A klubban már javában zajlott az élet. És mivel most rohadtul nem volt kedvem elől bemenni, és fogadni a köszöngetéseket, inkább a sikátor felől, a hátsó ajtón közelítettem. nem volt szokásom úgy közlekedni, mint valami féreg, de most valamit-valamiért alapon, semmi mást nem akartam, csak nyugalmat a közelemben.
A két németet hamar lepasszoltam, menjenek a vendégtérbe, itt már nem lesz szükségem rájuk, itt minden tökéletes, és megkönnyebbülve vágtam be az iroda ajtaját a hátam mögött. Nagyot sóhajtottam. Egyszerűen jól esett végre az itthoni terep, és főleg, hogy itt én vagyok az aki vezényel, nem pofáznak be holmi seggfejek. Kivéve ha valami nagykutya jön szórakozni éppen, de a ma este ünnepnap! nyoma sincs a seggfejeknek!

Elvágódva a kedvenc karosszékemben csak egy fújtatással eresztettem le  a feszültséget. Jól tudtam, hogy minél hamarabb utána kell nézzek ennek-annak, de most baromira nem volt ehhez kedvem, inkább csak felcsaptam a kedvenc szivartartómat és valamiféle szertartásszerűen lecsippentettem a végét, és már lobbant is a láng kedvemre. Jól esett.. Isten úgyse jól estek ezek a rövid, nyugalmas percek, még ha tudtam is, hogy nem tartanak majd sokáig, na meg a zene is dübörögve üvöltött a fejemben - már amennyire a hangszigetelés nem nyelte el az egészet - mégis szerettem ha egyedül lehetek. Néha...

Nem tudom mennyi idő telt el, de nem is igazán érdekelt. Azért vagyok én a góré, hogy ha nem akarom, ne is zavarjanak, csak nézzek ki a fejemből kedvemre. Ugyan elgondolkoztam egy lány gondolatán, hogy berendelek egyet, de valahol egész másmerre kevert a fejem. Grace-en.. Na meg azon a csillogáson a szemében. Egyszerűen semmit nem értettem belőle..

Újabb eltelt órák vagy csak percek, mikor eszembe jutott, hogy jó lenne mielőbb lépjek, és ahhoz ami most következik, kellett is előre a nyugalom. Felállhattam volna, de most ahhoz sem volt kedvem. Ezért is volt, hogy csak lazán elnyomva a szivaromat a tartóban beletenyereltem a kis hívógépbe, és odaszóltam Steve-nek.

- Hé, Steve! Szedd nekem elő Rainát bárhol is van, és mondd meg neki, hogy várom az irodában! - köptem oda a testőrnek, de nem érdekelt, hogy nem az a dolga, hogy nekem intézkedjen, amíg én vagyok az aki fizet, addig azt csinálja amire én utasítom. - És lehetőleg még ma! - fintorogtam kellően, de mielőtt válaszolhatott, már nyomtam is ki a cuccot, és fordultam meg a székkel, hogy gyönyörködhessek az ablakon át az esőben. Szerettem az esős estéket... és ezt a mait, különösen szerettem. Mind a hárommillió ígéretével...

Egyetlen koppanás. Mindez az amire futotta, és már nagyon jól is ismertem ki is az aki lehet.

- Látom a jólneveltség még mindig nem a részed. – fordultam felé lassan a székkel, miközben már egy következő szivar tanyázott az ujjaim között és minden további szó nélkül figyeltem ahogy közelebb lép és önkiszolgálósat játszik. Miért nem csodálkozom én ezen? Ha valaki más lenne, már simán egy lyuktól virítana a keze.

- Ha tettél is mázlid van. Nem tudok róla. Még! – engedtem ki az utolsó szót valamivel erősebben, félredobva minden szívélyességet. Rain nem az a maca akivel jópofizzak vagy szivélyeskedjek, talán pont ezt is szerettem benne. Ha valami szar volt.. kimondta kereken!

- De egészen más miatt vagy itt. – sóhajtottam kellemesen, még ha nagyon is jól tudtam, hogy rohadtul nem lesz kellemes ami most jönni fog. Felkészültem az atomrobbanás lehetőségére? Kurvára nem! De ezt akkor is el kellett intéznem, és jó lett volna ha nem akkor robban a képembe amikor már minden készen áll, esetleg indulásra készen, és akkor kell majd a seggét a fotelhez szíjaznom.

