Az egyetemista létnek kétség kívül vannak vonzó velejárói az életben. No nem a tanulás, a kollégium vagy a diploma és főleg nem a vizsgaidőszak, aminek a terheit az összes Lilyvel egyidős barátja nyögte mostanában. Neeeeeem. A vizsgák abszolúte nem hiányoztak a szöszkeség életéből. Sokkal jobban tetszettek neki viszont az egyetem kínálta lehetőségek – a sportpályák, a fitnesztermek és az a diákok számára fenntartott rekreációs és wellness center, ahol az uszoda is helyet kapott. Persze mint minden jó helyhez a városban ide is tagsági kellett, történetesen minimum egy helyi diákigazolvány ellenében kiállított kártya, vagy egy nevetségesen pofátlan összeg kiperkálása, amire Lilynek esze ágában sem volt költeni. Sokkal, de sokkal jobb ötletnek tűnt, ha szimplán csak kölcsönkéri valamelyik bennfentes, épp lelkesen magoló barátnőjétől a belépőkártyáját, mondjuk a komplett vizsgaidőszakra, aminek köszönhetően szinte az összes estéjét a medence társaságában töltötte. Az hogy nem volna idevalósi a lány senkinek nem szúrt szemet. Ugyan miért is csekkolnák olyan veszettül épp a medencét a dolgozók, mikor millió meg egy sokkal jobb dolguk van. Pláne, hogy Lily mindig zárás előtt 1-2 órával esett csak be, ahogy épp az ideje engedte.
A nap már jócskán lement ma is, mire megérkezett a kampuszra a szöszke, a téli hűvös levegő pedig kellemetlenül csípte meg az arcát ahogy a helyi járat kivételesen kellemes melege után leszállt a buszról. A dzsekijén felhúzza a cipzárat a sporttáskáját lazán a vállára veszi, füleiben a szinte elmaradhatatlan fülhallgató, amiből most épp valami válogatás album üvölt a közelben tartózkodók számára is jól hallhatóan.  Persze ha valaki nem hallaná az sem gond, Lily ugyanis nem túlzottan zavartatva magát dúdolja az épp hallgatott számokat, s egy-egy résznél egy rögtönzött bemutatót is prezentál ahogy sétál a szerencsére nem túl népes utcán. A minőségibb füleseket a Vegasba költözés után pár héttel rendszeresített a szöszi, mint a tömegközlekedés nélkülözhetetlen elemét. Mármint nélkülözhetetlen, hacsak nem akart random emberek életéből túl sok részletet megtudni az ember az alatt a röpke napi pár óra alatt, amit buszon és a metrón nyomorogva volt kénytelen eltölteni.
A Ginnytől csórt kártyáját lecsippantja az épület főbejárata mellett, majd belép az ajtón, s igazi helybeliként indul meg a már ismerős folyosókon az uszoda irányába. Az öltöző tök üres, úgy tűnik a legtöbben hazautaztak vagy épp buliznak a két ünnep között. Újabb csippantás az egyik szekrény ajtaján, s még mindig dalolászva lát neki átöltözni. Nem egyszerű a feladat, tekintve, hogy a zenétől nem igazán hajlandó megválni a lány, így a telefonját nagyrészt a szájában egyensúlyozva vetkőzik, majd veszi fel a szivárványszínben csíkozott bikinijét.  A ruhákat és a táskáját végül begyömöszöli a szekrénybe, egy újabb csippantássak lezárja, majd a törölközőjével és immár a kezében tartott telefonnal indul meg a medence felé.
Egy gyors pillantással méri fel a terepet s meglepődve konstatálja, hogy most először, mintha csakis az övé lenne a terem. Egen. Határozottan sokan utazhattak haza vagy ütötték ki magukat máris. Bár a fitneszteremben mintha látott volna pár embert befelé jövet, de..... kit érdekelnek ők most, mikor végre csakis az övé az egész uszoda ????! Lassan szélesedik a mosolya elégedett vigyorrá, majd lehunyja szemeit s vár pár pillanatot. Csak hallgatja a füleibe üvöltő zenét, feje lassan jár az ütemre, majd halnak kezdi dúdolni az épp soron következő számot.

