A sötétség makacsul telepszik a városra s ezt mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy... rohadtul nem látok semmit. Kezdem megszokni, hogy ebben a nyavalyás kis utcában bizonyos időközönként nincs világítás, így gyakorlatilag faltól falig közlekedek. Az pedig elég furán venné ki magát, ha előkapnám a stukkert, hogy az abba szerelt kis lámpával világítsak igaz?
Így inkább megigazítom a fekete csőszárú farmeromat melynek vádli része egy nem túl nagy sarokkal rendelkező csizmába van tűrve, míg felül egy mélyen dekoltált vékony felső van, alatta topp, ezeken pedig egy bőrdzseki. Hajam kiengedve hagytam, hisz az utolsó utáni pillanatban szóltak, hogy a gyilkos a környéken flangál szóval szedjem a virgácsaimat és keressem meg. Nem is tudom mióta, talán öt-hat napja megállás nélkül keressük a férfit, de csak nem tudjuk megtalálni. Mintha egyik pillanatról a másikra lenne képes köddé válni anélkül, hogy bármi jelet hagyna maga után. Se egy ujjlenyomat, se egy szakadt ruha darab, se semmi más. Vajon ki lehet ez?
Maga a tudat, hogy egy gyilkos nyomába küldtek, úgy megdobja az adrenalinomat, ahogy azt más dolog csak nagyon nehezen tudja megugrani.
Barna tekintetem kíváncsian fürkészi a derűs sötétségbe borult utcát. Érzékszerveim kifinomulnak, szinte minden egyes kis neszt meghallok ami csak megtöri az éjszaka meredt, végtelen csöndjét. Teljesen átadom magam a csöndnek, annak, hogy mindenre figyelhessek, minden embert megnézzek magamnak aki csak a környéken jár.
Épp ezért rezzenek össze akkor, mikor a zsebemben megcsörren a telefon, amit gyorsan, halk morgások tárházával húzok ki a zsebemből és már tapasztom is a fülemre, hogy ne mondja tovább a magáét.
- Nagyjából fél órája láttuk őt bemenni pont abba a kocsmába, ahol ácsorogsz. Óvatosan, ne kelts feltűnést! - teszi hozzá végszóként a telefon túloldalán dirigáló Greg, én pedig már bontom is a vonalat, hogy ne idegesítsen a vékonyka, óvatos hang.
Nem vacakolva túl sokáig már meg is szaporázom a lépteimet, hogy betérjek oda ahol soha nem járok. Igen, a kocsma nem az én világom. Tele van izzadt, alkoholtól bűzölgő, beállt férfiakkal akiket cseppet se tartok vonzónak.
Nem lep meg, hogy érkeztem egy-két ajtó környékén ücsörgő majomnak felkelti az érdeklődését, de nekem nem ők kellenek. Sokkal inkább az a férfi, aki a pultnál ücsörög. Csípőmet ide-oda ringatva indulok el felé, majd mellé támaszkodva kíváncsian fordulok felé... mit is kéne ilyenkor mondanom? Szia? Heló? Jó estét?
- Iszogatunk, iszogatunk? Ó édes Istenem ez csodálatos kezdés volt.... szóval.. - halvány, szégyenlős mosoly. A fene nem gondolta volna, hogy így fog kinézni.

Jól esik a jéghideg sör a torkomnak, még akkor is, ha csupán percekkel ezelőtt tudtam meg, hogy az a szemét társam már fél órája alkoholmentest tölt belém, mert, hogy őt idézzem: "aggódik értem". Állítólag a rendőrség berkeiben a duók kapcsolatára nem a csapat, hanem inkább a házasság szó illik. Ha ez így van, mi aztán összeillünk, egy hete dolgozunk együtt, és máris az agyamra megy ez a Mike. A korsóm maradéka is eltűnik a torkomban, én pedig üresen csapom le a pultra, és ezúttal egy normális piát kérek. Nem tervezem berúgni, sőt, tuti ez lesz az utolsó korsóm ma, szóval nincs sok értelme alkoholosat inni, de az elveim nem adom fel. Amíg kitöltik hátratekintek, és látom, hogy Mike nyelve már a bárpillangó szájában matat, aki az ölébe ült, mielőtt magukra hagytam őket. Mire kézhez kapom a korsóm, már felállnak, és még utoljára int nekem, mielőtt elhagynák a kocsmát. Válaszul intek a korsóval, és fanyar vigyorral az arcomon fordulok vissza.
~És egy ilyen ember vigyáz rám. Annyira megkönnyebbültem.~
Bele kortyolok a sörbe, és tovább elmélkedem azon, hogy vajon mi lenne jó név a gyilkosnak a regényemben. Seth? Cain? Ennyi erővel hívhatnám akár Mr.Gonosznak is. Gondolatmenetem végül egy lágy női hang szakítja félbe. Egészen kellemes, mondjuk elmosolyodom azon, mennyire bátortalannak hangzik. Magabiztosan fordulok felé és...
-...ő...ja...
Oké, kicsit letaglóz a látvány. Nem arról van szó, hogy nem láttam még bombázót életemben, de az igazat megvallva ilyen szépségre ilyen helyen nem számítottam. Jesszus, már a gondolataim is közhelyesek, annyira felkészületlenül ért. Megforgatom a szemeim, aztán kedvesen mosolygom rá.
-No, két csodás rajt, és fej fej mellett haladunk, ahogy látom. Szóval..örvendek, az én nevem Nick. - A kezem nyújtom felé, aztán fejemmel a bárpult felé biccentek.
-Meghívhatlak egy italra?

Az érzés mikor kis híján kitöröd a bokád az egyik kátyúnak hála, valamint majdnem felbuksz miután nem tűnt fel, hogy az orrod előtt ott van az a szerencsétlen padka, felbecsülhetetlen. Már csak az a kérdés, hogy mi jön ezután? A befele nyíló ajtót kifele akarom rángatni, vagy rossz ember fejéhez nyomok pisztolyt? Komolyan már csak ez hiányzik.
Végül amint összeszedem magam, jajongok és szentségelek egy sort már be is lebegek a kocsmába, hogy az ott bűzölgő kanok előtt végig lejtsek. Komolyan úgy érzem magam, mint amikor egy halom kan kutya között végigvezetnek egy tüzelő szukát. Némelyik úgy mered rám, mintha nem látott volna 170-nél magasabb, jó alakkal megáldott nőt, aki mind ezek örömére ruha terén is ad magára, de nem úgy mint azok a didibajnokok, akik... akik olyanok mint a pultos kisasszony. Ilyen végletekbe még én se süllyednék, ha van is mit kipakolnom a kirakatba.
Inkább csak azzal a férfivel foglalkozok akiért jöttem. Először összevont szemöldökkel futtatom végig rajta a tekintetemet, aztán már meg is rázom a fejem, hogy kiverjem onnan a gondolatot, hogy most azon nyomban megöljem ha kell a saját italos poharával, vagy a nyakkendőjével. Na jó nem látom, hogy van-e rajta, nincs túl jó rálátásom de mindegy is.
Normális esetben az ember lánya nem így szólít meg egy férfit főleg nem akkor, ha FBI-os, az ipse pedig a gyanúsított. De örüljünk, Claira megint remekel. Igaz ahogy elnézem, illetve hallom ő is hasonlóan jó a reakciók és a megnyilvánulások terén.
A kelleténél határozottabban ragadom meg a kezét és rázom azt meg. Inkább tűnik férfiasnak, hivatalosnak, mint "ismerkedjünk" stílusúnak. Baj? Nem. Viszont a név akár még stimmelhet. A gyilkosunkról csak annyit tudunk, hogy rövidítésként az NRD monogramot használja.
- Claire. És ha már ilyen lelkesen felajánlottad, akkor igen - mosolyodok el immáron lelkesebben, magamra erőltetve a szórakozás derűs álarcát.
Az elénk táncoló lány feltűnően kihívó pillantásokat vet Nick-re, én pedig csettintek az arca előtt egyet.
- Hé, cicus! Egy Mojitó rendel - nézek rá határozottan. No igen, az olyan külsejű nőkkel mint ő, soha nem tudtam normálisan kommunikálni. Akaratlanul levonom a nemtetsző következtetéseket legnagyobb bánatomra és hibámra. De sajnálom, ez van.
- És, hogyhogy csak egyedül? Vagy esetleg vár valakire? - lesek körbe a kocsmában. Nem lenne szerencsés, ha lenne társa én pedig egyedül vagyok.

