Azon kicsit sem csodálkozom, hogy nem tud kiigazodni rajtam. Én sem magamon. Látom az arcán, hogy összezavarom és még én sem tudom, holnap hogyan fogok vele viselkedni, de most ez így jó és nem izgatom magam azon, hogy mi lesz később. Az, amit mond, eléggé meglep.
- Tényleg nem kóstoltad? Akkor az enyémet miért? – érdekel, hiszen nem utasítottam erre. Azt hiszem. Nem vagyok benne biztos, csak azt tudom, hogy utasítottam már rá, hogy nyelje le, de arra nem, hogy kóstolja is meg. Nem tudom.
- Jó választás – mosolygok rá, ez a vibrátor nekem is kedvemre való, mármint szeretem Minho fenekében használni. Nem túl nagy, de érezhető és nem tágítja ki nagyon a fenekét. Azt nem szeretem. Az a jó, ha a farkamtól feszül, ne egy játékszertől. Előkészítem a játékot, hiszen őt már nem kell és odaillesztem. Könnyen csúszik be, nem csodálom, egy ilyen menet után az lenne szokatlan, ha nem férne be. Egészen tövig tolom és csak akkor kapcsolom be. Lassan indul, de egyre erősebb fokozatra váltok, míg végül a legnagyobb fokozaton rezeg benne a kis játékszer. Közben pedig úgy beszélgetek vele, mintha semmi nem történt volna.
- Szóval képzőművészeti. És szereted is? Tényleg? – érdekel, mert ha csak időtöltés, akkor felejtse is el. Ha tényleg szereti, akkor viszont nem bánom, mehet, bár ennek vannak feltételei és még fogalma sincs róla, mennyire engedékeny kedvemben vagyok ma. Nem gond. Máskor is meggondolhatom magam, azt csinálok amit akarok. Most úgy gondolom, menjen, ha annyira akar. Nekem is van dolgom, addig sem ül itthon egyedül. Talán kicsit felpörgeti a dolog. Az meg nekem is hasznos.
- Nem akarom. Úgy értem menj nyugodtan. Viszont vannak feltételeim… - kezdek bele, szerintem nem is gondolt arra, hogy meg fogom engedni, viszont a feltételekből nem engedek. Nem lehet meglepő, hogy ahhoz kötöm a dolgot. Mehet suliba, de csak akkor, ha minden szabályt betart.
- Nem érezhetem meg, hogy suliba jársz. Nincs kifogás, nincs az, hogy fáradt vagy, sem az, hogy készülnöd kell vagy bármi. Ha kellesz, akkor ráérsz és nem foglalkozol mással. A másik pedig, hogy nincs mászkálás. Suliba és vissza. Ja és nem nagyon barátkozol. Nem várom el, hogy egész nap egyedül ülj és senkihez se szólj, egy kis társaság még jót is tehet neked, de nem kell túlzásba vinni. Beszélgetni lehet, de semmi egyéb. Gondolom érted – kötöm ki. Nem akarom megtudni, hogy elkezd érdeklődni valaki iránt vagy esetleg valakinek ő kell. Szerintem ő sem akarja, hogy én ilyesmiről tudjak. Mert az fájni fog. Nagyon. Nem tudom mennyit fogott fel ebből, hiszen a kis játékszer közben dolgozik benne, de majd kérdez, ha nem tudja. Lassan kikapcsolom és ki is húzom.
- Élvezted? Nagyon jól állt neked, de ez még jobban fog – azzal a lendülettel már fordulok is rá. Elfoglalom a helyem, ajkaira hajolok, kitágított fenekébe csúszok. Erre vártam már mióta. Elmondani nem lehet, mennyire élvezem.

Teljesen megzavar és biztosan élvezi ezt csinálni máskülönben nem tenné, és két év után azt hittem minden összeomlik, és most meglepetés ér meglepetés hátán, amihez nem tudok elég gyorsan alkalmazkodni de próbálok a kedvében járni hiszen akkor viszonylag megértő és kedves is tud lenni.
- Tényleg nem, én mindig csak... lenyeltem ha kellett - válaszolok ahogy nagy barna szemeimmel ránézek, nem tudom mit lát bennem sokszor, hiszen nem vagyok valami jó sok mindenre. Még kurvának is elég gyatra vagyok hiszen nem túl gyakran élvezem.
- Nem tudom. Túl nagyot robbantál és... megízleltem ahogy nem bírtam egyből lenyelni - teszem hozzá, és lassan ahogy a kezei között nem ér fájdalom és kín, megnyugszom, és már tudok majdnem egész mondatokban is beszélni zavar nélkül. Nem gyakori jelenség, hogy nincs semmi amitől bennem akadjon a szó is. Általában sikerül elérnie, vagy azt hogy meg sem szólaljak, hiszen sokáig nem is akarta hogy beszéljek. Semmiről sem. Ahogy kiválasztom a kis játékszert, bekrémezi és eldönt az ágyon, elhelyezkedve várom hogy használjon megint hogy játszon velem. Most nem érzem rossznak és bár kicsit elfáradt a fenekem, jobban esik először egy nem olyan nagy dolgot befogadni mint James farka ami azért méltán lehetne king size. Lassan betolja a fenekembe és felnyögök egy kicsit, de a java csak most jön ahogy lassan bekapcsolja és fokozatosan feljebb veszi a rezgéserősségét. Felnyöszörgök hiszen jó érzés ahogy kényeztet de figyelek James szavaira is, és mintha meglepné hogy képzőművészetire jelentkeztem. Rajzolok igen, azt... szeretem, és úgy gondoltam nem is vagyok belőle olyan rossz.
