A Motelből...


Nevil nem aludt itthon. Ezt biztosan láttam másnap reggel, de egyáltalán nem aggódtam a tegnapi napot figyelembe véve, ugyanis mindig ezt játszotta. Felhúzza az orrát, lelép, beújít valami bigét, aztán 2-3 nap múlva előmászik nagy vigyorral a képén és szent a béke. Bíztam benne.. Most is.
Alig 8-kor csörgött a vekker és egy újabb zuhany után valami azért még motoszkált bennem. Mi van ha valami rosszul sülne el!?? Ha balul.. Ha valami félrecsúszna az egészben, nem akarok úgy megdögleni hogy Nevillel haragban váljak el még ha nem is igazán én mondtam ki a végszót.

Tíz óra volt.. a telefon a kezemben, én meg lerakva magam az ágyra pötyögni kezdtem, hosszan.. de most egyáltalán nem érdekelt.
"Nev. Elhúztam a megbeszélt helyre. Amint tudlak, értesítelek a fejleményekről. Ha nem jelentkeznék.. olyan 5 órán belül se, pakolj össze mindent, húzz el a francba, a számlaszám.." - néztem félre az éjjeliszekrényre, nem az túl nyilvánvaló. "A szekrény mögött lesz, a falon, a kép mögött. Ha bármi rosszul sülne el, vedd ki a pénzt, kaparj össze mindent aztán..." Itt rövid szünet következett talán percekig is törve a fejemet hogy ide mi is kerüljön. Aztán mégiscsak megvolt.. "Aztán vigyázz a seggedre, mert ha idő előtt találkozunk odaát.. én tuti agyonverlek!" - egy kacsintó fej, és vége. Vagy mégse.. "Szeretlek, te barom!" - sóhaj.. és itt a vége.
Küldés.. Aztán gyors törlés a menüben, a számot, amit fejből amúgy is ismerek, maga az üzenet törlése, telefon a farzsebbe, néhány dollár.. és a kulcsok.

Utolsó pillantást vetve a szobára még rendre felmértem mindent. Remélem minden rendben lesz. De ha mégse.. - sóhajtottam nagyot, aztán az ajtó halkan csukódott mögöttem, fordul a kulcs, aztán azt leadtam a recepción hogy még véletlenül se nálam legyen. Mikor átdobtam a lábam a motoron.. kormányon a kezek... csak akkor álltam meg egy pillanatra hogy utolsó levegőt vegyek. Tényleg ezt akarom?? A végszó: igen! És bár közel sem voltam legbelül ennyire határozott, de volt ott egy dolog ami sokat nyomott a latban. Egyetlen szó... Egy név: Rita.
És bár valahol nagyon jól éreztem a vesztem, mégis indult a motor, és elhajtottam a megadott cím felé.



Dél még alig múlt pár perccel, de én már messziről láttam a feliratot. Eljátszaottam a tervvel.. megyek iszok előtte még egyet, de ehhez tiszta fej kell. Nem kell hogy valami lelassítson. Ekkor merült fel a kávé lehetősége, de azután hogy mennyit bedobtam reggel, messze nem kívántam még nagyobb lendületet, ezért összeszedtem mindent ami van és rákanyarodtam a parkolóra.
Kihalt volt.. Délben errefelé sehol egy lélek, ami valahol megkönnyítette a helyzetemet, de máshol meg gyanússá tette az egészet.
A kormány gumija izzadva a tenyeremben be is céloztam az egyik helyet, és lassan gurulva be a motorral, a bejárathoz közel, indulásra készen tettem le. Soha nem lehetsz elég óvatos.. - csorogtam beljebb, amikor a szemem a klub melletti keskeny sikátorra tévedt, és valami volt ott.. VALAKI!

Nem mondom hogy sokat gondolkoztam a tényeken, a szemem mégis odaragadt egy időre. Nem tudom mit vártam.. mit akartam, talán egyszerűen csak jó volt újra látni őt.. figyelni.. Tudni hogy jól van... Hogy él! Hogy boldogul.. és BOLDOG! Mégis valami más is kiütközött a fejemben.

