Néhanapján egészen magamra húztam a csend puha takaróját, amikor senkit sem engedtem be, senkinek sem nyitottam ajtót, s habár mosolyogtam és válaszoltam, senki sem láthatott. Természetesen mindvégig én voltam, de kellett olykor az üresség azért, hogy az élet csak úgy elfolyjon mellettem, körbeöleljen lágyan úgy, hogy közben nem történt velem mégsem semmi sem. A mai nap egészen más volt. Tudtam, habár nem voltam vele tisztában, mégis hagytam, hogy a bennem megbúvó gátak, az engem görcsösen akadályozó nemek és talánok a háttérbe szoruljanak. S ha engedtem is úgy-ahogy a férfinek, végig önmagam maradhattam, s csak ez számított. Minden pillanatban vele lenni. Ténylegesen, egy percet sem kihagyva az élet folyamából.
Talán ez a tény lendített azon a gondolaton, hogy Trey ölelésére vágytam, s amikor kérdések nélkül már ott is volt, közel hozzám, minden további nélkül simultam bele az ölelésébe, gyengéden megkapaszkodva benne két kézzel, ahogy a hátára fonódtak karjaim, hogy a lehető legnagyobb felületen érezhessem őt magamon. Nem tudtam, miért akartam ezt, nem tudtam, miért volt minderre szükségem, de azt igen, hogy mellette sokkal nyugodtabb voltam és jobban éreztem magam. A feltett kérdésre belemosolyogtam a vállába és ha tehettem volna, akkor biztosan tiltakoztam volna, de leginkább csak azzal voltam elfoglalva, hogy el ne engedjem őt csak egy picit elpirulva, ahogy a páros megjelent, pillantásommal végigkövettem a boldogságtól sugárzó arcukat, s örömüktől valahogy távolabbinak tűnt az iménti halálos téma, valamennyire megkönnyebbülést is hoztak az életigenlésükkel. Ettől az érzéstől pedig csak még jobban beburkolóztam Trey illatával, a bőrkabátjának füstös puhasága elűzött belőlem minden kétséget.
- Mindenkinek más a fontos. Sokaknak a maguk boldogsága, másoknak pedig az, hogy segíthessenek másoknak - hangom komollyá vált, ugyanakkor valóban naivan hittem, hogy mindenkiben ott rejtőzött a jó. Senki sem lehetett csupa ridegség, mert minden egyes ember a maga ártatlan szeretetével jött a világra. Eleve rossz... nem létezett, csupán a körülmények tették egyikké és másikká az emberek sokaságát. S mindezt elfelejtették azok, akik nem ugyanazt az utat választották, mint... bárki más. Hiszen a gondolkodás, a reakciók nem belénk ivódott ösztönös cselekvések, hanem tapasztalatok összessége.
Ahogy kissé elhúzódott, engedtem neki, s nem is tiltakoztam, ugyanakkor ahogy ő is megkomolyodott, valahogy leolvadt arcomról a mosolygás fantom ígérete, a hallottakra pedig... eleinte nem is tudtam, hogy mondjak-e bármit is, vagy hogy egyáltalán szerette-e volna, hogy a véleményemmel éljek. Valahogy nem ment az sem, hogy őt figyeljem; pontosabban az arcát, ezért is sütöttem le a pillantásomat s állapodtam meg a kabátja zipzárjánál mellkas tájékon. Elhúztam a tenyereimet is a hátáról, de el nem engedtem őt, csak ujjaim siklottak a kiszemelt pont alá a mellkasán.
- A dühödt, ingerült énedtől tartok - szólaltam meg egészen halkan, csak futólag fellesve a szemeibe. - Azzal nem tudok mit kezdeni - mozdultam meg az ölelésben, de el nem húzódva még mindig tőle. Tudtam, hogy még nem válaszoltam meg mindent, és nem is akartam volna megváratni őt, de egy bátortalan mosoly után apró puszit adtam az arcára, elpillantva róla pedig egy ideig a falat és a lépcsősort figyeltem.
- Hiszek abban, hogy nem bántanál. A liftes eset miatt. Azért, mert ott segítettem neked, és a csókok következményénél sem voltál erőszakos, pedig tudtomra adtad, hogy mit értem el nálad - vörösödtem el hirtelen, de nem adtam teret a zavaromnak, hanem inkább folytattam:
- Kijutva onnan soha nem kellett volna újra látnod, ehelyett holnap veled utazom haza. Butaság lenne kihasználnod olyasmit, amit aztán te is megbánnál. Te nem így látod? - lehet, hogy számára nem teljesen ez volt a magyarázat, de én szentül hittem minden egyes kimondott szavamban, a férfiben, és abban, hogy amiatt, ami összekötött minket, nem csak egy haszontalan időtöltéssé válok majd a szemében a jövőben.
Óvatos, engedélyt kérő mosollyal néztem fel rá, elengedve őt pedig egy kicsit elléptem tőle, ha hagyta, azonnal a keze után nyúlva, ujjai közé fűzve a sajátjaimat, hogy tudja, nem akartam őt elutasítani, egyszerűen csak.. nem állhattunk egymásba kapaszkodva a képtelenségig.
- Még egy emelet és a szobámnál vagyunk. Persze még pár ajtó, de mindjárt - mosolyogtam rá újfent, és ha nem tiltakozott, akkor megindultam a lépcsőkön egy ideig morfondírozva valamin, amit tudtam, hogy úgysem bírok magamban tartani.
- Te félsz tőlem? Vagy bármitől, ami velem kapcsolatos? - kérdeztem egészen halkan, aligha összeszedetten és a legkevésbé sem bátran. De tudni szerettem volna rá a választ, mielőtt a szobámba engedtem volna. Természetesen mindenképpen ott kötöttünk volna ki, de akkor is jobb volt tudnom. Mindent.


