Csak kövesd a pénz szagát! - 2. felvonás

Vendég

Kurvára nem kellett volna belekezdenem! Arra a rohadt munkára kellett volna koncentrálnom, a picsába is, de mintha a falnak beszéltem volna, Gabe csak azzal volt elfoglalva, hogy hülye voltam. Nem érdekelt a dühe, sem az, hogy felháborodott azon, amit csináltam. Megtettem, ez van.

- Látom drámatagozatos voltál az utóbbi nyolc évben - jegyeztem meg szárazon őt nézve egészen közelről a kifakadása után, és nem, egy kicsit sem éreztem magam jobban. Cseszettül nem tudtam, Vincent mi a picsáért engem küldött, amikor nagyon is jól tudja, hogy nem kéne a közelébe eresztenie. A szemeim végigkövették a profilját, ahogy elfordult.

- Megvolt az okom rá, miért voltam akkora faszfej. Elégedett vagy?! Vagy szeretnél még elszidni egy ideig? - nem tudtam, Güntertől mennyi időt kaptam, hogy lerendezzem az ügyet - Gabe pedig holnap pontosan fél órával dél után megjelenjen Vinnie-nél. Reméltem, hogy nem kezd bele az anyáskodásba, mert a nem létező istenemre mondom, az kurvára fog neki fájni. Meg nekem is.

- Cserébe kaptam azt a kurva heget Toretto-tól és a bátyám is halott. Azt hiszem, tudom, mibe mártottam bele magam - fejemet hátraejtettem neki a falnak a mennyezetet figyelve egy ideig, azon igyekezve, nehogy megint azt lássam magam előtt, ahogy megtudtam akkor, a bátyám nem él már. Elegem volt a múltból, bassza meg a nosztalgiázás. - Most már áttérhetnénk az üzletre? Vagy esetleg még csöpögjünk egy kört, mint valami balfasz Rómeó és Júlia?! Csak mert nem hiszem, hogy nem bírnám ki okádás nélkül. És már így is kurva szarul nézel ki - ugrottam vissza a jelenbe egy hirtelen témaváltással, megtűzve a nem szokványos bókkal és kurvára hálát rebegtem volna valakinek, ha Sadik végre elállna a múlton való merengéstől.

- NE... cinikuskodj Rita..! - préseltem a fogaim között, ahogy most is mint régen, ugyanúgy reagált. Mintha megállt volna az idő, az isten bassza meg!
Ideges járkálás töltötte meg a lépteimet, nem mintha azzal bármin is változtathatnék. Már semmit nem értettem. Egyszerűen megjelenik itt a semmiből, és közli hogy kicsinálta Toretto-t, azt a mocskot aki elől már én is vagy 8 éve futok. Rohadtul nem volt róla fogalmam hogy kit féltettem jobban. Őt... vagy saját magamat.

- Ok!? Miféle ok!? - kaptam vissza felé ahogy folytatta, némiképp befejezve az ideges járkálást előtte. Nyugtattam magam. Próbáltam. Nyolc éve.. nyolc tetves éve volt ez, valamikor azután lehetett hogy leléptem. Hogy miért léptem le? Talán pont azért hogy MEGVÉDJEM! A kurva életbe választanom kellett! Vagy cipelem magammal egy ország-világon át, vagy eltűnök az öcsémmel, és legalább neki lehet normális élete. A kurva életbe! - basztam volna be a falat a legszívesebben, de még időben higgadtam és visszaemeltem rá a tekintetem.

- Kurvára nem kellett volna ezt tenned.. - váltott a hangom ha nem is szelídbe, de beletörődőbe. Nincs mit tenni. Elmúlt... És ha még itt van.. életben.. akkor vagy nagyon ügyes, vagy valami jó helyre tette be a seggét. Okos lány.. Ezt mindig is szerettem benne.. - de ekkor kúsztak csak be az utolsó szavai. Egyből ledermedtem.

- MI!!?? - vett hirtelen hitetlenséget a hangom - Dave... meghalt? - kérdeztem elhűlve és éreztem ahogy a hátamon végigfut a a hideg. Emlékeztem még rá.. Elválaszthatatlanok voltak ők ketten, szinte már rajongásig szerette, és az utolsó percek.. amikor elindultunk a bankba és ő szinte reszketve ölelte át, örökre megmaradt a fejemben. Azt hittem biztonságban hagyom.. Azt hittem biztonságban lesz..
És most...(?)

Nem lepett meg azzal amikor hirtelen váltva vetíteni kezdett. De én nem dőltem be neki. Soha nem dőltem be a trükkjeinek, régen se, és most sem tudott átverni.

- Sajnálom Rita... - mondtam ki még ennyit, nem mert szükségét éreztem, hanem mert kellett. Ha Nevil kinyiffanna.. bármennyire is agyon tudnám verni néha, nem tudom mihez kezdenék. De talán ennyi kellett hogy a szemeibe nézve lassan és kimérten bólintsak egyet, és minden további szó vagy ellenkezés nélkül elindulva az orra előtt megcélozzam az ajtót...

Vendég

Ha értettem volna, hogy a fickók az életemben miért akartak volna valamennyire irányítani, már nem itt lennék. Csináld ezt, csináld azt, ne legyél hülye, már megint mit basztál el Raina... Rita.. és így tovább. Csak unottan sóhajtottam fel, erősen elgondolkodva azon, hogy ebben a pillanatban szükségem lett volna egy cigire. Ha már nem tölthettem ki a dühömet rajta. Ökölbe szorult kezekkel néztem a járkálását, de én aztán le nem fogom állítani.

- Az én indokaim. El tudom dönteni, mi fontos és mi nem - nem érdekelt a válasza vagy a véleménye. Már nem, de azért csak beszéltem, és a franc essen belé, nem kellett volna mindent elé tárnom, mint valami baszott hittérítő a híveinek. Morcos voltam, és ingerült amiatt, hogy már megint nem tudtam tartani a pofám. És már nem tudtam segíteni a kimondott szavakon, inkább mentem volna, hagyva a múltat ott, ahol volt. Nyolc éve a lövöldözés kellős közepén és azután. Szótlanul bólintottam a bátyám halálát illetően, aztán megint, amikor sajnálta.

- Ja, én is. De most már baszhatom. A föld alatt van - érzelemmentesen válaszoltam neki farkasszemet nézve vele, reméltem, hogy azzal ösztönzöm is, és ahogy megindult, minden feszültséget leadó mély sóhajt engedtem ki magamból. Most már csak az üzlet.. az időpont, a pénz, az időpont.. Vinnie volt hátra. Megkönnyebbültem! Részben, de ezt még magamnak sem akartam beismerni. Követtem őt, de valami nem hagyott nyugodni.

- Elárulnád, mitől vagy csurom vér, Piroska? Vagy találgassak? - az sem érdekelt volna, ha másnak a szobájába másztunk volna be, a lényeg, hogy nem akartam, hogy mindenki tudjon a dolgainkról. És az a retekképű lenn a recepción reméltem, hogy nem hívja ki a zsernyákokat. Akkor baszhatnánk. Megtámaszkodtam a fal mellett, ha már az ajtónál voltunk elnézve megint a férfi profilját vártam, hogy kinyissa azt. Mégis mi a lószarért csinálom? Még jó, hogy a seggét nem nyaltam körbe a pillantásommal!

Nem lepett meg amikor nem kaptam válaszokat. Mindig is makacs volt, és ahogy elnézem ez a dolog azóta csak erősödött.
Elfintorodtam, de csak részben, és nem tettem fel újabb kérdéseket. Ha nem.. hát nem. Még mindig izgatott, de már nem érdekeltek az indokok. Túlvagyunk rajta.. - sóhajtottam nagyot, amikor elértek a következő információk.
DAVE!!??? - dermedtem azonnal le és valahogy már másképp néztem a szemeibe. Ezernyi dolog kevert a fejemben. Nem mondott semmit, ezért az enyém töltötte ki a miért-eket. Miattam? Miattam volt ez az egész? Nevil miatt... Én hülye, mi a faszért gondoltam, hogy azzal, hogy lelépek, minden el lesz intézve!? Hogy őt nem találják majd meg.. hogy nem ártanak neki, hogy kihúzzanak belőle mindent, hogy hol vagyok.. hová tűntem, és Nevil.. A kurva életbe! - dühöngtem megint fejben, de kezdett már rohadtul rendszer lenni belőle, és rohadtul nem oldott meg semmit! Ahogy az se, ha nekiállok itt töketlenkedni a múlton, itt kinn, a folyosótérben, ezért egyetlen biccentéssel jeleztem, hogy oké, húzzunk el a szobáig.

Egy büdös szót se szóltam. Egyrészt rohadtul nem volt kedvem beszélni, másrészt vagy ezernyi kérdésem lett volna. Ez a kis tetves.. incidens felborította bennem az egész életet, a múltat, a hiú ábrándokat amikbe eddig mindent kergettem, és most baromira nem tetszett, hogy újra farkasszemet kellett nézzek vele. Nem, nem a felelősség elől futok. Egy percig se menekülnék, ha egyszer én vagyok a vétkes. Ez sokkal inkább.. elkeseredés. Valami olyan hiánya, ami eddig erőt adott. Azt hittem otthon legalább minden rendben...