- Igen, azt hiszem szeretem... szívesen rajzolok - válaszolok egy kis nyösszenéssel hiszen az a rezgés.... egészen megmerevedik tőle a farkam ahogy bizsereg és nehezemre esik nem folyamatosan sóhajtozni a kellemes érzésre. Meglep a válasza megint csak, elnyílnak a szemeim. Nem is gondoltam rá hogy megengedné így lemondtam erről az álomról, és most mégis... a feltételekre elmosolyodom kicsit, mindig mindent valamihez köt, de nem bánom. Mások szerintem régen kiakadnának ezen de nekem már fel sem tűnik, és ahogy mondja mik ezek a szabályok, csak biccentek kicsit, ezek nekem még reálisak is.
- Értettem és nem is akarok... nagyon mászkálni csak ha.. iskola miatt kell. Azt szabad? - kérdezem kissé akadozva a vibrátor miatt hiszen ha külsős helyszínen kell lennünk oda el kell mennem de az már beleesik a mászkálásba, amit James nem szeret. Bár ha nemet mond már az is jó, mert eddig ki sem mehettem a házból, most meg járhatok iskolába, emberek közé. Aztán lassan lekapcsolja a vibrátort bennem és majdnem felnyögök hogy miért de lassan kihúzza és az ajkaimba harapok.
- Te jobban... állsz nekem - mosolyodom el halványan ahogy fölém fordul, és megkapaszkodok a nyakában ahogy megemelem kissé a csípőmet hogy elfoglalhassa a fenekem megint. Lábaim visszafogottan a dereka köré fonom, hogy még jobban belém férjen és nekem se legyen annyira fájdalmas, de igaz még így is kissé felszisszenek ahogy elsőre elmerül. Aztán pár pillanat után elmúlik a fájdalom, és már a tompa nyomás érzete marad ami könnyedén fordul át másba.

Valami ilyesmi is kell néha. Amikor nem vagyok erőszakos, használom, nem bántom. Magam sem értem miért nem, hiszen, ha valamikor, akkor most igazán türelmetlennek kellene lennem. Ennyi kihagyás után mindenki az lenne, de mégsem vagyok az, egyelőre beérem azzal, ami eddig jutott. Hosszú még az éjszaka. Nem tervezem, hogy mostanában ilyen hosszú szünet lenne megint. Akár csak egy nap. Annyit sem akarok kihagyni. Nem mondom, hogy elégedett vagyok a válasszal, de ez is megteszi.
- Nem mondom, jobb lett volna, ha azért kóstolsz meg, mert meg akarsz kóstolni, de így sem rossz. Legalább én voltam az első, akit megízleltél, az is valami. Szeretek első lenni ilyesmiben – mondom el a véleményem, de nem akadok fenn semmin. Nem tudom most mivel tudna felidegesíteni. Biztosan tudna, de én sem tudom mivel. És nem is akarom. Egészen kedves vagyok, hiszen miközben izgatom, beszélek is hozzá, elvonva ezzel kicsit a figyelmét, de nálam ez még kevés. Meglep, hogy suliba jár, az meg főleg, hogy hova. Ha neki annyira tetszik, legyen. Hátha kicsit lelkesebb lesz, biztos jót tesz neki, ha néha kimehet. Nem hiszem, hogy megszökne. Az az idő, amit egyedül töltött, bebizonyította, hogy tényleg nem lépne le. Megtehette volna, az igaz, hogy megtaláltam volna bárhol, de attól még nem ment el, megvárt, végig itt volt ebben a lakásban. Így aztán nyugodtan elmehet suliba. Máshova nem. Annyira engedékeny azért még nem vagyok. Ő is tudja, hogy ezt is akkor vonom vissza, amikor csak akarom. Azért egy próbát teszünk. Nekem végülis mindegy mit csinál, amíg én dolgozom.
- Ha szereted akkor jó. Elmehetsz, ahova a suli miatt kell, csak mindig tudjak róla. Továbbra is annyi a kikötés, hogy feleslegesen nem mászkálsz és nem mehet a kapcsolatunk rovására ez az egész – jelentem ki. Talán még soha nem hívtam kapcsolatnak, ami köztünk van, de végülis ez az, bármennyire fura, ez egy kapcsolat. Kissé szokatlan, de az. Kihúzom belőle a játékszert, hiszen nagyon türelmetlen vagyok már, a farkam lüktetve várja, hogy végre ismét elmerüljön Minho-ban. Rámászok, ő pedig már ölel is át a lábaival. Kijelentésére elmosolyodok, de nem válaszolok, jobb dolgom is van annál. Mélyre hatolok. Elfoglalom a helyem, kitöltöm, érzem, hogy még mindig nem elég tág, feszít, de nekem pont jó, így szeretem és szerintem neki sem fájdalmas, arckifejezése kéjes, nem fájdalmas. Lassan mozogni kezdek benne, ezzel teljesen birtokba veszem a testét. Olyan szűk és forró, hogy vissza kell fognom magam. Eleinte lassan mozgok benne, ahogy fogy a türelmem, úgy gyorsítok.
