Este nyolc óra. Rohadtul nincs már kedvem még élni se, nem hogy dolgozni szóval, ha maga a nagyfőnök hívna fel, hogy már pedig másszak be az irodába, mert eligazítás lesz, őt is elküldeném melegebb éghajlatra.
Na jó, nem, de azért a gondolattal kellemes eljátszadozni, ahogy hazaérek és ledobálom a cuccaim. Első dolgom rögtön egy fürdőzés, ami egy picit felélénkít, de leginkább az ébreszt fel, amikor lehallgatom az üzeneteim és az egyetlen barátnőmnek nevezhető személy -ő is kolléga, mert mi más lenne-, emlékeztet, hogy ma este kilenckor a klubban találkozunk.
Rémülten pillantok az órámra, ami fél kilencet mutat és halvány lila gőzöm nincs, hogy a fenébe fogok elkészülni és odaérni fél óra alatt, mikor a városban este lehetetlen közlekedni. Gördeszkával kéne menjek, ha nem akarok hosszú perceket vesztegetni az úton, vagy épp hasznosíthatnám a villogómat, ha nem rúgnának hátsóba érte és nem lenne az a tervem, hogy inni fogok.
Erről jutnak eszembe a bogyóim, amiket még most gyorsan bekapok. Mire elém kerül egy whisky, már épp elég tompa leszek ahoz, hogy törődjek a gyógyszer-alkohol kombó mellékhatásaival.
Oda-vissza ügetek végig a lakáson legalább ötször, mire úgy ahogy azt mondhatom, hogy elkészültem, és még így se mondhatom azt, hogy ki lennék túlzottan csípve. Egy egyszerű, pánt nélküli rubin zölt szatén ruhát kapok magamra, ahoz egy fekete magassarkút és egy fekete táskát. Mindezt nem venném fel, ha nem tudnám, hogy most épp nem egy füstös kocsmába akarunk találkozni, hanem egy aránylag exkluzív helyen. Néha ilyen is kell, hogy feldobjuk az unalmas hétköznapokat.

Nyolc óra után 15 perccel jutok be a klubba, ahol akármennyire meresztem a szemem, nem találom Connie-t. Egyszer az órámra nézek, egyszer a telefonomra, majd a pultosra. Várjak és igyak addig is valamit vagy házsártosan telefonálgassak? Az is lehet, hogy már itt volt és várt, csak aztán...
-Szia Connie. Merre vagy?- veszem fel a telefont kapkodva, amint rezegni kezd a kezemben és, mintha esély lenne rá, hogy valahol megpillantom a kollégámat, körbe lesek párszor.
-Ne haragudj, de nem tudok menni. Ez a barom Travis segg részeg és itt énekel nekem fél órája az ablak alatt, hogy bocsássak meg. Mindegy, bonyolult ügy, de nem hagyhatom itt. Ugye nem haragszol?- magyaráz idegesen és csupán azért hiszem el neki, amit mond, mert hallom, hogy Travis tényleg úgy vonyít, mint egy beteg kutya. Szívem szerint megmondanám, hogy bekaphatja, amiért nem tudott előbb szólni, mert máskülönben már itt se lennék, de amint ezt kinyögném, egy számomra ismerős arcot fedezek fel a pultnál.
-Semmi baj Connie. Majd beszélünk.- búcsúzok el és meg se várva válaszát kinyomom a telefont. Lehet azt fogja hinni, hogy megsértődtem, de érdekel is engem? Inkább elindulok célirányosan a pasi felé és úgy lesem, mintha a feliratot várnám, hogy majd megjelenik a feje felett, ki is ő.
-Csatlakozhatok?- veszem elő a legbájosabb énem és a pasi melletti bárszékre mutatok. Megőrülök, ha nem jövök rá, honnan ilyen ismerős az arca és a tekintete. Elég jó az arcmemóriám, szóval tuti, hogy láttam már. Lehet, hogy valamelyik egy éjszakás kapcsolatom régebbről? Ilyenkor bánom, hogy néha elég ledér módszerekkel tudok lazítani ügynök létemre, de most mit csináljak? Nekem ez jutott.

Nem szokásom csak úgy "becsatlakozni" akárkihez, ha egy ilyen helyre keveredek. Leginkább azért nem, mert sosem vagyok egyedül és most se lenne így, ha Connie nem fújta volna le az egészet. Viszont, ha már kiöltöztem és ide másztam, legalább legyen haszna az estének. Kiderítem, ki ez a fazon és honnan ismerős.
