Nem hallottam semmit. A saját ütlegelő szívdobogásom volt ami kitöltötte a fejemet, és az a mély, barna szempár ami a tükörből figyelt vissza rám, magában hordozva az összes eddig elkövetett bűnöket, minden egyes percért önmagamat hibáztatta érte. Én voltam! Ez voltam én! Ez mind! Egy semmi. Egy senki, aki másra sem képes csak mindenkire fájdalmat jelent, aki körül minden tönkremegy és aki mindenkinek vesztet hoz. Egy senki voltam! Egy oltári nagy senki, aki belül üres, szinte már kong az éjszaka sötétjében, és most ebben a néma percben gyűlöltem ez a senki lenni! Gyűlöltem az életet! A múltat.. a jelent.. már előre gyűlöltem a jövőmet, mégsem tudtam egy tapodtat sem mozdulni...

Egy hang.. Ez ütközött ki a háttérben, épp elég volt ahhoz hogy visszalépjek a földre, de még mindig nem mozdultam meg. Két kezem csak szorította a mosdószélet, és szerettem volna elsüllyedni. Itt.. most.. egyedül. Hagyjon mindenki békén! - kiáltozott a fejem, de a tükörben még mindig az a mozdulatlan, mimikátlan, hamuszürke arc nézett vissza rám. Ekkor éreztem meg a hátam mögött a közelséget, újabb hang.. Rita.. és a felismerés már visszatöltötte belém az életet. Még mindig nem szóltam. De már nem saját magamat bámultam a tükörben, hanem az ő szemeibe néztem. Nem mozdultam. A kezem még mindig szorította a mosdó szélét, és igen, ha más lenne itt, ha nem ő állna mögöttem, már biztos voltam benne hogy a torkán csúszna át a késem, de vele szemben tehetetlen voltam. Csak hagytam hogy megfogja a kezem, az övé végigsiklott a bőrömön, újra víz.. hideg, én meg csak szótlanul figyelem ahogy törődik velem. Szerettem... Hiába, hogy nem volt valós a vérségi kötelék kettőnk között, még soha senki mást nem engedtem ennyire közel, egy embert kivéve, régen... Aki most az arcomba csapott alig percekkel ezelőtt..

- Hogy ment.. - kérdeztem halkan, alig akadva erő a hangomban, de aztán továbbra is engedve mindent amit tett velem, inkább megköszörültem a torkomat. - A fickóval...  Minden rendben!? - kérdeztem egy cseppet sem változtatva a hangsúlyon, csak az erősségen. Az a Vincent.. aki voltam.. akinek mindig is lennem kellett, most sehol se volt. Most valaki más volt itt. Egy idegen. Mégis az én hangomon szólalt meg...

Még mindig őt figyeltem. Nem válaszolt elsőre, de most egyáltalán nem volt kedvem megfedni érte. Erőm? Szándékom. Csak hagytam amit tesz velem, és hálás voltam érte. Talán nem látta, talán fogalma sem volt róla mennyire, de az voltam. Amiért volt nekem. Ő volt az egyetlen a tetves nyolc éven át, amióta Dave elment.. ő volt az egyetlen akit valaha is érdekeltem, és hiába volt hogy nem egyszer odavágtam az asztalra ha valami olyat tett ami nem tetszett, de akkor is.. szerettem. Mint a saját húgomat, úgy védelmezte minden ösztönöm.

Csak biccentettem amikor mégis megszólalt, mégsem vettem le a kezemet kötöző kezéről a szemeimet. Még akkor sem amikor folytatta. Micsoda faszfej... - siklott át a fejemen, de aztán nem érte meg több szót pazarolni erre. Ha itt lesz, hát itt lesz. Megérte. Vagy mégsem... - pillantottam fel most először Rain szemeire, de nem láttam bennük változást. Talán ő jobban kezelte. Vagy ott egészen máshogy történtek a dolgok. - sóhajtottam egy baromi nagyot, de csak hogy végre összekapjam a fejemet, amikor aztán megint beszélt, én meg...

- Nem bölény volt. - szorítottam a legszűkebbre, akármi is volt, akárhogy is volt, elmúlt. Vége. Az egésznek! Mindennek! - vette át a korábbi tompaság helyét valami más, inkább.. düh. Igen, dühös voltam! Kibaszottul dühös! Az életre, és azt hiszem ez meg is látszott az arcomon.

- Csak egy régi ügy. De már elrendezve. - köszörültem megint torkot és éreztem ahogy a száguldó vérrel visszaköszön belém az élet. Ez az! Nem lesz itt semmi gond! - céloztam meg öles léptekkel Rain-t kikerülve az asztalomat és már nem kis indulattal nyomtam is le hívón a gombot.

- A kurva életbe küldjetek ide valakit a takarítóbrigádból, számolja fel ezt a kibaszott disznóólat itt, amíg szépen mondom! - vettem csak ekkor levegőt, ahogy a halántékomon megfeszültek az erek. Egy darabig még szorítottam, de aztán nem tettem hozzá semmit, csak elengedtem és újra szembe fordultam Rainnel.

- Köszönöm aaa... segítségedet. - emeltem az arcom elé a kezemet, hogy kinyissam és összezárjam az ujjaimat a kötés alatt. - De nem kellett volna! - tettem hozzá már csak presztizsből, pláne mert így gondoltam jónak, és egy pillanat alatt állítva fel a korábban felborult széket, csak kutatva egy szivar után az asztalon végül leraktam magam. - Az isten bassza meg, hogy itt mindent nekem kell csinálnom. - morogtam, kivételesen most leharapva a szivarvéget, most baromira nem volt kedvem hogy eljátszogassak a vágóval mint valami idióta pénzes seggfej, és félreköpve a darabot a szőnyegre, úgy haraptam rá az egészre.

