Baromira élvezem a műsort, amit én magam csinálok és Octobert is bevonom. A refrén utolsó sorait csápolom és örülök, ha ő is csatlakozik. Nem fogom fel, hogy a szemét is kiüthettem volna, ha mellétalálok. Nálam az ilyesmi mindig utólag derül ki, akkor meg már mindegy.
A hangom betölti a taxit és akkor történik valami, amire nem számítottam. A nyakamat éri egy igen erős ütés, szinte lebénulok tőle. Szólni, mozdulni, de még egyenesen ülni se bírok. Az ajtónak dőlök és megpróbálom összeszedni magam. Pokoli fájdalmat érzek a fejbiccentő izmomban, mindenhova kisugározza a testem. Madárka, rádlőtt a vadász! Az idegsokk teljesen letaglóz. Az üvegre borulva utazok tovább és ez így kurvára nem jó. Hogy fogok bulizni, ha mozdulni se tudok és a többiek se élvezhetik tovább a műsort? Pedig biztos nagyon bejött nekik, Ville is mélyen az időközben felépített lelki betonfalai mögött értékeli. Én tudom. Meg October kis mosolyaiból is látszik, hogy hiányoznék a világából, ha nem lennék. Hát próbálom összeszedni magam, mert ugye a sláger is mondja: Show must go on! Birdie, ne hagyd, hogy az unalom tengere megfullasszon csak azért, mert nem tudsz mozdulni! El kell múlnia. Valami jöjjön, ápolónő egy ufóból vagy nem tudom. Akár egy csapat gepárd is futhatna mellettünk vagy legyen egy jó csőtörés, házösszeomlás. Legalább nézni tudjak valamit, ha csinálni nem vagyok képes.

A napi fakultatív programok tervezéséből Ville szakít ki. Hátrafordul, és kiüti Birdie-t. Csak úgy puffan az ökle.
Ez a pofon dicsőségesen körbevándorolt ma hármunk közt.
Nem, meg se ráz, semmi ilyesmi. Csak érdeklődve szemlélem a mellettem zajló jelenetet. Ennyit tesz a hidegvér.
Birdie megfekszik, kis híján, mint a döglött macska. Ez tetszik. Ha minden igaz, addig már nem jut, hogy csápoljon a kezemmel. Alleluja!
Ville-re nézek, a tekintetünk a visszapillantóban találkozik. Most nagyot nőtt a szememben.
- Szép volt. – döngöm sunyin mosolyogva. - Jah. Kösz. Minden oké.
Vékony testalkata ellenére dúl benne a férfierő. Tudom, hogy nem miattam tette, de egy pillanatra még rá is izgultam a srácra.
A sofőr röhög. Szerintem őt is zavarta a vezetésben Birdie zártosztályos előadása.
Jót vigyorgok itt hátul. Birdie-re pillantok. Olyan békés így... Mozdulatlanul. Végre csönd van.
De basszus, nem esett komolyabb baja? Nem ám egy életre lebénul? Suhan át a röpke aggodalom a fejemben.
Áh! Birdie-nél kizárt. Bírja a gyűrődést a fiú.
- Meyer Street 8. – adom meg a címet. Jelenleg tényleg az a legkézenfekvőbb megoldás, ha hozzám megyünk.
A Volvo nem sokára a háztömb előtt parkol.
Ville hordozhatóra verte Birdie-t. Talán mégis kényelmesebb lett volna, ha megvárjuk, míg felviszi magát legalább a lakásomig.
Bryan segít cipekedni, vonszolni, támogatni Birdie-t. Kitárom előttük a társasház főbejárati ajtaját. Tök késő van már, ilyenkor semmi mozgás erre.
Az elsőn lakom. Ha Birdie magánál lenne, akkor sem mennénk lifttel. Az különben is csak rizikófaktor az ő esetében. Összenyomkodná a gombokat, mint a gyerekek, és a végén beragadnánk. Így viszont még a szomszédokat sem üvölti föl.
Mire az ajtóhoz érünk, elővadászom a lakáskulcsot a nadrágom cipzáras oldalzsebéből. Mázli, hogy nem a dzsekimben tartottam.
Már nyitom is az ajtót. Én lépek be először, hogy felkattintsam a villanyt és a srácok lássanak bejönni.
[You must be registered and logged in to see this link.], de csinos, és kellemes érzés benne lakni. Az előtér után van a nappali, az ebédlő és a konyha, egy légtérben. Innen a központi részből nyílik két szoba, és a fürdő. Erkély is van.
Ha Ville és Bryan keresztülvág Birdie-vel a lakáson, majd lefektetik a szürke kanapéra, én eközben a konyhaszekrényhez iramodom. Az alsó részében őrzöm a széles ragasztószalagot(!) és az elsősegélydobozt. Már az előzővel is komoly terveim vannak, de az utóbbiban van minden: jódpárna, mull-lap, mullpólya, ragtapasz, sebvédő spray, vatta, kisolló, alkohol, fertőtlenítőszer meg miegymás.
A nagynéném ápolónő. Tőle tudom mi a teendő, miután kiütöttük a beteget. Szerencse, hogy van itthon egy kisebb házipatika. Sosem lehet tudni mire kell. Most például épp kapóra jön.
Az itthoni ellátás egy dolog. Ha Birdie kijózanodik, nem ártana meglátogatnia egy orvosi szakrendelőt. Az én képességem a seb környékének megtisztítására és a seb steril fedésére korlátozódik.
- Ha innátok valamit, csak nyugodtan. Érezzétek otthon magatokat. – mondom a fiúknak. A hűtőben találnak sört, vörösbort, gyümölcslevet és ásványvizet is. A felsorolás sorrendje szándékos. Kötve hiszem, hogy az ásványvízzel kezdenének.
A dobozzal térek vissza Birdie-hez. Előbb a tenyerét ápolom le, majd a lábszárát. Nézegetem a lenti sebet, mennyire mély. Talán össze is varrnák neki, ha kórházba menne vele.  Nem értek hozzá. Csak remélni merem, hogy nem szedett össze semmiféle fertőzést.
Miután bepólyáztam a sérüléseit, a ragasztószalagért nyúlok. A betegellátás a mai nappal új értelmet nyer.
Egy sorozatgyilkos hideg nyugalmával húzom ki a ragasztószalagot. Hangosan recseg. Megkötözöm Birdie kezeit csuklónál és a lábait bokánál. Arra ügyelek, hogy ne legyen túl szoros, a vérkeringését nem akarom elzárni. Hanyatt fekszik, és még mindig abban az idétlen pókos mamuszban ropja.
Bryan indulni készül. Odafordul Ville-hez.
- Öreg, ha kellek, tudod hol érsz el. Jó mulatást. Na, császtok! – s ezzel magunkra hagy. Hallom, ahogy becsukódik mögötte az ajtó.
Nem tudom, hogy Birdie időközben magához tér-e és normalizálódik-e az állapota, de tetszik, vagy sem, a száját is betapasztom.
Gonoszan belemosolygok a képébe, és megpaskolom az arcát.
- Jó fiú… – döngöm mély, baljós alton. Ma éjjel már tényleg ne baszkolódjon velem senki. Elértem a tűréshatárom.
Sokféleképpen nyilvánulhat meg az elfojtott szexuális energia. A zenei kreativitás az egyik, a kifinomult problémamegoldás a másik.
Most, hogy Bördit ártalmatlanítottuk, szermányolok egy piros filctollat a fiókból. Leülök a kanapé szélére, Bé mellé, és azon tanakodom, vajon milyen érzelmi állapotot kifejező szájat pingáljak fel neki. Szomorú? Vidám? Egyfogú?
A toll kupakos végét a számba veszem. Apró pukkanással szabadul ki a hegye, amit aztán a ragasztószalagra nyomok. Már satírozom is precíz gondossággal a [You must be registered and logged in to see this link.].
Nesze bazmeg.