Épp ezért, amíg válaszol és rám emeli tekintetét, én folyamatosan méregetem, persze a lehető legkevésbé feltűnően. Annyira tudom, hogy láttam már és annyira idegesít, hogy nem jut eszembe kicsoda ő, hogy szívem szerint szétverném a fejem a pulton. Kevés dolog tud felhúzni, de ez, amikor az ember agya nem kapcsol és csak tehetetlenül várod, hogy megvilágosodj... ez kiborító, de nagyon.
-Köszi.- mosolyodok el, aminek köszönhetően épp olyannak tűnhetek most, mint egy rossz luvnya, de érdekel is, ha cserébe fény derülhet a hapsi kilétére? Ha kell, felcsábítom magamhoz és ott szegezem neki a kérdést, hogy egy régi egyéjszakásom-e vagy valamelyik rendőrségi aktában láttam a cuki pofiját. Mert meg kell jegyezni, meglehetősen jóképű és én személy szerint az ilyen pasikat, már kapásból lecsuknám közszemérem sértés miatt. Nem ér ilyen pofiknak mászkálni az utcán.
-Ha már ilyen udvariasan megkérdezted, egy koktél jól esne.- bólintok egyet a kérdésére és szívem szerint whiskyt kérnék, de nem akarok bunkónak tűnni se tajparasztnak. Issza a pár centes sört, nekem meg fizessen egy whiskyt? Sosem voltam az a kihasználós típus, szóval jó lesz nekem valami tinipicsás koktél, aminek a színeitől jojózik a szemem.
-Nem bírtam nem észre venni, hogy magányosan kuporogsz itt a pultnál. Vagy esetleg vársz valakit? Mert nem akarok semmi jónak az elrontója lenni.- mosolyodok el, amíg a kis vékony bőrdzsekimet, amit magamra kaptam, felbiggyesztem a bárszék háttámlájára, végül kényelembe helyezve magam összekulcsolom kezeim a pulton.
-Kendall vagyok.- nyújtom oda a kezem, amint észbe kapok, hogy nem mutatkoztam még be és így az Ő nevét se fogom egykönnyen megtudni. Bár, ha priuszos és egy aktában láttam az arcát, gyanítom, nem fogja nekem ide köpni a valódi nevét és a foglalkozását személyi számmal együtt.

Tetszik, hogy a srác nem sokat törődik a pultnál várakozó emberekkel, bár nem biztos, hogy ettől majd előbb ki leszünk szolgálva. Minden esetre díjazom, hogy ilyen hamar alkoholhoz akar juttatni.
Ettől függetlenül viszont, hiába a bájos mosoly, a már-már flörtölésnek nevezhető pillogás és méregetés, még mindig inkább azon vagyok, hogy beazonosítsam, ami nem megy. Ez pedig egyre jobban frusztrál.
-Nagyon örvendek Josh.- fogom meg a kezét, aztán egyik lábam átdobom a másikon és, mivel az ember általában afelé fordul, akivel beszélget, én is így teszek, könyökömet pedig a pultnak támasztom, hogy némiképp kényelmes is legyen azon a széken ücsörögni. Remélem, jó ideig tart majd a beszélgetés, mert tudni akarom, ki ez a pasas. Akárkire nem szoktam emlékezni.
-A Josh viszont annál inkább az.- vigyorodok el és persze, ezzel eszemben sincs megbántani, csak épp próbálok humorosan reagálni a "nem szokványos név" megjegyzésre.
-Én is ezt mondtam egyébként az anyámnak évekig, de már megszoktam.- vonok végül vállat, majd a poharam Josh poharához koccintom, mikor végre megkapom. Nem mondom, hozzászoktam az erősebb italokhoz, de ez a koktél attól még meglepően ízlik.
-Na és mi az oka annak, hogy egy fiatal pasi egyedül ücsörög egy ilyen helyen?- próbálok beszélgetést kezdeményezni és nem túl tolakodóan érdeklődni felőle, de persze erre a kérdésre rákontrázhat majd azzal, hogy "na és te miért ülsz itt egyedül?".