- És köszönöm Rain, a másik ügyet.. - beszéltem már nem kevéssé pofátlanul a szivar oldalt figyelve a számban, de nem érdekelt. Rain előtt soha nem kerteltem. Már amikor nem származott érdeke belőle. És ez most nem az a pillanat volt.

Hallottam ahogy matat, de nem volt szándékomban megakadályozni benne. Ahogy abban sem mikor megjelenve előttem lerakta magát a székre, csak azt mondtam neki amit megérdemelt.

- Azért köszönöm... - ismételtem megint. Hogy miért? Nem vagyok benne biztos hogy meg tudnám mondani, egyszerűen csak így éreztem helyesnek. - És sajnálom, hogy.. – de innen nem folytattam tovább. Nem tudtam mi játszódott le. Ott, és benne. Ha ugyanaz ami alig fél órával ezelőtt idebenn.. – tévedt a szemem le a padlóra, a korábban elhajított és rommá taposott szivar látványára, még eszembe jutott a szája íze. De aztán nem néztem már oda többet. - .. örülök, hogy végül jól végződött.. – folytattam aztán másként, fogaimmal megint ráharapva a szivarra a jobb oldalon, hogy öblöset szívjak belőle.
Azt hittem már vége. Azt hittem már végleg vége, de aztán visszapillantottam a szemeibe amikor megint beszélni kezdett. Ajj, Rain, mi a kurva életért nem hagyhatjuk már ezt az egészet!?? – hallottam a saját hangomat, a tervezetet, de amikor kinyitottam a szám, az egész már valahogy egészen másképp szólalt meg.

- Csakkk… - hallottam egy egész más kezdetű mondatot, és nem volt időm, hogy a többit megakadályozzam. Ha egyáltalán akartam volna.. – Úgy látszik ez egy ilyen nap..– nevettem el cinikusan – Neked is előkerül valaki a múltból és nálam is épp a tiszteletét teszi, mind a 170 centi gyönyörű mivoltjában maga az Ördög! – fintorogtam már a szóra, az emlékre!?? Talán még arra is, a gondolatra viszont mindenképpen, hogy mit műveltem ott kinn az előbb a mosdóban. PANCSER.. PANCSER.. PANCSER!!!Egy szar alak! – ismétlődtek fejemben a szavak és kis híján hányingert kaptam, ha csak arra gondolok mi történhetett volna, ha épp nem Rain hanem valaki más teszi be a virgácsait és szembesít az egésszel. Gyűlöltem! Az az ember lenni aki régen voltam. Egy gyenge.. picsogó.. BALFASZ! NEM! Soha többé! Egyetlen percig sem...

- Ahogy mondod! - válaszoltam még egész határozottan - Nem éri meg.. - halt el a hangja a végére, de nem a határozottság mondott búcsút, csupán az energia fogyott el belőle. Eltökéltség? Talán még az is. Mindenesetre jól tudtam ki vagyok, és mi a feladatom. Élni! És kurvára nem fogom hagyni, hogy ebbe bárki is belerondítson...
De aztán ahogy folytatta.. Már nem voltam annyira elgyötört, egy pillanat alatt kapott a vérem, és már erőteljes hangon állítottam meg.

- Állj le Rain! - feszültek a szemöldökeim szigorúan össze - Ezt a részét hagyjuk. - utaltam Clementinre, mert hogy az előbb pont, hogy.. nem normálisan viselkedtem, - az ő szavaival élve - ezzel teljesen egyet értettem vele. De volt.. elmúlt. És nem lesz többé ilyen, soha!
Mégse tűnt úgy hogy akár egy percig is hatott hogy neki beszélek. Mintha ott se lennék! Vagy meg se hallaná, amikor felcsapott az asztalra egy köteg.. szeméttel, és én még mindig lazán füstölve, ugyanazokat a szúrós szemeket meresztettem rá.

- Nemtetszik, hogy utasítgatsz... - beszéltem mély, morajló hangon, de nem voltam fenygető, egy cseppet sem, ez inkább valami olyasmi mikor valamit rohadtul nem akartam megtenni, de ő néha mégis képes volt rá, hogy rávegyen. Néha... De ez most nem az az alkalom volt!

- Hagyd ott, Rain! - eeez azért már erősebben hangzott. Hogy most én akartam utasítgatni? Nem voltam róla meggyőződve. Viszont volt egy sokkal jobb ötletem. De legalábbis célravezetőbb!

- Gyere velem! - álltam fel csak lassan a székből, nem úgy mint egy nyugdíjas, de nem is rohantam lélekszakadva. Jól tudtam hova tartok. A kocsi megvár.. és ÉÉÉÉN.. vagyok a főnök!

Egy pillanat alatt görgettem el a szivaromat, de hamutartó híján csak a már sérült asztal jobb oldalán. Csak ekkor néztem vissza a szemeibe.

- Jössz vagy maradsz!? - emelkedett meg kérdőn a szemöldököm, de akármi is lesz a válasza ééén, jól tudom hova megyek!

