– Tudod, hogy bármikor benne vagyok – löktem ki magam a kocsi alól, továbbra is szorosan tartva a fülem mellett a telefont, hogy a recsegő vonal végén is jól halljam az illető hangját, aki alapjáraton halkan beszélt, de így konkrétan semmit nem értettem… ráadásul még nem is sajátítottam el tökéletesen a telefonon keresztüli telepatikus képességeket, egyszóval örültem ha a felét hallottam annak, amit mond. – Ott leszel te is? – kérdeztem, miközben felálltam, hogy tegyek egy kört a járgány körül, természetesen a kérdésemre most is csak hosszas mellébeszélést kaptam, amiből lényegében sikerült leszűrnöm, hogy este Andrew is ott lesz, aki alig öt perce adta le a forródrótot, hogy este buli lesz, méghozzá nem is akármilyen, amíg sok idióta, pénzes, elkényeztetett senki háziaknál ilyenkor kezdődik a kaszinó-élet, nálunk csóró patkányoknál – mint amilyen én is vagyok – ilyenkor indulnak be az illegális dolgok. – Akkor visszaviszem a verdádat, a pénzt meg majd ott kifizeted – nem foglalkozom, hogy akar-e bármit is mondani, de leraktam a telefont, remélem hallja is és nem vitatkozik tovább egy magában – merthogy már fordult elő vele hasonló, természetesen szerinte akkor is én basztam ki vele, szerintem meg nem, de mindegy, ha szerinte úgy volt, én nem próbálom meggyőzni a saját igazamról, fölösleges.
A nap további részében nem csináltam semmi különöset, bütykölgettem a többi járgányt, közben meg hallgattam a zenét, meg a többi szemetet, amit agyba-főbe nyomattak a rádióba. Mondanom sem kell, hogy halálosan untam, hogy halálosan untam ezeket a szemétnek sem nevezhető pop szerzeményeket, de hát mit tegyünk, elvégre a mai emberek többségének egyáltalán nincsen ízlésük, de engem a frász kerülgetett ezektől, mégis muszáj volt hallgatnom, mert nem volt más, bár akkor már inkább meghallgatnék valamilyen opera áriát – persze, igaz, hogy kirepedne a dobhártyám, de az legalább fejleszthetné az alpári műveltségemen, merthogy sokak szerint nem ártana javítani rajta, de amúgy nem mintha nagyon foglalkoznék az ilyen véleményekkel, csak amikor egy nap már a harmadik ember baszogat, kissé felforr az agyvizem… Jó, ez is enyhe túlzás, de akkor is, ha már előbb vagy utóbb megdöglök, akkor legyen már nekik mindegy, hogy tudom-e dúdolni Mozart mit tudom én hányadik szimfóniáját.
A nap további része viszonylag hamar eltelt, és nem cseszegetett senki, úgy mint Andrew, akinek azért néha nem ártana jól bezúzni a képét, merthogy folyton folyvást ő vágja a fejemhez, az kis girhes… Inkább bújna el anyuci szoknyája mögött, mielőtt beszól nekem.
Nagyjából olyan kilenc óra felé parkoltam le a város szélétől jó pár kilométerre, ahol már most elkezdődött a banzáj, ugyanis egy jó páran már most részegek voltak, pedig még a nagymenő alvilági senkik meg sem jelentek a menő verdáikkal, hogy villogatathassák magukat a csajok előtt – illetve már gyülekeztek, de a fő banda még egyáltalán nem volt itt, addig jó nekem, mert miután megkeféltem az egyiknek a csaját, nem hinném, hogy nagyon kíváncsi volna a pofámra, de akkor legrosszabb esetben majd elintézzük egy jó kis meccs közepette, amiből egyenlő félként vennénk részt tekintve, hogy az ő apja tanított majdnem mindenre, amit tudnom kell.
Egy jó ideig csak egyedül mászkáltam, miközben vettem magamnak valami ócska whisky-t – végtére is ez is jobb volt mint a semmi –, ami már az első húsz percben megalapozta a hangulatomat, ami azért amúgy sem volt a béka segge alatt, mielőtt azonban megtalálhattam volna Andrew-t hangos éljenzés csapta meg a fülemet, így rögtön arra felé is vettem az irányt, tudtam, hogy mi fog ott várni, egy jó kis bunyó – esetleg több is – amin én azért örömmel szoktam részt venni. Mire pedig oda értem kellőképpen fellelkesedtem. Nem sokkal később meg már én is ott álltam az ideiglenesen kialakított ringben, egy nálam tíz-tizenöt kilóval nagyobb csávóval szemben. Magamban megállapítottam, hogy ez érdekes lesz, de amint megcsendült a gond, miután a kis srác elnyöszörögte az úgynevezett szabályokat – amik általában, mint ahogy most is addig voltak érvényben, amíg valamelyikünk eszméletét nem veszíti – egymásnak estünk a csávóval, éreztem az ereimben tomboló vért, amely az alkohollal keveredett, így ütéseim nem voltak olyan pontosak mint szoktak lenni, de még csak olyan erősek, így az első körben kaptam egy jó pár maflást én is.
Aztán egy kis pihenő után megkezdődött a második menet is…

Mielőtt beléptem volna az alkalmilag kialakított boksz ringbe gyorsan megráztam magam, hiszen a véremben tomboló adrenalin valósággal felperzselte az ereimet, mintha csak tombolótűzként terjedt volna végig a kiszáradt erdősségen. Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy képes lettem volna akár egymagam leigazáni az egész világot, mindenkit elsöpörve az utamból, amit természetesen én személy szerint ezer örömmel tettem volna meg, hiszen kedvem lett volna amúgy is egy pár embert a földbe döngölni, ha pedig én lettem volna kedvező pozícióban semmiképpen sem hagytam volna nekik lehetőséget, hogy esetleg hátulról támadva hátba döfjenek, az nem én lettem volna.
Azonban ilyenkor mérhetetlen önfegyelmet vagyok képes magamra erőltetni, első számú lecke volt, hogy mindig nézzek a hátam mögé, ez pedig nem egy véletlen tanítás, végtére is hátulról támadni mindig is egyszerűbb és még aki szemből támad, az sem tart attól, hogy esetleg hátulról ne küldjön egy kis erősítést, csak hogy a siker tuti legyen, végtére is ez így működik, nem?
Megropogtattam a nyakamat, mielőtt beléptem volna az adott helyre, miután a verseny törpe bírója bekiabálta a nevemet, amit még én is nehezen hallottam meg, hála a lelkes közönségnek, akik közül csak pár idióta szavaz rám, merthogy egy hatalmas állat ellen azért lássuk be, hogy nem lesz könnyű bármit is nyerni. Hiszen egy részről magasabb is volt, mint én bár szerencse, hogy a hosszú végtagok nem mindig előnyösek, nehezebben mozgathatóbbak, a súlya is a kezemre játszott, hiszen lassabban mozog, könnyebb kifárasztani, viszont ha én kapom azt a sallert, akkor abba több mint valószínű, hogy finoman ugyan, de beleszédülök, mindenesetre semmiképpen nem egy könnyed női kéz simítása lett volna.
Fogalmam sincsen, hogy mikor került le rólam a fölsőm, de már most nem volt rajtam, csak egy gatyában álltam ott, meg egy valamivel a kezemen, ami védelemként szolgált.
A lábam alatt lévő homokba egy kissé belesüllyedtem, de ez nem különösebben zavart, az első két lépést kellett csak megszoknom.
Nyilván annyira elbambultam idő közben, hogy a gondot szinte meg sem hallottam, csupán az első pofont, aminek következményében persze rögtön földre kerültem, viszont hamar arrébb is gurultam, meg a benga behemót eltörte volna vagy két bordámat, ha belém könyököl – rosszabb esetben hármat, plusz tett volna még egy kicsit komolyabb károkat is, és bár az első menetben én csak finoman kóstolgatni akartam, hogy megfigyeljem a gyengébb pontjait, de ezt ő nem így gondolta, hiszen gőz erővel támadt nekem, így a menet felénél igen gyorsan taktikát kellett változtatnom, ha nem akartam elbukni annyi pénzt, márpedig most nem lett volna kedvem kiereszteni a kezeim közül – az meg hab a tortára, hogy én a magam részéről Andrew kocsiját tettem fel... Rövid úton herélne ki, ha előállnék neki azzal, hogy a kocsiját röpke két menetben veszítettem el – mert még ha nyolc meneten keresztül agyba-főbe püföltek volna, akkor azt mondaná, hogy oké – és utána még ő is szét veretne, na akkor mondaná azt, hogy kvittek vagyunk, tekintve, hogy túlságosan is szerelmes abba a kocsiba, akit azt hiszem Abigail-nék nevezett el. Ilyen hülye nevet! Amikor ezt így lazán közölte velem kis híján röhögő görcsben haltam meg...
Az első menetnek hamar vége lett, azonban még az a pár pofon sem csillapította életkedvemet, hogy leálljak egy laza kis flört erejéig, mert azért lássuk be, hogy az itt lévő csajok szinte tálcán kínálják magukat, én pedig nem vagyok olyan hülye, hogy ne nézzek meg egy csinos lábat vagy esetleg egy telt ajkat, így gyorsan le is beszéltem egy csajjal egy laza kis kufircot, feltéve ha nyerek, így most már három dolog miatt kell kiütnöm a csávót...
Magadnak intézted barátom, most idd is meg a levét!
Ez a közjáték viszont egy kissé kizökkentett az előző menetből, így hamar kaptam egy újabb öklöst az egyik szemem alá, amit nyilván csak holnap reggel fogok brutális módon érezni, miután pedig újra a földre kerültem rögtön megéreztem, hogy a bordámmal sem lesz holnap minden oké, de aztán így vagy úgy, de túléltem ezt a menetet, most viszont nem hagytam, hogy holmi csinos nőszemélyek kizökkentsenek, csak arra koncentráltam amire kellett, a hatalmas emberkére.
Tudtam, hogy meg kell csinálnom, sok múlik rajta, így elképzeltem, hogy mi fog történni, végtére is nincsenek szabályok, így miért is ne intézhetném szabálytalanul?
A harmadik menetre sikerült annyira összeszedni magam, hogy rögtön az első két ütésem arcon találja, aminek eredményeként megtántorodott, és jó pár lépést hátrált, magamban elmosolyodtam, végtére is erre csak nem számított... Majd oldalba rúgtam, végül kigáncsoltam, fújoltak, de ő sem volt éppen fair, persze az tetszett nekik, amikor én is a földre kerültem és fojtogatni kezdett, megrántottam a kezeit, én kerültem felülre és jóval erősebben szorítottam a torkát, mint ahogyan kellett volna, így hamar megadta magát.
Végül felkeltem és a fiúhoz vettem az irányt, aki természetesen oda adta a pénzt, illetve a ruháimat, valamint a kocsi kulcsomat, ha nem égetett volna annyira kegyetlenül az oldalam, akkor esküszöm, hogy felugrottam volna éljenzésképpen, de így... Valahogy nem ment... A dolog nem volt működőképes.
Hátra fordultam, és a bájos kis szöszi csajjal találtam szembe magam, aki rögtön a nyakamba vetődött, fájón elfintorodtam és lehunytam a szemeimet, persze, úgysem tudtam kizárni a fájdalmat, de legalább megpróbáltam, magamban lekáromkodtam a csillagos eget, miközben a tömegben ismerős arcvonásokat véltem felfedezni.
– Bocs cica, ez nem jön ma estére össze, különben sem jönnek be a szőke libák – nem kellett nagy erőfeszítés, hogy félre lökjem, ugyanis a döbbenettől köpni nyelni nem tudott.
– Szép jó estét angyalom, hát te? – Nem titkolom, hogy meglepődtem, ugyanis fogalmam sem volt arról, hogy Shayaan mit keres itt – mondjuk, nem mintha zavart volna, sőt! Ha a szőke kis tündér hozzá hasonlított volna, nem valószínű, hogy a második menetet épp bőrrel megúszom – még ennyire sem mint most. – Dögös ez a ruha – kétség sem fér hozzá, hogy az volt, bár ehhez azért ő is kellett, mindenesetre azt hiszem másnak nem állt volna ilyen jól – pontosabban a viselője. – Egészítem ki, végül is teljesen igaz volt, nem mellesleg képes lettem volna itt ezen a szent helyen megerőszakolni, ennyi ember láttára is.
Egy pillanatra hátra fordultam, amikor rájöttem, hogy a szőke még mindig nekem kiabál...
– Gyere, menjünk, mert még a végén téged folyt meg... – Intettem a fejemmel az egyik irányba, de igazából teljesen rá hagytam, hogy merre menjünk, csak a szőke fruskát rázzuk le.