Még mindig teljes csöndben toltam a helyére a kulcsot és fordult meg a zár. Nevil nincs itt.. Ez megkönnyíti a helyzetet, legalább nem lesz újabb veszekedés, és nem tesz fel hülye kérdéseket.

- Hogy ez!? - emeltem a két könyököm hogy a karjaimon végignézzek. - Csak egy fejvadász... - tettem hozzá visszaeresztve - De ez nem az én vérem. - löktem be az ajtót egyetlen mozdulattal ahogy az az ócska szar beragadt a keretbe. Nem fejedelmi hely.. de fontosabb a biztonság, mint hogy fényűzésben éljek.

- Akkor most beszélj! - fordultam meg beérve a szoba közepére, hogy egyenesen a szemeibe nézzek. - Miről van szó... - húztam össze kíváncsisággal a szemeimet, ahogy a kulcs egyetlen hajítással landolt az ágy közepén.

Vendég

A korábbi elméletem, miszerint minimum az arcába csapódik az öklöm, valahogy már nem tűnt olyan jó ötletnek. Vagyis de, még mindig kedvem lett volna megtenni, amiért így viselkedett! Mennyivel könnyebb lett volna, ha az egészet nagy ívből leszarta volna! Mennyivel jobb lett volna, ha golyót kapok, vagy minimum a lángoló dühét, de mindez elmaradt. Akkor okom lett volna védekezni és támadni. Inkább az utóbbit választottam volna.

És mindez elmaradt, és a korábbi mérgem már valahogy háttérbe szorult, mégis azok a francos múltbéli képek felelevenedtek bennem, és a kurva élet, hogy nem hunytam le a szemeimet! Nincs az az isten, hogy én még egyszer akarjam látni azt a baszott kést, amivel pingáltak engem. A picsába, a picsába, a büdös picsába - mantráztam magamban, elnehezedő lélegzettel még Gabe mögött menve, és csak most örültem, hogy előttem volt, és inkább beszélni kezdtem valami balfaszságot, mint hogy a múlton rágódjak.

- Nyálazd le magadról a vért. Már így is sokkot kapott tőlem a recepciós - félmosolyra húzódott a szám, de semmi alapja nem volt. Lehet, hogy kicsit elvetettem odalent a sulykot, de leszartam. Meg akartam tudni, hogy merre van Sadik. Néztem, ahogy eltűnik az ajtó mögött, és pár pillanatra rá én is követtem, betolva a helyére az ajtót. Jobb az ilyen dolgokat zárt helyiségekben megbeszélni. Túl sok szem és fül kószált Vegasban, hogy csak úgy bármiről dumáljak nyílt terepen.

- Akinek dolgozom, kellene neki egy ember. Azt ne kérdezd, hogy mégis mire, elfelejtettem érdeklődni. Túlságosan is el voltam foglalva azzal, hogy ne ordítsam le a fejét a nyakáról. Néha eléri pedig - kezdtem bele, és ahogy megemlítettem Vinnie-t, kicsit megráztam a fejem egy újabb szarkasztikus mosoly kíséretében. Tényleg idegesítő tudott lenni! - Azt mondta, hogy a munkához a legjobb emberek kellenének neki, és mindketten tudjuk, miben vagy jó - néztem a szemeibe az ajtónál maradva, aztán inkább az ágyon lévő kulcsokat kezdtem nézni. Könnyebb volt. Múlt nélküli.

- Holnap kellene vele találkoznod megbeszélni a részleteket - fejeztem be egyelőre ennyit elárulva neki. Még nem végeztem, de tudni akartam, hogy mit gondol. És hogy én mit? Az mellékes. Kurvára leszarta Vincent, hogy rohadtul nem akartam itt lenni, hogy inkább foglalkoztam volna azokkal a fasz vendégekkel a pultnál. - És rohadtul nem fogadja el a nemleges választ. Még tőlem sem - néztem vissza rá újból, de nem láthatott rajtam semmilyen érzelmet, holott tudtam, hogy én is szívnék, mint a torkosborz, ha Gabriel nem megy bele az egészbe.

- Remek... - morogtam az orrom alatt - akkor kereshetünk másik szállást is.. - folytattam tovább útban befelé, de csak a szoba közepén - miután hallottam csapódni az ajtót a háta mögött - fordultam újra szembe vele.

Egy büdös szó nélkül hallgattam. Még ha nem is láttam értelmet benne. Miért pont én.. kellek annak a fickónak, és főként mire!? A dolog nem kicsit volt gyanús, talán a fejemen is meglátszhatott, hogy csak résnyire húzott szemekkel méregetem, mégis megvártam amíg mindent kiad. Nem csíptem a felesleges kérdéseket.
Amikor végzett, csak egy lassú sóhajt vettem... hangosan felkoppanó bakancsokkal elindultam az ágy felé, és elérve, lassan lecsúsztattam a kabátot a karjaimon a földre. Csak ekkor fordultam vissza és néztem fel rá.

- Talán.. nem fog meglepni a dolog, ha azt mondom... - tartottam csak egy rövid szünetet - túl kockázatos. - ragadtam ott a szemeiben, holott feltűnt hogy ha tehette nem nézett rám. És a múltunk tekintetében nem is hibáztattam érte. - Rita, hisz ismersz... - emeltem fel a két kezem - Egy valaki... valamire felbérelne.. - beszéltem csak egész lassan - fogalmam sincs hogy ki.. fogalmam sincs hogy mire, és elvárja... elvárod... hogy egy meghatározott időpontban jelenjek meg egy bizonyos helyen. - fejeztem be a mondatot, de én is ismertem őt. Okos lány. Ha egy kicsit is végiggondolja, tisztában lehet vele, hogy ez az üzlet nem az a kecsegtető fajta amire megengedhetném magamnak, hogy igent mondjak. Túúúl semmitmondó, és túl nagyok a lékek.

- És az egyetlen kapocs te vagy. - álltam meg a szemeiben és nem engedtem hogy másfelé nézzen. - Vagyis a kérdés... hogy azok után ami történt.. - kezdtem el újra lépkedni de csak hogy leplezzem a feszültségem. - bízhatok e benned. - fordultam vissza felé, és megálltam pont vele szemben.
Semmivel sem közelebb mint eddig, és semmivel se távolabb. Nem változott semmi. Csak egy kérdés lógott a levegőben.

Vendég

Ahogy elhallgattam, vártam valamire. Elutasítás, beleegyezés, de azt hiszem, már előre sejthettem volna, hogy túl rózsaszín álom lett volna, ha egyből igent mond. A mászkálását ugyanott maradva néztem végig, és miközben beszélt, én egyetértően bólintottam a szavaira. És azt hiszem, kezdtem is megérteni, hogy Vincent miért engem küldött. A jó életbe már! Egészen addig csendben maradtam, ameddig mindennel nem végzett, és már megint ugyanott tartottunk. A francba! Mi a picsáért kell mindig nyolc évvel ezelőtti dolgoknál kikötni? Aztán mégis egy gondolat férkőzött be, én pedig mérgesen felsóhajtottam, és már tudtam, hogy nem úszom meg. Megdörzsöltem az ujjaimmal a homlokomat is, ujjaimmal pedig a hajamba túrtam. Akkor kezdjük az elejéről!

- Nyolc éve annál a bankrablásnál... - kezdtem megint bele semmitmondó hangon, igyekeztem, hogy legalább az érzelmeim rejtve maradjanak előtte, ha már megismeri a dolgok alakulását az én szemszögemből is. - azt hittem, hogy meghaltál, és addig mentem, ameddig meg nem tudtam mindent arról a faszkalapról - dugtam a kezeimet a nadrág zsebébe, elnézve a csizmám orra felé, csak hogy ne kelljen Gabrielre néznem. - Rohadtul nem tudtam másra koncentrálni, csak arra, hogy nem vagy, és David.. ő próbált leállítani, de bosszút akartam. Azt, hogy az a retek a börtönben rohadjon meg, ha már kicsinálni nem tudta volna senki. Toretto cseszettül védte magát - megráztam a fejemet is, aztán az az ajtónak koppant, ezért muszáj voltam Sadikot nézni, és folytattam is.

- A lényeg, hogy feldobtam őt, amiért Davidet pedig egy kávézóban lőtték szarrá miattam.. a mostani főnököm megúszta, a haverja volt... ő mondta el nekem mi történt... napokkal később volt szerencsém Toretto emberivel tölteni pár órát, az a fasza kis heg is akkor lett. De ne aggódj, ha köptem volna, Nevil már rég halott lenne - tudtam, hogy az öccse volt számára a legfontosabb, mióta az a kis szaros belecsöppent az életébe. De valahogy mégis csak örültem, hogy nincs itt most. Muszáj voltam lenyugtatni magam, ezért őt messziről elkerülve fel-alá kezdtem mászni a szobában, végül megálltam az egyik szekrénynél.