Most egy kicsit beszartam. Mi a faszt találhatott el a nyakamon Ville, hogy ennyire nem tudok mozdulni, még szólni se. A szervezetem mintha lebénult volna. Ez el fog múlni? Én most rohannék, repülnék, még az ablakon is kiugranék, úgy fel vagyok pörögve és helyette csak nekidőlök az ablaknak, ennyire telik. Lassan már a nyál is idefolyik a számból. Borzasztóan hosszú ez az út és én csak pislogok. Ha összeszedem magam, olyat kapnak, amit nem tesznek zsebre. Oci meg itt jópofizik, asszisztál a buli durva leütéséhez. Menjenek jégkamrába, dugjanak ott, ha ilyen jóban lettek, de amíg velem vannak, sürögni-forogni kell, a csúcsra hágni és onnan legurulni, aztán visszamászni. Sziszifusz partyja van nálam mindig, befejezzük és kezdjük elölről, sose lehet véglegesen vége.
Maga a pokol nekem ez az állapot és mikor visznek, akkor is csak az ujjaim kezdenek éledezni. Inkább ájultam volna el, minthogy ébren kelljen végignézni, ahogy piálnak, szívják a cigit. Én meg nyitott szemmel érzem, hogy Oci megkötöz. Ebből még lehetnek jó dolgok, mostanában hasonlókra kaptam rá. A sebemet ellátja, ahogy feltűri a nadrágom szárát. Egyszerűbb lenne levenni inkább, de hát ő ilyen kis nőiesen ápol. Fel van készülve, nem is mondta még, hogy a sztárság mellett másodállásban orvos is. A vágyak a testemet kínozzák és a lelkemet olyan állapotba hozzák, hogy csak forgatom a szemeimet. A szívem vadul kalapál. Máskor is be szokott indulni, szúró fájdalmakkal, most nagyon forgatja a ringlispilt. Nem látom, milyen festmény készül a pofámon, de szerintem Oci sokkal finomabbat pingál, mint amilyet én csinálnék az ő szájára. Nem is a szájára kenném, hehe. Ez már valami, de nekem mozgás kell. Ébredeznek a lábujjaim is, azokat kezdem mozgatni, amíg grimaszolok. Hasogat a szívem, de nem szarok be. Ilyen szokott lenni és mindig túléltem. De hogy meg vagyok kötözve egy bulin és nem tudok mozdulni, na, abba már most belehaltam. Segítsééééég!

A rajzolásból felnézek Ville-re. Sunyi, gonosz, elégedett mosollyal a szám szögletében.
- Óóó… Fogalmad sincs róla… mennyire sok volt már belőle… – búgom mély altomon. - Meztelenül kezdte vegasi ámokfutását, a főutcán, nyomában 4 orosszal. Aztán igazoltatott minket egy meleg rendőr, Birdie-n persze ruha egy szál se, kivéve a dzsekim, az volt az ágyékkötő... El tudod képzelni? A tag totál rágerjedt, ez a dinka meg elkezdte énekelni neki a Bloodhound Gang-től a I Wish I Was Queer So I Could Get Chicks-t… Majdnem a sitten végeztük. Aztán visszamentünk a szaunába a holmijaiért, erre az oroszok lekapcsoltak minket és bezártak a szekrénybe, ahol egész éjjel koncertet kellett hallgatnom… – fakadok ki beszédben, így jön ki a gőz.
Elhallgatok, aztán csak élvezem, hogy Bé nem csipog.
- Kösz. – mosolygok fel Ville-re, és elveszem tőle a bontott üveget. Ráhúzok. Jó hideg. Már marhára szomjas voltam.
Olyan a sör, amilyen. Nem vártam vendégeket. Ha tudom, hogy ez lesz, biztosan jobban felszerelkezem a bulira.
Baromi nagyot sóhajtok.
- Ahhh! Ez a csend! – újabb kortyok a sörből. Az üveg félig kiürül. - Úgyhogy nem… nem túlzás.
Mumifikálás? A vigyorom továbbszélesedik, miközben jobb könyökömmel megtámasztom magam a kanapé támláján Birdie elfektetett teste fölött. Legurulni nem tud.
- Nem is rossz ötlet… – döngöm.
Nem mondom, de Ville ma kétszer is meglepett. Először a maflással, amivel elcsitította a jómadarat, aztán most, hogy humorizál.
Birdie arcára pillantok. A kezeit nem a háta mögött kötöttem össze, hanem elől.
- Kérsz? – kérdezem tőle. - Ha jó leszel, leveszem a szájzárad. Áll az alku?
Várom, hogy bólogasson, vagy ha nem tud, a szemével jelezzen. Pislogjon, öregem.
Leteszem az üveglapos asztalkára a félig üres sörösüveget, aztán az egyik kék díszpárnát Birdie feje alá igazgatom.
Baszki, Ville, jól kiütötted.

October nagyon gonosz tettnek éli meg ezt a rajzolást. Úgy vigyorog, mint maga a sátán. Pedig tőlem azt is ideíhatja, hogy "Faszt a számba", én csak röhögni fogok rajta és amint meg tudok mozdulni, a műsor megy tovább. Show must go on, ahogy egy régi és sokszor feldolgozott sláger mondja. Az ujjaim mozgatás közben hallgatom végig a nyugis történetmesélést. Oci mindig ennyire aggódik, ezt mutatja, de azért csak benne van az őrültségekben és ha megfigyelőként is, legalább ott tartózkodik a közelünkben. Egy jó csaj minden bulinak emeli a színvonalát. Még alva is. Úúúúúgy, de úgy irigylem tőlük a piát. Beszívtam egy jó adag kokót és most ütnek ki? Pazarlás, kérem szépen és emberkínzás! Mint egy gepárdot bezárni egy akváriumba, kábé annyira volt kegyes ez az ütés. Mi a faszért csinálta egyáltalán? Ennyire kihalt belőle minden élet és nem bírja, ha valaki jól érzi magát mellette? Sajnos ezt kell látnom és nem tudok közbeugatni. "Nincs vele baj"? Hát ennyi maradt az én Ville barátom tökösségéből? Hogy olyan embereket gyűjt, akikkel nincs baj? Nyugdíjba ment vagy mifasz van?
Az ujjaimból kezd átterjedni az élénkség, a mozgás képessége feljebb is. Már a vádlimat is tudom rángatni és az alkaromat csavargatni. A pislogás is megy, sőt mömmögni is tudok. Gyengeség, erőtlenség az van, de ettől csak könnyebbnek érzem magam. A fájdalom sehol, azt már legyőzte a kokó.
Oci úgy tornyosul felettem, hogy nem tudok nem a dekoltázsába nézni.
- M-m... - nyögöm ki azt, amit tudok, hogy végre kapjak egy kis piát.
És hogy megnézhessem, mit pingált a ragasztószalagra. Ha lerántja rólam, nem fogom érezni a droghatás miatt a fájdalmat, csak várom az üveget. Meg akarom fogni, de az még nem megy, hogy az arcomhoz emeljem.
- Még...nem mozog a karom. Itass meg, baby! - kérem meg a szívességre a csajt lassan szűrt szavakkal.
- Vodka nincs?
Most csak a pia érdekel, meg az, hogy összeszedjem magam. Majd megbeszéljük, kivel mi lett és nem felejtettem el, miért élek, csak kell egy kis gyógysör. Gyógybor. Gyógyvodka, az a legtutibb. Jó leszek, persze... Ha ez kell, hogy kapjak piát, akkor naná, hogy megígérem!