Mint rendesen, most is óvatosabban fogok kezet egy nővel. Úgy értem, egy férfi kezét sem szorítom úgy meg, mint valami kisebbségi komplexusos medve, de a csajokkal még jó, hogy gyengédebb vagyok, szóval nem szorítom meg Claire kezét, az viszont meglep, milyen erős a kézfogása. Fitt csajnak tűnik így elsőre, de ez azért nem semmi.
-Kate, a hölgy a vendégem - jelentem ki határozottan, igaz csak annyira fordulok a pultos lányhoz, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy ne nézzen teljesen bunkónak. Eddig hipnotizálónak tűnt amit magam előtt láttam a pult mögött, most azonban valahogy nem érdekel annyira. Jobban leköt Claire. Eleinte kicsit aggódtam, hogy esetleg ügyfelet keres, de ahhoz túl ápolt, és valahogy olyan...rendes lánynak tűnik. Nem unalmasan rendes inkább...hát ezt nem tudnám megfogalmazni. Tettszik a csaj és kész, azt hiszem ennél kár is tovább ragozni.
-A kollégámmal jöttem, de épp az előbb lépett le. Mostanra én is ezt terveztem, de éppen tudok maradni, ha van értelme.
Újra megnézem magamnak a lányt. Nincs jegygyűrű az ujján.
-És te? Hogyhogy...basszus, majdnem megkérdeztem, mit keres egy ilyen szép lány egyedül ebben a lebujban. - A szemeimet forgatom, és fáradtan sóhajtok fel. - Bocs, de az igazság az, hogy a szépséged annyira letaglózott, hogy csak ilyen közhelyes marhaságok jutnak az eszembe.
~Mondjuk, nem hülye kérdés...~
-Szóval, van kedved biliárdozni? - Kérdem, és most először látványosan veszek tudomást az egyre több őt figyelő kocsmatöltelékről. - Azt hiszem az semmiképpen sem ártana, ha lenne nálam ütő.

Nem finomkodok mikor kezet fogok a férfivel. Határozottan fogom meg az enyémnél jóval nagyobb, nyilván sokkal erősebb kezet, mely most gyengédnek és óvatosnak hat. Olyan furcsa nekem ez az egész...
Halovány mosoly játszik barnás árnyalatú rúzzsal kikent ajkamon ahogy végighallgatom mit mond a pult mögött táncikáló spinének. Soha nem értettem, hogy az olyan nőszemélyek, mint amilyen ő is, miért egy nyomorúságos kocsmában dolgozik? Jó, lehet, hogy csak ez van, de Vegas számtalan kaszinóval, pubbal van tele, miért nem tudott az elit közül választani? Még ha nincsenek is megfelelő papírjai, tanulmányi eredményei hozzá, tudom csúnyán hangzik, de legalább egy kis mell vagy comb villantással elérhetné, hogy felvegyék. Még női szemmel is azt tudom mondani, hogy csinos teremtés, az már más kérdés, hogy nincs ínyemre a látvány ahogy felpolcolt melleiből mindent, csak épp a mellbimbóit nem látom. Na az már tényleg betenne és kirángatnám a pult mögül, hogy kicsit tisztára mossam a fejét az öltözködés terén.
Említve a kollégát, elhúzom a szám és egy pillanatra tényleg elfelejtem, hogy mi is lenne a feladatom.
Újabb csodálatos megnyilvánulása hallatán halkan felnevetek.
- Jézusom, te olyan bolond vagy mint én - nyúlok a kért ital után, amit közben a Kate nevű nehéz bombázó letesz elém.
- Egy ismerősömmel jártam a környéken, de idő előtt leléptem én pedig megkockáztattam az idevaló bejutást - forgatom meg látványosan a szemeimet.
- Nem mellesleg nem vagyok több nála, szóval - kecses vállvonás, szégyenlős pislogás. Hát igen, van amikor nem tudok ellenállni a férfi szavaknak főleg nem akkor, ha a gazdája ilyen határozottan állítja igazát. Igazán szépnek csak Dylan mellett tudom érezni magam. Ő tényleg megtudja tenni azt, amit eddig egy párom se. A pillantása láttán minden alkalommal, szó szerint meztelennek érzem magam, mintha átlátna a ruháimon. Kék szemei mindig megigéznek.
De jelenleg most nem Dylan a partnerem, hanem az a férfi akit valahogy tőrbe kell csalnom.
- Lehet róla szó - egyezek bele a biliárdba, mondjuk soha nem voltam egy virtuóz, de valamilyen szinten tudom lökdösni azokat a golyókat.
- Ugyan már szépfiú - fonom rá ujjaimat a csuklójára, hogy magam után húzhassam, s lám immáron nem is a biliárdasztal felé indulok, sokkal inkább a bejárat felé.
- Remélem nem bánod, ha elszívok előbb egy cigit - lesek át a vállam felett, de tulajdonképpen egyáltalán nem ez a szándékom. Ha éles a helyzet, nem szívesen cigizek, csak eltereli a figyelmemet. Helyette ahogy átlépjük a küszöböt, már csattan is a kezén a bilincs. Ezt azért nem szívesen csináltam volna meg odabent.
Tekintetem megállás nélkül fürkészi az övét, s gyorsan felkészülök minden eshetőségre.

-Ezt bóknak veszem.
Halkan felnevetek a megállapításán. Meglepően aranyos ez a lány, ahhoz képest, hogy milyen helyen futottunk össze, de nem panaszkodom. Szívesen elhallgatnám még a csilingelő nevetését, és figyelném, ahogy a gyér fények táncolnak gyönyörű barna szemeiben, miközben hülyeségeket beszél. Még, hogy nem több nála....
-Sokkal kedvesebb arcod van, számomra semmi sem vonzóbb egy nőben - mondom, és rákacsintok. Az ital érkezésekor én is érte nyúlok, mert azt hiszem, nem fogja elérni. Hát, tévedek, így viszont van alkalmam "véletlen" végighúzni a kezem az övén. Aztán viszont már emelem is a korsómat.
-No, de akkor igyunk a társakra, akik idő előtt lépnek le a buliról - mondom, és korsóm összekoccintom a Mojitós poharával. - Hogy pukkadnának meg.
Aztán lassan kortyolok bele az italba, szemem viszont nem veszem le Claire-ről. Nem, valahogy annyira nem tudok haragudni, amiért kettesben hagyott ezzel a bombázóval. És már megint ott az a játékos fény a szemeiben, ahogy selymes hangjával belemegy a játékba. Finom keze az enyémre siklik, és már az előtt bólintok, hogy felfognám mit mondott.
-Szívnál egy kis friss levegőt? - Kérdem aztán nevetve. - Rendben szépségem.
Követem, és az igazat megvallva, nem bánom, hogy nem lesz ebből most biliárd, ha kikerülünk innen, az csak még jobb. Semmi kedvem ezen a helyen lenni, és már rég elléptem volna, ha nem bukkan fel ő. Ahogy kilépünk az ajtón, felgyorsulnak az események. Az ajtó becsukódik, ő felém fordul, én pedig úgy döntök, nem várok tovább. Elkapom a tarkóját, és magamhoz rántom, hogy miközben a csuklómon egy bilincs, addig az ő ajkain az enyémek csattanjanak. Szabad kezemmel szorosan fogom őt, és próbálom elmélyíteni a csókot, amennyire csak lehetséges. Ha rajtam múlik nemsokára hátát a falnak szorítva találja magát, miközben nyelvem finoman masszírozza az ő nyelvét, kezem pedig még mindig a tarkóját simogatja. A csuklómon lévő fém csak nagyon lassan jut el az agyamig. Először csak értetlenül pislogok lefelé. Lám, a sör mégis hatással volt rám. Aztán az első gondolatom, hogy a sajátommal ejtett foglyul.
-Ez meg mi? - Kérdem szigorúan, hisz nem jó érzés, amikor a rózsaszín köd, és a kezdődő alkoholmámor egyszerre száll ki az ember testéből, helyed adva az ereit teljesen kitöltő jéghideg valóságnak. De aztán lehet csak a csuklómon lévő bilincset érzem hidegnek.
-Kérlek, mond, hogy csak nagyon fura dolgokra indulsz be.
Másfelől, az eddigi mozdulatai, a kinézete, és az, hogy mennyire fitt, és izmos a karja egészen másra enged következtetni. Minden esetre nem állok ellen, attól csak rosszabb lenne. Gondolom eddigre a másik kezem is megbilincselte, kihasználva a kábaságom, én meg nem vagyok fekete özvegy, hogy kéz nélkül bunyózzak.

