Baráti találkozó? Miért is ne. Rám fér, és mindig benne vagyok egy jobb buliban, de előbb Joe-t kell meglátogatnom. Megmondom őszintén, mikor legutóbb azzal kezdte a telefonbeszélgetést, hogy beszélnünk kell, a végrendeletét írta, és arra kért, hogy olvassam el. Remélem, most nem a halálát tervezi, mert ahhoz, még fiatal, és hiába a szívroham, a meló, amit csinál, még nem fejezte be a földi létet. Némán vezetem a kocsimat, a zene sem szól, így átadhatom magam a vezetés örömének, majd mikor megérkezem, leállítom a kocsi motorját, a kulcsot egy hanyag mozdulattal a zsebembe dugom, és a hátsó ajtón megyek be a konyhán keresztül. Csendes, kertvárosi lakás, nem Joe stílusa, de itt senki nem talál rá, itt tölti a szabadidejét, és ide hívott engem. Lassan haladok az irodája felé, és ahogy hallom, a házvezetőn kívül senki nincs itt. A szakáccsal még összefutottam lenn a konyhában, intett nekem, majd haza indult. Határozottan kopogok be az irodája ajtaján, mely egy rejtett ajtó mögött kapott helyet. A mélybarna bútorok mindig megnyugtatnak. Meg sem várva a beinvitálást, nyitom ki az ajtót, és lépek be az irodájába. Épp telefonál, így állva várom meg, amíg befejezi. Fél perc múlva erősen szorít magához.
- Ray... Fiam, beszélnem kell veled, fontos! - Mindig a fiának hív, de a hangja túl határozott, túl komor, bajt érzek. Leülök az egyik antik bőr fotelba, és onnan nézek rá. Ő az íróasztal másik felére ül, és rákönyököl. Követem a példáját.
- Ugye nem akarsz megint végrendelkezni? - Vonom fel komolyan a szemöldököm, és arcomra átszáll a gondterheltség róla.
- Nem, ne aggódj, de hallottam pár dolgot, a rendőröket megint a futtatók kezdik érdekelni, főleg akik rég vannak a szakmában, mint én... Ray, nem akarok még egy olyan esetet, mint nyolc éve. Egy ideig meg kell szakítanunk a telefonos és egyéb elektronikus kapcsolatot. És jobb lenne, ha nem az egyedi autóddal jönnél ide. Felismernek! - Sorolja el az információit, és homlokomra sötét felhő telepszik. Gyűlölöm a rendőröket, emlékszem a régi ügyére. Le kellett fizetnem a rendőrfőkapitányt, hogy hagyja el a nagybátyám elleni bizonyítékot, így másra terelődött a gyanú, aki persze hosszas kínzás után magára vállalta.
- Tudod, gyűlölöm az ilyen időszakokat! Gyűlölöm, hogy nem tudlak felhívni sem... - Csóválom meg a fejem mogorván, majd felállok a székből, és idegesen fel-alá kezdek el járkálni.
- Szólj Dannek is, ő sem jöhet ide csak úgy... Ne hívjon. Elutazom pár napra... Lehet, hogy hetekre, még nem döntöttem, de arra kérlek figyelj a lányaimra! - Gyűlölöm, mikor ezt kéri. Lehet, hogy önzőség, de nem akarom, hogy ártson az üzletemnek Joe üzlete. Nehéz mind a kettőre odafigyelni, és ilyenkor általában én is megbízok valakit.
- Tudod, hogy nem szeretem, de érted megteszem! Más? - Pillantok az órámra, miközben Joe megcsóválja a fejét ezzel választ adva a kérdésemre.
- Jobb is, ha most mész Ray... Pár óra múlva nem leszek itthon, majd értesít az egyik emberem! - Mondja, majd ismét magához szorít.
- Vigyázz magadra! - Mondom távozáskor, és sietősen hagyom el a házat. Dannel majd beszélek holnap...

Alig fél óra volt, és betérek a bárba, ahol a többiek már vártak. "Saintwood" - Hallom meg a vezetéknevem, melyre csak mosoly és kézfogás a válasz. Talán fél órát töltök velük, majd a pulthoz igyekszem, inni akarok, de most csak egy dupla whiskey-t kérek sok jéggel. Már indulnék visza, mikor a fickó a pultnál rám sem nézve szólal meg, de nem köszön, csak a nagybátyámról beszél. Hát erről van szó. Ezért menekül Joe? Nem tűnik zsarunak, de jobb vigyázni.
- Tudom ki ő, de nem ismerem! - Hiszen teljesen sosem ismerhettem meg, milyen is ő valójában. Egy pillanatra végigmérem a fickót, és van valami különös benne, valami... Nem tudom megmagyarázni. Majd meghallom nagybátyám hírhedt nevét, amit vagy szakmabeli tud, vagy zsaru, és ez a fickó nem néz ki stricinek.
- Ray Saintwood... Joseph Saintwood unokaöccse... - Mutatkozom be, miután kortyoltam egyet az italomból.
- De ez magának mért olyan fontos? - Tudom, mit mondhatok el, és mit nem, attól mert a rokona vagyok, nem vagyok köteles többet beszélni róla...

