1989. 05. 22. San Francisco 24 Riporter Media Rose leslie

Karakter személyisége

Milyen is vagyok én? Mivel televíziós riporter vagyok, így eléggé közvetlennek mondanám magam. Sosem voltam az a visszahúzódó típus és mindig szerettem, ha figyelnek rám. Ez a vörös hajamnak köszönhetően elég gyakran meg is történt. Imádok nevetni és jó a humorérzékem. Mindig tájékozott vagyok az aktuális hírekről, de ez el is várható tőlem a munkám miatt. Nagyon jó memóriám van. Az adások előtt szoktam csak átfutni a "muszáj megkérdezned tőle" listát, és a suliban is ezért tanultam könnyen. Kíváncsi típus vagyok, ha valami érdekel, akkor nem nyugszok, amíg meg nem tudok róla mindent, amit akartam. Éppen ezért mondhatni maximalista is vagyok, ami nem minden esetben jó, nekem el lehet hinni. Ráadásul képes vagyok túl sokat is beszélni, akár olyan jelentéktelen dologról is, hogy az ég kék. Imádok táncolni és énekelni, bár tehetségem az nincs hozzá. Kedves vagyok a körülöttem lévő emberekhez, de könnyen ki lehet hozni a sodromból. Nem vagyok valami türelmes, de ezt a kamerák előtt jól tudom titkolni. Gyakran ítélek elhamarkodottan és ennek is megvannak a hátrányai. Az anyukám tanár volt és ezért van bennem egy kis oktatási kényszer. Ha valamiről, tudom, hogy hibás, akkor egyből ki akarom javítani, néha még a barátaimat is kioktatom. Sőt, néha még kislányosan is viselkedek: gyerekesen beszélek és buborékot akarok fújni. Oh igen, mondtam már, hogy buborék- és kávémániás vagyok?

◆ egyebek: amit fontosnak tartasz a karakterről

Történet

1991. 05. 22-én születem San Fransicso városában. Egészen huszonkét éves koromig laktam ott, de ne szaladjunk ennyire előre. Az anyukám tanítónő, az apukám pedig cégvezetőként dolgozik. Mivel egyedüli gyermek voltam a családban, a szüleim mindent meg adtak nekem. Sosem voltam az a zárkózott típus, így mindig voltak barátaim - igaz és látszat barátaim is voltak. Volt aki csak a szüleim miatt barátkozott velem, volt aki a külsőm miatt, de azért akadtak tényleges barátaim is. A szüleimmel évente kétszer mentünk nyaralni. Nyáron többször is mentünk Európába. Voltam Franciaországban, Angliában, Németországban és Olaszországban. Egyszer még Egyiptomba is elmentünk, ami nagyon élvezetes volt számomra, hiszen mindig is kedveltem az egyiptomi történelmet. Télen minden évben elmentünk síelni. Hét éves voltam, mikor megtanultam a síelést, kilenc évesen már snowboardozni is tudtam. Az általános iskolában kitűnő tanuló voltam, a gimnáziumban azonban becsúszott két elégséges a jegyeim közé: a kémia és a biológia. Sosem szerettem ezeket a tantárgyakat és még mindig ellenszenvesek számomra. Szabadidőm nagy részét mindig a barátaimmal töltöttem. Tizenöt éves voltam, mikor elkezdtem érdeklődni a tévés világ iránt. A megszállottja voltam, és rengeteget tudtam meg róla. A szüleim azt mondták, hogy támogatják a továbbtanulásomat, ha szerzek valami melót mellé. A hét féléves tanulmányaim alatt volt állásom és gyakornoki munkám is néhány rádiónál és tévécsatornánál. A sok tapasztalatomnak köszönhetően sikeresen bekerültem a megpályázott állásra egy Las Vegas-i tévénél. Eleinte csak az időjárás jelentés volt az enyém hetente háromszor, de a főnök észrevette, hogy  szemet szúrtam a nézőknek is. Többen nézték az én jelentéseimet, mint más valakiét. Lehet, hogy az öltözködésem miatt? Később kiderült, hogy igen. Több pasi is mondta, hogy azért nézte meg az előrejelzésemet, hogy lássa a kipakolt melleimet. Pedig szerintem azok nem is voltak kivágott ruhák... Akkoriban egyszerűen ilyen volt a stílusom. Később átkerültem a híradókba. Elmondtam az aktuális híreket, és mosolyogtam. Aztán egy céges bulin mindenkinek szemet szúrt a kíváncsi, kérdezgetős, viccelődős személyiségem. Pár nappal később a csatornavezető mondta, hogy próbaként megnézi, hogyan vezetnék le egy élő adásos, beszélgetős műsort. Átmentem a vizsgán. Úgy tűnik a poénjaim, és az érdeklődő tekintetem jó hatással volt a nézőkre. Megkaptam a szombat és vasárnap esti beszélgető show-kat. Hírességek jöttek, mindig utánuk olvastam hétköznap, feltettem a kötelező kérdéseket és még olyanokat is, amik a rajongókat érdekeltek. Tényleg mindent megteszek ezért a munkáért, mert ez pont olyan, amilyent én elképzeltem. Lassan már másfél éve enyém ez az adás és hét hónapja kaptam egy társat magam mellé. Jon eleinte nem volt szimpatikus számomra, de ezt a közönség nem vehette észre. A kamerák mögött folyton veszekedtünk, nem tetszett neki, hogy én eltérek a tervtől és más kérdéseket is felteszek. Értem én, hogy meg akart felelni az elvárásoknak, de az az én műsorom volt, és ő befurakodott oda. Ez minél előbb megpróbáltam a tudtára adni, és két hónap után csak felfogta. Azóta pedig, mintha kicserélték volna. Felvette velem a tempót, átment az én stílusomba és már együtt készülünk fel minden adásra. A nézők is imádnak minket együtt, és már többször is elhangzott a kérdés tőlük és a vendégeinktől is: mi miért nem járunk? Ezen pedig mindig egyszerre nevetjük el magunkat. Túl jó páros vagyunk mi ahhoz, hogy randizzunk. Bár el kell ismernem, hogy Jon tényleg jó pasi és rendes srác és... Te jó ég! Miket beszélek? Nem randizhatok a munkatársammal!