ömmm

Feltételek nélkül, csupán az elhangzott szavaknak is hittem meg sem kérdőjelezve a hallottakat. Egészen pontosan amiatt a két óra miatt, amit vele tölthettem. Tudtam, hogy más helyzetekben másként reagált volna, hogy arról az oldaláról ismertem meg, amit csak egészen keveseknek fed fel, s bíztam abban, hogy a jövőben, ha esetleg úgy alakulna, akkor lassan, kicsinyke lépésenként a teljes valóját megismerhetem. Szerettem azt hinni, hogy minden ember csak ugyanolyan mértékben rejtette el magában a romlás bomlasztó érintését, amennyire a teremtés, a jóság halk suttogásának motívumát. Erre pedig tökéletes példa volt a mellettem lévő férfi.
Mégis csak egyetlen bátorító, s egyben megértő tekintet volt a válaszom, hiszen nem kételkedtem benne, találkozásunk óta tisztának és őszintének ismertem meg olyan titkokkal, amelyeket nem gondoltam, hogy mindenki tudhat róla, s emiatt is váltam biztossá abban, hogy komolyan gondolta a válaszát.
A kérdésemet követő reakció ellenben kissé meglepett, ám ahogy a mozgása elhalt mellettem, úgy álltam meg két lépcsőfokkal feljebb, hogy visszafordulva a szemeibe nézzek, már csak alig érintve az ujjait ujjaimmal. El nem engedtem a kezét, még akkor sem, amikor beszélt, s összezavarodva pillantottam le a cipőbe bújtatott lábfejeire, a zavartól pedig hagytam, hogy ujjaim kicsússzanak ujjai közül, mire beharaptam alsó ajkam, s ujjaimmal ismételten gyűrögetni kezdtem a felsőm anyagát annak szegélyénél.
Sokáig nem mertem megszólalni, ahelyett csak álldogáltam a lépcsőn zavartan, megilletődötten, értetlenül és képtelenül arra gondolva, hogy mindezt én értem el, hogy mellettem gondolhat ilyeneket, s tépelődve, sokáig gondolkodva zaklatottan szívtam tele a tüdőmet, hogy azt a légvételt reszketegen préseljem ki magamból.
- Ha túl sok Neked az, hogy velem kell lenned, akkor inkább menjünk vissza - hajtottam le a fejemet bűntudattal eltelve, mert valóban.. önös érdekek vezéreltek akkor, amikor vele szerettem volna tölteni még egy kis időt, arról pedig megfeledkeztem, hogy ő talán valami egészen mást szándékozott vagy akart tenni.
Mégis megindultam felé, megtéve azt a két lépést pedig egészen közel húzódtam hozzá, s ahogy felpillantottam a szemeibe, lágyan rámosolyogtam, amiben kevéske kételkedés talált menedékre.
- Nem szeretném, hogy rossz legyen neked, Trey - felemelve a bal kezemet, finoman cirógattam meg arcát, egészen apró puszival megtoldva a mozdulatot is. - Szeretném, ha jól éreznéd magad, de.. - megráztam a fejemet csak egészen kicsit, s megnyugodva, új ötlettel álltam elő:
- Mi lenne, ha csak addig maradnál, ameddig még úgy gondolod, hogy képes vagy rá? Nem foglak feltartani, sem marasztalni, ha menni szeretnél. De addig, kérlek.. ne vond meg a társaságod tőlem, bárhogy is lesz - felmosolyogtam nyugodtan a szemeibe, ismét megérintettem a kézfejét, hogy ujjbegyeim csússzanak végig a bőrén, mígnem ujjai közé fűztem a sajátjaimat. - Most is önmagad vagy. Csak velem a legkevésbé sem agresszív. Nem szabadna elfelejtened ezt az oldaladat sem.. más helyzetben és esetben sem. Kedvelhető. És kedves - minden egyes szavamat komolyan gondoltam, s ahelyett, hogy azt a megmaradt fél lépcsőfordulót tettük volna meg, egészen közel lépve fél kézzel átkaroltam őt, már amennyire a fal.. és a teste engedte, s a vállára hajtottam a fejem. Nem tudtam, hogy mi lelt engem vele, nem tudtam, hogy miért éreztem ezt mellette. És csak reméltem, hogy elfogadja a véleményemet, valamint nem fog megfutamodni attól, amit mondtam. S egészen addig, ameddig inkább vele foglalkoztam, addig sem kellett lecsitítanom a háborgó lelkem és a zavartan émelyítő érzésekkel foglalkoznom, amiket korábban mondott.

Kezdem megszeretni TJ-t na jó, lehet, hogy már régebb óta ez van

Megértő, kedves mosoly volt csupán a válasz a szavaira. Nem terveztem, hogy biztosítsam az igazáról, semmi szükség nem volt arra, hogy az egyetértésemet szavakba is öntsem, hiszen minden találkozás más. Minden kis lény, akiben az élet lángja lobog vagy pislákol.. mind más és más értékekkel és élvezettel teli lélekkel rendelkezik. Így volt ez mindig is, s csak reméltem, hogy minden egyes ember minél több csodával fog megismerkedni.
Mégis eltelve az érintéssel, az ölelésével, a közelségével hagytam, hogy lenyugodjak teljesen, hogy elvesszek és feledjek, hogy megbékéljek és olyan érzések kerülgessenek, amik egészen eddig a pontig homályba veszetten megbújtak bennem... hagyva, hogy ő törje aztán meg a csendet felnevettem halkan a szavaira.
- Ne haragudj.. - talán most először nem voltam ura a helyzetnek. Talán most először éreztem úgy, hogy a kimondott szavak nem tükrözték a cselekvéseimet, hanem csak még inkább odabújtam hozzá, ahogy megéreztem a körém fonódó erős kezeket, mintha el sem akartam volna engedni, és nem érdekelt volna sem a felkelő Nap első aranysugarai, sem pedig az, hogy mikor kellett volna elaludnom előtte. Most csak ő.. Csak Trey számított és az, hogy itt volt. Velem.
Már az újabb ötlet részleteit is meghallva szeppentem meg, s bár takarásban volt arcom, hogy csak a hangját hallhassam, érezhessem a bőrömön végighömpölyögni a légzését, megremegett a testem, ugyanakkor mély pír lepte el arcomat is, hogy megfeszengtem a karjaiban. Ezzel pedig csak azt értem el, hogy szinte ráolvadtam Trey testére, zavartan megmoccanva ismételten.
- Nehéz vagyok - motyogtam bele a vállába, hogy aztán felpillanthassak egészen közelről a szemeibe.  - Viszont nem szeretnélek elutasítani, mert annál rosszabb nincs, amikor látom, hogy kedved szegtem - sóhajtottam fel halkan, el is mosolyodtam közben, és mielőtt győzködni szeretett volna, folytattam is gyorsan.  - De addig is ölelhetlek és arra most szükségem lenne. Neked is. De ígérd meg, hogy vigyázol magadra, mert nem szeretném, hogy bajod essen - biggyedt le ajkam hirtelen, mintha a világ legrosszabb katasztrófáját idéznénk elő mindezzel, de tudtam, hogy ez csak téves riasztás volna. Soha, semmit nem tudna tenni, amivel ilyen mértékű rombolást végezne bennem, körülöttem, ebben pedig a végletekig hittem. Túlságosan is rövid idő alatt oly fontossá vált, hogy jelen pillanatban nem tudtam őt elengedni. Sem fizikailag, sem pedig érzelmileg sem.
- A küszöb előtt viszont tegyél le, kérlek -pirultam el kissé megköszörülve a torkomat, ujjaimmal megmorzsolgatva a ruhája anyagát óvatosan, mert a téma zavarba ejtett. Nem voltunk házasok, sőt... nagyon is messze voltam még a lánykéréstől, és az csak a friss házasok kiváltsága volt most.. és mindörökké. Mégis felhúzódzkodtam hozzá, hogy egy lágy puszit hintsek ajkaira:  - Odabent pedig meglátjuk, hogy mi lesz - mosolyodtam el félénken, mert.. mert nem tudtam.. sosem volt ennyire közel hozzám még férfi, és nem tudtam, mit és hogyan kellene tennem, hogy.. ha ne is ő rontson el mindent, akkor én se váljak bűnbakká. Azt akartam, hogy amilyenné vált a napja a liftben mellettem, ugyanúgy is folytatódjon az estéje velem.