Nem nyújtok kezet neki, csak egy gúnyos mosollyal nyugtázom szavait, majd egy fél percre lehajtom a fejem, kortyolok az italomból, majd a pultra teszem. Mély levegőt veszek, arcomon még mindig az önelégült, gúnyos mosoly ül ki, hiszen nincs félni valóm. A pénz beszél, a kutyák pedig ugatnak, így működik ez. Van sötét, seggfej oldalam is, de ritkán jön elő, szinte soha, csak ha éppen belém kötnek, vagy azokat rágalmazzák, akik fontosak számomra.
- Igen én vagyok az az újgazdag senkiházi seggfej, aki kihozta a szarházi rokonát, mert hamisan vádolták! - Nézek a szemébe, tartom a tekintetét, nem engedem el, én nem tudok belőlük semmit kiolvasni, ahogy ő sem tud az enyémből, talán egy cseppnyi gúnyt, amilyen az arcom is.
Tisztában vagyok vele, hogy régen körözik a nagybátyámat, de nem fogom kiadni nincs az a kínzás, ami kiszedné belőlem azt, hogy hol van, miért, és kivel...
Aztán bemutatkozik, és a neve ismerősen cseng, ahogy az arca is ismerős volt, már mikor hozzám szólt, akkor is.
- Szóval maga az az ámokfutó zsaru, aki lemészárolt egy tucat néger bűnözőt bedrogozva, matt részegen... Mikor is? - Megjátszott gondolkodás, de tudom nagyon jól ki ő, vele voltak tele a hírek. - Hat éve igaz? Pillanatnyi elmezavar. Szép hazugság! - Bunkó vagyok? Határozottan. Ez a pasas csukta le a nagybátyámat, még szerencse, hogy hamarabb értesültem róla, mint ahogy beérhetett volna az örsre. Az a rendőrfőkapitány kemény dió volt, egy kisebb vagyont csúsztattam a mellényzsebébe, hogy eltűnjön az egyértelmű bizonyíték, valami hangfelvétel, ami a lánynál volt. Az volt az egyetlen és legnagyobb szerencséje Joe-nak, különben még a hűvösön csücsülne.
Unottan veszem vissza a poharam a kezembe, kortyolok egyet, majd mikor látom a férfit elfordulni, elindulok a tömeg felé, majd meggondolom magam.
- Remélem kiheverte, hogy van, akit nem tudott soha elkapni? - Szólalok meg háttal neki, majd rápillantok, szerintem tisztában van vele, hogy még mindig Joe a téma...

Ritkán kötekedek... Voltaképpen szinte soha, ugyanis már kinőttem belőle. Te jó ég, nem is tudom, mikor voltam benne egy jó kis bunyóban utoljára. Dan-be kötöttek bele, már több mint öt éve, de a pasas részegebb volt, mint mi. Ő egyedül volt, mi pedig ketten. Ez a fickó is egyedül van, a bár az enyém, a két biztonsági őr felém pillant, majd tovább kémleli a tömeget, de nem engem fognak kitenni. A 4-5 fős társaság is felénk pillant, néha felém szólnak, a nevemet hallom. Nem fogok senki mögé rejtőzni, de nem fogok egy bukott ex-zsaruval bunyózni, legalábbis most ezen az elven vagyok. Egy viszont tény, nem én fogok elsőre ütni.
- Nehéz nem annak lenni, nagy hiszen magával voltak tele a szennylapok és a tévécsatornák! - Hangom idegesítően fröcsög a gúnytól, mindemellett idegesítően nyugodt is. Nem veszekedni, vagy verekedni jöttem ide, hanem jól akarom érezni magam a társasággal, akihez érkeztem. Az már csak véletlen egybeesés, hogy Joe pont most beszélt a zsarukról, és belefutok abba, aki egyszer elkapta. Még egyszer nem tudja már megtenni, hiszen az étterem tökéletes alibi, és még a pénzt is tisztára mossa.
- Akkor nem értem... Mit érdekli, hogy ismerem-e Uncle Joe-t? - Kérdem szándékosan a hírhedtebb nevén emlegetve a nagybátyámat. Alvilági figura, nem mellesleg, amiről Dan nem tud, egy-két éttermünk pénzmosóként is szépen üzemel. Dannek elég annyit tudni, hogy jól mennek és kész. Nem akarom beavatni ebbe a részébe, jobb a tudatlanság ebben az esetben.
- Tudja, fogalmam sincs, miért ment ez az esze akkoriban, és arról sincs, hogy engedték ki ilyen hamar, konkrétan leszarom, egyre viszont figyelmeztetném... Ne érdekelje Uncle Joe, jobban jár, ha élni szeretne. És ez nem fenyegetés. Csak a tények... - Halkítom le a hangom közelebb lépve, miközben a fülébe suttogom, majd eltávolodom tőle... Kis szánalmat ébreszt bennem a fickó, hallottam pár részinformációt, miért is akadt ki és ölte meg azokat a bűnözőket, de különösebben nem érdekel... Én teszem a dolgom, ő is tegye a magáét...