- Mondd, hogy akarod… Így szereted vagy az jobb, ha kemény vagyok veled? – beszédre bírom megint, bár nekem is nehezemre esik. Egyre nehezebben veszem a levegőt, mást sem tudok csinálni, csak nyögni a kéjtől, ahogy a forróság körülvesz és várok a válaszra, döntések elé állítom, ami szokatlan lehet neki, de most ez a feladat. Meg kell mondania, hogy mit akar.

Szuszogva próbálom rendbe szedni a gondolataimat, hogy vajon mi történt ami miatt most ennyire türelmes, a kezdeti kirohanása után, mert azért érzem még azt a pofont amit a fürdőben kevert le, de remélem legalább a nyoma nem lesz. Most valahogy azonban mégsem akkora dolog, mert most kedves és ez elfeledteti kicsit a kemény fogadtatást.
- Ebben abszolút az voltál - és más dolgokban is amiket nem mondok ki, de tény és való hogy előtte csak lenyeltem akiét le kellett, de nem kóstoltam, nem akartam, így is elég... kínos volt? Bár lehet egy kurvának a szopás kínos? Lehet... Az is lehet hogy nagyon szánalmas de ő volt az első férfi is akit lerajzoltam, különféle stílusokban és pózokban, amikor rajzolni kellett. A vonásai valahogy mindig rá jellemzőek lettek, nem is tudom miért. De a tanáraimnak tetszett és mindig azt mondták hogy hol bujkáltam eddig? Meglep azonban hogy enged, és járhatok iskolába a feltételeivel, de végül is sok a gyakorlat és amíg dolgozik, addig én rajzolhatok, vagy bemehetek az óráimra. Elmosolyodom, nem színlelt, hanem őszinte mosoly, kissé kinyílik a bizalmam felé, de persze bármikor le is rombolhatja. Szereti ezt csinálni. Remélem a rajzmappám nem akarja majd látni. Bár... Előre félek.
- Rendben, megértettem, csak ahová muszáj - biccentek és visszatér a kis mosolyom, most először nevezte ez a dolgot kapcsolatnak, és tudom hogy ez neki semmit nem jelent, azért mégis csak jobban hangzik mintha azt mondta volna hogy a rabszolgája vagyok. Meg legalább kimehetek innen ha évekig nem tehettem meg, még mielőtt becsukták volna rácsok mögé. Meghalnék ott.
Végül azonban mindent kitöröl a fejemből ahogy rám mászik, én pedig átkarolom hogy ne fájjon annyira, bár már eléggé kitágított ahhoz hogy viszonylag könnyedén belém csússzon, és csak picit szisszenek meg mielőtt az arcomra kéjes kifejezés kerülne. Vele szemben sosem voltam képes megjátszani magam. Bár volt hogy fájt, és csak azt vártam hogy végezzen de ez most nem olyan. Ahogy mozog, csak átadom magam az érzésnek hogy élvezem, és akarom is, és nehezen fókuszálok rá a kérdésére de ez nem olyan nehéz kérdés, erre tudok válaszolni.
- Így... jobb, nem...fáj - nyögöm ki szaggatottan hiszen nem kell sok hozzá hogy megint eluralkodjon rajtam az érzés, és kitáguló pupilláklal dőlök el ahogy teljesen átveszi a testem felett az irányítás az az ősrobbanás amit magamban érzek. Most azonban annyi lélekjelenlétem van - de a fene tudja honnan - hogy a farkam elé tegyem a kezem és ne kenjem őt megint össze.

Kellően meglep, hogy én voltam az első, akit kóstolt. Le mertem volna fogadni, hogy van összehasonlítási alapja, de így, hogy fogalma sincs, másé milyen, még inkább magaménak érzem a fiút annak ellenére, hogy másokkal is dugott már. Eleinte kölcsönadtam, hogy lássák, milyen jó fiúm van, de amikor önszántából, a pénzért ment el valakivel, amíg én nem voltam itt, az már kicsit sem tetszik. Innentől csak az enyém, ezt neki is tudnia kell.
- Ebben? És még miben? – kérdezek vissza, mert érzem, hogy van még valami, amit nem mond el. Kíváncsi vagyok miben voltam még első neki. Elképzelni sem tudom. A sulival kapcsolatban engedékeny vagyok, nem akarom megfosztani tőle, láthatóan jót tesz neki. Nekem is jobb, ha Minho lelkes és nem rosszkedvű, ahogy általában.
