Finoman simít végig Shirley arcán minek hála halk, nyöszörgő sóhajt tör fel belőle. Ajkai egy pillanatra elnyílnak egymástól majd inkább a némaságnál dönt ahogy tekintete találkozik a mellette guggoló Riverével. A szoba aranyló fényáradatban úszik ahogy a kora hajnali napfelkelte beragyogja a fehérre mázolt szobát. Talán ez a lakás legnyugodtabb, legkellemesebb pontja.
A fehér tüll függönyt a friss kora reggeli szél szellemként mozgatja és nagy valószínűséggel ha Rivernek erre kellett volna ébrednie, sokkot kap.
Talpig díszben ül le az ágy szélére, Shirley pedig egész közel húzódik hozzá majd fejét az ölébe fektetve pillog fel rá kíváncsi de még mindig álomittas tekintettel.
- Egy fél órára be kell majd ugranom az irodába elhozni néhány holmit, veszek egy-két dolgot utána jövök - óvatosan cirógatja az arcát, mintha legalábbis attól tartana, hogy ezzel a mozdulattal is megsérthetné.
- Néha elfeledkezek róla, hogy már nem csak ketten vagyunk - szemét forgatva jelzi, hogy ténylegesen megfeledkezik a két testvérről. Shirley húgáról valamint a saját ikertestvéréről, Clyderól.
- Siess - lágy hangját mindig élvezet hallani, s egy óvatos csók után már el is hagyja a szobát, ezután pedig a lakást. Úgy közlekedik a nappaliban mintha legalábbis egy újszülött gyerek aludna a kinyitható kanapén, ezzel szemben csak a kölyök természetű ikre. Ettől függetlenül tiszteletben tartja az embereket és alvási szokásaikat. Nem akarja se Jennifert se pedig Clydet felébreszteni és elküldeni őket, hogy húzzanak vegyenek maguknak kaját, mert jelen pillanatban itthon nincs annyi, hogy négyüknek elég legyen.
- Jó reggelt katona! - Selly hangja vidáman csilingel, akárcsak az ajtó felé akasztott csengő ami jelzi az újonnan érkezőket.
- Hasonlót!
- Szokásos, vagy valami extrát is kérsz?
- A reggeli újságon és a feketén kívül? Nem kell ennél nagyobb extra - halvány mosoly után megkapja a kért kávét amibe belekapaszkodva sarkon is fordul, mígnem beleütközik egy ismeretlen személybe...

Hollywood, we never going down... Hollywood, we never going down... Hollywood, we never going down...
Ááhh... Csak öt percet még... Kérlek! Nem akarok felkelni, nagyon nincs kedvem a mai naphoz, de muszáj lesz dolgozni menni, ha meg akarok élni valamiből. Mert nincs kedvem visszatérni a szüleim házába, hisz olyan nehezen sikerült meggyőznöm őket, hogy képes vagyok gondoskodni magamról, nem szándékozom lerombolni, azt a keveset, amit sikerült elérnem. Szóval nyüszögve nyúlok a telefonomért, hogy kikapcsoljam az ébresztőórát rajta. Még öt percen keresztül bámulom a plafont, csak aztán mászok ki az ágyból, hogy aztán kezdetét vehesse a hosszadalmas reggeli készülődés. És ez nálam általában hosszabb, mint kéne, mert rendszerint nem találom a lábam, mármint a műlábat. Ahogy most sem, fél lábon ugrándozva, vagy négykézláb... akarom mondani háromkézláb sokkal lassabb ez a folyamat, mint az az emberek hiszik. A folyamat többi része viszonylag gyorsan megvan, s a kamerámmal felszerelkezve indulok útnak a műterem felé.
De még mielőtt nekilátnék a munkának, muszáj valamit ennem, vagy legalább egy kávét innom, ezért is döntök úgy, hogy az első utamba kerülő kávézóba benyitok. Csak épp nem gondoltam volna, hogy amint belépek valakinek nekimegyek. Vagy ő jött nekem? Na mindegy, kölcsönösen egymásnak ütköztünk, gondolom ő sem nagyon figyelt az orra elé, és én sem, véletlen balesetek előfordulnak. Ja, és még a kávéját is rámborítja, egyenesen a kedvenc [You must be registered and logged in to see this link.].
- Neneneneeee....! Ezt nem hiszem el.... - morgolódok, és még a saját anyanyelvemen, azaz franciául is elhangzik egy-két káromkodás, miközben a táskámban valami zsepi után kutatok.
- Izé... Bocs hogy neked mentem... Nincs esetleg egy zsepid, vagy valami, amivel ezt valamennyire fel tudom itatni? - Nézek fel reménykedve a férfira, akibe az imént ilyen szépen belebotlottam.