A kimondatlan szavak itt pattognak a kettőnk közötti távolságban, és egy részem élvezi.Egy olyan részem, aki cseppet sem javult, vagy idősödött, a részem, melytől még ma is olyannak érzem magam, mint tíz éve. Csak az arcomon látszik pár gondterhelt ránc, amit persze sosem sajnáltam.
De ez a fazon más, furcsa, és valami felkeltette az érdeklődésem, ezért nem megyek vissza és hagyom itt. Legszívesebben az arcába köpném, hogy éttermet vezet, és semmi köze nincs az alvilághoz, de zsaru volt, az ilyenek mindig megérzik a látszatban a hazugságot. Meg persze elég rég üldözte az öreget, miután elkapta. Következő megjegyzésére csak bólintok.
- Igen én voltam. Tudja ki kellett hoznom. Ártatlan volt... - Szavaim mögött nincs semmi rejtett üzenet, hangom elég komolyan adja elő szavaimat, mely igaznak is tűnhet, és végül is az is, mert nem ölte meg a nőt. De a hangfelvétel, amit a lány készített, mégis árulkodó nyom volt. Már nem arra, hogy meggyilkolta, hanem, hogy lányokat futtat. Persze pont nem egy ex-rendőr orráfa fogom kötni azt, hogy hol van, vagy hogy van Joe, és a beszélgetés nem szól konkrétan semmiről, mégis itt vagyok, és szólásra nyílik az ajkam, de inkább visszanyelem a szavaim, ám következő mondata megüti a fülem.
- Mi nagyfiúk? Igen a pénz beszél ebben a városban, sőt ezen a világon is... - Kicsit elgondolkodva nézek vissza a férfire, nem tudom, mi egyebet mondhatnék, csak figyelem, ahogy a tükörképét szemléli, figyelem azt a minimális érzelmet, ami kiül arcára.
- Csak nem vissza akar kerülni a rendőrökhöz? Azért kérdezget Joe-ról? - Kérdezem, bár a válasz nem érdekel. A hangom nyers, és néhol számon kérő de alig észrevehető. Kiiszom az italom, majd intek a pultosnak még egyért, aki ugrik mintha seggbe lőtték volna. Az üres poharat az pultra helyezem, a telit pedig magamhoz veszem. Az erős ital jólesően csúszik le torkomon, miközben az egyik bárszékre telepszem le, ha tetszik a rendőrnek, ha nem...

Végigmérem a fickót ez alatt a negyed óra alatt már sokadjára, és tényleg nem értem, mi értelme volt egyáltalán annak, hogy megszólítson. Szerintem semmi, ez talán azt bizonyítaná, hogy őrült? Vagy csak kötekedni akar? Mindenesetre én nem fogok kezet emelni rá. Nem verekedni jöttem. Igazából nem is szeretek verekedni, elintéztetem mással. Nem sokban különbözök a nagybátyámtól, csak egyben. Soha nem ölettem még embert. Az nekem egy kicsit brutális, de ki tudja? Lehet, hogy egyszer eljutok én is arra a szintre. Megvannak az eszközeim, és néha egy-két figyelmeztető pofon többet ér.
- Tudja szerintem nincs miről vitázni. Mindenki tudja a saját igazát, és ehhez tartja magát, nem igaz? - Kérdezem felvont szemöldökkel, s tekintetembe beköltözik a gúny. Érdekes egy fazon lehet, bárfogalmam sincs hova tegyem. Nem nagyon értem a viselkedését, és ki szeretném deríteni, mit akar ezzel az egész kis beszélgetéssel elérni, mit akar kiszedni belőlem? Keresem a hátsó szándékot, mert a világban, ahol mozgok, mindenkinek van hátsó szándéka. Ez a pénz világa, a gazdagság világa. Ezt tanultam.
- Mondjon meg nekem valamit, ha már megszólított! Mire volt jó? Mit akar tudni? Segítsek esetleg elhelyezkedni? Üzletet akar nyitni, és tanácsra van szüksége? - Teszem fel a kérdéseimet széttárt karokkal. - Vagy csak fel akart idegesíteni? Miért pont ebbe a bárba jött? - Húzom közelebb a székem, de persze ügyelve arra, hogy ne menjek túl közel. Ismét kortyolok, majd játszani kezdek a poharammal, amíg meg nem hallom a férfi hangját.