Birdie túlpörög?
Ville-re nézek.
- Mit nem mondasz… – döngöm gúnyosan. - Jah… Tudom, hogy nincs. – vigyorodom el azon; Bé mekkora angyalbögyörő, aztán egy halk, rövid nevetést hallatok.
Arra, hogy Birdie nem marad sokáig így, Ville-re kapom a tekintetem. A szemeim követik, ahogy az ablakhoz sétál.
- Miért??? El akarod oldozni? Nem hagyhatnánk így reggelig? – kérdezem. A hangomban színészi reménykedés cseng. Megint elnevetem magam, és megcsóválom a fejem, ahogy a kanapén fekvő Bé-re nézek.
- Az a kurva jó szívem a szerencséd… – intézem ezt Birdie-hez somolyogva. El fogom engedni, de még egy kicsit hadd élvezzem már a nyugit.
Ville cigit keres.
- Kriptonitot előbb találsz nálam. – felelem, miközben a hátát nézem. - Ha szerzek, maradsz még? Semmi kedvem kettesben maradni ezzel a dilinyóssal.
A figyelmem visszatér Birdie-hez. Begyömködök mégegy díszpárnát mögé, így már kellően fel van polcolva a búrája és a nyaka. Majdnem ül. Hehe.
A „Faszt a számba” felirat nem jut eszembe sajna, de rohadt jó ötlet. Ilyet azért én mégsem pingálok mások képére. Esetleg a szaunás szőke ribivel kivételt tennék. Az ő esetében annyit finomítanék; hogy nem a „számba”, hanem a „seggembe”.
Birdie még halálában is egy disznó. Kukkolja itt a domborzati viszonyokat, látom, hogy gúvadnak a szemei.
Örüljél, waze.
Lehúzom a szájáról a ragasztószalagot, és a mümmögésből értelmes szavak lesznek. Nem állhatom meg, hogy ne röhögcséljek.
Az összerajzolt ezüstös szalagot aztán felé fordítom, hogy lássa a mesterművet.
- Tetszik? – heherészek. Nem kell válaszolnia, úgyis csak cikizem.
Felkapom az asztalkáról a sörös öveget, még mindig hideg, és Birdie szájához emelem. Ha nem lesz neki elég, még kaphat, nem sajnálom tőle.
Ügyelek, hogy lassan döntsem az italt, de ha már dumálni tud, akkor valszeg minden oké, és működnek a legfontosabb szervei, amikre most szüksége van az iváshoz.
Vodka?
- Nincs. Sorry. – felelem. - De ha tudom, hogy beugrotok…
Megvárom Ville mit mond a cigi kapcsán, aztán annak fényében lépek akcióba és indulok egy 5 perces beszerzőútra. Tudom honnan szerezhetek könnyen és gyorsan ilyesmit.
Annak viszont örülök, hogy Birdie jobban van. Nem mutatom, de aggódtam érte. Amilyen szemfüles, úgyis kiszagolja a parám. Ismer a mocsok.

Ville olyan rejtélyesen és szűkszavúan beszél, hogy nem tudom, mire gondol. Hogy nem maradok reggelig béna? Még szép, hogy nem! Az elég gáz lenne. Vagy hogy nem hagyhatnak így megkötözve? Fasz tudja, mire gondol, de nem sok érdekli. Engem viszont annál inkább izgat, hogy mi a fészkes szájpenész lett vele, ami ennyire rezignálttá tette. Szerintem nem fogja elárulni, marad az, hogy kivetem a horgot és kirántom a mélyvízből a szokásos módszereimmel. Oci meg játsza az agyát, de látom rajta, hogy fél, mi lesz, ha így maradok. Akkor bizony megkeresnék, ki bénította le Birdie-t, a rocksztárt. Nem olyan gázos a helyzet. Főleg amikor a csaj behajol és a szépséges finn dombságokat nézhetem egy rövid ideig.
Elröhögöm magam, a kezem csuklóból már működik, csapkodom vele a combomat, mikor meglátom a nyuszifogakat.
- Ez kell nekem. Tegyél rá trade mark jelzést!
Felveszem egyszer valami extrém fotózáshoz. Máskor nem, mert csukva kéne tartanom a számat, hogy érvényesüljön a rajz, de az nekem sose ment. A sör felvillanyoz és a gerincemen hideg áramlatok futkosnak. Ez kellett. Nincs vodka? Mintha nem is finn lenne. Ahogy elemeli a számtól az üveget, már mondom is a kérést egy böffenés után.
- A cigi mellé egy jó Finlandia-t is hozzál! Na, Ville, te meg mesélj, ki halt meg vagy mi a faszt operáltak ki belőled, hogy ilyen csendkapitány lettél? Még a szekrény vagdalása ért valamit. Utána meg csak úgy behajtottad a kertkaput és ledöglöttél, mint a disznók. Szárnyalás van, tesó, határ a csillagos ég!
Érzek valamit a hasamban. Ó, már tudom mozgatni azt is! A derekamat is, a hátamat és vállból is. Még lassan megy, gyengén, de próbálkozom. Olyan lehetek most, mint a kígyó, amit bűvöl a furulyázó gazdája. Oldalra, előre-hátra próbálgatom a mozgást, rángatom az izmaimat, már szinte tai-chi mozdulatokat végzek. És meg tudom fogni a sört! Jeee! Rá is röppenek és most már benyakalom az egészet. Utána pedig fel fogok állni innen és meglátjuk, mire képesek még az izmaim.