- Rain, emlékszel arra amikor azt ecseteltem neked, hogy az a ficsúr gyerek itt van a városban? Akiért annyira odavoltál, és aki simán otthagyta a seggedet! – ez volt  a könnyebb rész. Most jön csak a neheze!

- Nem. Nincs itt. Még! - éltem az előbbi szófordulattal csak most egy nem kevésbé sunyi vigyort is fűztem hozzá. Hogy kiröhögtem? A szart! Ha nem lett vona rá szükségem, az kurva biztos hogy nem rángatom bele, pláne mert rohadtul nincs kedven Rain után pakolni a hullákat, de a szükség törvényt bont. És nekem most rá volt szükségem!

- De te szépen elmész hozzá, és idehozod! - beszéltem teljes nyugodtsággal lassan eregetve ki a füstömet, és csak azt figyeltem hogyan rajzolódik alakzatokban a plafonon. Persze kurvára nem érdekelt. Csak nem voltam hajlandó Rain fancsali képét bámulni, na meg amúgy is biztos voltam benne, hogy ha eddig nem is, csak pillanatok kérdése és kitör. Hogy érdekelt? Nem kifejezetten. Hárommillió indokom van rá, hogy a pattogó seggét semmibe vegyem! És ezt most neki is be kell nyelnie. Tetszik-nem tetszik.. ez van! A nagyobb kutya baszik! Ez az életben maradás törvénye.

Egy szó nélkül néztem az előadást. Nem tudott meghatni. Sose tudott. Csak továbbra is mélyre szívtam a füstömet és a szemeibe nézve lassan engedtem ki a fogaim között. Egészen addig amíg...

- Most viszont változott a helyzet... - fűztem hozzá egy nagy sóhajt kísérve egy percig sem engedve a nyugalmamból. Hogy nem voltam hajlandó üvöltözni vele? Hát persze hogy nem. Úgyis jól tudtam hogy én nyerek, és minden szarát elnéztem, kivéve ha keresztbe tett nekem. Hát most jött el az a pillanat!

- Nem mész sehová Rain! - változott az én hangulatom is ahogy a szája járni kezdett, de csak összeráncolt szemekkel, a szivart  a tartóba fektetve, készenlétben dőltem előre. - Azt mondtam, elmész érte... idehozod.. EGYBEN(!)... - emeltem ki a szót, jókora hangsúllyal megtöltve - elintézi nekem amit kell, onnan meg már nem érdekel. Rommá verheted.. - löktem csak oda könnyelműen, némi lazaságot is csempészve bele ahogy hátradőltem a fotelben.

- De az elföldelését te fizeted... - tettem hozzá újra a szivaromért nyúlva, mégis várva a további kitöréseket. Hülye lettem volna ha azt hiszem, hogy ennyivel el is van intézve. Az nem Rita volna...

Nem is csalódtam benne! Jött a többi is...

- Ne drámázz már itt nekem Rita... - húztam el a számat nemtetszően. Kurva sok mindent elnéztem, de azt egyetlen ribancnál sem tűrtem, ha puffogva verte a nyálát az orrom előtt. És ez alól ő sem volt kivétel. Még ha ég és föld is volt a kettő között. - Csak annyit kértem, hogy ne.. MOST verd szarrá! Olyan nehéz ennyit megtenned? - emeltem rá kérdő szemeket még mindig kényelmesen ülve de legbelül már nem voltam nyugodt. Olyannyira nem, mint alig pár perce. Számítottam rá. Az kurva isten, hogy biztos voltam benne, hogy nem bír majd az átkozott vérével, és valahol meg is értem, de nem ő az első nő akit pofára ejtve átvertek, és akárhogy is nézzük, ő volt a hülye! Itt az ideje, nyalja be!

De aztán mégis engedett a menet. Vagy legalábbis csak elkezdték érdekelni a miértek, és én szerettem ha végre az esze is dolgozott nem csak a vére. Lehet hogy még 10 év múlva ember lesz belőle?