[You must be registered and logged in to see this link.] #1014
# öhm... kicsit hosszú lett... bocsi

Ahogy a szőke csaj szinte a nyakamba ugrik rögtön megérzem, ugyanis az eddig ütemes lüktetés, hirtelen keserves kínba alakul át, a szúró érzés pedig nem akart alább hagyni még pár pillanattal később sem. Most, hogy már nem buzog a mérhetetlen vágy, hogy szétverjem a csávót az adrenalin szintem gondolom eléggé lezuhant, ahhoz, hogy az éles fájdalmat szinte állandónak érezzem. Összeszorított fogakkal tűröm, hogy úgy tegyen mintha a csajom lenne – legalább is addig a röpke pár másodpercig, amikor egy ismerős arc válik ki a tömegből, méghozzá nem is akárkié, az én kedvenc kis prostimé, Miss Ashrafé, így hát mivel a szőke lotyó eléggé elrontotta a második belépőjét, nem is kell sokat gondolkozom azon, hogy lekoptassam-e, így egy nem túlságosan udvarias gesztussal le is rázom magamról –, amiből persze úgy tűnt, hogy ő nem különösebben ért, de ilyen hisztis libák mindig is vannak, teli van velük a föld, több mint valószínű, hogy itt is minden öt-hatodik ilyen, akinek még annyi esze sincsen, hogy pár ropogós zöldhasúért adja cserébe a szolgáltatásait, egyszerűen agyrém, hogy egyesek mennyire gyökerek tudnak lenni, de hát... ez sem különösebben az én dolgom.
– Látom igencsak szórakoztat valami, megoszthatnád velem is – vetem fel az ötletet némi kíváncsisággal a hangomon, bár sejtem, hogy az én fájdalmat sugárzó arcom lehetett ilyen szórakoztató, vagy a szőke csaj erőlködése, ami azért tényleg nevetséges volt. Jött a szokásos dumájával, amivel én tulajdonképpen soha nem tudtam mit kezdeni, nem értettem egyik-másik csajt, miért hiszik azt, hogy mindenki csak velük akar járni, azért mert szívesen ütnék el az estét velük a férfiak...? Érthetetlen számomra, de mindegy is, nem fontos, különösebben nem érdekel, végtére is egy nap majd csak felébrednek abból a bizonyos álombuborékból, ami könyörtelenül fogja őket arccal a földre ejteni. Végtére is valahol mindenkinek el kell kezdenie.
– Szóval, azt mondod, hogy nem tartozik rám? – Kérdezem miközben pimasz vigyor kúszik az arcomra, ami nyilván lehervadna egy pillanat alatt, ha bordán vágna, de reméljük erre nem kerül sor. Abban persze igazat kellene neki adjak, hogy márpedig ez valóban nem tartozik rá, végtére is nem nekem dolgozik, esetleg rajtam, de én visszatérő becsületes vendég vagyok, olyan aki jobb napjain még rá is hajlandó oda figyelni –, ami azért gondolom, hogy a klienseknél nem gyakori, végül is a legtöbben azt gondolják, hogy úgy is folyton kefélnek, megkapják úgyis azt amit akarnak, ami azért nincs így – legalább is amennyire én tudom.
Kissé hátra fordulok, úgy tűnik, hogy a kis szöszi csak azért is tajtékzik a dühtől, pedig komolyan nincsen rá semmi oka, kibárándultan rázom meg a fejemet, nem régiben pont ezen elmélkedtem, kár is több időt pazarolni erre. Aki hülye, az szenvedjen.
Szerencsére viszont ő is egyet értett velem, így elindultunk az egyik irányba, ahol egy kis idő elteltével kevesebben lettek, valamint kevésbé is volt kivilágítva, és bár nem a teljes sötétségben botorkáltunk, mondjuk azért annyira nem, hogy a vak sötétségben botorkálva az orrunkig se lássunk, nem lett volna szerencsés ha elesünk, bár részlet kérdése, hogy hogyan esünk, mert akkor simán kerülhettünk volna "kényelmetlen" pozitúrába is, amit mondjuk az erre járók azért nem díjaztak volna, viszont nem mintha ezen a területen bárki is betartana bármit. Végül egyszer csak megállunk, minden bizonnyal a kis csaj továbbra is jött utánunk, de egyáltalán nem volt ellenemre a lekoptatási technikája, sőt tetszett, ahogy teste az enyémhez simult. Na, igen! Ez jobban tetszik, mint az előbb a ringben. Nem beszélve arról, hogy kevésbé fájdalmas is, ahogy kezeit a fenekére helyezi rögtön megérzem, hogy valami nagyon hamar el fog ragadni, ha csak nem hagyom csillapítani. Lehet mégsem vagyok olyan fáradt, mint gondoltam? Merül fel bennem a kérdés. Szerencsére ő viszont nem olyan alacsony, mint a szöszi, így nem kell annyira lehajolnom nekem sem, hogy kényelmesen megcsókoljon, kiélveztem minden egyes pillanatot, úgy éreztem, hogy azért egy ilyen kemény menet után, ennyi mindenképpen kijárt. Azt hiszem ezt ő is hasonlóképpen gondolja, a kis csaj pedig már nem is érdekel, felőlem akár végig nézheti az egészet.
– Ez még kérdés? – Pillantok le rá kérdőn, egy egészen kicsit húzom magamhoz közelebb, ha nem lenne önuralmam, már most is az idegeimen táncolnék, főleg annak tudatában, hogy azért ő jó csaj és tudja, hogy mit kell csinálni. Gonosz kis boszorkány, égetnivaló némber – persze, mindezek a legjobb értelemben. – Ó szóval láttad? – Továbbra is kíváncsian vizslatom az arcát, persze fényezte a hiúságomat, ha esetleg látta, mert így már ő tisztában van azzal, hogy nem csak az ágyban vagyok zseniális, de azért egy-egy bunyóban is megállom a helyemet, nem lehet engem csak egy nagyobb pofonnal a falra kenni. Az kellene még! Nem papírposzter vagyok.
– Remélem a győztesnek a jutalom ingyen jár, de ha nem azt sem bánom – hanyag mozdulattal rántom meg a vállamat, végül is neki – bizonyos kereteken belül – képes lennék bármennyit fizetni.
– Kíváncsi volnék, hogy vajon mennyire tudnád hozni a szende kis ápolónőt – ó, igen, elég volt csak egy pillanatra is elképzelni, már belelkesedtem, egy csinos kis fehér ruha, ami pattanásig feszül rajta... Persze, azért ilyet nem egyszerű így az éjszaka közepén szerezni, meg azért annyira nem is lenne időnk, hiába fiatal még az este.
Mindenesetre azért lehet, hogy egy rendes kórháznak jelen pillanatban sokkal jobban tudnék örülni, csak úgy a biztonság kedvéért, még véletlenül sem szeretnék elesni attól a kevés pénztől, amit ezzel keresek.
– Amúgy kösz, hogy segítettél lerázni azt a kis csitrit...

