Meggyőztem Ocit, hogy ez csak természetes, mindig szolgálok meglepetéssel és készülök arra, hogy bármikor vége lehet az életnek. Szoktak lenni izomgörcseim, fura fájdalmaim a kobaktájékomon. Néha egyáltalán nem tudok magamról. Az aggódósok mindig mondják, hogy ezzel kicsinálom magam. De hát üljek egy asztalnál, mint egy jófiú és abba haljak bele, hogy unatkozom? Faszt!
Ville megpróbálta ezt az életformát, úgy látom és egy roncs lett belőle. Őt aztán már tényleg minden untatja. Én hajszolom az újat és mindig találok is valami hülyeséget, nála hamarabb beköszöntött a teljes letargia. Majd én kirángatom onnan a fütyülőjénél fogva, mert a fájdalom legalább hat. Jó, csak átvitt értelemben, nem nyúlok én ahhoz, legyen a csajok reszortja. Mondjuk Ocié, akire szintén ráfér egy nyúlkálás.
- Visítottam is, mint a disznó, amit ölnek. Lehet, hogy ha nem röhögnek annyira, akkor feláldoznak. Meg rákapaszkodtam a birkára és a hülye Emppu seggberúgta, az meg elindult velem. Azt hittem, levisz a nyájba! De végül csak tarkónhánytam a szép fehér gyapját. Ville, tudod milyen kemény szőre volt? És hozzá az a fekete pofája! Olyan smink kéne nekünk is egyszer.
Megint csapongok az emlékezés közben. Azt hiszem, így volt, mármint így mesélték, mivel én csak a gyapjúra emlékszem. Kurva nagy arc volt az az állat.
Megveregetem a csaj vállát, hogy marad. Ettől kurva boldog vagyok és már tárcsázok is.
- Gyrosos pizza? Én külön-külön szeretem csak. Majd rendelek egy... Halló! Halló, itt vagyok!
A központos felveszi. Ma nem az a csaj van, hanem egy unott férfihang:
- Vegas Star Pizzéria, üdvözlöm, miben segíthetek?
És Ville most bassza el az anyagozást. A telót lerakom az asztalra és négykézlábra vágódom. Szívószál kéne, de addigra koszos lesz a cucc. 10 másodpercig még nem az. Így tartja a városi legenda. Most a földről szívom és közben rákiabálok erre a hülye faszra:
- Haver, nem ma kezdted, de nem tudod, hogy ilyet nem szabad ablaknál csinálni? A csajok seggéről esetleg, ott megtapad, főleg ha már izzasztottad őket előtte. Vagy mikor a sebükből szívtuk a gyárban, az mekkora feeling volt! Pengék meg kokó, huhúúúú!
Füstös helyeken és zárt szobákban jó az ilyesmi. A gyártelepen se volt szar, bár nem emlékszem erre a részére. Biztos jó volt. Ha szarul éreztem volna magam, arra emlékeznék, hogy fújt a szél.
- Halló, itt van még? - szól a központos unott hangon.
Most nem érdekel. Meg kell menteni, amit lehet. Mi ez egyáltalán? Fasz tudja. Ha Ville-nél volt és kihozta felfrissülni, akkor csak fain anyag lehet. Mintha valamit kérdezett volna, de már nem emlékszem. Akkor már a padlóra koncentráltam. A szél még mindig fúj és ami maradt az asztalon, az most a fülembe megy. Felegyenesedem, térdelek és így rázom a fejemet, aztán a fülemből próbálom kipiszkálni a cuccot. Egy tiszta pillanatomban a telefonban megint hallom a központost:
- Halló, halló! Ott van még?
Hí, a pizza! Gyorsan lemarom az asztalról a telót és elhadarom, mit akarok. Közben a földre huppanok hassal és egy-egy szippantással szakítom meg a beszédet.
- Halló! Igen, egy gyrosos pizza lesz. Oci, 32-es? szipp Aztán egy kóla és egy bolognai spagetti meg utána mascarpone szipp És az ablakot szipp be kell csukni.