Egész kellemes társaságnak bizonyul eddig, de a tüske még mindig böködi az oldalam. Viszont elhatározom magam, hogy inkább átadom magam az ismerkedés élvezetének, aminek olyan ritkán áldozok és, csak közben raktározgatom el magamban az információkat, hátha beugrik majd valami. Nem akarok én a debil zsarus énemmel ücsörögni itt egy jóképű pasassal. Tudok én ennél normálisabb és emberibb is lenni, sőt mi több, laza is tudok lenni, aki szimplán szórakozik kicsi.
Ennek fényében koccintunk egyet és kortyolok bele az italomba, hogy aztán mosolyogva hallgassam kérdését a kérdésemre.
-Gyanítom, mások nem így gondolják, mint te vagy épp nem mernek ide jönni, mert a homlokomra van írva, hogy "kopj le". Nem tudom.- vonok vállat végül és hazudnék, ha azt mondanám, nem hatott meg cseppet sem, amit mondott. Jól esett, mint minden nőnek, ha bókolnak és ugyebár ügynökként ritkán hallok ilyet. Szégyen, de tartanak tőlem a pasik és azt hiszem, ő se mondana ilyesmit, ha elő kapnám a jelvényem és megmutatnám. Nem is baj, ha ott lapul továbbra is a táskám alján.
-Bár, most visszatartó erő lehet az is, hogy a te társaságodban ücsörgök. A pasiknál nincs olyan szabály, hogy nem startolnak olyan nőre, aki mellett ücsörög egy másik férfi?- biccentem picit oldalra a fejem a választ várva, hiszen ez mindig érdekelt. Miféle etikettet követnek ők csajozáskor? Vagy épp rohadtul nincs fair play és nyer, aki nyer? Azt tudom, hogy a csajok képesek alattomosak lenni ilyen téren. Nem is akármennyire.

Rossz a szemük. Lehetséges, de én még mindig inkább tippelnék arra, hogy blézerben, golyó álló mellényben, stukkerral az oldalamon és jelvénnyel a zsebemben kevésbé vagyok vonzó jelenség, mint mű mellű társaim, akik rózsaszín hegyes körmökkel cirógatják a bólogatós kutyájukat. Bár tény, hogy vannak olyan pasik, akik kifejezetten buknak az egyenruhás nőkre, csak ezekből van kevesebb.
-Remélem, hogy neked van igazad.- vigyorodok el és ismét, csak egy jó pontot tudok felkaristolni a képzeletbeli táblámra, hiszen tény, hogy igen cukin tud flörtölni. Az is tény ugyanakkor, hogy a rossz fiúk mind ilyenek és ő tuti, hogy az. A vészjelzőm folyamatosan pittyeg a fejemben, hogy lépjek le, mert ez a pasi semmi jót nem tartogathat számomra, bár azért lennének ötleteim.
-Teljesen igazad van és díjazom ezt a hozzáállást. Aki megpróbálja, annak már ötven százalék esélye van arra, hogy nyer.- fűzöm hozzá én is jó kedvűen és most döbbenek csak rá, milyen előszeretettel vallottam ezt nem régiben és mennyire elfelejtettem mostanra. Nem ártana a saját kis életemmel kapcsolatban eszembe juttatni ezt néha napján. Fel is írom majd a hűtőmre...
-Szeretem, amikor hasonló szemléletű emberekkel hoz össze a sors.- vigyorgok rá továbbra is és tekintetem egy pillanatra se emelem el kékjeiről. Miért is tenném, mikor épp szemezni próbál velem azokkal az égbolt színű íriszekkel és egyébként is, kellő képpen élvezi a szemkontaktust. Hát ünneprontó vagyok én? Nem. Ha rajtam múlik, előbb jön ő zavarba, mint én.
-Na és... te az a jobb egyeneses típus vagy, vagy inkább meghátrálsz?- próbálok a vehemenciájáról tapogatózni, mert ugyebár, ha alamuszi nyuszi -állítása szerint-, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy tényleg egy aktában láttam. Vagyis... alamuszi nyuszi nagyot ugrik. Nem így tartják?