Szólott az Úr hangja. Ville befenyít, mire somolyogva felkapom rá a pillantásom.
- Oké, csak ne a mikulásvirágot. Ajándékba kaptam. – döngöm. Nem, nem is az, hogy mérgező…
A TM jelzés nem is hülyeség. Tetováltatnék egyet Bé szájára.
Ossza a további rendelést.
- Legközelebb, madárkám. Csak a szomszédba ugrok át, nem az éjjel-nappaliba.
Leteszem a sörösüveget, aztán finoman megpaskolom Birdie arcát.
- Legyél jó kisfiú Ville-nek. – magyarázok vigyorogva.
Felkelek a kanapé széléről, és megindulok kifelé. Néhány lépés után megpördülök, hogy még utoljára Ville-re nézzek.
- El ne engedd, míg visszaérek. – mondom, s ezzel magukra hagyom őket.
Felszaladok a másodikra. Ott lakik Jason, egy full tetkós és piercinges punk srác. Első ránézésre senki meg nem mondaná róla, hogy konstrukciós mérnök. Nagy arc. Egyik reggel elkapott motoron a bejárat előtt, és beszélgettünk. Akkor vette a haverság a kezdetét.
Tuti, hogy ébren van, mert éjjeli bagoly. Ráadásul nagy bagós. Bekopogok hozzá. Nem várat meg. Az ajtó pillanatokon belül nyílik. Ahogy meglát, szélesen elvigyorodik.
- Szia October! Bejössz? – tudakolja.
- Szia! Á, nem, köszi. Ki tudnál segíteni pár szál cigivel? Holnap hozok helyette egy dobozzal. – térek a lényegre. Velem tiszta öröm üzletelni.
Észreveszem, hogy a srác a vállamat vizslatja. Odanézek én is. Jah. Vöröslik rajta a száraz vér. Birdie-s lettem.
- Minden oké? – faggatózik gyanakodva, a fél szemöldöke feljebb rándul, ahogy az arcomra vándorol a tekintete. Gondolom felduzzadt a szemem alatt, ahol Bé bemosott. Szépen festhetek, bakker. Jason közben a farzsebében kezd matatni.
- Persze. – mondom. Nem akarok magyarázkodni, hogy ez nem az, aminek látszik. Szerencsére ennyiben hagyja.
Vagy mégsem.
- Ugye nem a pasid ver? – kérdi halál komolyan, s felém nyújtja a félig teli cigarettásdobozt. – Vidd csak el, van még.
Megütközve pislogok rá. Pasi? Ráadásul egy agresszor? Ugyan már. Aztán elnevetem magam.
- Nem. Dehogy. Semmi ilyesmi. Csak egy kis baleset. - elveszem Jason-tól a segélycsomagot. - Kösz! Életet mentettél.
- Kiét? Amúgy szívesen.
- Az enyémet. – kacsintok rá.
- Ha gond lenne, szólj nyugodtan. Lemegyek.
- Kösz, Jason, rendes vagy. Tényleg. – mosolygok rá hálásan. Nem tudom honnan veszi, hogy van pasim, ilyesmi nem került szóba köztünk. De meghagyom ebben a tévhitben.
- Jó éjt! – elbúcsúzom, mire ő is, majd becsukódik az ajtó.
Sprintelek vissza a két jómadárhoz. 5 percnél tovább nem lehettem távol.
Egyenesen Ville-hez sétálok, és átnyújtom neki a fél doboz Marlboro-t. Ha elvette, visszamegyek Birdie-hez, ha még a kanapén fekszik. Remélem, hogy ott találom. De ha nem, akkor is elkapom, amennyiben Ville nem oldozta még el. Fogom a házipatikás kisollót, és lenyesem róla a ragasztószalagokat. Legközelebb megtanulja kivel szarozzon. Vannak még egyéb kevésbé legális módszereim arra, hogyan megtoroljam a giga alakításait. Nem a rajzolgatás a legelvetemültebb.
Most, hogy Birdie szabad, lenyelek magamban egy fohászt. Csak a bútorokat ne tegye tönkre. Elpakolok a kanapé körül, még mielőtt a fertőtlenítő alkoholra is rárepülne. A ragasztószalag-maradványok a pult alatti szemetesben landolnak.
Belehuppanok az egyik fotelba. Felhúzom a térdeimet, és magam alá rendezem a lábaimat. Egyik karom a támlán, és a kezemmel támasztom a fejem, miközben meredek magam elé. Csak most érzem, mennyire kimerült vagyok. Még ásítani sincs erőm.
Csak nézem Ville-t és Birdiet. Mission completed, illetve game over. Ha most becsuknám a szemem, el is aludnék. De még tartom a frontot.

- És a szomszédban nincs vodka? Hát ki lakik itt? Mr. Antialkohol?
Van söröm, az is valami, de ha végre szabadon leszek engedve, akkor az első dolgom lesz kimenni az éjjel-nappaliba. És addig senki nem alszik, amíg tart a buli! Villantok egy igazán idióta, eszelős mosolyt Octobernek, aztán piálok tovább. A ragasztószalag a számról lekerült, de a kezemről-lábamról még nem. Majd leszedem, de most a torkom kívánja az alkoholt, ez az első. Nem számítanak a hülye utasítások, hogy úgy kezelnek, mint egy gyereket vagy mint Füstös Jimmy-t, a papagájunkat a szüleim.
Eldarálom a szentbeszédet Ville-nek, aztán megint az üveget nyakalom. Közelebb jön. Ha megint megüt, ő is kap és most számítok rá, úgyhogy nem talál el ott, ahol akar. Lehet, hogy rövid bokszmeccs lenne összekötözött kezekkel, de nem hagynám magam. Az tutkerájos. A cigifüggősége még megvan, de mintha be lenne nyugtatózva. Öregapám viselkedik ilyen csitítottan, amióta szedi a szívgyógyszereit.
- Faszér' nem vetted fel soha? Tudod, hányszor kerestelek? A menedzsered is csak lerázott. Á, attól ne tarts. Ha én meghalok, annak híre megy. Az életemnek is híre van, meg fogom adni a módját a távozásnak, hidd el!
Nem szándékozom ezt direkt megtenni, csak egyszerűen lehetetlen, hogy én ágyban, párnák közt haljak meg csak úgy szimplán. Biztos, ohgy akkor is alkotnék valamit, akár véletlenül is.
- Na, haver! Figyu, ha már kijöttem, nem fogsz lerázni! Óriási bulit kell csapni. Hoztam ám meglepetést is és majd improvizálunk, mert azt szeretjük. Na, komolyan, mi a retek van veled? Van még anyagod? Vagy egy kis zöld? Hm?
Megrázom a két kezemet, hogy a ragacsokat kiemeljem és tekergetem a csuklómat. A sörösüveg már kifogyott, leraktam magam mellé a padlóra. Nem tudom, miért oda, így esett jól.
October visszajön és a cigiből én is kérek. A füves jobb, de ha nincs Ville-nél, akkor ez is megteszi. Ajkakkal tartva füstölök, amíg a csaj kiszabadít. Amikor a kezem szabad, elkapom a cigit és magam előtt bokszolni kezdek a levegőbe. Fel is állok és megsimizem October fejét, ahogy a lábamat is szabaddá teszi. Ezután pedig körbefutom a szobát oldalra tartott karokkal és egy repülőgép hangját utánozom. A kondenzcsíkot a cigifüsttel húzom. Felpörgetett a kokó. A szívembe néha belehasít valami, de rögtön elmúlik az érzet. Csak a kezeim lesznek egyre hidegebbek.

Kényelmesen befészkeltem magam a fotelba, felhúzom a lábaimat. Ville kérdőn rám pillant, én meg vissza rá. Most mit csodálkozik? Ő is ismeri Birdiet, ráadásul ő kokóztatta be. Így jártunk. Somolygok az orrom alatt, miközben aprót rándul a fél szemöldököm.
Aztán elnyom a pokoli fáradtság. Fizikai és szellemi együttes erővel.
A fiúk nyugodtan beszélgethetnek. Birdie pedig, ha akar őrjönghet, pankrációzhat (érzéssel), börrögve repülőzhet, szaladgálhat, mit bánom én. Olyan szinten kimerültem, hogy bemondom az unalmast. Semmi sem zavar. Be kell csuknom a szemem. Csak egy kicsit… Amint lehunyom a pilláimat, nyaralni megy a tudatom. Felőlem ágyúk is dörrenhetnek a fülem mellett, azt sem hallom meg.