A pimasz vigyor egy pillanatra sem hervad le az arcomról, ugyanis már amikor feltettem a kérdést, tudtam, hogy vissza fog készülni, én pedig határozott válasszal készültem fel.
– Igen – jelentem ki nemes egyszerűséggel, mintha ez tökéletesen természetes lenni, pedig lássuk be, hogy egyáltalán nem az, azonban az én életemben szinte semmi sem történik a normális kerékvágásban, azonban ez jelen pillanatban csak részlet kérdése, valamint időhúzás, hogy még egy kicsit kíváncsivá tegyem, habár a választ ő maga is sejtheti. – Egyrészről, mert nem venném a szívemre, ha bármi is történne veled – vagy inkább a testeddel, jegyzem meg csak halkan magamban elvégre lássuk be, hogy ennek kellene elsődleges szempontnak lennie, azonban mi tagadás, hogy hajlamos vagyok arra, hogy a kelleténél többet törődjek vele, végtére is a prostijainkkal nem szoktunk beszélgetni, arra ott vannak azok az elkényeztetett escort fruskák, akik a legtöbb alkalommal csak "dumálgatnak" az ügyfeleikkel... Persze, ki hiszi ezt el? – Másrészről, mert gyakori vendéged vagyok, aki ráadásul nem csak magával foglalkozik. – Azt nem állítom, hogy nem volt már rá példa, de ez ritka alkalom, amikor csak különösen magammal foglalkozom, általában akkor van az, hogy ajtóstul rontok be a házba és nem érdekel, hol és ki lát. Miért érdekelne? Amúgy is... Ahogy a turisták mondani szokták, ami Vegasban történik az itt is marad, akárki akármit lát az innen nem jut ki, igencsak kivételes esetek, amikor valami miatt esetleg mégis kiderül innen, akkor azonban mindig valami idióta intézi el.
Természetes, hogy nem húzódom el, amikor közelebb lép hozzám, még rá is teszek egy lapáttal, végtére is nem igazán foglalkoznak felünk, mindenki a maga dolgával törődik, amit rohadtul helyesen tesznek, persze a suttyó kíváncsi tekintetek alól így sincsen menekvés, de hát az ember már csak ilyen. Különben is! Melyik faszkalap tudott volna egy ilyen csajnak nemet mondani, dögös – az nem kifejezés, hogy mennyire –, és még csak nem is hülye – nem mintha nagyon számítana az intelligencia, de amikor valakinek az IQ-ja egyenlő a nullával az még valahogy az én kedvemet is lelohasztja. Nem mintha annyira válogatós lennék a kurvák között, de most mit mondjak...? Azért egy struccnál nem bánom, ha több esze van és ha képes felfogni bizonyos dolgokat, mint mondjuk azt, hogy utálom, ha közben dumál a csaj vagy ha túlontúl karmolászós kedvében van – nem vagyok én az a macskáknak való kaparófa.
– Helyes, a második körben eléggé alulmaradtam – elhúzom a számat, ugyanis nem tetszett, hogy az a csávó elég könnyedén elnyomott, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy véleményem szerint eléggé egyszerű dolga volt, én pedig mint vízbefulladó vadállat vergődtem, próbálva valamiféle levegőért jutni. – Mi dolgod volt? – Egy pillanatra ránézek, továbbra is "mélységes" nyugalommal állok hozzá túlságosan közel. – Sok mindent nem tudsz még – hanyag mozdulattal rántom meg a vállamat, annyit tud, amennyit tudnia kell ahhoz, hogy valamennyire kiismerjen, márpedig nem hinném, hogy egy túlságosan bonyolult személy vagyok, maximum csak az életem az, egy kicsit.
A választ hallva elhúzom a számat, nem tetszik a gondolat, főleg ha mindent úgy csinál, mint ahogy a nyakamba vetette magát, mert abból általában csak egy iszonyatosan gáz menet szokott lenni, mellesleg nem hinném, hogy különösebb összhangban lettem volna vele.
– El nem tudod képzelni mennyire beindultam rá – megpróbálkoztam megkísérelni, hogy vágyakozó arcot vágjak, de azt hiszem csúfos kudarcba fulladt. Nem volt egy csúnyaság a kis csaj, ezt be kell, hogy lássam viszont azt is, hogy nem volt az a fajta, akiért oda meg vissza-vagyok külsőleg legalább is, a belső párkapcsolatnak nevezett dologért sem voltam úgy igazán oda, úgyhogy első körben kiesett volna, persze, ettől függetlenül, ha nem akadt volna más, akkor jó lett volna egy numera erejéig, de aztán megjelent ő, szerencsére.
– Rettenetesen nagylelkű vagy – mielőtt szólalhatna bármit is megragadom a tarkójánál a haját, majd magamhoz rántom, kissé talán erőszakosabban mint szerettem volna, ezt követően viszont mégis óvatosan hajoltam a nyakára, majd csókoltam végig. Tagadni sem akartam, hogy minden porcikáját imádtam és akár a tripláját is hajlandó lennék érte fizetni, még ha ez ingembe és gatyámba is kerülne, vannak dolgok, amiért megéri fizetni.
Várakozóan nézek rá, miután keze a nadrágom szélén megáll, igenis arra vártam, hogy haladjon lejjebb, ha már ilyen jótékony ajánlatot volt hajlandó tenni, mondjuk azért itt is elég nagy a forgalom ahhoz, hogy lássanak azért azt meg nem szeretném, hogy valamelyik pornó oldalra kerüljön fel, hogy valamelyik gyík azt nézhesse... Pfuj, még jó hogy én nem szorulok rá ilyenekre.
– Szerinted meglepődnék? – Húzom fel a szemöldökömet kíváncsian, miközben már akaratlanul is de fantáziálni kezdek róla, ahogy "ellát". Mi tagadás, hogy kedvemre való volna ez a gondolat és lássuk be, hogy nem feltétlenül csak ez... Holott – Elhiheted, hogy nem az érdekel, hogy mit játszol el vagy milyen ruhát viselsz, voltaképpen az utóbbira nincs is szükség – Azt hiszem, hogy egészen hamar elröppentem efelett a gondolat felett, voltaképpen hiába érdekelt, ha tudom, hogy nem valószínű, hogy lenne rá türelmem... És mégis rettenetesen szeretném megtudni, milyen amikor a segítőkész nővérkét játszana. – És mond csak, milyen nővér lennél?
– Lehet nem lenne amúgy rossz ötlet meglátogatni egy dokit... – húzom el a számat, komolyabb kárt nem akarok tenni azért én sem magamban, mint amekkorát tehettem már most, lássuk be, azért ennyire őrült nem vagyok. – ..., de tudod nehezemre esik, hogy kihagyjam a ma esti ajánlatodat – egyszerűen lefordítva, arra kértem, hogy jöjjön velem, mert amint összekötnek még bármi megtörténhet. Merthogy a szúró érzés az oldalamban igencsak a tudtomra adta, hogy valami nincsen egészen rendben az egyik bordám tájékában, most pedig úgy döntöttem, hogy ha kell akkor Drew kocsijával megyünk oda...

Igazából egy rövidke másodper erejéig valóban egy kiváló ötletnek találtam, de aztán nem telt bele sok idő, mire rájöttem, hogy ez egy hatalmas nagy hülyeség volna, hiszen ahogy ő mondta nem vagyok a pasija, de még csak a futtatója sem, ergo egyáltalán nem tartoznak rám az ő dolgai, illetve pontosítok: nem kellene, hogy rám tartozzanak és nekem sem kellene túlságosan mélyen bele ásnom magam, amiből meglehet, hogy előbb vagy utóbb baj lesz.
– Nem szükséges – rázom meg a fejemet.
Valamiért – pontosan én sem tudom, hogy miért –, de nem akartam, hogy esetleg úgy vegye, mintha az előbb hazudtam volna, mert az én nézőpontomból egyáltalán nem így van, akár elhiszi ezt, akár nem, viszont én nem fogok erőlködni azon, hogy elhiggye ezt, végtére is ez is csak rá tartozik.
Mielőtt tovább hallgatnám a válaszát rögtön fel is vonom a szemöldökömet, aztán persze magyarázatot is kapok arra, hogy szerinte miért vagyok érdekes, mire elmosolyodom.
– Lássuk be, hogy én nem tartozom az általad úgy nevezett legtöbb férfi kategóriájába – ezt határozottan magabiztosan jelentem ki, főként azért, mert én is tisztában vagyok azzal, hogy a legtöbb pasi több, mint valószínű, hogy így csinálta volna – ebből csak olyankor van a gáz, amikor kiderül hogy az illető hölgy mégis kijelenti, hogy mindent látott az elejétől a végéig. Így ezt a kellemetlen helyzetet el is kerültem, valamint nekem nem volt szükségem arra, hogy kitaláljam azt, amit én magam is megtettem a harmadik, egyben utolsó menetben is, mert végül sikerült legyőznöm a csávót, különben is a végeredmény a fontos, nem pedig az, hogy mi történt előtte.
– Gondolom valamilyen barátnő – legalább is ebben reménykedem, nem igazán lennék elvágódva attól, ha kijelentené, hogy valami pasival jött, már csak abból is kiindulva, hogy ide általában a párok vagy együtt jönnek vagy esetleg baráttal vagy barátnővel – ebben a megítélésemben egyenlőre pedig csak bízni tudok. – Én is keresek valakit, de ő sem igazán akar előkerülni... – húzom el a számat, miközben a kezemben lévő kocsikulcsra pillantok, esküszöm, ha nem kerül elő az a tökfej, soha többé nem látja a kocsiját, az kellett volna még nekem, hogy elbukjam ezt a csodaszép járművet, aztán még a szart is kiverje belőlem, hiába a barátság, megtenné, mert a kedvenc autója – pontosítok, az egyik kedvenc autója valamelyik Ferrari után – van akinek elég jól megy a szekér, okos gyerek, szóval nem véletlen.
Elmerengve vizslatom az arcát legutóbbi kijelentésének köszönhetően, akaratlanul is végig gondolom, hogy ki is lehet ő pontosan, de erre soha nem tudok teljes választ kapni, valahogy valami mindig is hiányzik abból a bizonyos kirakósból, ami egyre csak nagyobb és nagyobb lesz. Nem akarom kiismerni, hiszen pont ettől az érdekes, hogy nem tudom, nem egy nyitott könyv a számomra – na persze, amilyen remek emberismerő tudok lenni...
– Nem tudom eldönteni, hogy ennek most örüljek-e vagy sem – aztán végül mégis elhúzom a számat, de jobb is hogy nem tudom, hogy mit gondol rólam, különben sem érdekel annyira, sohasem akartam másoknak megfelelni.
A szöszi témát szerencsésen átugrottuk, mert még mindig nem hittem el, hogy egy gyors csóktól meg egy kisebb kufircra ennyire belelkesedett, gyerek volt még, ez tény, de az biztos, hogy volt már a lábai között pasi, ma már túlságosan korán kezdik a kis csajok.
Túlontúl határozottan húzom magamhoz, ahelyett, hogy megcsókolnám a nyakára hajolok, lassan finoman élvezem ki a pillanatot, szám alatt pedig érzem, ahogy a pulzusa megugrik és biztos, hogy nem a félelemtől, ez pedig még több okot ad arra, hogy elégedett vigyor üljön ki az arcomra, ami persze egy kissé le is hervad, mikor keze a nadrágom széléhez ér, azt akartam, hogy haladjon lejjebb vagy beljebb, nekem aztán olyan mindegy csak ne szórakozzon és még az sem érdekelt, hogy hányan vannak.
– Máshogy fogalmazok: jelen pillanatban nem különösebben érdekelne egyik szexi fehérneműd sem, amiket amúgy imádok – jó, van amikor én is szeretem levetkőztetni, van amikor szeretem, ha ő vetkőzik egy amolyan magánszám formájában, de ebben a pillanatban, ezen a szentnek nem mondható helyen az se érdekelne ha zsák lenne rajta, csak az, hogy jól megdugjam.
– Igen, ellentmondásos, de aztán végig gondoltam. Szóval, milyen nővér lennél? – Szó mi szó, tényleg belelkesedtem, de nem feltétlenül a ruhának köszönhetően az csak extra feltét, hogy meglegyen a szituáció.
Sajnos azonban egyelőre ezeket a gondolatokat ki kell vernem a fejemből, mert egy-egy mozgás bizony rosszul érinthetné valamelyik bordámat, annak pedig sem ő, sem pedig én nem örülnék – főleg ha még valami kellemetlen helyzetet is eredményezhetne.
Az órámra pillantok, még a mai napból van két óra, és aztán még ott van durván három-négy óra hajnalig – mondjuk nem hiszem, hogy fogja magát az éjszaka közepén és ott hagy.
– Igen, menjünk, de siessünk, mert nem akarom fölöslegesen fecsérelni a drága időt – mielőtt esetleg elindulnék megragadom a kezét, nehogy a tömegben egyszerűen csak kámforrá váljon, mert akkor fuccs a ma esti programnak, mellesleg a dokik így az éjszaka közepén nem túlságosan aktívak, vagyis eléggé nyugalmasan dolgoznak.
Nagyjából egy tíz perc után ki sikerül is kiverekednünk magunkat a tömegből, így már csak az út szélén haladunk csöndesen, míg nem elérjük az autót.
– Hát akkor, itt is van az autó – mutatok az egyik járgányra, amit a kulccsal rögtön ki is nyitok, megkerülöm, majd kinyitom neki az ajtót – hölgyem – nem szoktam általában ilyen udvarias lenni, most ez kivételes alkalom, megvártam míg beszáll, csak aztán sétáltam vissza és ültem be az én oldalamra, közben pedig még a felsőmet is felvettem, amit már egy ideje csak hurcoltam magammal. – Akkor irány a kórház. – Jelentem ki minden különösebb lelkesedés nélkül, mondjuk nem honném, hogy épp eszű ember túlságosan nagy örömmel jár oda, én legalább is eddig csak törések miatt jöttem be, szerencsére a komolyabb betegségek mindeddig elkerültek, de ami késik nem múlik.