- Oké Rain, ott állj meg! - figyelmeztettem ismét előre dőlve, ha nekem kell utána mennem, azt nem köszöni meg amit kapni fog. Nem szoktam könyörögni senkinek, és még ha ő egészen más is volt, azt lesheti, hogy én nyugodtan utána menjek. Aztááán mégis csak egy nagyot sóhajtottam, és lassan csúszott ki a fogaim között.  

- Vonszold vissza a segged, és ülj le... - folytattam tovább, de már nem utasításnak hatott, mégis talán percekig kellett néznem a szemeibe. - Kééérleeek... - vettem valami művigyoros fintorféle ábrázatot, rühelltem alátenni a magas orrú női lelkének, de tisztában voltam vele, hogy mikor-mivel nyerhetek. És amennyire megítélem hatott. Vagy legalábbis nem telt fél percbe sem mire újra ott ült már előttem elkényelmesedve. Ekkor dőltem csak újra hátra a fotelben.

- Hárommillió... - hagytam egy kis hatásszünetet - csodás amerikai dollár forog kockán a kis barátodon... - hallgattam újra el egy időre, és vártam a történéseket.

Újra nagyot sóhajtottam a következő morgásokon, de nem állt szándékomban tovább foglalkozni vele. Rühelli? Rühelli! Elismerve! Mit kell ezen még ennyit játszadozni?

- Rain... fogalmad sincs, hogy mennyit gürizek én három tetves millióért... - szűrtem hozzá csak ennyit, de nem is igen állt szándékomban beavatni a részletekbe. Fogadja el! Nagy pénzek forogtak kockán az üzletben, még ha ő az esetek többségében igyekezett is kihúzni magát. Belőlem él! És ha nekem nincs pénzem, nemcsak hogy neki munkája nincsen, de aki Ward-nak nem tejel, azonnal megy a levesbe. Az én esetemben ráadásul a kóterbe...

- Várj, várj, várj! Csak szépen sorjában! - felemelt kézzel állítottam le, oké hogy mindent tudni akar, de haladjunk sorban, ne vesszünk el a részletekben.

- Corviné a munka.. - kezdtem bele nyögvenyelősen, de Rita előtt nem titkoltam soha semmit sem, és jól tudtam, hogy megbízhatok benne. Kismilliószor múlott már rajta az életem. - Azt hiszem nem kell bemutatnom. Pénzes... nőcsábász.. seggfej... - jellemeztem röviden - Egy konténert kell elszállítani. A pontból, B-be. - vettem újabb sóhajt a kezdésre, de nem is vártam sokáig, hogy újabb kérdések záporozzanak belőle - Fogalmazzunk úgy, hogy.. elég sokan akarják azt a konténert. És nekem a legjobb emberek kellenek! - biccentettem önkényesen - Olyanok akik értenek a védelemhez, és főként olyanok akikben bízhatok. - toldottam a következővel. - A fickó tartozik Neked! - hajoltam hozzá egy kissé közelebb, egész megnyújtva a hangomat - És főként... ügyes! Ezt meg még régről ismerem, pláne ha valaki nyolc éven keresztül megmaradt Torettoékkal szemben az csak profi lehet. - fintorodtam el, azzal a gondolattal a nyomában, ha a srácnak csak úgy lazán elege lenne, minket nem e dobna fel, de én vagyok az, aki elől bárhova is menekülhetne, előkerítem, és két másodperc alatt kiterítem! - De ne ígérj neki sokat! - tértem át aztán hirtelen a következő kérdésre - Épp elég neki az a tudat, hogy téged kárpótolhat. - kacsintottam rá elnevetve de a szivarral a számban csak félig sikerülhetett.

- Egyéb kérdés? - sóhajtottam újabbat és vártam a nyakamba a kivégzőosztagot.

Nem mondom, hogy nem tűnt fel mennyire próbálja játszani a sértettet, de nem érdekelt. Ez itt most kőkemény üzlet és az üzletben soha nem ismertem könyörületet! Nagyon is tisztában volt ezzel. Ahogy azzal is, hogy bármennyire is értékelem, nekem fontos a hűség, az övé énhozzám, és az enyém.. ha éppen takarítani kell a szart utána. Fogalma sincs róla én mi-mindent teszek meg! Hát még ha Dave látná mi lett belőle.. – sóhajtottam nagyot, de az is lehet csak fejben. Most.. ez nem az az időpont, hogy előszedjük a régi, megfáradt emlékeket.