Ha nem bökdösné az oldalam a kíváncsiság és nem késztetne óvatosságra az, hogy ismerősnek hat, simán át tudnám adni magam teljesen ennek az ismerkedős estének és hagynám, hogy elvesszek azokban a nagy kék szemekben, amelyekkel úgy pásztáz, mint valami fenevad, aki a zsákmányt fürkészi. Nem mondom, hogy ez a tekintet nem tetszik, mert nagyon is élvezem. Melyik nő ne élvezné, ha egy pasi vizslatja, na de akkor is rá kell jönnöm, kicsoda ő. Mégse flörtölhetek itt valami pszichopatával, mert még az is lehet, hogy az ugyebár, de a foglalkozására felesleges lenne rákérdeznem. Egy pszichopata nem közli, hogy "pszichopata vagyok, mellékállásban szervkereskedő" vagy ilyesmi.
-Na és mitől függ? Hogy megéri-e a nőért küzdeni?- biccentem kissé oldalra a fejem, miközben, -ha már ő is a sörös üveggel játszik- mutató ujjammal gyengéden simogatom a pohár peremét. Ezt amolyan pótcselekvésnek is lehet venni, mint a hajtincs tekergetést, amit azért csinál az ember, hogy ne csak bambuljon a másikra és, hogy lehetőleg ne jöjjön zavarba semmitől.
Talán, azt is pótcselekvésnek lehet venni, hogy végül felkapom a poharamat és lehúzom szépen a tartalmát. Miért? Mert így sose leszek részeg, már pedig fontolgatom, hogy ma estére félre teszem a nyomozót. Semmi jó nem sült még ki abból, ha FBI-os szemlélettel ücsörögtem egy klubban. Pasikkal pedig végképp nem sikerült úgy ismerkedni.
-Jöhet még egy sör, vagy valami erősebbet kérnél?- pillantok az üvegre, miközben intek annak a morcos pultosnak, hogy lehetőleg vonszolja oda magát ismét hozzánk, az pedig csodával határos módon megjelenik elég gyorsan én pedig rendelek is, ha Josh rábólint a sörre.
-Na és Josh. Régóta élsz itt Vegasban?- célzom felé óvatosan a kérdést, mert hát nem akarok én tolakodó lenni de egyrészt  próbálok beszélgetni és elérni, hogy minél tovább élvezhessem a társaságát, valamint nem ártana némi infót megtudni róla. Ez furcsamód, most inkább másodlagos szempont.

Az édes mosoly láttán kénytelen vagyok bevallani magamnak, hogy ma este túl nagy fába vágtam a fejszémet. Nem kell már sok idő és tudom, hogy el fognak terelődni a gondolataim a munkáról és sokkal inkább fognak arra irányulni, hogy ezt a pasit megismerjem. Érdekel és izgatja a fantáziámat, mi mindent lenne még érdemes tudni róla. Mit beszélek? Az egész pasi izgatja a fantáziámat és egyre kevésbé érdekel, honnan ismerős. Ettől függetlenül persze, ha hirtelen bevillanna, annak mégis csak nagyon örülnék. Például, ha tudnám, hogy nem egy sorozatgyilkos, csak mondjuk egy piti díler vagy épp tolvaj, az még nem fogna vissza abban, hogy közelebbről... igazán közelről megismerjem.
~Egek! Hol az eszed, Kendall?~
-Úgy érzed, értem érdemes lenne küzdeni? Ez igazán kedves tőled.- mosolyodok el és hazudnék, ha nem mondanám, hogy megmelengette a pici szívemet. Persze, minden pasi tud ilyeneket mondani, ha mondjuk ágyba akar csalni egy nőt, de mégis, olyan jó néha bedőlni ezeknek és elhinni, hogy komolyan gondolja valaki. Jó eljátszani a gondolattal, hogy talán ez vagy amaz a pasi tényleg akkor is ezt mondaná, ha megtudná mivel foglalkozok és, hogy milyen vagyok valójában. Egy csődtömeg, enyhén szólva.
-Én inkább azt remélem, hogy ma már nem lesz arra szükségem.- eresztek meg egy huncut vigyort és magam sem értem miért, de egyre inkább bele jövök a flörtölésbe. Tényleg nagyon jó lenne, ha félre tehetném a nyomozót és kicsit lazíthatnék. Ha egy kicsit én is egy tök uncsi liba lehetnék, akinek más dolga sincs soha, mint bulizni és élvezni az életet. De ott a rideg valóság, hogy a nap 24 órájából tizenkettőt általában hullákkal vagy azok halálának okának kiderítésével töltöm. Elég lehangoló tud ez lenni.