– Mi vagy te a bébiszittere?
Legalább is nekem úgy jön le, mintha az lenne végtére is a gyerekekre kell így vigyázni és megakadályozni, hogy hülyeséget csináljon. Amennyire én tudom, egy felnőtt nőnek már kellene legyen annyi esze, hogy tudja – vagy legalább is sejtse –, hogy ki akarja majd átverni, de amennyire nekem a leírásból lejött a barátnője egész egyszerűen szinte tálcán kínálja magát, hogy átverjék – az hogy hogyan az különösebben nem számít, főként mert a lényeg annyi, hogy pofára esik.
– Pontosan, de úgy tűnik, hogy ma még nem fog visszakerülni hozzá – legalább addig is egy jó kis járgánnyal furikázhatunk mindketten, nem pedig egy olyannal, ami már inkább szétesne vagy éppen menne a roncstelepre, mert elvégre én is, mint a legtöbb férfi, oda vagyok a jó autókért, legyen az egy ősrégi klasszikus vagy egy drága modern darab, a lényeg annyi, hogy én egyiket sem igazán engedhetem meg magamnak, így ki is használom az alkalmat.
– Ha mégis történne velük valami, én nagyon szívesen elkísérnélek újakat venni – teszem még hozzá, szám sarkában újonnan mosoly bujkál, mert hát nem tehetek róla, de elképzeltem, egy cipő vásárlás nem különösebben kelti fel az érdeklődésemet, lássuk be, hogy az tényleg rettenetesen unalmas tud lenni, ahogy a számomra szinte teljesen egyforma cipőkben járkálna, meg nézegetné, viszont az, hogy elkísérje a nőt egy fehérnemű-bevásárló-körútra, kit nem lelkesítene? Én személy szerint örömömet lelném benne, mégpedig azért, mert neki iszonyatosan dögös teste van, ha pedig még én is válogathatnám mit vegyen fel, akkor különösen jól szórakozhatnék, mert nem valószínű, hogy a legtöbbet takarókat adatnám rá – az pedig már más kérdés, hogy hajlandó lennék lerendezni egy gyors menetet vele az egyik öltöző fülképben.
Ahogy lehúz magához érzem az oldalamban lévő aprónyi szúrásokat, amik ugyan nem olyan fájdalmasak, mint amilyenek lehetnének, de eléggé kellemetlenek, viszont még sem annyira, hogy ne izgasson fel egy kicsit sem, mert ebből a közelségből is könnyen beindít, pedig még csak nem is dobta be magát igazán, a hab a tortára pedig az volt, hogy a fülembe harapott, aminek eredményeként csípőjén lévő kezem lejjebb csúszott és a fenekébe markoltam.
– Jól hangzik, várom, hogy felvegyél egy ilyen csinos jelmezt – egy pillanatra elhallgatok – viszont azt nem garantálom, hogy én egy jól-nevelt beteg leszek. – Kíváncsi lennék arra, hogy vajon, mit csinál a neveletlenekkel. Persze, a végeredmény így vagy úgy, de ugyan az lenne.
Még szép, hogy egy pillanatra sem eresztem el a kezét, mert a tömeg szinte könnyedén sodorta volna el, még annak ellenére is, hogy igyekeztem magunknak utat csinálni, meg aztán mára amúgy is csak az enyém, így nem vagyok hajlandó elengedni sem – mert hát nem gyakori tőle ilyen ajánlatot kapni, nekem pedig szándékomban áll élni vele, különben nem lenne túlságosan sok értelme, bár egyelőre a kórhát meglehetősen gátat szab ennek a lehetőségnek... Főleg, ha esetleg olyan hatalmas nagy szerencsém van, hogy mondjuk bent tartanak az éjszakára – erre kevés az esély, de ha lassan dolgoznak, akkor bizony úgy száll el a lehetőségem mint a fene – vagy ha éppen sokan vannak, mert azért itt Vegasban éjszaka pezseg az élet főleg, akkor van több baleset, köszönhetően a sok hülye turistának, akik ide jönnek garázdálkodni meg elherdálni a pénzüket.
Miután kinyitottam neki az ajtót, beültem én is a másik ülésre, persze igyekeztem óvatos lenni, mielőtt egy rossz mozdulat miatt komoly kár történne, nem lenne szép, ha pont itt a kocsiban szállna ki belőlem az élet... Amint beülök és kényelmesen elhelyezkedtem, a kulcsot a helyére teszem, aztán el is indítom az autót, szerencsére a másik két kocsi nem fogott túlságosan közre, így egy pár mozdulattal ki is tudtam kanyarítani a kocsit az útra, aminek a mentén nem egy-két kocsi állt leparkolva.
– Én sem szeretném fölöslegesen pazarolni az időt – ahelyett, hogy esetleg valami mást csinálhatnánk, valami érdekesebbet, valami olyat, ami általában nem tartozik a kíváncsi szemekre, sem pedig a fülekre. Bár... lássuk be, hogy az én lakásom nem rendelkezik túlzottan jó hangszigeteléssel, így én is hallok dolgokat, míg a kedves szomszédok is... – Nem hiszem, hogy létezik olyan ember, aki szereti a kórházakat. – Már csak amiatt az általános szag miatt sem, ami folyamatosan belengi, na meg az ott tartózkodó betegek miatt, akik közül egy páran már éppen hogy élnek, ez nem szívderítő látvány sokkal inkább elborzasztó. Persze, közben megengedtem magamnak, hogy levegyem a tekintetemet az útról, de ez hatalmas hiba volt a részemről, ugyanis hiába sikerült visszafordítani a tekintetemet az útra, de fél szememmel nem maradtam le a mozdulat többi részéről sem.
Kis híján pedig letérítettem magunkat az útról, amikor keze az én combomra csúszott, amikor pedig megmarkol a lábam között felnyögtem. Valahol készültem rá, de úgy látszik, hogy nem eléggé, főleg úgy, hogy jelen pillanatban igencsak ki voltam éhezve rá, nem beszélve arról, hogy az a falatnyi kis tündér ruha sem bíz sokat a képzeletre, és csak egy hajszálnyi választ el attól, hogy ne fékezzek le a kocsival, egy pár perces menet erejéig.
– Nem lenne szép, ha felkenődnék a korlátra vagy beborulnánk az árokba – jegyzem meg kissé akadozva, tekintetemet hiába próbálom az útra szegezni, ugyanis újra és újra visszakalandozik rá, igen, finoman szólva is kiéheztem rá, akartam, vad vehemens vággyal, azt akartam, hogy benne legyek, az hogy elölről vagy hátulról teljesen mindegy lett volna. – Lehet meg kellene állni? – Kérdőn nézek rá, személy szerint ezt akartam, szinte már el is képzeltem, ahogy fölém helyezkedik, testével az enyémhez simul, miközben csípőjét mozgatni kezdni egyre gyorsabban és gyorsabban.
Az már egyszer biztos, ha azt mondja, hogy álljunk meg, akkor egy kicsit én is lenyugszom, talán ő is, ha azt mondja, hogy menjünk tovább, akkor pokolian hosszú út fog rám várni – legalább is amíg van türelmem –, merthogy nem fogja ilyen könnyedén abba hagyni, az fix. Csak azért is húzni fogja az agyamat...

– Ez egész egyszerűen nevetséges – jelentem ki meglehetősen kevés érzelemmel a hangommal, ha valamit rettenetesen utáltam azaz emberi sötétség volt, amiről Shaayan barátnője is árulkodott, mert csak egy idióta tud újra és újra ugyan annak a falnak neki rohanni pontosan ugyan annak a pontnak. Szerencsére az én életemben kevés ilyen csaj van, esetleg egy-egy, aki azt gondolta, hogy abból a bizonyos estéből több is lesz, mint puszta szex, de ezek egy-két hét után – jó esetben természetesen, rosszabb esetben egy hónapig is képesek zaklatni, mire felfogják, hogy a "nem, nincs tovább" és hogy az "ez csak egy dugás volt" részeket megértik. Mondjuk szerencsére az ilyen esetek az utóbbi időben ritkábban, talán éppen azért mert mostanság csak ezzel a bájos barna csajjal időzöm. Ő egyáltalán nem beszél többet semmibe, mint kellene – persze, nem mintha nagyon tehetne így, talán éppen ezért.
– Tény, hogy ma még nem nagyon kereste a kulcsokat, így csak nem bánja, ha még egy estére távol kell maradnia tőle – jobban belegondolva lehet igaza van Shayaan-nak mégpedig azért, mert általában ilyenkor Andrew már egy másik kedvenc kocsival rohangál, amit most vett a feketepiacon jó pénzért –, amire erről függetlenül is, a legtöbb ember még így is csak csorgatja a nyálát. Aljas kis fráter, pedig ki sem nézné belőle az ember.
– Alig várom – igazából nem tudom eldönteni, hogy most ennek nagyon vagy nagyon, de nagyon örüljek, mert tényleg lelkes lettem, pedig a fejemben csak egy pillanatra született meg a kép, ahogy válogatok neki, ő pedig, mint "engedelmes kis angyal" fel is próbálja azokat, amiket rátukmálok. Persze a várakozás részt nem kifejezetten élvezném, de hát végtére is azt nem tiltja semmi, hogy leselkedjek az után, akit elkísértem, pláne, ha a külső szemlélők azt hiszik, hogy a csajom, én meg a pasija vagyok – akkor még csak nem is furcsállnák nagyon, nem mintha annyira közük lenne hozzá, hogy miért kísérgetem, de nyilván a normális emberek erre gondolnának első körben.
– Most már mindenképpen tudatni fogom veled, ha van ilyen igényem, mert érdekel a dolog – pedig nem olyan rég még valamennyire húztam a számat rajta, de most így jobban belegondolva biztos, hogy jól szórakoznék, előjátéknak meg persze elég jó lenne, még azt is hajlandó lennék elviselni, hogyha viszonylag sokáig nyúlna.
Nem egészen egy pillanatig meglepődve nézek rá, végül széles vigyor kúszik az arcomra. Nem mondanám, hogy ellenemre van a dolog, voltaképpen tetszik is a gondolat, hogy az ő kényének kedvének vagyok teljes mértékben kiszolgáltatva, mert lássuk be, ha ki lennék kötözve jóformán azt tehetne velem, amit csak akarna és ameddig csak akarná, pedig én nem szerettem az ágyban tétlenkedni – ez volt az egyetlen visszahúzó ok. Az biztos, hogy addig kínozna, ameddig nem könyörögnék neki, hogy engedjen már el, de benne van a pakliban, hogy még akkor sem enged el. Persze, utána vissza is kapná mindezt, szerintem úgy lenne a fair, ha egy kicsit ő is "szenvedne".
– És ha jó kis fiú lennék, akkor te lennél a rossz kislány? – Összehúzott szemekkel néztem rá, mert ha az utóbbi esetben is így lenne, akkor én mindenképpen erre voksolok, szerintem ő meg a másikra tenne egy javaslatot. Azt viszont garantálnám mindkét esetben, hogy egy jó ideig nem bírna lábra állni, ott tartanám még egy jó darabig az ágyban.
Valahol hiába sejtettem mindvégig, hogy amíg a kocsiban van, nem lehetek teljesen biztos abban, hogy a vezetőképességeim valóban olyan stabilak, mint ahogy eddig gondoltam. Persze, letettem a jogsit, jól is vezettem, de azért egy versenyautó pilótájának nem valószínű, hogy elmennék, ahhoz azért már kell némi tehetség azon kívül, hogy el tudjuk fordítani a kormányt.
– Jó, igazad van, de én betegekre gondoltam. – Az orvosok valószínűleg szeretnek oda járni, hiszen ezt a hivatást választották maguknak, amely mellett feltehetőleg egy életre el is kötelezték magukat, legalább is ha minden úgy működik, hogy ők akarták, akkor így van. A nővéreknek már egy kicsit más a dolguk, mert bár ők kevesebb fizetést kapnak. Én sem különösebben kedvelem a kórházakat, de van amikor muszáj egy-egy rutin vizsgálat végtére is soha nem árt, jobb a dolgokat előbb megtudni, mint később.
Szúrós tekintettel nézek rá, miközben elküldöm már most a bús fenébe, sajnálatos módon nagyon is tisztában van azzal, hogy hol, hova és hogyan kell nyúlnia ahhoz, hogy bizonyos hangokat röpke pár másodperc alatt kicsaljon belőlem – erre persze jócskán rá segítettem én magam is, ahogy elképzeltem abban a szexi nővér hacukában vagy ahogy kikötöz és leszop.
Gúnyosan elmosolyodom, mikor meghallom a reakcióját.
– Figyeljek az útra? Persze, mert rohadt könnyű úgy, hogy ha valakinek a keze letévedt a térképről – ráadásul én nem engedhetem el se a kormányt, se a sebváltót, az előbbit azért nem, mert ugyan most az út egyenes, de bármikor jöhet egy kanyar, az utóbbit pedig azért nem, mert arra is bármikor szükségem lehet, meg aztán mindkettő kell ahhoz, hogy valamibe kapaszkodjak.
A kurva életbe! Mordulok fel magamban, persze, miért is lepődöm meg? De egy pillanatra sem állítom meg a kocsit, akaratlanul is, de keményebben nyomtam a gázpedált. Amikor már kezdtem egy kicsit megnyugodni, hogy nem szándékszik semmit tenni, ami esetleg betéríthetne az árokba, pontosan akkor döntött úgy, hogy kioldja a nadrágom övét, majd egy határozott mozdulattal be is nyúl, minek eredményeként a levegő bent akad a tüdőmbe.
Igyekszem a tőlem telhető legnagyobb koncentrációval arra a kibaszott kormányra koncentrálni az úttal együtt, de meglehetősen nehéz ügy, úgy hogy kezével kényezteti a farkamat, én meg idióta módon arra is gondolok, hogy először hátulról vagy elölről hatoljak majd belé, keményen vagy lassan...

