Csak kövesd a pénz szagát! - 2. felvonás

Vendég

Nem normális. Ez ugrott be a szavaira, de ahelyett, hogy megadtam volna neki azt, amire vágyott volna, csak egy jókedvű mosollyal néztem vissza rá. Bassza meg! Hogy a picsába ütnék, ha egyszer farok nélküli vagyok? De megjegyeztem, legközelebb majd egy kurva széket is a hátához vágok, hátha abból megtanul időben elkussolni. Nagypofájú kis seggfej volt még mindig, csak most már akkor is járt a szája, amikor nem kellett volna. Gabe előtt ezek szerint csak megjátssza magát Nevil. Sajnálni kezdtem, mert Gabriel tényleg szerette az öccsét, aki meg tett ezek szerint mindenre.. kivéve.. De tudtam, hogy Nevil nem a bátyja, ezért nem is engedtem, hogy túlságosan hassanak rám azok a szavak, amiket előtte Gabe nem mondott. Túlságosan is dühös voltam ebben a pillanatban, és még ha belülről rágni is kezdtem magam a dolgokon, Nev előtt nem mutattam ki. Rohadtul nem akartam neki hinni! És amennyire Gabe-re is dühös voltam, most már.. nem, és ez csak még inkább olaj volt a tűzre.

- Idegesen rántotta elő a pisztolyt, amikor szóltam neki. Kurvára nem boldog. Akkor nem lenne ennyire óvatos - fasza voltam, sikerült érzelemmentesen, tényként közölnöm a kölyökkel ezt, nem várva reakciót sem erre igazán, de nem hagyott nyugodni az, hogy földbe ne döngöljem kicsit, járt a pofám, persze, hogy járt, és utolsó pillanatban még sikerült visszafognom magam, ki ne szakadjon a tüdőm a fallal való randizást követően. De elbaszta, rohadtul elbaszta az egészet, mert csak most kezdtem igazán bepöccenni.

- Állítsd már le magad! - rivalltam rá, nem is gondolkodva, a cigi kiesett a kezemből, elkaptam a nyakát, ujjaim szorultak bőrére, ugyanabban a pillanatban pedig a vadászkés pengéje nyomódott a nadrágjának a farka mellett. Nem akartam még a vérét, de ha kihozza belőlem, esküszöm, megteszem. Már nem tudott érdekelni, hogy Gabe öccse. Utáltam a közelemben tudni. - Akarsz még kiabálni, vagy inkább nyüszítenél, seggfej?! - egészen suttogóvá vált a hangom, de mérges voltam, rohadtul. Még egy kis nyomás az alant ténykedő kezemnél a késsel, csak hogy értse, mire gondoltam, de leküzdve az undorom közelebb hajoltam hozzá... lenyalva a szája mellett kiserkenő vért lassan sunyi mosollyal az arcomon.

- Nem az ő vére, nyughass már. Ellenben a tied.. eléggé szar íze van - suttogtam a fülébe egy fintor kíséretében, elhúzva a kezem a nyakáról, de a másikkal a kést biztosan tartottam ugyanott. - Végeztünk, vagy megint menstruáló kislányt játszol? Ahogy mindig szoktál, Hercegnő?! - nyomtam meg az utolsó szót, csak hogy felbasszam kicsit az agyát. Imádtam vele szórakozni.

Nem érdekelt mit dumált! Úgy az egész nő nem érdekelt! Egyetlen egy dolgot láttam benne: VESZÉLY! És ez ezerrel kattogott a fejemben minden egyes percben amit csak itt töltött előttem és nem valahol távol innen, mint ahol mi voltunk. Veszély rám és veszély Gabe-re nézve! Nem érdekelt él e, vagy megdöglik csak innen a lehető legtávolabb tegye! Bárhol.. csak mielőtt ráhozza Toretto-éket Gabe-re, mert mi másért lehetne itt mint a rohadt pénzért a büdös rüfkéje!?
Mégis egy pillanat alatt durrant el az agyam mikor Gabe-et említette, és nem kevés indulattal repült a háta mögötti falnak. Nem érdekelt! Már baromira nem! Egyedül a testvérem járt a fejemben, akit ha csak.. ha baja esett...

Nem figyeltem. Nem tudom hogy a picsába sikerült, túl sokat kattogott a fejem vagy csak a pia, bassza meg, nem kellett volna annyit magamba töltsek, a kés a gatyámnál mégis szemvillanás alatt térített észre. Éreztem hogy nyelek, nehezen a ribanc ujjai alatt, jól ismertem, pillanatok alatt eljár a keze ezért hamar visszavettem, de még nem engedtem el. Csak továbbra is bámultam az arcába, szemmel felnyársalva fejben, még akkor is amikor élvezve a helyzetét a büdös kurvája végignyalt a pofámon. Egy pillanat alatt köptem a földre, és csak akkor engedtem vissza amikor kinyögte hogy Gabe ép és sértetlen. Vagy valami olyasmi.