- Bassza meg.. - suttogtam az orrom alatt, és inkább leállítva a motort vissza, a kormányra figyeltem. Újabb sóhaj..: Helyesen cselekszem.. Azzal kihúzva a kulcsot és átemelve a lábamat a nyergen, lassú léptekkel indultam meg. Igen, pont a lány felé...

Nagyot sóhajtottam. Újra a régi stílus. Na igen, ez volt Rita.

- Neked is szia. - köszöntöttem mégis, nem mert így illik, hanem egyszerűen mert így éreztem jónak. - És kösz! - nyúltam a felém nyújtott bagóért, nem mintha annyira éheztem volna az ízre, egyszerűen csak így jött kézre. Aztán beállt a néma csönd. Nem kerülte el a figyelmem hogy nem szól egy szót sem, és valahogy nekem se akaródzott beszélni. Két idióta egymás mellett.. Pont valahogy így nézhettünk ki, de most a legkevésbé se érdekelt hogy mit látnak mások, vagy mit mondanak a seggfejek.

- Nem gond. - dünnyögtem aztán ahogy mégis beszélni kezdett, és ahogy kifújva a füstöt végigfuttattam a hátul rakodókon a szememet, úgy néz ki mégis csak figyelt valamelyest. - És itt lesz a munka? - böktem irányba fejjel, habár valahol azért biztos voltam benne hogy nem azért kértek pont engem, mert nincs aki elhordja az üvegeket, de válasz helyett újabb instrukciók, én meg.. most ő a főnök, engedtem.

- Mehetünk! - fújtam ki a végét én is dobva a csikket - De elég lesz egy szóda. Csak tiszta fejjel üzletelek. - köptem oda a végét, de hogy paranoia?? Inkább óvatosság. De ha nem volt ellenvetése, minden további szó nélkül követtem. Érdekfeszítő egy napunk lesz!

Nem tudja.. Egy darabig tébláboltam ott, de alig telhetett csak pár másodpercbe amíg aztán csak megindultam utána. Ha ő nem tudja, vajon bízhatok e a másik seggfejben?
Még akkor is ezen járt az eszem, amikor átlépkedtünk azon a pár fickón akik valahogy lelassítottak a pakolással útközben, és amikor ránéztem mit is néznek.. na igen.. nekem is odaragadt a szemem. Van ami nem változik az évek alatt.
Megköszörülve a torkomat téptem vissza magam a lényegre, vagy legalábbis ahol lennem kéne, ahogy beléptünk a félsötét folyosón, és inkább figyeltem a környéket. Most.. nem ezért vagyunk itt..

A bárban.. Mert bár volt azt meg kell hagyni.. még mindig őt követve tévedt a szemem a szőkére, aki úgy nézett mintha azt várná azonnal kipattintok egy százast, de nem igazán hatott meg. Amíg nincs fegyvere egy percig se érdekel.
Ahogy Rita behúzott a pult mögé, én megint megtorpantam. De csak egyetlen pillanat amíg felmérem a helyzetet, aztán felültem az egyik bárszékre és megkönyököltem a pulton. Üveg került elém. Meg egy pohár. Én meg csak figyeltem, hol az izzadásnak induló üveget ahogy rászorít a kezem, hol néhány pillanatra a lányt, amikor nem figyelt, hogy elölről is szemügyre vegyem. Tényleg van amin az idő se képes rontani...

- Nem tudom.. - sóhajtottam bele - De biztos valami bugyival vigasztalódott, mert egész éjjel nem jött haza. - beszéltem a víznek miközben kitöltöttem és rászorítva a pohárra kiadósat kortyoltam belőle.  

- Itt lesz a találkozó?? - fordultam aztán mégis félig el miközben letettem a poharat. Sose szerettem ha a hátam mögött nyílt a terep, és még ha most azt is súgja biztonságban vagyok, az ösztön nem alszik, na meg szeretem én magam kézben tartani a helyzetet. - Mert akkor ideje lenne elkezdeni.. - fürkésztem a terepet, egy benga állat, meg még egy.. valami árja faj szülötte, de nem ijedtem meg. Ha kéne, simán kilyukasztom a bőrüket, mégis jobb ha nem a hátam mögött vannak.