Megint ugyanaz a szoba. Valahol… egy házban. A kandallóban táncoló, zöld lángok meglebbennek, és hirtelen kialszanak. A szoba sarkának árnyékából egy férfi körvonalai bontakoznak ki. Ő az. Úgy hívom: a démon. Eljött értem. Mint már annyiszor. Nem hagy egyetlen nyugodt éjszakát sem.
Hangtalanul mozdul elő a rejtekéből. Szinte lebeg, ahogy felém sétál. Aztán megáll előttem, és csak figyel. Magamon érzem a vizslató tekintetet, amitől tetőtől-talpig beborít a fagyos hidegség.
Szörnyen rémisztő ez a sötétségből gyúrt, arcnélküli idegen. Mintha nem is ember lenne, csak a sziluettje idézi a mivoltát. Fogalmam sincs mit akar tőlem. Mégis… valahol mélyen lelkesedek ezért a jelenésért.
Az elmémben egy halk sugallat burjánzik; szenvedélyes vonzalmat kezdek érezni iránta, ami csak nőttön-nő bennem. Félelmetes, mennyire a sajátomnak élem meg a felhevítő érzelmet, a soha meg nem fogalmazott áhítozást, a kettőnk közt feszülő láthatatlan köteléket. Mindent tud rólam. És még annál is többet. Érzékelem a közelségét. A bőrömön, aztán magamban, mintha kiterjedne önmagán túlra és engem is elnyelne.
Bár tudnám, kicsoda. Ő, aki egyszerre vonz, és taszít. Szenvedélyes vadsága mellett belső ragyogást érzek. Epekedek utána, szomjazom a társaságát, ugyanakkor megrémít a belőle áradó gonosz erő féktelensége.
Szédülök. El akar pusztítani, de nem tud. Vagy talán mégsem ez a célja, csak a saját képére formálna.
Tudom, sosem fogom megérteni, micsoda pokoli sötétség rejtőzik benne, hacsak teljesen át nem adom magam neki. Ha megtenném, mélyre rántana, s ha már lent vagyok, örökre odaláncol. Elvesznék.
Már nem tudom mitől rettegek jobban; Tőle, vagy önnön vágyaimtól, hogy megismerjem, és vele legyek.
Ó, hogy gyűlölöm magam ilyenkor! Gyenge vagyok, meginogtam, de még ellenállok neki.
Sosincs arca. Pedig lehetne. Hogy tudjam, kitől kell távol tartanom magam.
Nem is démon, hanem a végzet angyala.
A szemei hirtelen felvillannak vonástalan, fekete arcán. Bénító, delejes, átható, ördögi szemei vannak. Földöntúlian gyönyörűnek találom őket. Csupán egyetlen pillanatra látom ezeket a szemeket, de már kész vagyok meghalni. Villámként hasít belém az élmény, aztán a nyomasztó álom szertefoszlik, és felébredek a fotelben összegömbölyödve.

Kényelmetlen pozitúra. Fáj a nyakam. Elfeküdtem. És fázom is. Végigsimítok a meztelen karomon. Még mindig előttem van az álomkép, de egyre csak fakul. Kétségbeesetten próbálok belekapaszkodni, hogy megőrizzem azoknak a szemeknek az emlékét, de elillan, mint a délibáb.
Jézusom… Be fogok dilizni. Minden jel arra utal.
Durva.
Fáradtan felsóhajtok. A fejem szörnyen kába. Semmi kedvem felkelni. Lapítok. Nem mozdulok. A szemgolyóim forognak csak, hogy meggyőzzem magam, már nem abban a lidérces szobában vagyok a kandallóval, hanem a lakásomban. A srácok még megvannak.
Sokat nem aludhattam. Talán néhány percnyi filmszakadás lehetett.
Ki tudja, visszajön-e, ha megint elalszom. Nem merek aludni. Félek tőle, attól, amit kivált belőlem. Holott ez csak egy álom. Egy nyomorult rémálom. Semmi sem valós belőle. Csak azok a forró érzések, amiket felkavar.
A hülye is tudja; az álmok jelentéssel bíró szimbólumrendszerek. Bennük olykor még igazság is rejtőzhet. Birdie egyből megfejtené: „Pasizz be!” Na, azt már nem! Előbb fogadom meg az oroszok tanácsát és vágok eret magamon, vagy vetem le magam az erkélyről. Jah. Innen az elsőről tényleg marha nagyot esnék. Amilyen az én formám, fennakadok a bokrokon.
Ő az egyetlen, aki képes lenne a közelembe férkőzni. De Ő nem létezik. Biztonságban vagyok.
Lassan kinyújtom a lábaimat és leteszem a padlóra, majd felülök. A térdeimre könyöklök, és csak figyelem a fiúkat.
Vége van. Itthon vagyok. Nyugi. Senki sem bánthat. Senki.
Nem alvás kell. Jó erős kávé.
- Srácok, kértek kávét? – tudakolom Villetől és Birdietől.
Ha igen, akkor elvonulok a konyhába, hogy főzzek egy feketét. Kétlem, hogy Bé kávézna, ő durvább szerekre van kalibrálva, de hátha.

Elkezdek röhögni. Én is mindig elhagyom a telefonomat. Az Atlanti-óceánba még nem került egyik se, csak Európa különböző nagyvizeibe, pizzásdobozaiba és az isten tudja, még hova. Ha mindnek tudnám a helyét, párat már megkerestem volna.
- Ez nem újdonság. Öt számot is kinyomoztam hozzád, de egyik se jött be. De te se kerestél! Pedig megláttuk a buli ördögét egymásban, emlékszel. Azt a kisördögöt fogom én kikergetni a pokolból. Ha kell, villát dugok a fenekébe úgy, hogy a fején jöjjön ki szarvként, de előhozom. Na!
Óriásit vigyorgok, mikor mondja, hogy szerez még. Tudtam, hogy ismeri a helyieket, nem elveszett. Nekem még kell 1-2 nap, mire megtalálom a forrásokat, annyi elég lenne.
- Valami park vagy elhagyott lakóház. Jó omladozó, romos, de azért legyenek ép részei meg pár cucc odabent. Egy betonkeverő például mindenképpen kell és gumipók, meg csigás emelő. Vagy plafonra szerelt csigák, az lenne a legjobb. Nincs itt egy kihalt nyomda, ahova belóghatunk?
Látszólag össze-vissza dobálózom az ötletekkel. Mindre vannak pontos elképzeléseim, nagy részüket már kipróbáltam otthon is.
- Octobert visszük. A bandád is jön, ugye?
Az meg se fordul a fejemben, hogy Ocit már elrettentettem. Azt mondta, erős pia kell neki. Ott majd kap ilyet is, ha az elcseszett szomszédja nem képes vodkát tartani a cigi mellé.
Ville úgy várta ezt a cigit, mint a messiást. Látom, hogy megkönnyebbül. Nekem is jólesik és a füst kell is, hogy hiteles repülőgép legyek. Ville mond valamit, de arra nem tudok most figyelni, amíg szántom az eget. Az tűnik fel, hogy October meg Ville vált pár szót valamiről. Nem arra figyelek, hogy mi a téma, hanem befejezem a repülősdit.
- Kérem, kapcsolják ki a biztonsági öveiket, de kurva gyorsan! Leszállás, Las Vegas, Las Vegas végállomás! - adom elő egy stewardess vékony hangján és ugrom egyet, guggolásba érkezem a kanapé mellé. Onnan pedig, mint a puma az antilopra, ráugrok Ville-re villogó szemekkel kifeszített ujjakkal. Erős effektek kellenek, hogy felpezsdítsem itt az életet és ne punnyadjunk!