- Mindig is egy aljas ordas kurva voltál... - sziszegtem a fogaim között, féltettem ám a tökeimet, de nem hagytam hogy legyőzzön. - Gabe csak örülhet, hogy megszabadult tőled.. - suttogtam csak ellökve magam a faltól, el tőle, és még egy utolsó lesajnáló pillantással a lépcső szemközti oldalától undorral néztem a szemeibe.

- Tűnj el innen.. Tűnj a közelünkből.. Örökre... - morogtam halk, de aljas hangon de eszemben se volt hogy megint neki menjek. Hogy nagykislányt játszik? Bassza meg! Bassza meg, csak máshol tegye! Indultam volna fel, szarva a ribanc fejére, de ekkor egy hang ütötte meg a fülemet.

Nem tudom meddig állhattam ott. A fejem nemhogy nem tiszta de kész káosz uralkodott benne. Azt hittem az életben mindenre fel vagyok készülve. Hát erre nem voltam. Rohadtul nem!
Talán hosszú percek is elteltek már mire nehéz sóhaj kíséretében megindultam az ajtó felé, hogy végre becsukjam. Nem akartam ezen most gondolkozni. Baromira nem, most csak egy kis nyugalomra volt szükségem. Kizárni mindent és csak reméltem hogy lesz egy nyugalmas fél vagy egy órám mielőtt Nevil becsörtetne. És ha mégsem.. felugrok a motorra és egy büdös szó nélkül elhúzok a retekbe.
Mégse sikerült becsuknom azt a kurva ajtót. Nem, mert ismerős hangok csapták meg a fülemet. Veszekedés. Vita?? Hogy mi van? - csapott meg a felismerés, és ahogy a résnyire nyílt ajtón hallgatózni kezdtem, nem kellett sokat tökölnöm hogy egyből lejöjjön ki is az aki már megint csinálja a fesztivált.
Egy pillanat alatt kapott el az ideg, és kivágva az ajtót, öles léptekkel indultam el a lépcső fele. És nem is kellett csalódnom...

A lépcső tettjén álltam meg. Kezem most nem önkényesen csak fenyegető jelleggel a pisztolyomon, de nem húztam ki a tokjából. Elég gyors vagyok ha egyáltalán kéne, de nem volt szándékomban egyiket sem lepuffantani.

- Megtudhatnám mi folyik itt? - erőltettem magamra nem kevés erőfeszítéssel nyugodt és megfontolt hangnemet. Nevil.. Nevil szemei szúrósan találkoztak az enyémekkel, de aztán megint Ritára néztem. Mi a fasz lenne ha ezek egyszer kibírnák egymással nyugalomban egy légtérben??

Vendég

Torkával a kezemben és a vadászkéssel az ágyékánál is egyáltalán nem éreztem magam erősebbnek nála. Sőt. Nagyon nem kellett nekem ez az egész szar, és ha eddig is el felejtettem azt, hogy az egész Vinnie hibája, most egy pillanat alatt váltam megint csak még idegesebbé. Csak én lehettem olyan szerencsétlen, hogy nem csak egy, hanem két múltbéli emberrel is szembe kellett néznem. És az kurva élet, hogy nem voltam én erre felkészülve. Hogy a jó életbe is lehettem volna?

Fogalmam sincs, miért csináltam, azt amit. Pillanatnyi dühkitörés, tököm tudja, de aztán engedve a szorításon, hogy a kis szaros kapjon is levegőt - imádtam, ahogy az ujjaim alatt éreztem megfeszülni, nyelése enyhén mámorító hatású volt a mérgemre, de aztán beszélni kezdett, nekem pedig szükségem volt egy hosszú másodpercre, hogy nehogy leszakítsam a farkát, csak mert szándékos véletlenséggel megcsúszott volna az a szar a kezemben. Akkor Gabe biztos, hogy golyót röpítene a fejembe. De esküszöm, egyszer.. még beleállítom a késem Nevilbe!

Cseszett hosszú volt ez a nyolc év és mióta a motelben tartózkodtam, sok minden megfordult a fejemben, mégsem engedhettem meg, hogy Turner meglássa rajtam, azt, ami valójában ott volt bennem. Még mindig ugyanolyan volt, mint San Francisco-ban. Mégsem válaszoltam, hagyni akartam, hogy a seggét betegye abba a kurva szobába, amikor Gabe is megjelent a színen, de az én szemeim még mindig Nevil másodpercekkel korábbi helyét fixírozták - szemben a falat.

- Épp menni készültem - feleltem szárazon, fel sem pillantva egyik testvérre sem, helyette csak egy pillantást vetettem a combomra, ahogy a tokba csúsztattam a kést, kivéve egy újabb cigit a dobozból, amit a számba toltam. Az előzőt fel nem szedem a lépcsőről. - Igazad volt. Az öcséd tényleg más - gyújtottam is meg a szálat hosszan kifújva a füstöt aztán, engedve, hogy az a kurva cigi lenyugtasson kicsit. Kurvára semmi haszna nem volt, hogy baszná meg!