[/color]

Meglepetten kuncogtam fel a tervén, de biztos voltam abban, hogy csak szórakozott. Az nem lehet, hogy szándékosan ledobna, ugye? Aztán az előbbi reakcióm kedves mosolyba fordult át, ahogy folytatta a szavait, s újfent megállapítottam, hogy nagyon is kedves férfivel volt dolgom, akiben ha olykor elő is tör a felszínes rideg agresszió, akkor is.. több van benne, mint amennyit hitt vagy gondolt magáról. Mégis furcsa, s egyben felettébb szokatlan volt számomra, ahogy szinte piheként kapott fel, s már akkor elkezdtem érte aggódni, amikor még csak meg sem mozdult a lépcső irányában, de... aztán elpirultam a bókjára. Mindig meg tudott lepni, s újra és újra el tudott varázsolni, amit mindennél jobban élveztem. Olyan volt számomra Trey, mint egy feneketlen kincsesláda, amelynek tartalma időről időre megújult.
- Butaságokat beszélsz - bár pirultam, igen is ezt már mosolyogva sikerült mondanom, s közelebb hajolva egy puszival jutalmaztam meg őt hagyva, hogy elinduljon, s minden egyes mozdulatnál érte aggódva pillantottam rá.. majd a lépcsőre, s ahogy egyre feljebb léptünk, mindig óvatosan kilestem a karjaiból, ahogy átöleltem a nyakát, ám azért igyekeztem a lehető legnyugodtabban, legkevesebb mozdulattal megzavarnom őt.
- Máris - ölemben hagyva a kalapot és a táskámat nyúltam le egy kézzel az ajtóig, de az annyira nehéz anyagból készült, hogy ugyan a kilincset sikerült lenyomnom egy kézzel, viszont az ajtóért már kettővel kellett odanyúlnom, ezért egy bocsánatkérő pillantással vontam el Trey válláról a kezem, s ha hagyta, akkor az első pár centit az én kevéske erőmmel sikerült csak benyomni. Mégis, a segítségénél már újra megmozdultam, s próbáltam úgy tartani az ajtót, hogy nehogy a férfi fejét üsse meg a nehéz falap. - Bocsánat - pislantottam rá, majd a folyosón már azonnal vissza is bújtam hozzá. - Kilences lesz a szobám - válaszoltam meg halkan a feltett kérdést, hagyva, hogy ő határozza meg a lépteinek ritmusát. Nem is tehettem volna mást, helyette inkább elmerültem csak a profiljának tanulmányozásában, bőrkabátjának puha tapintásában, és a füsttel körbeölelt illatával foglalkoztam, aminek elméletileg taszítania kellett volna, ugyanakkor nagyon is vonzóvá változtatta őt.
Majd az a szó következett, amit én gyakorta használtam, először csak értetlenül pislantottam rá és ahogy megértettem, hogy mire is gondolt, pipacsvörössé vált az arcom a zavartól, s igyekeztem nem megmozdulni, hogy még csak véletlenül se ingereljem őt tovább, de a karót nyelt pozíció ebben a helyzetben... nagyon nem volt megoldás semmire, ezért is markoltam meg vékony ujjaimmal gyengéden Trey kabátját a nyakánál, hogy halkan megköszörülhessem a torkomat, de nem mertem megszólalni. Nem tudtam, mit mondhatnék. Nem tudtam.. hogy mit kellene mondanom ilyenkor, vagy tennem. A fenébe is a tapasztalatlansággal! Még nagyban gondolkodtam, hogy mégis hogyan reagálhatnék illően a szavaira, amikor megérkeztünk az ajtóhoz.. Túl hamar! És csak ismételten pirulásra voltam képes, ahogy az addig lesütött tekintetemmel fel nem pillantottam a szemeibe egy hetyke kis mosollyal. Reméltem, hogy segít ez valamiben is neki, mert hogy én nem voltam igazából képes semmire, az is biztos. Abban a pillanatban kezdett Trey beszélni, amitől megint csak zavarba jöttem, még azt is elfelejtettem, hogy pislogjak, s helyette csak hosszan, szótlanul lestem arcának vonásait.
- Ömmm... - hirtelen szerencsétlenkedni kezdtem egy kézzel a táskámat nyitogatva. - Kell a kártya kinyitni az ajtót - motyogtam kutakodás közben, mintha legalább egy félőrült kiskutya lettem volna, de csak nem sikerült semmi, ezért elvontam a férfiről a másik kezem is, úgy már sikeresen meg is találtam azt, amit kerestem. - Ha kinyitom.. leteszel? Vagyis.. vagyis most... kellene.. azt hiszem - nyeltem egy hatalmasat sürgetően, zavartan, izgatottan és... talán... nem, biztosan, hogy egy jó nagy adag félsz is bennem volt, de leginkább amiatt, mert fogalmam sem volt arról, hogy ő mit akarhat. Vagy én. Igen.. én mit akartam? Pislantottam űzött vadként úgy szinte mindenhova, be is harapva aztán az alsó ajkam egy kérlekkel megtoldottam a korábbi kívánságom, s ha letett, akkor megigazgatva a ruhámat vagy tízszer végre kinyitottam az ajtót, de csak résnyire, addig is szembe fordultam a férfivel hosszan a szemeibe nézve:
- Ha megteszem az első lépést, akkor bejössz? Vagyis hogy... - reményvesztetten és kissé megsemmisülve pillantottam ismételten a rá, az ajtógombot megfogó ujjaim körkörösen simogatták meg annak fémjét, mert tanácstalan voltam. Sosem tettem még ilyet, és ez volt az első alkalom, hogy olyan hirtelen voltam, amit magam sem értettem. - Nem tudom mit szabad és nem szabad tennem, vagy mi számít kezdeményezésnek a részedről és nálam.. mármint nem tudom. Mire gondolsz? - ahogy léptem egyet hátra, az ajtó kitárult, s egészen beóvakodtam a szobába, ahol mindent úgy hagytam, ahogy volt.. egyedül a kis utazótáskám és két könyv árulkodott az asztalon arról, hogy bizony a [You must be registered and logged in to see this link.] megszállás alatt volt. - Bejössz? - mosolyogtam rá az ajtó lapját simogatva, s nem volt semmi kétség.. ilyen zavarban még talán sosem voltam. Mégis szerettem volna a társaságát, s elalvás előtt az ölelését.