– Ó, dehogy nem élvezem, édesem – sóhajtok fel kissé ábrándosan, magamban pedig arra gondolva, hogy túlságosan is szeretem, amit csinál vagy ahogyan csinálja, szinte megveszek azért, hogy csinálja és talán éppen ez az egyik legnagyobb probléma, hogy tök mindegy hogy hol, milyen körülmények között, ha akarnék sem tudnék neki nagyon ellenállni – természetesen nem mintha ennek érdekében eddig bármikor is különösebb erőfeszítéseket tettem volna, mert lássuk be, hogy nem erőltettem magam most sem halálra azért, hogy elvegye a kezét a dákómról, mégpedig azért, mert roppantul élveztem. Mi tagadás, annak ellenére, hogy "kissé" életveszélyes játszani azzal, hogy egy viszonylag gyorsan száguldó járműben kielégítse a másikat ezzel megkockáztatva egy esetleges balesetet, valahol mégis iszonyat szexi volt, ami csak rátett egy lapáttal. – Különben is, elég nehéz lenne letagadni a nyilvánvalót – egy futó pillantás erejéig lepillantok a lábam közé, azt hiszem ezt jelenleg elég nehéz lenne letagadni, majd utána már nagyobb lenne az esélyem, most azonban az ő javára egy-null.
Fejemet a fejtámlának feszítem, ha így halad tovább a dolog, akkor ez a nő több, mint valószínű, hogy pillanatokon belül meg fog őrjíteni, úgy hogy nekem jelenleg még csak egy ütőkepés dolog sincs a kezemben, ugyanis mindkettő foglalt és az útra is kell figyelnem – azt hiszem ez már egy férfitől így is sok, legalább is ha azt az elvet követjük, hogy a legtöbb nő szerint a férfi egy dologra tud koncentrálni. Hülyeség. Két dologra általában még mi is tudunk, azért ennyire egysíkúak még nem vagyunk.
– Abba ne merd hagyni – több, mint valószínű, hogy akkor itt lelném meg a halálomat, egyáltalán nem akartam, hogy abba hagyja, ha már elkezdte, akkor fejezze is be! Mocskosul utálom, hogy a kocsik nem képesek még önműködésre, hogy maguktól találjanak el bizonyos helyekre, ők vezessenek, ők váltsanak, mert akkor most fognám őt és hátra rángatnám, hogy én is szabadon mozoghassak, ehelyett csak élvezem minden egyes lágy érintését.
– Gonosz némber vagy ugye tudod? – Vonom kérdőre fojtott hangon, ugyanis már a beszéd is meglehetősen nehezemre esik, a váltót tartó kezet kissé felemelem, majd végig simítok combjának belső felén, végül vissza teszem a mancsomat arra a helyre, ahol alig pár másodperccel ezelőttig időzött. Sajnos ez a kis érintés nem volt túl sok, még mindig többet akartam, ráfeküdni, magamra húzni, olyan mindegy volt, melyik lenne végeredményben, csak a testének közelségét akartam érezni, lehetőleg ruha nélkül.
S ahogy megpillantom a kórházat a távolból nem tudom eldönteni, hogy örüljek-e vagy sem. Az előbbi annyiból lenne célszerű, mert akkor feltehetőleg egy ideig abba hagyná az aljas kínzását, ami konkrétan úgymond ellenem irányul, az utóbbi viszont pontosan azért gáz, amit ő is mondott, mert lássuk be, hogy azért így elég kellemetlen emberek közé menni, tisztára mintha valami merevedési zavarom lenne, azért az nem hiányzik egy pillanatra sem, hogy a nővérek ezt gondolják, főként, mert ilyen problémáim egyáltalán nincsenek, még csak hírből sem ismertem őket soha.
Lazán megtehettem volna, hogy arrébb húzódom tőle egy kicsit, azonban valahogy nem volt ehhez most sem kellő akaratom – pedig most már igazán rám fért volna valamilyen önkontroll, de ebben a helyzetben legjobb esetben is csak egy meleg tudott volna ellenállni.
– Majd valamelyik nővér talán könnyít a bajomon – jegyzem meg cinikusan, na persze, mintha az itteni szent segítőkész nők, annyira bemertek volna vállalni ilyet, ez csak a filmekben létezik, hogy egy nővér ilyen kis dögös, a valóságban ezt a határt senki nem merte volna átlépni, esetleg akkor, hogyha jó sok pénzt fizetnek az illetőnek.
Magamban megállapítom, hogy tökéletesen jó irányban halad afelé az ártatlan viselkedésével, hogy fogjam a csinos kis nyakát és csak úgy szimplán jókedvből megfojtsam itt a kórház parkolójában, ahova idő közben elértünk. Szinte sugárzott róla, hogy bosszantóan élvezi a helyzetet, magamban már el is vetettem azt, hogy ő kötözzön ki engem, ezek után minimum azt érdemli, hogy ő legyen előttem kiterítve és, hogy az én kényemnek, kedvemnek legyen kiszolgáltatva.
Én még egy pár percig a kocsiban maradtam miután kiszállt, nem mintha ez olyan hű de sokat segített volna, ha meg ülök és várom a csodát, akkor mindenképpen itt maradnánk egy ideig, sajnos olyan nagy tárgy sincs nálam, amivel esetleg eltakarhatnám... Monoton, kissé nehézkes mozdulatokkal szállok ki a kocsiból, egy pillanatra meg is kell, hogy kapaszkodjak a tetejében, mert úgy éreztem, hogy a lábaim nem biztosítanak kellő tartást, miért is tennék? Mert majd szét durranok? Ugyan, szenvedjen csak az a szerencsétlen, ha már a csaj így megszopatta.
Igyekszem valahogy úgy tartózkodni, hogy egy kicsit mögötte haladjak, szerencsére nincsenek túl sokan – voltaképpen csak pár lélek rohangál jobbra-balra, azok is többet között csak nővérek, bár... hamar lehervasztotta a kedvemet, hogy ezek közül egyiket sem jelölném arra, hogy rosszaságokat csináljon velem, az egyik túlságosan öreg volt a másik pedig egyszerűen nem jött be, szóval szép reményem hamar semmivé foszlott... Ami abból a szempontból is remek, hogy nem egészen olyan ruhájuk van, mint amilyet én elképzeltem.
– Remélem neked nem ilyen ruhád van, mert ez eléggé... kiábrándító – újonnan végig pillantok egy mellettünk elhaladó alacsonyabb nővéren, aki egy doktor kíséretében mutogatott valamit, valamint elég hangosan beszélt, ahhoz, hogy az egész folyosó kristálytisztán értse minden egyes mondatát.
Miután bejelentkeztem a röntgenre a nő unott hangon küldött fel a harmadik emeletre, és hogy várjak a soromra, majd megnéznek, ebből már nem vettem le túl sok jót, így a lift felé vettük az irányt, de egy hirtelen mozdulattal álltam meg, majd húztam vissza őt is. Végül is a harmadik amúgy sincsen túlságosan messze, így a lépcsőkön sem tart sokáig felmenni.
– A kocsiban nagyon, de nagyon elemedben voltál – jegyzem meg most már jobb kedvűen, mint mikor elindultunk a járműtől, végtére is mond mindkét kezem teljesen szabad, ha nagyon akarnám, elég lenne csak odarántani az ajtóhoz, miközben valamilyen szinten ügyeljek arra, ha esetleg tiltakozna, akkor ne üssön oldalba, mert akkor azért legyilkolná a bulit. – Szívesen megkóstolnálak – lehajolok a füléhez, miközben egy kicsit közelebb húzom magamhoz, kezemmel szinte szemtelenül simítok végig derekán, fenekén és combján. Azt akartam, hogy ő rángasson be a lépcsőkhöz.

