Amíg a jelentkezők és főnöke az öltözőkben készülődnek, addig ő még egyszer végigfutja a jelentkezők listáját, és kerít még hozzá két embert, akik ígéretesnek tűnnek olyan szempontból, hogy öt percnél tovább képesek állva maradni Vincente-el szemben. Bár Jamil tudja, valószínűleg ő lenne az egyetlen aki kibírná addig, hogy vezére elfáradjon, de éppen ilyen megfontolásból sosem állt még ki vele, és nem is fog. Ez egyszerűen nem járható út. A fogadások rendben mennek, magas szorzóra, ő maga is megtette a tétjét, hiszen biztosra megy mint mindig, és a férfit elnézve itt ma vérengzés lesz. Nem mintha annyira zavarná, ő ma is a döntőbíró szerepében tetszeleg.

Aztán megjelenik a két küzdőfél, és körülbelül egy perc után, mikor mindketten a ringben vannak, máris felcsendül a fülsértő gong, és kezdetét veszi a küzdelem. Bár túlzás lenne annak nevezni, hiszen ez egyoldalú verés, de a látszat megvan, és az ellenfél is próbálkozik azért. Jamil fél szemmel figyel csak, a másik fél szeme a következő küzdőt keresi, hogy itt legyen, mikor a vesztest kidobják a ringből, amire nem is kell sokat várni. Intézkedik is azonnal, és mire az előző vesztes feje is kikerül a ringből, a következő jelölt addigra egyenesedik ki a ringben, és a raszta hajú férfi, megütögeti főnöke vállát, és a sarok felé int, ahol várják már.
- És gyerünk! - üvölt fel, és ráhúz a gong-ra hogy kezdődhet a következő meccs is.

Ziháltam. Nem mert elfáradtam hanem a feszültség volt ami egyre vadabbul tombolt bennem. Folytatni akartam! Minél tovább és egyre hamarabb. Csak remélni tudtam hogy a következő nem lesz ilyen nyápic, valami küzdőszellem is szorul bele és nem adja fel már elsőre amikor még csak megpöccintem.
A közönség hangos, mindenki üvölt, de csak tompa zsongásként tölti be a fejemet. Koncentrálok. Nem nyerni akarok, nyerni.. FOGOK! Ez most mégse érdekelt. Nem érdekelt a győzelem vagy a pénz csak hogy üthessem! Laposra és véresre. Jamil hangja a következő ami beférkőzött, egyetlen biccentés de nem engedem a feszültséget. A másik már jobban néz ki. Elvetemültebbnek, legalábbis a szeme.. Ez már jobban tetszik és hallom is a gongot, amikor nem várok tovább, nekimegyek. Jó ideig kergetjük egymást ketten. Ügyes! Nem technikás de védekezik minden egyes percben. Vagy már inkább fut!? Ugyan már, csak nem félsz tőlem!? - vigyor támad a fejem de a szemeimben még mindig az a fékezhetetlen düh tombol, és nem várok tovább! Nekimegyek!
Itt már kiegyensúlyozottabb a küzdelem, de ez a fickó se bírta sokkal tovább. Az első menetben kiesett! Még a ringből is, nem csak a játékból.
De már jött is a következő! És a következő! A  fejem véres, érzem hogy felszakadt a jobb szemöldököm, kaptam ütéseket rendesen, de nem érdekelt! Gilermo-t lazán löktem félre a két menet közti szünetben amikor csökkenteni próbálta a vérzést, de ez KELL NEKEM!
A következő ellenféllel már nem szarakodtam! Első ízben nekimentem, hogy sportszerűtlen? Ééén írom a szabályokat! És míg megint csak meglépni akart mikor rájött hogy velem szemben nem nyerhet, beszorítva a sarokba addig ütöttem míg csak éreztem belőle az utolsó lélegzetet, és amíg Jamil le nem szedett róla hogy hagyjam már a fenébe már szinte nincs is benne szusz!

- Hagyjál már! - löktem le magamról félresétálva, de ő is nagyon jól tudta, hogy ő volt az egyetlen aki megtehette. És aki képes is volt leállítani. Mert bíztam benne. Mint a tulajdon fiamban tenném. Vagy Rain, aki meg az isten tudja hova ment, de már több sebből vérzek és az állkapcsom is sajog amikor vissza a sarokba rendelnek. Várok. Semmi kedvem, de idő kell amíg kiszedik a sarokból azt a szemetet, víz landol a számban, a padlóra köpök, és most hagyom magam. Gilermo-nak hogy rendbe tegye a fejemet, de a lábam közben még mindig veszettül jár. Menni akarok!

- Hívd a következőt.. - lököm oda Jamil-nak csak félfogról, mellékesen és egy félig elnyelt sóhajjal próbálom elnyelni a még mindig tomboló feszültséget, de a következő percben már ott is állok újra. Talpon. Szemben az új ellenfél, hasonlóképpen eltökélt én meg várom a következő gong szavát.