Kötözködött, de nem szóltam meg érte. Most abban a minőségben volt jelen, hogy semmiért nem szóltam meg. Most a húgom volt. Nem egy beosztott, nem egy kötözködő liba aki kiveri a napi hisztijét előttem, most Rita volt. Az az igazi és élő, az egyetlen, akire mindig is számíthattam ha valami balul sült el. Hogy értékeltem? Hát hogyne! A magam módján, és ő mindig is tisztában volt vele. Ő volt az egyetlen aki bármit megtehetett, még ha néha plafonon is voltam miatta, mellette hamar elszállt a mérgem. Többségében..
Mégsem miatta jött az ötlet. A dolog már órákkal ezelőtt is ott kavargott a fejemben, de most legalább már indokom is volt rá hogy itt hagyjak mindent a fenébe, és lelépjek csak szórakozni egy kicsit. Lazítani... És hogy Rain velem tart e? Megkérdeztem. Mégsem tetszettek a válaszok. Na nem mintha nem ő lenne...

- Remélem azt hiszed vicces vagy... - válaszoltam vissza nem undorodva de egy kóbor fintor erősen bejátszott az arcomon. Mégse válaszoltam. Hogy miért? Talán mert arra vártam hogy felemelje a seggét a fotelből vagy csak további szórakoztató hozzáfűzésekkel és/vagy beszédes pillantásokkal végignézi ahogy eltűnök. Mégis felpattant és játszi gyorsasággal került az ajtó elé. Én csak ekkor indultam meg egy utolsó pillantást vetve a kuplerájra mögöttem és megközelítve az ácsingozó alakját, az orra előtt haladva el fordultam a szemeibe.

- A terembe! - fordultam is vissza, hogy kisétáljak az ajtón, majd eldönti követ e, de nekem le kellett vernem a feszültséget. Mégis ő volt az aki beelőzött és ezt lazán igennek vettem. Az irodát majd elintézi a sok szarházi seggfej az emeleten.

A terem.. nem egészen terem volt a szó szoros értelmében. Egy kivénhedt gyárépület, nem messze, kinn a negyedben, de elég távol a rendőrség szemei elől. Voltak azok az idők, amikor rájöttem hogy az illegális harcnak van keletje, főleg Vegas szívében és a befolyó, nem is alantas összegek igencsak megdobták az akkori büdzsé lehetőségeit. Azóta persze már akadtak jövedelmezőbb üzletek, de egy kis reklám.. az érdeklődés fenntartása, a harcosok képzése... és főleg a helyszín, még mindig vonzotta magához a sok fogadni kívánó seggfejet. Hisz ez itt Vegas, baby! Nem érte meg abbahagyni. Pláne amikor én is beszálltam a ringbe. Csak a régi idők emlékére...

- Günter itt marad, vigyáz a békességre, de Heinz velünk tart. - beszéltem csak teljesen természetesen mellette lépkedve, de már nem voltam betojva. Clementinnek és az olasznak már hűlt helye, de még ha ott is lenne, nem érdekel. Már nem.. Legalábbis szerettem volna azt hinni, hogy rendben eltapostam minden emléket. Amit meg nem... azt kiverem az ellenfélből. Még ma este!

Nem reagáltam az ízes megjegyzésre. Mint aki meg se hallotta csak mentem tovább, nem érdekelt a hozzáfűzése, még ha jól is tudtam mi jár a fejében, ÚGY.. VAN! Valakit ma rommá verek, bárki is lesz ott a közelben.

Útközben összeszedtem Heinz-et. Elég volt egy messzemenő pillantás a szemeibe, hogy tudja hagyja ott a falat, mennünk kell, míg Günter ugrását egyetlen intéssel vágtam keresztbe. Ezért szerettem ezeket a németeket. Nem kérdeznek, csak ugranak és teljesítik amit azok a szép kis összegek megkövetelnek tőlük, nincs vinnyogás, vagy ellenkezések. Már a barommal a nyakamban tartottam a cél felé, amikor Rain hirtelen megállásra intett, és én kérdő szemekkel meredtem rá, hogy most meg mi baja van. Egy szót se szólt, csak eltűnt az ajtó mögött, és én szokásosan megforgatott szemekkel sóhajtottam egy nagyot. Nők... Mindig ők rontanak el mindent, de persze vele szemben azért nem éltek ilyen komolyan a megítélések. Már amikor.
Nem telt sok időbe, de azért én már az öklömmel kopogtattam rendesen a falat, viszketett a tenyerem, hogy végre belemárthassam valami keménybe ami a csont roppanásával ad elégtételt a vérnek, és nem vettem jó néven, hogy várnom kell. Mégis hirtelen libbent be, nem is akármilyen cuccban a képbe, és azt hiszem egy mosolyt sikerült kicsalnia. Heinz.. na Heinz-re elég volt egy pillantás hogy tudja hol is a helye, de aztán semmi mást nem ismerve vagy várva tovább, indultam el a szökőutakon kikerülve a tömeget.

- Most nem érdekel a pénz.. - jelentetem ki szigorú szemekkel az utat fürkészve és erőteljes léptekkel haladtam tovább. Na igen. Most hogy valakit péppé verjek, sokkal jobban érdekelt! - De ha te akarsz egy kis lét, ma ne fogadj ellenem! - pillantottam rá már elérve a kocsit, és megtorpanva előtte hogy a sofőr ugorjon ahova kell. Hogy a szemeimben mi tükrözött? Nem mernék rá megesküdni. De egy dologban biztos voltam. Féljen bárki, aki ma nem velem van, hanem egyenesen ellenem...