Arcomon szinte tökéletes önelégültséggel hagytam, hogy berángasson maga után a kórház lépcsőházába, ami azt leszámítva, hogy itt egyik fal sem volt üveggel kirakva, tökéletesen ugyan olyan volt mint az épület többi része a hófehér falakkal és az ocsmány színű szürke lépcsőkkel – na és persze az sem elhanyagolható tény, hogy itt egyáltalán nem lézengett egyetlen egy ember sem, rajtunk kívül, azonban minden bizonnyal még idejében meghallanánk az ajtó nyitódását illetve csukódását, s talán idejében össze tudnánk magunkat szedni – hangsúlyozom: talán, mondjuk engem különösebben nem érdekelne, ha rajta kapnának, ugyanis nem valószínű, hogy egy éppen egymást mélyen faló párhoz bárki is oda mennek, akiket nem mellesleg túlságosan is intim helyzetben kapna le a betolakodó.
A gondolat mosolyt csal az arcomra, mert kíváncsi lettem volna annak az illetőnek a fejére, aki véletlenszerűen rajtakapna minket, az biztos, hogy fülig pirulna az első megdöbbenés után, végtére is, ha úgy vesszük, ez lenne az első reakciója egy normális embernek, utána pedig az, hogy minél hamarabb kerüljön ki a szituációból, hogy elspurizhasson a másik irányba – ez után több, mint valószínű, hogy soha az életben nem használná a lépcsőt, maradna inkább a lift mellett, ha prűd az illető, ha olyan mint én, akkor nem valószínű, mondjuk nem mintha olyan gyakran lépcsőznék, ha van lift, de a három emelet kevés lett volna egy gyors menet lezavarásához, kivéve, ha valaki egészen véletlenül megnyomja a vészgombot.
Legalább olyan látszólagos nyugalommal hagyom, hogy a falnak toljon, mint ahogy berángatott ide – mint ahogy általában, most sem állt komolyabb szándékomban tiltakozni, főként, mert tudtam, hogy most be fogja fejezni, amit a kocsiban el kezdett; helyesbítek: be kell fejeznie, ha esetleg nem akarná, akkor ezt a problémát is lehet orvosolni, így vagy úgy. Ahogy kezével ismét a farkamhoz ér testem egy pillanatra jólesően megfeszül az izgalomtól, hogy most már tuti nem hagyja abba – legalább is nem ilyen hosszú ideig, mint ahogyan most tette, nem is tudom pontosan mikor, de kezem a derekára csúszott azonban, mikor ellépett, majd a lépcső felé indult hagytam, hogy magam mellé hulljon, a falnak dőlve, éhes tekintettel követtem minden egyes mozdulatát, ahogy feljebb lépdelt a lépcsőn szoknyája szélét pedig lassan – de rohadt lassan – húzta csak feljebb. Tekintetem nem egyszer siklott végig formás hosszú lábain, bármelyik nő megirigyelhetné emellett pedig minden pasi közéjük akarna feküdni, végtére is egy formás comb csinos fenékkel párosítva kit ne izgatna fel? Legyen akár öreg vagy fiatal, nő vagy férfi, teljesen mindegy lett volna, mert így vagy úgy, de felhergelt volna mindenkit vagy csupán én vagyok olyan eszement hogy mohó vággyal vágyakozom utána, ami tulajdonképpen nem lehet az enyém, mert ez csak szimpla szex. Annak kell lennie!
Lerázom magamról a nyomasztó gondolatokat.
Mélyen szívom be a levegőt, mintha ezzel bármennyire is képes lennék megkönnyíteni saját dolgomat, de egyáltalán nem, ez csak hiú ábránd, ugyan úgy forr ereimben a vér, tűzként égetve fel testem minden egyes porcikáját.
– Örülök, ha jelen pillanatban képes vagyok egy épp eszű gondolatot összetenni. – Valóban viszonylag nagy koncentráció kellett, ahhoz viszont már feleannyi sem, hogy ellökjem magam a faltól, majd lassan induljak el fel, nem akartam elsietni, ha én tudok várni, ő is tud. Végül előtte álltam meg, egyik kezemmel a feje mellett támaszkodtam meg, miközben gyorsan végig gondoltam, hogy mit is kellene vele egészen pontosan csinálnom. Kér verzió állt fent. Az egyik az, hogy lehetek egy mocskos önző disznó és minden gondolkozás nélkül kigombolom a gatyámat, nem törődve azzal, hogy ő akarja-e vagy sem leszopatom magamat –, amit már a rövid kocsiút alatt kellett volna megtennem. Valószínű, hogy ez lett volna a mai napon az én legjobb ötletem, de végül úgy gondoltam, mivel a kocsiban, ő is jól elszórakozott velem, hát most visszakapja, többszörösen.
Jelen pillanatban a legnagyobb bajom az volt, hogy bizonyos mozdulatokat az oldalam nem valószínű, hogy tolerált volna, de még ezzel sem voltam hajlandó igazán foglalkozni, lehet nem ártana, de egy ilyen alkalmat sem szabad elhalasztani, ha valami történik, akkor úgy kellett nekem.
Esküszöm, hogy akartam volna mondani valamit, de nem ment, hevesen a hajába túrva rántottam magamhoz, miközben olyan közel léptem hozzá, hogy szinte a falnak passzíroztam, lassan indultam el lefelé a nyaka vonalába, vállait sem hagytam ki, így egy kissé félre húztam az anyagot, miközben egyik kezem szabad útra tévedt, kezdetben csak az oldalát simogattam, majd rátaláltam egyik mellére, amit finoman masszírozni kezdtem, míg másik kezemmel végig simítottam combja belső felén, nőiességéhez elérve nem különösebben foglalkoztam a tangájával, azon keresztül szinte alig érintve húztam végig ujjaimat, újra és újra.
Hirtelen léptem el tőle, gonosz mosoly ült az arcomon.
– Lesz ez még ennél jobb is, édesem – a lépcső felé fordítottam, majd finom erőszakkal löktem le rá, aztán pedig szinte teljesen elé letérdeltem hozzá. – El sem tudod képzelni mennyi ötletem van, hogy mit kezdhetnék veled, de sajnos időszűkében vagyunk, úgyhogy egy kissé meg kell pörgetni a dolgokat. – Sajnáltam, hogy nem otthon vagyunk vagy valami más helyen, ahol több időnk lett volna az előjátékra, amit a részéről már lerendezett és nem fogom elkövetni még egyszer ugyan azt a bakit, hogy magam mellé ültetem a kocsiba – mondjuk fogalmam sincsen hogy hova tehetném, a csomagtartót leszámítva, hogy kényelmesen vezessek, mindez azonban most csak fölösleges gondolkozás, rá kell koncentrálnom, parancsolok magamra.
Kezem felcsúszik a combján egészen a tangájáig, amit gondolkodás nélkül rángatok le róla. Nem különösebben foglalkozom azzal, hogy elszakad-e vagy sem, nem különösebben érdekel, legfeljebb veszek neki egy másikat – végtére is ha úgy vesszük, van egy közös bevásárlásunk együtt, legalább is fehérnemű téren mindenképpen.
Kezeimmel szétveszítem a lábát, miközben kényelmesen közéjük helyezkedem, nem hiszem hogy különösebben zavarná ez a mozdulat. Mielőtt lábai közé hajolnék egy pillanat erejéig a szemébe nézek, ajkaimmal lassan csókoltam végig combjának belső felét, néha egy kicsit bele is haraptam, de igyekeztem a lehető leglassabban haladni, hogy halljam a hangját. Mielőtt a lába közötti gyönyörforráshoz értem volna lefogtam a derekát, ugyanis nem szerettem volna, ha nagyon mocorog, majd lassan végignyaltam nyelvemmel a nőiességén, szabad kezem segítségével lassan kezdtem dörzsölni csiklóját, miközben nem csak őt, de magamat is egyenesen a pokolba átkoztam, hiába próbáltam kizárni a hangját, ez nem ment túlságosan nagy sikerrel, voltaképpen elég gyatrán ment.
Egyre sűrűbb sóhajai betöltötték a folyosót, már szinte ösztönösen éreztem meg, mikor éri el az orgazmus szélét, ekkor felegyenesedtem, majd felálltam.
– Kölcsön kenyér visszajár, édesem – elégedett léptekkel indultam el a harmadik emelet felé – ne kelljen rád túl sokat várni, még programod van az estére – fordultam vissza a fentebb lévő fordulóból. Mi tagadás, rohadtul megvoltam elégedve magammal.