- Jó csutakolást - pillantottam fel csak Gabe-re egy biccentést követően, nem foglalkozva azzal, hogy ott volt Nevil is, hátat fordítva lefelé indultam a lépcsőn, és csak remélni tudtam, hogy a lépteim nem megfutamodásként hatottak. Kurva gyorsan el kell innen húznom, olyan messzire, amennyire csak tudnék. A picsába, Vinnie, mi a lószarba rángattál bele?!

Éés már megint a megmentő! Az önkényes és nagyságos atyaúristen..! - fintorogtam a lépcső tetején feszítő Gabe-re, pedig soha nem utáltam a testvéremet. Egyáltalán nem. Hogy voltak e nézeteltéréseink? Igen voltak. De ez még a legjobb családban is megesik. Most viszont nem volt kedvem vele nem hogy picsogni, de még bazsalyogni sem, eljátszva, hogy minden a legnagyobb rendben. Hát kurvára nem volt rendben! Jól tudtam, hogy ez a szuka nála volt, és fogalmam sincs róla hogy talált meg, de nem is ÉRDEKEL! Csak tűnjön el innen! Mindkettőnknek jobb lesz!

- Semmi különös csak épp megbeszéltünk ezt-azt. - vágtam oda tovább lépkedve, de éreztem ahogy mellé lépve elkapja a karomat.

- Mi van!? - néztem egész közelről a szemeibe. - Csak azt ne mondd nekem, hogy te helyesled hogy ez a szuka csak úgy a nagy büdös semmiből felbukkan itt, teszi a szépet, aztán majd a nyakunkra hozza a Frisco-i embereket! - tartottam a szemeit, eszemben se volt lelépni, vagy hagyni hogy megint eljátssza a nagy és igazságos bátyus szerepét, még ha nagyon is jól tudtam sokat köszönhetek neki. Tiszteltem érte. Minden tekintetben. Kivéve amikor megjelenik ez a ribanc a közelében és elfelejt minden mást!
A józanságot.. az óvatosságot! És bármit ami eddig számított az életben, és egy szűkölő rohadt KUTYA lesz belőle!

Nem tetszett. Az egész nem tetszett és hiába volt, hogy mindkettő bevágta a néma kuss szerepet, mégis nagyon is tisztában voltam vele, hogy mi folyik itt. Pontosabban hogy mi folyt. Mint két rohadt pitbull...

- Semmi különös? - kérdeztem vissza Nevil szavaira, amikor jó szokásához híven szarba se véve egy pillanat alatt akart lelépni mellettem. Ekkor kaptam el a karját.

- Nev, mi az istent csinálsz!? - néztem vádlón a szemeibe, nem kerülve el a figyelmemet ahogy Rita közben lassan sunnyogni kezd lefele, de nem is csodálkoztam rajta. Mindig ilyen volt. Vagy kibelezett valakit, vagy egyszerűen lelépett. Sose ismerte a köztes állapotot. És nem mondom hogy nem becsültem érte, hogy most nem az első volt az amit választott.

Nevil viszont.. hozta a formáját. Hogy igaza volt? Igen. Lett volna.. ha nem töltöttem volna el Ritával ott benn azt a néhány percet, ha nem minden úgy lett volna ahogy, és ha nem.. Nem találtam több indokot. Mégis valami motoszkálni kezdett a fejemben.

- Nem tudsz te semmit... - engedtem el a karját egy lesajnáló nézéssel és mögé pillantva, a lassan lefelé lépkedő nőre nem tudtam mit tegyek. Utána menjek? Minek!? Mit tudnék szépíteni a dolgokon, egyáltalán kell e!? Mégis valamiért hallottam a saját hangomat ahogy utána kiáltok, és félretolva Nevil-t elindultam utána le..

- Rita... várj!

A kurva életbe...

- A kurva életbe.. - hallottam már hangosan is, nem csak a fejemben amikor ellépett mellettem és rohanni kezdett le.. végig a csaj után. Az isten bassza meg.. AZ ISTEN BASSZA MEG! - dühöngtem ahogy felé fordulok.

- Peeersze! Menj csak! Csináld csak! Nyald ki a seggét, ahogy régen! Aztán majd kurvára örülhetünk amikor kinn végezzük az erdőszélen két kibaszott golyóval a fejünkben! - kiáltottam utána, de nem tűnt úgy mintha egy percig is meghatná.
Az isten bassza meg...

Rohadj meg... - játszotta a fejem, de magam se tudom miért. Mégse szóltam egy szót sem, csak egyetlen a fejem fölött felmutatott középső ujjal jeleztem, hogy tehet egy szívességet, némiképp azt hogy most kurva gyorsan eltűnik és befogja a pofáját, mielőtt én fogom be.

- Rita... - értem utol aztán mégis, nem rohantam, de igazán.. igazából azt se tudom mi az istennek is vagyok itt. Mégis itt vagyok. Mögötte. Ő meg megáll, egy büdös szót se szól, ezért én is megállok a háta mögött.