Nem lepett meg, hogy Rain útközben is dolgozott, de az één szemem végig a kifelémeneten volt. Hogy szabadulni akartam innen? Meglehet. Voltam így néhányszor... csak innen el, és ilyenkor több mint jó befektetésnek bizonyult a nem is olyan messzi gyárépület. És ma még szombat is van! Tényleg a mai a szerencsenapom.. - fintorogtam el az agyam keltette szarkasztikus megjegyzésre, de nem voltam hajlandó tovább pörgetni a dolgot. Sokkal inkább figyeltem Rain-re amint tovább csipogott mellettem és egyben ráébresztett, hogy ideje lenne már összeszednem az eszemet.

- Kezdem azt hinni Rain, hogy te semmit nem értesz.. - fűztem hozzá magam se tudom miért, de nem nevettem csak egyetlen laza mozdulattal bevágtam magam az ülésre és megvártam amíg ő is bemászik.
Aztán a kocsi felmorgott, én meg rátapadva az ablaküvegre mellettem csak figyeltem a város fényeit. Nem szólaltam meg. Nem mert haragudtam volna rá vagy úgy bárkire csak egyszerűen jól esett. Gondolkodtam.. talán.

Azután a hangja volt az amire felkaptam a fejemet, és ekkor fordítottam csak felé az arcomat. De nem válaszoltam. Minek!? Hogy igaza volt e? Meglehet. Jól tudtam hogy ezt az egészet.. rendbe kell hoznom, meg kell oldanom de úgy hogy közben senki ne dögöljön bele. Lehetőség szerint.

- Nem lesz baj. - tettem hozzá csak ennyit, de hogy komolyan gondoltam e.. erről nem lennék meggyőződve. Egyszerűen csak szerettem volna elhitetni még magammal is, hogy képes vagyok kontroll alatt tartani az eseményeket. Az újabb szavai viszont megint felé kényszerítették a fejem és már valamivel... tisztább beszédre.

- Rain, megmondtam, hogy nem lényeges. Oké!? Túl vagyok rajta! Szálljunk le a témáról.. - mondtam ki a végszót, a végét már csak az ablaknak dőlve de kb nyilvánvalóvá tettem hogy ennek a beszélgetésnek itt.. vége. Pedig ő rohadtul nem érdemelte meg ezt a bánásmódot...
De azután megérkeztünk. A kattogó index fénye, na meg a mindent beterítő sötétség elég beszédesen tükrözte a helyzetet, itt vagyunk.. Végre!

- Gyere csak be, Heinz! Legalább te is szórakozol kicsit. - mondtam mindezt már teljesen hidegen, mintha minden a legnagyobb rendben lenne és ez csak egy szokásos szombat este. De nem szoktam ilyen szívélyes lenni a némettel. Tényleg ennyire kicsinált volna!?

KÜZDŐTEREK HELYSZÍNE:
A gyárépület alsó részlegében, a régi raktározási szakaszon kiépített küzdőtérhelyszínek, az illegális boksz, K1 és MMA mérkőzésekhez, amik belépődíj fejében látogathatók és tétek tehetők a küzdő felekre. A mérkőzések titkosak, a gyárépületen kívülről semmiféle jelzés nem látható, a meccsek minden hónapban egy alkalommal kerülnek megrendezésre, információ bizonyos emberektől szerezhető be.


A bokszmeccsek helyszíne a szinten:

//Érkezeeem//

Szombat, és a szombat harcot jelent, ezt Jamil is nagyon jól tudja, és a szokásnak megfelelően már órákkal a kezdés előtt itt dekkol, ezen a régi, elhagyatott gyártelepen, ahová nem léphet be akárki, neki is saját belépője van ide. A meghívottak és résztvevők mások, ők jöhetnek, de idegenek nem, ők sosem. A gyártelep mögé parkolt be, ahol nem látszik a kocsija ha valaki előlről jön be, és bezárta a sötétzöld land rovert. Egy igazán kényelmes kocsi, szeret vele furikázni, márpedig elég sokat kell mennie Vincente mellett. Már a gyár épületében mászkál, és minden zugba benéz kb, eléggé alapos, de nem bánja mivel így biztos hogy nem érhetik meglepetések, és sokszor mentette meg az életét ez a fajta különös paranoia.

Az alapszinten császkál, és gondosan ellenőrzi a a boksz, és a K1 versenyek helyszínét, minden rendben van-e. Lezseren van öltözve, egy farmert vett fel, egy fekete izompólóval, amire széldzsekit húzott, lábán szokás szerint katonai bakancsok. Alkarján a két fegyvertartó tok, és benne a két kés, valamint fegyvertartóban egy beretta. Nem esik túlzásokba, ő ennyi fegyverrel is halálos tud lenni, nem kell ahhoz golyó vagy kés. Nem tudja biztosan jön-e ma Vincent, de így sem múlaszt el semmit, nagyon alapos, nem hiába bízták rá ennek az illegális tevékenységnek a felügyeletét. Amikor mindent rendben talál, letelepedik a K1-es ketrec mellé az egyik székre, és várakozik. Rasztás haját egy dísztelen fekete fejpánttal próbálja kordában tartani, de így is előrejön néha, bár már megszokta. Előhúzza az egyik jó egyensúly elosztású kését, és amíg várakozik, azzal szórakozik hogy fel dobja, elkapja. Egyszer sem véti el.

Heinz hirtelen taposott a fékbe. Már azon voltam, hogy leszedem a tíz körmét, akár élesben is, amikor megjelent előttem egy vigyor, valaki aki segg részegen integetett az üvegen keresztül a képembe.