- Ne vidd túlzásba, Rita.. - fintorogtam az orrom alatt, de nem csodálkozom rajta. Volt amikor én is a legszívesebben keresztüllőném, mégse teszek elhamarkodott lépéseket.
A hely viszont pofás volt. Már amennyire ismerem az ilyesfajta helyeket, nemigen jártam tömegben az utóbbi években, mégis most zavart ez a kongó üresség. Pláne mert a hátam bevédetlen.

- Jó tudni. - fordultam vissza dünnyögve kényszeredetten, úgy tűnik van ami még nem változott. Nemcsak veszettül dögös volt még mindig, hanem ő is ismert a legjobban. Jobban mint egykor a saját anyám tette. - Oké.. és mikor? – néztem fel kérdőjellel a szemeibe, de nem mert türelmetlen vagyok egyszerűen a jelenlét.. valahogy kínos volt mellette, és még mindig nem tudtam eldönteni hogy miért is érzem ezt. Hisz a múlt.. elmúlt. Aztán mégis hirtelen változott minden.

- Rita.. a tegnappal kapcsolatban.. – kezdtem bele, de épp akkor csapódott be valaki a képbe, az egyik korábbi figura, a sikátorból, és mint aki teljesen itthon van, tapadt fel a pultra mellettem. Oké, akkor ezzel itt most végeztünk... - hallgattam el és vártam amíg újra szabaddá válik a terep. Talán.. Vagy talán pont hogy megköszönhetem hogy megakadályozott benne.

Hallgattam. Nem mert meghunyászkodtam volna, egyszerűen még mindig kényelmetlen volt a terep. A fickó nyomult, mintha ez a legnagyobb rendben lenne, én meg rohadtul nem akartam a tanúja lenni. Valamiért nem kívántam felhánytorgatni a múltbéli perceket.

Aztán mégis csak kényelmetlenül mozdultam a széken, nem mert elzsibbadtam volna, sokkal inkább szinte remegett a vérem, hogy átküldjek a fickó fején egy 9mm-est, de egy savanyú vigyor.. vissza a szemeibe, és amikor végre lelépett, talán csak akkor könnyebbültem meg. Piszok jó vagyok hidegvérben!

- Khm.. - köszörültem mégis a torkomat - látom még mindig vonzod a hímeket. - szorult a kezem a vízre, de a szemem az övéiben, és igen, más volt a kérdés, de valamiért ezt meg kellett jegyeznem. Hülyeség! Rita mindig is vitte a prímet és hozta a társaság krémjét, de mindezt most kívülről szemlélve... De hogy is volt az a kérdés...

- Nem számít. - sóhajtottam le, és elnéztem felőle. Mindegy merre. Még az se igazán érdekelt, ahogy néhány félmeztelen bige felém pillantgatva heherészett, mégis valahogy irányba vetült a szemem. Csak úgy véletlenszerűen...

- Az már igaz. - villant ki egy féleszű mosoly árnyéka a képemen, de nem igazán volt min nevetni ezért inkább felemelve a poharat a visszamaradt vizzel legurítottam a torkomon. Rita mindig is kapós volt. Nagyon! És ez mindig is büszkeséggel töltött el amikor nekiestem a wc-ben, vagy egyszerűen csak kikényszerítette hogy nekimenjek, és így visszagondolva.. élveztem azokat az éveket..
A telefoncsörgés rázott vissza a terepre. Nagy hiba.. öreg, még ha most biztonságban is vagyok elvileg.., soha nem lankadhat a figyelmem. Mégis Ritára ragadt a tekintetem ahogy egy szemvillanás alatt változott meg, és jól tudtam hogy itt az idő. Hogy mi az istent akar tőlem az a féreg!?? Hát az most majd kiderül.
Mozdulat nélkül vártam, már két talpra állva amíg szembe kerül velem, ha azt mondta, hát vezessen, mégis meglepő kérdéssel fordult a képembe.