Félálmomban valami bekúszott a fülembe Birdie hangján, hogy „Octobert visszük.” Na, bakker, hova? Máris el akarnak adni? Hülyék ezek?
Meg nyomda? Bánya?
Az agyam kótyagosan összerakja az információ morzsákat, és olyan történetet gyúr, aminek semmi köze a valósághoz. Megjelenik a kép a lelki szemeim előtt, ahogy Bé a saját pucér seggét fénymásolja egy bányában és jönnek az emberkereskedők kalóz öltözetben. Fejre mind úgy néz ki, mint Vespa. Jaj neee!
Öröm felriadni és észhez térni. Ville nevetése ránt vissza a valóságba. Ville nevet. Még nem hallottam így… röhögni. Sőt, mosolyogni is ritkán láttam. Az volt eddig a benyomásom, hogy az arcával általában képtelen efféléket művelni.
Felkelek a fotelből, Birdie gyógyegérkedése totál hidegen hagy. Máshogy ezt nem lehet elviselni. Esetleg még beszívva.
- Üssed le. Az már egyszer bevált. – döngöm a konyhapult felé masírozva úgy, hogy nem fordulok hátra Ville felé.
Én igazán nem akarok beleköpni a levesükbe. Érezzék jól magukat; ígyanak, drogozzanak, kurvázzanak, éljék a la vida loca-t ahol csak akarják, de nekem abban a buliban semmi keresnivalóm.
Bekészítem a kávéfőzőt. Gondolok a srácokra is, talán velem isznak. Bekapcsolom a fekete masinát, aztán bemegyek a fürdőbe, hogy megmossam az arcom, és letakarítsam a vállamról Birdie vérét. Jól esik a víz. Feléleszt.
Szóval nyugodtan megbeszélhetik a részleteket, azt, hogy van-e kokó a közelben, mit bánom én… Sosem érdekelt ki mit csinál, most sem különösebben mozgat meg, a számat meg mindig tartom. Nem osztok észt és nem is köpök. Ennyi. Birdie tudja jól, hogy nálam ez a dörgés.
Visszatérek a konyhába, és felcsüccsenek a pultra a kávéfőző mellé. A lábfejem egy ritmust kezd ütni, miközben a fejemben megfogalmazódik pár sor. Halkan, szórakozottan dúdolni kezdem a bennem villódzó új dalt:

'Cause I belong to you
'Cause I am part of you
I am dying in your arms.
As I belong to you
My flesh and blood in you
I am burning in this fire.

Le fogom írni, mielőtt elfelejtem.
Egy tragikus gondolat kíséri. Mennyire fájhat így szeretni… De talán így kell…
Megrázom a fejem. Ha másra nem is jó ez a lidércnyomás, legalább megihlet. Még mindig az álom hatása alatt vagyok, de már múlik.
Egy valótlan szellemalak a múzsám, fantasztikus. Ezért hálás vagyok neki. Pfff.
Egy vigyor tornázza fel magát az arcomra. Kedvem lenne röhögni magamon. Helyette nyomok egy diszkrét facepalm-ot, aztán kikapcsolom a kávéfőzőt, amikor a kávé kész. Nem szállok le a pultról, úgy nyúlok felfelé, és nyitom ki a szekrényajtót, ami mögül leemelek 3 csészét. Egyikőjük sem mondta, hogy inna-e. Magamnak minden esetre töltök. Cukortartó a közelben.
A srácok nyugodtan kiszolgálhatják magukat, ezt már tisztáztuk.
Jó itt ücsörögni és lábat lóbálni. Elvagyok csak úgy.
Ha Birdie ideröppen, kávézhat, a hűtőre is rámozdulhat sörért. De mintha valahol a szekrényben lenne körte pálinka is. Finom a kávéba. Megbolondítja.
Oldalra fordulok és feltérdelek a pultra, hogy kinyitogassam a szekrényajtókat. A legfelső polcon meg is látom az üveget. Előveszem, majd visszacsüccsenek a helyemre.
Szerintem Bé ki fogja szúrni a párlatot. Fel is emelem a levegőbe, hogy jól lássa. Gonoszdin mosolygok mellé.

Nem fogom én karóbahúzni Ville-t, ez csak képes beszéd. Én se szeretném, ha a seggembe dugogatnának mindenfélét. Egyszer ébredtem úgy egy buli után, hogy pálcikás jégkrém állt ki belőle és majd lefagyott róla a szőröm! De megoldottam, kitöröltem. A kifakadás már valami, végre egy kis érzelem. Vigyorgok slamposan és a bánya hallatán kipattannak a szemeim, mint felfeszített ajtó a keretből.
- Bánya! Az is tuti hely! Megyünk egy kört a csillékkel is. A kurváknak fizetünk annyit, hogy kussoljanak. Gridet meg... nem tudom, küldd el valami világkörüli útra addig.
Ville most sokkal finomabb kiadásnak tűnik. Nem akarná bevonni Octobert. Láttam, hogy nézett rá, mikor hozta a cigit. Lehet, hogy nem csak a doboznak szólt a tekintet? Vállbaverem ököllel és cinkosan rángatva a fejemet kérdezem.
- Á, szemet vetettél rá?
Én már azt is tudom, mi van a bugyijában. Elmondta ott a szekrény magányában. Ville-lel kisegíthetnék egymást egy gyógydugással. Aztán még többel. Mindkettőnek jót tenne szerintem és talán, talán még érzelmileg is adnának egymásnak valamit. Ha Ville ilyen punnyadt lett, egy állandó punci segíthetne rajta. Nekem nincs ilyen gondom, megfelel a váltogatós életmód. Zokniból se szeretek egy konkrét párat annyira, hogy mindig azt hordjam.
Ha October eljön a buliba, de semmibe nem tudjuk belerángatni, akkor tényleg ne jöjjön. Csak púp a hátra. De azért én bízom abban, hogy benne is rejlik valami, amit én elő tudok hozni. Ha nekem se megy, akkor nem is lehet. Mondták már, hogy mindig kicsalom az emberekből a rejtett vágyakat. Szóval ha benne van ilyen - és szerintem van - , akkor én vagyok a legalkalmasabb, hogy napvilágra hozzam. Finnországban nem sikerült, egyszer se, de én nem adom fel.
- Haver, szóval a bánya állat lesz! Csak be kell lopózni, ott a magunk urai vagyunk. A betonkeverőt megoldom, csak lesz egy hirdetés, hogy sürgősen el akarnának passzolni egyet. A többit meglátod, nem veszem el a meglepetés erejét. Pia kell, anyag meg nők, pár matrac, a többit hoztam, amit mondtam. Pizzát meg rendelünk.
A macskaugrásba beleáll és nem bírom felborítani. Magasabb nálam, jól megáll a lábán és én borulok oldalra a szék mellé. Még szerencse, hogy sokat hokiztam, ott megtanultunk esni. A jégen nagyokat lehet zakózni és az egyik első dolog volt, hogy az edző megmutatta, hogyan ne törjük össze magunkat. Itt is úgy érkezem, hengeredek és lefejelem az újságtartót. Ezt nem láttam. Ville jót röhög és én is.
A csaj közben kimegy, én meg felfedezek valamit. Egy gitár! Akusztikus, nem vinnyogós szólógitár, de az nem probléma. A legjobb dalok így is megállják a helyüket. Mi is csináltunk már akusztik bulit és zabálták a népek. Dob helyett csörgő meg shaker, akusztikus gitárok, székek. Persze én ott se bírtam megülni a seggemen, szaladgáltam, bevágódtam a közönség közé.
Odalépek a gitárhoz, megnézem. A hangszer nekem szent dolog, nem sokat zúztam még le. A gitár nekem egy szent tehén. Finoman megfogom, felemelem és leülök vele a parkettára. Fogok egy C-major akkordot.
- Hű, de faszán szól!
Nagyon szépen rezonál, igényes gitár. Eleve jó márka és karban is van tartva. Igazi Ocis. Pengetek néhány kisebb skálát, megnézem, hogy lesz jó. Tiszta hippifeeling itt a földön ülve. Még kéne valaki, aki üti a ritmust egy rohamsisakon. Valami régi cuccot kell. Nem is! Van egy kurva jó [You must be registered and logged in to see this link.], amit kurva nehéz volt megtanulni, mert kibaszott jól kitalálták és nagyon nagy zenészek írták. De megvan, mert ha én valamit meg akarok tanulni, akkor véresre gyötröm az ujjaimat, de kigörcsölöm magamból. Ezt előadom most gitárkísérettel, jó magas hangon énekelve és a jellegzetes Birdie-sikolyok is megvannak, olyan keselyűsen. Nem számít semmi más, most az előadás a lényeg, behunyt szemmel szól a dal:

