– Az biztos – vágom rá szinte rögtön széles vigyorral az arcomon – viszont nekem mindkét kezem szabad – hozzá közelebb eső kezemet gondolkodás nélkül teszem a combjára, majd hagyom, hogy újra bebarangolja a már jól ismert területet, s milyen hatalmas szerencsém van, hogy ilyen csinos kis miniruhát vett fel, mert így nem igazán kell azon fáradoznom, hogy esetleg arra a bizonyos helyre tévedjen, hogy kényeztessem őt és szórakoztassam magam, igazából csak most bántam meg, hogy ott a lépcsőházban lezavartuk a dolgot, nem lett volna szabad, de most már késő gondolat. De persze, valamilyen szinten igyekeztem megemberelni magam, mert azért nem örültem volna se így, se úgy annak, ha egészen véletlenül felcsavarodunk valamelyik épületre. Különben is kár lenne bármit is elsietni, ugyanis egy egész este csak kettőnk előtt áll, nyilván egyikünk sem akarja, hogy csak úgy kárba vesszen – különösen én nem, mert egy egész éjjelre szóló ajánlat, ráadásul féláron... Nem, nem vagyok sóher, esetleg alkalmanként, de most csak élni akarok az alkalommal, mert nem gyakran veretném össze magam, hogy úgymond megsajnáljon és belemenjen egy ilyen alkuba.
– Nem becsüllek alá, de alig várom akkor, hogy elérd – jelentem ki egy kissé gyermekded lelkesedéssel, ami nem jellemző rám, de amúgy pedig tisztában vagyok azzal, hogy bárkit megtudna győzni bármiről, ráadásul az én esetemben szerintem még csak nem is kellene nagyon megerőltetnie magát – sose kellett, bár az ő esetében én sem feltétlenül a mérhetetlenül kicsi önuralmamról vagyok híres.
Kezemet levettem a lábáról, majd az ülésnek támasztottam, miközben elnyomtam magamban egy mélyről jövő sóhajt, ugyanis ki nem állhattam, ha játssza ezt a fajta mártír szerepet.
– Tudod, hogy nem akarok semmit rád erőltetni, amit te nem akarsz...
végtére is mi a legrosszabb, ami történhet? Az egyik verzió az volna, hogy valamilyen úton-módon, de meggyőzöm. A másik pedig, hogy keresek egy másik csajt, ami valószínű, hogy nem igazán fog működni, mégpedig azért, mert egyrészt erre eddig nem igazán voltak perverzióim, másrészt mással valahogy nem tudnám elképzelni, így ez a gondolat viszonylag hamar érvényét veszítené.
Sajnálatos módon –, amilyen pöcsfej vagyok –, ez a viszonylag jókedvű hangulat elég hamar meg is változik, mert én idióta csak úgy beszélek a nagyvilágba... Korholhatnám magam, de most már nem számít. Egyáltalán nem tetszett már egy jó ideje, hogy rá is figyelek, nem kellene, vagy csak minimális mértékben...
– Használhatod azt a fene jó meggyőző képességedet – vetem oda neki kissé gúnyosan, már jó előre szidtam magam és most már tudom azt is, hogy az este további részét egy szexsorozat után, piálással és cigizéssel fogom eltölteni, mert csak így tudtam annyira kiütni magam, hogy ne kelljen rágondolnom, ha esetleg egyik se jön be, valamelyik gyökér biztos intéz nekem pillanatok alatt valamilyen cuccot.
Én is feltettem magamban ezt a kérdést, csak egy kissé csúnyább szavakkal.
– Igazán édes a lelkesedésed...
Egy bunkó faszkalap vagy barátom, dicsértem meg magamat, persze ezzel a ténnyel úgy alapjáraton én is tisztában voltam, valamennyire talán ő is, viszont lássuk be, hogy vele nem is gyakran vagyok pöcsfej. Ez is rohadtul zavart! Nem az ő igényeire kellene oda figyelnem, hanem a sajátomra! Nem kellene vele foglalkoznom, és még csak azt sem lenne szabad, hogy most cseszettül marjon a bűntudat, mert tudtam, hogy miért van itt... mindent tudtam, mert mindent elmondott, én pedig most csak úgy lazán, mintha nem is emlékeznék mindezekre, belegázolok, pedig meglehetett volna oldani úgy is, hogy egész egyszerűen csak nem keresem többet, ha esetleg ő keresne, akkor kinyomnám a telefont vagy valami... Ha már el kell, hogy váljanak útjaink, akkor legalább utáljon és csalódjon bennem... így könnyebb.
Őszintén szólva, neki képes voltam elhinni, hogy valóban jól végződik ez a rémálom, amiben most él, mert hát prostinak lenni nyilván nem egy élmény, csak akkor, ha éppen olyan kuncsaft van, aki figyel is rájuk. Jobban örültem volna, ha kiabál velem, akkor jobb lett volna valamivel, így meg...?