-Nem rossz hely ez. Igaz, hogy tele van sötét alakokkal és nem árt figyelni az utcán, mert talán arra ébredsz, hogy kivették a vesédet és eladták vagy rosszabb esetben fel sem ébredsz, de pörgős város és ritkán lehet unatkozni. És ami a legjobb, hogy rengeteg átutazóval lehet összefutni.- ezt most veheti úgy, mintha azt mondtam volna, hogy "örülök, hogy találkoztunk", de nem tehetek róla, ha így érzem. Bár, ha úgy tekintjük, hogy nem is volt véletlen, hogy mellé szegődtem, akkor ez amolyan szándékos véletlen volt, de a lényeg ugyanaz. Élvezem a társaságát, de leginkább azt, ahogy a tekintete újra és újra íriszeimbe fúródik vagy, ahogy időről időre végig mér.
-Meglepő, hogy egyedül utazol.- jegyzem meg, de aztán nem bírok nem elvigyorodni és saját magam szánalma miatt fejet csóválni párszor.
-Igen. Most ezzel a közhelyes szöveggel próbálom kideríteni, hogy van-e valakid, aki haza vár esetleg. Egyszer egy nős pasival dumáltam el ilyen jól. Elég megrázó volt, mikor kiderült, hogy mi van és le is léptem, szóval még most közöld, mert akkor úgy dumálok veled, ahogy egy nős pasival lehet és nem adok kétes válaszokat.- magyarázok vigyorogva, miközben kezemmel már fel is kapom a poharat és a nem gyengén gáz monológom végén kortyolok egy nagyot belőle. Kétlem, hogy ez a koktél vagy micsoda megártana, ugyanakkor kell némi ital is, hogy a gondolataimat lelassítsam. Na jó. Azért nem árt, ha az éberségem megmarad.

-Szeretem, ha valaki képes őszinte lenni.- de még mennyire, hogy szeretem , sőt. Ha egy gyanusított kapásból kinyögi, hogy mit tett és miért, még picit meg is sajnálom és talán megerőltetem magam, hogy ne kapjon olyan durva büntetést. Az viszont, aki többször is a szemembe hazudik és utána elvárja, hogy amikor már lebukott, legyek vele jó fej... magyarán szólva ráb*szott.
Las Vegas rövid bemutatása után ismét rájövök, hogy nem ártana csomót kötni a nyelvemre. Egy pasi sem díjazza általában, ha egy nőnek be nem áll a szája, már pedig én folyamatosan csicsergek valamiről. Lehet, hogy zavarban vagyok? Vagy szimplán ennyire el szeretném kápráztatni? Fogalmam sincs, de érdekel a pasi és ezért is próbálom úgy alakítani ezt az estét, hogy ne akarjon két perc múlva lerázni, mert unalmas vagyok.
-Egy ideje igen, de én se éltem mindig itt. Megszoktam.- vonok vállat, de a legkevésbé érdekel most az, hogy Denverben nőttem fel és, hogy az milyen volt. Vegas sokkal jobban tetszik. Nem azért, mert tele van alvilági formákkal hanem, mert pörög és az ember sose érzi úgy, hogy egy helyben ácsorog az idő kereke pedig folyamatosan jár a feje felett.
Kortyolok párat az italomból, amíg ezt letisztázom magammal, de szavai hallatán elterelődnek a gondolataim és ajkamba harapva, huncut mosollyal a képemen emelem pillantásom az övére.
-Valami hasonlót akartam én is benyögni, amióta rám néztél, de tőlem nem hangzott volna ilyen jól. Szóval, te sem panaszkodhatsz.- vigyorodok el és próbálok nem elszállni örömömben a hír hallatán, miszerint egyedül van. Nincs se feleség, se barátnő se egy kis csitri, aki otthon toporog éppen és azt várja, mikor ér haza. Nem, mintha amúgy érdekelne, hogy kicsoda ő a magánéletben de jobb szeretem, ha nem rongálok semmit egy kis flörtöléssel most pedig az új információk birtokában ledöntöm a maradék italom, majd lecsusszanok a székről Joshoz közelebb araszolva és két ujjammal végig lépkedek a karján egészen a válláig.