Snow keeps falling down
From grace in the dark
Frozen tears in silent cries
Oh, oh, oh...

Sadness, now color the battle field
All around, life passing by

Falling from my eyes
Like a raindrop from the skies
Falling from my eyes
Oh, oh...

So Send me a Sign
Just a way to explain
Tell me what I can do
I'm turning insane

So Send me a Sign
Show me what I should do
Only one wish to tell
A word sincerely signed just for you

A gitár a szerencsénk. Birdiet lefoglalja kicsit. Fantasztikus zenész, a gitárjátéka szuper, és imádom a hangját, de a most kiválasztott frekvenciával vallathatna is, miután a nyakunkra visítja a szomszédokat. Na nem baj. Valamit neki is kell csinálnia, engem meg nem zavar addig, míg a szomszédok ököllel nem kezdik püfölni a falat vagy az ajtót, hogy tiltakozzanak a késő éji zene ellen.
Épp a pulton térdelek és a szekrényben matatok az üveg után, amikor felbúg mögöttem Ville hangja. Meglep, hogy utánam jött a konyhába. Gondolom lezsibbadt Birdie-től.
- Hármasban? – vigyorodom el a szekrényajtó mögött. Valóban kétértelmű, de gyanítom, hogy nem arra gondol. Sosem a legrosszabbat feltételezem, mégis viccesen hangzik.
Ahogy megvan a pálinkásüveg, már csüccsenek is vissza a pultra. Oké, rendben, újabb dolog derült ki Ville-ről. Úgy képes járni, mint a vámpírok. Mire leülök, már ott áll... terem előttem.
- Gusztustalanul zseniálisat akartál mondani? – kérdem mosolyogva. A „barom” helyett inkább ezzel a jelzővel illetném Birdie-t a zakkant dolgai ellenére.
Ville egyetlen lépéssel hidalja át a kettőnk közt tátongó kis távolságot, mire a lábunk összeér. A pillantása hatásosabb bármelyik kábítólövedéknél, mert teljesen ledermedek, ahogy rám néz.
Méghogy elmenekülni. Teljesen odakövülök a pultra. Pislogni és levegőt venni is elfelejtek.
- A közös… dal… – nyögöm ki nagy nehezen, elfúló hangon, ahogy az agyam a megfelelő szavak után kutat lázasan. - …remek ötlet.
Ville erre olyat tesz, amitől az agyam totális fagyhalált szenved. A farmer anyagán keresztül érzem a tenyeréből áradó hőt, ahogy végigsimít a combomon. Az idegeim kötélként feszülnek, a halántékom lüktetni kezd, a torkom kiszárad, a szívem meg majd kiveri a bordáimat. Tágra nyílt pillantásomat elnyeli a rémület. Ha nem ülnék, most biztosan összecsuklanék.
Birdie zenéjét pokoli távolinak hallom, pedig ott játszik a nappali közepén. Elnyomják a fejemben megkonduló vészharangok.
Rosszul vagyok, megszédültem. Lángol az arcom. Pánikrohamot fogok kapni, érzem.
Istenem…
Nem tudom megfogni mit vált ki belőlem ez az érintés, vagy Ville közelsége. Akármi is az, legszívesebben elmenekülnék előle, de képtelen vagyok mozdulni.
Csak meredek reszketve Ville csodálatosan élő szemeibe. Egyetlen hangot nem vagyok képes kiszuszakolni a torkomon.
Egyszer már majdnem kivágta nálam a biztosítékot, most úgy néz ki, sikerült neki.
Szedd össze magad October!
Nem megy… Nem megy… Megfulladok.
Úgy szorongatom kínomban a pálinkás üveget, hogy az ujjaim is belefehérednek.