- Remek.. - motyogtam az orrom alatt, holott nem volt ismeretlen a fogalom, mindig volt egy-két barom, aki már rendesen bepiált vagy szívott érkezésre és úgy járt-kelt az út közepén mint akinek a lába előtt a világ. De igazából nem érdekelt. Ha egy balfasz is, a többsége pénzt hozott, és én pont ezért szarok bele. Úgy általában. Most viszont nem az a nap volt amikor jó kedvem lenne...

Amint a kocsi megállt, Rain tüntetőlegesen vágta ki az ajtót és én egy darabig csak csendben néztem utána. Nem akartam megsérteni. Sose akartam, valahol mélyen tiszteltem én, különben nem lennénk ott ahol, de volt hogy ennek ellenére mégis összejött a dolog. Most viszont rohadtul nem voltam abban a helyzetben hogy bocsánatokat kérjek. Pláne nem szokásom, nem is mások előtt, ezért nem kattogva ezen többet egyszerűen csak én is kilöktem az ajtót és rendben megcélozva a terepet ahogy Heinz is csatlakozott, megindultam a belső részlegek felé. De feltűnt, hogy Rain nincs mellettem. Ekkor torpantam meg, hogy hátrafordulva a szemeimmel keressem.

- Te nem jössz be? - kérdeztem csak semleges szemekkel, de tisztában volt vele miért is kérem. Szerettem ha ott van mellettem és bűntudat!? Ez a része most nem érdekelt, nem foglalkoztam vele, most csak egyetlen egy dolog lebegett a szemem előtt,hogy laposra verjek bárkit, aki a közelembe kerül.
Amint végre elindult.. egy percig se figyeltem a vállamat néha megcsapkodó kezekre, az üdvözlésekre, csak a ring volt ami húzott, az értem kiáltó szele, és én nem is haboztam most engedelmeskedni neki.
Jamilis itt volt. Fél szemmel láttam a háttérben, egy kóbor biccentés felé, bírtam a kölyköt, amit megmondtam ellenkezés nélkül teljesítette, jó ember volt. A legjobbak egyike, készséges és megbízható. És én jól tudtam, hogy teketóriázás nélkül bízhatok benne.

Ledobva a körülöttem legyeskedő tömeget, vele Heinzre bízva a dolog lényegét, csak megcéloztam a fal mellett figyelő fiút és Raint aki még mindig ugyanazzal a fancsali képpel díjazott. Jól ismertem. De most egészen más dolgok forogtak a fejemben.

- Minden rendben ment? Nem volt semmi fennakadás?- kérdeztem oda Jamilnak, de a szemem már a ring kéken-vörösen izzó kecsegtető hívogatásával szemezett.
Alig vártam már az első ütközetet!

Várakozik türelmesen az egyik késéval játszadozva, de mindenki aki arra jár, tudhatja mennyire halálos kis játékszer, volt már rá példa hogy mindkettő egymástól egy centiméterre állt bele valakinek a mellkasába, és az illető ott halt szörnyet. Be kellett illeszkednie, hát megtette, igaz a lelkiismereti kérdést nehezebb volt leküzdenie, de kellő mennyiségű alkohol, és a lakása magánya segített ezen is. Előbb utóbb úgyis rács mögé fogja dugni ezt az egész rohadt bandát, mindenestül. Feldobja, és újra elkapja az egyik kést, mikor az emberek gyülekezni kezdenek, és biccent az ismerős tagoknak, szinte mindenkit ismer de szinte sosem beszélget senkivel ha csak nem muszáj. Ma nem harcol, ne is fog, így kényelmesen figyel mindent, hogy minden okés legyen, mikor lassacskán befut a főnöke, és Raina is. Ismeri mindkettejüket, de valahogy sehogy sincs ínyére a dolog, de megerőlteti magát, jól kell teljesítenie ha nem akar feltűnést ezek után sem. Felkel a székről, de ekkor mellé ér a nő, így inkább egy kis időre visszahuppan, és megrázza a tincseit, nem kér.
- Nem, köszi - utasítja el a cigit, majd a következő kijelentésre is csak vállat von.
- Szinte mindig folyik a vér, miért más a mai nap? - kérdezi, és a csinos nőre pillant. Tetszik neki az igaz, de sosem nyomulna rá, túlságosan a sűrűjében van a nő, ahhoz hogy olyan szempontból érdekelje.

Semmit mondó kis beszélgetés alakul ki, amolyan udvariassági körök, bár azért egy halvány mosolyra futja Jamiltől is. Kósza biccentés Vincente felé, és nem sokkal később már ott is dekkol mellettük. Jamil nem kel fel, a székről válaszol.
- Abszolút rendben, semmi gond. Harcolsz ma? - érdeklődik, mert nem kerüli el éles figyelmét hogy mennyire vágyakozva nézi a férfi a ringet. Ő ma nem fog küzdeni, ő felügyel, és csak annak húz be egyet-kettőt aki nem tartja be a szabályokat, márpedig senki nem szívesen kötne közelebbi ismeretséget a kemény öklökkel.

- Bemegyek. - válaszoltam egykedvűen egy kimért biccentéssel is megtűzve, nem feltétlenül kell tudnia mindenkinek mennyire forr a vérem. Ez a szakma nem a dühről szól. Ha dühös vagy, hibázol. És én nem az vagyok aki valaha is hibázott! De valaki ma nagyon rosszul fog járni.. - Rommá verek egy-két seggfejet. - mégse jött össze.. Megesik. A tüdőm füstre szomjazik, de már rég letettem a cigarettaféléket, a szivar viszont teljesen más. Az kikapcsolódás. Most viszont egészen más volt ami megnyugtatott.. volna. Ha végre hallom a gong-ot a fülemben, a szívem hangosan dobog és szemem előtt az ellenfél.