- Komolyan azt hiszed hogy minden védelem nélkül bemegyek? - emeltem fel szemeibe a fél szemöldökömet, de a felőle jövő hatásszünet biztosított, hogy ezúttal nincs kecmec. Ki az isten az a seggfej, hogy úgy vigyázzák mint valami arab herceget?
Mivel még mindig nem volt változás és kitartásban ő teljességgel jeles, aztán csak megforgattam a szemeimet és kénytelen kelletlen felemeltem magam mellett a két kezem és belenéztem a szemeibe.

- A tiéd a megtiszteltetés.. - fintorogtam meg, de nem önmagamat féltettem - De vigyázz rájuk mert egyben akarom visszakapni őket. - utaltam a két Eagle-re ha közben megtalálta őket, nem holmi utolsó zaciban vásárolt két darab, igazi mestermunka eredménye. Mit tesznek a kapcsolatok..

Megfeszültem. Csak az első pillanatban amikor hozzám ért, előhozva pár régi emléket, de aztán rendben ment minden. Na persze akkor, régen, nem ilyen volt a játszma, sokkal kitartóbban intézkedett, de ennek nem most van itt az ideje. Maradjunk a jelennél. 

- Remélem anális motozásra nem készülsz, mert ott pont egy ágyút tartogatok. - sikerült komoly képpel, de a szemem közben mosolygott.. ha véletlenül belenézett, ám Ritát az ilyesmi nem hatja meg. Legalábbis régen nem tette.
És most sem! Ha igaz.. csak egyetlen már komoly bólintás a szemeibe, és valamiért megbíztam benne. Talán a két gyönyörű szemének a fénye ugyanazt a bizalmat tükrözte mint régen.

Egy tapodtat sem mozdulva, csak akkor, amikor a szemei is beszéltek, indultam meg utána. Fura egy hely.. és furcsa egy helyzet. A fegyvereim nélkül meztelennek éreztem magam, és valahol tudtam mélyen hogy megbízhatok benne, - legalábbis reméltem - az ajtó mögött álló fickóban viszont egyetlen percig se bíztam.

- Hé.. - kaptam aztán mégis utána, amikor a kezét már a kilincsre tette, és a hátam mögött még érzékeltem a benga állat fehéret, de nem akartam ártani neki, dehogy, ezért csak felnéztem a szemeibe és hogy a másik semmit ne halljon belőle, egész közelről suttogtam bele. - ha valami történne velem.. - rövid szünet - kérlek figyelj Nevilre.. - nyílt a szemeibe a szemem, de aztán a következő percben már engedtem is el, nyílt az ajtó és a korábbi tartást felvéve beléptem.

- Állítólag pótolhatatlanul szükség van rám... - álltam meg a nagydarabbal szembe, ügyet se vetve a fejedelmi bútorzatra. Na igen.. ha nem is herceg, de minimum a múlt század szülötte...

Ma reggel rosszul ébredtem. Nem, nem csak hogy rosszul, de a lehető legrosszabbak voltak a körülmények, mégis tartanom kell az ütemtervet. Délben Grace jön megbeszélésre. Meg Rain húgyagyú üdvöskéje, a Corvinos incidens nem kevés pénzt hoz a konyhára, ezért akármennyire is a hátam közepére kívánom hogy most ismerkedjek, mégis van az a motiváció.
A tükörhöz lépve csak gyorsban mértem fel a terepet. Nem vészes, csak egy-két lila folt, még csak nem is véres, és a tegnap esti incidens után a Ward féle dolog inkább dühített. Hogy dögölne meg az a szemét disznó!
Mégis hátrahagytam mindent, minden szart, ami akadályozhatott a munkavégzésben és a mai napot a szervezésnek hagytam. A kamion.. elintézve. A helyszín.. azzal se lesz gond, az áru még kétséges, de felszámolhatók a körülbelüli méretek, ezért ott se volt nem bekalkulálható tényező. Egyedül az a zsaru idegesített. Arról nem találtam semmit sem, és ha Corvin azt mondja vigyázzunk vele, valószínűleg nem beszél a légüres térbe.