- Az egyik görény eléggé rám volt cuppanva és sikerült azt elérnem, hogy csak kettesben legyünk.. eléggé hajlott arra, hogy felpróbáljon.. de ez nem fontos.. a lényeg, hogy kicsit meghalt, és kihasználva azt sikerült kiszabadulnom... aztán megint a rendőrségen lyukadtam ki és tanúvédelmi programmal sikerült elbújnom... De mindvégig velem volt Vincent - David haverja - és minden szarból kihúz a mai napig, ha éppen a nyomomra akadnak Toretto emberei.. Elég sok munkát adok neki, de.. élvezi, bármit is mond - elmosolyodtam erre, mert vicces volt, hogy folyton leszidott, de... akkor sem tudta azt elrejteni előlem, hogy nem csak kényszer miatt csonkolt.. vagy ölt.

- Amikor Vinnie megtudta, hogy életben vagy, a vérdíjról érdeklődtem... kibaszottul dühös voltam, de leállított. Mindig józanabb nálam - sóhajtottam egyet, de éreztem, hogy nem szabad még visszatérnem a munkához. - Az életemet köszönhetem a főnökömnek - fejeztem be halkan elnézve valamerre a falra, csak nehogy Gabe-et kelljen látnom. Mindig is utáltam ezekről a dolgokról beszélni, de most muszáj volt. Meg kellett tennem, ha azt akartam, hogy sikerüljön az a találkozás.

Csak álltam ott, és néztem. Mondhatnám hogy figyeltem, de nem. Nem igazán voltam képes figyelni a lépteit, a mozdulatait, bármit amit csinált, ahogy azt mindig, mások esetében tettem, mert eltöltötték fejemet az emlékek. Azok a régi.. már rég eltaposott érzések. Még ma is tisztán emlékszem arra a napra. Mintha csak tegnap lett volna, amikor golyók süvítettek a fejem mellett, odakinn a zsaruk.. idebenn a.. fogalmam sincs ki az isten volt az, és főként honnan szerzett fegyvert de éppen akkor és ott, ez nem is érdekelt! Az az egy érdekelt, hogy épp bőrrel kijussak innen, és.. Nevil! Nevil? Hol a francban van Nevil!?? - kapkodtam idegesen a fejemet, amikor megláttam nem messze a bank kopott kövén, és a feje csupa vér! A hideg veríték egyből kicseszte a véremet, a tehetetlen düh pillanatok alatt öntötte el a fejem és tudtam, hogy ha vége.. ha vége akkor én...
Csak egyetlen pillanat volt amíg összeszorítottam a szemeimet. Gondolkodnom kellett. Kurva gyorsan, ki kell hogy jussunk innen! A távolban.. ott az ajtó mellett, ott volt Dave.. azzal a fickóval két tűz között ahogy a zsaruk egyre csak lőtték őket, és amikor mocorogni kezdtek, döntöttem!
Hirtelen pattantam fel! Nem talpra, én se vagyok hülye, nem akartam hogy lazán kilukasszák a bőrömet, csak félig lehajolva rohantam le azt a rövid teret, ahol Nevil elterült! Ráztam, de nem felelt. Nem volt magánál.. Rohadtul nem, de amikor a nyakára tettem a kezem, tudtam hogy még él. Kurva hirtelen kellett döntenem!
Felteszem a kezem és kimegyek! Ha mázlim van, nemcsak hogy nem lőnek le, de nem is a Frisco-i fegyházba visznek, ahol volt néhány kevésbé szívélyes volt ellenfelem, ha viszont nem lesz... És ekkor kezdtem bele. Baromi gyorsan mértem fel a terepet, mindig is jó voltam ebben, és amíg ezek ott ketten megpróbáltak kitörni lekötve a rendőröket, én elkaptam Nevilt és húzni kezdtem be.. mélyen a pult mögé takarásba, amíg kissé csendesedtek a kedélyek. Emlékszem a tenyerem izzadt. Baromira tudtam hogy ez az utolsó esélyem, és muszáj volt élnem vele...
A többi.. a többi teljesen zsigerből történt. Már magam se tudom, hogy a szerencsén múlott e, a belső ember balfaszságán amikor sikerült a fejébe egy golyót küldenem, vagy egyszerűen csak a zsaruk voltak túl idióták és nem vették észre amikor eltűnök a testvéremmel, de nagyon jól tudtam miért választottuk ezt a bankot. Mert nem csak ott lehetett kijutni ahol ők bejöttek...

Szemvillanás alatt játszódott le a szemem előtt, és habár jól tudtam hogy most rá kéne figyeljek, de az hogy itt van, most magával hozott minden más emléket. Mindent amit egyszer már eltemettem.

Ahogy tovább beszélt, viszont vagy ezer dolog cikázott át a fejemen. Többek között a képek, amiket és ahogy elmondta a történteket, de közben mindaz is, amit én okoztam. Vagyis mi ketten...
Aztán a név.. "Vincent".. és máris beugrott a figura képe, Dave előtérbeli haverja, akivel ezek szerint mégiscsak nyert. Tetves kommandó! - rajzolódott ki az arcomon, de onnan zajlottak is tovább az események.

Amikor befejezte.. én csak álltam ott. Egy szót se szóltam. Hogy emésztettem? Még talán azt is. Azt viszont észrevettem, hogy még most sem néz a szemeimbe.

- Rita... - kezdtem bele egész lágy, megnyugtató hangon - én sajnálom.. - mondtam ki a másodikat, ahogy az elsőt valami teljesen más követte. - Ott benn.. - vettem egy sóhajt, csak levezetésnek - Csak perceken múlott minden. - néztem vissza az arca felé, de nem vennék rá mérget, hogy a szemeimbe nézett - Pillanatok alatt kellett döntenem... - próbáltam nem mentséget keresni, csak elmondani a miérteket - Vagy megdöglöm helyben.. vagy kattan a bilincs és jól tudod, hogy nem éltem volna meg a másnap reggelt. - sóhajtottam, de ezt már nem hagytam hogy az arcomon is engedjen - Döntenem kellett. - biccentettem rá - És én az öcsémet választottam. És az életet.. - pillantottam vissza rá megállva a további lépéseket. - De tévedtem. - ismertem aztán halkan be - Ha ott.. végiggondolok mindent, tudhattam volna, hogy nem okos dolog otthagyni téged. Hogy célpont lehetsz.. één hülye! - emeltem arcom a plafonnak ahogy összeszorítottam a szemeimet - De én nem ezt akartam! - fordult újra rá a tekintetem - És igen, mondhatod, hogy basszam meg, és igazad is van, de egyedül annyi a mentségem, hogy szeretem a testvéremet! - vett már egész erőteljes mélységet a hangom - És téged is szerettelek.. - csúszott ki a következő amit jobb lett volna elharapni. Ne bolygassuk a múltat.

- Sajnálom... - tört ki megint, de már eszemben se volt irányítani a szavakat - Sajnálom a bátyád! Téged! Mindazt amit műveltél.. miattam.. Sajnálom a múltat! Az egész kibaszott múltat, de azt sajnálom a leginkább, hogy szenvedned kellett! - ha nem is üvöltöttem, de erőteljes, kétségbeesett tehetetlen düh töltötte be a szobát.
Hogy tehettem volna bármit is? Nem. A múlt elmúlt, az egyetlen amit tehettem, hogy elmondok mindent. Nem nyerek feloldozást, de egyszerűen el kellett...
És egy pillanatig sem bírtam már hallgatni előtte.

- Nem kérem a bocsánatodat, mert nem tehetem. - váltott a hangom aztán hirtelen - Jól tudom, hogy ezt soha nem fogod megbocsátani nekem. - tartottam a szemeit, hogy tisztában legyen vele - De arra kérlek, hogy.. - akadtam el, de hogy is fogalmazzam meg... - engedd el! Ezt az egészet! Lépj tovább! Elmúlt... És egyszer talán majd én is megbocsátok magamnak. - bámultam ki már félfordulatot véve az egyetlen ablakon, és talán nem véletlenül volt hogy ez volt az első alkalom, amikor neki védtelenül hátat fordítottam...

Vendég

Ha már belekezdtem, nem akartam volna fél munkát végezni, és ha kurvára nem is érdemelte volna meg, akkor is járattam a pofám. Egyszerűen kellett, ha azt akartam nála, hogy rá tudjam venni arra, hogy holnap megjelenjen az adott időpontban. De akkor is kurva nehéz volt az egészet újból előrángatni a mélyből és nagyon reméltem, hogy az a csöpögős szarság, amit éreztem közben, az nem volt nagyon észrevehető.

Csak hallgattam, mindent amit mondott, többször is közbe akartam szólni, de mindannyiszor meggondoltam magam. Hagytam, hogy.. a francba is, dühössé váltam, amiért végiggondolva az egész reális volt. Mégis megacéloztam magam, keresztbe fontam inkább a kezeimet is a melleim alatt, dühösen méregetve azt a kurva falat, de sehogy sem ment az, hogy kizárjam magamból Gabe szavait. Főleg azt! Mégis hogy merte ezt mondani?! Az öccsét lehet, hogy szerette, de engem...