A központos megakad, de nem kérdez vissza. Addig is felszívok még egy adagot. Aztán csak kiböki.
- Tuomas Jörghöz tartozik ez a telefonszám. Ugyanarra a címre kéri, mint a legutóbbit?
Elröhögöm magam. Hol él ez? Azt hiszi, emlékszem, mikor hova kértem pizza-t?
- Tesó, faszom tudja, mi volt legutóbb. Ez most a stúdió, írd a címet. Izé... Ville, mi a cím?
Ha a haver megmondja, én beszajkózom, aztán el is köszönk, ha megvagyunk. Leülök törökülésbe és élvezem a hatást, mert mostanra más sok van bennem.

Valamiről lemaradtam, ezek itt köszöngetnek egymásnak meg Ville beszél, de nem tudom, mit mondott. Néha van ilyen, hogy ott vagyok és mégsem. Na jó, nem is néha, elég gyakran megáll a tudományom. A vodkát is kiborítja a haver, úgy menti a port. Tudom, hogy könnyű újabb adagot szerezni és nálam is van ám, nem pont ilyen, de hasonló, attól viszont még ezt mentsük meg! Poén is négykézláb szívogatni a port. Pont, mint a hangyász, amit magamra tetováltattam. Most én is egy olyan hangyász vagyok. Egy fasz, így is mondhatjuk, mert abban végződik, ugyebár.
- Épp ez az, Ville! Eltunyultál, kell neked egy jó nagy löket. Ocikám, én kérek elnézést az ablak miatt - nyögök fel egy pillanatra a szippantások közül.
Ilyet én sose mondanék a csajnak. Lehet, hogy mondtam, nem tudom, de azt hiszem, hogy nem így adnám elő, ha kiakadok a por miatt. Megoldanám, nem lebasznám. Kicsit aggasztó, hogy mi lett a haverommal. Lehet, hogy nem tudom kirántani a mélységből, akkora gödörben ül és veri egyedül? Nem is ezért jöttem eredetileg, hanem bulizni, aztán találtam egy öregembert helyette. Az ajtó dörrenésén meg az idegen már csak röhögök. Épp hogy nem nyelem félre a port.
- A Slaves Of Hellnek lesz, tudod, ahova minden szart hoztok! - fejezem be és megint röhögök.
Már kibaszottul jól érzem magam. Egy kis fáziskéséssel válaszolok a csajnak, ahogy elindul a konyha felé, megyek utána négykézláb. Most nincs is kedvem felállni. Úgy követem, mint egy házikedvenc a gazdáját.
- Tele volt, de már kiráztam. Ismered ezt az érzést?
Kivételesen nem is a másik értelmére gondoltam. Eszembe se jut, hogy hangzik ez, ha nem a fülemről és a kokóról szól. Ez a dal! Játszották, mikor együtt fellépegettünk, azt hiszem, ismerős. A szövegét nem tudom. Örülök, ha az enyémeket meg tudom jegyezni. Azzal nincs is gond, de Oci szövegei közül csak egyet tudok. Az nem illik erre, úgyhogy csak vokálozok, követem az akkordokat. Én vagyok most a háttérkórus dagadt négere, aki sose kap rivaldafényt. Arra nem lennék képes, de most jólesik ez így négykézláb a konyha kövén. Szépen éneklünk. Mikor vége, leülök a csaj lábaihoz és vágyakozó szemekkel nézve kérlelem:
- Oci, a kedvencemeteljátszod? Annak még a szövegét is tudom!
Ha belekezd, akkor teli torokból fogom énekelni.