Véletlenek és balesetek mindig történnek, legyen akár ragyogó napsütés, vagy szakadó eső. Még akkor is, ha épp jó kedvében van az ember. Na most per pillanat elég jó idő van, és River kedve sincs a béka segge alatt, viszont annak a szerencsétlen lánynak nagy valószínűséggel ott lesz, mikor rájön arra, hogy ezt a kávét aligha lehet kimosni a ruhájából főleg akkor, ha az pamut. Nem tudja innen megállapítani, ettől függetlenül beletelik pár pillanatba míg elengedi szegénynek a karját amit reflexszerűen kapott el, nehogy vágódjon egyet River lendületének köszönhetően.
Még mindig nem sikerült teljes mértékben visszarázódnia a jelenbe, abba ami ebben a világban történik és nem Irakban vagy Afganisztánban, jelen esetben pedig hasonló háborús övezetekben, mert ugye bár van jó néhány olyan.
Viszont nagyon igyekszik, és bár jelen pillanatban mindenki robotnak tartja amiért kora reggeltől akár másnap hajnalig ébren van, csak ezzel tudja tartani azt a lendületet amit a seregben is diktálnak. Megszokta már a robotolást és a fizikai valamint mentális, szellemi túlteljesítést, és nem igazán akar elpuhulni, a végén még ferde szemmel néznek majd rá ha visszahívják.
- Ne haragudjon, nem akartam, őszintén sajnálom - szabadkozik kellemes, rekedt baritonján. A kérdésre nemet int.
- Azzal nem mennénk sokra, gyere velem - int a lánynak, hogy kövesse, majd Sellyhez siet a pulthoz.
- Történt egy kis baleset, sikeresen elgázoltam szegény hölgyet, tudnál hozni egy nedves rongyot?
- Ó, máris! - veszi szemügyre a szőkeséget, majd el is tűnik az ajtó mögött, River pedig ismét a lány felé fordul.
- Tényleg ne haragudjon, mivel tudnám jóvá tenni? Kifizetem - szabadkozik. Tipikus filmbe illő első találkozás. Ilyenben már ezerszer volt része, és javarészt mindig kőkeményen a fejéhez vágták, hogy mennyire nem figyel oda semmire és mekkora szemét.

Véletlen balesetek bárkivel előfordulhatnak, bár vannak olyan emberek, akikkel a a szokásosnál kicsit többször előfordulnak ilyen kellemetlen pillanatok. És most bőszen mutogatok magam felé. Igen, ez vagyok én, ilyen az én formám. Bár ez esetben nem csak az én hibám volt, hanem az előttem álló úriemberé is. És a tetejében még tiszta kávés lett az egyik kedvenc felsőm, és ez nem olyan folt, ami könnyen kijön. De azért próbálkozni lehet. Kérek is egy zsepit a férfitól, ugyanis nálam pont nincs. Bár tudom, hogy azzal nem sokra megyek, de kezdetnek megteszi, csak hogy valamennyire eltűnjön a folt, és még időben odaérjek a fotózásra, mert ha kések... Fuuuh, bele sem merek gondolni, milyen hisztit le fog rendezni az a hülye picsa.
- Ugyan... Részben én is hibás vagyok, amiért nem figyeltem jobban. - Mosolygok a férfira. Hangomban egy cseppnyi harag sincs, hisz nincs miért haragudnom rá. Idegesség azonban észlelhető a hangomban, egyrészt mert kávés lett a felsőm, másrészt azért, mert már így is késésben vagyok, így meg végképp.

Halkan követem őt a pulthoz, s egy halvány mosollyal intek a nőnek, aki hamar el is tűnik.
- Tényleg nincs semmi gond. Ez bárkivel előfordulhatott volna... És Isten ments, hogy kifizesse... Mondjuk leginkább egy időnyerő-gépnek örülnék, bár van egy olyan érzésem, hogy olyat maga nem tud adni, szóval mindegy, nem ragaszkodom hozzá, hogy jóvá tegye. - Húzódik félmosolyra a szám, majd idegesen az órámra pillantok, aztán az ajtóra, ahol eltűnt az eladónő. Jaj... jöjjön már...