A kiabálása meglepett, annyira, hogy egészen végig őt figyeltem már feladva azt, hogy kerülgessem őt, mint valami kibaszott hercegnő a felállt farkú katonákat. Érdekelt. Pontosabban nem, de a rohadt életbe is, Vinnie esetén megszoktam ezt, Sadik esetén viszont kurva furcsa volt. És a folytatás meg még inkább ledöbbentett. Mi a fasz volt vele? Sokáig nem is szóltam semmit, csak néztem a hátát és próbáltam eligazodni rajta, ami nem ment könnyen.

- Ha tehettem volna, hidd el, hogy én is felfogtam volna a golyókat.. csak hogy David éljen - kezdtem bele a hátának beszélve, de nem mentem közelebb. Mégis minek? Innen is elég hallható voltam. - De amit kérsz, azt nem tudom megtenni. Kurva tanúvédelmi programos vagyok, a saját baromságom miatt. Nyolc év cseszett hosszú idő így. Ezt nem vagyok képes elengedni - keményedett meg a hangom, azt kihagyva, hogy egy baszott telefont, vagy döglött csirkéket, vagy bármi, ami életjelre utalhatott volna, igazán megereszthetett volna. Nem voltam olyan, hogy ezen a faszságon nyökögjek itt.

- Hogy mit kezdesz magaddal, az a te dolgod egyedül. Nem azért jöttem, hogy elmélkedjünk azon, amit már úgysem tudunk megváltoztatni. Ez van. Törődj bele - sóhajtottam morcosan egyet elszakítva a szemeimet az idáig stírölt hátáról. - Tíz rongyot kapnál a munkáért. De ha azt mondod, így sem akarsz hallani róla, akkor itt be is fejezhetjük - adtam neki meg a legalacsonyabb összeget, amit esetleg még feltornázhatok neki, de nem akartam túlzásokba esni, sem olyan részletet elmondani, hogy az Vincentnek ne érje meg.

- Van egy cigid? Azt hiszem most szükségem lenne rá - váltottam témát, mert már kezdett nikotinhiányom lenni. Meg kellett, az idegesség, és az elfojtott szarok miatt is, amiket a szavai hoztak fel bennem.

Rövid volt a csönd. Nem szólt, és ezt nem is tudom jelnek véltem e. Megfordult a fejemben, hogy pillanatokon belül landol a hátamban a kése, de az is, hogy már csak egy ajtócsapódás marad utána. Nem tudom melyik lett volna a jobb. Eddig azt hittem ezt az egészet már rég eltemettem...

Aztán mégis megszólalt. Még mindig nem fordultam meg, talán mert így könnyebb volt. Ha nem a szemeibe nézek. És a következő szavaira megint sóhajtanom kellett. Nem lepett meg. Mindig is szenvedélyes volt, talán ezt is szerettem benne, talán csak véletlenül kerültünk össze, összesodort az élet, de nagyon jól ismertem. Túlságosan is. És volt ami nem változott a hosszú évek alatt. Csak talán én lettem már nyugodtabb...
Aztán megint a munka. Még mindig nem voltam nyugodt.. ezzel kapcsolatban legalábbis egyáltalán nem, de ha csak revansot akar venni már itt helyben kinyírhatott volna, nem kéne egy holnapi időponttal nyűglődnie.
Nem tudom mikor fonódtak a karjaim keresztbe a mellkasom előtt, de már úgy fordultam vissza a szemeibe.

- Ott leszek... - beszéltem már újra erőteljesen - Ha megmondod hol van az az ott... - folytattam rövid szünet után - De egyedül! Nevil nem jön velem. - kötöttem ki a lényeget, mert ha mégis valami balul ütne ki, nem kell még egy segg, akiért feleljek. Az én szarom.. másszak is ki egyedül belőle.
Csak ezután volt hogy hátranyúltam a farzsebembe, lassan, mielőtt képes és kinézné belőlem hogy egy rohadt kést akarok szegezni a mellének, kihúztam a cigis dobozt, és felhajtva a fedelet, lassú léptekkel felé nyújtva indultam meg feléje.

- Szolgáld ki magad! - vettem ki hozzá a gyújtót is a másikból, és ha kihúzott egy szálat, azt is felé tartottam. Sose szerette ha kiszolgálják.. Legalábbis régen. Hogy mára mi változott? Fogalmam sincsen. De erős a gyanúm, hogy előbb-utóbb kiderül. Már ha tényleg olyan jövedelmező de főként tejesíthető az az üzlet...

Vendég

A munkáért jöttem, és ezt rohadtul nem akartam elfelejteni, mert tudtam, ha mindig ugyanazt hangoztatjuk, én innen egyben nem fogok távozni. Érzelmileg biztosan nem, és ez kurva idegesítő volt, hogy csak egy szaros múlt felemlegetés, és máris baszottul padlót fogtam. És akkor jött szembe az az isteni, magaménak tudott leszarok mindent stílus. Ismertem magam már elég jól, tudtam, hogy mekkora görény tudok lenni, de azt a.. rohadt életbe, nem gondoltam volna, hogy így megzuhanok Gabriel miatt. A picsába! Ahogy visszafordult, már a szemeibe néztem, elmúlt a múlt felemlegetésének veszélye, és csak egy sóhajt eresztettem meg.

- Nevil nem is volt az alkuban. Te kellesz egyedül, ő nem. Csak mindent elbaszna. És túl sok forog a kockán, hogy ő ott lábatlankodjon kedvére - egyenes választ adtam neki, még ha ez nem is esett Gabe-nek túl jól, de leszartam. Csak rá volt szüksége Vinnie-nek, és kurvára reméltem, hogy ezek ketten meglesznek, mert nem akartam volna közéjük állni. A francba!Egy cigit elszedtem a dobozból, a következő pillanatban pedig már a narancsosan vörös láng is fellobbant, hogy aztán mélyet szívjak a meggyújtott cigibe bent tartva egyelőre a füstöt. Úgy adtam vissza Gabrielnek az öngyújtót egy rövid köszivel megtűzve, ahogy szabadjára engedtem a füstöt is a számból.

- Külvárosban keresd meg a Vinnie's Night nevű helyet. Dél után fél órával legyél ott, és ha lehet, legyél pontos. A biztonságiak tudni fognak rólad, ha mégis megjelennél, és valószínűleg én is ott leszek - ha makacskodnak, majd leállítom őket - de a megbeszélésen nem hiszem. Ahhoz túlságosan is félti a seggem a főnök - elmosolyodtam ezen röviden, megint betéve a cigit a számba. Letettem magam az ágy szélére, ha már itt voltam, de nem törtem magam, hogy hamutál után nézzek. Majd Gabe ad, ha nem akarja, hogy a cucc a padlón végezze.

- Ti felhagytatok azután az egész szarral? Vagy még mindig nem tudtok megülni a seggeteken? - érdeklődtem a magam stílusában arról, hogy min mentek keresztül az utóbbi nyolc évben. Felnéztem rá, ha már ott volt. És már különben is az én részemet elhagytuk, szóval alap, hogy már képes voltam nézni őt.

Bólintottam. Talán. Mindenesetre megnyugtatott, hogy akármi is lesz, Nev, nem kerül képbe. Ha én meg is döglök, legalább neki lesz még valami esélye. Már ha nem bassza el az első adott alkalommal...

Miután kihúzta a szálat, szájjal én is kihúztam egyet, majd visszatolva a hátsó zsebembe, a gyújtóért nyúltam, hogy végre én is füstöt érjek. Igaza volt... Ez most kurvára kellett.
Talán pont ezért is volt, hogy amint megszívtam az első adag füstömet, újabb fordulatot véve visszatértem az ablakhoz - jobban szerettem a fényt, mint a sötétséget - és kezemben a cigivel, félig megtámaszkodtam a rozoga ablakpárkányon. Hallottam a hangját mögülem, és bár a szemem odakinn a képet vizslatta, minden egyes szót megjegyeztem. Remek.. Még biztonságiak is.
Most vagy én is oltári nagy szarba nyúlok bele, vagy megszívom megint, és mostantól majd még valakik üldöznek! Bassza meg, mit számít eggyel több vagy kevesebb? - még el is vigyorogtam volna az üvegre, ha nem ütközik be a fülembe az ágy reccsenése a súlya alatt. De még mindig nem fordítottam oda a fejemet. Igazából.. még én se tudtam, hogy hogy kezeljem a kialakult helyzetet.

- A kérdés, hogy mit értesz szar alatt.. - löktem el magam mégis lassan, hogy egyenesbe álljak, és ugyanazokkal a lassú, felkoppanó léptekkel kerültem meg az ágyat, hogy oda érkezzek egyenesen elé. Nem túl közel, de mégis, hogy a szemeibe nézhessek. Azért.. hiányzott. Talán...