- Oké, Rain, most szedd össze magad! Ez fontos! – rántottam össze a szemöldököm amikor már rég befejeztem, de ő meg még mindig kussban vizslatta a plafont. Nem szerettem üvöltözni vele. De még mindig úgy viselkedett mint egy kurva nagy gyerek! Még mindig nem tanulta meg, hogy mi van akkor ha valamit KELL.. és hogy mikor kell a pofádat laposra tenni még akkor is, ha legszívesebben ordítanál. Mégis valami hatott.. Most hogy én, vagy csak elunta a játszadozást, azt nem tudom, de őszintén szólva nem is érdekelt. Az üzletben soha nem ismertem a viccet.

- Na igen. – adtam végül igazat egy könnyű sóhajjal megtűzve miután a plafonra fújtam a füstömet – Az csak a te izgága segged tulajdona. - haraptam el a dolog végét, még mindig nem voltam hajlandó Rain-t hibáztatni Dave haláláért. Azok a kezek sokkal magasabban futottak össze. – De ettől függetlenül a fickó volt aki idegbeteget csinált belőled. – beszéltem teljes szenvtelenséggel, de igazából nem érdekelt. Ahogyan ő, én sem szoktam köntörfalazni ha vele beszélek, és ez volt az igazság. A csaj addig se volt tiszta.. de legalább kezelhető.. – Vagyis tartozik. – nyomtam meg az újabb kacsintást, de már nem nevettem. Már rohadtul nem volt kedvem hozzá.

- Számítottam rád. – engedte el aztán egy megkönnyebbült sóhaj a tüdőmet ahogy beleegyezett, talán még mondhatom is, hogy könnyű menet volt vele. Könnyebb, mint amire számítottam. De azért… ne bízzam el magam, ha ideállít a taggal és hiányzik az egyik füle… Na igen. Ez volt Rain. Őszintén önmaga!

- Persze! Félig-meddig figyeltetem. – küldtem felé az asztalon egy lapot, ahogy érte nyúltam és magam elé húztam a whiskymet. A papíron egyetlen szöveg volt felkarcolva. Egy Motel címe, valahol kinn a külső térségben, Vegas ellentétes negyedében. – De vigyázz a seggedre! Vidd magaddal Güntert! Azon a részen már nincs hatalmam a dolgok alakulása felett. – fintorodtam el a gondolatra kihez is tartozik az a negyed. – Ajánlj neki egy tizest. – köptem oda egy újabb laza sóhaj után. Hogy szórom a pénzem? Na igen… meglehet. – Vagy huszat. Ha nagyon ellenkezik. – sodortam el a szivarvéget a tartóban és ujjaimat összefűzve járattam a fejemet. – De itt a vége. A többi a te dolgod! – pillantottam fel a szemeibe, hogy láthassa tényleg számítok rá. A fickóért küldhettem volna egy utolsó vakegeret, de ha a gyerek kiszúrja és eltűnik, utána cseszhetem! Hol a jó életbe hajtsak fel most egy nap alatt egy jó és megbízható embert? Vagy legalább akit zsarolhatok.. - És igen. Jó lenne még ma elintézni az ügyet. – kapaszkodtam bele a whiskybe és egyetlen húzásra gurítottam le.

- Nem kell beszarni, Günter megbújik majd a háttérben. - folytattam tovább, egy pillanatra sem engedve a szenvtelenségemen, egyszerűen nem engedhettem meg magamnak, még véletlenül se, hogy ne objektív legyek. - Nekem elég annyi, ha szemmel tart.  Tudom, hogy nem kell téged féltenem, de én mégis nyugodtabb lennék. - pillantottam fel a szemeibe, talán megvillantva mindazt benne, amit régen Dave szemében is láthatott. Hogy aggódtam érte? Meglehetősen.. Mondjuk. Nehezemre esne, hogy elengedjem, még akkor is ha ő kérné tőlem, de ha kinyiffanna.. na az véget vetne sokmindennek. - Mindazonáltal Rain, ha nem bírsz a kurva véreddel, és a tagot harcképtelenné teszed.. - engedtem meg rövid szünetet, csak hogy a szemem, egy pillanat alatt változzon át azzá a könyörtelen, félelmet nem ismerő valamivé a háttérben - a három millió elbukását nem fogom megköszönni neked! - tartottam a szemem rövid ideig a szemeiben, deeee.. mintha meg se hallotta volna! Miért nem csodálkozom én ezen?