I was born in another world
strictly connected to a piece of my mind
nothing more than a little land
it is a small cradle where I'm a kid
I am the princess in there,
nothing wrong in my fantasy world

I am the king, the nation,
no dictators or religions
no laws laid down for me
I have my own liberty inside of me
nothing to lose, I want to live here

As you see I'm the only survivor in this land

Szívhezszóló dal és benne vagyok teljes egészében. Mintha rólam írta volna. Lehet, hogy így is van, csak nem mondta. Vagy mondta, de megint kihagyott az agyam. Jaj, görcsöl a lábam, el kell kezdenem rázni közben! Furán mutathatok így ülve éneklés közben lábrázással...

Ha nem szívogatnék éppen kokót a földről kutyapózban, kurvára kiakadnék, hogy az egykori nagyágyú már megint nem mond semmit. Valahol elhagyta a nyelvét, én meg hiába nyúlkálok a harapófogóval, ha nincs mit megfogni. A port viszont megmentem. Bele se gondolok, mekkora adagot szívok be és milyen labilissá tesz. Lehet, hogy sírni fogok vagy összeverek mindenkit, aztán bealszom. Meglátjuk. Ez a jó benne, hogy változatos. Mindig hat, de mindig másképp.
- Tök mindegy, ki nyitotta ki... Neked ilyet ne mondjanak, édeske! - mondom, mint egy őrkutya.
Most rámjött, hogy nagyon meg akarom védeni Ocit. Ha balhés társaságban voltunk épp és őt szemelték ki, akkor is kinyitottam a számat. Kaptam is rá, erre emlékszem. Ezzel a drága lélekkel csak ne beszéljenek így! Na!
A duettünk tök jól sikerül. Szöveg nélkül is lehet énekelni, én meg szeretek így rögtönözni. A hangok a helyükön voltak, annyira nem csaptam szét magam, hogy hamis legyek vagy elcsússzak a ritmussal. Ilyen vokálok kellenek a dalokba. Tök jó voltam, elégedett vagyok magammal! Elkezdek szinte dorombolni, mély torokhangon mömmögni, annyira jólesik, hogy felemlegeti ezt, az inspirációt.
- Tudom, hogyne tudnám! És hogy megírtad! - mondom végtelen lelkesedéssel.
Oci nagyot alkotott ezzel a szöveggel. Ebben a dalban jön ki legjobban, mert tudom, miről szól, nálam jobban senki nem tudja. Nagyon jól elcsípte, milyen az én életem és mivel nem változtam semmit, örökérvényű a dal is. Pláne, hogy nem csak rólam szól, hanem minden hasonló szabad madárról, aki csa repül és repül, néha nem tudja, minek, de kell neki a szárnyalás és nem bír leállni. Együtt éneklünk, pöccre tudok mindent, csak a hangfekvést alakítottam ki a saját szólamomnál kényelmesre. A másik, amit imádok ebben a dalban, az a csaj hangja. Olyan mélyről jövő, drámai. Tiszta katarzis, libabőrös is lesz a karom, látszik rajta, hogy égnek állnak a szőrök, pedig nem is fázom.
- Jaj, a lábim! - kiáltok fel, mert megint görcsöl.
Most már végig beállt a jobb lábam. Bökdösöm és kemény, mintha feszíteném. Elkezdem masszírozni. Közben tudok figyelni.
- Hú, kibaszott régen volt, de valami rémlik. Kiestünk a kabinból és a dobos felmosófejjel lépett fel - mesélem röhögve.
Mit csináltunk ott? A fal kidőlt, azt tudom. Már rég mások vannak a bandában. Tuomas megnősült, 3 gyereke van, gitár helyett csak pelenkát fogott évekig meg ellenőrző füzeteket, mikor nagyok lettek a kicsik. Jens hajóra ment dobolni, halálra keresi magát és járja a világot a Macarena-val meg egyéb nagy slágerekkel. A dobosok ilyen fura alakok, elvállalnak minden szart. Emppu meg... Szerintem túl van az aranylövésen, évek óta nem láttam.
- Azt is elküldjük. De mi az? Már van ötlet? Akkor muti meg, hadd agyaljak rajta! Ki írja a szöveget? Írjuk azt is hárman, full közösen mindent!