Hey sista, go sista, soul sista, flow sista
Hey sista, go sista, soul sista, go sista

Alaphangon sem az a szégyenlős fajta a szöszke, de ha még nem is nézi senki.... Lágyan kezdi ringatni a csípőit a zene ütemére, pár pillanat csupán mire újra kipattannak a szemei is és egy rögtönzött lépéssorozattal elriszál az ablakig, majd ledobja a párkányra a törölközőjét és a kártyáját.

Giuchie, Giuchie, ya ya dada
Giuchie, Giuchie, ya ya here
Mocha Chocalata ya ya
Creole lady Marmalade

Közben egyre jobban kezd belefeledkezni a nagy szabaságába, leguggol, s riszálva emelkedik fel újra, ugrik, némi cha-cha elemmel kombinálva táncol és énekel mintha csak otthon a nappalijában produkálná magát. De persze a zene sem maradhat a végtelenségig, elég kellemetlen is volna megúsztatnia a telefonját, így pötyögni kezd, s elnémítja a zenét.... legalábbis a lejátszót, de ő persze nem zavartatja magát, tovább énekel, táncolja a rögtönzött, kissé talán túlzottan riszálósra sikeredett koreográfiát, dehát a zene ugye..... Ehhez mégsem illik valami apáca stílus vagymiszösz, Lily pedig lazán simít végig a fenekén, a csípőjén ahogy emeli immár szabad kezeit, s túr bele lazán a hajába, hogy itt eljátszva kicsit egy szorosabb kontyba rendezze szöszi tincseit. A csuklójáról lehúzza a hajgumit és összeköti a haját ahogy lassan oldalaz, táncol önfeledten a medence felé.

Voulez-vous coucher avec moi ce soir
Voulez-vous....

Szakad meg apró, meglepett sikkantással a produkció, ahogy a lány eléri a feszített víztükrű medence szélét, majd nemes egyszerűséggel és egy csöppet sem megkoreografált oldalra dőlés és csobbanás kíséretében belezuhan a vízbe. Pár pillanat csupán, mire a felszínre löki magát, pillog párat, kisöpri az arcából a vizet, majd kibuggyan belőle a nevetés.

Még mindig nevet a saját bénázásán, mikor ráébred, hogy mégsincs egyedül az uszodában. Pár mozdulattal fordul egy felet a tengelye körül s nézi a közeledő alakot, majd újult erővel kezd kacagni mikor ráeszmél, hogy esélyesen mégiscsak volt közönsége a kis magánszámának. Néhány karcsapással kiúszik a medence széléhez s még mindig fülig vigyorral nézi ahogy a srác kimászik a medencéből és leül a rajtkőre. Tekintete gyorsan siklik végig a fiún – nem is rossz – a kijelentésre viszont meglepetten húzza fel a szemöldökét.
-Miből gondolod? –kérdez vissza láthatóan tök fölöslegesen, hisz a srác felkel és már ugrik is vissza a vízbe egy tökéletes fejest produkálva. Lily elhúzza a száját, megvárja míg a fiú előbukkan a „habok” közül majd újra megszólal.
-Így könnyű. A kőről bárki tud ugrani. –int kissé lekezelőn az említett felé, majd megfordul, kimászik a medencéből és kényelmesen sétálva elindul a rajtkő felé azzal a feltett szándékkal, hogy a kijelentését bizonyítsa is. Feláll rá, lehunyja a szemeit s tart egy pár másodperces hatásszünetet. Fabrice mozdulatait utánozva mozdítja a kezeit és simítja ki a vizet a hajából, majd újra kinyitja a szemeit s tekintete a fiúra siklik.
-Mondok valami teljesen fölösleges dolgot, csak hogy rám figyelj és lásd milyen tökéletesen tudok fejest ugrani. – közli az előadáshoz elmaradhatatlan gunyoros mosoly kíséretében, ami már inkább a sajátja, semmint hogy Fabrice-t mímelje, majd a kő szélére lép és ugrik ő is. Ugyan nem sikerül olyan szépen kivitelezett ívet produkálnia, mint a srácnak, de annyi baj legyen. Így is csak azért tudott elugrani, mert nem hagyott magának túl sok időt azon agyalni, hogy már évek óta nem mer fejest ugrani.