Megjegyzése hallatán csak óvatosan elmosolyodok, majd ahogy azt kezdi el magyarázni, hogy sokkal kedvesebb arcom van mint a pultos nőszemélynek, akaratlanul is elkapom a tekintetem. Fogalmam sincs, hogy ezek reflexből jönnek, vagy tudom is, hogy mit csinálok, hisz ha beleszagolok a levegőbe már csak az itt terjedő alkoholszagtól is kábultnak, becsiccsentettnek érzem magam. Nem értem, hogy ezt a nőtársaim, hogy tudják elviselni, de ők tudják. Tulajdonképpen ez az egyik oka annak, hogy miért nem járok kocsmába. A másik pedig az, hogy nem vagyok egy nagy ivós, de néha megengedhetek magamnak egy pohárka italt, nem?
Mikor végighúzza a kezét a kezemen, rögtön az arcára pillantok. Tekintetemből kiolvashatja az értetlenséget és a kíváncsiságot is egyaránt.
- Valamiért nem irigylem őket - motyogom az orrom alatt miközben a két üveg fala egymáshoz koccan. Óvatosan kortyolok bele az italba, mintha legalábbis életemben most kóstolnám először.
Végül megelégelve a lazsálást már húzom is magam után a férfit. Fogalmam sincs, hogy mit fog fel ebből úgy, hogy gyakorlatilag már egy korsó sört feldöntött. Az már más kérdés, hogy érkezésem előtt még mennyit.
Odakint pillanatok alatt előkapom a bilincset amely először az egyik kezén csattan. Mikor viszont a szája az enyémre tapad, bekapcsolnak a védekező reflexeim. Először még engedem, hogy megtegye, de aztán elhúzódok tőle. Az ajkaim nem eladóak, van már tulajdonosa! A bilincs a másik kezére is rákerül.
- Bilincsnek hívják, szépfiú. Viszont ide is adhatok egy bilincset, ha még egyszer ott jár a szád ahol nem kellene - ezzel egy jól irányzott mozdulattal megismertetem a térdemet legnemesebb, lefájóbb pontjával.
Ha nem kerüli ki, akkor tényleg célt ér a csontos térd, s ezzel együtt le is tudom nyomni a földre, hogy térdeljen előttem. Persze nem engedem el, csak fürkészem az arcát megállás nélkül, próbálva leolvasni róla mindent. Végezetül előcsúsztatom a telefonomat, hogy Greget hívjam.
- Figyelj, drága!? Biztos, hogy őt keressük? - kérdezek gyanakvóan a telefon túlvégéről érkező hangtól - furcsa, hogy nem védekezik, de még csak gyanút se fogott. Na meg túl fittnek tűnik.
- Motozd meg, ha már elkaptad!
Fülem és a vállam közé szorítva a telefont rögtön a srác mellkasához nyúlok, majd lecsúsztatom az oldala mentén mindkét kezemet egészen a nadrágövig, ahol furcsa dolgokra találok.
- Ugye nem?...

Kissé csalódott vagyok, amikor elhúzódik, mert amíg tartott nekem nagyon jó volt, de aztán persze akad fontosabb dolgom is, mint ezen szomorkodni.
-Bűncs...? - Kérdem, de aztán elakad a szavam. Annyi kérdésem lett volna még hozzá. Mégis minek néz engem, miféle bűncselekmény, és ugyan hova akar bilincset rakni még a kezeimen kívül? Aztán megmutatja, és azt kívánom, bár nem tudnám, amit úgy adok a tudtára, hogy olyan hangot adok ki, mint egy hasmenéses hörcsög, a szemeim keresztbe fordulnak, én pedig előre görnyedek. Furcsa ez a másik oldalról. A legtöbb gyanúsított ilyenkor szokott a rendőrségi brutalitásról, vagy más marhaságról siránkozni nekem, mire én még jobban megrugdosom. Nem, nem fogok nyafogni, hogy túlzásba esik.
-Oké...ez...új. Volt már...rossz első randim...de ez túlzás.
Anyám imádná ezt a helyet, az biztos. Alig figyelek, mit dumál a rádióba, az éles fájdalom jobban leköt, ami miatt még erotikusnak sem tudom felfogni, ahogy tapogatni kezd.
-Ó nem, ilyenkor azt kell kérdezni, hogy ez itt egy pisztoly, vagy csak ennyire örülsz nekem - javítom ki a lányt, és bár próbálok könnyed, komolytalan hangon beszólni, valahogy nem megy még mindig egészen, főleg a könnyed része.
-A válasz pedig: arra mérget vehetsz, hogy pisztoly, ezek után, te kis...
Felnézek rá, de aztán elharapom a mondat végét. Mázlija van, hogy még mindig olyan kedves arca van. Annyira, hogy még egy tökönrúgás után sem akarom annak nevezni, amire gondoltam. Két tökönrúgást már lehet nem érne meg a szépsége, de inkább arról van szó, hogy ezt csak egyféleképpen tudhatjuk meg, ahhoz pedig nincs kedvem.
-Ha pedig lejjebb nyúlkálsz, a nadrág zsebemben, találhatsz valami mást is, ami kemény, és bőrbevonatú. nem szeretném lelőni a poént, de a nagy része arany színű, és van rajta egy csillag.

Nem tetszik ez a fajta viselkedés. Pont arra emlékeztet, mikor annak idején Jonathan volt a párom, és egy-egy ilyen csókot követően lazán megütött. Azóta van tartózkodás bennem a férfiak felé. Még Dylantől is rettegek néha, mikor morcosabb a kelleténél, habár tisztában vagyok vele, hogy ő lenne az utolsó aki megütne. Viszont Jonathan vérben forgó szemei, gyilkos mozdulatai úgy égtek belém, hogy valószínűleg soha nem fogom kiirtani őket a fejemből mint ahogy azokat az ütéseket se amik rendszerint csattantak rajtam. A mai napig rettegek attól, hogy az az állat megint fel fog bukkanni és bár lehet, hogy ügynök vagyok de ha a félelem győzedelmeskedik felettem, nem mindig tudom kellőképpen megvédeni magam.
- Ja, hogy te már randinak könyvelted el? - motyogom miközben előkerül a telefon a zsebemből és kapcsolom a központot.
Nem tetszik az, hogy egyre furcsább dolgokra bukkanok miközben a srácot tapogatom végig.
A pisztoly első körben nem lenne elég arra, hogy rögtön a legrosszabbra gondoljak. Mikor viszont a zsebét említi, kezem elmélyed az adott helyen és már elő is rántom a bőrtokot amit felpöccintve meglátom a csillagot.
- Ó, b*sszátok meg Greg! Ez egy zsaru! - morgok bele a telefonba.
- Remélem már tervezitek, hogy hogy fogjátok szerencsétlen bocsánatát megváltani - megszakítva a vonalat még egyszer szemügyre veszem a jelvényt.
- Khmm... őszintén szólva nem tudom mit mondjak. Mi lenne ha úgy fognánk fel, hogy mindezt a csók miatt kaptad? - guggolok le elé kíváncsi tekintettel, miközben én is felmutatom neki a jelvényemet.
- Nagyon úgy néz ki, hogy összekevertünk a gyanúsítottal - no igen erre szerintem magától is rájött szerencsétlen még akkor is, ha most amortizáltam le a második, mégis első számú agyát.
- Ha nem gond akkor ezen a téren nem engesztelnélek ki - biccentek a sajgó testrésze felé, de ha akarnám se tudnám elnyomni a feltörni kívánkozó nevetést. Életemben nem hibáztam még ekkorát, mondjuk a megérzéseim már az elején jók voltak. Csak hallgattam szerencsétlen újonc utasításaira. Ehh, szegény ipse.

A kérdésre, hogy ez már randinak számít-e nálam, elgondolkodom egy pillanatra. Addig sem kell az égető fájdalomra gondolnom odalent, amit hiába próbál enyhíteni az utca jéghideg köve...betonja...aszfaltja? Az a merő dzsuva, amin járkálunk nap mint nap na.
-Lássuk...szép lány,a kivel vigyáznom kellett volna...pipa. Alkohol...pipa. Pokoli kín...pipa. Mérhetetlen csalódottság, és mocskos érzés...ez inkább a lányokra jellemző másnap, de mondjuk, hogy pipa. Igen, elég tipikus randi ez eddig édes.
Aztán csak görnyedek tovább, amíg szexi őrmester rádöbben, hol rontotta el a mai kiképzést. Fanyar mosolyra húzódik a szám. Aztán, ez le is hervad, amikor közli, hogy a csók miatt kaptam. Na ne. Úgy értem, rövid volt, és a vége kicsit tényleg durvább, mint amihez szoktam, de azért amíg tartott nekem nagyon bejött a dolog.
-Remek, szóval gályát nem érdemlek a csóktechnikámért, csak egy kasztrálást. No, de most, hogy ezt tisztáztuk, erre már gondolom nincs szükség.
Miközben nagyon erőlködöm, hogy ez lezsernek hangzzon, vissza adom a kezébe a bilincset, amit rám csatolt. Ez után pedig tartom a kezem, hátha visszakapom a jelvényem.
-Normális esetben bánnám, hogy nem akarsz így kiengeszteli...sőt a kollégádtól is a telefonszámodat kérném el, hogy elkerülje azt, amit velük tervezek ezért de...igazad van, elvetted a kedvem a dologtól.
Felállok, és leporolom magam. Ismét próbálom játszani a keményet, de az igazat megvallva, egy pillanatra muszáj megtámaszkodnom a nő vállában. a fájdalom múlik, de az emléke még élénken él.
-Egyébként, mi van akkor, ha a gyilkosod, akit keresel, rendőr? Szomorú, de előfordul... - mélyet sóhajtok. Most legszívesebben elküldeném a fenébe, és hazamennék egy kis jégért de...be kell vallanom, nagyon bejön a csaj, és ezen felül...nem csak a szép egyenruháért, és az emberekre szóló vadászengedélyért álltam rendőrnek. Tényleg érdekel a köz biztonsága, és ha itt ólálkodik valaki, akire egy ilyen nő vadászik, a kemény térdével...jobb megszabadulni tőle minél előbb.
-Kit keresnek? Hátha tudok segíteni.