- Azért majd mutasd meg pár rajzod. Elhiszem én, hogy tehetséges vagy, de bizonyítsd is be. Nem is tudtam, hogy rajzolsz – hiszen semmit nem tudtam róla, azon kívül, hogy milyen az ágyban. Erre kiderül, hogy rajzolni is tud. Nem titkolom, kíváncsi vagyok miket szokott rajzolni. Talán tájképet, de lehet, hogy embereket vagy esetleg mindenfélét, nem tudom, de nem is kérdezek rá, meg akarom nézni és most amúgy sem beszélgetni akarok. Van annál fontosabb dolgunk is, a többi meg ráér utána. Elvégre azok rajzok. Nem szaladnak el. Megvárnak. Lassn hatolok belé, bár az előző menet hatására már nem olyan szűk, nem akarok neki fájdalmat okozni és már nekem sem annyira sürgős a dolog. Nem mondom, hogy ennyi elég volt ilyen hosszú kihagyás után, de ráérünk. Reggelig biztos nem hagyom aludni, de attól még nem kell szétszednem. Az nekem sem jó. Rákérdezek, mi a jó neki, kivételesen tényleg érdekel. Már mióta velem él és fogalmam sincs mit szeret. Eddig nem is érdekelt. Megadja a választ, azt, amire számítok, én meg nem sietem el, szinte már gyengéden csinálom, lassan mozdulok benne. Éppen csak kicsit gyorsítok, amikor már nagyon nem bírok magammal és Minho kicsivel előttem ér a csúcsra. Annyira szép, szeretem nézni az arcát ilyenkor, olyan kifejező. Az az érzés… miattam van. Várom a nedves érzést a hasamon, de nem jön, én meg nem foglalkozok vele, hogy miért nem, mert én is a csúcsra jutok és nyögve élvezek belé. Tövig merülök és úgy próbálok levegőhöz jutni. Csak lassan megy és ugyanilyen lassan jut el a tudatomig, hogy miért nem éreztem, ahogy elélvezett.
- Mutasd a kezed… - kérem, de nem várom meg, amíg megteszi, megfogom és a számhoz húzom. Végignyalok rajta, miközben a szemeibe nézek és majdnem tisztára nyalom a tenyerét. Finom. Határozottan. Hogy ezt kifejezzem, mosolyt küldök felé, olyan ragadozófélét, amiből tudja, hogy megőrülök érte. Felnyögök és mellé heveredek, egy ideig csak a plafont bámulom, mielőtt megszólalnék.
- Nem zavar. Tényleg nem. Majd lezuhanyzom vagy valami – nyögöm ki, hiszen régen zavart, de már nem, most kifejezetten izgatónak tartom, hogy összeken vele, hiszen miattam van ez az egész, miattam jut a csúcsra. Ez azonban még nem minden. Mást is akarok neki mondani, de fogalmam sincs, hogyan kezdjek bele. Nem azért, mert tartok a válaszától, illetve kicsit attól is, de inkább csak nem tudom, hogyan mondjam el neki. Még nekem is fura a helyzet, de úgyis meg fogja érteni.
- Minho, ez nekem nem elég. Bárki bármit tehetett volna veled, amíg nem voltam itt, ezt pedig nem hagyhatom. Nem tartalak a rabszolgámnak és az nem is lenne törvényes, szóval csak egy megoldás van. El akarlak venni. Hozzámjössz? – teszem fel a kérdést végül, egy ideig még a plafont bámulom, aztán felé fordulok, megtámaszkodok a köyökömön és a szemeibe nézek. Az arcát figyelem, kíváncsi vagyok hogyan reagál. Tuti, hogy meglepődik, de vajon mennyire? Vajon mit fog szólni. Kis mosoly játszik a szám szélén, magabiztos vagyok, legalábbis annak mutatom magam. Tudom, hogy valójában odavan értem, csak a helyzet nem engedi meg, hogy ezt rendesen kifejezze. Hát most adok neki lehetőséget. Az, hogy él vele vagy nem, az ő dolga. Én most ezt akarom.

Szerintem nem gondolta hogy annak ellenére hol éltem, és mit csináltam valamiben első volt még így is. Persze abban is, hogy kisajátított és magához vett hogy használjon amikor csak akar. Sosem kérdeztem meg mennyit fizetett értem, félek a tudattól hogy mennyit érek. Félek hogy mit válaszolna és kiderülne hogy igazából nem vagyok értékes neki, csak egy marék pénz. Bár most nem úgy tűnik, most kedves de nem áltatom magam nem hiszem hogy ez tartós lenne, James mindig is szeszélyes volt.
- Eddig... senki nem akart birtokolni és... senkit nem rajzoltam le - teszem hozzá kissé sután, nem tudom mennyire fog ennek örülni/nem örülni hogy ő is szerepel a rajzaim közt, sőt, ő a leginkább de remélem azért nem fogja széttépni őket ha meglátja. És senkihez nem tartoztam még sosem. Ezek után kijelenti hogy kíváncsi a rajzaimra, és kissé megriadok, mi lesz ha neki nem tetszenek és szerinte rondák? Hiába a tanárok dícsérete az nem ugyanolyan, és elhiszem nekik hogy jó de... Rajta kívül akadnak még más alakok is mappába, színészek, olyan szereplők akiket a tévében látok nap mint nap. Olyan feladat is volt. Ahogy lassan belém hatol, és mozdul, szinte nem is ágyon fekszem hanem lebegek, annyira jól esik hogy végre nem erőszakos és nem fájdalommal tesz magáévá hanem nekem is lehet egy kicsit jó, és nem kell a zuhany alatt magamnak megtennem a dolgokat. De megfogom a farkam hogy ne a hasát kenjem össze megint, hanem a kezem, de alig kapok levegőt, és ahogy tövig merül bennem felnyösszenek, nem tudom már mit érzek, egyszerűen túl sok minden kavarog bennem. Ahogy a kezem kéri odaadom, és hosszú tetovált ujjaimon sűrűn csillog az élvezetem, ahogy felfogtam. Kissé kitágult szemekkel, és enyhén elnyílt ajkakkal nézem amit művel és megborzongok a nyelve nyomán, ez egyszerűen képtelenség hogy tudja így csinálni, hogy megőrüljek ettől.