Szerintem már küldtünk valamit. Bár lehet, hogy csak én jártam másik galaxisban megint... Ide is úgy jöttem, hogy kinyomoztattam, hol tanyázik a zenekar, de az előbb már nem tudtam megmondani. Van egy utca narancssárga redőnyös pékséggel, utána posta és ott kanyarodtunk be, úgy értünk ide. Ezt aztán hiába mondom a telefonosnak. Mindegy, ha ezekkel itt dolgozhatok, alkothatok, akkor leszarok mindent. A lábamat is. Görcsöljön, ha nincs jobb dolga, de mi valami kibaszott nagyot fogunk durrantani. Írunk olyan dalt, hogy Amerika meglátja, mi a finn power! Jáj, de húzza már megint. Muszáj ráznom, csípőből és hajlítgatni is próbálom.
- Srácok, nincs görcsoldótok?

Mi hárman mind a szabadságot keressük, más utakon járunk, más eszközökhöz nyúlunk, de kell nekünk, hogy azt csinálhassuk, amit akarunk. Oci a szolidabb, nem túl harsány, de elérte, hogy ismert énekesnő legyen, amit meg is érdemelt. És senkit nem enged a bugyijába (sajnos), emellett mindig kiállt, úgy emlékszem. Miért jó neki, nem tudom, de nála ez a szabadság. Ville meg most a depressziójához ragaszkodik, régen máshogy élte az életét. Kell az a löket, amiről beszéltem. Lehet, hogy ez az új dal megfelelne. Hallgatom, hallgatom, nem is a zene fog meg benne először, arra csak ing a fejem. A szöveg! Mindenen áttörünk a cél felé haladva. Tetszik!
- Hú, jó lesz ez! Miért nem írtunk mi eddig közös dalt? Háhá, ezt gyúrjuk össze minél hamarabb!
A zenéje is jó, nem hasonlít semmire, amit ismerek, ez pedig nagy szó. Valami újat találunk ki és a három karakteres hangtól lesz az igazi. Tök lelkes vagyok, még az izomgörcsöt is elfelejtem egy pillanatra. A drága Oci pedig hoz nekem gyógyszert. Az pont kell a pia mellé. Nem, tényleg bevenném a lábam miatt.
- Kösz édes! Addigra megjön a pizzád is! - szólok utána.
A haver meg itt áll az üveggel, bambulva néz és hallgat minket. Mint egy faszent. Kíváncsi vagyok hogy csúszott ki alóla a repülőszőnyeg, amin még nagyjában utazott, mikor Helsinkiben járt. Ezek ketten megint sunnyognak ott kint, amíg nekem várnom kell. Jól érzem magam a padlón, ha a görcs nem lenne, semmi bajom nem volna. Maszírozom, nyomkodom a lábamat, aztán ezt is megunom. Hanyattfekszem a konyhaszekrény előtt és felemelem a virgácsokat a levegőbe, a kezeimet pedig összefonom a mellkasomon. A plafont nézve dúdolom a dallamot, amit Oci énekelt. Csapódik az ajtó kint, bent koccan az üveg, visszaröppent a cimbora.
- A szemed még nyitva van legalább, haver - mondom röhögve. - Na, mesélj, ki halt meg, mit láttál vagy mit csináltak veled, hogy ilyen életunt fasz lettél? Kijöttem hozzád bulizni, mint régen de már átmegyek pszichiáterbe és kirángatlak a szarból, akármilyen mélyre másztál! Na, ki vele, mi van, miért vagy ilyen?
Elindult a vallatás. Mindjárt jönnek a Vegas Starosok, úgyhogy nem tart sokáig. Jobb alkalmat is találhattam volna, de hát én nem a türelmes várakozásról vagyok híres. Közben sápadni kezdek, a vérkeringésem nagyon érdekes. Sokkal jobban ver a szívem vagy csak erősebben érzem. Szokott ilyen lenni. Azt mondják, öreg alkoholista van, de öreg drogos nincs. Nem is akarok végelngyengülésben meghalni, azt nem várnám meg. Kihozom a pillanatokból, amit lehet. A lábam már jobb is így, hogy a talpam is a plafont nézi.

