Kedves régi és újonnan érkező Játékosok! Az oldal ELKÖLTÖZIK! Bővebb információ: ITT Az új elérési cím: ITT A költöz(tet)és még folyamatban, de lassan minden a helyére kerül. Addig is szeretettel várunk mindenkit!
Warning
Az oldalon erotikus tartalmú játékok is fellelhetőek. Obszcén és durva kifejezésekkel találkozhatsz, amikért felelősséget nem vállalunk, az alkotók szabad kezet kapnak a nyelvezet megválasztásában. Ne feledjétek, hogy a játéktéren karakterekkel találkoztok. Megértéseteket köszönjük!
Belépés
Chatbox
Legutóbbi témák
» Muzsika Tv Kedd Aug. 16, 2016 1:10 pm by Danny Doyle Haynes
Lágy, lassú ecsetvonás jelezte az utolsó mozzanatát a kép elkészülésének. A barackszín tökéletes lezárása volt a munkámnak, s pár percig még a nő szoknyájának fodrozódását figyeltem, egyetlen egy mosollyal körbeölelt gondolattal pedig úgy tűnt, mintha a nő boldogan táncra perdült volna. Természetesen ez csak a festészetért való rajongás mondatta velem, nem pedig az, hogy őrült lettem volna. Vagyis bolondultam a művészetekért. - Melissa, már kér órája vége a munkaidődnek, mit csinálsz még itt? - rezzentem össze Marcy kérdésére, és ahogy a pillantása a munkámra vetült, elpirulva, szinte leverve a festékeket csúsztam le a székről még az utolsó pillanatban kapva el az ecsetet, hogy legalább azt ne kelljen még az ötvenes éveiben járó nőnek feltakarítania. Köhintve, kimért, óvatos mozdulatokkal pakoltam el magam után, hagyva, hogy a javított kép még csak véletlenül se legyen a magánakcióm áldozatává rámosolyogtam Marcy-ra. - Bocsánat, úgy elszaladt az idő, észre sem vettem, hogy - néztem a faliórára, s egy pillanatnyi döbbenet után folytattam csak. - ...már nyolc óra - másodpercek alatt szedtem össze a dolgaim - a kocsikulcs, a táska, a napszemüveg és az a plüssmaci, amit még Jacknek akartam volna bevinni a kórházba. Panaszos sóhajjal, de annál nyugodtabb mosollyal néztem a nőre, és miután elköszöntem tőle, a lépcsőn felsietve még az előtt sikerült kiérnem az épületből, hogy bezárták volna a főkaput. Mindig is szerettem a múzeum előtt állni, nézni, ahogy a naplemente vörösbe vegyülő narancsában fürdenek az oszlopfők, de most valami más terelte el a figyelmem. Pontosabban valaki. A fiatal lányt, bár nem zavarta meg senki, mégis csodaszép dallamokat játszva varázsolt el pár embert, köztük engem is, és a macit a kezembe fogva, hogy a nyakát még véletlenül se szorítsam össze hajoltam le, hogy az aprók közé egy kicsivel nagyobb összeget tegyek oda. Egy ilyen tehetségnek nem az utcán lenne a helye! Mégsem siettem tovább, nem, meg akartam várni a lánytól kissé távolabb leülve a lépcső egyik fokára, hogy befejezze, mert... ahogy a festők a színek és formák mesterei, addig a hangszeren játszók a lélek dallamhúrjainak kovácsai. S csak egyetlen szó kavargott a fejemben. Tökéletesség!