Szokatlan volt, s felettébb furcsa is az, hogy egy viszonylag zárt légtérbe invitáltam őt megint csak, de talán az volt a legmeglepőbb az egész szituációban, hogy én magam "kényszerítettem" ilyen helyzetbe kettősünket, s amikor Trey belépett a szobába, úgy rebbentem el az ajtótól, mint egy riadt kismadár. Nem túl távol tőle, de.. a tisztes távolságot meghagyva köztünk, már amit én annak tekintettem, ami nem lehetett több három lépésnél, onnan nézve Trey-re tépelődtem picikét egészen az elhangzó kérdésig, amire csak bólintottam már több magabiztossággal, mint kételkedéssel a bensőmben.
Végignéztem a mozgását, azt, ahogy megvált a kabáttól, s én vele egy időben pakoltam le kalapot és a táskát az asztal sarkára. Amikor eltűnt a látómezőmben, vele együtt fordultam volna, ám az érintésre összerezzentem, hagyva, hogy feloldódjon az a kis buta görcsösség a testemben, amit az érintésével oldott fel. A következő pillanatban belesimultam az ölelésbe, ami olyan új volt.. annyira magányosan kötődő érzés, hogy képtelen voltam nem élvezni minden egyes pillanatát, s magam sem tudom mi okból, de a tenyereim simítottak végig alkarjain magamhoz ölelve a kezeit halkan felsóhajtva Trey szavaira.. amire tulajdonképpen tettekkel már válaszoltam is. Nem akartam tőle távol maradni, de a következő szavai megtorpanásra késztettek a mozdulatomban, s beharaptam az alsó ajkamat is.
- Nem szeretném, hogy elengedj, Trey - suttogtam csak szinte ezen szavakat még jobban magamhoz ölelve őt, ám mást nem tettem volna, ha nem hoz zavarba s egyúttal nem tesz arról, hogy ismét fellángoljon a testem némileg, ami megint csak megrémisztett. Nem tudtam, hogy ilyenre is képes vagyok, de... - Nekem ez túl gyors - folytattam zavartan, azt meg nem engedve a férfinek, hogy elhúzódjon, ezért még szorosabban fogtam magamhoz puha bőrével fedett karjait. - Még csak most ismertelek meg és nem akarom elrontani azzal, hogy... igazából nem tudom, mivel ronthatnám el - vallottam be neki szinte szégyenkezve, le is hajtottam a fejemet, sokáig a padlószőnyeget lesve.. azon morfondírozva közben, hogy vajon sikerült-e megbántanom a férfit. S még csak azt sem mondhattam, hogy tudtam, mire hogy fog reagálni. Mert nem. Tényleg nem ismertem az ösztönös énjét.
Felsóhajtottam halkan, megsimogattam a karját újra lassan, egészen lágyan érintve ujjbegyeimmel csak, és ha hagyta, akkor megfordultam a karjaiban el nem húzódva tőle egy pillanatra sem, tenyereim már a mellkasát érintették ösztönösen is, hogy a lassú, kényeztető mozdulataimat a szemeimmel végigkövethessem.
- Nem ígérhetek neked sok mindent... úgy értem még.. nem merek ekkorát lépni, hogy szinte ismeretlenül is.. veled legyek mindenhogy. De azt tudom, hogy kedves lettél nekem, és szeretem azt, amit kiváltok belőled, még ha bele is pirulok - mosolyodtam el révetegen, felpislantva a szemeibe. - És már nagyon régóta szeretném érezni a csókod.. újra. Szabad? - muszáj volt megkérdeznem. Nem szerettem volna olyat tenni, amit talán ő nem akart. Főleg azok után, hogy már másodjára nem mertem megtenni azt a bizonyos lépést, amit bárki rajtam kívül olyan természetességgel váltott volna be, amire én képtelen voltam. Még nem ment...

♥ *-* ♥

A felhangzó szavakra valami megváltozott belül, egészen mélyen, s éreztem, hogy a maró bűntudat szinte bekebelezett, s ahogy folytatta is a szavakat Trey, akkor sem szűnt meg ez az érzés. Borzasztó volt, ahogy neki akartam megfelelni leginkább, ám mégis bennem rejlettek azok a gátak, amelyek a saját vágyaimat kordában tartva nem engedték, hogy neki kedvezzek - teljes mértékben biztosan nem.
Meg kellett volna már győznie a férfi szavainak. Tudnom kellett volna, hogy mindaz, amit mondott, igaz volt. Nem csak számára, hanem számomra is, mégis.. nem tudtam engedni, képtelen voltam teljesen magamévá tenni azokat az újonnan érkező érzéseket, amik olyannyira távol, idegenül feszültek a lelkemnek. S az egészben a legfelkavaróbb az volt, hogy amennyire közel engedni sem tudtam ezt az egészet, elengedni sem voltam hajlandó. Egy cseppet sem.
Annyi mindent mondhattam volna.. mégsem tettem, ehelyett csak felmosolyogtam a szemeibe kissé bizonytalanul, annál több reménnyel. Meglepett a hevessége, viszont nem visszakoztam, ahogy ajkaimra hajolt, vékony ujjaim úgy gyűrték markomba felsője anyagát, igyekezve ugyanolyan hévvel, kedvességgel és törődéssel viszonozni a csókját, ahogy ő birtokolt abban a pillanatban, s közben sikerült ha lehet, még közelebb húzódnom hozzá, teljesen rásimulva a testére.
Ezért is ért váratlanul az, ahogy elhúzódott, s egy pillanatra kiszáradó ajkakkal, heves légvétellel, kipirult arccal és elégedett tekintettel néztem arcára, s bevallom, a távolságától azonnal jelentkezett valami hiány és üresség bennem, amit nem tudtam megmagyarázni, hiszen itt volt. Nem ment el.. nem hagyott itt, egyszerűen csak az ajkai kerültek oly távolságba, amik mégis, minden egyes másodpercben vonzottak magukhoz, s csak akkor sikerült ellenállnom a kísértésnek, hogy az íze után kutassak nyelvemmel a számon, amikor megszólalt.
- Nem szoktam semmit sem elvenni - egészen halkra, ércesre sikeredett ez a pár szó, ezért újra elpirulva megköszörültem a torkomat is, hogy eltüntessem a fátyolos vágy foszlányait is a hangomból, hosszú, reszketeg sóhajjal engedve ki magamból azt a Trey által keltett várakozó feszültséget, amely a csókot kísérte. - Tőled sem szeretnék - motyogtam, miközben ujjaimmal elengedtem a felsője anyagát, s az általam keletkezett ruha ráncait finoman, pici mozdulatokkal kezdtem kisimítgatni ujjbegyeimmel.
A reakció, a következő "követelés" viszont megakasztott minden mozdulatban, s egyetlen, hosszú pillantással néztem a férfi szemeibe, hagyva, hogy a keze a tenyerem alá csússzon, a kapott mosolyt pedig óvatosan viszonoztam is, alsó ajkamat csak egészen lágyan beharapva néztem Trey arcát. Sejtettem és tudtam, hogy most az én határaimnak a feszegetése következett, ezért is hunytam le a szemeimet egyetlen másodpercre, újfent egy hatalmas sóhaj hagyta el ajkaimat, s ha lehet, akkor megfeszengve a karjai közt mosolyodtam el:
- Biztos vagyok abban, hogy Te jobban tudod, mi esne igazán jól egy nőnek - tapasztalatlan voltam, igen.. amit még csak letagadni sem tudtam volna már előtte, ám nem is akartam. Összeszedve minden lélekjelenlétem, a gyomromban összegyűlő gombócokkal és a fülemben visszhangos szívveréssel húztam el Trey kezét a mellkasáról, s ha hagyta, gyengéden fonva a kezét a hasamra, ujjaimmal cirógatva meg kézfejét, pipacsvörös színben játszó arccal, két kézzel, a lehető leglassabb mozdulatokkal kezdtem felfelé húzni a felső-fedte dekoltázsom felé, és amikor a mellem alsó vonalát érintették ujjai, már csak ott tartottam a kezemet. - Nem akarlak elküldeni - szinte csak suttogásként hagyták el ajkaimat ezen szavak. Trey szemeibe nézve mosolyodtam el kedvesen, várakozva, vágyakozva, türelmes türelmetlenséggel. - Szeretném ha érintenél. Úgy, ahogy te szeretnéd most, én pedig követni foglak... És azt is szeretném, ha velem maradnál éjjel - vallottam be őszintén azt, amire leginkább vágytam, s hogy pontosan tudja is, mire gondoltam, folytattam: - Még soha... senkivel nem aludtam együtt. Szeretném, ha Te lennél az, akivel először teszem meg ezt - elszégyelltem magam, igen.. amiatt, hogy semmit nem tudtam azért cserébe adni, amit kértem tőle, s csak remélni tudtam, hogy nem utasít el. S ha ő érintett, s eleget tett a korábbi kérdésemnek, úgy hagytam el kezét ujjaimmal, hogy az oldalát érinthessem és simíthassam meg megint őt.