- Rain.. - motyogtam az orrom alatt, már enyhén rázott fejjel, de ez csak ment.. lépkedett tovább, szarni mindenbe bele, lazán, hát peeerszee! - Rain! - küldtem meg erősebben, mire a kilincsre fűződő kezekkel megállt és visszanézett. Csakis a szemeibe néztem, de egy szót se szólt. Szinte láttam az övéiben meglobbanni a tüzet, és nem nyugtatott meg. Mégis bíztam benne. Bíznom kellett! Ki a rohadt életben bíznék, ha már benne se lehet?

- Holnap.. fél egy.. Itt! - beszéltem aztán újra monotonul, nem hagyva hogy a düh elhatalmasodjon felettem és egy oltári nagy sóhajtással lefújtam a feszültséget. Ekkor volt csak az a dolog ami megcsapott. Benn a szemeiben. A tűz elbukott, de ott volt valami más, valami olyan amit én is csak nagyon rég éreztem.

- Csak keményen... Rain.. - vált már az én hangom is lágyabbá mint alig két perce, de egy pillanatra sem eresztettem a felé szegeződő tekinteten. Példát kell mutatnom. Vagy valami olyasmit.. Mi más lenne a rohadt dolgom? Ha már a bátyját elengedtem...

Láttam én az orra alatt megbúvó fintorát de nem éreztem szükségét, hogy ellenkezzek. Csak néztem, egyenesen a szemeibe és valami hitetlenséggel vegyes lesajnáló pillantással jeleztem, hogy elég volt a hisztiből.. ironizálásból, vagy bárminek is nevezze, jól tudja a miérteket. Mindamellett az se lepett meg ahogy hirtelen vett lelépőt, ami nem kicsit nem tetszett, ezért is szóltam érte, és amikor visszafordult, bele újra a szemeimbe, már úgy tűnt azért úgy néz ki megértettük egymást. Nagyjából...

Az újabb szavaira csak biccentettem, mintha minden rendben lenne, és nem mondom hogy nem érdekelt, de mégis megnyugodva dőltem hátra a fotelben. Egészen egy percig. Aztán ahogy kilépett.. a kezem már a telefon után kutatott, már nyomtam is a gombot, hogy eltökélten szóljak bele.

- Günter! Rainával tartasz! Odamész ahová mondja és azt teszed amit mond!- szögeztem le egyszerűen - De ne csináljon hülyeséget! - éreztem szükségesnek ha hozzáteszem, de mivel Günter már régi darab az épületben, nagyon is jól tudta mire gondolok. Még ha inkább azért is fizetem hogy ne gondolkozzon, cselekedjen! - És ha a haja szála görbül... - engedtem félbe a mondatot, de nem is kellett, hogy befejezzem. Minden egyes félszavamat értette minden emberem.
Pillanatok alatt csapódott is a telefon a helyére, az hogy antik.. csak az én heppem, most mégis feltornáztam magam a fotelből hogy az egyik jobb széli bivaly méretű szekrényhez lépkedjek és kikeresve a kulcsot a zsebemből elfordítva már nyissam is ki a szuperszonikus számítógépet. Értettem hozzá.. értettem hozzá.. De nem voltam zseni belőle! Mégis.. amire nekem kell, tökéletesen megfelel. Csak leültem a jobbról odarángatott székre, és magam elé kapva a billenytűzetet, lassan pötyögni kezdtem. "Hansel Weilschmidt..."