Ez a szituáció tökéletesen megfelelt volna akkor, ha fel akarja csípni a lányt. Viszont tekintettel arra, hogy már van párja, sőt mi több az esküvőt szervezik, így nagy valószínűséggel ez most füstbe ment terv. Viszont kellemes kis beszélgetést is eredményezhet főleg az idő alatt míg a pólójáról próbálja levakarni, felitatni a barna anyagot.
Gyorsan a pulthoz invitálja, hogy az ott bőszen serénykedő lánytól kérjen valami nedves rongyot aminek reményében ő máris elsiet. Az a legnagyobb szerencséje, hogy gyakorlatilag fél Vegassal jó kapcsolatot ápol, viszont ezt csupán annak köszönheti, hogy katona. Szerencse, hogy az Amerikaiak nagy becsben tartják azokat, akik a hazájukért harcolnak és azért kockáztatják életüket.
Nem meglepő hát, hogy a fiatal nő is a segítségére siet.
- Nem, azzal sajnos tényleg nem tudok szolgálni. Viszont ahogy elnézem siet - biccent az órája felé jelezve, hogy feltűnt ám neki, hogy állandóan azt sasolja.
- Per pillanat nem tudom mit ajánlhatnék fel. Telefont, hogy szóljon az illetőnek, hogy késni fog, bár gyanítom telefonja önnek is van, vagy esetleg egy fuvart...
- Parancsoljon, Ezredes! - nyújtja felé a nedves rongyot Selly amit ő egy köszönöm kíséretében el is vesz, hogy odaadja a szőkeségnek.
- Meghívhatom valamire? Amúgy... River  - nyújtja felé a kezét. Ha már ilyen csodálatosan összefutottak - a szó szoros értelmében - akkor már illendő is lenne bemutatkozni nem?
Emlékszik rá, hogy legelső barátnőjével, Jennyvel is hasonló körülmények között találkozott csak őt nem kávéval, hanem egy tál forró levessel öntötte nyakon az egyetemi vendéglőben. Az se volt sokkal kellemesebb viszont annál emlékezetesebb. Még mindig megmosolyogtatja, hogy mennyit röhögtek ahogy lógott a cérnametélt a lány sötét hajából.

Más esetben talán még szépen el is csevegnék azzal, aki leöntött a kávéjával, de most épp nincs rá elég időm. Már így is késésben vagyok, de most még inkább, és nagyon nincs idegzetem végighallgatni Nina hisztijét. Az a nő igazi hisztikirálynő, egy elkényeztetett kis fruska, és szerintem még csak nem is szép. És mégis modell. Biztos apuci segített neki eljutni idáig. Vagyis apuci pénze. De mindegy is, most még nem fogom magam ezen felidegesíteni, ráérek majd akkor.
- Jól látod. Van pontosan... Hár... Nem, két percem, hogy odaérjek a fotózásra, de ahogy elnézem, ez nem fog összejönni... És hallgathatom annak a hisztis libának a nyávogását. - fújom ki idegesen a levegőt, majd szinte már reflexből pillantok ismét a karórámra. Van egy sejtésem, hogy ez már csak így lesz, míg oda nem érek a stúdióhoz. Azért próbálok valamennyire kedves maradni, amennyire azt a helyzet megengedi. És valamennyire ez sikerül is, hisz a férfi sem az a goromba fajta, így az önérzetem sértené, ha rondán viselkednék vele. Így hát egy halványt mosolyt is erőltetek az arcomra.
Mikor viszont megemlíti, hogy esetleg fel tudna ajánlani egy fuvart, felcsillan a szemem, és egy szélesebb vigyor is kiül az arcomra.
- Telefon nem kell, de egy fuvarnak nagyon örülnék. Nincs nagyon messze a stúdió, csak két háztömb innen... - Persze simán megtehetném ezt a távot futva is, csak hát a jelenlegi állapotom nem nagyon teszi lehetővé, hogy fussak. Ezalatt pedig a lábam értendő, ugyanis ezt a műlábat nem éppen futásra tervezték. Bár otthon van elrakva egy olyan műláb, amit futóknak terveztek, csak hát nem gondoltam volna, hogy ma szükségem lesz rá.
- Charon. - mutatkozom be én is, egy kézfogás kíséretében. - Oh... Igazából csak egy kávéért ugrottam ide be, deee... Nem ragaszkodom hozzá, hogy meghívjon bármire is. - és amúgy is, már megkaptam a kávém, bár nem gondoltam volna, hogy így fogom megkapni. És ez igazából nem is számít. Meg így az övé is kárba veszett, nem hagyhatom, hogy feleslegesen költekezzen még, noha csak egy kávéról van szó.