Elmélyedve a gondolataimban hallom meg Rain szavait. Felé fordulok de csak biccentek. Hadd menjen. Adja ki a füstöt, az én eszem most egészen másfelé kavarog.

- Jamil, keríts nekem néhány ellenfelet! Legyen kitartó... kemény.. és főként eltökélt... - beszéltem hozzá, de még mindig a ringet figyeltem, fejben már előre lejátszva néhány menetet. - Ígérhetsz bármilyen szorzót, nem érdekel. Ma nem veszítek... - nyílt és zárult már előre magam mellett az öklöm. Bemelegítés? Még az se kell. Most nem! - És ha akarsz keresni egy kis pénzt, ma rám teszel! - fordítottam felé a fejem, csak egy pillanatra megakadva a szemem azon a késen. Szép darab. Becsültem is érte. Én tartottam kézben mindent, de ehhez a legjobb emberek kellenek. És ő az egyik legjobb volt. Hűséges... És ezért is bíztam benne. Még ha meg is fizettem neki az árát rendesen.

Figyel mindent még most is, hiába van itt Vincente és Raina, ő szeret mindig biztosra menni, és különösebben semmi baja sincs a nővel, még talán kedveli is egy kicsit. De tényleg csak egy kicsit. Elnézi ahogy az emberek jönnek mennek, és nem szól semmit a cigire, attól hogy ő nem dohányzik, még nem szól érte, mondhatni passzív dohányos. Felszalad az egyik szemöldöke, mikor a főnöke lelkiállapota kerül szóba, de nem kérdezi meg miért, nem szokása.
- Jah, hát akkor kemény esténk lesz - kommentálja és levonja a tanulságot is, ma nagyon oda kell figyelni, esélyes hogy ő lesz a küzdelmeken a döntő bíró, hogyha kritikusra fordulna a helyzet, közbeléphessen. Vincentenek nem eshet maradandó baja, még ilyenkor sem, ha ennyire vágyik a küzdelem után. Azután nem sokára megjelenik az emlegetett szamár, vagyis a főnök, és Raina meg lécelni készül. Jamil csak biccent neki, őt nem érdekli merre megy a nő, ő minden csak nem bébiszitter, és azokat a melókat vissza is dobja, próbára téve vele a férfi türelmét, de eddig mindig jól döntött.


- Azért bajod ne essen - szól oda Rainának mikor éppen elmenni készül, aztán figyelmét a férfire irányítja, és tovább játszik a késével, amit már nem dobál, csak lazán forgat az ujjai között. amennyit várnia kellett az elmúlt években már tökéletes az ilyen kis pótcselekvések kialakításában és mesteri szintre fejlesztésében. Az más dolog ha célba kell hajítani a késsel, az mindig száz pontos mutatvány. Biccent a férfi szavaira, úgy is néz ki, mint aki ma nem kegyelmez, és nem áll meg a finom köröknél, de hát néha kell ez is. Néha maga Jamil is bemászik egy-egy alaposan verésre, egyrészt hogy formában tudja magát tartani, másfelől hogy levezesse a stresszt és a feszültséget ami a kettős életével jár.
- Ahogy akarod, Főnök. Három-öt elég lesz vagy tovább keresgéljek? - kérdez rá rögvest a lényegre, nem kérdez miérteket, és nem szörnyülködik, hogy most komolyan harcolni akar-e a férfi. Talán ezért jönnek ki ők ketten olyan jól, és emiatt már-már kedveli is a férfit.
- Jól van, akkor magas szorzóval játszunk ma, csak meg ne bánd - jegyzi meg, és lassan felkel a székről, és elsüllyeszti a kését a tartójában, most talán nem lesz rá szüksége. Megvárja a válaszokat, amiket kapni fog a kérdésre és csak elvigyorodik, a rendes fizetésén kívül nem kis summát szedett már össze a fogadásokból, de néha előfordult hogy nem vinnie-re tett és bejött, de ma nem tart ettől. Látott már indulatos embert, és tudja hogy Főnöke ma addig fog verni mindenkit, amíg az állni tud.

A kapott válaszokkal eltűnik a sokaságban, csak hogy fél óra múlva kerüljön elő egy kis listával amivel be is célozza főnökét, aki épp beszélget valakikkel. Jamil nem ismeri őket, de ahogy ránéznek nem is tartja őket sokra, mivel félős tekintettel mérik őt végig.
- Itt van az öt ellenfeled mára, a sorrend mindegy és azzal küzdessz akivel szeretnél, már mind itt vannak - foglalja össze az elmúlt fél óráját két mondatban. Pedig sokkal több történt, és az egyik esélyes versenyzőnek kellett némi rábeszélés, de végül belement a dologba.

Ja, az egy dolog, hogy Vinnie-ről tájékoztattam a nagyközönséget, de én sem volt épp nyugodt kedvemben. Pontosabbna a legszívesebben apró darabokra szaggattam volna bárkit, és mielőtt még a feszültséget valamelyik egyébként normálisabb pacákon vezettem volna le, másra, máshol kellett kamatoztatni a dühöm, és mindent, ami szar akkor kavargott a fejemben.