Restart

Gabe


Húsz perce már a motoron ülve figyeltem a motel cégértábláját mély slukkokat szívva a cigiből. A legszívesebben hátraarcot vettem volna, de a kurva életbe is, nem lehetett. Dolgom volt itt, méghozzá Gabe. A büdös picsába! Morogtam magamban még egyet, és eldobva a csikket valahova oldalra, még egy utolsó pillantást vetettem Günterre, aki az autóban valami halálosztós faszságot hallgatott. Sosem értettem a németeket!

További két percembe telt, mire végre elhatároztam magam; koppanó, ideges léptekkel indultam meg, belöktem a motel ajtaját is, aztán a recepciós felé fordultam, aki bárgyú mosolyt küldött felém. Hogy dögölne meg a szívélyességével! Vagy csak nekem volt gyilkos hangulatom? Egy baszd meget azért még megengedtem magamnak, elé lépve pedig a pultra könyököltem egy ringyós mosollyal a képemen, kicsit behajolva elé, hogy rálássak az asztal lapjára, meg hogy lássa a mélyen dekoltált felsőmből kivillanó melleimet. Nem volt kedvem meglepetésekhez. Paranoia?! Ugyan, dehogy!

- Estét! Érdeklődnék, hogy bizonyos Gabriel - bizonytalanodott el egy hangom egy időre, de megköszörültem a torkom. Mi a franc volt velem? - ..Sadik hányas szobát bérli? Azt elfelejtette megemlíteni a telefonba - mint egy rossz kurva, kicsit helyezkedtem, hogy a faszfejnek tökéletes rálátása nyíljon a mellekre, ami valószínűleg hatott, mert még a kérdésemet sem hallotta meg, nem hogy gondolkodott volna. Komolyan, ezeknek a seggfejeknek nem jut ki egyetlen jó dugás sem? Szemeket forgatva nyúltam be az álla alá, és felfelé tolva azt a tróger képét a szemeimbe irányítottam a pillantását.

- Ne baszakodjunk! Sadikot keresem.. Vagy Turner. Ne akard, hogy kiheréljelek, pöcsfej! - egy rohadj meg mosollyal a bőrtokból előhúztam a vadászkésemet, amit egy csuklómozdulattal a fából készült pultba állítottam, végighúzva ujjamat a penge mentén, mert azért lássuk be, nem akartam idő előtt elvérezni. - Mozogj, Ollókezű! - ameddig amaz elhűlve, sokkot kapva a számítógép adatbázisában keresgélt, addig én körbenéztem. Merre, hogyan tudnék a leggyorsabban elpucolni innen, és Vinnie szavai visszhangzottak a fejemben. Reméltem, tudja, hogy ez nekem kurvára nem játék! Ökölbe szorult a kezem a nem várt találkozástól is, és a parkoló felé fordultam, hogy még egyszer csekkoljam Güntert, amikor egy ismerős alak.. kicsit hosszabb hajjal közeledett az ajtó felé.

- Bassza meg! - morogtam az orrom alatt, hagyva már a recepcióst a nyugdíjas tempójában kiszedtem a kést a fából a biztonság kedvéért...

... Még mindig azon a kölykön járt a fejem. Nem is tudom mi fogott meg benne, talán a betyárbecsület ahogy emlegetik sokszor, mégis valahogy muszáj volt segítenem. Úszott a vérben, és talán az volt bennem, hogy ha nekem lesz egyszer szükségem segítségre, nem lenne rossz ha valaki az én oldalamon is állna... Az ellenségem ellensége a barátom, vagy nem!? Mégis, így visszagondolva nem feltétlenül volt jó ötlet, és ez rohadtul nem tetszett. Nem szoktam véghez vinni a nem annyira jó ötleteket. Ezért vagyok még életben.