# 1052

Szinte tálcán kínálja fel magát, még a fejét is félre dönti, hogy végig tudjam csókolni, amit gond nélkül tettem meg, imádtam a selymes barna bőrét. Ahogy végig simít a hátam, szinte belebizsergek, minden egyes idegszálammal. Még annak ellenére is, hogy már teljesen hozzá vagyok préselődve, még közelebb akarom tudni magamhoz, közelebb és közelebb.
Lassan simítok végig a testén, igyekszem figyelni minden rezdülésére, s már csak abból is tudom, hogy élvezi, hogy teljesen átadja magát nekem. Csak a bugyiján keresztül érintem, de már ez annyira felhergel, hogy el sem tudom mondani, szó szerint fizikális fájdalmat okoz, pedig még csak most kezdtük, ha úgy vesszük.
Aljas módon mégis ellépek tőle, de csak azért, hogy utána a lépcsőre lökjem, nem akartam, hogy beverje semmijét, erőszakos mozdulatomnak köszönhetően mégis benne volt a pakliban, de szerencsére nem így történt. Rögtön azután miután valamennyire elhelyezkedett letérdeltem a lábai közé, immár kész tervvel a fejemben.
– Nem kell féltened édes, inkább magad miatt aggódj – kacsintok rá, persze meglehet, hogy a sokadik menet után már fog kelleni nekem is egy kis pihenő, de ha olyan jól végzi a dolgát, mint ahogy szokta, nem hiszem, hogy nagyon komoly gondok lennének – legfeljebb utána aludnék egy fél napot a másik felét pedig végig zabálnám, hogy pótoljam az elveszített energiámat, mert úgy tűnik, hogy valóban hosszú este vár ránk – ráadásul csak úgy halkan megjegyzem, hogy egy egész este, amit fél áron kapok meg tőle. Nem mintha nagyon sajnálnám rá a fizetésemet, talán ő az egyetlen prosti, akire bármikor örömmel költöm a pénzt, ha szükséges, akkor még jóval többet is, mint kellene. Nem tehetek róla, egészen egyszerűen megveszek azért, hogy benne lehessek, hogy azt csináljak vele, amit akarok, vagy amihez neki kedve van, mert én az ő bulijának sem vagyok az elrontója – csak kivételes alkalmakkor.
Egy pillanat erejéig bocsánat kérően nézek rá a tangája miatt, de gondolom sejtheti, hogy engem ez különösebben nem érdekel, ellenben vele, látszólag nem tette túlságosan jó kedvűvé, majd más azzá teszi.
Szerencsére nem tiltakozott nagyon – vagyis egyáltalán nem tiltakozott –, amikor szétnyitottam a lábát, különben sem lett volna nagyon értelme.
Szinte már az első sóhaj után úgy éreztem, hogy nem fogom tudni végig vinni, amit akartam, de tudtam, hogy meg kell csinálnom, csak azért is, hogy bosszantsam egy kicsit, főleg a kocsiban történtek miatt. Így lassan indítottam ellene hadjáratot, minden egyes négyzetcentimétert kiélveztem szinte már gyötrő lassúsággal, amikor lehajolok hogy számmal kényeztessem hangosan felnyög, én pedig nem bírom megállni, hogy egy gonosz tekintet kíséretében ne nézzek fel rá egy röpke pillanat erejéig, csak szerettem volna az arcát látni, majd újra visszahajoltam nőiességéhez, nyelvemmel lassú körkörös mozdulatokkal kényeztette, míg egyik ujjammal finoman simogattam.
Hosszú percek is eltelhettek, mikor kezével a hajamba túrt, ez volt egy extra bizonyíték, hogy számára már közel a csúcs, ekkor döntöttem el, hogy elhúzódom, majd felállok, hogy aztán egy lépcsőfordulóval feljebb menjek, ahol megálltam.
– Dehogynem – komoly tekintettel nézek rá, élvezettel nézem, ahogy össze szedi magát, mit ne mondjak, nincs is ennél sokkal szebb látvány, főleg, amikor lehajol, most egy pillanatra valóban megláttam, hogy nem hagytam elmenni, de lesz még rá alkalom az este folyamán, nem is egy.
– Igen, ezt egy párszor már hallottam – sűrűn bólogatni kezdtem, tekintetemet le se vettem a falról, nem voltam képes elmozdulni a helyemről, hiába tudtam, hogy most "menekülőre kellene fogni", mert újra megkapom a magamét.
Egészen addig derűs jó kedvvel figyeltem, míg nem a falnak tolt, ahogy nyelve végig siklik a nyakamon, kezemmel megtámasztom magam a falon, mikor pedig megmarkolja a még mindig merev farkamat, majd mozgatni kezdi rajta a kezét, felnyögök, nem fogtam különösebben vissza magam, ahogy kezemet a mellére teszi, rögtön reagálok rá, egy kicsit megmarkolom, egyik ujjamat körkörösen kezdem rajta mozgatni.
Persze, hogy bosszút akar állni, mert előbb csúfosan ott hagytam, miközben alig kellett hozzá, hogy elmenjen, elég lett volna egy két másodperc.
– Szóval így állunk, még van majd két emelet és fél emelet – rögtön utána is indulok, kettesével szedve a lépcsőt, hogy tutira utol érjem mielőtt még szépen nyugodtan felcaplat az emeletre.
Fogalmam sincs, hogy hányadik emelet között kapom el, de amint elkapom, megpördítem, majd magamhoz rántom, hogy forrón csókoljam meg, nem érdekel, ha nem csókol vissza. A lépcsőkorlátnak tolom, majd egy gyors rántással fordítom meg, azt hiszem ez a vége az előjátéknak, nincsen több türelmem, hiába élveztem ezt a kis játékot, azért álló farokkal mégsem mehetek be a vizsgálatra.
– Kapaszkodj bébi, nem akarom, hogy leess – suttogom a fülébe, miközben remegő kezekkel próbálom kicsatolni az övemet, amint sikeresen elvégeztem ezt a hadműveletet – ami most meglehetősen komoly feladatnak bizonyult. Sietősen tűrtem fel a derekáig a ruhát, mivel tangája már nem volt, nem volt túl sok minden, ami esetleg megállított volna, mégsem hatoltam rögtön belé.
Lábát feltettem a korlátra, hogy jó nagy terpeszben legyen, csípőtét átfogva kezdtem újra el, amit a lépcsőn befejeztem, nedves volt, és roppantul izgató.
Mikor nem bírtam tovább szabad kezemmel, amely eddig szabad úton járt-kelt, megfogtam a lábam között meredező hímtagomat, majd egy kemény határozott mozdulattal hatoltam belé, fejemet egy kissé hátra hajtottam, miközben elégedetten felnyögtem. Igen, ez az amire vártam, mióta megláttam ma.
Kezem, amely a csiklóján körözött eddig, lassan elindult felfelé, míg nem elértem a nyakát, amit megragadtam, majd hátra feszítettem, hogy a fülébe tudjak suttogni.
– Remélem most már nem haragszol annyira – végignyalom a fülét, majd beleharapok, mint ahogyan ő is szokta.
Másik kezemmel szorosan a korlátot markoltam, szinte annyira, hogy ízületeim is elfehéredtek, mialatt mozgásom egyre gyorsabb és gyorsabb lett. Ezek után kizárt, hogy zokon vegye, hogy előbb ott hagytam, mert lássuk be, hogy most már nem fogom csak úgy csapot papot itt hagyni, mert abba már még én is teljesen beleőrülnék, eddig is éppen elég kemény feladat volt visszafognom magam...

[You must be registered and logged in to see this link.] # 929

Tekintetem rögtön a szájára téved, amikor megnyalja, akaratlanul is megismétlem a mozdulatot, mondatával halvány mosolyt csal az arcomra, végtére is lássuk be, hogy én is, mint ahogyan a legtöbb férfi kifejezetten élvezni tudta, ha a nő a szájával kényezteti azon a bizonyos ponton, én pedig a kocsiban sem vágytam másra, csak erre.
– Sürgetni fogom a dolgot – kacsintok rá célozva a vizsgálatra, ugyanis most már nemhogy egy perccel többet nem akartam itt tölteni, hanem mihamarabb akartam kijutni innen. Mindenesetre nem filozofáltam túlságosan sokáig, rögtön utána indultam, majd a harmadik emeleten beléptünk a folyosóra, ami – a kórházakra jellemzően – szintén fehéres áranyalatú volt, csak a sárgás színű lámpa fénye, miatt tűnt kissé sárgásnak az egész helyiség, elhúztam a számat, itt még inkább belepte a helységet az a szokásos szag, a feljárón ehhez képest egyáltalán nem is lehetett érezni, most viszont meglehetősen zavart – mondjuk lehet azért, mert eddig nagyon alkalmam sem volt erre figyelni, főképpen mert Shayaan parfüme elnyomta az illatok nagy részét, legalább is ha a közelében álltam mindenképpen.
Fintorra húztam a számat, miközben tekintetemmel rögtön keresni kezdtem a röntgent, azonban ezen a részen nem találtuk meg, már nem is emlékszem pontosan, hogy mit mondott a nő, hogy merre is kellene menjünk.
Kezem Shayaan derekára csúszott így megindítva őt is, hogy megkeressük a rendelő pontos helyét, közben nem igazán bírtam megállni, hogy kezem ne csússzon lejjebb, néha, majd vissza a helyére, végül az egyik ajtó előtt álltunk meg, amire nagy betűkkel ki volt írva, hogy "röntgen".
– Csak sikerült felérnünk – jegyeztem meg meglehetősen jókedvűen, nem is tudom pontosan, hogy mennyi ideig tartott, de nyilvánvalóan jóval tovább, mintha lifttel jöttünk volna felfelé.
A székek felé fordulok, majd mindketten leülök rá, lehet be kellene kopognom, hogy van-e bent valaki, de ahogyan hallani lehetett a bentről szűrődő hangokból, úgy sejtettem, hogy bizony időzik odabent más is a nővéreken kívül, ezen persze semmi meglepő sincsen, ugyanis ez egy kórház, ahol az éjszakai nőverek melóznak, akik persze közel sem olyanok, mint ahogyan én megpróbáltam nem is olyan régen elképzelni, a többségük öreg volt már és meglehetősen vén, egyszóval az eddig látottak alapján csak a felnőtt filmekben vannak dögös ápolónők – na meg persze, ha valamelyik pasi így kívánja vagy a barátnőjétől vagy a prostijától.
Egy pillanatra Shayaanra néztem, majd tekintetemet újra az ajtóra szegeztem, mintha csak szuggerálni akartam volna, hogy mihamarabb kijöjjön a bent lévő személy, reményeim szerint – és ha az emlékezetem nem tart sokáig – egy röntgen nem tart túlságosan sokáig, legalább is nálam nem szokott, a várakozás a papírra, már annál inkább.
Kezemet a mellettem ülő csaj lábára csúsztattam, ujjaimmal finoman cirógatni kezdtem, rajta gondolkoztam, de soha nem voltam képes egyről a kettőre jutni vele kapcsolatban – nem mintha a kiváló emberismeretemről lennék híres, mert ebben ritka szar vagyok. Mindenesetre Shayaant valahogy még kiismerni is képtelen voltam, folyton változik, nem tudom mikor mire gondol, az ő esetében ez pedig kurvára zavar minden alkalommal, szinte kedvem lett volna ilyenkor megfojtani.
Hirtelen kinyílt a röntgen ajtaja, egy kis srác jött ki az édesanyjával, nem sokkal mögöttük pedig egy szigorú külsejű nővér, aki minden bizonnyal nem igazán ismerhette a tréfát vagy egész nap a citromot nyalogatja.
– Anyám, de jó hogy nem álló farokkal kell bemennem... főleg ha ő is lesz bent... – súgtam oda a lánynak, miközben türelmetlenül vártam, hogy vajon mondják-e a nevemet.
A nő körbenézett, amikor kettőnkön megakadt a tekintete rosszallóan felsóhajtott, majd a papírjára nézett.
– Maga Mr. Hawkins? – A hangja se volt sokkal szebb a külsejénél, mintha dörzsölőpapírt csiszoltak volna, szinte a hideg kirázott és bántotta a fülemet.
Bele se merek gondolni, ha komolyan úgy kellett volna bemennem, ahogy imént mondtam, azt hiszem, hogy merevedési zavarosnak is titulált volna, márpedig ennek még csak a gondolata sem tetszett.
– Igen – válaszoltam végül, mikor észbe kaptam, hogy még mindig nem nyögtem ki egyetlen választ sem.
– Akkor jöjjön... vagy jöjjenek – tette utólag hozzá megvető hangsúllyal, mikor a mellettem ülőre pillantott, szinte látszott, hogy a vénasszonynak már meg is volt a véleménye mindkettőnkről, ez jellemző manapság errefelé.
– Bejössz vagy maradsz? – fordultam felé felvont szemöldökkel miután felálltam, természetesen a nővér egy tapodtat sem mozdított egészen addig az ajtóból, amíg be nem léptem a kis helyiségbe, ahol rögtön utasítást adott, hogy vegyem le a felsőmet, majd betessékelt a másik helyiségbe és a szerkezet elé állított, aztán kiment és becsukta maga mögött az ajtót, onnantól kezdve pedig csak a hangszórón jelezte, hogy hogyan kellene fordulnom, amikor végeztünk egész egyszerűen csak benyitott az ajtón, majd parancsba adta, hogy öltözzek fel. Gyorsan magamra kaptam a felsőmet, majd a nővér kezembe nyomott pár papírt és újabb utasítást adott, hogy hova is menjünk...
Hurrá... húztam el rosszallóan a számat.
– Gyere, lejjebb kell mennünk két szinttel – intettem a fejemmel, majd rögtön a luft felé is vettem az irányt.
Feldühített az a nő, nem is kicsit, legalább is az, hogy milyen lekezelő hangon kezelt mindkettőnket.