Néhány tempóval a víz felszínére löki magát, majd hátrahajtva a fejét a medencébe igazgat ki pár elszabadult tincset az arcából. Csak ez után fordul Fabrice felé. A megszólításnál kérdőn, gunyorosan emeli a szemöldökét majd felkacag.
-Nem szaladtál egy kicsit előre? –kérdi, bár el kell ismernie, hogy a srác mond valamit még akkor is, ha egy csöppet tenyérbemászó módon teszi mindezt. A folytatás viszont... esélye sincs elfordulni a rá fröccsenő víz elől, s egy „Héj!” kíséretében kezdi kitörölni a szeméből a vizet, majd reflexből indulna Fabrice után mikor meggondolja magát.
-Hát persze. Azonnal. –húzódnak pimasz, sőt, kifejezetten gonosz és számító mosolyra ajkai miután megfordul, hogy újra kimásszon a medencéből. Kényelmes tempóban sétál újra a rajtkő felé, feláll rá majd vár egy pár pillanatot hogy Fabrice lecövekeljen valahol. Nem akarna a nyakába ugrani, már csak azért sem, mert az kissé fájdalmas volna mindkettejüknek. Csak egy apró csillanás a szemeiben, s az a pimasz mosoly, mielőtt fél lábbal hátralép a kő szélétől, hogy lendületet vegyen. Becélozza a vizet a fiú mellett majd elrugaszkodik és ugrik, lábait a mellkasához húzva egy bombát, s ha Fabrice meg is próbált odébb úszni a Lily becsapódása okozta kisebb szökőárt egészen biztosan nem sikerült teljesen elkerülnie.
Ellöki magát a medence aljától és a felszínre úszik, megigazítja a haját, majd nevetve fordul Fabrice felé.
-Nos, hogy tetszett? –kérdi pimaszul vigyorogva. –Van még bármi más kívánságod? Ne vigyelek el moziba esetleg? –kontrázik rá s úszik a fiú közelébe, ha esetleg távolabb lenne tőle.

Fabrice zavart mosolyát látva felnevet. Ez az arc többet ér, mint bármilyen válasz, amit a srác produkálhatott volna. Az ezt követő pimaszság pedig határozottan jól áll neki. A válaszára meglepetten húzza fel Lily a szemöldökét, de laza tempóban követi Fabrice-t. Végső soron úgyis azért jött, hogy ússzon, nem pedig pasizni. Cirka két karnyújtásnyira áll meg mellette, majd az újabb felszólításra már hitetlenkedve kacag fel.
-Akkor egy pizza. –kacsint a fiúra mintegy beleegyezve. Végülis, miért is ne, főleg amíg sör is lesz mellé. Igaz, hogy valamivel ligtosabb vacsit tervezett, de ha a pizza mellé jár Fabrice társasága.... Lily igazán nem az a válogatós fajta. –De azért ehhez még kicsit dolgoznod kell kiscsillag. – húzza ő is pimasz mosolyra ajkait ahogy Fabrice szemeibe néz.
-Kezdetnek például kitalálhatnál valami kreatívabb ürügyet, hogy újra megbámulhasd a fenekem. –közli szemrebbenés nélkül, majd egy kézzel lazán a fiú felé fröcsköl némi vizet és ott hagyja, hadd emésztgesse a hallottakat. Megfordul még ugyan a fejében, hogy a fiú fejéhez vágja, hogy eddig mindenki úgy ugrált-e, ahogy ő fütyült, de aztán túl elcsépelt szóviccnek ítéli meg.
A medence hosszabbik oldala mentén kezd el úszni gyorsúszásban, a végén fordul és visszafelé is végigtempózza a távot. Ha itt is elért a rajtkőig megáll, újra kisimítja a vizes tincseit az arcából majd Fabrice-t kezdi keresni. Fél kézzel kapaszkodik meg közben a medence szélében, hogy a felszínen tartsa magát. Semmi kedve egyhelyben kapálózni ha nem feltétlenül muszáj.