-Mivel nem akarom végig fecsegni az estét, akár táncolhatnánk is. Már, ha van kedved.- vonok vállat mosolyogva és, hogy miért dobom be ezt a kártyát? Mert nem akarok már fél méterre tőle bambán mosolyogni. Meg akarom érinteni és nem venném rossz néven, ha ő is megérintene mert, ha még akkor is ennyire fog érdekelni, mint most, akkor esküszöm az est további részén tojni fogok arra, honnan volt ismerős. Azon leszek, hogy jól érezzük magunkat, ami rám igen csak rám fér.

Rég volt már, hogy ilyen lazán flörtöltem valakivel és őszintén szólva, hiányzott már picit ez a fajta kikapcsolódás. Kicsit újra nőnek érzem magam és ami a legfontosabb, élőlénynek nem pedig robotnak. Ahogy olykor reagál szavaimra, mindig mosolyt csal az arcomra és már pusztán ezért is olyan jó ez az egész. Szóval a lényeg, hogy élvezem és szimpatikus pasas. Másképp már nem ücsörögnék itt Vele.
-Miért? Te csapod nekem a szelet?- húzódik huncut mosoly az arcomra és igen, most épp úgy csinálok, mint egy igazi szőke nő, de szeretek így játszadozni. Még szép, hogy leesett, hogy csapja a szelet egy ideje. A tekintetével, a szavaival is ezt érzékelteti én pedig nem győzöm viszonozni mosollyal vagy pillantással.
Mivel más helyzet nem igazán jut eszembe, ahol "véletlenül" meg lehet érinteni a másikat és kicsit szórakozni egymással, táncolni hívom, hátha bevállalja de a válasza igazán meglep.
Először nem is szólok semmit, csak alaposabban szemügyre veszem és végig gondolom, van-e értelme ennek az egésznek. Sok mindent nem tudok róla és amit tudok se biztos, hogy igaz. De tetszik nekem és talán pont az a jó, hogy nem tudok róla semmit. Másképp talán már nem tetszene, mert a kis elvárásaimhoz méregetném. Más részről pedig, mivel csak átutazó, nem sok esély van rá, hogy valaha összefutunk még egyszer. Miért is ne kereshetnénk csendesebb helyet? Ha ezt most kihagynám, tuti, hogy bánnám egész életemben vagy épp azt fogom, hogy igent mondtam. Nem lehet tudni.
-Pontosan mire gondolsz?- húzódok közelebb hozzá miközben még mindig ott ácsorgok mellette, combjaimmal pedig az ő combjához dőlök és tekintetét kutatom. Képtelen lennék elképzelni, hogy ez a pasi valamilyen ügy kapcsán ismerős. Nem olyan sorozatgyilkos típus. Tudom, hogy azok milyenek, és az eddigi beszélgetésünk alapján nem olyannak tűnik. De egyébként is, ha hülyeséget csinálnék... meg tudom védeni magam. Azt hiszem. Tartanom kellene ettől az egésztől?

Elmosolyodok. Egyáltalán nem csinálja rosszul és igen, leesett, de valamiért kielégítőbb volt tőle hallani. Így legalább biztos lehetek benne, hogy nem értettem félre semmit, hanem tényleg úgy van, ahogy gondolom. Sajnos, mi nők már, csak ilyenek vagyunk.
-Nagyon is jól csinálod, csak hallani akartam.- közlöm én ezt vele is, így legalább most már tudhatja, hogy a szép szavak vagy megjegyzések igen csak jól tudnak esni. Melyik nőnek nem? Nem véletlenül igényelünk bókokat és társait.
-Egy kocsma...- vigyorodok el az ötletre és kissé azért megkönnyebbülök, hogy nem arra gondol, amire én gondoltam, hogy gondol. Szóval, a lényeg, hogy nem az ágyba vonulásról van szó, hanem a további ivászatról. Na jó, azért egy kicsit sérti is ez az egómat, de örülök is, mert így kevesebb esély van rá, hogy még józanul hülyeséget csináljak.
-Nem, nincs ötletem.- húzódok is el tőle, mivel kissé hideg zuhanyként ért a felismerés, mennyire közönséges vagyok és, hogy miféle vélemény alakulhatott ki benne rólam. Csak szolidan. Legyen a továbbiakban ez a mottóm!
-Részemről akár mehetünk is.- mosolyodok el, ahogy felkapom az apró kis táskám és a pincérnek intek, hogy hozza a számlát. Akár nekem kell fizetni, akár nem, akkor is jelzek neki, hogy mi akkor most lelépünk innen. Már csak az az egy aggaszt kissé, hogy a ruhám meglehetősen csilli-villi lesz egy kocsmához, de bánja a fene.