Két drogos beszélget. Ebből lehetne egy viccet írni. Az istennek se akarja elmondani, mi? Én csak vigyorgok és sápadok még jobban, hiába fekszem.
- Nem a lófaszt, tesó! Hülye nem lettél. Annyira. Azt észrevenném.
A hülyeség nehéz téma. Könnyű rásütni bárkire. Rengeteg jelentése van. Ville tereli a témát, odadob egy kis csontdarabot, hogy legyek el azzal.
- A kutyának meg tessék, mi? Na, szóval én nem felelek meg, leszarom, de valakit találjál már, baszd meg, mert rossz rád nézni! Szóval ki az, akinek képes vagy elmondani, mibe fáradtál bele? Oci már jó úton jár, nem? - kérdezem egy kaján vigyorral.
Integetek, hogy nem, cigi az most nem kell. Töltött esetleg, de ez sima kátrányos szar. A lábam kezd rendbejönni. Biciklizek vele az égbe, ez most tök jól esik. Kopognak az ajtón.
- A pizza? Megjött a pizza! Várjál, adom a lóvét!
Ki kell szednem a zsebemből, ami ilyen pózban nem egyszerű. Rángatózásféle lesz belőle, aztán mégiscsak felülök és előrenyújtom a suskát. Annyit adok, amennyiből biztos kijön. Nem vártam ki, hogy bemondják, mennyibe kerül. Akkor már siettem. Nyami, jön a tészta!

Sejtem, mire gondol Ville, az is jó lenne, majd, de most bélpoklos vagyok, kajás vagyok, falni akarok valamit. Teljesen felizgatott, hogy meghozták a kaját! Elterülök a földön, pihenek, lassan rezegtetem a lábaimat. Hanyattfekvés a konyhakövön. Tiszta érzés, mintha egy hegytetőn feküdnék, ahol süt a nap, számolom a zsebkendőket az égen. Már nagyon hat a szer. Földöntúli vigyor ül ki a fejemre és legyezgetek a kezemmel. Már teljesen jó a lábam. A szemem sarkából észreveszem, hogy benyit a nagydarab őr, aki nem volt vevő a poénra. Ráhozom a frászt. Kiakadt szemekkel küzdök a lélegzésért, mintha majdnem végem lenne. Fossa csak össze magát, legalább kizökken a fenenagy feszülésből. Mikor kimegy és Ville még sehol, én lassan feltápászkodom és megtámadom a tésztát, amit rendeltem. Evőeszközt keresek, a fiókból kikutatom és pillanatok alatt belapátolom a cuccot. Mmm, mennyei spagetti volt! A mascarpone kicsit szé van csúszva, biztos be kellett fékeznie a motoros futárnak, aztán ugrott egyet a doboz. Az íze se egy nagy durranás. Mindegy, azt is betolom. Mennyi idő telt el? Hol a fenében van Ville? Teli hassal megindulok és az ajtót kinyitva megállok a küszöbön, aztán kiabálok egy nagyot:
- Halálmadár, merre vagy?
És Oci se jött még meg. Ezek itthagytak engem? Ne már!

És a halálmadár már repül felfelé a lépcsőn. Vánszorog, pedig a teste nem is olyan öreg, amilyen a lelke. Komolyan, úgy beszélt, mint egy kimerült nyugdíjas. Elfáradt, ja.
- Végre már! Na, gyere is, fogynak az üvegek. Az enyém például nem tudom, hova lett...
Leraktam valahova a szobában. Eddig nem is kerestem, de ha Ville csatlakozik, az száz százalék, hogy kelleni fog. Úgy látom, megjött az a cucc, amit rendelt. Már szart lát az arcomon, pedig spagettit ettem és édességet, azt se disznók módjára. Most már lesz valami!