Bocs a késés miatt. Ha értékelhetetlenül rossz az írás, azért is sorry.

Egészen, s mélységesen is zavarba jöttem a felcsendülő szavaktól, mégsem hittem úgy, hogy reagálnom kellene, mert biztos voltam abban, hogy csak buta helyzetbe sodortam volna magam, amit nem szerettem volna. Most.. vele, itt biztosan nem.
Az újabb reakció viszont elbizonytalanított. Nem tudtam, honnan kellene tudnia a testemnek, mit szeret, mi hozta lázba, mi volt az, amit megfertőzött a vágyakozás édesen bűnös élvezete, s nem tudtam, mit tehetnék azért, hogy ne okozzak emiatt csalódást Trey-nek.. az igazság sokszor fáj - emlékeztettem magam, ugyanakkor már az első pillanattól kezdve az őszinteség vaskos lábain állt a mondandóm, amit felé intéztem, s ezen nem is akartam volna semmi pénzért sem változtatni, mert megérdemelte, s számomra is talán a legfontosabb volt a korrekt bánásmód.
- Nem hiszem, hogy lenne bármi is, ami tőled.. ne esne jól - naiv kijelentés volt ez a részemről, már abban a pillanatban rájöttem, ahogy ezen szavak elhagyták ajkaimat, de nem akartam visszakozni, hogy esetleg megbánthassam őt a véleményemmel, ezért is pillantottam hosszan a szemeibe egy bizonytalan, mégis kedves mosollyal. Lehunytam a szemeimet, mialatt a férfi keze csúszott végig bőrömön, s ahogy magához húzott, úgy bújtam Trey melegébe, halk, ám annál mélyebb sóhajjal fogadva a csókját, amivel a nyakamat célozta be.
Még csak tiltakozni sem tudtam amint elhúzódott, ehelyett megkövülten ácsorogva figyeltem a férfit, értetlen, ám annál kíváncsibb pillantással nézve, ahogy megvált a cipőtől. Amit aztán más ruhadarabok is követtek, s éreztem, hogy az ajkaim elnyíltak a döbbenettől, értetlenségtől egyaránt.
- Trey! Mit... csinálsz?! - hang aligha szökött ki ajkaim közül, így leginkább valamiféle suttogásra futotta csak, amint a pillantásom végigsiklott a férfi testén, annak vonalain felfedezve egyetlen pillanat alatt minden izomzatot, minden egyes centimétert feltérképezve a testén. S annyira lekötötte a látvány a figyelmem, hogy abban a másodpercben még azt is elfelejtettem, hogy el kéne vörösödnöm, ehelyett úgy lestem őt, mintha az a férfi lenne, akit a vászonról varázsoltak elém. A szemeim önkéntelenül, akadálytalanul követték a mellkas izomzatát, a hasfal simaságát, a csípőcsontok lágy íveit, s csak akkor blokkolt le az agyam, ahogy a szemeim az alsó anyagának szövetét célozták meg... lassan bólintva csak a valamikor feltett kérdésre, amit nem is igazán értettem, ehelyett úgy fordultam, úgy mozdultam, hogy minden pillanatát láthassam annak a csodának, amely megelevenedett előttem. Igyekeztem azonban nem csak egy szinte mezítelen férfitestet látni, de sehogy sem ment az, hogy elvonatkoztassak. Sehogy sem voltam képes kiverni a fejemből azt a tényt, hogy most.. itt nem mint restaurátor és festő vagyok jelen.
Megkövülten, képtelenül a mozgásra álltam ugyanott, ahol Trey hagyott, miközben a nyitott fürdőajtót figyeltem, a zuhanyrózsából vígan kiömlő, s a férfi testén megtörő vízsugár hangját, ujjaim önkéntelenül is a szoknyám anyagára simultak, s gyűrték azt markomba, zavartan pislantottam csak le a padlóra. Nem tudtam, mit tegyek. Nem tudtam, hogy helyes-e az, amit terveztem, mégis... Hajtott a kíváncsiság, az ismeretlen és mindaz, amit a férfi ígérhetett nekem.
Lázas mozdulatokkal váltam meg a szandáloktól, hogy azt követhesse a precíz mozdulat, amivel előbb lehúztam, majd gyűrődésmentesen összehajtva a szoknyát a kanapé karfájára pakoltam... amit követett a fehér felsőm, s végül az asztal üveglapjára pakoltam le zörgés- és csörgésmentesen minden egyes ékszeremet. Mezítláb, csupasz talpaimmal, zajt nem verve indultam meg a fürdőbe fehérneműben, amitől képtelen voltam megválni, s amikor a csempézett helyiségbe érkeztem, mintha a bűnös kíváncsiságomtól menekülhettem volna, úgy csuktam be halkan az ajtót, de tudtam.. nem menekülhettem már.
Mégis.. akkor jött el a pillanat, amikor megint megtorpantam. Mit akartam? Miért akartam? Mi hajtott felé? Miért akartam vele lenni? Ezen tépelődve pillantottam csak a zuhanykabin felé, amelyen Trey sziluettje takarásmentesen átlátszódott, az üveg barázdált anyaga azonban jótékonyan elhalványította a férfi megjelenését. Ajkamba harapva figyeltem hosszú pillanatokig, amitől elszégyellve magam elfordultam a látványától, s plafon felé fordítottam arcomat is, hogy az egyre hevesebb légzésemet csitíthassam valamelyest. Reszketeg sóhajjal fordultam vissza a férfi felé, hogy bizonytalanul a kabinhoz lépjek, ám ahelyett, hogy elhúztam volna annak üvegét, csak a tenyerem csúszott az anyagra, pillantásommal a bent tartózkodó felsőtestét lesve.. amennyire az anyag engedte. Egész testemben reszkettem. Nem a félelemtől csak.. hanem az izgatott várakozástól, és attól, hogy vajon... Trey is ugyanannyira szeretné-e érezni a közelségem, ahogy én az övét, de kérdés... vagy egy fél mondat sem hagyta el ajkaimat, s kezdtem úgy érezni, ha hamarosan nem történik valami, képtelen leszek megállni a lábaimon.
- Trey?! - még magam is meglepődtem, hogy bár egészen halkan, de kimondtam az üvegnek címezve annak a férfinek a nevét, akinek a közelségét és az illatát jelenleg mindennél jobban kívántam.