Nyugisan kivárja amíg Fabrice a közelébe ér, lábaival közben lazán kalimpál a vízben, hogy ne csak a kezével kelljen tartania magát és mert annyira azért nincs meleg a vízben, hogy egyhelyben lebegve ne kezdjen el fázni egy idő után. Az első pár mondatra és a fiú mosolyára ő is elvigyorodik a folytatás viszont..... talán csak azért marad viszonylag semleges az arca, mert hirtelen nem tudja eldönteni, hogy leesett állal kellene bámulnia, vagy inkább röhögőgörcsöt kapnia.
Még mindig mosolyogva pillog párat míg újra elkezdenek forogni a kerekek az agyában. Szeme játékosan csillan ahogy szép lassan és részletesen végighordozza tekintetét a fiún s mire végez ajkai szegletében már ott figyel pimasz kis mosolya is.
-Hmmmm. Végülis, miért is ne? Csak adj egy percet amíg......- nyúl hátra szabad kezével és lazítja meg a nyakában a melltartója pántjait. A masni egyik szálát megfogva húzza meg felfelé, hogy jól látszódjon min is ügyködik. Apró pattanás jelzi ahogy kioldódik a csomó, de a melltartó meg sem mozdul. Nem is meglepő, dupla csomóra van kötve a masni alatt, ami inkább csak arra kellett, hogy a szálak ne lengedezzenek mindenfelé és ne zavarják a szöszkét. Nem adja fel azért a kislány, fél kézzel és igyekvő, kissé bosszús arckifejezéssel kezdi piszkálgatni a csomókat, amit esze ágában sincs kibontani.
-Asszem kellene egy kis segítség. Fél kézzel nem túl könnyű kicsomózni ezt a vacakot. –siklik vissza a pillantása Fabrice arcára, s látványosan ügyetlenkedik tovább a fejét is hátra csavarva, mintha képes lenne belátni a nyaka mögé. Pár pillanatig szerencsétlenkedik csak majd csöppet zavart tekintettel fordul vissza és keresi újra a fiú tekintetét.
-Bár jobban belegondolva...... hacsak nem rejtettél el egy nagyobb köteg ceruzát a nadrágodban –tekint le az említett ruhadarabra és rázza meg a fejét lemondóan –akkor tartok tőle, hogy megfelelő felszerelés híján el kell napolnunk a modellkedést. –fejezi be csillogó tekintettel és pimasz mosollyal ajkain, de látszik rajta, hogy alig tudja magában tartani a kitörni készülő kacagást.

A víz az arcába csapódik, ma már nem először, de perpill abszolút nem zavarja a dolog. Maximum amiatt bosszankodik egy csöppet, hogy tovább már igazán nem tudta türtőztetni magát és a jóízű kacagásának hála a szája is telemegy a medence vizével. Az viszont, hogy Fabrice nem vette egyébként magára a piszkálódását határozottan meglepő és pozitív csalódás. A vizet kisöpri az arcából és vigyorogva fordul a fiú felé.
-Na látod, ezt elhiszem. –mondja még mindig nevetéstől csengő, kissé emelt hangon, bár nem tudja mennyit hall még meg belőle a srác. Túl sokat nem vár ő sem; felhúzza a lábait, majd ellöki magát a medence falától és kényelmes, nyugis hátúszásban indul meg a túloldal felé. Nagyjából egyenesen halad, így ha Fabrice nem áll be mögé akkor a medence fala állítja csak meg a lányt. Ha végigért megfordul, fellöki magát a medence szélére, majd lecsüccsen két rajtkő közé. Kezeivel kisimítja a vizet a hajából és lazán lóbálja a medencébe lógó lábait.
-Amúgy tényleg tudsz rajzolni? –néz újra Fabricera érdeklődve. Nem is tudja miért jutott eszébe. Talán csak... amilyen kézenfekvően ostoba csajozós duma olyan ritkán jut eszükbe az embereknek bevetni ezt.