Leparkolva a motel parkolójában még mindig egy szó nélkül dobtam sztenderre a motort. Nem kiabáltam, nem vigyorogtam, mi a fenének örüljek!? Oké, hogy otthagytuk megkötözve a seggfejet, de a revans lehetősége nem biztos hogy hiányzott még a fejünkre.
Csak magam előtt figyelve a járda kövét koptattam a lépteimet, és hogy Nevil itt van e? Fogalmam sincs, de ami biztos, hogy muszáj lesz megfürödjek. Úszok a vérben még ha nem is az én vérem, de nem lenne jó ha feltűnést keltenék. Fű alatt tartottam a motel bejárata felé, enyhén összehúzva a kabátomat, még jó, hogy errefelé nemigen kérdezősködnek és egy percig se figyelve a recepciós pultot csak löktem be az utamat álló üveget, és már fejből ismertem a járást a lépcső felé. Ha odáig rendben eljutok, ha a surmó nem hívja a rendőrséget, már nyert ügyem van. - villant át a fejemen, amikor valami hirtelen megfogott. Nem tudom mi volt a beállt csend, de mintha a légy zümmögése is megállt volna a falon, és én csak ekkor emeltem oda a fejemet.
Furcsa volt. Egy nő a pult mellett, nem is olyan.. rossz nő, ahogy így hátulról végignézem, és az én szemeim résnyire húzódva szorultak össze. Na nézd csak, csak nem szerencsém lesz? - futott át a fejemen, ahogy a lány teljesen betakarja a képet előttem, és egy elnyomott sóhajjal indultam tovább a betervezett úton. Lépcső.. szoba.. zuhany... Mihamarabb és mielőbb!

Megint eljártak a gondolataim. Azon a fickón kattogott a fejem.. Anthony Abramova..- ismételtem fel a nevet fejben, ahogy a papírokban olvastam amit az a szőke gyerek elemelt tőle, és azon gondolkoztam talán érdemes lenne utánanézni. Hol bukkanhat fel.. hol tehet keresztbe.. Nem szeretném hogy meglepjenek, és bár piszok nagy ez a város, és ha kell egy pillanat alatt lelécelünk, mégse volt kedvem megint pakolni. Belefáradtam... Rohadtul már ebbe az egészbe és jól tudtam hogy ez az egész nem úgy megy, hogy oké! Végeztem. Szarok bele.., mégis néha elkapott az az érzés. Egyedül Nevil tartott életben.. A hülye és idióta szar feje, de mégiscsak a családom. Az egyetlen akire számíthatok és az egyetlen akivel közös a vérem.

Elveszhettem a gondolataim között, túlságosan is, mert nem figyeltem. Éreztem a háttérben a közelséget, mégse vettem a fáradtságot vagy az indíttatást(?) hogy hátra nézzek, elvégre túl bizakodó voltam! Senki nem követett, a motelnek csak egyetlen bejárata van, a tűzlétrák védettek és... HIBA! Kurva nagy hiba és ez csak akkor világosodott meg, amikor a kés suhogását éreztem és azonnal reagálva ugrottam félre ahogy belevágódott a lépcsőbe előttem. Pillanatok alatt kellett felmérnem a helyzetet. A rutin dolgozott, kezem a markolaton, a fegyver csöve magam előtt, a hátam a falon, csak a szemeim pásztázták a környéket és farkasszemet is néztem az előbbi feketével. Egyből villant hogy ő állt ott háttal a recepciós pult előtt! Mégse eresztettem bele a tárat elsőre, másik kezem a másik markolaton és szemvillanás alatt felmérem, amikor...

Lassan tisztultak ki fejemben a szavak. A hang... Emlékeztetett valamire. Valakire! De ő NEM lehet...! - válaszolt az emlékezetem és már kitisztult aggyal néztem a fekete lány szemeibe.
Ledermedtem..
Első körben. Úgy a másodikban még mindig szorítottam a ravaszt, nem tudtam mire véljem. Toretto embere? Megtaláltak? Vérdíj!? Nevil!!! Figyelmeztetnem kell! Azonnal el kell tűnnie, még ha én bele is döglöm ebbe az egészbe!- cikázott át a fejemen, de egy pillanatig sem engedtem a tartásomon.

- Rita... - tört ki csak halkan az ajkaim között, magába foglalva a hitetlenséget, a meglepettséget, a régen látás örömével vegyes feszültséget, és még a félelmet is, mert mi van ha nem súgnak rosszat az ösztönös elképzelések! - Te mit keresel itt!!? - emeltem már magasabbra a hangomat inkább már vádaskodva a dolog felett, és ekkor volt először hogy  fél szemmel még mindig őt figyelve, felmértem a környező terepet. De senki nincs. Sehol.. Ebben biztos vagyok. Szóval csak egyedül akarja elvinni a fejemet?? Abból nem eszel Galambom!