- Eddig zavart... és megbüntettél... - ez nem szemrehányás, egyszerűen csak megszoktam hogy nem mehet a hasára, meg sehol rá, csak az első élvezet olyan szokatlan és hirtelen volt hogy nem is gondolkodtam és csak... ment valahová. Kissé fáradtan heverek az ágyon, kijöttem a gyakorlatból amíg James nem volt itt, és éjjelente többnyire aludtam. Csendben szuszogok hogy kissé helyreálljon végre valami bennem amikor megszólal. Neki hogy van ereje beszélni? Bágyadtan fordítom arra a fejem hogy lássam őt, hiszen elvárja mindig hogy őt nézzem amikor beszél. Vagy parancsol. Megrezzenek ahogy kijelenti hogy ez neki nem elég, nem vagyok neki elég jó? El akar dobni magától? Én nem tudom hogyan is élhetnék nélküle. Életképtelen ahogy mondta. Kicsit bánatos lesz a szemem, hiszen megunt. Már nyitnám a szám amikor folytatja és még a szókincsem is elfelejtem ahogy.... mit is mondott? Elvenni? Hát már mindent elvett tőlem amit csak lehetett. Nem tudom hirtelen mire gondol, de aztán leesik, és még inkább elkerekednek a szemeim.
- De hát... te.... - akadok el ebben ahogy próbálom összeszedni a szavaim, miért pont engem akarna papíron is? Én addig vagyok az övé amíg el nem dob, őt nem érdekli hogy én hogyan érzek, ezt sokszor megtanította és most... most mégis... Van egyáltalán választásom?
- Ha ezt akarod, igen - válaszolok csendesen de bennem egy vihar tombol. Nem értem, összezavarodtam és félek ettől.

Ez már nagyon kellett. Pontosan tudom mikor dugtam utoljára, azt is tudom, hogy Minho volt akkor is alattam. Nincs másra igényem mellette, de ez nem hűség. Ez valami más, magam sem értem, de amíg kielégít minden téren, addig nem fogok más után nézni. Amíg nem unom meg, nem érzek késztetést arra, hogy másik lyukba dugjam a farkam. Minho egyébként is izgatóan szoros, annak ellenére, hogy nem én voltam neki az első és én sem kíméltem. Néha már attól el tudnék menni, ahogy a szűk kis feneke körbeöleli a farkam, de általában vissza tudom fogni magam. Még most, kiéhezetten is.
- Engem lerajzoltál? Mi van? – lepődök meg talán jobban is, mint gondolná, de eszembe sem jutott volna, hogy engem rajzol le, aki annyi szenvedést okoztam neki. Nem értem.
- Miért? Úgy értem nem elég neked, amit tőlem kapsz, még a papíron is engem akarsz nézni? Most már tényleg kíváncsi vagyok azokra a rajzokra – jelentem ki. Nem haragszom, kimondottan jólesik, hogy rám gondola akkor is, amikor a kedvenc tevékenyéségét végzi. Szeret rajzolni, bár eddig ezzel nem foglalkoztam, mert nem érdekelt. Azóta rájöttem, ha kicsit kedvezek neki, akkor nagyobb örömöm lelem benne. Amíg nem vagyok itthon, úgyis mindegy mit csinál az előírt szabályokon belül. Közben mindketten a csúcsra jutunk és én ahelyett, hogy megdicsérném, amiért nem élvezett rám, inkább lenyalom az ujjait. Nem csodálom, hogy kissé tanácstalanul néz rám. Nem lehet rajtam kiigazodni.
- Igen tudom, de most nem zavar, van időm fürdeni és különben is, finom vagy… Ennyi kihagyás után még ez is jól esik. Már ki akartam próbálni egy ideje – mondom végül, lezárva a témát, mert én nem magyarázkodok, csak azt akarom, hogy értse a helyzetet. Bár szerintem innentől kezdve nem tudja majd, hogy mikor élvezzen rám és mikor ne, de nem csodálom, mert én sem tudom. Ma ilyen kedvem van, holnap ki tudja. Ezt ki is használom. Végre ráveszem magam és felteszem neki azt a kérdést, ami azóta foglalkoztat, hogy ezt a kis időt külön töltöttük. Csak az lehet az enyém, aki papíron az enyém. Erre pedig egy megoldás van a mai világban. A házasság. El kell vennem ahhoz, hogy tényleg az enyém legyen és senki ne vehesse el tőlem. Szeretek birtokolni. Ezt pedig ő is tudja, mégis meglepődik. Szerintem ez az utolsó dolog, amire számított. Magamat is megleptem vele, az biztos. Ki akarom próbálni.
- Ha ezt akarom? Igen, ezt akarom, hiszen ismersz, nem kérdezek és nem is teszek olyat, amit nem akarok. Kivételesen viszont érdekel a véleményed, bár úgyis az lesz, amit mondok, de itt a lehetőség, mondd el mit gondolsz – jelentem ki, hogy tudja a szabályokat, talán nem vagyok túl kedves, de szerintem ezen nem lepődik meg. Még így is jobb vagyok, mint általában. Legalább érdekel a véleménye. Végigsimítok a formás testén, ezt meg kell beszélnünk, mielőtt megint nekiesek. Menne még, pedig ő már láthatóan fáradt, még nem hagyom aludni. Én még nem fáradtam el.