Az sem segített, hogy a csóka mennydörögve lapult a falnak. Akkor talán hatásos is lett volna, ha mondjuk nem remeg a keze, na meg a farka a tőröm alatt. A rohadt életbe! Nem hiszem el! Egyik seggfej sem akkora faszfej, hogy végre visszaüssön? Vagy az a minimum, hogy leteperjenek! De ez.... Mint egy kibaszott ovis, úgy nézett ki a késemnek feszülve!

- Kölcsönt adtam már három hónapja, te pedig basztál nekem visszaadni - elfojtott indulattal néztem a szemeibe egészen közelről, még jobban hozzá nyomva a kést, a másik kezem pedig lecsúszott a mellkasáról a hasára, majd az egyik zsebébe a farka mellett kutatón, míg ki nem tapintottam a kis zacskót, az egészet kivonva onnan a farzsebembe tuszkoltam az ecstasyt rejtő műanyagot, és még a tiltakozása sem érdekelt, egészen addig, ameddig fel nem bátorodva az egyik keze a nyakamra készült lendülni. Hogy ezek sosem tanulnak a hibáikból!? Csak egy mozdulat, az ujjaim kíméletlenül csavaró érintése az ágyékán és a kappanhang felvinnyogott a fülembe, mire elégedetten ránéztem.

- Ha megpróbálod még egyszer, egyesével fosztalak meg az ujjperceidtől! Utána pedig Vinnie kezébe adlak, hogy faszkalap módra az ő területén terjesztesz! - a vér tombolt az ereimben, a türelmetlen haragom pedig valahol a baszdmegolások és a kurva gyorsan pattanjon le mindenki között lavírozott, ami szétcseszte az egész önuralmam, de mielőtt komolyabban is nekimentem volna ész nélkül a reteknek, inkább elengedve őt elléptem onnan a zsebemből kiszedve a kis csomagot, sietős koppanásokkal a padlón kerültem ki mindenkit, rá sem hederítve a csodálkozó pillantásokra. El kell tűnnöm innen a picsába! Nem kell, hogy ezt a szart végignézzem! Mielőtt még kiléptem volna az épületről, csak egyszer engedtem meg, hogy visszanézzek Jamilre, majd egy pillantás a főnökre, és ha szarba is véve őt egy szó nélkül elpucolok innen, akkor sem érdekelt a dühe. Úgyis leveri máson.

- Bassza meg! - suttogtam csak úgy bele a semmibe, ujjam már kotort az egyik tablettáért, de sarkon fordulva már gyors léptekkel a parkoló felé vettem az utam, ahol rájöttem, hogy kurvára nem volt itt a motorom! A picsába! Azt hiszem, sikerült ki is mondanom, és ahogy egy autó motorja felpörgött a közelben, egy pillanat alatt teremve ott feltéptem az ajtaját, kirántottam a csirkének kinéző szőke ribancot a volán mögül, és egy baszódj meg mosollyal néztem végig a cseszett dugj-meg felirattal villogó miniszoknyájára.

- Vinnie-t keresd. Majd kárpótol! Cseszett nagy ürge és baszottul pipa. Nem nehéz megtalálni, édes - hogy érdekelt-e a ribanc sipákolása, miután lekaptam őt csak hogy ne mondja azt, tőlem nem kap semmit? A szart! Tennem kellett valamit! El kellett innen tűznöm, de kurva gyorsan!

Kis időre OFF

- Amennyit csak találsz! - vágom oda próbálva felmérni a dühömet. Gyűlöltem dühösnek lenni. Gyűlöltem ha elveszítem az irányítást önmagam felett, és rühelltem ha közben pont emiatt hibázom vagy valamit veszítek. Csak ez az egy módja volt! Ez az egyetlen, hogy valakin leverjem a dühömet, és minél előbb, minél több.. annál jobb lesz!

- Ne dumálj, Jamil, MENJ! - nézek résnyire húzott szemekkel a szemeibe, de nem ő az akire pipa vagyok, mégis ő az aki most ellent mond nekem.
Amint elmegy.. egyre inkább forr a vérem. Talán a harc ígérete.. talán az hogy már jóval előrébb járok fejben, csak megközelítem a ringet és lassan húzom végig az alsó kötélen a kezemet. Szinte már minden porcikámban érzem.. A vibrálást.. a feszültséget! Azt ahogy belülről éget, és ahogy kiszabadulna letarolva az egész környéket! Mégse engedem. Forgatom.. rágom.. visszakényszerítem, de senkihez sem beszélek. Páran megszólítanak a háttérben, vagy van aki sunyin most készül benyalni a hátam mögött, de rossz lóra tett. Észre se veszem, Heinz lerendezi azt aki a nyomomban liheg, most semmise érdekel. Csak az ahogy hevesen dobol a vérem...

Aztán bizalmaskodó kezekre leszek figyelmes. Hátbavereget, és nem tetszik. Megfordulok, résnyire húzott szemekkel, de csak aztán jön a felismerés. Ez a fickó túúúl fontos.. Kockázatos lenne ellene mennem, de legalábbis nem ésszerű... ha üzleti szempontokat tekintek, ezért lassan enged a szemem, és máris veszem fel a szokásos negédes szerepet. Az üzlettel soha nem viccelek!

Még mindig a színlelt szívélyesség, amikor Jamil betör a képbe. Ne felejtsem el megdobni majd némi jattal a műveletért!

- Rendben... Kösz! - nyúlok csak óvatos mozdulattal a papírokért, a látszat... sokat ér a berkekben, ha valaki megneszeli hogy valami nincs rendben, azonnal fut a forródrót körbe és másnapra megnézheted a területeidet. Drága minden egyes csepp terület Vegasban. Pénz múlik rajta és életek. Számtalanszor folyik a vér... ha a mocskos kis feltörekvők bármit is megneszelnek. Nem engedhetem meg magamnak ezt a lehetőséget.