Kényelmesen lógázza a lábait és figyeli ahogy Fabrice helyezkedik. Ahogy a fiú bentebb tempózik a vízben neki is leesik, hogy nem lehet túl kényelmes folyton felfelé bámulni rá, de hadd lebegjen csak egy kicsit a medence közepén a srác, ha neki ez tetszik jobban. A saját 160 centijével már hozzászokott, hogy nonstop kitörik a nyaka, ha valaki szemébe akar nézni. Ha ő nem halt bele 23 év alatt akkor Fabrice is minden bizonnyal túl fogja élni pár percig.
A határozott válaszra elmosolyodik, a folytatásra pedig újra felnevet.
-Rendben. De miért épp szalvétára? –kérdi vigyorogva, majd hátranyúl a nyakához és visszaköti a masnit a fölsőjére. –Valami furcsa perverzió?–ül ki újra a pimasz mosoly ajkaira, ami szinte azonnal el is párolog a következő kérdésre.
-Tánc! –vágja rá kapásból lelkesen csillogó szemekkel. –Táncolok. –szelídül büszke mosollyá a vigyor, majd kissé elgondolkozik mielőtt hozzátenné. –És marhajó palacsintát tudok csinálni, a forróvizem pedig egyenesen isteni. –pimaszodik meg a mosolya, s egy pillanatra a nyelvét is kidugja.
-Na várj meg, idekinn hideg van! –mondja majd combjai mellett megtámasztva magát visszacsobban ő is a vízbe és laza mellúszásban indul meg Fabrice felé. –Jössz? –kérdi mosolyogva ahogy mellé ér, s ha a fiú sem akar tovább lebegni egyhelyben, akkor tovább indul és kényelmes tempóban leúszik három hosszt.

A mosoly és a lelkes bólogatás láttán elvigyorodik, s megjegyzi magában, hogy erre a szalvéta dologra még feltétlenül rá kell kérdeznie a fiúnál. Mondjuk rajzolás közben – bár kérdés, hogy milyen gyors és ügyes Fabrice és hogy Lily hogy a szöszbe fog olyan sokáig viszonylag egyhelyben létezni.
A kérdéssorozatra elmosolyodik s apró mozdulatokkal megrázza a fejét.
-Nem járok egyetemre. Táncos vagyok. – közli pimaszul mosolyogva ahogy a fiú mellé ér, de egyelőre nem mond többet. Kacsint még egyet felé, de aztán előre fordul és kényelmesen leússza a betervezett távot. Nem mintha halogatni akarná a választ, egyszerűen csak nincs kedve ahhoz, hogy telemenjen a szája a medence vizével . Annál is inkább, mivel – mint tudjuk – urinő nem köpi ki... és annyira már az előbb sem volt finom a víz.
Ahogy megállnak a változatosság kedvéért Fabrice ül ki a medence partjára, neki viszont esze ágában sincs kimászni most. Ha már egyhelyben maradnak akkor inkább a vízre szavaz a szöszke. Tanulva a fiútól most ő csimpaszkodik bele két kézzel a rajtkő kapaszkodójába közvetlenül Fabrice mellett, majd felhúzza a lábait, törökülésbe rendezi magát s mindegy felfeküdve a víz felszínére csüccsen le gyakorlatilag a medence falára.
-Ami pedig a perverzióimat illeti... –folytatja immár kényelmesen felpillogva a fiú arcába – az akad egy pár. –vált széles vigyorra a mosolya. –De abban nincs semmi izgi, vagy meglepetésszerű ha simán csak elmesélem őket. –oldalát lágyan cirógatja a medence vize s láthatóan a legkevésbé sem zavarja, hogy meglehetősen szokatlan pózban csimpaszkodik éppen. Csak azt bánja kicsit, hogy a haját nem hagyta inkább kiengedve.
-Szóval..... mire vagy kíváncsi? -társul a pimasz vigyor mellé hasonlóan kihívó tekintet is.