- Sajnálom... - már megint.. a nem is annyira régi, de ugyan mi az istent mondhatnék!? - Nevilt... - folytattam tovább ami csak úgy jött magától. Nem érdekelt. Kurvára nem. Ez az egész nap... Bassza meg!

- Tudom, hogy azt mondtam megváltozott, de... - aha, és most hogy is tovább!? - Mindegy... Sajnálom.. - sóhajtottam nagyot, kurvára nem lévén képben mit is keresek itt, miért szabadkozom, és úgy egyáltalán mi a faszt akarok elérni ezzel. Semmit! - vágta rá azonnal az eszem, de tisztában voltam vele hogy ez így nem igaz. Nem akartam hogy rosszul érezze magát. Egy percig sem. Azok után, meg pláne...

- Holnap.. ott leszek.. - biccentettem a szemeibe, ha útközben hátra fordult felém. Hogy ezzel lezártnak tekintettem e? Nem tudom. De mégis ezt meg kellett tennem. Legalább ennyit.. Mert így éreztem helyesnek.

Vendég

Hogy a picsába ne hallottam volna minden egyes szót? Nem voltam süket, a kurva életbe is! És minden egyes ideges másodperccel később csak még hosszabban szívtam meg a cigit, remélve, hogy legalább elzsibbaszt, vagy valami, de cseszettül nem segített, gyanítottam, hogy egy egész raklapnyi szar se tett volna jót nekem. Messze volt az a rohadt ajtó, amin kívül Günter várt és a motorom is. A franc essen belé!

A nevem hallatán a legszívesebben baszd megoltam volna, és még pár lépcsőfokot azért megtettem, mire megálltam. Miért nem juthatok ki könnyedén? Magamon is meglepődve egy hatalmas, megfáradt sóhajt hallattam, egy egészen rövid időre a mennyezet felé nézve, oda fújva a füstöt is, majd a mellettem lévő falon elnyomtam a cigit, elpöccintve a cigit a jó élet tudja, hova. Nem érdekelt.

- Én is ugyanezt tenném a bátyámért, ha tudnám. Vagy még többet - kezdtem bele halkan, valamennyire összeszedve a gondolataim, és valahogy, valamiért, ok nélkül, mégis számtalan indok miatt Gabriel felé fordultam. Látni akartam volna? Talán. Igen, a francba is! Nyolc évig kellett nélkülöznöm, azt hiszem, megérdemeltem, hogy még egyszer.. egy rövid időre újra láthassam! - Mindig is utált. Ez nem fog ezután sem változni - ugyanolyan érzelemmentes volt a hangom, mint amikor leléptem volna.. és csak egy vállvonással jeleztem, hogy.. tudva, komolyan gondolja a sajnálatot, mégsem tudtam vele mit kezdeni.

Csak bólintottam a szavaira, nem mintha nem tudtam volna, hogy már az első esetben is komolyan lehet őt venni, de az ember ilyenkor mit tehet? Kurvára nem tudtam, nem szokásom másokkal foglalkozni. Nem azért, mert bármit is akartam volna, de egészen felléptem, Gabe alatti lépcsőfokra állva felnéztem a szemeibe. Nem akartam hangosan beszélni, mert Nevil bármerre ólálkodhatott.

- Nem kell, hogy az öcséd mindenről tudjon - komolyan néztem a szemeibe, és ez egyfajta intés volt, vagy kérés, hogy még csak véletlenül se avassa be az öccsét a velem történtekbe. Kurvára nem kellett, hogy minden szarral baszogasson, ha eddig még nem élte volna ki magát a kis seggfej. Már így is túl sok volt számláján. - Holnap nélküle gyere, ha azt szeretnéd, hogy túlélje azt a napot - ezt is ugyanolyan halkan mondtam, mint az előzőt, bízva abban, hogy csak mert az öccse felhúzza, nem fog mindent elszarni nekem. Utáltam a levesembe köpött legyeket. Főleg, hogy ez Vinnie kurva levese volt.

- Van még valami, Gabe? - abszolút hiányzott a kérdőrevonás, és mindenféle szaros agresszió a kérdésemből, egyszerűen csak tudni akartam, hogy csak ezért kellett-e megállnom, hogy az öccse hülye, vagy esetleg volt-e más is..

Csak biccentettem a szavaira. Nem mert egyetértettem vele, hanem csak mert valahol igaza volt. Ő és Nevil sose bírták egymást, és Nevil mindig is az az ember volt aki előbb lépett és járt a szája, és csak aztán gondolta végig a dolgokat. Akár csak ő. Régen... Hogy most milyen? Nem tudom. Korábban azt mondtam volna az évek alatt semmit se változott, de most.. nem ismertem. Ez a fele még rejtély volt nekem és egy részem meg akarta ismerni. Még ha jól is tudtam, hogy ez a lehető legnagyobb faszság amit elkövethetek.