Csak gyorsban futok végig a neveken, bár nem jelentenek semmit. Egyik sem. Mégis csak rövid mustra után tolom vissza a papírt Jamil képébe és nézek fel a szemeibe.

- Hívd az elsőt! Én beöltözöm! - nyomom a listát a kezébe, és és egy színlelt biccentés után a szemben lévőnek elindulok a hátsó részlegbe.
Ott már van segítségem. Elég egyetlen pillantás, és az a néhány ember akit pont az előkészületek miatt fizetek, már ugranak is hogy mindent beszerezzenek, és alig percekkel később már tekerik is a bandázst a kezeimen. Most még inkább szomjazok egy kis füstre! Mégsem engedek. Csak végzem a heves légzéseket és felkészítem a tüdőmet. Ma valaki biztosan veszni fog!

A fél órás hatásszünet elteltével ismét előkerül, és a kis listát Vincente orra alá tolja, de látja az idegességet. Mások talán nem vennék észre, de Jamil tudja mire figyeljen, elengedhetetlen a túléléshez, hogy olyasmiket is észrevegyen, amiket más nem, és ebben már mesteri szintre fejlődött. Hiába, az egyik legjobb rendőr még mindig, még akkor is ha most éppen az alvilágnak dolgozik, és néha komolyan meggondolta hogy feladja az egészet, és itt marad ahol van. Gyengébb napjain komolyan fontolóra is vette a helyzetet, de olyankor mindig történt valami, ami nem engedte hogy elgyengülésében másként döntsön.
- Nincs mit - vonja meg a vállát, ez a dolga is tulajdonképpen, a egyik a sokból, de neki nem olyan nagy dolog. Aztán a főnöke kerül legyeskedő alakokra siklik sötét pillantása, és úgy néz rájuk, mintha azt fontolgatná, hogy mennyi vér ömlene ki ha megölné őket, mire a vendégek sürgős elfoglaltságokra hivatkozva el is tűnnek. Pár méteren együtt sétál Vinni-vel, és elhúzza a száját.

- Ch, erről ennyit - jelenti ki szűkszavúan, és csak biccent ahogy a férfi az öltöző felé indul. Ő a ring felé megy, és a sarokból egy mikrofont emel fel, amit kis buherálás után működésre is bír. Erős telt hangja tölti be a teret, közölve, hogy aki ma harcolni vágyik, az öltözzön át, mert húsz perc múlva az első meccs kezdetét veszi. És nincs finomkodás. Az általános szabályokat ismerteti, mint mindig, aztán a mikrofont letéve, elindul hogy ellenőrizze, valóban megtörténnek-e a dolgok, amiket második emberként parancsolt, sosem bíz semmit a véletlenre, talán ezért is olyan fontos a személye Vincente-nek.

Percekkel később, már lent áll ismét a küzdőtéren, és várja a jelentkezőket, közben pedig mindenkit arra biztat, hogy tegyék meg tétjeiket. Aztán megpillantja Vincentet.
- Kezdhetünk is. A szorzó magas, és mindenki megtette a tétjét. Az ellenfeled ott vár rád - int a ring sarkában álldogáló nem túl lelkes, de annál idegesebb és ingerültebb izomkolosszusra. Nem beszél többet a kelleténél, most is a lényegre szorítkozik.

Csak figyelem Gilermo-t ahogy a bandázst tekeri a kezemen és egy szót se szólok. Felkészülök.. Amúgy se veszem jó néven ha bárki, bármiféle zagyvasággal piszkál ha épp feszült a helyzet.
Minden tökéletes.. - nyitom és feszítem meg az ujjaimat, kesztyű.. összecsapom a kettőt magam előtt, pár nyakroppantás a háttérben és néhány ugrálás hogy formában legyek.

Jamil hangja tölti be a fülemet, de csak egyetlen biccentés, egy pillantás az ellenfélre, majd egy intés fejjel Gilermo-nak, ahogy az széthúzza a köteleket és már be is kúsztam a ringbe.
Fogvédő.. Gilermo nyújtja felém, de intek hogy nem, ma nincs rá szükségem. Bízom a feszültségben.
És GONG!!!

Nem tart sokáig az első menet. A kisfiú erősen küzd, vagy legalábbis kitartóan ugrál előttem, egy két próbálkozás, az ökleim bevédik a fejemet, elhajolok.. újra és újra, de nagyon jól tudom hogy mire menjek. Egy sorozat.. Jobb horog-bal egyenes-jobb gyomros és bal felütés villám sebességgel és a fickó nagyot nyekkenve terül el a padlón, hatalmas üdvrivalgással terítve be a teret.

- KÖVETKEZŐ! - üvöltöm, nem is foglalkozva azzal hogy a pöcsöt hogy kaparják fel, én ÜTNI AKAROK! Akárkit!!! Bárkit.. beletömve minden felszabaduló dühömet, mindazt amit az elmúlt nyolc év miatt érzek, és amit az irodában és amit utána! KURVÁRA ELEGEM VAN! Mindenből és végérvényesen! És tudtam, hogy most ez az én esélyem! Nincsenek tudatos döntések, nincs meghunyászkodás, vagy óvatoskodó figyelem, most csak én vagyok! És a tomboló düh a véremben belesűrítve egyetlen kiadós ütésbe! Pillanatba.. Bárkibe aki ide áll elém és én üthetem!