-Remélem van biliárdasztal is, ha már kocsmázni megyünk. Azt legalább még élvezem is.- jegyzem meg mosolyogva és teljesen felvillanyoz az elképzelés, hogy szórakozhatunk egy jót, mert az, amit ezen a helyen művelnek, eddig sem szórakoztatott minket túlságosan.

Szemtelen. Nagyon szemtelen, de nem tudom hibáztatni érte és azt se tudom a hibái közé sorolni, ahogy mosolyog. Igazából azért se tudom hibáztatni, hogy tudja jól, hogy ez a szemtelen vigyor nekem még be is jön. Mert ugyebár, szerintem ezt nagyon is tudja, másképp nem vetné be ellenem újra és újra.
-Szuper.- vigyorodok el egy bólintás kíséretében és még hagyom is, hogy fizessen, mert... mert ma este nő vagyok és egy kicsit szeretném ezt érezni is. Ez is olyan előjog, amit nem sűrűn gyakorlok, mert a barátnőmmel össze szoktuk dobni a számlát, a pasik meg... hát volt olyan, aki simán végig nézte, hogy én fizetek.
-Még egy?- kérdezek vissza kíváncsi pillantással, de arcomon átsuhan egy huncut mosoly. Valami azt súgja, hogy ez is egy szemtelen megjegyzés volt, aminek nem biztos, hogy tudni akarom a jelentését. Idő közben persze el is indulok, hogy minél előbb kijussunk erről a lepra telepről. Most komolyan. Értem én, hogy fiatalság meg pia meg gyanítom drogok is, de miért nem lehet normális zenére betépni? Nem számít. Jó lesz nekünk az a kocsma is, amiről Josh beszél.
Sokáig nem szenvedünk a kijutással, aztán szépen át is sasszézunk a másik helyre. Még jó, hogy ebben a városban mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő helyet, így aztán a kis csibészeknek nem kell ezt az ős rockot hallgatni, nekünk pedig nem kell elviselni a tuc-tuc zenét.
-Mindjárt sokkal jobb. Nem is értem, mit kerestem én ott.- csóválom a fejem önmagam szidalmazásának céljából na és persze meg fogom említeni Connie-nak is, hogy legközelebb, ha ilyen hülye ötlete támad, kilógatom a tizedik emelet ablakán. Mi nem oda valók vagyunk, legalábbis én tuti nem.
-Mi lesz? Egy tequila, az biztos, mellé pedig egy sör.- vigyorodok el, ahogy jóval lazább énem is előkúszik végre és már sokkal kevésbé tartom fontosnak az úri picsa előadást. Egyedül a koktélruha emlékeztet rá, hogy én itt most a nő lennék a sok bőrszerkós tag között, de még ez se zavar annyira, hogy ne sétálnék azonnal a biliárdasztalhoz.
-Ühüm.- pakolom is már be a kellő aprót, hogy aztán feltegyem az asztalra a golyókat, végül egy huszast az asztal peremére csapok és elvigyorodok.
-Állod a tétet, szépfiú?- mosolygok rá sunyin és bár nem mondom, hogy úgy játszok, mint egy hivatásos snookeres vagy mi az isten nyila, de azért értek a biliárdhoz. Mi több. Remekül játszok, csak azt nem tudom, Josh hogy űzi ezt a sportot. Lehet bukok egy huszast? Na és? Legalább jól érzem magam ma este.

//He he Sajnálom, de nem bírtam ki, hogy ne írjak máris vissza xD //

Egyet kell értsek vele. Azon a helyen semmi mást nem találhattam volna rajta kívül, neki viszont örülök. Kellemes társaság és érzem, hogy nem fogok vele unatkozni. Miért? Mert hasonló kaliber, mint én. Egyezik az ízlésünk, ha már a bulizás helyszínét nézzük és valamiért úgy érzem, hogy jól is fogunk szórakozni.
-Akkor megtaláltalak.- vigyorodok el, miközben kezembe veszem a dákót és intek neki, hogy akkor akár kezdhet is. Semmi udvariasság csak, ha már én pakoltam fel az asztalra a golyókat, gondoltam Ő akár kezdhet is. Persze, ha átadja nekem a kezdés lehetőségét, akkor nem utasítom vissza, hanem oda megyek és egy jól célzott lökéssel szétbombázom a golyókat.