- Úgy lesz... - feleltem csak félhangerővel, de az illata.. - Köztünk marad! - biccentettem csak közelről a szemeibe, de képtelen voltam kitépni az övéből a szemeimet. Ott fönn mennyivel könnyebb volt ez! Ott nem állt ilyen közel.. Nem volt ilyen bizalmas a viszony kettőnk között, és én talán még nem voltam ennyire felkavart ott benn.
Nyelnem kellett amikor megint a hangját hallottam, de a szemem még mindig ott ragadt a szemeiben. Az a régi parfüm.. az a régi illat, most nem idézett emlékeket. Most valami teljesen más volt amit felperzselt.

- Nem.. nincs más.. - nyeltem megint és éreztem ahogy ökölbe szorul a kezem. Izzadtam.. ahogy régen, mégis sikerült a felszínen tartanom az eszem, és továbbra sem mozdultam, még akkor sem amikor elfordult hogy lelépjen.

- Rita! - hallottam aztán mégis a saját hangomat, mire megint felém nézett. - Jó volt újra látni Téged... - ragadtam vissza a szemeibe, a hangom karcos, de mégis halk.. mintha nem is az enyém lenne, de tisztában voltam vele hogy minden egyes szót komolyan gondolok. Sőt! Most bármit megadtam volna érte, ha újra érezhetem! Mégis a kezem.. még mindig ökölbe szorulva bírt maradásra magam mellett. Nem lehet... Az isten bassza meg... Nem lehet...

Vendég

Hosszan néztem a szemeibe, utáltam a kézfogásokat, ez valahogy mégis írás nélküli megpecsételése volt az alkunknak, és valamikor azt hiszem, még biccentettem is a szavaira. Nem vagyok benne biztos, hogy csak az előzőek miatt léptem vissza hozzá. Leszartam, mi van Nevillel, és meg is érdemelte azt a szaros jobbost, de valahogy már nem az járt a fejemben, hogy az elmúlt évek hiányát kidühöngöm magamból úgy, hogy Gabe lenne a célpontja.

Megint beszéltem, csak hogy elvigyem a gondolataimat más irányba, el róla, el arról, hogy újra láttam, hogy az egész szar a fejemben lesz napokig, és kurvára reméltem, hogy Vinnie nem akart mindent tudni. Legalábbis az érzelmi részét ennek az egész megbeszélésnek. Lehet, hogy mindent megosztottam vele, ismert, tudta jól, mikor mire gondolok, de voltak dolgok mindkettőnk életében, amire maximum csak következtetni tudtunk. Nekem meg nem volt kedvem elmondani azt, hogy utáltam, és mégis, őszintén, rohadtul megnyugodtam, hogy tényegesen él Gabe és nem csak valami szaros átverés az egész.

Egyetlen szó nélkül fordultam el a szavait meghallva, de megakadályozott az, hogy ismét a nevemet mondta, kíváncsian felnéztem rá, és amit mondott... Csessze meg, jól esett, iszonyatosan jól, és mielőtt még megakadályozhattam volna, már az arcomon repesztett egy kurva mosoly. Nem teljesen boldog, mégis.. olyasvalamit éreztem abban a pillanatban, amit régen is iránta. Mielőtt még elkaphattam volna róla a pillantásom, láttam, hogy feszült meg, ökölbe szorulva a kezei, és valami oknál fogva egy ideig az öklét figyeltem.. majd visszanéztem a szemeibe, és csak nagy sokára szólaltam meg.

- Téged is. De ha holnap elkésel, esküszöm megnyúzlak - nagyon nem tudtam ezt már egy jókedvűbb mosoly nélkül mondani, és mielőtt még válaszolhatott volna, sarkon fordultam, és olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, hangos koppanásokkal a csizmámmal siettem ki az épületből azonnal a motoromra ültem, ahonnan az épületet néztem szótlanul percekig. Miért ilyen nehéz?

Aztán egy telefonhívás Vinnie-nek még mindig a motelt nézve, ahol.. valahol odabenn Gabe volt, valószínűleg Nevillel. Tárgyilagos voltam, szűkszavú és csak a minimumra törekedve beszéltem a fejessel, kihagyva minden lószart, ami az nem tartozott az üzlethez. A bukósisak aztán a fejemre került, és rohadtul nem érdekelt, hogy Günter követett-e, el kellett tűnnöm innen.

Jó volt mosolyogni látni. Hiányzott. Most ugrottak talán elő csak az igazán jó emlékek, az idő amit együtt töltöttünk, a vad kefélések utáni kellemes idők, amikor akár órákig is képesek voltunk csak egymáson fetrengve bámulni a plafont, vigyorogni, beszélgetni teljesen felesleges dolgokról, a jövőről.. álmokról.. vágyakról... egészen amíg nem dörömböltek az ajtón vagy csörgött a telefon, hogy munka van takarodjunk vissza az életbe. Akárhogy is volt, szerettem azt az életet. Akkor legalább néha volt kapaszkodó, egy kis szünet, és még ha akkor minden más is volt, mert azért ha egy komplett banda áll a háta mögött az ember lényegesen erősebb, de akkor is megvolt az esélye, hogy egy- egy dezertőr valamelyik bandából lazán a hátadba küld egy 9mm-est.
Akkor tértem vissza a földre, amikor megint beszélni kezdett. Akkor eresztettem csak a szorításomon, öntudatlan volt, mégis amint kapcsolt leeresztettem.