Kíváncsi tekintettel fürkészem az arcát, mikor a kérdésemre válaszol.Elég furcsán beszél, mondjuk nem meglepő, ha a helyében lennék nyilván én se érezném magam túl jól. Őszintén szólva nem akartam ilyen nagyot rúgni, viszont mondjuk azt, hogy megérdemelte. De azért ott van a felkiáltójel, hogy legközelebb óvatosabban.
- Ó... ha te mondod - húzom el a szám miközben elkezdem végigtapogatni a testét, mely nem is olyan rossz mint gondoltam. Aztán csak előkerül a kis jelvény amire először nem számítottam, de tekintettel arra, hogy ő is mondta így nem meglepő a dolog.
- Áh, egyszerűen nem szeretem, ha váratlanul lekap egy sörtől bűzlő pasi még akkor se, ha igazán jól néz ki - jelentőségteljes pillantást vetek rá, miközben a szám szegletében megjelenik egy halovány komisz mosoly.
Kíváncsian nézem végig ahogy feltápászkodik, majd készségesen állok tovább a helyemen, mikor a vállamba kapaszkodik.
- Jól vagy? - nevetek fel ahogy a tekintetét keresem.
- Mit gondolsz megmaradnak? Vagy végleg elintéztem, hogy egy életre megunják a dolgot? - pimasz tekintetem és kaján vigyorom semmi jóról nem árulkodik, de tényleg őszintén remélem, hogy maradandó sérülést nem okoztam neki. Az más kérdés, hogy viccesen magasabb a hangja a kelleténél, de... de rettenetesen együtt érzek szegénnyel. Aha, majd ha leszokik arról, hogy heccből lekapjon idegen nőket. No de!
- Igen, előfordult már velem is - húzom el a bőrdzsekimet, hogy kivillanthassam kulcscsontomat ami alatt egy már rég beforrt, de a bőrömnél halványabb varr éktelenkedik. Volt egy esetem, mikor is kiderült, hogy az üldözött gyilkos zsaru volt, ráadásul pimasz módon tudott lőni.
- Mellesleg nem úgy nézel ki mint egy gyilkos - vallom be neki és ismét végigfuttatom rajta a tekintetemet.
- Három hete jelentették először, hogy a környéken, általában ezen az útszakaszon és a keletre lévő másik öt utcánál szokott megjelenni. Teljes homály fedi a kilétét, egyszer látták az arcát teljesen, és ez alapján rád asszociált a munkatársam. Viszont akkor vált nyilvánvalóvá, hogy nem te vagy, mikor nem láttam a nyakadon azt a rejtélyes heget, ami a leírásban volt. Tudom ez apróság, de sokat mond. Szóval az a lényeg, hogy egy tizenhét, egy huszonegy és egy huszonkilenc éves nőt ölt meg három hét leforgása alatt. Mindegyikre egyaránt jellemző a napbarnított bőr, a barna szem, sötétszőke vagy barna haj. Magasságban is megegyezők jobbára, 168 és 170 cm környékén vannak. A központban rögtön azt vették elő elsődleges szempontnak, hogy bizonyos rendszer szerint keresi az áldozatokat. Négy-négy év. Viszont azt is tudjuk, hogy a 25 kimaradt akkor. Szóval a környéken minden ennyi idős nőre fokozottan oda kell figyelnünk - magyarázok megállás nélkül, gyorsan, beleélve magam, hisz ha valami akkor ez tud a legjobban feldühíteni. A gyilkosok. Még csak bele se gondolok abba, hogy rám is tökéletes lenne ez a leírás. Barna haj és szem, kreolos bőr, barna haj, 25 év. Csodás lenne ha engem nyírna ki.

Oké, tényleg kedves arca van...igaz, nem olyan könnyű megnevettetni, mint reméltem, de annyi baj legyen. Ami alatt azt értem, boldog lennék, ah ez lenne minden bajom. Na mindegy.
-Már megbocsáss, de te kezdted azzal az ismeretségünket, hogy csellel elcsábítottál, és mivel túl jó munkát végeztél, ezt csak magadnak köszönheted. Egyébként mentes volt, szóval józanul sem tudtam volna ellenállni a kísértésnek.
Nos, végül kiderül, hogy mégis tud nevetni. Egészen jól áll neki, kár, hogy ennyire erőszakos egy csaj. Bááár...az otthon ülős hercegnők úgysem jók semmire, egy olyan csaj pedig, aki csak aggódna értem...á, ahhoz nincs kedvem megint.
-Jól - felelem kurtán, kissé barátságtalanul, de aztán sóhajtok egyet, és mosolyt erőltetve magamra, megrázom a fejem. - Nem, azt hiszem rendbe fogok jönni.
Akkorát úgysem tud belém rúgni, hogy őt látva ne legyen kedvem hancúrozni...legalábbis sokáig ne legyen na. Ezt viszont inkább nem jegyzem meg hangosan, mert még kipróbálja. Viszont, amikor félrehúzza a pólóját, kikerekednek a szemeim. A szemét állatja...korrupt, és rendőrgyilkos is...láthatja az arcomon, mi a véleményem, az ilyenekről. Ha itt lenne, és itt állna mellette az, aki miatt tökön rúgtak, tuti azt fojtanám meg előbb, aki rálőtt.
-Érdekes...azt hittem, nem akarsz ilyen téren kárpótolni - jegyzem aztán meg mosolyogva, mintha nem is láttam volna a sebhelyet, arra pedig, hogy nem nézek ki gyilkosnak, csak biccentek.
-Köszi, te sem nézel ki bárpillangónak. Furcsálltam is, hogy ilyen helyen ismerkedsz...
Aztán hallgatom, mit mond a gyilkosról. Meglep, hogy eddig semmit sem hallottam róla, de komolyan, semmit. Mi a fene. Jó, általában bírságokat szórok ki, és cicákat szedek le a fáról, meg fánkot zabálok, de csak tudnom kéne egy helyi sorozatgyilkosról nem? Az sem kerüli el a figyelmem, hogy az áldozatai...nos igen. Van ízlése a szemétládának.
-Érdekes, legfeljebb 22-nek néztelek volna - jegyzem meg, jelezve, hogy én is összeraktam magamban a dolgot, és bár jól titkolja, látom rajta, hogy ki az, aki miatt most aggódik, és azt hiszem okkal.
-Nos, akkor mostantól melletted is van egy kirendelt rendőr. És mielőtt ellenkeznél, közlöm, hogy nem tud meghatni. Amennyire én látom, lógok a tagnak egy tökönrúgással, és egyébként is, csak ne irtsa ki az összes nőt itt, aki az esetem lenne. Szóval, most merre tovább?

- Elcsábítottalak? Hé, szépfiú csak feltettem egy... nagyon idióta kérdést, szó sincs itt elcsábításról. Tulajdonképpen ha már akkor ott biztos lettem volna abban, hogy azzal van dolgom akit keresek, akkor akcióba lendültem volna. Szóval csak váltottam veled egy két szót, te méregettél úgy mint valami kínai vázát - magyarázom gyorsan. No igen ha valamibe beleélem magam, észre se veszem, hogy a kelleténél gyorsabban beszélek és a hangom elvékonyodik cseppet. Aztán persze kapkodok levegő után.
- Remek. Nem vettem volna jó néven, de gondolom te se, ha ennyivel kinyírtalak volna. Értékes gyöngyszem vagy te még a mai férfiak körében - na ja. Nem sok jóvágású férfival találkozik az ember lánya mostanában. Mindegyik aki p*csig letolt gatyában jár, akkora csukát hord mint a hülye feje, a haja ami a szemébe van nyalva úgy összeáll a hajlakktól amit normális esetben a nők használnak, mint egy nagyon rossz grafikájú számítógépes játékban. A másik véglet pedig a csőnadrágos, mell alá kivágott, fej közepén meghagyott hajcsimbók, közben nem természetesen napbarnítottak, hanem szolizni járnak! Jó mi? Nesztek nektek 21.századi pasik.
Gondosan visszahúzom a mellem elé a bőrdzsekit, majd minden idegszálammal a férfire koncentrálok valamint arra az emberre akiről gyors személyleírást kell adnom. Na jó azt pont nem fogok, inkább azt, hogy miként öl, kiket keres.
- Hidd el, rohadt hülyén éreztem magam - forgatom meg a szemeimet.
- Az a hely egy... komolyan mondom, mint valami tenyészcsődör szaporulat. Komoly prédaként érzi ott magát egy nő.
- 22? - nevetek fel - szóval akkor most sokat veszítettem az értékemből mi? - szűkítem vékonyka réssé a szemeimet, majd átsasolva a válla felett, szemrevételezem a nem messze lévő utcafordulót. Ott legalább már van világítás, míg nekünk csak a kocsma és az autók fénye jutott.
- Kirendelt rendőr? - hüledezek.
- Jézusom Nick, alig pár perce kis híján eljutottam arra a szintre, hogy hideg vérrel lecsapjam a fejed. Most meg jössz itt azzal, hogy vigyázol rám? - nem tudom, hogy mi viszi rá arra, hogy segítsen, de ennek ellenére hálás mosollyal nyugtázom, hogy nem kell egyedül lófrálnom a sötétben, miközben egy hülye állatot keresek.
- Ja, azt azért vedd figyelembe, hogy pszichopata - lesek fel a srácra, majd biccentek egyet az utcaforduló felé, hogy kezdhetjük talán arra. Nem tudom, hogy mi lenne a helyesebb. Itt maradni a sötétben, ahol ő is bujkálhat, vagy kimenni a fényre ahol látunk is valamit.
- Viszont ha már itt vagy, egy valamire megkérhetlek? - ha igen ha nem, már mondom is.
- Azt ne mond, hogy váljunk szét jó? Minden alkalommal mikor a filmekben ezt mondják, ordítani tudnék - húzom elő a pisztolyomat, hogy az a védelmemre lehessen, ha szükséges.