- Hogy hány embert küldtem a föld alá, vagy hogy honnan szereztem pénzt a meneküléshez. Vagy azt, hogy tettem e szájkosarat és/vagy kényszerzubbonyt Nevil-re mielőtt még ránk szabadít még egy elvetemült nagykutyát... (?) - költözött a végén még egy gyenge félmosoly is a szám sarkába, de ritkán tudtam ilyen vidáman felfogni a helyzetet. Eszemben se volt nem élni vele....

Vendég

Nem hibáztattam, hogy a lehető legtöbb időben inkább elkerült. Én is így tettem vele. Túlságosan is rossz volt, mert mindig azt az átkozott múltat idézte fel bennem, és az érzéseimre rohadtul nem volt most szükségem. Arra, hogy majd' belepusztultam, amikor sehol nem volt, amikor azt hittem, hogy halott, és a francba is, nehezemre esett nem őt nézni, ahogy az ablakhoz ment, de azért az istenért sem akartam volna bevallani még magamnak sem, hogy jó volt viszontlátni. És már arcon vágni sem akartam. Bassza meg!

A választási lehetőségre, amit már elém érve mondott, azért őszintén elmosolyodtam, de mielőtt válaszolhattam volna, még egy adag füstre volt szüksége a számnak, amit lassan, ráérősen fújtam csak ki oldalra. Igazából mindegyik érdekelt volna, de igaz, én felét sem mondtam el annak, ami történt nyolc év alatt velem, nem várhattam el, hogy belekezdjen esti meseként az egészbe.

- Az első nem izgat. Feleslegesen sosem ölsz, régen sem tetted. És már így is túl sok halott írható az én számlámra is - húztam el a számat is, mert ez igaz volt. Amit róla mondtam, az is. - A másik kettő viszont.. igen, szeretném tudni - pillantottam fel a szemeibe megint, de most valahogy ott is ragadt hosszas másodpercekre, egészen addig, ameddig már úgy nem éreztem, hogy kezdett túl sok lenni, úgyhogy inkább a mellkasát néztem utána. - Hogy tudtatok ilyen jól elbújni Toretto elől ennyi ideig? Meg persze a kis seggfej része is érdekelne, hogy mégis hogy van még életben? Rohadtul öngyilkos jelölt volt mindig is. Minden fosba belenyúlt, amibe csak lehetett - már nyugodt voltam, és a hangom is csak érdeklődést mutatott, mindenféle düh nélkül. Lepöccintettem a hamut, aminek az útját néztem.

- Örülök, hogy életben vagy, Gabe - beszéltem a padlónak, de a szavakat a férfinek címeztem. Naná!

Elmosolyodott a szám. Ekkor ugrott csak be, hogy már túl rég mosolyogtam utoljára. Talán ezért is nem állt szándékomban most sóherkedni vele. Tetszettek a szemei. Felidéztek vagy ezernyi vad emléket, és az érzést hogy mennyire szerettem akkor azt az életet. Azóta minden megváltozott, de.. nem mondhatom, hogy azok az idők ne lettek volna meghatározók az életemben. Aztán mégis lazán kezdtem bele, alig elhátrálva tőle, csak amíg a hátam mögött érzem a falat, és kényelmesen nekidőlve enyhén keresztbe fűztem a bakancsomat.

- Hogy hogy? - költözött be újabb sóhaj a tekintetembe. - Először nehéz volt... Amíg ki nem ismertem. Amíg nem tudtam a kutyái honnan támadnak, hogy hogyan... Mindig figyelni, készenlétben állni ha netán pillanatok alatt pattanni kéne... rendre utasítani ezt a seggfejet... - mosolyodtam el már teltebben ahogy az ő szavaival éltem, de valljuk be: Nevil az Nevil - de aztán idővel könnyebb lett. Csak teltek az évek, egyre kevésbé kerestek, aki meg igen, tisztában voltam vele hogy el kell hallgattassam. Na onnan azonnal lépnünk kellett... - tettem hozzá csak mellékesen, de nagyon is jól tudta hogy megy ez. Ezek szerint... - Nevil viszont... - vettem aztán egy következő sóhajt - nem is hinnéd, hogy mennyre benőtt a feje... - nevettem már el a dolgot, habár nem akartam túlzásokba esni, de ami igaz az igaz. Már csak árnyéka az akkori önmaga - Felnőtt! Nagyjából.. - mosolyogtam megint, hisz amikor Rita ismerte még csak egy idióta, 17 éves kölyök volt. És igen, most se mondanám azt hogy felelősségteljes, de azért... még ha soha nem is bírták elviselni egymást. - De hiszed vagy nem, már egyedül is egész jól megvan. Már amikor. - mosolyogtam még mindig, habár nem tudom mire. Talán csak mert jó volt valakivel beszélgetni végre. Aki előtt nem kell semmit takargatni és aki a múltam része. Nagyon is kellemes emlékekkel a múltban...

Aztán mégiscsak volt valami ami megvilágította azt aki régen volt. Nem nézett a szemembe, deee... Én is a padlót fürkésztem és utána pillantottam csak vissza rá.

- Én is örülök Neked... - tartottam rövid szünetet, de talán többet is mint kellett volna, mert nem tudtam kimondjam e még ami a nyelvemen volt. - És örülök, hogy rendben vagy. - tettem aztán hozzá inkább valami mást, még ha ez ugyanúgy igaz is volt a helyzetre, és a bakancsomra esett hamut enyhén megkocogtatva ráztam le.

- Ez a Vincent... Ő milyen!? - kérdeztem aztán rá mégis a dologra, ami nem csak a munka miatt érdekelt. - Mármint azon túl, hogy csehója van és Dave ismerte... - egészítettem ki valami elterelő hadművelettel, de egyben az is érdekelt, hogy ő és a fickó... Elvégre nem mindenki tartja 8 évig a seggét egy nőnek. Hacsak...

Vendég

Egészen elfelejtettem, hogy a cigi a kezemben volt, mialatt beszélt. Valahogy ott ragadtak a szemeim rajta, úgy az egész testén. Igyekeztem nem túl feltűnő lenni, de a fenébe is, ha ugyanolyan is volt, mint régen, most úgy hatott az egész, mintha most látnám először. A legdühítőbb z egészben az volt, hogy azt kutattam, mennyiben változott meg, és a szavait követően már tudtam, hogy csak én voltam az, aki ugyanolyan, mint régen volt. Sőt, rosszabb, szarkasztikusabb, idegesítőbb és rohadtul nagy faszfej voltam. Erre azért már beleszívtam a cigibe, hosszan, remélve, hogy azt az egész gondolatmenetet kiűzhetem a fejemből, de hiába.

- Itt nem kerestek még titeket? Vegasban.. mert ti is itt vagytok, én is, és nagyon nem kéne, hogy egyikünk a másikat magával rántsa végül.. Nem mintha sikerülne nekik, csak.. - hangosan elgondolkodtam ezen, ujjaim közt sodorva a cigit. - És ezzel nem azt akarom mondani, hogy most azonnal húzzatok el innen, mert.. nem akarom - vontam vállat nemtörődöm stílusban, mégis mosolyogva, de inkább nem folytatva a gondolatmenetet. Nem voltam szentimentális, viszont valahogy tényleg elmúlt a kezdeti agresszivitásom, figyeltem, ahogy az ő hamuja is a padlót érte, és a szavaira felnéztem a szemeibe. Fogalmam sem volt, honnan jött az az őszinteség az előbb a részemről.

Kíváncsian felvontam a szemöldökömet a kérdésére, nyugodtan beleszívtam a cigibe egy sóhajtással pedig kiengedtem a füstjét. Elvoltam ott az ágyon ülve, és valahogy Günterrel odakint nem volt okom idegeskedni sem. Úgyis megvédi a seggem.

- Vinnie barát és bátyámnak is tartom. Már. Amennyi szarból kihúzta a seggem, meg is érdemli. A családom, ha nem is egyezik a vérünk, mindig vigyáz rám - elmosolyodtam ezen, megint felvándorolt a szemem Gabrielre. - Szinte mindent tudunk egymásról, és ha tud, akkor lebeszél az olyan hülyeségekről, mint hogy eltörjem az állkapcsod. Azzal indultam ma pedig útnak - vigyorogtam rá, először meg is érdemelte volna, amiért azt gondolta, hogy Toretto embere vagyok. - Ott volt nekem, amikor szükségem volt rá. És lehet, hogy néha az őrületbe kergetjük egymást, mert neki is megvan a maga véleménye meg nekem is, de tudom, hogy ténylegesen soha nem bántana, csak szereti pórázra kötni az indulataimat - nyújtottam ki a lábaimat csak lazán, de inkább felkeltem az ágyról, hogy én menjek oda az ablakhoz, csak úgy megszokásból is kinézve rajta.

- Üzleti szempontból is érdekel Vincent? - fordultam vissza felé, miután elnyomtam a csikket az ablakpárkányon, kezeimmel is támaszt keresve rajta a seggem mellett pakoltam le rá magam.

A hirtelen felmerülő kérdésre csak gyenge szigorral ráztam meg a fejemet.