xDDDD Nem került bele a csodaszavad, bocsi

A fejemben zsibongó, kusza és néma sikoltással ármánykodó gondolatok kergették egymást, miszerint normális, emberi cselekvésre képes voltam-e, vagy éppen olyasvalamin mentem keresztül amit eszeveszett őrültségnek kellett volna tartanom. Nem tudtam. Képtelen voltam egyetlen értelmes gondolatmenetet belesuvasztani az agyamba, miközben a bőröm lúdbőrözve áldozott a hideg levegőnek, amelybe belekeveredett a Trey által folyatott meleg vízsugár ezernyi szikrázó cseppje. Nem tudtam meghatározni, hogy mindaz, amit teszek, vagy tenni készülök, helyes-e. Vagy hogy egyáltalán meg kellene-e tennem.
Csak akkor lestem fel a kezemről, amikor meghallottam a férfi nyugodt, mély hangját, s ha más szituáció kötött volna minket össze jelen helyzetben, megmosolyogtam volna azt a nyilvánvaló tényt, s most.. csak még egy olyan helyzet adódott, ami újabb gátakkal vett körbe, s kezdett megbénítani. Mégis mi a fenét művelek?! A víz csobogása, a megtörő parányi "hullámok" visszhangot vertek a fejemben, s gúzsba kötötték a gondolataimat. Ismételten a leblokkolásra késztettem saját magam, amikor valami változott. Újra távolivá vált a férfi, amint eltávolodott, s a hangja is valamiféle... üres távolságot rejtett önmagában, mire az addigi kuszaság odabent kezdett lenyugodni, s hosszan, hangosan sóhajtottam.
Beharaptam alsó ajkamat, s elvontam szintén a tenyeremet az üveglapról, de el nem léptem.
- Sosem leszek kész.. vagyis nem állok készen.. akarom mondani.. - hagytam abba hirtelen a buta szavaimat, mert szörnyű volt, ahogy ott álltam, talán a legmagányosabban érezve magam egész életemben abban az egyetlen hosszú másodpercben, amíg döntöttem. Olyan akartam tenni.. pontosabban olyanra vágytam, amire azelőtt soha. Önszántamból szerettem volna az érintését. Látni akartam. Érezni, ahogy a karja biztonságában megnyugodhatok, s egyszerre érezhettem olyan feszültséget, amelyet eddig soha. Még akkor sem, annál az egyetlen alkalommal sem, amikor egy férfivel voltam. - Nem számít - motyogtam az üvegnek talán percekkel is később, még mindig ott szobrozva a kabin előtt, ujjaim futottak végig óvatosan a hasamon, a csipkézett szegély mentén, de nem volt bátorságom megválni tőle akkor, amikor egyedül voltam Trey társaságától elszeparáltan.
Amikor már enyhén remegni kezdett a hűvösen párás levegőtől a bőröm, csak akkor mozdultam: ujjaim reszketve szaladtak fel a nyakamra, hogy elhúzzam nyakamból a hajamat, s lassú, megfontolt mozdulatokkal tekertem rajta párat, hogy csat- és hajgumimentesen laza kontyba fonjam azt. S csak ezután érintettem az üvegajtót ismét, és mielőtt elhátráltam volna onnan, lehunyt szemekkel húztam el azt, hagyva, hogy a gőz végigperzselje forrón, lüktetőn és nedvesen a bőrömet.
- Nem bírom - szólaltam meg bűntudattal, meg is rázva a lehajtott fejemet kicsit, s ahogy felpillantottam, Trey arcára siklott a tekintetem, a vízcseppes bőrére, izmos vállára, mellkasára, de lejjebb még nem néztem.. nem csak mert nem mertem, hanem.. az túl intim lett volna. - Itt maradsz velem? - elmosolyodtam reménykedve, és ahogy korábban kérte, nem kérdeztem, egyszerűen csak leléptem a fellépő távolságot, s mielőtt kiszökött volna az összes meleg, úgy magam mögött visszahúztam a kabin ajtaját, ezzel kizártam minden körülményt.. s maga Trey maradt a világom a világon egyedül.
- Nem jó nélküled - újabb mosoly, de ebben már valamiféle bocsánatkérés is rejtőzött mélyen, hogy eddigidőztem. Mielőtt még meggondolhattam volna magam, a tenyerem siklott csupasz vállára, élvezve, kiélvezve minden pillanatot, amíg a bőrét érintettem ujjbegyeimmel, tenyeremmel, magam elé mosolyogva a csodás pillanat miatt, nem törődtem azzal, hogy a fehér, összeillő fehérneműm lassan, de biztosan átázott. - Szeretném, ha te is érintenél - suttogtam a szemeibe, miközben az ujjaim lágyan felfedezőútra tévedtek bőrén, nem elkapatva magam, nem átesve a ló túloldalára. S már csak azt is, hogy érintethettem őt, rettenetesen élveztem.