Elhadart tiltakozására az ellen, hogy elcsábított volna csak könnyedén mosolygom, és megvonom a vállam.
-Na igen, mindig is nagyon vonzódtam a kínai vázákhoz.
Aztán felvonom a szemöldököm. Értékes gyöngyszem én? Milyen lenne, ha fel akarna szedni? Na nem, nem panaszkodom, ha flörtölni szeretne velem, miattam igazán ne fogja vissza magát.
-Elhiszem - sóhajtom együttérzően - de, ha ez vigasztal, elhívtalak volna randizni a ma este után, és bár semmi szükséged a védelmemre a jelek szerint, nem hagytam volna, hogy rád másszanak azok a barmok.
A kérdésre, hogy veszített volna az értékéből nevetve rázom meg a fejem. Hogyne... Mintha számítana az a három év egy ilyen szépségnél. Veszélyes lesz így dolgozni, de semmi baj, profi vagyok. Ráadásul az ellenség pszichopata, szóval lesz rá ingerem, hogy inkább rá figyeljek, és nem a társamra.
-Valahogy úgy, igen, de ne hidd, hogy azért, hogy azért, mert nem tudok betelni a szépségeddel, vagy jó fejnek tartalak, vagy hasonló baromság. Az csak másodlagos. Most csak teszem a dolgom.
Nagyon nem lep meg, hogy kattant a pasi. Embereket öl, ki csinál ilyet, a normálisak közül?
-Rendben, de csak ha te meg megígéred, hogy nem mondod, hogy "nahát, ez könnyen ment". Mindig baj lesz belőle.
Közben előveszem a fegyverem én is, és úgy lépkedek előre, alaposan megfigyelve minden apró árnyat, amiből csak ki tudnám nézni, hogy esetleg megmozdulna.
-Szóval, ha jól értem, olyan fickót keresünk, aki felületesen nézve hasonlít rám...magas, nagy darab, utálja az öltönyt...és van egy sebhelye. Van még valami?

- Ó, valóban? - rándul meg a szemöldököm. Fogalmam sincs, hogy az eddigiek alapján minek könyveljem el ezt a jómadarat. Jó fejnek, tahónak, tipikus pasinak, érdekes pasinak vagy ütni való pasinak? Na jó ezek közül mindegyikben van valami ami mellette szól, de mindegy is. Felesleges ezen agyalnom, mikor úgyse fogok tudni választ adni rá.
- Jaj, hát most nagyon meglettem vigasztalva - hangomban és tekintetemben egyaránt láthat némi pimaszsággal vegyülő szórakozottságot. Azzal, hogy kiderült nem ő a gyilkos, lehet, hogy magunk alá pirítottam amiért összekevertem vele és ez banális hibának számít. De ugyan akkor fel is lélegeztem, és sokkal lelkesebben, emberibben társalgok tovább a férfival annak ellenére, hogy se szó se beszéd nélkül úgy kapott le, mint egy kislányt. aki azt se tudja mi fán terem a dolog, de így is élvezi. Jó, nem tagadom, ha nem lenne nekem ott Dylan, akkor én magam is közelednék a srác felé, de mivel van párom, így aligha fogok szabad utat adni neki.
Elkerekedett szemekkel, ezek ellenére lelkes mosollyal figyelem míg magyaráz.
- Teszed a dolgod? Hahó, ha az FBI megkapta az ügyet akkor az már aligha egy zsarunak a dolga - teszem karba kezeimet a mellemen, s félrebiccentett fejjel magyarázok neki. Ennek ellenére mégis engedek neki. Kíváncsi vagyok arra, hogy mire képes és épp ezért nem hívok erősítést a központból.
- Nem szoktam azt mondani, hogy "ez könnyen ment". Mert soha semmi nem megy könnyen a másik ok pedig az amit te is mondtál.
Komoly tekintetem mögött ott villog egy halovány kis fény, ami arra utal, hogy lassan de biztosan adrenalin áradatban lesz részem.
- Szőkés árnyalatú a haja, egyik szeme kicsit szűkebb mint a másik. Mintha megsérült volna valamikor - a szemtanúk szerint ilyen külső jegyei vannak a fazonnak, és amit a fantomkép készítőnk lerajzolt, erőteljesen hasonlított Nickre. Jó, nyilván a finomabb kis jegyek nem voltak ugyan olyanok, de nagyon hasonló a karakterük.
- Van itt nem messze egy régi gyárépület, a következő sarkon ha lefordulunk hamarabb odaérünk, nem? - tudakolom. Hangom halk és óvatos, szememet nem veszem le az árnyékokról főleg nem akkor, mikor az egyik ház takarásában meglátok mozogni valamit.
Akaratlanul is Nick karja után nyúlok.
- Nézd csak - biccentek az adott irányba.

-Ó, igen - kontrázok rá sejtelmes, búgó hangon, aztán pedig vidáman vigyorgok a nő szemébe. - Főleg, ha ilyen formálták meg.
Nem mutatom meg a kezeimmel, milyen alakja van egy szexi vázának, szerintem tudja magától is, hogy pont olyan, mint neki.
-Megteszem, amit tudok. Egyébként...most, hogy már nem sajog annyira...tökre megérte a dolog.
Rákacsintok, aztán megvonom a vállam, amikor közli, hogy az FBI-é az ügy.
-Nem nagyon hat meg, ez akkor is az én körzetem, és segítek neked. Mit tehetnél ellene, letartóztatsz...megint? ugyan, ennél eredetibb vagy.
Hangom természetesen komolytalan, de ez van. Nem szeretem, ha a társammal feszültek vagyunk bevetés közben, és bár Mike-al jobban megértjük egymást, azért el tudnám viselni hosszú távon Claire-t is...könnyedén. Valószínű mostanra egészen kedvelném is, ha nem lett volna az az incidens, egy közvetlen, aranyos lánynak tűnik, aki dögös, és szétrúgja bárki seggét. Mit nem lehet ezen imádni?
-Ha megtaláljuk, lesz még pár ismertető jele, ha nem viselkedik. Hogyan végez az áldozataival? Csak mert, ha a lángszórós gyilkost keressük, azt azért szeretném előre tudni.
A kérdésre aztán bólintok. Jó megfigyelő az biztos. aztán újra megérint, én pedig figyelni kezdek. Gyanús az biztos, de amilyen sötét van...arról nem is beszélve, hogy egy morcos arcú, felfegyverzett önmagam elől én is bujkálnék az tuti.
-Fedezz, megnézem.
Közelebb lopózom, majd az árnyak közt lévő alak fejéhez emelem a fegyvert, de aztán...elkapom a grabancát, és Claire elé emelem. A gyanúsítottunk védelmében csupán egy keserves nyávogást tud felhozni.
-Szerezz egy jó ügyvédet, és ne hagyd el a várost, ha még egy egérnek baja esik, tudjuk hol keressünk.
Eleresztem a cicát, és az nyomban elszalad.
-Szóval..a raktár...

Nem sokkal később megtaláljuk a helyet, én pedig vállam a falnak támasztva görnyedek az ajtó mellett, felvéve a klasszikus behatoló pozíciót. Lehet nem ártana erősítést hívni de...félek elszökne a fickó, amire ideérnek, bár igaz, erre volt ideje bőven eddig is.
-Na jó, te mész előre, vagy menjek én? - Kérdem halkan, fél szemmel az ajtót figyelve még mindig. Valahogy gyanítom, hogy ő nem kő papír ollóval szeretné ezt eldönteni.