- Nem! Biztosra veszem. - mondtam csak ennyit, nem többet, mert egyszerűen igaza volt. Nem jó ómen mindannyian egy helyen, ha bukik az egyik, húzza magával a többit is, de ameddig én megbíztam Nevil-ben és jól tudtam saját magamban is bízhatok, addig Rita... De nem állt szándékomban ezt megosztani vele. Neki ott a főnöke.. - rendeztem le ennyivel fejben, de a szavai még valamit indokolttá tettek.

- De ha úgy is lenne hogy a nyomomba erednek... - tartottam rövid szünetet - lakat a számon. - pillantottam fel a szemeibe - Elvezetem őket. - bólintottam könnyedén, hisz simán megtettem volna és már tettem is Nevillel, és ő... ő nem kevésbé volt kedves számomra. És az emlékeimnek.. persze...

Az azt követő szavai mégis megleptek. És valahogy én se tudtam hogy reagáljak így elsőre, ezért is maradtam a tényeknél. Annál ami igaz, és még ha szívem szerint ki is egészítettem volna valamivel, még időben leálltam, hogy ne tegyem. Nem lenne helyes...
Aztán.. felporzott a fejemben valami más is! Vincent.. ismétlődött a név, és ha a dolog elég gyanús is volt, biztosra csak akkor mehetek, ha beszél. Ezért is vágtam a közepébe.

- Szóval barát... - csúszott ki csak félhalkan az orrom alatt ismételve, ahogy már megint a padlót bámulom. Nem is tudom mit akartam ezzel, egyszerűen csak érdekelt. Mondjuk... És még ha nem is igen tudtam elképzelni egy ilyen barátságot, nem szólaltam meg. Talán mert tudtam Rita mindig is mennyire ki volt éhezve a szeretetre. Nem nyíltan.. de egyszerűen szomjazott érte. Régen. Mégis képes volt bárkit a földbe döngölni ha épp úgy tartotta kedve...

Egy pillanatra talán el is mosolyodhattam az emlékeken, amikor hallottam hogy mocorogni kezd, és ekkor emeltem csak felé lassan a fejemet.

- Még nem tudom... - szaladt ki az igazság, csak későn kapva észbe hogy ezzel nagyjából alá is írtam, hogy az előbb miért érdeklődtem. De végül is nem zavart. Nem tilos, egyszerűen csak kíváncsi voltam ki legyeskedik manapság körülötte, és mégis hogyan tengeti a napjait.

- És te!? - tereltem inkább a témát, ha úgy vesszük nem is annyira átláthatatlanul - A te életed hogy alakult..? - toltam el magam a faltól, és ugyanolyan lassú léptekkel indultam meg felé. Hogy miért? Nem tudok rá indokot. Egyszerűen csak így éreztem. Valahogy jobban esett, ha nincs olyan messze. Sokkal inkább legyen a közelemben.

Vendég

Nem tudtam, hova tenni a hirtelen segítségét, de nem is vártam volna el tőle. Vincent egyébként is jó takarító, és valahogy semmi kedvem nem volt belevonni megint Gabe-et az egészbe.

- Nem kell megint a célkeresztben lenned. Megoldom.. megoldjuk, tényleg - zártam le ennyivel a dolgot, nem is akartam volna, hogy még tovább ezzel foglalkozzunk, amikor semmi értelme volt. És különben is nem úgy volt, hogy csak ezt a szaros találkozót rendezem le vele, aztán kalap-kabát, elhúzok, mint a vadlibák? Inkább foglalkoztam azzal, hogy kifejtettem a Vinnie-hez fűződő kapcsolatom, és a megjegyzésére automatikusan bólintottam. Barát volt, teljes mértékben, és ezen nincs mit elmélkedni.

- Igen, tudod, ő meg én... pfff, semmi pénzért sem - felnevettem ezen, de valamiféle undort is tükrözött az arcom, ahogy arra gondoltam, mire akarhatott kilyukadni. A francnak kellene Vinnie, mert az olyan lenne, mintha a bátyámmal... a hideg is kirázott a gondolatra. A bizonytalan válaszára nem tudtam mit felelni, meg is mozgattam a lábaimat, ahogy a párkányon ültem, és reméltem, hogy a hátam senkinek sem célpont az ablakból.

- Tanúvédelmi program, más névvel.. Vinnie előtt hívhatsz Ritának, de máshol jobb lenne, ha Rain lennék. Nem akarom, hogy megint szarba lépjek - beszélni kezdtem, hátamat nekivetve az ablaknak, de gyanúsan nézve Gabrielre, nem tudtam, mit tervezett, hogy egyre közelebb lépett hozzám, nem kicsit feszültté is váltam, de rohadtul nem tudtam levenni róla a szemeimet... már nem a gyanútól.. hanem mert egyszerűen néznem kellett őt. - Először Bostonba mentem, de rám bukkantak, és rohadtul nem akartam meghalni, azt követte Salt Lake City és most itt vagyok. Vinnie-nek dolgozom mixerként, és néha komolyan mondom, simán belevagdosnám néhány ember fejét a pultba - hamisan elmosolyodtam, de megvontam a vállaimat, végig őt nézve, a mozgását.. az arcát, és egy Bassza meg! suttogás csak kicsúszott a számon. - Mire készülsz? - egy pillanat alatt váltam értetlenné, ujjaim a párkány anyagába markoltak, de képtelen voltam elmozdulni. Még ha akartam volna sem tudtam volna kikerülni, ha éppen menekülőre fogtam volna a helyzetet. Túl kicsi volt az a kurva szoba! Mi a francot csinálsz, Gabe?! - visított a fejembe ez a gondolat.

Nem is tudtam eldönteni, hogy a válasza támadó, vagy éppen baráti volt e. Enyhén résnyire húzott szemekkel fürkésztem, de már nem tudtam kiismerni. Volt ami nem változott, de olyan is ami teljes mértékben. Ezért inkább nem feszegetve a dolgot, egyetlen biccentéssel rendeztem le, még ha biztos is voltam benne, hogy nemcsak a megszokás a nagy úr, de az is, hogy nem engedek bántani számomra fontos embereket. És akárhogy is nézzük.. történt ami történt, az emlékeimben őt nagyon is szerettem. És most is.. most se volt közömbös vele, de sokkal inkább kerülgettük a forró kását. Amennyire elnéztem, még ő sem tudta eldönteni hogy megöljön e, én meg... Én meg baromira nem készültem fel erre a jelenetre...

Talán pont ennek is volt a bizonyítéka, hogy alig pár perccel a szavai után rákérdeztem arra a bizonyos névre, nem mert annyira érdekelt volna hogy kivel is fogok üzletet kötni, - ha igaz - bááár az sem egy hátulütős szempont, de sokkal inkább érdekelt, hogy ő hányadán áll vele.
Barát.. Nos.. igen, megkaptam amit akartam, bár ez még nem árult el semmit se, de mááár közelebb voltam a megoldáshoz. Hát még amikor felhangzott a nevetése, és muszáj volt elnyomnom egy feltörni akaró mosolyt. Tetszett az a hang.. Már baromi rég nem hallottam, de úúúristen milyen rég! és az egész valahogy visszavezetett minden múltbéli emléket.

- Rain... - ismételgettem a fogaim között, ami nem volt már ismeretlen, ugyanezt említette kinn a lépcső terébe, de akkor még nem tudtam róla hogy mire is akar kilyukadni ezzel. Most viszont.. már sokkal tisztábban láttam a dolgokat. Tanúvédelmi program.. - ismételtem meg ezt is már csak fejben, és nem bírtam ellenállni, hogy egy kóbor fintort el ne nyomjak. Mindig is rühelltem a rendőröket. Ez talán már kölyökkorom óta élt az emlékezetemben..
Aztááán.. ahogy közelebb lépkedtem, mégiscsak előtört a mosolyom, most már csak teljesen öntudatlanul kapva fel az arcomra, talán újabb emlékek.. ahogy az agressziót említette, nem egyszer volt, hogy én fogtam le, csak mert neki akart menni egy benga állatnak. Az önkontroll sohasem volt az erőssége...

De azután mégis a hangja fogott meg! Pontosabban az a hirtelen váltás a hanglejtésben, meg én, amikor már ott állok előtte, és az eddigiekhez képest igen közelről is nézek a szemeibe. De semmit nem tettem. Nem nyúltam érte, vagy rántottam magamhoz, pedig régen... simán megtettem, bárhol és bármikor, amikor csak kedvünk telt benne, nem érdekelt, hogy ki lát, vagy zavar meg, ha egyszerűen kellett akkor KELLETT! Most viszont...

- Hiányoztál.. - ragadt a szemem a szemeiben és éreztem ahogy egyre feszültebbé válik a helyzet, talán csak bennem, de igazából.. fogalmam sincs mi az ami játszott velem, de rohadjon meg megtette! Kurvára meg, és éreztem ahogy a kezeim ökölbe szorulnak a testem mellett...