Érdeklődve figyeli Fabrice ténykedését, tekintete a fiú kezein nyugszik amíg megmasszírozza a nyakát majd visszasiklik az arcára, a tekintetét keresve. A szemezést azért nagyban megkönnyíti  mikor előre dől a srác, s ezt egy újabb mosollyal jutalmazza a szöszke.
A költőire csak felvonja az egyik szemöldökét, meg sem fordul a fejében, hogy válaszolnia kellene rá. Lazán lebegve kivárja amíg Fabrice kényelmesen, mintha csak egy kanapén ülne elfészkelődik a rajtkövön.
-Nicsak, milyen fantáziátlan a Művész Úr! –jegyzi meg pimaszkodva, ahogy a mondandója végére ér a srác.
-Nos, azt már tudod, hogy szeretek belógni az uszodába és hogy csípem a lehetetlen pózokat. –jegyzi meg felsorolásszerű tárgyilagossággal még mindig a medence falán csücsülve.
-Persze ha más is érdekel.... és ha semmi jobb nem jut az eszedbe, akkor...... –nyújtja el kicsit a szavakat, a gondolatot, s látszik rajta ahogy töri a szöszi fejét valami válaszon. Pár pillanat csupán, mire játékosan csillannak a szemei s ajkai szegletében jelentőségteljes mosollyal folytatja. – akkor kérek valamilyen zálogot!  -villan ragadozómosoly ajkain. -Rajtad áll mit adsz. Mesélhetsz magadról, mondhatsz viccet, vagy cigánykerekezhetsz is akár, én pedig igyekszem egy ugyanolyan értékű zálogot adni cserébe. –fejti ki legújabb elmebaja szabályait röviden, s a játékos csillogás még mindig ott figyel a tekintetében. Talán hülyeség, talán túl sok, talán túl korán..... talán abszolút semmi. Gyakorlatilag ez most a fiún múlik. -Ez elég támpont lesz?

Némán figyeli ahogy Fabrice elgondolkodik. Vár és vár……. és vár valami reakcióra, s a vigyora laza mosollyá szelídül közben. Mintha ez lenne az arca természetes helyzete. Mintha nem is tudna nem mosolyogni a szöszke…
Tekintetét végigjáratja Fabrice vonásain, de túl sok időt nem pocsékol rá. Az arcát skubizta már eleget, így megakadás nélkül siklik is tovább a tekintete fiú karjaira, oldalára, a hasára – már amennyit lát belőle –a combjára és visszafelé… Így is cirka 10 másodpercig tart mire elunja magát a kislány s karjaival irányítva magát elkezd ingaórát játszva jobbra-balra „dőlöngélni”. Élvezi ahogy a víz cirógatja az oldalát, ahogy átfut a hasán és megpróbál belekapni a hajába, de a kontya nem engedi neki.
Épp Fabrice hasán igyekszik kibogarászni a kockákat mikor a fiú ismét megszólal, majd mozdulnak a kockák is Lilynek pedig immár teljesen felesleges emelnie a tekintetét, hisz pár pillanat és egy apró csobbanás után nagyjából egy szintbe kerül az arcuk. Alsó ajkát beharapva mosolyog a fiúra és tökéletesen tisztában van azzal, hogy rajtakapták a nézelődésen.  
Abbahagyja a hintázást, de még így is elég közel vannak egymáshoz, hacsak Fabrice nem úszik távolabb a lánytól.
-Nem kérdés. Inkább akció és reakció. Ha nem adsz valamit először nem is kapsz semmit cserébe.– mosolyog ahogy lazán megcsóválja a fejét s így, hogy Fabrice újra a vízben van kezd kényelmetlen lenni a szösziek az ücsörgés. Lábait kikulcsolja a törökülésből és hagyja lesüllyedni a testét de a kezeivel csak nem engedi el a kapaszkodót, ahogy a fiú felé fordul.
-És nem tudom meddig játszunk. –folytatja némi gondolkodás után. Nem is érti miért olyan fontos ez. Miért kell egy most kitalált játékhoz szabályokat komponálni, mikor épp az a lényege, hogy ne igazán legyenek szabályai. -Mondjuk… amíg érdekes. Játssz úgy, hogy bármikor vége lehet. Lehet, hogy csak három perced van, lehet hogy három órád. –kacsint majd csak hogy az íratlan szabályokkal is tisztába legyen a fiú…
-De csak hogy tudd, ha ledobod a gatyádat nem foglak utánozni. – vigyorog újra jókedvűen Fabricera.