- Arra gondoltam, elutazhatnánk valahova, ott elveszlek és… a többit ki tudod találni szerintem – mosolygokrá, hiszen sejti mi jön utána. Bár nagy változás nem lesz, de már papírunk is lesz arról, amit művelünk. Így meg az egész kevésbé lesz bűnös. Nekem pedig ez a célom. Lefedni magam és egy kicsit jól is esne, ha tényleg hozzám tartozna. Hivatalosan is, ahogy kell. Ezt akarom.

Elheveredek, én egy kicsit elfáradtam már, hisz eddig nem ezzel teltek az éjszakáim, párat leszámítva de azt nem fogom szóba hozni. Még a végén eltűnne kedves természete és látom hogy meglepődik azon hogy lerajzoltam. Mást is lerajzoltam, de azok többnyire azok voltak akiket a tévében láttam, és jelenetek a filmekből. Felismerhetőek, meg oda írtam mindegyikre hogy mi az.
- Én.. nem ismerem senki más testét úgy mint... a tiédet - szólalok meg, mert voltak olyan feladatok, hogy emlékezetből kellett rajzolni és egy-egy alkalommal nem emlékszem dolgokra, de James testét nagyon jól ismerem, igazán szép teste van. Csak olyankor nem élvezem amikor megüt.
- Majd holnap meg.. nézheted őket - nyögöm ki ahogy fészkelődök, de megrándulok kissé, eléggé széthasznált már, de sejtem hogy még nem végzett hiszen most szabadult ki és nyilván nagyon akart már ha két évig nem is... Jézusom, még belegondolni is rossz hogy milyen lehetett a börtönben neki. Én mégis hűséges volt a rácsok között ahová én nem mertem bemenni hogy meglátogassam, nem is tudom mit kellett volna tennem. Inkább meghúztam magam itt a lakásában. És ezt sem jól tettem, bár most nem foglalkozok ezzel, nem hagyja hogy bármi mással is foglalkozzak, inkább csak bólintok hogy értem.
- Értem - szólalok meg hangosan is és odafordulok hozzá hogy meghallgassam mit akar mondani de egészen elképedek, és minden érzés leolvasható az arcomról is, amúgy sem tudom valami jól leplezni őket, csak amikor nagyon muszáj. James már ismer, előtte nem megy. Nem játszhatom meg magam. Elhelyezkedve ér a kérdése és elsőre megdöbbent aztán elgondolkodom, elhallgatok. Nincs választásom, úgyis az lesz amit ő mond.
- Akkor hozzád megyek, ha ezt akarod. Én... nem tudom, soha nem gondoltam hogy... ezt a kérdést felteszik nekem. Nemet mondanék ha lenne választásom - pislogok egy párat és félősen pillantok rá, vajon felmérgesedik-e. Persze mivel nem hagyott, így egyértelmű hogy ha összepakol, akkor elutazom vele.
- Igen, el tudom. Mikor... akarsz elutazni és hová? - kérdezem a kézenfekvő kérdéseket, mert tudom mennyire gyakorlatias egy alak és ha azt mondja hogy most, akkor ő most fog szerezni fuvart is. Bár eddig sosem vitt magával, mindig bezárt a lakásba kellő mennyiségű kajával és pár napon belül vissza is jött. Nem tudom milyen lehet vele utazni.

A hosszú, unalmas napok után, amiket a börtönben kellett megélnem, végre először újra érzem, hogy élek. Határozottan jó nekem Minho-val, annak ellenére is, hogy ez nem egy kapcsolat, mert nem szeretjük egymást úgy, ahogy kéne, én mégis kedvelem a magam módján, a testéért meg teljesen odavagyok. Olyan, amilyennek mindig is szerettem volna. Igaz, hogy én csináltam meg magamnak, de ehhez kellett egy jó alapanyag is. És itt maradt nekem. Nem látogatott meg, de nem is tűnt el, fogalmam sincs miért, de beleesett újra a csapdába. Nem mintha nem találtam volna meg bárhol, de jelentősen megkönnyítette a helyzetem. Ezért is teszem fel a meglepő kérdést, ami még nekem is az lenne, ha nem látnék a dolgok mögé. Nem azért akarom elvenni, hogy kimutassam, mennyire szeretem. Egyszerűen csak akarok egy papírt arról, hogy ha hivatalosan nem is birtokolhatom, mégis mindenki számára nyilvánvalóvá akarom tenni, hogy hozzám tartozik. Ennek pedig ez az egyetlen megengedett módja. Kicsit gondolkodik, sejtettem, hogy meg fog lepődni, így nem is sürgetem, hagyom, hogy eméssze kicsit, mit kérdeztem tőle. Válasza azonban meglep. Engedelmes, de hozzáteszi azt is, ha lenne választása, nem jönne hozzám. Meglep a merészsége, de nem fogom megbüntetni. Azt hiszem. Előbb tudni akarom, miért is mondta ezt.