Nem is kétséges ki fogja nyerni a következő kört, és Jamil már ott áll hogy vezényelje is a következő mérkőzést, ami alatt nem jellemző a visszafogottság. A tömeg őrjöng, a bukmékereknél az egekben van a szorzó, Jamil maga is nem kevés pénzét tette ma a főnökére, és egy szemernyi kétsége sincs, hogy a férfiben tomboló düh orkán tarolni fog. És ha tarol, akkor azt hagyni kell, utat adni és később majd lehiggad egy üveg pia mellett. Amennyire ismeri a menetrendet eddig ez volt a jellemző. Sorra jönnek mennek az ellenfelek, és már rutinosan cserélteti őket, széthúzza a ring köteleit, az egyik ki, egy másik be. Mind meg akarja verni Vinniet, mindegyik laposra akarja verni, mert Jamil meghagyta két emberének hogy a lehetséges ellenfeleket kellően hecceljék fel, hogy ne csak tessék lássék módon ütögessenek, hanem bennük legyen a harci szellem.

Következő körben kiosztja az utasításokat hogy maradjanak távol Vinnie-től, még a doktora is, majd később lekezelheti, de most közveszélyes a közelében lenni és még ő se szívesen tépi le a vezérét az ellenfeléről még mielőtt megölné. Az csak megzavarná a nyugalom talaját, és ezt kész a szemébe is vágni de úgy tűnik a férfi is tudja, mert lerázza a kezét, de nem támad megint. Aztán Jamil a sarokba parancsolja őt, ahol ellátják végre, addig ő kibújik a ringből és a következő ellenfelet húzza be.
- Ez lesz az utolsó köröd mára! - kiáltja még Vinnie fülébe, mielőtt a gonghoz lépne és meg gongatná. Ez a kör sem tart sokáig, és nem kell sok ahhoz, hogy vége legyen és ő Vinnie kezét emeli ismét a magasba miszerint nyert. Aztán az orvosa gondjaira bízza, ő pedig elindul bezsebelni a nyereményét, és a bukmékerek termését is lefölözi hiszen minden egy emberhez fut be. Vinnie-hez.

Ééééééés KIÜTÉSSEL GYŐZŐTT!!! - emeltem a magasba a Jamil kezébe zárt öklömet és egy orbitális oroszlánüvöltéssel megdobva adtam a tudtára a világnak, hogy mééég MINDIIIG én vagyok a legjobb! Még mindig beledöglik aki kiáll velem, de legalábbis kinn végzi az orvosiban vagy az intenzíven ha egy percig is azt hiszi hogy beverheti a képemet!
A nyálam folyt, pedig nem volt a számban a fogvédő, a vérem is, de ez most egy percig se érdekelt. Nyugodt voltam! Végre! Nem zakatolt a fejem, kiadott magából MINDENT! Minden szart ami benne kavargott az elmúlt időszakban, a napokban, a héten, és most olyan üresnek éreztem magam mint egy kibaszott kancsó, mégis energiával telítődve. Féktelen energiával!

Kitépve a kezem Jamil kezeiből, a környező üdvrivalgásra egy szemernyit sem figyelve indultam csak meg a kötelek felé, széthúzva átbújtam rajtuk és még az se érdekelt, hogy Ted, az orvos, folyamatosan rohangál utánam és dumál a fülembe, hogy vérzek, le kell csillapítani, le kell fertőtleníteni, CSESSZE MEG! - löktem félre a filigrán kis alakját, de nem vadbarom módjára, nem élesen, csak hogy tudja hogy a harci düh még tombol bennem, és perpill nem tartok igényt a szolgálataira.
Kilépve a ringből Gilermo is előkerült végre, ő.. tudta mi a szitu, vagyis nem beszélt, csak felé nyújtottam az öklömet még mindig lihegve és csinálta azt ami a dolga. Leszedte a kesztyűt, a bandázsokat, én meg megmozgattam az itt-ott véresre dörzsölődött kezeimet, de még mindig nem hatott meg. Ez még belefér! Még bőőőven a mai, nyakkendős és öltönyös, műbuzeráns alvilági életbe, néha nekem is ki kellett eresztenem a gőzt. Úgy igazán, és úgy.. igazi, régimódi mértékkel.

Nem figyeltem az időt, én vagyok a főnök nem is érdekelt. Félúton valamelyik beleduruzsolta a fülembe hogy senki nem halt meg, ami azért nem árt a jó híremnek ahogy arra is csak egy fél pillantást vetettem ahogy Jamil beszedi a pénzeket. Bíztam benne. Teljes mértékben, ezért nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, ahogy annak se hogy mennyit kaszált, bőven megérdemli amilyen hűséges, és egy könnyed fejbiccentéssel köszönve tőle, - miután Ted is csak elkapott legalább egy fehér törölközővel megdörzsölve a fejemet hogy legalább a pofámba a vér ne száradjon bele, de miután megtöröltem már dobtam is félre a fenébe. Szóval Jamil intézte amit kell, mindenki intézte amit kell, haladt a gépezet, a ketrecharcok még hátra voltak, de ez már engem egy percig se érdekelt, ahogy semmi más ami még itt volt mögöttem. Csak intenem kellett Heinznek, előállt a kocsi, és mivel Rainnek hűlt helye - már megint meglépett az a liba! - így beraktam magam a hátsó ülésre és egy kellemes szivar előtt lobbanva fel a láng, csak halkan és csendben, már némi klasszikus zenével karöltve figyeltem az ablakon túl nyüzsgő várost és a vakítónak ható fényeket. Egészen míg el nem értük  a klubbot.