- Nem hát, azt még én se csinálom, pedig elég bevállalós vagyok, láthattad már. Emlékszel, mikor a gyárban nem takarítottunk fel magunk után? Ott azért bűzlött rendesen, meg bele is feküdtünk párszor. A ribik meg odahánytak még a szopatás előtt!
Remek emlék, jót kacarászok rajta. Nem tudom, evett-e valaki a kakiból, szerintem nem, de azoknál sose tudni. Emppu képes volt olyan állapotba kerülni. Na, hozzuk az öblítőt! Bemegyek egy piáért. Azt a körtéset kell kibontani! Tegnap is olyan kurva jó volt, mmmm.
- Igen, már csak Oci pizzája meg kólája van. Kibaszott jó illatok jönnek onnan... Ha meg akarnám enni, mielőtt ideér, csapj rá a kezemre!
Amilyen hülye vagyok, nem állít meg ezel, de legalább valami történik.
- Na, csendkapitány, akkor válaszolgass két cigi között! Van normális barátod itt? Vagy Ocival az alakul, ami látszik? Ki kell adnod magadból, haver, mert olyan leszel, mint egy rozsdás bojler, dagadt és undorító, belül pedig rohadt. Nálam tavaly szerelték le a régit és már súlyemelő kellett, olyan nehéz volt a vízkőtől. Az istenit már!
A végén nyomatékosításként az üveg alját a konyhapultra csapom. Nem törik el, csak kilöttyen egy kicsi. A nadrágom bőr, állni fogja. Aztán egy jó nagy slukk a piából és hallgatom a mesét.

- Ville, ez nekem kínai. Asszes, tudom, mit hová raktam? Belőlem élnek a telefongyártó cégek is, mert mindig elhagyom a cuccost!
Keressem ott, ahová leraktam, ja, persze, könnyű azt mondani. Az én memóriám valami legendás, az orvosok azon élnének, ha hagynám, hogy kísérletezzenek rajtam. Először volt ugye a figyelemzavar, aztán megismertem a jó kis szereket és most már az öreg isten se mondja meg, hogy melyik ült rá az emlékezetemre, miért esnek ki dolgok. Kiesnek, az a tuti, tagadhatatlan tény.
- Ezt már jó hallani, tesó! Végre kíváncsi vagy valamire!
Eddig csak a végtelen unalom birodalmát mutatta be, most már érdeklődik. Nekünk nem is kéne józanul találkoznunk. Mármint úgy, hogy ő nincs beállva. Én mindig be vagyok, arra nem lehet panasz. Sőt, megkockáztatom, hogy szerek nélkül is vagyok olyan elmebeteg, mint ő becuccozva. Vagy csak máshogy élem meg az unalmat, nincsenek határok, mindig kitalálok valamit.
- Ez a szokásos szappanopera, Ville. Azt hiszed, nálunk nem voltak dolgok. Akikkel sírva hánytunk a gyárban, azok már rég ki lettek baszva vagy kiléptek. A mostaniak egész jó arcok, nem annyira extrémek, de nem is prűd szűzlányok. A legdurvább Emppu volt, rá biztos emlékszel. Nagy has, nagy szakáll és ő se ismert korlátokat. Aztán mikor már a színpadra is alig bírt felmászni, akkor Timo, a manager úr kirakta. Szar tudja, mi lehet vele, őt se bírtam elérni, pont, mint téged...
Én is elmondtam a magamét, hogy ne csináljon a segge alá csak azért, mert szar arcokkal van körülvéve. Ha bent, a kobakban minden rendben van, akkor lehet kint akármi. Persze sokan tagadnák, hogy nálam valaha is rendben lett volna bármi, de nem rájuk figyelek, hanem a saját, belső hangomra. Oci, hát igen, volt is daluk, amiben angyalt játszott. Testhezálló szerep.