Jókedvűen kacag fel Fabrice válaszára. Nem. Persze, hogy nem. De egy próbát megért.  Az pedig, hogy cicus lenne? Reflexből és persze cukkolásból nyávog egyet ahogy a fiú a rajtkőnek dől majd Lily is fordul egy negyedet és leutánozza a Fabrice által felvett pózt. Nem is annyira a játék részeként, inkább csak kényelmesnek tűnik, s így különösebb nyaktekerészés nélkül tud elveszni a fiú tekintetében.
-Ohh. Micsoda megtisztelő privilégium. –mosolyog megköszönve a bókot s még ironikus felhang sem színezi a mondandóját. A srácnak egyértelműen jó ízlése van, azt el kell ismernie. A következőkre elmosolyodik s körbepillog az uszoda falán egy órát keresve. Már egy fél óra eltelt volna? Valóban nem sok hiányzik hozzá... Az időkorlátra viszont az ő szemöldöke ráncolódik csöppet..... Mi a szösz lehet a pasiknál ez a két órás fétis?
-Szóval még minimum egy óra veled ruhában. Majdcsak kibírom valahogy. - pimaszkodik s még a nyelvét is kidugja picit. A zálog pedig kezdetnek mondjuk nem rossz, de hogy mit ad érte a szöszke?
-Én ennyire időhöz nem kötném a dolgot. A másfél órával viszont határozottan dobogós helyre kerülnél. – vigyorog, ahogy emlékei közt felrémlik egy bizonyos próbafülkés jelenet és a folytatása – Persze csak ha sikerül ennyi idő alatt elérned, hogy én is le akarjam dobni a ruháimat.

Elégedetten mosolyog ahogy Fabrice is elneveti magát. Egész kellemes csengése van. A nagy bólogatást látva szélesedik a mosolya s kénytelen elkönyvelni, hogy a fiú határozottan olyan őrültnek tűnik eddig, mint ő maga. Ami persze nem baj. Egy csöppet sem. Sőt!
Lazán fordul a srác után mikor az eltávolodik tőle, s koránt sem zavarja a mocorgás. Elvégre próbáljunk csak meg egyetlen élethelyzetet is találni, mikor a nők nem képesek beszélni? Tízből minimum kilenc fogorvos tuti igazolja, hogy a nőnemű vendégek akkor is megpróbálnak válaszolni a feltett kérdésekre, mikor a kedves doki épp két kézzel könyékig jár a szájukban.
A megjegyzés és a határozottan nem ide illő mosoly hatására újra elneveti magát a szöszi.
-Ugyan. Maximum egy egészen picit. –vigyorog Fabricera. – De ha csak a dobogó érdekel mindjárt találok ki még pár dolgot, amiben akár a legfelső lépcsőfokra is állhatsz. –ölt nyelvet a fiúra még mindig jókedvűen, majd ő is ellöki magát a rajtkő mellől.
-Úszunk pár hosszt? Így egy helyben annyira nincs meleg. –fordul hátra Fabrice felé mosolyogva, s ha a srácnak sincs ellenvetése visszafordul, és két körig meg sem áll. Végülis..... mégiscsak úszni jött, vagymiszösz.

Kényelmes tempóban halad mellúszásban, de egy pillanatra sem áll meg amíg a kitűzött távot le nem tudja. Láthatóan Fabrice sem akar versenyezni vele, ami szintén határozottan kellemes. A negyedik hossz végén megkapaszkodik ő is a rajtkő alatt s  laza mosollyal fordul a fiú felé. A szavaira kérdőn emeli meg szemöldökét a szöszke – nem igazán érti hirtelen milyen díjról is van szó, majd röviden felnevet, ahogy leesik neki.
-Te aztán szeretsz játszani. – mondja még mindig nevetéstől csengő hangon. –Lássuk csak... már megvan a mai vacsorád, mellé a kiváló társaságod – szélesedig a vigyora – és a lehetőséged, hogy megtudd a vágyaimat... oppardon. A perverzióimat. –sorolja pimasz vigyorral ajkain s tekintetét el nem szakítaná Fabricétól.
-Viszont attól tartok nem ismerlek még elég jól. Ötletem sincs mit ajánlhatnék még föl, amiért szívesen versenyeznél. – színlelt ártatlanság színezi a hangját és a mosolyát ahogy fél kézzel elengedi a kapaszkodót s teljes testével Fabrice felé fordul.
-Mit szólsz, ha én adom a feladatot, de te választhatod meg a nyereményed? –lassan olvad le az ártatlanság s válik újra pimasszá a mosolya. –De jól gondold meg mit kérsz. Nem lesz egyszerű a feladat. –kacsint egyet de ennél többet egyelőre nem mond. Még nem.