Nyugodtan hallgatom végig, szinte meg sem mozdulok, tekintetemet az útra szegezem, próbáltam elvonatkoztatni attól, hogy most ő van itt... Sissy-nek könnyű a lelkébe gázolni, tudom, hogy ő nem veszi magára, lepereg róla, különben is utáljuk egymást, jóval kellemesebb a helyzet, mint most. Végül is ő olyan dolgokat is elmondott nekem, amit lehet csak én tudok ezen az egész kibaszott helyen. A legszarabb mégsem az volt, hogy nem hívhatnám egy gyors menetre vagy éppen egy hosszabbra, hanem inkább az, hogy még csak nem is fogom látni, akik kikerülnek ebből a helyzetből, akármennyire is jó kapcsolatot alakítottak ki, egy-egy kolléganőjükkel, menekülnek, többet vissza sem néznek, egész egyszerűen eltűnnek. Ő is ezt tenné, hiába keresném ezen a hatalmas helyen, bárhol lehetne, vagy esetleg fogná magát és eltűnne.
– Egy prostival nem kell tapintatosan bánni – azt hiszem, hogy ez a végső szúrás.
Legszívesebben a föld alá süllyedtem volna, hogy képes vagyok arra, hogy ilyen köcsög legyek, sőt, inkább élve temettem volna el magam.

Ahogy hirtelen taposott a fékbe a kocsi kerekei szinte csikorogtak a száraz aszfalton. Igen, jól éreztem, hogy ez lesz az utolsó beszólásom neki a mai napra – meg úgy talán egy egész életre is, hiszen minden bizonnyal ez után úgy fog kerülni, mint a forró tüzet, a telefont majd kinyomja, ha esetleg találkozik velem, szóba sem áll velem, mintha észre sem venne elmegy majd mellettem – valahogy így tudom elképzelni... Ez még gondolatnak is ritka szar, nemhogy még, ha majd így is fog történni.
Kérdése hallatán nem csináltam semmit sem, nem akartam válaszolni, így nem is mutattam rá esetleg hajlandóságot, inkább úgy tettem, mintha nem is mondtam volna semmit sem. Nem mondom, hogy ez egy rohadt egyszerű feladat, voltaképpen egyáltalán nem, mert a hirtelen rám törő bűntudat, szinte összeroppantott, már el is felejtettem, hogy milyen érzés, olyan régen éreztem ezt a fajta érzelmet, de a tőlem telhető legjobb módon igyekeztem nem foglalkozni vele. Végül is, ez nekem egyszerű feladatnak kellene, hogy legyen, eddig is remekül tudtam elfelejteni dolgokat, vagy úgy tenni, mintha nem is lennének, most hiába próbálkoztam, ritka szarul éreztem magam, és ritka fos alaknak, ami az én esetemben azért egy viszonylag meglepő dolog.
Bejelentése nem ért különösebben váratlanul, viszont amolyan végszóként hatott számomra, szívem szerint most inkább összeveretettem volna magam, csak ne érezném magam ilyen átkozottul nyomorultul és egy igazi pöcsfejnek. Tehettem volna még megjegyzést, kellett is volna, de valahogy egyetlen egy szó sem jött a számra.
Kiszállok a kocsiból, majd előveszem a pénztárcát, most már eszem ágában sincsen utána menni, kiszámolom a rendes összeget, majd keresek egy valamivel nagyobb követ, amit ráteszek a pénzre.
– A pénzt ne hagyd itt! – kiabálok utána, miután felegyenesedek a guggoló helyzetből, magamban azt mondogattam, hogy vissza ne nézzél, mert még rosszabb lesz, mint most, de mit számít ez, így is úgyis pokoli érzés volt, ez már nem számított igazán sokat, voltaképpen semmit nem számított egyáltalán.
Óvatosan ültem be a kocsiba, egy ideig csak ültem ott, nem voltam benne biztos, hogy ez után nagyon képes leszek az útra koncentrálni, mindenesetre egyetlen fára sem csavarodom fel, az biztos.
Bizonytalanul pillantok a visszapillantó tükörbe, hogy mit csinál, de aztán gyorsan elkapom és inkább keményen a gázba taposom, hogy amilyen hamar csak lehet haza érhessek és jól leigyam magam, miközben cigit szívok, ez utóbbit nem gyakran teszem meg, büdös és költséges, csak az ilyen alkalmakkor, amikor egy kicsit is úgy alakul a dolog, ahogy nekem nem különösebben tetszik, ez pedig egy ilyen helyzet volt, egyszóval tökéletes ok, aztán hogy félig tudatlan alkoholos állapotban mit fogok csinálni, az már csak a jövő zenéje. Sajnos erre hajlamos is vagyok, jobban, mint amennyire kellene.
A hazaút alatt másra sem tudtam gondolni csak arra, hogy vajon mi lesz vele, mit fog tenni – persze, nem mintha eddig olyan nagyon szüksége lett volna rám, végtére is csak bevételi forrás vagyok számára, ő meg örömforrás nekem.
Túlspilázod haver. Bizonygatom magamban, persze teljes mértékben fölöslegesen, tudtam, hogy nem, vagy legalább is azt akartam hinni, de amilyen tökfej vagyok többet mesélnék bele ebbe a dologba... Mégis milyen dologba, teszem fel magamnak a kérdés, de persze ilyenkor mindenki síri csendben kussol.
Mindenesetre úgy a legjobb, ha tőlem már elszakad és én mindenképpen kimaradok ebből az életéből, jobban jár ő is, én is. Keres magának valami normális embert, biztos talál majd, én meg... megelégszem a prostikkal.

# Köszönöm a játékot! Még találkozunk. És bocsi a béna zárásért...