- Ezt látom, haver, hogy elolvadsz tőle, most is, hogy nincs itt, csak beszélsz róla. A megkaphatatlant kell megkapni, igaz? Amúgy tényleg egy földreszállt angyal, sokszor mentette meg a seggemet és ő volt a józan lélek, ha összesodort minket a sors. A bandájával sokat lógtunk, azokat is bírom ám. Ocit ki kellene találni, ha nem lenne és nem tudom, hogy ki tudnám-e találni, pedig nekem aztán van fantáziám! Mondd meg...de őszintén, mert ha mellébeszélsz, pofánváglak! Milyen volt róla az első benyomásod?
Most pedig megkívántam a konyhaasztalt. Nem tudom, miért, de olyan vonzó, hogy mindent le kell róla söpörnöm. Ha Ville nem kap el, akkor ráfekszem hassal az abroszra és elkezdem szorítani, mint egy negyvenes, tapasztalt kurva fonnyadt csöcsét. Azt, micsoda érzés! A csípőm pedig mozog, mert most behaluztam valami csúcsminőségű lyukat ide és szinte csorog a nyálam. Kiszámíthatatlan, hogy hat rám a szer.

Sprintelek, mint az állat. A stúdióig meg sem állok. Úgy tépem fel a bejárati ajtót is. Steve meg csak les utánam, mi ez a villámtempó, amivel 3-asával szedem felfelé a lépcsőfokokat. Rohadtul be akarok érni a lakásba. Oda, ahol biztonságot vélek. Biztonság… Bepiált drogosok között… Ez az, Octi! Vadul berongyolok a lakásba és végigrobogok a folyosón. A srácok hallhatják, hogy valaki jött, mert nem kis robajjal vágódik be mögöttem az ajtó.
Megtorpanok a konyha bejáratánál. Nem zihálok, de nyelem a levegőt. A kép, ami fogad, önmagáért beszél, és sajna kitörölhetetlenül beleég az emlékezetembe.
Istenkáromlás. Birdie a pizzámat dugja!
Egy ideje ott állok már. Ezek nem vettek észre. Látványosan megütközve, elkerekedő szemekkel barátkozom az ötlettel, hogy épp megreformálja a kámaszutrát. Szeretem ezt a dilinyóst, de… megint a hülyék olimpiáján indul? Bahh… kurvára be van szívva. Ville dettó, öregem.
Birdie evolúciós egyedfejlődése vajon hová vezet?
- Legközelebb mi lesz belőled? Játszótéri szatír? – döngöm oda hamisítatlan Octoberes gúnnyal, az orrom alatt, jókora beletörődő sóhajjal zárva.
Ezt már megvárom mit művelnek. Ville pattan is. Ugyanannak okán, amit én is sérelmeznék az ő helyében. Mindenáron, kézzel-lábbal, bazdmeggel meg miegyébbel nekifeszül leszerelni a madárkát az asztalról.
- Oké. – újabb sóhaj. - Én asszem megyek hányni. – mondom egykedvűen, csak úgy, bele a nagy semmibe, és sarkon fordulok, hogy megcélozzam a fürdőszobát. Valószínűleg úgysem hallottak.
Komótosan bemasírozok. Az ajtót nyitva hagyom, nincs kedvem becsukni, szarok az egészre. A csuklómon még mindig ott lóg a szatyor, benne Birdie pezsgőtablettája meg a kenőcse. Valami történik bennem. A gyomromban, és úgy amblokk bennem.
Odalépek a wc csésze elé, felhajtom az ülőkét. Amint fölé hajolok, kibukik belőlem a reggeli. Nem tartom vissza, hadd jöjjön, ha már kikívánkozik. Megkönnyezem a beleim munkáját. A térdeim remegni kezdenek. Le kell ülnöm a padlóra. Két oldalt megkapaszkodom a csészében, és rókázok. Az ideg teszi. Most jön ki belőlem a rablás alatti feszültség és félelem. Még ott érzem a torkomon a penge hideg, halálos élét. Csessze meg!