- Ott leszek.. - motyogtam, de ezt már csak a hátának, és szememmel végig követtem amíg elhagyja az épületet.

Egy jó darabig álltam még ott. Talán csak kedvem nem volt visszamenni Nevilhez, piás is volt, éreztem belőle, nem volt kedvem leállni vitázni vele.. - dörzsöltem meg a homlokomat, és hátraarcot véve megindultam fel a lépcsőn. Itt az ideje hogy lezárjuk ezt az ügyet.

- o -

A folyósóra érve csak egy pillanatra álltam meg. Nagy levegőt vettem, aztán... Hadd szóljon, előre!
Egyetlen szó nélkül léptem be a tövig kitárt ajtón. És nem is kellett csalódnom. Ott támasztotta az ablakpárkányt, pont ahogy sejtettem.

***

Elegem volt! Kurvára elegem az egészből! A rohanásból! A bujkálásból! Az életből, és főleg hogy emiatt a mocskos ribanc miatt újra mennünk kell! De abból még inkább elegem volt, hogy Gabe mostantól megint hülye lesz, és megint időbe telik majd mire összeszedem! Csak bámultam ki az ablakon, figyelve a háttérben játszó fényeket és azon kattogtam, mi lesz ha visszajön. Ha végzett. Megint bőröndök... kocsi.. kilométerek.. és Jas... Nagyot kellett nyeljek a gondolatra, holott rohadtul nem tudtam mit kattogok ezen. Volt.. megint, vége. Ennyi. Majd egyszer talán megint találkozunk, majd megint összefutunk egy vadító estére, és talán megint úgy érzem boldog vagyok egy egész tetves éjszakáig. Ekkor hallottam meg a lépteket.

- Mennyi időnk van.. - mondtam inkább mint kérdeztem, de nem vettem a fáradságot, hogy hátraforduljak. Egyrészt mert nem érdemelte meg, másrészt mert kurvára nem akartam, hogy lássa a kétségbeesést a szemeimben. Nem akartam tovább futni. Kurvára nem!

- Nem megyünk sehová! - hallottam a hangjából kiütköző érzéseket, de nem érdekelt. Még mindig nem tetszett amit leművelt és még ha más esetben azt is mondanám igaza van, jogosak a félelmek, most nem tudott a dolog érdekelni. Talán elvakult voltam, meglehet. De valahol megnyugtatott a tény hogy a saját bőrömet viszem a vásárra, a saját döntésem, neki nem származhat baja belőle, és ha engem kicsinálnak... Akkor a saját hülyeségem miatt veszek el.

- Munkát kaptam.. - beszéltem csak lassan koppanó léptekkel lépve beljebb és nem kellenek a kíváncsi fülek, halkan csuktam be az ajtót a hátam mögött.

- Miféle munkát..? - fordultam meg felé, nem érdekelt, hogy az előbb még nem akartam belenézni a szemeibe, az egészet már valami értetlen kíváncsiság vette át.

- Ne törődj vele.. - nyeltem el egy sóhajtással, és tovább lépkedve befele gombolni kezdtem az ingemet. Meg akartam már szabadulni a véres cuccoktól és egy jó zuhany sem ártott volna a mai nap után.

- Mi az, hogy ne törődjek vele!?? - kaptam fel a vizet egy pillanat alatt, mikor ő még mindig dög nyugodtan lépkedett, mintha minden a lehető legnagyobb rendben lenne és épp csak vakációzni jöttünk volna el erre a rohadt helyre hogy félrerakva a napi unalmas életet, kipróbáljuk milyen is egy igazi nyüzsgő, nagyvárosban. - Mi a fasz van veled!?? Normális vagy? Van róla fogalmad mit beszélsz? - léptem én is közelebb csak hogy tisztában legyen vele, nem viccelek, nem szarozok én vele, és igen, van hogy egy büdös szó nélkül teszem amire utasít, mert elfogadom, hogy ő az aki a jobb ebben, kiszámolja mit-merre, de most hogy ez a kurva feltűnt itt, az egész teljesen megváltozott.

- Gabe, csak azt ne mondd nekem, hogy ez a ribanc belerángatott valamibe.. - vettem vissza a hangerőből hitetlenséget tükrözve, mert valami azt súgta, hogy nagyon is igazam van. Bassza meg! Az isten bassza meg...

- Vigyázz a szádra! - torpantam meg ahogy közelített, nyilvánvalóvá téve hogy rohadtul nem tűröm, hogy így beszéljen róla a közelemben. Volt ami volt.. történt ami történt, még az se érdekel mennyire rühelli, mert nem felel meg az ő.. igényeinek, de egy percig sem tűrtem ezt a közelemben.

