szól bele a telefonba, mégis ki más lehetne az?
-Anya, figyelj most nem érek  rá, éppen vacsit csinálok, szóval… mi lenne ha békén hagynál és…- még esélyem sincs befejezni ő máris közbe vág és olyan dolgot mond, amitől lefagyok, kiakadok, ez…. Most komoly? El sem hiszem amit hallok, Matthew élénk zöld írisze kíváncsian bámulnak amikor egyébként is sápadt arcom még jobban elfehéredik.
-Anya!!! Nem mondhatod komolyan, hogy megmondtad neki, hogy hol lakom!- elkezd szédülni a konyha körülöttem, nem, ez egyszerűen képtelenség. Pedig annyira örültem, hogy ennyi mindent elértem, vagyis ma nem egészen tűnt úgy. Az egész nap fura volt, minden érzés és emlék újra éledt bennem amikor Clyde méregzöld szembogaraiba pillantottam, a gyomrom egyszerre szűkült össze ökölnyi nagyságúra, pillangók repdestek az alhasamban és a szívem erőszakosan dörömbölt  a bordáimon, de olyan erősen, hogy attól féltem kiszakítják a csontjaimat. Nem gondoltam volna, hogy annak ellenére, hogy megbántott ilyen hatással van rám, még annyi év eltelte után sem gondoltam erre, és pedig így van. Ha már képtelen vagyok arra a logikus érzésre, hogy utáljam akkor csak úgy fogok tenni, mint aki teljesen közömbös az irányában, mintha már kiölt volna belőlem minden gyengéd érzelmet amit eddig éreztem irányában. Nem tudom hogyan fogom ezt véghez vinni úgy hogy megroggyan a térdem akár hányszor rápillantok, és legszívesebben a nyakába vetném magam, amit nyilván nem fogok megtenni mert hát nem. Mégis anyámnak nem volt ehhez joga, és megtette, nem is értem, hogy merte amikor világosan megmondtam neki, hogy ne szóljon bele a dolgomba.
-Kedves lányom, nem érdekel  a véleményed, akár milyen is az  a férfi az unokámnak apára van szüksége, és ennek a gyereknek ő az apja, szóval ajánlom, hogy jöjjön meg az eszed különben én fogom felnyitni a szemét és…- csöngetnek, a francba,- mennem kell,- nyomom rá  a telefont és mérgesen csapom le a konyhapultra.
-Hmm itt van apád, nem mintha tudná, hogy az,- nyögöm ki ahogy egy finom puszit lehelek az arcára majd elindulok az ajtó felé. Megpróbálom elrejteni a dühömet amikor feltárom a fickó előtt az ajtómat.
-Szia, öhm….. gyere be,- mondom neki hűvös hangon ahogy elindulok, ha akar úgy is követ a konyha felé.- miben segíthetek? - próbálok kedves lenni vele, nem, eszem ágában sincs anyámra hallgatni de kidobni sem bírom, képtelen vagyok rá.

Különös dolog történt velem ma. De még álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen történik. Az a nőszemély, aki engem a világon a legjobban gyűlölt és meggyőződésem, hogy még mindig ugyanígy érez irántam, felhívott. Sokáig tanakodtam, hogy vajon miért hívott. Valami célja biztos van, mert ő nem az a fajta nő, aki random hívogat. Nyomós oka van, de meg nem tudnám mondani mégis micsoda. De ha menni kell, hát menni kell. A lefirkantott címre pillantok. Vajon Hayley mit fog szólni ahhoz, hogy megyek? Vajon ki fog dobni? Nincs idő ezen gondolkodni, a kíváncsiság jobban dolgozik bennem, ami egyre azt mondatja velem, menjek és nézzem meg mit akart a vénlány.
Picit bizonytalanul szállok ki a kocsiból, közben pedig azon töröm a fejem, hogy mégis mit mondjak, miért jöttem? És hogy találtam ide egyáltalán? Ezen azonban nem sokáig gondolkozok, mert épp hogy bekopogok, már nyílik is az ajtó. Mint ha csak arra vártak volna, hogy megjelenjek. Különös egy dolog ez így.
- Szia... nem zavarok? - engedek az invitálásnak, már be is lépek. Pillanatok alatt felmérem a helyet, egészen takaros. És olyan... Hayleys. Amikor összecuccoltunk is ezt szerettem, ezt a nem túl katonás rendezettséget. Hozzá képest én egy pokolfajzat vagyok pakolás terén. Még jó, hogy a bátyámnál csak egy ágyat birtoklok és nem egy lakást. Sokszor fordult meg a fejemben, hogy esetleg megkomolyodhatnék.