Szörnyen rossz -.-

E bben a pillanatban bármit elhittem volna az előttem álló férfinek. Megnyugtatott, s olyan béke szállt meg mellette, amit csak akkor éreztem ezidáig, amikor a képek rejtélyes, melankolikusan vidám, s groteszk módon pompás életét figyeltem, s dolgoztam rajtuk újra és újra végigszántva a felületükön az ecset lágyan söprő sörtéivel. Ahogy érintettem őt, ahogy megéreztem bőrének selymét, lágy mosoly jelent meg arcomon, ami egy pillanat alatt vált aztán boldoggá, hiszen olyan felfedezésben volt részem, amit szinte el is felejtettem, és különben is.. korábban nem ilyen tapasztalatot szereztem. Nem volt szinte szabad akaratom, nem dönthettem én magam arról, ami történt, s az elsöprő hév.. kiölt mindenféle intimitást, amit jelen pillanatban megélhettem Trey mellett, s ezt mindennél jobban értékeltem és zártam a szívembe.
Annyira lekötötte minden figyelmem Ő, hogy már csak akkor pillantottam fel enyhén kipirult arccal a férfi szemeibe, amikor már a bőrömet nem fedte a melltartó, s mély zavarral sütöttem le egyetlen pillanatra a szemeimet, amikor az utolsó mozdulatokkal magam váltam meg az anyagtól. Mégis fellestem rá, látni szerettem volna, hogy ezzel a fel- és kitárulkozással mit váltottam ki belőle, újfent érintve a bőrét, de már a mellkasán csúsztatva végig ujjaimat ugyanolyan bátortalan gyengédséggel. S hogy ő? Az én lágyságommal, minden magabiztosságtól mentes mozdulataimmal szemben ő más volt. Határozott, eltökélt, s ezért is adtam meg magam könnyedén, mert tudtam: nem fog bántani, hiszen megígérte. Hittem a szavaiban, az ígéretében, abban is, amely még nem hangzott el köztünk. S ebben a pillanatban, és a következőben is teljes mértékben rábíztam magam. Az ölelésbe vont csókot emiatt is viszonoztam, és persze amiatt is, mert szükségem volt az érintésre, ajkainak puhaságára, ugyanakkor amikor a kezei felfedezőútra indultak a testemen, úgy reszkettem meg a karjai közt, immár teljes mértékben hozzá, a testéhez simulva és érintve őt a tőlem telhető legfelszabadultabban.
- Szólni fogok - mosolyodtam el, de felét nem tudtam, mégis miért kellene szólnom, hiszen Trey.. olyan hatással volt rám, ahogy még soha senki. Ujjaim bátrabban vonultak végig a felsőtestén, s a légzésem ezzel azonos mértékben váltott gyorsabbá, amely visszhangozta szívem minden egyes dobbanását. Hatalmasat nyeltem, ahogy eltávolodott, s kelletlenül, de nyúltam utána, hogy továbbra is érinthessem őt, megkönnyítve a dolgát pedig úgy fordultam, s úgy álltam meg, hogy érinthessen. Ezzel együtt pedig a sóhajomba veszett minden olyan kimondatlan szó, amit nagyjából el is felejtettem, s csak ajkamba harapva pislantottam le a melleimet érintő kezekre. Olyan jól esett, annyi érzéket és érzelmet felkorbácsolt bennem, hogy megmukkanni sem mertem, nem hogy kiadni hangot, ezért is feszült meg a testem, miközben a vérem egyre gyorsabb ritmusban zubogott végig ereimen. Reszketeg sóhaj, s az egész testemen végiggyöngyöző lúdbőr volt a válasz csak az érintésekre, a kényeztetésre, s amikor Trey keze lentebb haladt bőrömön, óvatosan a tenyereimet simítottam alkarjára, a felhangzó kérdésre pedig körmeim óvón mélyedtek bőrébe tiltakozásom jeléül. Pontosabban amiatt, hogy nem akartam, hogy eltávolodjon. Nem akartam, hogy abbahagyja.
- Nem akarom, hogy vége legyen! - s talán hosszú ideje most váltam annyira határozottá, hogy tudjam; valóban akartam az elkövetkezendő perceket, bármiről is szóljon. A lényeg, hogy Trey-jel, mellette történt minden. A további simítások pedig előcsalogatták az oly rég hallott nyögésemet, testem automatikusan simult bele az ölelésbe, teljesen a férfihez simultam. A kiadott hangra halvány pír lepte el arcomat, bűntudatosan, félénken pislantottam oldalra-hátra rá, amely végül mosolygásba torkollott. A korábban érzett forróság lassan ismét ellepte ölemet, az egyik mozdulatra meg is remegett a csípőm, amire felnevettem halkan, értetlenül a történtek miatt. A nevetés, a mosolygás, és a vidámság egy pillanat alatt tűnt el, s helyette újabb, egészen mélyről feltörő, bár halk nyögés hagyta el ajkaimat, amint megéreztem a bennem elmerülő ujjat, s a vele orkánkánt végigsöprő vágyat, amelyet generált bennem. Nem mertem mozdulni. Pontosabban... tőle messzebb, el onnan, de nem is akartam. Helyette az ujjaim feszültek rá nem fájón Trey alkarjára, ott tartva őt, hogy még csak véletlenül se gondolja azt, hogy nemet mondanék neki most. Bármire is. Akartam, hogy folytassa. Szerettem volna, ha nem parancsol magára amiatt, hogy ennyi volt.
- Érinteni szeretnélek máshol is - bukott ki mindenféle kertelés nélkül mindaz, amit szerettem volna. Az arcom pírja, a testem forrósága, s annak lágy remegése egyértelmű jele volt, hogy nem fogom meggondolni magam. Az egyik oka az volt, hogy viszonozni szerettem volna mindazt, amit kaptam tőle, a másik pedig igen egyszerű: nem voltam önző. Egy cseppet sem. Ám mielőtt válaszolhatott volna, s ha nem hajolt el, akkor az ajkait megpillantva hajoltam közelebb, s ha partner volt a tervemben, akkor lágyan, mindenféle előzetes kérdés nélkül tapadtam a szájára, óvatosan, lassan felfedezve őt újra, ami egyértelműen megunhatatlan, s ősi bűnös vágy számlájára volt írható. - Kérlek! - suttogtam csak alig elhajolva tőle az ajkaira, de a kezeim nem mozdultak még alkarjáról, mégis, hogy kényelmesebb és könnyebb legyen neki, óvatosan csúsztattam kissé távolabb a talpaimat a zuhanytálcán. Magam sem értve, s meglepődve a reakción. S ha én nem is tudtam.. a testem pontosan jelezte, hogy nagyon is jól esik minden mozdulat, minden érintés, amellyel a férfi kényeztetett.