Aztán ahogy kiürülök, és biztosra veszem, hogy vége, nincs több matéria, hanyatt vágódom a budi előtt. Csak bámulom a plafont. Nem érdekel semmi más, kivéve, hogy megúsztam.
A múltkor egy strici pofozott le, most meg kiraboltak. Jól nyomom, amióta megvetettem a lábam Vegasban.

Csak mondom, mondom a történeteket meg a véleményeket, meg ami a számra jön. Ville meg...nem tudom, mikor van itt és mikor nincs. Most már azért éledezik. Engem már nem érdekel a pia. Most dumálhatnékom van, nem megyek vissza a kanapé mellé az üvegért. Szerintem érti, miről beszélek, nem idegen tőle se mindez. A reakcióink mások. Nálam extrémek, kifelé indulóak, ő meg befordult a szarságoktól.
- Igen és utána azzal tapizta végig az egyik ribancot, meg le is sózta a sebét. Aszem, az már benne se volt a fogadásban, csak szorgalmi feladatként poénnak látta. Emppu-nak egy szál gyufa is tét lenne, sőt tét se kell. Sokban hasonlítunk azzal a baromállattal - közlöm röhögve.
Meg kéne keresni, ha egyszer hazamegyek. Semmi komoly, csak dumálni, marhulni, ahogy vele lehet és senki mással.
- Ville... Oci szerintem még senkit nem szopott le. Lehet, hogy a cumisüveghez is inkább bögrét kért. Ez a fasz Grid ennyire nem mondott el semmit, mi?
Oci meg a beszopásos szerződések. Kurva nagyot röhögök, mert ez aztán a lehető legtávolabb áll tőle. Lehetne az Bill Gates vagy bármilyen multimilliárdos, a csaj kikacagna bármilyen hasonló ajánlatot. Szegény mit kaphatott ezektől! Na, ez az!
- Na de most már szeretitek, ugye? Kivéve Vespa-t, mert ő aztán max a farkát szereti, mást nem. Ugye, nem akarjátok kicsinálni? Te biztos nem, de a többiek?
Feléledt bennem a védelmező ösztön. Az én drága barátnőmet (nem olyan barátnőmet, csak havernőmet, vagy minek nevezzem) ne csesztessék! Szerencse, hogy a pizza a konyhapulton volt és meg lett mondva, nyaklevest kell kapnom, ha hozzányúlok. Az asztalról simán levertem volna most, hogy rámjött az ötperc. A szavak nem használnak, már máshol járok. A parasztlengő sodor le a kőre, ahol a vállamat rendesen megütöm és már csak csukott szemmel mormogok, dorombolok. Oci megjelenését és gyors kislisszolását fel se fogom. Csak halványan rémlik, hogy mintha láttam volna, de már nem tudom, hogy tényleg itt volt-e vagy őt is haluztam. A vállam fájdalmát nem érzem, már hat a kokain. Végre kinyitom a szemem és körülnézek:
- Jó erőben vagy, haver! Te, Deadman, az előbb nem a csaj jött be? Most hol van?
Aztán megint négykézlábra ereszkedem. Ez ma ilyen kutyálkodós nap. Vakkantok is egyet és neki akarok ugrani Ville lábának, hogy felborítsam, de az asztal lábát találom el homlokközéppel. Ekkora asztallábat, hogy nem lehet kikerülni se!
- Í, a kurva életbe, de nagy asztalod van! - mondom, ahogy visszarándulok.
Elkezdek az asztal meg a konyhapult között kimászni. Fél kézzel nehezen megy, ugyanis a jobb kezemmel a homlokomat tapogatom, hogy megvan-e még. Nem fáj, csak úgy érzem, hogy... Valamit elvesztettem. Leülök a pult előtt és lesek az asztal alá, de nem látom. Több szem többet lát, megkérdezem a havert full komolyan és magabiztosan:
- Ville, asszem, kiesett az agyam az előbb... Nem láttad véletlenül?