- Valami nagykutya... Itt Vegasban. Felbérelt egy munkára, és Rita volt a közvetítő. - vázoltam aztán szűken a helyzetet, csak hogy mégis adjak is valamit meg nem is, de ne pattogjon feleslegesen vagy csak úgy zsigerből kavarjon be.

- Na jah.. Közvetítő… - húztam el a szót, fintorogva nyilvánvalóvá téve mennyire nem tetszik nekem ez az egész. ROHADTUL nem tetszik! Ahogy az se, hogy a kis picsa füttyent, ez meg eldobva az elmúlt nyolc évet csak lihegve rohan utána, hogy önkényesen puskacső elé tegye a fejét!

- Tudom sajnálni ha valami nem tetszik, de ez van. Felnőtt ember vagy! Már kurva rég, ha problémád van, nyitva az ajtó, mehetsz! – néztem rá résnyire húzott szemekkel nyilvánvalóvá téve, hogy nem hülyéskedem. Egy szavába sem kerül, mehet a retekbe, meg se kell mondania merre megy, ha attól fél hogy elköpöm az egészet.
Soha nem adnék ki egyetlen információmorzsát se róla. Még akár ha ki is beleznének…

Csak néztem a szemeibe. Komolyan nem hiszem el, hogy ekkora.. faszfej, beugrik annak a nőnek, önként megy a saját vesztébe, és elvárja hogy én csak üljek a seggemen, ölbe tett kezekkel. A nagy lófaszt! Egy percig nem hagyom hogy megtegye!

- Gabe, legyen agyad! Gondold már ezt át! Hogy talált meg!? Hogy került ide!? Pont ide! Honnan tudta hol vagyunk, ha még a fejvadászok se találtak ránk!? Nézd már milyen véletlen.. – nevettem el cinikusan – A kis tündérke csak úgy feltűnik és PONT.. kiszúrja hol is szálltunk meg! – vált erélyessé a hangom, mert igen, pipa voltam! Kurvára dühös voltam arra a nőre, meg az egész tényre hogy nem één voltam itthon és basztam ki a seggét mint macskát szarni az utcára, Gabe-nek meg még csak találkoznia sem kellett volna vele!

- Gabe… Mi a faszért nem húzunk el a fenébe..? – ütöttem meg már valamivel gyengébb hangot, mert tudtam, ha leugatom többet ártok vele. – Gyanús ez a nő…Kurvára az! Menjünk, pakoljunk össze és húzzunk el innen! Majd kapunk melót.. Máshol! Bármit! Ha kell még szart is pucolok, de ne ugorj bele! – vettem elő valahol mélyből a modorom, de ő a testvérem... Kurva sok mindent hajlandó voltam megtenni érte.

Rövid a csönd. Ez volt ami következett. Hallottam a szavait, sőt, minden egyes szót felfogtam rendesen, és más esetben valószínű én is ezt tenném, egy átlagos esetben, csakhogy ez az eset most rohadtul nem volt átlagos. Bíztam Ritában. Még mindig, lehet hogy rosszul teszem, de a közös múlt nem hagyta hogy másként tegyek.
Rita soha nem tudna elárulni engem... Legalábbis én hittem benne.. – raktam le magam az ágy oldalán és megtámaszkodtam a két térdemen. Csak rövid csönd után fordítottam felé a fejem. Tízezer okom volt rá hogy a munka oldalára álljak. Mégis volt ott valalmi, valami sokkal nyomosabb érv…

- Nev… - kezdtem aztán bele –[color=yellow] Ne mondd hogy nem bízom benned, mert nem így van. [color] - folytattam halkan – Mindig is bíztam benned, különben nem lennék most itt! Mindig is láttam valamit benned, a szemeidben.. Már akkor is, ott.. nyolc éve, az ajtóban. – rövid a szünet – Valahonnan tudtam hogy nem hagyhatom hogy elmenj, és most én kérem ezt tőled.. – hallgattam el megint, de csak rövid időre - Bízz bennem! Tudom mit csinálok… - fordultam vissza magam elé, de tényleg? Tényleg tisztában vagyok a lehetséges következményekkel? Nem tudom… Hinni AKARTAM... De azt viszont jól tudtam, hogy ha nem próbálom meg, egy életen át bánni fogom….

Csak bambultam a szakadt padlót… Most mit kéne tegyek? Azt mondani hogy: baszd meg nem érdekelsz, én elhúztam!?? Igen, pont valami ilyesmi kevert a fejemben, mégse akaródzott tényleg kimondani. És fingom sincs miért... A fenéket NINCS! Mert a bátyám, és akárhogy is van, de szeretem. És főleg mert senki másom nincs ebben a tetves életben, egyedül ő. Nem akartam még őt is elveszíteni.

Orbitális sóhaj tépett át a tüdőmön, de még mindig nem tudtam megszólalni. Kinéztem az ablakon, de baromira nem láttam mást, csak a saját tükörképemet. Aztán.. magam se tudom hogy miért, a semmiből szólaltam meg.

- Oké, akkor csinálj amit akarsz… - beszéltem egész fahangon, de nem bírtam tovább vele egy légtérben. Csak felkaptam a belépéskor lehajított dzsekimet, és most jött el az ideje hogy kilépjek azon az ajtón.

