Érdeklődve követi tekintetével Rappold mozdulatait. Nincs jobb dolga, s el ell ismernie, tetszik neki a látvány. Még mindig. A sokat mondó arckifejezést látva csak kibuggyan belőle a nevetés is. Őszintén meglepte volna Uriah, ha önként engedné meg Lilynek, hogy vezesse az ő drááááágaszááááá.... autóját.
-Maga az összes játékomat elveszi. –jegyzi meg lebiggyesztett ajkakkal, tettetett durcássággal, de az alatt a röpke pár másodperc alatt míg Uriah tenyerébe ejti  a kulcsot már fel is tűnik ajkai szegletében a védjeggyé vált pimasz kis mosolya.


Maga mögé pillant, majd kicsit oldalra lépve várja be Rappoldot s kényelmesen sétál mellette végig a parkolón a kocsihoz. Egy pillanatra megtorpan, mikor a férfi kinyitja neki az ajtót, s meglepetten emelkednek meg a szemöldökei, de végül nem kommentálja a dolgot.  
-Köszönöm. –mondja egy félmosollyal ajkain majd beszáll, s bepakolja a hátsó ülésre a motyóit.


Nem kell sok idő, hogy megállapítsa, a Typhoon az anyósülésből ezerszer kényelmesebb, mint a kormány mögül volt. Kényelmesen fészkelődik el az ülésben felváltva figyelve az utat és a sorőrét. Csodák csodájára nem nagyon beszél, most még ő is tudja, hogy csak elrontaná ezt a szép napot a fecsegéssel. A csöndet viszont cirka 3 perc alatt unja meg, s szemeit lehunyva kezd dudorászni magának bármit, ami épp az eszébe jut.
Az út rövid. Túl rövid. Rappold hangját hallva kinyitja a szemeit s jókedvűen mosolyogva fordítja fejét a férfi felé. Kikapcsolja az övét, s már mászna is hátra összeszedni a cuccait, mikor... Egy pár pillanatig csak nézi a felé nyújtott kezet. Nem erre számított, bár hogy mire, azt nem tudná megmondani.
-Egy élmény volt. –nyújtja végül ő is a mancsát. -Vagy kettő. –néz pimaszul a férfi szemeibe, majd tekintete lesiklik Rappld mosolyára, s alsó ajkát beharapva fixírozza pár pillanatig. Fontolgatja, hogy odahajoljon hozzá, hogy esetleg megadja- e neki a számát... Néhány lélegzetvételnyi idő csak míg végül elengedi Uriah kezét, s tekintetét is elszakítja a férfiról. Kissé kitekeredve kotorja előre a táskáját és a két szatyrot, majd egy újabb vidám mosolyt villant a férfira.
-Viszlát! –köszön el, majd kiszáll a kocsiból. –Ohh, és boldog...... valamit az unokahúgának! –mosolyog még vissza Rappoldra, mielőtt becsukná maga mögött az ajtót. Végtére is a kislánynak köszönhető, hogy a szöszkének ilyen kellemesen alakult a napja. Táskájából előkotorja a telefonját, s séta közben kezd el pötyögni rajta, megpróbálva betájolni magát s kitalálni hogyan is jut innen haza.

Lassan engedi el Lily kezét, majd biccentéssel köszöni meg a Debbie-nek küldött jókívánságot. Bár abban nem biztos, hogy átadja… Hannah faggatózna, s a végén talán meg is verné Rappoldot, ha megtudná, hogy unokafivére már a kislányt felhasználva szed fel csajokat a játékboltban…
Pedig a dolog azért ennél sokkal bonyolultabb volt.
– Viszlát! – búcsúzik el a szöszkétől, s még a Typhoon hátsó ablakain keresztül figyeli a lány alakját, míg az el nem tűnik a járókelők sűrűjében.
Rappold lassan fordul vissza a kormány felé, majd megnézi hány órát mutat a kocsi rádiójának kijelzője.
14:32 – Jól eljátszották az időt.
Szemrevételezi magát a visszapillantó-tükörben, azonnal konstatálja, hogy ez a külső messzemenőkig nem felel már meg ama íratlan szabálynak, amely kimondja, milyen viseletben illik megjelenni egy „komoly sajtótájékoztatón”. Összekócolt haja hellyel-közzel megszáradt, de most pont úgy áll, ahogy a hétköznapokon, s bárhogy próbálja hátrasimítani a fejére, a tincsei minduntalan visszaugranak a saját elképzelésüknek megfelelő állapotukba. De legalább az ing gallérja eltakarja a lány okozta harapásnyomot…
…vagyis… annak ¾-ét.
Óriási buli lesz így bemenni! – gondolja rövid mérlegelés után, majd hátranyúl a laptopért, kiveszi a kesztyűtartóból a sajtóigazolványát, majd kiszáll a kocsiból, lezárja és bemegy az épületbe.