- Nem számítottam rá, hogy kimondod, amit gondolsz. Egyáltalán nem is gondoltál arra, hogy egyszer esküvőd lesz vagy csak ellenem van kifogásod? Mondd el nyugodtan, úgysem változtat semmit. Ezt én eldöntöttem… Kell egy papír arról, hogy összetartozunk. Romantikus, nem? – mosolyodok el, kissé gonoszkás mosoly ez, pedig nem akarom bántani, egyszerűen csak emlékeztetem rá, az, hogy most kedves vagyok, nem azt jelenti, hogy egyenrangúak lettünk. Éppen ellenkezőleg. Minden változatlan, csak néha emberszámba veszem, ha éppen olyan kedvem van. Mondjuk most. Ilyenkor meghallgatom a véleményét, de ennyi, ettől még nem szerelmem lesz, hanem továbbra is a szexrabszolgám. Vagy mi. Nincs is erre jó szó.
- Hát hallod, rajtad sem lehet kiigazodni. Azt hittem ki fogsz ugrani a bőrödből, ha megtudod, hogy elutazhatsz velem. Egész eddig az volt a bajod, hogy nem mehettél sehova. Erre most itt a suli, az utazás és te meg olyan képet vágsz, mint akit éppen most büntetek meg – morranok fel, ez már kicsit sem tetszik. Neki akartam kedvezni, meg persze magamnak, hogy mindig kéznél legyen, ha kell.
- Nem tudom még, nincs konkrét, hiszen még csak most jöttem ki a börtönből, de egy kis lazulás nem lenne ellenemre. Nyugi, időben fogok szólni. Annyi időd mindig lesz, hogy összepakolj – teszem hozzá, hiszen néha csak úgy eszembe jut valami és akkor azt rögtön akarom, így van ez az utazással is. Pakolni viszont mindig lesz ideje, hiszen az én cuccaimat is ő rakja össze. Anélkül meg úgysem megyek sehova. Végigsimítom a testét, nem tudok betelni vele, olyan régen érintettem. Az enyém. Elégedett mosolyt villantok.
- Van olyan hely, ahova szívesen elutaznál? – kérdezem elgondolkodva és ujjaim szinte céltalanul járják be a bőrét, ahol éppen érem. Nem feltétlen szeretem mindig a közelséget, de most kifejezetten jól esik. Újra olyan gondolatok jutnak eszembe, amiket két éven át nem tudtam, leginkább nem akartam kielégíteni.
- Szerinted van a lakásnak olyan pontja, ahol még nem csináltuk? Fel kéne avatni azt is, ne maradjon már ki a jóból – vigyorodok el és ráfordulok félig, hiszen jóval vékonyabb nálam. Olyan kis törékeny. Pont így szeretem. Pont ilyennek akarom őt.

Nem tudom hová tenni a viselkedését, és ez nagyon zavar, de nyilván nem fogom kimondani, hiszen nem tudom mennyire akarja hallani a hangom, azon kívül ahogy a kezei között nyögök, mert éppen használ. Még ha ez most jól is esett, és tényleg élveztem. Bár bántott, de aztán... aztán mégis valami történt amitől ez sokkal jobb volt, mint az eddigi bármelyik szex vele. Kicsit bágyadtan nyúlok el az ágyon mellette és odafordulok ahogy beszél, figyelem hogy mennyire nem változott meg, csak sokkal izmosabb lett. De ugyanolyanok a szemei és a mosolya, az arca ahogy gúnyolódik rajtam, és azon, hogy az övé vagyok. Ezen semmi nem változtathat, még az a papír sem, hogy legálissá teszi mindezt. Magam is meglepődöm hogy ezt kimondtam és össze is húzom magam, ha esetleg meg akarna büntetni mert nem tetszik neki ez a kijelentésem. Nem volt hasztalan ez a két év, csak úgy érzem... hogy az egész összedőlt, és maga alá temetett. És most megfojt. Mégis mentegetőzöm. Mert megszoktam.
- Sajnálom - pillantok rá egy pillanatra aztán azt a kis zöld teknős párnát birizgálom amit vettem ide, mert megtetszett.
- Nem... Amikor... gyerek voltam, még eszembe sem jutott hogy erre gondoljak, utána meg.. azt mondták hogy egy magamfajta senkinek sem kell. Nem engem akarnak, hanem a testem és hogy ne reménykedjek abban hogy megérem a...felnőttkort - válaszolok ahogy egy egész kicsit megremegek, hiszen ezt nagyon sokszor, nagyon fájdalmasan verték belém, szinte még mindig érzem a korbács csípését a hátamon. A mosolyát, egy halvány mosollyal viszonzom. Végül is... legalább neki kellek annyira hogy azt akarja, papíron is hozzá tartozzak.
- Egy kicsit.... tényleg az - teszem hozzá tétován, mégha tudatában vagyok is, hogy miért teszi mindezt. Le akarja fedni magát, hogy ne vehessék elő megint. De.... egy kicsit tényleg megnyugtat, hogy ezek szerint nem akar megölni ha megunt. Fel engedek ahogy simogat, ez most kifejezetten jól esik, cicásan simulok a kezei alá alig moccanva. Kihasználom a kedves hangulatát.
- Én örülök hogy elutazhatok veled. Csak... hirtelen ért ez a sok dolog - mosolyodom el ezúttal kicsit bátrabban hiszen ez tényleg jó hír, hogy elvisz magával és nem zár be. Bár idebent legalább biztonságos volt, senki nem bántott rajta kívül.