- Sejtem, hogy hogy nem kell mondanod - lökök egyet rajta nevetve, inkább barátian, mint agresszíven. Az a nagy büdös helyzet, hogy rettenetesen barátkozó típus vagyok, és azt amit nemrég kapott tőlem, csak a férfiaktól való félelmem produkálta. Ha nem tette volna velem Jonathan azokat a bizonyos dolgokat, akkor nem térdeltem volna bele szegénybe, nem rettegnék akárhányszor megemeli velem szemben egy férfi a hangját. No mindegy is, ezen már rég túl vagyunk.
Szinte undorodni kezdek már csak a gondolt válaszoktól is, amit a kérdésére adom kellene.
- Gondolom ez épp elég dolgot elárul - mutatom felé a telefonom kijelzőjét, ahol három különböző képen van megjelenítve a három hulla. Látszólag mindegyik nagyon hasonló, épp azért amit nemrégiben ecseteltem neki a színek, kor és méretek terén. Viszont a legszembetűnőbb az még így is az, hogy mindegyiknek apró vágások díszítik a bőrüket. Mélyek ez nem vitás, a főbb artériáknál pedig stigma szerű formák.
- Gyanítható, hogy hívő. Vagy az volt, csak hitét veszítette Istenben. Fogalmam sincs, hogy mit jelenthet ez nála, mert ha a Jézusi jegyeket próbálja az emberek ellen fordítani, akkor minek a többi vágás? - nézek fel Nickre kíváncsian, hátha neki is van rá ötlete.
- Emellett mind a hármat megerőszakolta. Nyilván nem saját akaratukból feküdtek alá, mivel erőszakos behatolás nyomait találták mindhármukon - ha mind ebbe jobban belegondolok, szó szerint a hányinger fenyeget. Undorító, mikor egy férfi kihasználja a testi erejét, valamin ezt övezi még a pszichopata énjével. Néha belegondolok abba, hogy nagy bolond voltam mikor ezt a melót választottam, de mégis pontot szeretnék tenni egy-egy bűntevő, de főként gyilkos és gyerekbántalmazó, pedofil ember ügyének a végére.
Bólintva biztosítom ki a fegyvert, majd minden érzékemmel Nickre koncentrálva figyelem őt, felkészülve arra az eshetőségre, hogy valaki megtámadhatja. De aztán csak egy nagy sóhaj tör fel belőlem, mikor a macskát megemeli.
- Ekkora egy lusta dögöt. Egy normális macska elszalad, ha valaki megközelíti nem? - lesek elégedetlenül a szőrmók állatra.

Nick mögött ácsorogva lesek hátra a vállam felett miután megérkezünk a raktárajtóhoz.
- Én azt mondom, hogy előbb idekint kellene körülnéznünk - mutatok egy furcsán csillogó foltra a földre, melyből több is vezet a hátsó, nyilván rakodótér felé.
- Vagy mit is beszéltünk meg? Nem válunk szét? - vigyorgok rá.
- Melyiket látod jobbnak, zsarukám? - tudakolom, miközben leguggolok a tócsa mellé. Fekete kesztyűbe bújtatott kezem megérinti a feketének ható nedűt.
- Pedig reméltem, hogy csak olaj - ráncolom a homlokom. A neszezés az aminek hatására a vérem gyorsabb száguldásba kezd.
- Fedezel? - kérdezem, bár inkább mondanom kellett volna. Meg se várva a válaszát már indulok is a raktár másik vége felé, hol a falnak simulva várok egy-két pillanatot, míg fülelek. Igen, van itt valaki. Ez biccentéssel jelzem Nicknek is, majd egy mély beszívás és kifújást követően kilépek az épület takarásából.
Senki.
Gyanús tekintettel indulok el előre mindvégig magam előtt tartva a pisztolyt, ujjamat le nem véve a ravaszról.
Minden olyan hirtelen történik, hogy időm sincs reagálni rá, csak ijedtemben meghúzom a kis fület a fegyverem mely hangosan adja az emberek tudtára, hogy akció van. Magas, erőteljes férfi alakja feszül a hátamnak, hideg és nedves kezének egyike a számra feszül, míg másik a hátracsavart kezeimet szorítja...
Mindig is jók voltak a gyilkosok a meglepetés erejében, én pedig először azt se tudom, hogy mihez tudnék kezdeni. Ahhoz nincs undorom, hogy megharapjam a kezét, ki tudja mitől nedves....fúj már a... fúj! Hagyjuk!
Helyette csak hagyom, hogy egy sötét ajtó felé cibáljon és csak akkor kezdek el ficánkolni, fészkelődni, mikor azt kitárja előttünk. A dögszag egyik pillanatról a másikra csap meg. El se tudom képzelni, hogy mi van odabent, de ha már idáig eljutottunk, akkor meg akarom tudni!

Felnevetek, mikor rátapint a lényegre, és elkezd lökdösni. Aztán csodálkozom, milyen könnyedén nevetgélek, és hagyom, hogy lökdössön. Máris megbocsájtottam volna neki? Franc.
-Sokat is. - jegyzem meg összeráncolt homlokkal a képeket elnézve. Az első képnél még nem gondoltam volna, hogy stigmákat vágott az áldozataiba, és abban reménykedtem, hogy ezek védekezésre utaló sebek lehettek egy késes őrülttel szemben, de...sajnos túlzottan ugyanott vannak a vágások, szóval erről ennyit. - A gyanúsított az a fajta ember, aki kést hozott egy lövöldözéshez. Nem szeretnék a helyében lenni.
Beszéd közben ki is biztosítom a pisztolyom, melynek kattanó hangja végig visszhangzik a sikátoron. a szemét szatír állat most nagy bajban van, és ha legközelebb őt találom meg, és nem ezt a kis bolhazsákot, akkor bizony ajánlom neki, hogy olyan készséges legyen, mint ez a cica volt, ha lábra szeretne még állni.
-Nem tudom, New Yorkból jöttem, és ott minden macska idegbeteg, szóval ez a kis narancssárga egész szimpatikus volt...mondjuk ráférne egy fogyókúra az biztos.
A raktárnál aztán már éppen készülnék felajánlani, hogy megint megyek előre én, amikor talál valamit. A csillogó dolog annyira nem köti le a fantáziám,a következő megállapítása viszont...a vér sajnos sosem jelent jót, az viszont egyértelmű, hogy bárhova is vezet, fontosabb azt követnünk, szóval bólintok, és követem őt. A lehetőségekhez képest próbálok takarásban maradni, és persze fedezni őt, de amikor az az alak a semmiből kerül elő, reagálni is alig van időm. Felpattanok, és gyors léptekkel követem őket, hogy a férfi, aki szerintem egyébként egyáltalán nem hasonlít rám maga után vonszolja Claire-t.
-Azonnal engedje el! - Kiáltok rá, és elsütöm a fegyverem. A golyó magasan a feje felett száll el. a házat sem találom el, nemhogy őt, de jól is van ez így. Nem akarom megkockáztatni, hogy a nőt lőjem le, úgyhogy egyenlőre a levegőbe ment a figyelmeztető lövés, és nem a homlokába, ahogy Bronx-ban szoktuk. Bujkálni sem láttam értelmét amúgy, biztos voltam benne, hogy látott minket jönni, ezéért tudott ilyen könnyen rajtunk ütni.
-A helyedben elengedném a hölgyet, és a földre vetném magam szarzsák! Hidd el, később fogyok ki a töltényből, mint te az életekből!

Nincs kedvem ismét ránézni azokra a képekre és belegondolni abba, hogy akár én is járhatok ma még így, ha nyakon csípjük azt a jómadarat. Nem akarok se vágásokat, se semmi mást a testemre ami elcsúfítaná. Vannak nekem bőven olyan forradások amik soha nem fognak elmúlni, nem hiányzik még több.
- Akkor üdv a Vegas-i cicusok körében. Kicsit kezesebbek - lesek abba az irányba ahol az imént eltűnt a kis mocsok.
A raktárnál viszont legnagyobb meglepetésemre vért találok. Nem tudom, hogy kitől származik, a pasitól vagy egy újabb áldozattól, viszont arra gondolni se merek, hogy talán én leszek a következő, mivel pillanatok leforgása alatt megragad. Vasmarokkal szorítja a csuklóimat, valamint a keze még mindig a számon van, én pedig sehogy nem tudom lerázni magamról. Csak tart és szorít, miközben hozzám dörgölőzik. Undorodok tőle! Ettől az egész helytől, mely dögszaktól bűzlik. Emellett kegyetlenül meleg is van, szóval a bűz és a forróság kettőse csak még jobbat tesz annak aki erre jár. A végén még hullamérgezést fogunk kapni.
- Eresszen el! - rivallok a férfire aki elveszi a kezét a számról, hogy arccal a legközelebbi falnak tudjon lökni.
- Remélem... tisztában van vele, hogy nagyon rossz emberrel kezdett ki - morgom, ám egész testemben megfeszülök, mikor keze végigsimít a combomon, majd a nadrágom övénél kezd el kutatni.
- Ne merészelje! Ne! - hangom rögtön felugrik pár oktávot s az a tudat se vigasztal, hogy megtaláltuk a szerencsétlent. Érzem ahogy a glock csövének vége a hátamhoz ér s szinte mélyedést formál benne ahogy a csuklómat feszíti.
Végül meghallom Nick hangját. A megkönnyebbülés egyik pillanatról a másikra csap le rám, és őszintén szólva örülök annak, hogy itt van most. Jobban nem is alakulhatott volna ez az este még akkor se, ha szegénynek a tudjuk mije bánta. Amiatt még ki fogom engesztelni.
A lövésre összerezzenek, de a pasas mintha meg se hallotta volna. Érzem a nyakamon a leheletét, és hallom ahogy halkan hümmögve elvigyorodik és ezzel együtt már el is húz a faltól, hogy Nick felé forduljon.
Kétségbeesetten lesek a velem szemben álló férfira, próbálja az engem fogva tartónak megmagyarázni, hogy mégis mi lenne a helyes cselekedet most.
- És mi lenne ha inkább megnéznéd, ahogy elszórakozok a hölggyel? Tudtommal minden pasi szereti az ilyet nézni - mocskos keze besiklik a bőrdzsekim alá, ezzel megtalálva melleimet. Összerezzenve próbálok elhúzódni, de ezzel csak azt érem el, hogy a pisztoly még mélyebbre nyomódik a hátamban.
- Undorító... perverz - morgom miközben erőteljes mozdulatokkal próbálok kiszabadulni a szorításából. Mi a francból van ez a pasas?
Mit tudnék tenni? Kell, hogy legyen valami...
Mennyire lehet ez hülye, ha nem fogja fel, hogy zsarukkal szórakozik?