- Gondoltam belesek hozzád, remélem nem gond. Vagy rosszkor jöttem? - épp ekkor esik látóterembe a kölyök és az étel. Szóval hamizni készültek. De hogyhogy még mindig itt a gyerek?
- Nahát, most te vagy a felvigyázós? - csak tudnám, hogy miért kap el valami fura érzés, ha ránézek arra a gyerekre. Olyan ismerős valahonnan... De már tereli is el a gondolataimat a vigyora. Megismert, háhh!
- Szevasz pajti, hogy megy a homokozás? - lépek is oda hozzá egy pacsira nyújtva a kezem, miközben minden más egyébről tökre elfeledkezek. Olyan jópofa ez a kölyök, olyan közvetlen. Lehet, hogy csíp engem, az biztos, hogy halál laza gyerek lehet.

Ha az anyám valamit a fejébe vesz, akkor senki sem beszélheti le róla, és ezt a dolgot úgy látszik nagyon komolyan a fejébe vette. Amikor először meghallottam a telefonon keresztül, hogy mit csinált, legszívesebben a készüléken keresztül nyúltam volna, hogy megkínozzam, megfojtsam, vagy bármi ehhez hasonló műveletet hajtsak végre. Higgyétek el, szerintem nem létezik pasi a földön akit jobban gyűlöl Clyde-nál, de ugyan akkor azt is tartja, hogy egy gyereknek apára is szüksége van. Főleg egy fiúra. És nem tudom mikor lett ilyen önérzetes, de azt mondta, hogy se a fiam, se az apja nem érdemlik meg, hogy ne ismerjék egymást. Nos… én ezt egészen máshogy látom, mivel Clyde előtte minden egyes esélyét abban a pillanatban, hogy befeküdt annak az ismeretlen nőnek az ágyába. Igen, még mindig ott van az a bizonyos tüske ami csak úgy böködi a szívemet emiatt, és nem tudom, talán sikerült ennyi idő után megbocsájtanom, de, de ennyi. Nem akarom a fiam közelében látni, és ebbe anya sem szólhat bele, Matthew az enyém, én döntöm el, hogy ki lehet a közelében és ki nem. Lehet, hogy nem valami racionális a gondolkodásmódom, főleg nem… tanár létemre. De ezt nem tudom máshogy csinálni, amikor kiderült a dolog nagyon megbántott, anyám intő szavai ellenére is bele mentem ebbe a kapcsolatba. Azt hittem naiv fejjel, hogy majd én leszek az a lány aki megváltoztat egy ilyen komolytalan, csélcsap férfit, hogy mellettem, vagy miattam, értem megváltozik, komolyabbá, olyan valakivé akit büszkén vallhatok a páromnak, de hát ugye az emberek nem változnak. Ezzel is tisztába jöttem abban a pillanatban amikor kiderült, hogy megcsalt, pedig szerettem… vagyis még most is szeretem igazából azt hiszem, ezeknek ellenére is még mindig érzek valamit iránta. Pedig nem akarok, nem kellene, ő volt az első férfi az életemben akivel tényleg komolyan gondoltam, hát még össze is költöztem vele.
Hirtelen ugrok egyet ahogy kopogtatást hallok, gondolkodás nélkül indulok el a bejárati ajtó felé, és nyitom ki Clyde-nak.
-nem… nem,- nyögöm ki kissé zavartan ahogy belép, azt hiszem ha most elkergetném anyám azonnal ide rohanna, hogy kitálaljon neki mindent, szóval inkább döntök úgy, hogy egészen normális leszek vele, de a fiamról akkor sem fogok szólni, ő nem a mi fiúnk, csupán egyes egyedül az enyém. Én vagyok az anyja és az apja is egy személyben, ha eddig boldogultam ezután is fogok, nem kell egy férfi, pláne nem ez a férfi.
-Háát igazából épp vacsizni készültünk, de azt hiszem nem zavarsz…- bököm ki ahogy elindulok utána. -ha szeretnéd… neked is jut,- mondom végül kedves, vagy legalábbis megpróbálok kedves hangot megütni, és nem olyan ellenségeset, mint a délután a parkban.
-Olyasmi,- felelem neki ahogy megkerülöm és folytatom a vacsora elkészítését, ha ő éhes ha nem én az vagyok, és miatta nem fogok koplalni, de ahogy ismerem ő sem, mindig is szerette a hasát, lehet hogy ezért szerettem bele többek között. Szemeimet forgatom amikor Matthew felismeri, sőt mi több örül neki, hát ez így elég nehéz lesz, inkább össze dobom a tacco-t amikor kisül a tésztája.
Közben matt elkezdi Clyde felé nyújtogatni a kezecskéit és gügyögni.
-Én izé… délután nem akartam bunkó lenni, csak meglepődtem, bököm ki végül a pultnak dőlve.