Vendég

Hogy megértett-e mindent abból, amit mondtam, kurvára nem tudtam, csak az a név jutott el hozzá. Azért reméltem, hogy ha már rákérdezett a múltamra, hogy idáig hogy éltem túl, valamennyire oda is figyelt rám, nem csak a számat téptem neki felesleges. Bólintottam a nevemet illetően is egyszer.. de aztán túlságosan is lefoglalta a gondolataimat, a fejemet és minden szart a közeledése.

Bepánikoltam. Hogy baszná meg! Rohadtul nem tudtam, hogy mit akart, és ez teljesen összezavart. Ha tudtam volna, akkor egy villanás alatt úgy húztam volna el, mint azok a kurva vadlibák, és azt hiszem, meg sem álltam volna Günterig, na meg aztán nem érdekelt volna az sem, hogy hogyan kötök ki otthon, de a rohadt életbe is! Mikor került ennyire közel Gabe? A körmeim martak már bele az ablakpárkányba, és ez már akkor így volt, amikor még csak ott volt, előttem. Mi a fasz van velem?

Mit meg nem adtam volna azért, ha azt az egy szót évekkel ezelőtt kaptam volna! Ha akkor, David temetése után, vagy azután, hogy kiszabadultam, vagy bánom is én, a franc tudta.. De most, ennyi év után, hogy évekig azt hittem, őt is elveszítettem, már nem akartam elhinni neki. Nem és nem! És mégis, a szemeibe nézve összepréseltem az ajkaimat egy rövid pillanatig, igyekeztem nem elribancosodni, ami az érzelmi szarokat illette.

- Mikor, Gabriel? Mikor hiányoztam neked, úgy őszintén?! - a hangom közel sem volt olyan magabiztos és higgadt, mint amilyennek kellett volna lennie. Az elutasítás "baszd meg!"-olt egyet a tényleges kíváncsiságomnak, de akkor sem tudtam elszakítani a szemeimet az övéitől. Ahogy ő sem, én sem mozdultam, mert azzal csak még közelebb kerültem volna hozzá, ami rohadtul nem volt jó ötlet ebben az idegállapotban. A végén még kurvára elfelejtettem volna, hogy legszívesebben vízbe is képes lettem volna belefojtani azért, amit tett.

- A múlt hiányzik neked, nem én - halkan mondtam csak ezt, és csak ekkor kezdtem ténylegesen is utálni magam, mert nem tudtam tovább a szemeit figyelni. Inkább a mellkasát néztem, és ahogy Vinnie előtt is egy pillanatra lehullt a lepel a valódi érzelmeimről, úgy itt is, egy pillanat alatt váltam meztelenné Gabe előtt. Hiányzott nekem is. Kurvára hiányzott, minden egyes nap. - Akkor; nyolc éve én is szerettelek. Nagyon - csúszott ki az igazság.

Szinte a távolból hallottam a saját hangomat. Én mondtam? ÉN MONDTAM! A vicc az egészben hogy most így is gondoltam. Valami kezdte teljesen felőrölni a fejemet. Egy érzés.. a múlt visszatérő emléke, a bizsergés a testemben hogy milyen jó volt vele.. a gondtalanság ígérete..? Nem tudom. De most képtelen voltam gondolkozni ezen, egyszerűen csak néztem azokat a régi-új magával ragadó szemeket, és önműködően közeledtem. Egészen egy pontig.

A hangja volt az ami kijózanított. Az igazság? Igaz. Talán... De mégis.. Ez az egész túl erős volt ahhoz hogy veszni hagyjam, túl sokat ígérő.. túl hívogató... és én.. Túl gyenge? Vagy csak hagytam, hogy elhatalmasodjon felettem egy könnyű élet ígérete egészen addig amíg újra beszélni nem kezdett. Csak ekkor torpantam meg.

A világ hirtelen tisztult ki körülöttem. A szemem őt látta, de már mégsem ő volt ott. Már a fejem volt. Egy lehetetlen gondolat, a tudás, hogy nem... ezzel nem oldódik meg semmi sem. Minden ugyanott lesz ahol hagytam. Ami megtörtént, és amin átmentem.. amin átmentünk mind a ketten, a hibák... az elkövetett félrevezetések, és az az elmúlt nyolc év. Nélküle. Talán már én sem ugyanaz az ember voltam. Sőt! Már nagyon régóta nem voltam ugyanaz.

- Igazad van.. - tört ki a számon, de csak valami suttogás, ahogy ha ő újra a szemeimbe nézett, megláthatta benne a következő szavak előjelét - És sajnálom... - ismételtem csak önmagam, de ebben a helyzetben nem sokat tehettem. Csak vele egyetemben tettem egy lépést hátra, majd még egyet.. és még egyet. Csak álltam ott és néztem. Már ott volt a számon a szó... Akár több is, hogy elmondjam mennyire... De mi értelme lenne? Egyszerűen ezt kellett tennem! Legalábbis akkor még ezt hittem. - Rita én.. - akadt el aztán a dolog vége, és még magam számára is véletlenszerű hirtelenséggel fordultam inkább meg, és egészen az ajtóig lépkedtem.

- Azt hiszem holnap akkor találkozunk.. - motyogtam csak az orrom alatt az ajtót elérve, de nem nyitottam ki, és nem is fordultam felé. Nem tettem. Talán mert ez az egész.. teljesen összekevert mindent bennem. És én rohadtul nem akartam ezt!

Vendég

Csak egy villanásra ugrott be valami, amit akartam volna hallani. Egyszer az életben. Tőle. Mégsem, és a megtört szavaimra adott válaszára újra felvontam azt a bizonyos képzeletbeli páncélt, bezárult mindaz, amit az előbb láttatni engedtem. Arcvonásaim megkeményedtek egy másodperc alatt, és hogy sajnálta? Leszartam! Nem érdekelt.. már nem, innentől kezdve nem fogom hagyni, hogy baszakodjon az érzelmeimmel. Már csak a múlt volt az, amibe belekapaszkodott, és ahogy talán én is tettem. Egyetlen rövid meggondolatlan másodpercre. Bassza meg!

- Semmi értelme a sajnálatodnak. Nem változtatja meg a múltat - messze járt már a bizonytalanság, ahogy felnéztem a szemeibe, és ahogy távolodott, úgy feszítette egyre kevesebb feszültség a testem és a gondolataim. Néma, de annál hosszabb sóhajjal nyugtattam magam végig a hátát, ahogy megfordult, talán egy félhangos "kurva életbe" is kicsúszott a számon. De hogy milyen értelemben? Rohadtul nem tudtam, hogy megkönnyebbülés, vagy csalódottság miatt mondtam-e ki. Az elbocsátása egyértelműen jelezte, hogy bezárt a bazár, ezért azonnal el is hagyva a párkányt a hamutálba tettem a csikkemet, kivettem az én dobozomból egy új szálat, amit meg is gyújtottam, még egyet pedig leraktam. Az kéne még csak, hogy tartozzak neki! A franc essen belé, nem kell, hogy bárki is eltartson!

- Ja. Ne késs. Inkább legyél ott előbb, igyál meg egy skotch-ot, vagy narancsos lószart - a cigi mellé lepakoltam egy cetlit, amin csak egy telefonszám virított. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Csak egy szám, ha mégis gondja akadna és nem azért nem jelenik meg, mert szarna az egészre. Amúgy is tíz lepedőről lesz szó, a pénzre pedig szüksége van neki is. Nem szarakodtam tovább ott, az ajtóhoz lépve helyette is kinyitottam magamnak.

- Vinnie-vel holnap, ha lehet, ne játszd el a Toretto-s balfaszságot. Lehet, hogy kitépi a kezed válaszként - fújtam ki a füstöt valahol menet közben, é anélkül, hogy elköszöntem volna tőle, vagy bármi szart csináltam volna, csak elindultam a folyosón, hogy Günter megnyugodjon, élek még. Vincent? Majd megtudja, hogy hogy ment a találkozó. Most motorra kellett ülnöm. És kurva gyorsan elhúzni innen!

Hallottam még a szavait, de nem törődtem vele. Kénytelen voltam nem törődni vele. Nem most fogok pofára esni.
Hallottam ahogy lecsúszik az előző helyéről és csak ekkor fordultam meg, de nem néztem a szemeibe. Talán tartottam attól hogy mit látnék benne, vagy éppen attól hogy ő mit lát az enyémben. Nem szerettem gyenge lenni.. Határozatlan.. erőtlen.. Rühelltem ezt az egészet, és bár régen még csak hírből sem ismertem, de az élet megtanított rendesen leplezni!

- Bízhatsz bennem! - emeltem felé a fejem már szilárd szemekkel, és már nyoma sem volt az előbbi hirtelen felkavaró érzésnek - Ott leszek! - feszültem meg biccentve bele a szemeibe.
Azután végig követtem ahogy valami papírféle landol az éjjeli szekrényen, de nem szóltam egy szót sem. Nagyon jól tudtam hogy megy ez, és még akkor is némán álltam ott, amikor kiszolgálva magát kitárta az ajtót mellettem. Ekkor néztem utoljára a szemeibe. Újabb szavak amikre megint csak bólintottam egyet, és csendben vártam ahogy egyre csak távolodva elhalnak a léptek. Nem mentem utána. Nem lehetett. Nem akartam még tovább bonyolítani az életet...
De talán pont azt nem akartam, hogy végül megtegyem!