Nem mondok véleményt... majd te eldöntöd

S oha nem hallott szavak miatt egyetlen pillanat alatt páni félelem lett úrrá rajtam, amit azonnal kiűzött a felhangzó reszketeg, vágyakozó sóhaj, ami ajkaim közül szökött ki. Annak ellenére, hogy megrémítettek a szavak, ugyanolyan mértékben is nyugtattak meg aztán, ahogy maradék józanságommal gondoltam végig Trey szavait. Az övé voltam én is.
Ennek ellenére sem tettem semmi elhamarkodottat, csak ragaszkodó érintésemmel kapaszkodtam az alant kényeztető alkarjába, hiszen... elképzelni sem tudtam, hogy pontosan mit és hol érinthetném, hogy ne érezzem magam zavarban. Tudtam, hogy butaság volt mindez a részemről, hogy amennyire én őt gyönyörűnek tartottam.. a szó legszentebb értelmében, ő is ugyanolyan tisztelettel bánt velem. Válasz, s mindenféle értelmetlen szócséplés helyett csókoltam vissza másodjára is, s a felhangzó újabb szavakra - hogy mire képes a testem - bevallom, vörös pír lepte el arcomat, s elszégyellve magam lesütött pillantással, de egy átkosan áruló kisebb nyögéssel válaszoltam, amire megint csak elpirultam kissé. Amint elhúzódott, ujjaimmal el nem engedve őt hagytam, hogy azt tehessen velem, amit csak szeretett volna, s egy zavart, kipirult mosollyal pillantottam fel a szemeibe, s még akkor is őt figyeltem, amikor a fehérnemű maradék takarásától is megváltam. Nem mertem megmozdulni, csak hagytam, hogy a meleg víz zubogjon végig a bőrömön, s vajmi kevés sikerrel hűtse le azt a forróságot, amely belülről égetett. Muszáj voltam kissé megkapaszkodni Trey kezében, mert a lábaim.. alig-alig, de reszketve igyekeztek feladni a stabilitásukat, s aprókat pihegve, csendesen tűrve mindent figyeltem az előttem ténykedőt. Minden új volt, így amikor az ujjaim az ajkaihoz, majd a bőréhez értek, a szívem vadul kalimpált, s a légvételeim annyira felgyorsultak, hogy elnyíltak ajkaim is mindattól, ami történt. Az agyam.. valahol messze járt már, s igyekeztem csak az érzékeimet, az érintésemet használni, ahogy Őt érintettem.
Egy egészen hosszú másodpercre muszáj voltam lehunyni a szemeimet attól a fullasztó vágytól, amely ellepte a testem, a döntéseimet, s ahogy a férfiasságát érintettem, lemerevedtem. Mégis, az ujjaim önkéntelenül, s a maradék döntésem ellen tiltakozva simultak végig a bársonyos bőrön megadva magukat a gyengéd kényszernek, amellyel Trey élt. Hálás voltam neki. Tudtam, hogy önmagamtól képtelen lettem volna érinteni őt így, s a kezdeti félsz és bizonytalanság még akkor is megmaradt, amikor lassan elvonta a kezét a kézfejemről, s bár legbelül kételkedtem a képességeimben, megtettem minden tőlem telhetőt felhagyva azzal a mardosó önbizalomhiánnyal, amivel férfiak mellett mindig is rendelkeztem.
Őt figyeltem közben. Arca izmainak rezdülését, testének minden reakcióit, s megértettem: jól csináltam azt, amire ő vágyott, és emiatt sem hagytam abba a kényeztetését, férfiasságán csúsztak végig ujjaim újra és újra, ami minden figyelmem és koncentrációmat lekötötte. Még akkor sem hagytam abba, amikor a csókjával vonta el a figyelmem rövid időre, s egészen émelyegve attól a csodától, amit átéltem, lélegeztem fel hosszú sóhajjal, ahogy ismét beszélt vágytól fűtött hangon, s amint az élvezet sem maradt el, Trey gyönyöre csodássá varázsolta a férfit. S ha ő, a teste lázadóan lassan is kezdett megnyugodni, az érintésemet csak óvatosan vontam el férfiasságáról, s csak akkor pillantottam a kezemre, amelyet lágyan vont be az a ragacsos valami... amit aztán a meleg, ömlő vízpermet alá vontam, hogy lemoshassam óvatosan azt, ahogy a combomról is megtettem. Csak a gyors tisztálkodás után fordultam vissza a férfi felé gyengéd, bensőséges mosollyal, s bátortalan, ám annál rövidebb csókkal az ölelésében:
- Csak azt tettem, amit engedtél - öleltem át őt szorosan, nyakába fúrva arcomat is, hogy bőrét érinthessék aztán ajkaim egészen finoman. Ebben a pillanatban elfeledtem azt is, hogy zavarban kellett volna lennem a meztelenségünk miatt, s mégis.. jobban vágytam az érintésére és testének melegére, mint bármi másra. Tudtam, hogy felesleges lett volna tiltakoznom az utolsó megjegyzését illetően, de magamban megállapítottam teljes biztonsággal, hogy biztosan csak túlzott. Nem csináltam semmi olyasmit, amit ő már korábban ne élvezhetett volna, s mégis.. számomra felbecsülhetetlen pillanatok voltak ezek, olyanok, amiket mindig magamban hordozva feledhetetlenül fogok szeretni. - Épp ezért ne sajnáld. Gyönyörű volt - már hangot is adtam ennek a véleményemnek, még ha furán is hangzott tőlem, de teljes mértékben így gondoltam. Olyan pillanatokat élhettem meg vele, amely felértékelte, s elfeledtette velem a korábbi eseményeket. Boldog voltam. Igen. Nem kibontakozva az ölelésből, de kissé elhúzódtam tőle, hogy tusfürdőt oszlathassak el a tenyeremen, s habos kézzel tértem vissza a vállára, minden egyes centimétert megtisztítva, s közben érintve őt ugyanolyan elégedett kíváncsisággal, mint korábban is.
- Nem hiszem, hogy nemet tudnék neked mondani bármire is - vallottam be már egészen halkan, s csak az utolsó szavamnál pillantottam fel a szemeibe őszintén, amely mindig is ott rejlett kettőnk közt. Elmosolyodtam, s mialatt a tenyerem finoman bejárta a mellkasát, hasát, s oldalát is mosdatva őt, végül oldalán megtámaszkodva bújtam vissza hozzá. Érthetetlen módon, a lágy, szinte gyermeki csók helyett több szenvedéllyel, s az iránta érzett vággyal tapadtam ajkaira hosszú ideig, élvezettel telve kóstoltam újra és újra bele abba, amit csak ő adhatott meg nekem. S hogy az érintésem, az őt mosdató kezeim.. hogy és mikor fonódtak derekára, nem tudtam. Ahogy azt sem, hogy mikor indultak meg ujjaim fel, s le a hátán a csókkal ellentétesen, egészen lassú, tapogató mozdulatokkal.


Bahhh XDDDD