Ez a dal, az érzések, a vágyakozás, ami benne van, teljesen magával ragad. Átszellemülve énekelem, nem törődve a sebekkel, amiket ma este kaptam, a vodkahiánnyal, se a két hiányzóval. Kicsit olyan ez, mint amikor mindenki a pultnál állva hallgatja a zenekart. De most nem kezdek hisztizni és ideparancsolni őket az egy légterű helyiség másik végéből, hanem csak játszom és énekelek, ahogy lélegzem, olyan természetesen. Fantasztikusan vagyok, mindjárt repülök is! Hol az ablak?
Végigjátszom a dalt és csak utána nézek fel. Sehol senki. Kidugom a fejem a bútor mögül, látom, hogy October ott ül a pulton, Ville előtte áll és valami kurva kínos dolog történik. Nem beszélnek, csak nézik egymást. Bambulnak, mi? Ó, persze. Ville elég átlátszóan hazudott, nem valami jó ebben. Fontos neki a csaj, félti. Tőlem is, a hülyeségemtől meg a farkamtól. Ha tudná, hányszor próbálkoztam be Octobernél. A hazai zenei életben már elég sok csajt végigkúrtam, őt nem sikerült. Ma este se, pedig csak a gatyáját kellett volna ledobnia ott az erdőben. Én már készen álltam, mikor az uccsó ruhadarabomat, a törülközőt bedarálta a motor kereke. De nem. Neki nem ez a faltörő kos kell, ami én vagyok. Talán a lassú víz partot mos technika tetszik, az, ami most Ville-t jellemzi. Vagy az se jó.
Na, mindegy, ez az ő dolguk, én a bohóc, örökös mókamester, szórakozásért felelős munkatárs vagyok. A dalolás után valamit csinálni kell, mozgást kívánnak a lábaim. Leteszem a gitárt, a kanapéra fektetem, mert még fog kelleni. A söröm elfogyott, kurvára nem kell újabb, se bor. Most már tudok mozogni, úgyhogy vodka kell. Zsé van nálam, irány a bolt! A bányás sztorit félig-meddig megbeszéltük, a többit majd rögtönözzük. Azért az a röhögés inspiráló volt. Nem reménytelen a töki.
Meglátom October mellett az üveget. Vigyorgok a két tejbetökre. Úgy hátbalökném most Ville-t, hogy végre tapadjon már rá a csajra, ne tököljön annyit. Lehet, hogy így rontanék el mindent. Akkora faszkalap meg azért mégse vagyok...
Úgyhogy csak vigyorgok és bólogatok bátorítva, lelkesítve őket. Tőlem kezdődhet a kézimunka vagy a dugás is, csinálják, én addig iszom. De persze osztanám a pontszámokat, ha tényleg live műsort nyomnának. October ujjai úgy rá vannak tekeredve a páleszre, mint anakonda a zsákmánynak kiszemelt tapírra. Jézusisten, hogy szorítja! Ez az utolsó kapaszkodó, a végső akadály? Hát én leszek a nagy jótevő, aki elgördíti és inkább megissza az egészet, ha lehet.
Nem szólok egy szót se, cssak dolgozni kezdek a csaj ujjain, hogy lefejtsem az üvegről azokat... Már majdnem lementem vodkáért, észre se vettem a nagy hepajban, hogy végig itt volt a szemem előtt ez a... Mi is ez? Ha elengedi, kinyitom, beleszagolok és meghúzom úgy, ahogy a borosüveget szoktam. Utána nagy valószínűséggel pislogok, mert ez azért kicsit, egy egész kicsit töményebb...

Az agyam valahol észleli, hogy Birdie felbukkant mellettünk. Makacsul szorítom a brandy-s üveg hosszú nyakát, ahogy megpróbálja lefejteni róla az ujjaimat. Meg kell küzdenie a tüzes vízért, de végül csak hozzájut.
A pillantásom ráfagy Ville arcára. Nyelek egy nagyot. Egyszerre vagyok rémült és értetlen.
Mi a francot csinál???
Legalább a hitetlenkedés észnél tart. Meg akarom fogni a kezét, hogy elemeljem a combomról, de a testem nem engedelmeskedik. Gúzsba köt a pánik, és csak akkor oldódom fel, amikor Ville elenged. Arrébb lép mellőlem, mire hatalmas lélegzetet véve lesiklok a pultról. Bassza meg, a térdeim még mindig remegnek. Jó lesz Ville-vel vigyázni. Már tapasztaltam, hogy hajlamos efféle bizalmas húzásokra, de nem igazán esnek ínyemre a meglepetései. Azt hiszem.
Azt hiszem...
Megköszörülöm a torkom. Kedvem lenne kirohanni az erkélyre a levegőre, de inkább…
- Lécci, adj egy kicsit. – dugom Birdie orra elé a csészém, hogy turbózza fel a kávét, ha már lenyúlta az egész üveg piát.
Ha nem önzőzik, és kapok, beleiszom a feketébe. Rohadt jól esik.
A srácok felé fordulok, majd a csípőmet a pultnak döntöm. A sokk, ahogy jött, úgy el is párolog másodpercek alatt.
- Egyik este belóghatnánk a stúdióba… Ha tényleg komolyan gondoljátok a hármas akciót. Grid nem fog rájönni. – magyarázom a tőlem megszokott hangon, mintha az előbbi kis incidens meg sem történt volna.

Hú, de nézik egymást, mint a macskák, mielőtt elkezdenek pofozkodni. Na, arra befizetek, ha ezek összeverekednek. Volt már dolgom olyan nővel, aki osztotta a sallereket, karmolt és így tovább, aztán akkora dugás lett belőle a végén, hogy csak na! A legjobb történeteim mind így végződnek. Vagy így kezdődnek. Vagy mindegy, csak valahol szerepel bennük egy jó numera. Ja.
Azért Oci arca nem semmi. Ilyet még nem láttam nála, úgy emlékszem. Én se tudtam sose ráhozni a frászt. Az oroszok a szaunában szintén nem voltak olyan félelmetesek. Mi a faszt mondott neki Ville? Vagy úgy en block a férfiaktól fél ennyire? De komolyan? Hát mi a faszért?
Az ujjai feszülnek, mint én a szárazságtól, de győzök és megkaparintom a páleszt. Nem sikerül az egészet meginni, de egy olyan jó 3 decit lehúzok belőle. Fantasztikus íze van és nagyon tömény is.Kegyetlenül fejbecsap, ez aztán erős. Ha eddig volt kontroll, most már nem lesz.
- Huaztakurva! Honnan szerezted ezt, Oci? Kibaszott finom!
Ville megkerül engem, most nem figyelek rá, mert a csaj beszél. Kéri vissza a piát. Először a szájához dugom az üveget, aztán észreveszem, hogy úgy mellesleg a kávéscsészéjét nyújtja felém.
- Ja? Pálinkás kávé, huhú! Van még kávé? Ezt nekem is ki kell próbálni.
Jó a tömény kávéval, ez a körte főleg ütős lesz. Látok egy üres csészét, abba öntök először magamnak is. Félig töltöm pálesszel. Aztán rájövök, hogy elfelejtettem Octobernek önteni. Ha eddigre még nem itta meg a kávéját, akkor töltök bele, színültig. Aztán megküzdök a kávégéppel és igyekszem úgy nyomni, hogy a csészébe menjen. Majd meglátjuk, sikerül-e, mert már kicsit máshogy érzékelem a valóságot. Ha megvan, húzóra megiszom az egészet és össze-vissza égetem a szájpadlásomat, nyelvemet, a torkomat.
A pia láttán elszállt minden csodálkozás és az előbbi jeleneten már tég túlléptem. Az erős pislogás és krákogás után azt hallom, hogy October be akar lógni a stúdióba.
- Hármas akció? Naná! Van 2 dalszövegem, amit még sehol nem használtam fel. Még a Bazális Ganglionok idejében írtam, eléggé pszide...Pszileche...
Fussunk neki még egyszer! Nem adom fel. Szépen, tagoltan, lassan kimondom:
- Pszi-che-de-li-ku-sak.
Kell nekem még egy kávé. Meg bele a pálinka. Most hova is tettem? Ja, itt van a főző mellett. Újra töltök egyet és Octoberre hunyorgok, aztán nézem, Ville mi a fasznak támasztja ott a pultot. Kipattannak a szemeim és a lábamra csapok olyat, hogy ha nem szívtam ovlna kokót, biztos fájna is.
- Mikor indulunk, faszikáim? Te még nem is mentél a motorjával, mi, Deadman?
Most jutott eszembe, hogy milyen fasza lenne megint száguldani. Idefelé nem azzal jöttünk. Taxiban ültem, amikor kiütött ez a barom. Vissza kell menni, már biztos eltakarodtak az újságíró seggfejek. Ez vagyok én. Felvetik, hogy valamikor, egyik este, majd egyszer és Birdie már azonnal indulna is.