- Értem... akkor majd később - ha később kitalálja hová megyünk, hát majd összepakolok, már elég nagy gyakorlatot szereztem ebben, hogy az ő dolgait is összeszedjem egy nagy bőröndbe, de... magamnak még sosem kellett bepakolnom, és azt sem tudom mit vinnék magammal. Meglepő a kérdése de elgondolkozom rajta kicsit. Japán...
- Svájcba... - válaszolok végül, az annyira szépnek és nyugodt helynek tűnik. Ott azt hiszem jól érezném magam. Kicsit közelebb csúszok, mert azért a jelenléte egyfajta megszokott biztonságot is nyújt, hogy törődik velem és vigyáz rám. Erre szükségem van.
- A...gardróbban még nem... - mert a ruháinknak van egy külön lakhelye, egy kisebb helység tele szekrényekkel, itt csak az alsóneműk laknak és azok, amiket éppen ledobálunk valamiért itt. Meg törülközők, sok és nagy törülköző mert azokat szeretem. Végül magam sem értem egészen miért de egészen mellé fészkelődök és hozzábújok. Csak egy pillanatra... tényleg.

Ez az egész olyan megnyugtató, olyan szokatlanul nyugalmas és mégis pont ezt élvezem benne. Én, aki a pörgéshez szoktam, kellően lenyugodtam a börtönben, miután kevés munkával, de kivívtam magamnak a tiszteletet. Ott is. Kint is. Mindenhol. Akinek kint hatalma van, bent sem kerülhet túl nagy szarba. Mindennek ára van, minden megvehető. Még az emberek is. Így éltem túl ezt az időszakot, de azt, hogy miért nem próbáltam ki a szexet az összes szóbajöhető fiúval, aki bent volt, fogalmam sincs. Nem volt kedvem hozzá, nem voltak elég jók… Nem tudom, de már mindegy is. Értelme nem volt, de amit nem akarok, azt senki nem erőszakolja rám. Még én sem magamra. Minho melege viszont elűzi ezeket a gondolatokat, ahogy hozzámsimul. Annyira otthonos érzés, pedig nekem olyan soha nem volt. Lakás igen, egyik jobb, mint a másik, de otthon az nem. Az valami egészen más, olyan, amit most érzek, de nem akarom megosztani Minhoval. Csak azért van velem, mert én ezt akarom. Ha lenne választása, egészen biztosan megszökne. Vagy mégsem. Hiszen a két év alatt is bárhova mehetett volna, mégis, amikor ma hazajöttem, itt találtam. Meglepő és szokatlan, pont, mint az én viselkedésem. Kiveszem a kezéből azt a zöld párnát.
- Tudod, hogy ki nem állhatom az állatokat még kitömött formában sem – eldobom valamerre. Ez persze nem igaz, nincs bajom az állatokkal, csak a lakásomban nem viselem el őket. Éppen ezért nem tartok egyet sem.
- Egy magadfajta, aki ennyire szép és jó az ágyban? Hát… mindig is szerettem különbözni a többiektől – vonom meg a vállam, engem nem érdekel mások véleménye. Nekem pont azért kell, mert olyan egyedi, más, különleges. Ha nem látnék benne semmi ilyesmit, valószínűleg nem tartanám itt. De így igen. Kell nekem. Ő az enyém.
- Vegasban veszlek el. Vagy Európában. Még nem döntöttem el, de majd úgyis megtudod. Menet közben. Szereted a meglepetést, nem? – húzom egy kicsit, hiszen tudom mit gondola a meglepetéseimről. Nem mindig szokott örülni nekik, sőt, általában valami kiakasztó dologgal állok elő. Ezzel mondjuk nem lesz gond. Utazunk, vagy ide, vagy oda, de alapvetően jó lesz. Nekem. Talán neki is, hiszen, ha eddig várt rám, talán mégsem akkora kényszer neki ez az egész. Így nevelték, erre alkalmas, egyedül nem érvényesülne. Elgondolkodok a válaszán és csak egy kis idő múlva szólalok meg.
- Miért pont Svájc? Szép hely, jártam már ott, de a hegyeken kívül nem sok látnivaló van. Azok meg mind egyformák – húzom a szám, jó hely, de 1-2 napnál többet ott nem bírnék ki. Tiszta unalom. Nem akarok réteken legelésző állatokat bámulni. Abban nincs semmi érdekes. Persze, ha ez a vágya… Ki tudja, talán majd egyszer elviszem. Mindenesetre jó ezt észben tartani. Elmosolyodok a gardrób dolgon. Mikre nem figyel.
- Tényleg nem? Egyszer sem dugtalak még meg azon a puha szőnyegen vetkőzés vagy öltözés közben? Ezt pótolni kell gyorsan – olyan mosolyt villantok, amitől tudom, hogy elolvad. Érzem, hogy egyre szorosabban simul hozzám, valahogy más, mint eddig, érzelmes, én meg attól megijedek, nem tudom hova tenni, mégsem mozdulok. Kezeim önkéntelenül kezdik simogatni, ahol érem, ennyi jár nekünk, hogy aztán holnap visszatérjen minden a régi rendbe és úgy használjam a fiút, ahogy eddig is. Mert megtehetem és neki sincs ellenére.
- Ha kipihented magad, tudod mit kell tenned – sóhajtok és a nyakába csókolok. Talán nem éppen romantikus kérés, de mindenképpen jobb, mint amikor erőszakkal nyomom le a fejét. Ma ilyenre nem is számíthat tőlem.