Szinte izzanak az íriszeim, annak ellenére, hogy nem sokat tudok kivenni abból a sötétben, hogy pontosan mi történik, és hol matat a pasas keze. Talán ez a szerencséje, mert a fejét viszont nagyon jól ki tudom venni, és az ujjam is egyre szorosabban simul a ravaszra.
-Épp fegyvert fog egy szövetségi ügynökre. Adja meg magát, vagy nem jut ki innen élve - figyelmeztetem hideg, száraz hangon, hogy ezzel próbáljam leplezni az aggodalmam. Aztán az ajánlat hallatára összeráncolom a szemöldököm. Minden férfi perverz?
~Ezt mondogatta neked anyukád lefekvés előtt? Nyugi kisfiam, normális vagy, csak úgy, mint a családodban mindenki? És most kuss, és edd tovább a szem ragut?~
Amíg ezen gondolkodom, tovább lépkedek előre, várva az alkalomra, hogy valahogyan lefegyverezhessem. Sajnos erre nem sok esélyt látok, úgyhogy váltok egy pillantást Claire-el, és remélem legalább őt megnyugtatja, hogy a szemembe nézhetett, mert ami ez után következik...
-Tudod mit..nem is rossz ötlet. Viszont innen el kell húznunk, a kollégáink mindjárt itt lesznek.
A zsebembe nyúlok, és előhúzok egy bilincset.
-Nem ajánlom, hogy megmoccanj Claire...te meg nesze, kapd ezt el.
És már passzolom is felé a bilincset, csak épp, elég béna dobás, mondhatni arra játszom, hogy a kelleténél jobban utána kelljen nyúlnia, nem nagyon, csak épp eléggé ahhoz, hogy kikerüljön a lány mögül, és akkor talán így Clair is kap egy esélyt, hogy fellökje a fogva tartóját. erre minden esélye megvan, hisz mondhatni úgy dobok, mint egy lány, a perverz állatnak meg fél lábon kell egyensúlyoznia, ha el akarja kapni az ajándékom.
~Csak nehogy most jöjjön az, hogy: "nem kell, van sajátom."~

Gondolom nem meglepő ha azt mondom, hogy undorodok a fickótól és ha lenne valami ötletem, már rég leráztam volna magamról de úgy, hogy a pisztolyt a hátamba vágja, úgy aligha megy. Nem lep meg az se, hogy rögtön a lényegre térne... ez szerepelt elsők között az akták között is, viszont nem fogom olyan könnyen adni magam, mint ahogy azt ő kitalálja.
- Jobban jár, ha nem szórakozik velem sokáig - suttogom enyhén felé fordulva, de nem reagál rá, csak simogatja tovább tulajdonképpen azon pontjaimat, amit nem neki tartogatok! A gond csak az, hogy maga az undor olyan erős és legyűrhetetlen vele szemben, hogy ha akarnám se élvezném ezt a fajta bánásmódot. Na jó melyik hülye nőnek tetszene ez?
- Sötét van fiacskám, hamarabb lőnéd le a nőt, mint egem - hangja meglehetősen érces, mintha lett volna már műtve, ez a furcsa mellékkattogás pedig amikor beszélsz...
- Hogy tudott ilyen ketyeréhez jutni mondja? Torkon szúrták? Vagy... gége rákja volt? - tudakolom, ám magamon érzem, hogy nagyon nem tetszik neki az érdeklődésem. Összerezzenve veszem tudomásul, hogy vannak olyan dolgok amit nem szívesen hall magával kapcsolatban, és az a nyomorult pisztoly nagyon nincs jó helyen.
Nick szemébe nézve elkönyvelem magamban, hogy nem ez lesz az utolsó estém. Nem itt fogok meghalni ezzel a szerencsétlennel a nyakamon. Az tényleg a megadatott földi létem legkegyetlenebb húzása lenne, pedig megéltem már ezt azt.
A felénk dobott bilincs csörögve hullik a földre bő egy méterre tőlünk. Én reflexszerűen lépdelek oda a férfi társaságában, ki lehajol a fémért...
- Végzetes hiba - vigyorodok el, majd kihasználva ezt a kis előnyt kibillentem az egyensúlyából. Ijedtében vagy inkább meglepetésében, de meghúzza a ravaszt ám nem foglalkozva vele sokáig, kicsavarom a kezéből a pisztolyt amit egészen Nick lábáig hajítok, hogy aztán a bilincset a férfi ellen fordíthassam. Meglehetősen kellemetlen, kicsavarodott pozícióban akasztom össze a két csuklóját és ezzel már távolodok is el tőle. Egész porcikámban remegve kúszok a földön hátrafelé, mintha arra számítanék, hogy megindul felém, pedig nyilván nem fog.
Az éles szúrásra csak akkor figyelek fel, mikor felfogom, hogy a kezén csattant a bilincs.

Összeszorítom a fogaim, mintha azt remélném, hogy ezzel távolból tudom szétmarcangolni a férfi torkát. Milyen jó is lenne.
-Lehet, őt is eltalálom, de egy ekkora marhát tuti nem tévesztek el 13 lövésből.
Nem, nem nagyon hat meg, hogy nagyjából azonos a testfelépítésünk, és az ezzel kapcsolatos irónia sem tud érdekelni egy percig sem. Azért felvonom a  szemöldököm Claire megjegyzésére. Tényleg elég érdekes a férfi hangja. Szerencsére viszont a kis cselem működik, és bár a szívem nagyot ugrik, mikor elsül a pisztoly, már rohanok is előre.
-Claire! - Kiáltok a nőre, és letérdelek elé, aztán a mobilom előkapva a sebére világítok, hogy láttam, mennyire súlyos a helyzet. Franc...
-Minden rendben lesz. Vérzel, de nem vészes - hadarom, amíg hívom a  központot, és gyorsan bediktálom, hol vagyunk, és, hogy a gyanúsítottat elkaptuk, viszont van egy sérültünk. A csilingelő hang túl későn jut el az agyamig, és amire megfordulok, már csak azt látom, hogy ez a démonian gyors alak megint túl közel van. Le tudta venni a bilincset, akárcsak én az előbb, de akkor..
Nincs időm gondolkodni, Claire elé vetem magam, és a kés az ő teste helyett az én vállamat éri, a másik kezem viszont nem tétlenkedik, és mielőtt felfognám mi történik, háromszor dörren el a fegyverem, közvetlen közelről találva el a férfi hasfalát. A filmekben mindig nevetek a drámai pillanaton, ami ezt követi, most azonban...érzem, hogy csak az adrenalinnak köszönhetem, hogy nem remeg a kezem, mintha kiskamasz lennék az első randin. Meglepettség, és agónia tükröződik áldozatom tekintetében, én pedig elrúgom magamtól, és visszamászom Claire mellé.
-Tarts ki.. - mondom, és végigsimítok a nő arcán, alaposan összevérezve azt. Na ez kicsit meglep, de aztán nem vagyok hajlandó tudomást venni az imént történtekről, és inkább letépem a pólóm, hogy nyomókötést készítsek belőle. Nem vérezhet el, amíg ideérnek a mentők!
-Hé... - szólok hozzá, próbálva elterelni a figyelmét a fájdalomról - Nem is nézel ki olyan rosszul...és elkaptuk. Szüksége lesz néhány sebészre, mielőtt még beszélni tudna, de elkaptuk. Mit szólnál, ha meghívnálak még egy Mojito-ra ez után?
A hangom sajnos helyenként reszket, bármennyire is próbálok küzdeni ellene. Erőszakkal tartom távol a tekintetem a sebektől, és a férfi tökéletesen mozdulatlan testétől is. Most nincs időm aggódni ezek miatt.