Alig fél óra volt már délig, és muszáj volt hogy egy kicsit csak magam legyek. Bekapcsoltam.. valami halk áriát, nem ütőset, csak úgy háttérzenének, hátradőltem a székben és rágyújtottam a kedvenc szivarra. Sokmindne járt a fejemben. Pedig nem kéne, most, csak egy röpke fél órára mégis szabadon engedtem mindent.
Ahogy Corvin beszélt velem.. az a rohadék.. Aztán Grace újra csillogó nevetése.. - itt már elmosolyodtam az emlékre - aztán Rain.. a hisztije kiszámíthatatlan, de mégis kisebbet ütött, mint az azt követő nő emléke. Clementine... - sóhajtottam fel, de mivel ezt a dolgot már tegnap lerendeztem, már nem érdekelt az egész.
Tökéletes volt.. Minden. Egészen addig a percig, míg Nyda meg nem jelent a színen, és dobta be hogy Ward többet akar...

- Az a szemét féreg..! - fintorogtam az emlékre, de inkább elnyomtam a szivaromat, és tévedt a szemem a monitor képére ahol Rain és az a patkány egymást kerülgette.

- Csak add, hogy ne lője keresztül mielőtt elvégezné amit akarok tőle.. - motyogtam az orrom alatt, de nem tudom kinek, hisz sohase voltam vallásos ember. Mégis csak újabb gondolat, bíztam Rainben, mást nem tehettem, és már csörgettem is meg, hogy húzza be a seggét. Grace akármikor megérkezhet.

Kopogás minek.. Nyílt az ajtó a hátam mögött, én meg az ablaknál állva csak vizslattam a környéket amikor hallom a fellengzős beszédet. Mit ad isten, nem tévedtem.

- Mindenki pótolható, csak tudni kell az ember hol keressen. - fordultam meg a hátam mögött összefűzve a kezeimet és néztem a vakarcs szemeibe. - És neked is jó napot.. - biccentettem meg, nem mintha egy percig is leereszkednék ehhez a féreghez, de hátha tanul még valamit.

- Rita.. azt hittem az hogy tegnap hűlt helyedet találtam, végleges. Örömömre szolgál hogy végre idecipelted a beledet. - biccentettem felé is, de ez most másodlagos történet. Ezt elrendezzük majd később.  - Te viszont.. - sóhajtottam nagyot a fickó fele, ahogy visszaülve két kezem végigsimított az asztallapon. - azért vagy itt, mert megbízható emberekre van szükségem. Egy szállítmányhoz. Védelemre. A kérdés hogy jó helyen keresek e. - tartottam a fickó szemeit, és bár még mindig nem voltam róla meggyőződve hogy ez olyan jó ötlet, a szemeiben derengő magabiztos irányítás viszont, már egyetlen fokkal eltökéltebbé tett. Lássuk mit hoznak a továbbiak..

Egy szót se szóltam. Nem illemtan órára érkeztem, a légkör mégis feszültté tett. Valahogy.. Igen. Ez a fickó, AZ.. a fickó! Még minden egyes percre tisztán emlékeszem, amikor süvítenek a fejünk mellett a fegyverek, ő és Rita bátyja nem messze előre, engem néz.. aztán Davidet, megint engem, aztán...
Köszönetet kellene mondanom. Igen, köszönetet. Ha ő nincs ott, ha akkor nem választja Davidet, és ha akkor nem tereli el a zsaruk figyelmét amikor kitörnek, én most nem lennék itt. Ahogy Nevil sem. Másrészről viszont.. - tartott rövid szünetet a gondolatmenet - rohadtul otthagyott megdögleni a fenébe, ugyanaz az arc, ugyanaz a kiélesedett tekintet, valahogy mégse tudtam nekiugrani. Most.. nem. Hát majd meglátjuk hogyan alakul a következő helyzet.