-Nem félted a pénzed?- biccentek a huszasok felé, amik immár a játék tétjei és elvigyorodok. Kell némi önbizalom nem? Még akkor is, ha esetleg a végén én leszek az, aki vesztesként elkullog. Vagy épp újabb kört követelek majd? Az is elképzelhető, de az tuti, hogy még nem most szeretnék majd hazamenni. Túl jól esik most szórakozni egy kicsit és eszemben sincs korán véget vetni ennek az egésznek.
-Egészség.- emelem felé a tequilás poharat, amit idő közben az asztalunkra biggyesztett a pultos vagy milyen srác és megvárom, amíg esetleg ő is odabattyog hozzám koccintani. Ez az este megérdemli, hogy legalább poharat emeljünk rá. Már most sokkal jobban érzem magam, mint eddig akármikor, ha betévedtem egy olyan helyre, ahol még az imént ücsörögtünk. Nem mondom. Bizonyos hangulatban az is jók, de szórakozásra nem igen. Sokkalta jobb egy ilyen hangulatos kocsma vagy mi, ahol azért hallom és látom is a másikat és tudok vele pár szót váltani. Nem beszélve a biliárdozásról, ami külön élvezet. Kis versenyzés, kis egozás, sunyi vigyorog... részemről sokkal szórakoztatóbbak, mint együtt lötyögni valakivel egy tök béna zenére. Persze, azt nem tudhattam, hogy mindezt Ő is díjazza. Van pasi, akinek inkább a diszkók jönnek be.
-Nem igazán tűntél kocsmás típusnak. Tényleg nem értem, hogy tévedtél be oda, de a lényeg, hogy itt kötöttünk ki.- vigyorodok el, miközben az asztalhoz sétálok és megtámaszkodva a peremén figyelem, mit alakít a szépfiú.

Ezek a sunyi vigyorok és megjegyzések már önmagukban szórakoztatóak. Hát még a játék amit elkezdtünk, nem kis téttel az asztal szélén. Valahogy mindig jobban bírtam az ilyesmit, mint a lötyögést. Amúgy se vagyok egy nádszál királykisasszony. Szeretek versenyezni, feszegetni a képességeim határait és egyébként is, szórakoztató játék ez.
-Igazán? Na és mi lenne az, amit jobban féltenél?- támaszkodok meg a dákón és várakozva Joshra pislogok. Érdekelne, mit féltene tőlem. Olyan veszélyesnek nézek én ki? Hát még, ha tudná, hogy mi a munkám. Nem mondom, a legtöbb pasi eddig lekoppintott, ha esetleg szóba került. Nem csúnyán, csak olyan szép szolidan. "Közbe jött valami" vagy "ne haragudj, mennem kell, mert az anyám leesett a lépcsőn" és társai, amikről tudja az ember, hogy kamu, de azért díjazni lehet, hogy nem azt mondták, hogy "jézusom, én ilyen nővel nem állok szóba".
-Nehogy a fejedbe szálljon.- vigyorodok el, miután sikeresen eltüntetjük mindketten a poharunk tartalmát, aztán a pultos felé lesek, akinek int Josh, hogy akkor jöhet a következő. Remélem, nem ilyen tempóban fogjuk inni a piát, mert akkor én egy óra és itt fogok feküdni az asztal alatt.
-Milyennek? Olyan kis csendes gyilkosnak, aki a bár legsötétebb sarkában ücsörög, ahol szinte teljesen árnyékban van és onnan szemléli az embereket. Valld be, ha én nem megyek oda hozzád, még most is egyedül ücsörögnél a másik helyen a pultnál.- magyarázok nagy lelkesen, miközben figyelem, ahogy leküld pár golyót végül, ha rajtam a sor, én is hasonló pózt veszek fel és becélozom a legkedvezőbb állásban lévő golyót.
-Ezzel szemben itt biliárdozol egy nővel, aki le fog alázni a fenébe és te mégis folyamatosan vigyorogsz.- sétálok elé s most az én arcomon virít pimasz vigyor, végül az utolsó pillanatban, mikor már szinte összekoccanok vele, olyan közel kerülök hozzá, éles kanyart veszek és a sörömig meg se állok.