Összehúztam a szemeimet. Nem mondom, hogy minden világos, sőt! Rohadtul nem értettem semmit, de a fegyvert nem voltam hajlandó leengedni. Hogy neurotikus vagyok? Aha, csinálja azt végig valaki amit én az elmúlt nyolc évben és akkor majd meglátjuk ki lesz az aki be van szarva!

- Rita, mit keresel te itt.. - ismételtem meg valamivel már kevésbé támadva, de még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Most se, de már meg se lepődöm ezen. Semmit se változott a modora az évek alatt, sőt, még mondhatom, hogy rosszabb is lett!
Amikor közelebb lépett mégse hátráltam el vagy estem neki. Csak lejjebb engedtem a fegyverem, és feszülten figyeltem ahogy kirángatja a tört a lépcső oldalából és ahogy végzett, mégis valami kibukott belőle. Nem az amire kíváncsi voltam, de valahol már fél siker. A szoba. Kérdés miért mutatnám meg neki merre is van a testvérem..(?)

- És mi van ha azt mondom, hogy előbb bizonyítsd, hogy nem Toretto küldött, hogy nem a bőrömre fáj a fogad, hogy besöpörd a vérdíjat, és különben is! Hogy a fenébe találtál meg?? - vett valami hirtelen értetlen magasságot a hangom, ahogy félig a helyére tuszkolva a fegyveremet egy tapodtat se mozdultam vagy követtem. Csak álltam ott, a hátamat a fal bevédte, a derekamnál a vadászkésem, és fél lábbal ez egyik felsőbb lépcsőre lépve figyeltem, hogy visszafordul e. Ha nem.. nem érdekel. Akkor egy pillanat alatt tűnök el és akárki is van vele, innen tuti hogy elvezetem messzire. Csak, hogy ez a hülye (Nevil) biztonságban legyen...

Hisztéria.. Na igen, ez volt az ami először visszaköszönt, ahogy a régi elfeledett emlékek amiket leművelt ha valami nem tetszett neki. Már akkor se fűlött ehhez a fogam és most, hogy megint kitörni készül a helyzet most se volt jobb.
Aztán egy kabát csapódott a mellkasomon, amit én zsigerből kaptam el, de mégis minden egyes percben figyelve, ha esetleg lépni kéne. Nem voltam szívbajos. Ha Ritát kéne ártalmatlanítani? Hogy menne e? Reménykedtem benne, más választásom nem volt, és ha a túlélés a tét...
Aztán a dolog mégis változott. Egy sebhely. Egy igen.. kemény sebhely, volt már gyakorlatom benne, de ez az egész még nem mondott el semmit. Ő viszont megtette helyette. Ha egy szó is igaz belőle egyáltalán..

Először a sebhelyet néztem, és csak azután vissza a szemébe. A kabátot kitépve a kezemből, ő meg csak tovább szövegelt, akárcsak régen.
Egy szót se szóltam. Nem éreztem szükségét, és csak akkor szólaltam meg újra amikor úgy tűnt befejezte az egészet.

- Mit műveltél!??? - kérdeztem aztán a szemeimet összehúzva amikor úgy tűnt vége a menetnek, és nem is váratott sokáig a válaszom. A szemeim kitágultak, és eltartott egy ideig mire újra beszélni kezdtem. - Hogy mit csináltál!!!?? - vett fojtott idegességet a hangom - Mondd te hülye vagy??? - sikerült az egész agresszívebbre, ahogy lelépve azt a pár lépcsőfokot, szúrós szemekkel odakerültem egyenesen elé. - Rita, te nem vagy tiszta! Van fogalmad arról hogy ki a fasszal húztál te ujjat!? - engedtem már el magam, pedig ami azt illeti utoljára már elég régen tettem. - Te nem vagy magadnál... - túrtam a hajamba a homlokomnál ahogy csak fél fordulatot véve el tőle megint kattogni kezdett a fejem. - A kurva életbe... - nyökögtem már a fogaim között, de már nem is volt hangja se csak valami kétségbeesett sugallat ahogy tudatosult az egész, hogy még egy gonddal több áll előttem. A kurva életbe...