( Külső helyszínről.. )

Tele volt a tököm! Fáradt voltam.. kimerült.. és BÜDÖS! Az a rohadt szemétláda tuti, hogy nem véletlenül öntötte a nyakamba a sörömet, egyből lejött, hogy csak féltékeny a barom állatja, pedig csak egyetlen egyszer volt, hogy végigstíröltem azt a dögös kis macát mellette! Pedig ejj de baba egy nő volt! - vigyorgott fel a fejem belökve a mocskos üvegajtót az orrom előtt, és nem is baszakodva a magas fabódé mögött dekkoló unalmas fazonnal már gyúrtam is a lépcsők felé. Hogy miért nem tesznek ide egy liftet!!? Basszák meg! Ahogy bassza meg az is, hogy folyton ilyen koszos és retkes lebujokban kell dekkoljunk, holott ez VEGAS! - vigyorgott megint a fejem kettesével véve a lépcsőket, hiányzott már egy rohadt forró zuhany a nyakamba, és egy élvezeteset sóhajtva letöröltem a szám szélén kicsordult odaszáradt véremet. Akkor is megérte! - vigyorogtam az emlékre, ahogy oké hogy az a balfasz bevitt egy jobb egyenest, de ééén.. voltam az akinek az a kis dögös szőke, az egész után elnyomta a számát. Csodás kis estém lesz! - örültem a szerencsémnek, csak egy gyors zuhanyon legyek már túl, amikor a nagy rohanásban belecsapódtam valamibe. Fekete volt és kurva kemény, és meg is kellett kapaszkodjak a korlátban hogy vissza ne essek, de ekkor néztem csak fel, a nagy büdös valami szemeibe. Na és ekkor dobtam csak egy hátast!

- Teeee...!!??? - kérdeztem az utolsó levegőmet visszanyelve, ami a tuti, hogy legalább teniszlabdányi szemekkel meredtem a felismerésre, mire lassacskán csak visszakaptam az eszemet. - Te mi a jó istent keresel itt? - kérdeztem nem kevesebb felháborodással mint előtte, és egy percig se mozdulva félre az útból. Kapásból azt se tudtam köpjek e vagy nyeljek! Persze inkább köptem volna, bele egyenesen a szemeibe, de a jólneveltségemnek köszönhetően inkább valami lazaságot vettem.

- Te már megint Gabe után kajtatsz... ribanc!? - használtam a kedvenc becézésemet, na oké, már baromi rég nem használhattam vele szemben, most mégis elégedettséggel töltött el. Már csak az kéne, hogy a nyakunkra hozza Toretto-t és az embereket!

Vendég

Rohadtul nem úgy alakultak a dolgok odabent, mint szerettem volna. Kiadni a dühöm, elégtételt venni az elmúlt nyolc évért cserébe, ezt akartam volna. De ehelyett azt a szaros maszlagot kaptam a nyakamba, amit a nyáladzó tömeg érzelmeknek titulált, nekem viszont felfordult tőle a gyomrom. Hogy a picsába engedhettem, hogy Gabe játsszon velem?! Ahogy bepakoltam a számba a cigit, a zsebembe nyúlva előhalásztam a telefont is, csak hogy Vinnie-t értesíthessem, hogy a csomag az adott helyen és időpontban elérhető lesz. Ha ezért nem kapok fizetésemelést, vagy ingyenes szarokat, akkor feldughatja magának. De ahogy egyre távolabb kerültem a szobától, úgy az érzelmeim is ott maradtak. A múlt, Gabe, az, hogy kurvára hiányzott, de ezt az életben nem fogom ténylegesen is elismerni.

- Bassza meg! - a küldés gombra küldtem rá az ujjam, amikor valaki nekem ütközött, ami miatt az ujjam megcsúszva kiléptem az egészből. A picsába! Pedig az még normális sms lett volna! Ismerős hang, ismerős arc és az a kurvára ismerős pökhendi faszság, amit tolt. Összevontam a szemöldökeimet, de erős voltam, egészen addig még csak foglalkozni sem akartam vele, ameddig... ribanc... - visszhangzott a fejemben, és kurvára a felszínre hozta az agresszivitásom. Amit Gabe érdemelt volna meg, azt egy az egyben Nevil kapta meg. Ha csak egy kicsit felkészültebb és pontosabb lettem volna, akkor minimum az állkapcsát repesztettem volna meg, így csak egy jókora jobb egyenessel ajándékoztam meg. A kezem viszont azonnal zsibbadni kezdett, de csak a cigibe kapaszkodva engedtem le azt magam mellé kifújva a füstöt is. A rohadt életbe, ez fájt! Reméltem, hogy neki még jobban.

- Kurvára fogd be a pofád, kölyök - dühtől eltorzult hangon morogtam neki, ahogy egy lépcsőfokot leléptem felé, hogy a szemeibe nézhessek közelről. - Dolgom volt. És ha arra vágysz, még egyszer pofán váglak, csak hogy befogd - tartva a szemeit érzelemmentesen mondtam neki mindezt, de nem mozdultam. Minek? Majd ha akar, félreáll. Ha nem, akkor majd segítek neki. De jól esett levezetni a dühömet rajta!

- Így már jobban passzolsz a bátyádhoz. Ő is véres. Egy kicsit - elmosolyodtam lassan, de csak a kölyök dühét akartam előkaparni nem is olyan mélyről. A legszarabb az egészben, hogy Gabe-et nem akartam már bántani.. sőt... a gondolataim azonnal visszaszöktek a szobába, a fickóhoz, mialatt még mindig a majdnem tar fejűt néztem. Érdekelt, hogyan reagál erre, és ha az kell neki, akkor megkapja azt, aki gyűlöltem lenni.. Olyan, amilyen néha Vincent is volt.

Nem számítottam rá, hogy arctövön vág, pedig már régen is alattomos volt a kurvája! Az isten bassza meg! - kapaszkodtam meg a korlátban, ahogy hátraestem de épp elég volt egyetlen félperc, hogy azonnal kitisztuljon a fejem, és alattomos mosoly kússzon szét a fejemen.

- Te még mindig úgy ütsz, mint egy nő..! - vigyorogtam szélesen, nem adva meg az elégtételt hogy ellenőrizzem a pofázmányomon minden a helyén van e - Talán pont azért, mert csak egy nő vagy..- vigyorogtam továbbra is a villámló szemeibe, az egy dolog hogy régen is imádtam cukkolni ha Gabe nem volt jelen, de az egész valahogy visszahozott valami keserűséget. A kibaszott múltból, amikor Gabe állandóan kattogott hogy utána kéne mennie, én meg folyamatosan győzködtem: Hagyja a fenébe! A fejünkre hozza a faszfejeket..
Csak ekkor lépett közelebb de én minden egyes pillanatban tartottam a szemeit. Azok az idők már kurvára elmúltak amikor én voltam a kis taknyos akire csak rávillogtatta a kést és elmenekült előle, azóta már más idők jártak! Kurvára más idők, és én elnyomva magam a korláttól egész közelről néztem a szemeibe.

- Kopj le Gabe-ről! Kopj le rólunk! Fogalmad sincs róla Gabe milyen boldog volt nélküled! - köptem a szemeibe, de a szám sarkáról nem bírtam letörölni azt az önelégült vigyoromat. Még ha egy büdös szó se volt igaz az egészből, látni akartam a szemeit! Ahogy megcsillan benne az a fény! A felismerés fénye! Talán a rohadt hosszú évek alatt amikor Gabe még magába temetkezett néha akár órákra is, jól tudtam hogy megfordult a fejében. Elégtételt akartam! Már hogy a jó életbe ne!? Ez csak egy büdös kurva aki csak megnehezítette az életünket! De akkor megint pofázni kezdett és az én szemeim egy pillanat alatt szűkültek össze.

- Mit műveltél vele.. - suttogtam talán csak, bár Gabe nagy fiú már tud vigyázni magára, de jól tudtam, hogy mindig elgyengül ennek a rohadt szukának a közelében - MIT MŰVELTÉL VELE!!! - üvöltöttem már teli torokból nekimenve, már rohadtul nem érdekelt hogy kése van, hogy agyafúrt a kis drága, de kihasználva a pillanatnyi helyzeti előnyömet a két vállánál fogva löktem rá a mögötte feszítő fal oldalára! - Esküszöm, ha baja esett... - sziszegtem az arcába a szavakat, de akkor...

» Csak kövesd a pénz szagát! - 3. szín
» Csak a magam törvénye szerint~
» Megszökve a világ elől, csak te és én...
» Csak semmi pánik! - Deli & Scott
» Kártyánkat a sors keveri meg, mi magunk csak játszunk

Csak kövesd a pénz szagát! - 2. felvonás

Csak kövesd a pénz szagát! - 2. felvonás

Similar topics

Similar topics