A zárt sötét röntgen szobából kilépve megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy végre megszabadultam attól az átkozott nőszemélytől, aki még az ablak mögül is fojtogatott a jelenlétével, az már egyszer biztos, hogy ő sem fogja megnyerni a kedves nővérek címét – eléggé az utolsó helyen pályázhat, mert elég kevés nővér van, aki ilyen lekezelően bánik a betegekkel, ezt valahogy soha nem viseltem jól, de nem voltam abban a kedvező helyzetben, hogy az illető férfi legyen, mert akkor nem hagytam volna szó nélkül ezt a fajta modort és bár én sem vagyok egy szent, de én legalább valamennyire jól tudom titkolni, ő még csak meg sem próbálta.
– Gondolom, egy hozzá jobban értő orvosnak is meg kell néznie, hogy minden rendben van-e – vállat rántok, hiába voltam már egy jó pár alkalommal a kórházban, az én látogatásaim valahogy soha nem úgy alakultak, mint a legtöbb normális emberé, ugyanis a rutinvizsgálatokról rendszerint valamilyen oknál fogva kések – persze, ez nem meglepő, mert lássuk be, hogy nem én vagyok a tökéletesség mintapéldája, sőt... hajlamos vagyok a késésre, az okok most nem feltétlenül lényegesek. Több alkalommal hoztak már be hordágyon, egy-egy csúnyább bunyó alkalmával, végtére is, ha az ember rosszkor van rossz helyen ennek nem kell véletlennek lennie – pláne, ha az ember olyanokkal balhézik össze, akiknek jóval nagyobb hatalma van, mint mondjuk nekem – aki csak egy kis ebihal Las Vegas sötét utcáin. Hát ja, elég gyakran kerülök gázos helyzetbe mi tagadás, ráadásul még élvezem is, mellesleg nem kicsit. – Meg gondolom bekötözi – teszem még hozzá, mikor a lift felért az emeletre, ami nem mellesleg meglehetősen csiga lassúsággal mozgott, ennyi idő alatt, akár le is zavarhattuk volna azt a bizonyos menetet a három emelet között. – Fogalmam sincsen, én is mennék már – húzom el a számat, hiába hogy még nem vagyunk időszűkében, de tény, hogy a holnap hamarabb eljön, mint ahogy mi azt szeretnénk, viszont ezzel a tempóval hajnalra sem érünk haza – ki tudja, még a dokinál mennyit kell várni, ki tudja mennyien várnak még odalent...
– Nem, nyugodtan menj ki, a kocsinál várj meg – mondom, miközben a zsebem mélyéről előkaparom a kulcsot – tessék, szállj be addig – a kezébe adom a kulcsot, majd kiszállok a liftből, ami megállt az első emeleten, a doktor rendelője felé vettem az irányt, a lehető leggyorsabban akartam végezni.
Végül is nem kellett olyan sokat várakoznom odakint, talán egy tizenöt, húsz percet kellett várnom, mire bevonulhattam, ahol a doktor elmondta, hogy két bordám megrepedt, de csak egy kicsit, talán azért érzem alig a fájdalmat, pedig az ember azt gondolná, ha ráveti magát egy majd nyolcvan, százkilós ember, akkor azért ennél több bajomnak kellett volna lennie, legalább is, ha a szokásos logikát követjük. A doktor éppen eleget faggatózott ahhoz, hogy ő maga is kikövetkeztesse, hogy mibe is keveredtem bele, az oldalamon lévő ütésnyomok, amik mostanra már be is kékültek, valamint a hátamon lévő sérülések a földön hempergéstől. A doktor lényegében azzal elengedett, hogy egy ideig kíméljem magamat, és ne csináljak semmilyen megerőltető mozgást – erre persze magamban elmosolyodtam, mert egy megerőltető este elé nézek a világ egyik legjobb nőjével...
Megráztam a fejemet, ideje lenne még jobban a fejbe verni, hogy Shayaan csak egy útszéli nő, aki a kuncsaftok kérésére bármit megtesz nekik – bizonyos kereteken belül gondolom, nem tudom mennyire bevállalós, végtére is én nem fantáziálgatok, csak néha napján, vele csak szimplán szeretem eltölteni az időmet. Pontosan nem is lehetne ezt megfogalmazni, hogy mi is ez.
Észre sem vettem, de a lábaim egyenesen a kocsi felé vittek ez alatt a rövid idő alatt, a lépcsőn jöttem, ahol szinte végig vigyorognom kellett... Zseniális. Egy kórházban, de élménynek elég jó volt, mi tagadás.
– A doki azt mondta, hogy nem ártana, ha nem csinálnék semmi megerőltető mozgást – még szinte be se ültem a kocsiba, már belekezdtem a mondandómba, szerencsére volt olyan rendes, hogy a kulcsot betette már a helyére, így ezzel már nem kellett foglalkoznom, csak haza akartam érni, hogy együnk, igyunk és szexeljünk – legalább is valami ilyesmi programot terveztem személy szerint. – Úgyhogy, a te kényednek kedvednek leszek kiszolgáltatva – elvigyorodom, ugyanis volt egy ígérete, amit amúgy sem tudtam kiverni a fejemből, nem mintha nagyon ki akartam volna...
– Múltkor meséltél arról a munkáról, felvettek végül? – fordultam felé egy kicsit, igazán kíváncsi voltam, bár persze... sejtettem, hogy milyen választ fogok hallani.

Amint a doktor elengedett a szokásos, ámde teljesen fölösleges jótanácsaival, amilyen gyorsan csak tudtam a lifthez siettem, ugyanis valahogy mára nekem sem volt gyomrom elviselni hosszú távon ezt az orrfacsaró kórház szagot, amit a liftben is ugyan úgy lehetett érezni, semmivel sem lett jobb, ráadásul nem is rögtön a földszintre vitt, hanem még felvitt a negyedikre, ahol két fáradt nővér szállt még be, akik eggyel lejjebb szerencsére ki is szálltak, ugyanis valahogy nem voltam abban a hangulatban, hogy elviseljem az idegsítő csacsogásukat és a jókedvű kuncogásukat, amik még akkor is a fülemben kísértettek, miután a friss levegőre léptem – már amennyire itt egyáltalán tiszta lehetett a levegő.
Azonban nem toporgok egy helyben túlságosan sokat, amint eltűnt az orromból az a jellegzetes illet, rögtön az autó felé vettem az irányt, ami szerencsére ugyan ott állt, ahova én leparkoltam és a kerekei is mind megvoltak, szép lett volna, ha pár utcahuligán fogja és lekpaja a kocsiról, még mi bent vagyunk – szerencsére a kórház nem éppen az ő műfajuk –, valamint Shayaan sem gondolta úgy, hogy esetleg arrébb állna – úgy viszonylag nehezen találtam volna meg, tekintve, hogy a parkolóban nem éppen túl jók a fény viszonyok, ahogy azonban a kocsi felé közeledtem meglepődve konstatáltam magamban, hogy nem az anyós ülés mögött ül, hanem a kormány mögött.
– Nem különösebben zavar – rántom meg egy nyugodt mozdulattal a vállamat, ugyan általában szerettem vezetni – szó se róla, most is szeretnék –, de valahogy most nem volt kedvem, maximum csak egy kicsit böki a csőrömet, ugyanis valamiért mindig is nevetségenek találtam azt, ha egy csajnak kell fuvaroznia a pasit, valahogy olyan gyámoltalannak hatott ilyenkor a férfi. – Na jó, egy kicsit zavar, de ha szeretnél vezetni csak nyugodtan – javítom ki magam, nem sokkal később, bár még ez sem a tökéletes kifejezés. Mindegy, nem különösebben számít, úgyhogy az a legjobb, ha túllépünk a témán.
A kocsiba ugyan úgy szálok be, mint ahogy máskor, azt leszámatva, hogy nem kell rögtön a kulcsot a zárba helyeznem. Egyelőre nem tudom, hogy mivel fogom elfoglalni magam egész úton, de még a végén kénytelen leszek hasonló módszerekhez folyamodni, mint ahogyan ő tette nem is olyan régen, azonban erőt véve magamon, a saját térfelemen tartom a kezemet, nem is emlékszem, hogy mikor ültem utoljára az anyós ülésen, mint ahogyan arra sem, hogy ez ilyen rettenetesen unalmas, amire vezetés közben is hajlamos voltam, nem hgoy ha még azzal sem tudom magam lekötni.
– Nem lenne olyan könnyű feladatod – jelentem ki, közölve vele a tényt, valóban nem hagynám neki olyan egyszerűen, de persze valamilyen szinten igyekeznék legyőzhető maradni, végtére is azért mégis csak izgatja a gondolat a fantáziámat, hogy vajon mit csinálna velem ebben a helyzetben, minden bizonnyal nem úsznám meg úgy, mint a kocsiban, főleg hogy még csak tiltakozni sem tudnék ellene azon kívül, hogy ficánkolok – bár én szívem szerint inább fordított helyzetben képzelném el – kissé ábrándosan vigyorodom el, végtére is engem pedig ez érdekelt jobban. Meg aztán... Szerencsére tisztában vagyok azzal, hogy nem éppen az a fajta, aki könyörög ilyen helyzetben, viszont a kiktözős helyzetben minden bizonnyal egy idő után betelne nála is az a bizonyos pohár és csak kinyögné, utána pedig mindenképpen megkapná, amire a teste vágyik.
Végül úgy gondoltam, hogy rákérdezek, hogy mi van azzal a melóval, amit a legutóbb említett, most van egy kis alkalmunk... beszélgetni? Istenem! Azaz igazság, hogy nekünk kettőnknek nem igazán kellene beszélgetnünk, maximum a pénzről valamint a következő alkalommal, lássuk be, hogy az elején így is működött ez a dolog, csak a szimpla szex, aztán valamikor útközben elkezdett bonyolódni, ugyanis elkezdtünk beszélgetni, aminek nem kellett volna megtörténnie... Csak dugnom kellene, fizetni neki... Én még az ő igényére is figyelek valamilyen módon, néha akratlanul is, de a lényeg, hogy az ő élvezetét, olykor a sajátom elé helyezem, ami lássuk be, hogy ebben a kapcsolatban nem teljesen kóser.
– Nem tudják elképzelni, hogy mit veszítenek – szalad ki hirtelen a számon, ami miatt legszívesebben magam már most felképelném, mert ez eléggé úgy jött ki, hogy ha esetleg megtenné nekik azt, amit nekem is szokott, akkor még annál is hamarabb kapna melót, minthogy befestetné a haját szőkére, ami valljuk be, hogy nem hinném, hogy az ő színe volna, mindenesetre tény, hogy... ha megtenné, akkor valószínűleg az első körben megkapná az állást, ez a gondolat sajnos viszont ki is ül az arcomra, ha akarnám sem tudnám leplezni. Felteszem magamnak a kérdést, hogy mégis, hogy rákba lehetek vele ilyen faszfej, de nem tudok rá választ mondani.
– Nem hinném, hogy ebből a melóból nagyon lenne kiút, végtére is mit tudsz felmutatni, azon kívül, hogy remekül tudsz kefélni? – Tudom, hogy be kellene fognom a pofámat, de azt hiszem, hogy döntöttem, ennek az egésznek itt kell pontot tenni a végére, minden bizonnyal lehetne okosabban is, de ha utál legalább gyűlölettel gondol rám... mindkettőnknek ez a legjobb... – Mióta is próbálkozol már? – Szegezem neki a kérdést. – Ebben a körben élsz már egy ideje, a büdös életbe nem kerülsz ki innen.
Nehezemre esett minden egyes szót kinyögni, mintha fogóval kellett volna kiszedni belőlem, nem mellesleg egy pillanatig sem akartam ránézni, hiába, hogy nem tudom, hogy mit látnék az arcán, de éppen ettől félek, ugyanis a dühével még csak-csak együtt tudnék élni, de a csalódottságával és a fájdalmával már nem biztos, minden bizonnyal ezek kísértenének éjjel nappal... Nem akartam darabjaira törni, már megtették egy párszor, de mégis szükségét éreztem.