- De ne mondd, hogy én nem figyelmeztettelek… - azzal megtetten...

OFF

Nem örültem neki hogy lelépett. Annak AHOGY.. lelépett, de nem mentem utána. Ennek így kellett lennie! Majd rendbe jön... vagy tudom is én, nem érdekel. Ami viszont jobban érdekelt, az a másnap! Erős volt a késztetés hogy háttal elvágódjak az ágyon keresztbe és csak a plafont bámulva gondolkodjak, de tisztában voltam vele mik jutnának az eszembe. Emlékek… Emlékek, Rólunk. A régi időkből… Ezért megspóroltam magamnak néhány órányi merengést, vagy épp légből kapott lehetőséget, és feltolva magam az ágyról inkább megcéloztam a zuhanyt. Jó lesz megszabadulni végre a vértől, tiszta ruhát rántani, és leugrani a szemközti közértbe egy üveg whiskyért. Most nem vágytam másra jobban. A magány és én. Mi ketten mindig is jó társai voltunk egymásnak, pláne ha egy üveg is beleszólt a kettősbe. És most nagyon is szükségét éreztem annak az üvegnek…

OFF 2.0
A Tietek a terep!

Folyt. ITT...

Vendég

Günterrel a seggemben nem igen volt sok választásom. Vincent biztosan meghagyta neki, hogy lihegjen a nyakamba és most határozottan hálás voltam neki ezért. Ki tudja, hol kötöttem volna ki, ha hátranézve nem látom meg a hatalmas méretű fickót a volán mögött, akármikor néztem hátra a pirosaknál. Az első lámpánál még elgondolkodtam azon, hogy kipróbálom, milyen az, ha itt a pirost hol a pirost játszva a szerencsére bízom magam, de akkor.. hogy cseszné meg, eszembe jutott Gabe, ahogy ott állt előttem, kissé fölém tornyosulva, de persze nem úgy, ahogy Vincent szokta. A francba!

Az épület elé érve muszáj voltam leállítani a motort, és kínosan ügyelve arra, hogy a német előttem menjen be, jó ideig figyeltem az éjszaka fényeit, de ahogy homályosodni kezdtek a sárga fényben fürdő lámpák, tudtam, hogy nagy baj van. Már abból tudnom kellett volna, hogy a gondolataim mindig visszatértek abba a bizonyos szobába. Hozzá. Nagyon is életben volt. Nagyon is.. hiányzott. Mi a picsa van velem?!

- Cseszd meg - suttogásra telt csak tőlem, ahogy az arcomhoz emeltem a kezeimet és idegenül néztem azt a szart, amit könnyeknek neveztek. Annyira rohadtul új volt ez számomra! Azóta.. Dave halála óta nem igazán tartottam számon azokat az átlátszó áruló cseppeket. A nedves ujjaimmal már nyúltam is a zsebembe egy cigire rágyújtani, amit kínzóan lassan szívtam el, nem figyelve arra, hogy csak a nyolcadik próbálkozásra sikerült meggyújtanom. Nem, és nem!

Nagyjából tíz perccel később szenvtelen arccal másztam át a tömegen, kikerülve a tömörüléseket, végigsétáltam a folyosón is, remélve, hogy senki mással nem kell találkoznom, és a kezem már lendült is, hogy bekopogjak Vincenthez tőlem szokatlanul normálisan, de amikor nem hallottam senkit, aki beengedett volna, egyszerűen csak benyitottam, de nagyon nem az fogadott, amire számítottam. Beletelt pár másodpercbe, ameddig végignéztem az irodán, az üressé váló asztallap, az égetett szivarszag. A fürdőből kiszűrődő fény volt az utolsó, amire felfigyeltem, de kurvára nem értettem, milyen tornádó járt idebent.

- Vincent?- - tényleg hülye voltam. Már emberemlékezet óta nem mondtam ki a nevét teljesen, ezért is indultam meg a fürdő felé, aminek az ajtajában megállva a hátával találkozott a pillantásom. - Nagytakarítás volt itt? Ráuntál a nyálas bútoraidra? - érdeklődtem nem is annyira csesztető hangon, ahogy szoktam, amikor megláttam a kezét. Összevontam a szemöldökeimet és beléptem hozzá, megnyitottam elé nyúlva a csapot, egy sóhajtás kíséretében felnézve oldalról a szemeibe, lefejtve a mosdókagylóról a kezét, amit a víz alá húztam, hogy lemossam róla a vért, de nem kérdeztem többet, sem pedig hülyeséget.

» Csak kövesd a pénz szagát! - 3. szín
» Megszökve a világ elől, csak te és én...
» Csak a magam törvénye szerint~
» Csak semmi pánik! - Deli & Scott
» Kártyánkat a sors keveri meg, mi magunk csak játszunk

Csak kövesd a pénz szagát! - 2. felvonás

Csak kövesd a pénz szagát! - 2. felvonás

Similar topics

Similar topics