Sosem értettem egynéhány embert. Például most itt van ez a Danny. Fogalmam sincs mi baja, hiszen közvetve nem ártottam neki. Sosem állt az utamban, hiszen mikor kihoztam a nagybátyámat, akkor éppen benn sem volt. Csak a rendőrkapitányt vettem meg, ezzel együtt a rendőrséget is. Még ha nem is az egészet, ha a főnöküket megvettem, azzal az egész örsöt megvettem. Ami nem egy hátrány. Viszont az lesz az első, hogy bemegyek hozzá .Van egy-két problémám mostanában, de majd ez is máskor.
Figyelem, ahogy beszél, és nem tudok kiigazodni rajta. Egyszer elutasít, másszor kérdez, és érdeklődik, talán tényleg zavart az elméje, nem tudom. Nem tudom, és ez az, ami kibaszottul idegesít. Meg akarom érteni a fickót. Meg akarom ismerni, de nem tudom, mert kerüli a tekintetem. Így nehéz...
- Ez az én bárom... És tisztességes bevétele van... - Mosolyodom el gúnyosan, majd figyelem, ahogy lerakja az aprót, miközben egy pillanatra elidőzik a tekintetem a pultos lányon, aki igencsak dekoratív leányzó. szívesen összegyűrném vele a lepedőt.
Majd ajtócsapódás, én pedig rájövök, hogy Danny elillant. Utána sietek, és még pont utolérem odakint, tüzet adok neki, s jómagam is rágyújtok.
- Nem bunkózni akartam odabent, csak tudja a családom említésére ugrom, ha nem tetszik a hangsúly... Tudja... Nem értem magát. Nincs munkája, nincs semmije, és mégsem kell a segítségem... Miért? - Kérdezem a férfit, mert amint látom, apróval fizetett, a cigije is elfogyott, mégis elutasította a segítségemet. A legtöbb ember már nyalná a seggem, de ez a fickó nem teszi. Kihívás. Kíváncsiság. Tudni akarom, így a társaságom, akik odabenn várnak, már eszembe sem jut.
Mélyre tüdőzöm a füstöt, majd lassan fújom ki, miközben a férfi válaszát várom...

Most döntöttem el, hogy nem fogom feleslegesen jártatni a számat. Ez a fickó makacs, önfejű, ráadásul képes táncolni az idegeimen. Próbára teszi a hidegvérűségemet, még azt a keveset is, amennyi van nekem. Sosem voltam az a hidegfejű türelmes alak, bár az évek folyamán igencsak szépen képes voltam kontrollálni magam, mégis néha olyan könnyen kijövök a béketűrésből.
- Tudja mit? Igaza van. Nem vagyok kíváncsi semmire. Magára sem... - Szólalok meg kicsit ingerültebben, mint ahogy akartam, de nem nagyon érdekel az, hogy mit szól hozzá, hiszen egy pillanatra sem éreztem szánalmat. Csak végigmérem a fickót, és elgondolkodom, hogy mi miatt tért arra az útra, amire tért, érdekel egy-két dolog, biztos hogy hasznát vehetném, de ha nem akar nem erőltetem... Zsebre dugom a kezemet, a másikkal a cigit tartom, mélyen letüdőzöm a füstöt, és unottan fújom a magasba.
- Azért mindenesetre itt a névjegyem - Adom a kezébe, azt csinál vele, amit akar. Kidobhatja, elteheti, nem érdekel különösebben, majd szavait hallva ismét szólásra nyílik az ajkam.
- Lehet... Ha így gondolja, akkor igaza van, tévedtem. Magának nincs szüksége a segítségemre... - Jelentem ki lenyugodva, még a vállam is megvonom. A hátát nézem még egy pillanatig, majd ismét magamba szívom a mérgező füstöt. Ha nem, akkor nem. Mindenesetre nem érzem ezt a találkozást kamatozónak, ez a férfi úgy különc, ahogy van. A legtöbben örülnek már akkor, ha munkamegbeszélésre hívjuk meg őket, vagy akár két mondatnál többet hajlandó vagyok velük beszélni a köszönésen kívül, de persze nem vagyunk egyformák. Van aki jobban szeret ellenni a szemétben és a szegénységben. Az ő bajuk.
Távozom én is, ha nem szól utánam, kíváncsi vagyok, egyben de el is tudom altatni eme tulajdonságomat.