- Szóval azt mondja.. - lépkedtem lassan közelebb, lassan és óvatosan, sosem teszek elhamarkodott lépéseket - Valamit be kell védeni?? Vagy valakit.. - pontosítok elérve azt a hatalmas fotelszélet, de eszembe se jut kényelembe helyezni magam. Ez nem teadélután, és ha menekülni kéne.. - szemem már rég felmért minden menekülési útvonalat. Ekkor törte meg Rita az egészet.
Odakaptam a fejem, de csak természetes reakció. Most eszembe nem volt hogy ebbe belemenjek, most csak rajta tartom a szemem. A fickón... Ameddig csak lehet és teljes mértékben kifürkészem.

- Ellenállás? - kérdeztem vissza enyhén megemelt szemöldökkel, mert az már eleve nyilvánvaló volt hogy nem lesz könnyű menet, ha már engem kérnek, de mégis tudnom kell valamit még. Nem vagyok hülye. Ha tankkal jönnek nekem a bőrömet mentem, nem egy rohadt.. konténert.. - fintorgok meg a gondolatra, de egyetlen további látszatot sem engedek. Higgye csak azt hogy tökéletesen érdekel. Még nem lefutott menet, de ha.. ha csak arra gondolok milyen könnyen otthagyott régen, nem biztos hogy pont vele kéne üzleteljek.

- Bővebb információra lesz szükségem. - közöltem vele, miközben lassan kiengedett a fotel támlájára feszülő kezem, de még mindig nem voltam nyugodt. Teljesen nem.
És ezen még az sem segített, amikor Rita hangját hallottam a háttérben.

Minden eszközzel.. - játszott vissza fejben, ami azt jelenti hogy minden eszközzel. Vagyis lehetnek kemény menetek.
Elhallgattam. Csendben voltam, mert azon kattogott a fejem hogy érdemes e vásárra vinni a bőrömet. Mi van ha Nevilnek volt igaza? Ha felesleges kockázat és bármikor beledögölhetek, a következő szavai viszont.. Megrázkódtam amikor Nevilt és engem említett. A Toretto-s ügyet, nem tetszett hogy ennyi mindent tud rólunk, hát még hogy ennyi mindenbe beleér a keze!
Fintorogtam.. megint, de Rita megmozdulása valahogy megtörte a csendet.

- És mi a biztosíték arról hogy nem végzem úgy mint nyolc éve!!? A bankban.. - nem tudom honnan jött a kérdés, de mégis kicsúszott mielőtt meggondoltam kellene e. Csak a szemeit néztem. Egyenesen bele. Hogy biztosítékot kérek? Nem feltétlenül. Egyszerűen csak az orra alá dörgöltem, hogy igen, jól tudom mennyire bízhatok benne.

- Arra hogy ha meleggé válik a helyzet, nem kapok egy golyót a fejembe és végzem kiterítve az árokparton. - résnyire húzott szemekkel méregettem, de nem is tudom hogy jött ez ide. Máskor, más esetben simán és dalolva bevállaltam a védelmet, de most.. így.. a múlt tekintetében valahogy minden annyira bonyolulttá vált. Veszélyessé... Ha őszintén fogalmazok.

Aztán mégis Rita szövege volt ami kirántott ahogy csak bámultam a fickó szemeibe, és a hirtelen becsapódó teste, némileg hátrálásra késztetett. Csak egyetlen rövid.. lépés. De aztán...

- Ilyen feltételek mellett, benne vagyok. - hallottam a saját hangomat, és a dolog még engem is meglepett. Hülye vagyok? Hát hogy az istenbe bízhatok benne!?? Hogy a fenébe bízhatok Ritában!!? Hisz één vagyok az aki átvertem! Mégis azok a szemek.. elég volt csak egyetlen pillanat vagy tekintet és megadták nekem a kellő válaszokat. - Benne vagyok.. - ismételtem meg, de már visszafordulva a fickó szemeibe, és szigorú tartást vettem fel. Tartom magam a döntésemhez. Ebből mostantól nem engedek.