Sejtettem, hogy megfogja húzni a ravaszt, de nem tudtam másként elszabadulni tőle. Sokáig el se jut a tudatomig, hogy mi történt csak akkor, mikor egész testemben remegni kezdek valamint megérzem az első kellemetlen, hasogató fájdalmat is a bordám alatti részen.
Nick hangjára összerezzenek, majd az arcát kezdem el fürkészni mikor elém térdel.
- Nem vészes - nyögöm, s kezemet rögtön az adott ponthoz emelem, hogy lássam tényleg nincs nagyon nagy baj. Jó, talán nagy nincs, de a tenyerem mégis véres marad.
Tisztán hallom amit a központtal társalog előttem, de leginkább az köt le, hogy mögötte megpillantom a fölénk tornyosuló alakot. Hogy a fenébe került ez ide ilyen gyorsan? Ezután biztos pszichológushoz fogok járni. Remélem Delaney tud a közeljövőben fogadni.
A hangos dörrenések és a pillanatkép ahogy a kés Nicholas vállába merül, kétségbe ejt nemcsoda hát, hogy rögtön a karja után nyúlok mikor visszafordul hozzám.
- Nick - kerek szemeim ijedtségről, kétségbeesésről árulkodnak és hirtelen azt se tudom mit kezdjek magammal. Nyakon csapjam amiért kockáztatta az életét vagy a nyakába boruljak amiért megmentett?
Így inkább csak a karjára fektetem a tenyeremet és egy hálás mosoly kíséretében felsóhajtok.
- Ne csináld - kapok a keze után nyöszörögve, hogy ne nyúzza szét a felsőjét miattam, elég ha már a saját épségét kockáztatja. Végül kénytelen vagyok a sebre szorítani a tenyerem, ezzel is tompítva valamelyest az egyre erősödő fájdalmat.
- Mégis csak jó, hogy... itt vagy - suttogom - sokkal jövök még neked - no igen, ide lehet sorolni azt, hogy szegényt tökön rúgtam. Már azért kiakartam engesztelni, most viszont még az életemet is megmentette, szóval magasabbra kell tennem a lécet.
Homályosodó látásom ellenére elpillantok mellette, hogy megkeressem a férfit, no nem mintha sokat látnék belőle.
- Nem értem, miért nem nálunk vagy - nem megszokott, hogy egy átlagos zsaru ilyen merész cselekedeteket hajt végre egyik pillanatról a másikra, Nick mégis megugrotta az elvárásaimat.
- Ne értsd félre, de ez már nem csak... Mojito lesz - a végére felszisszenek. Fogalmam sincs, hogy a golyó bennem van-e vagy sem, minden esetre a táncoló csillagok elég viccesen mutatnak előttem. Igaz meg kell hagyni, hogy a sokk sokkal vészesebb mint a seb.
- Inkább menjünk innen - próbálok felállni és reménykedek benne, hogy sikerrel járok. Mondjuk felesleges, mivel amint megemelem magam már csuklik is össze a remegő térdem. Na jó ez tényleg nem fog ilyen könnyen menni.
- 2 Mojito. Egy whisky - mert erős kell ezután.

Még a vészhelyzet közepén is tudok legalább egy kicsit mosolyogni azon, ahogy hozzám hasonlóan ő is megjátssza a kemény harcost. Nem vészes, ja persze. Még magamnak sem hinném el, ő pedig sokkal súlyosabb sebet kapott.
-Nyugi, úgyis utáltam ezt a pólót...így véresem meg szakadtan meg úgyis csak kidobnám.
A véres szakadt részt tépem le amúgy először és dobom messzire, aztán ketté szakítom a pólóm, és az egyik részéből megkapja a saját nyomókötését, amíg megérkeznek az igazi szakik, akik tényleg tudnak segíteni. A maradék anyagból a vállamra is kerül kötés gyorsan.
-Hehh, szóval csak le kell lőnöm valakit, hogy örülj nekem? Ha ezt előbb tudtam volna... - Mondom, elviccelve a dolgot, még mindig azon dolgozva, hogy eltereljem a nő figyelmét súlyos sérüléseinkről, viszont arra, hogy sokkal jön nekem, megrázom a fejem.
-Ugyan már, ne foglalkozz vele. Hamarosan úgyis adok rá okot, hogy megint megorrolhass rám, ne félj. Persze, ha úgy akarod meghálálni, hogy megadod a számod, és érted mehetek, ha felépültél, én benne vagyok.
A kérdésre, hogy miért nem náluk vagyok...hát, elgondolkodtató az biztos. Most mondjam azt, hogy meg sem fordult a fejemben? Vagy, hogy a szüleim hülyét kapnának, ha nem zsaru lennék? Végül inkább vállat vonnék, ha ebben nem gátolna meg egy éles fájdalom, de aztán felelek a kérdésre.
-Mert senki sem mondta, hogy ott ilyen jó nők dolgoznak.
Aztán amikor elkezdi tervezgetni, hogy mennyit fogunk inni, nem mondom, egyet értek vele, tényleg jól hangzik, viszont ahogy megpróbál felállni, nyomban reagálok. Sajnos sérült karral nem a legjobbak a reflexeim, úgyhogy nem tudom azonnal visszanyomni, helyette szegény az ölemben köt ki. Egy másodperccel később rájövök, hogy ez így pont jó. Ha átkarolom, nem tud elmászkálni, és én sem fázom annyira.
-Claire, most inkább ne akarj mászkálni. Vigyáznunk kell a gyanúsítottra, és biztosítania helyszínt, amíg megjön az erősítés...arról nem is beszélve, hogy ha ebben az állapotban töményeznél, biztos vagyok benne, hogy nem tudnék ellenállni a kísértésnek, te meg reggel kicsinálnál. Szóval, maradjunk nyugton, és várjuk ki a többieket, rendben? Addig én sem megyek sehova. Fel vagyunk fegyverkezve, és zabosak vagyunk, amíg együtt maradunk, nem bánthat senki...

Halványan elmosolyodok azon amit mond.
- Ha annyira utáltad miért vetted fel? Talán... talán felkészültél erre a lehetőségre is? - mikor a nyomókötés a helyére kerül, rögtön beharapom az alsó ajkam, hogy ezzel gyűrjek le egy nyögést, vagy bármi más, oda nem illő kis hangeffektet. Illetve ide illene, csak nem vagyok én olyan puhány, törékeny kis virágszál, mint azt sokan gondolnák. Lehet, hogy imádom a magassarkú cipőket és az alakomat kiemelő ruhákat, de ugyan akkor terepre születtem és éltem már meg rosszabbat is egy golyónál. Nem sokat, de épp eleget.
- Hidd el, ha nem vezetnek félre akkor nem így indult volna a "kapcsolatunk" - lesek fel rá láztól csillogó tekintettel - és tényleg sajnálom. Mindent - na most legalább úgy hat a hangom, mintha már temetném magam. Mindenesetre tényleg hálás vagyok neki, ha hiszi ha nem.
- Ti pasik olyan tipikusok vagytok. Előre tudjátok, hogy lesz még legközelebb, így vagy úgy - szorítom a kötést az oldalamhoz, bár az ujjaim egyre gyengébbnek hatnak. Tekintetemet közben le se veszem Nick arcáról valamint a válláról. Ha valami, hát akkor most ő lehet az az ember aki segít életben tartani. Lehet, hogy tudat alatt látom magam előtt Dylant is, de Nick jelenleg kézzelfogható.
Őszintén szólva tényleg nem lepődnék meg, ha így lenne vége mindennek. Sokkal kellemesebb halál lenne még nekem is, mint mondjuk egy szívinfarktus, vagy valami kellemetlenebb betegség ami hosszú, szenvedő lefolyást követel.
- Ohh... miért nálatok... nálatok talán csak szőrös, büdös, bajszos nők vannak? - akaratlanul is felnevetek, de ezzel együtt bennem is ragad a szó, még a halk kuncogás is. Nem jó. Nem jó nevetni.
Későn jövök rá arra, hogy nem valami jó ötlet felállni, hisz nem sikerül még csak eljutnom se odáig, hogy kiegyenesedjek. Helyette rögtön az ölében kötök ki. Arcomat a még ép vállára fektetem és kénytelen kelletlen bevallom magamnak, hogy részemről ennyi volt. Várok.
- Te aztán tényleg nem adod fel - mosolygok bele csukott szemekkel az erős vállába - csupa határozott...pasival vagyok körülvéve.
Kicsit félrefordítva a fejem, homályos tekintetem az üldözöttre tapasztom.
- Szerinted ő túlélte? - na nem mintha zavarna, ha nem, de azért megért volna egy misét kiszedni belőle a hülyeségeit. Mi vitte rá erre, van e valaki aki követi a "munkásságát"? Tudnék mit kérdezni, de előbb ezt mindhármunknak túl kell élnie.
- Te reszketsz - sóhajtom, majd óvatosan karolom át a vállát ügyelve arra, hogy ne okozzak neki fájdalmat.