Fogalmam sincs mennyi idő telhetett el Ville utolsó SMS-e óta. Az biztos, hogy azóta megnéztem vagy 5-6 mesét. Legalábbis azt hiszem. Nem számoltam. De az uccsót kézen állva, fejjel lefelé sasoltam, a lábaim meg a falon támaszkodtak. Hamar a fejembe szállt a vér, és mintha hányingert is kaptam volna tőle. Viszont a sósmogyin még a gravitáció sem fogott ki, még így is lecsúszott a helyére. Lehet egy fekete lyuk van a gyomrom helyén. Az sem lepne meg. Sosem tudom hova megy az a sok kaja, amit betolok.
Aztán jobb elfoglaltság után néztem. Otthagytam a Tv-t és bemasíroztam a fürdőbe. Törökülésben levágódtam a közepére és magam elé szedtem az összes budipapírt. Nekiálltam összepingálni őket mindenféle beszart pofával.
Egyszer csak csapódik az ajtó. Hallom. De még ekkor sem hagyom abba a rajzolgatást. Teljesen elmélyülök a munkámban, hogy még a nyelvem hegye is kibuggyan a számból.
- Ííígy ni… Szép vagy. Heheheee... – dünnyögöm, miközben két X-et teszek a guriga oldalára szemek gyanánt. A lyuk a sikító száj.
Elröhögcsélek az orrom alatt. Erre mondják, hogy el van a gyerek, ha játszik. Félrerámolom, mint a többit, és kézbe veszem az újabb áldozatom.

Ville hangjára megáll a kezem, és nagy komolyan a budipapír szemébe nézek.
- Óóó! Halljátok, fiúk? Megjött a Nagy Fehér Főnök. – magyarázom a gurigának, aztán azzal meg a tollal a kezemben feltápászkodom a padlóról, és kitrappolok a fürdőszobából a nappaliba.
- Szia Ville!!! – köszönök rá kicsattanó örömmel, széles vigyorral az arcomon. Megtorpanok, és a budípapírt végül behajítom vissza a fürdőbe, de a toll is röpül utána.
Újra megindulnék Ville felé, de ő csak ott áll. Valami azt súgja nincs fényes kedvében. Mondjuk elég csak ránézni. Jobb lesz nem batyogatni.
- Hogy ment aaaz… ebéd meg a többi? – tudakolom sanda nyomozói tekintettel méricskélve. - Fáradt vagy? Vagy szükséged van valamire? Csak szólj, és hozom. – mondom halál komolyan. Nem tudom mi kellhet neki, legyen az bármi, felkajtatom, csak egyetlen szavába kerül.
Én a beígért pizzáról már tökéletesen meg is feledkeztem.

Óh, hát talán mégsem olyan gáz a helyzet, mint ahogy elsőre leírtam volna. Ennek speciel örülök, ahogy annak is, hogy Ville végre előkerült.
Hogy különbejáratú szolgáló? Ettől, és az előtte elhangzó bóktól méginkább vigyoroghatnékom támad.
- Egy végtelenített kívánságlistával kooperáló dzsinnel nem jobban járnál? – kérdezem heherészve, mire Ville odalép hozzám, és átkarolja a derekamat. A kezeim maguktól, reflexszerűen futnak a vállára.
Nem igaz… Tegnap óta sem nőttem. Mindig úgy kell felnéznem rá. Mindegy is.
Ahogy Ville rám néz… Szeretném tudni mi jár a fejében. A következő pillanatban ki is derül, én meg csak tovább somolygom a szemeibe.
- Eeerre… ha jól rémlik, nem válaszoltam. – sunyítok rá csalfán. - Azért hiányoztál. Dög unalom volt egyedül. Bár a srácok elszórakoztattak. – magyarázom, mintha Ville-nek értenie kellene bármit.
Különös. Most valahogy nem munkál bennem a szex utáni vágy, egészen máson pörög az agyam. Tuti a benyalt szer teszi. Erről jut eszembe…
- Figyu! Míg nem voltál itt, rájöttem valamire. Tetszeni fog! – kezdek bele izgatottan a Nobel-díj-gyanús felfedezésembe. Teljesen más téma, mint amit Ville pendített meg, de engem nem zavar. - Belegondoltál már miért a kisujj a hivatalos cucckóstoló ujj? Baszki, ez a legkisebb ujjad! Hüvelykujjal sokkal célravezetőbb lenne. Nagyobb is, több ráfér, ráadásul, ha ezzel kóstolgatsz, és ízlik, az ujjad eleve pozícióban van. – lenyalom a hüvelykujjamat, aztán felmutatom Ville-nek, hogy demonstráljam az elméletemet. - Mmm, yeah! Ez fasza! Érted…!  De ha a kisujjaddal csinálod… Most azt mutogatod a dílernek, ha király az anyag? – böködöm kisujjal a levegőt Ville orra előtt. - Ez olyan hülyén néz ki, nem csoda, hogy az összes díler búval baszott fapofa, pedig igazán vigyoroghatnának a nagy gangszta stílus helyett! A kokó fincsi, a pénz adómentes, szóval mindenki boldog. Mi kell még? – majd én jól megmagyarázom, hogyan kell ezt rendesen csinálni és forradalmasítok. Persze csak ha Ville nem szakít közben félbe.

Ville-nek nem kell saját dzsinn? Na!
- Hehe… Még néhány ilyen válasz, és teljesen lekenyerezel. – duruzsolom vigyorogva. - Ettől függetlenül már rég megvettél kilóra. De pszt… – fűzöm hozzá dünnyögve, és jót szórakozom magamban.
Hogy társaságom volt-e? Vadul bólogatok.
- Jah… Bent lapítanak a fürdőszobában. – felelem nagy komolyan, aztán a következő percben előadom a monológomat. Én totálisan komolyan gondolom az egészet.
Ville rákérdez honnan jött az ötlet.
- Csak úúúgy… BEVILLANT! – magyarázom, és egy pillanatra még a szemeim is kikerekednek. - Esetleg nincs kedved sakkozni, vagy kártyázni? Láttam valahol egy sakktáblát, meg egy paklit. Nem a vetkőzős félére gondolok, most különben sem sok kedvem van kekszelni, tökre hányingerem van. – halvány fintor rándul az arcomon, érzem, ahogy a gyomrom tényleg fordul egyet. - Lehet nem kellett volna megennem az összes lekvárt meg sós mogyorót. Amúgy meg bocs a kupiért, majd rendet rakok. – csacsogom szünet nélkül. Ha Ville még nem rohant ki sikítva a lakosztályból.

Eszemben sincs lehányni Ville-t. Ha elkapna az inger, majd félrelököm az utamból és begázolok a fürdőbe.
Ville karjai még a derekamat fogják, én meg csak hadonászok az orra előtt két kézzel.
Rendrakás a fejemben?
- Miért? Mi bajod a fejemmel? – pislogok rá megütközve. - Tökéletes rend van ott. Csak úgy CIKÁZNAK a jobbnál jobb gondolatok… – a halántékomra bökök a mutatóujjammal, mintha pisztoly lenne. - …idebent. - aztán leemelem a kezem, és a karom ráfekszik Ville karjára. Az ujjaimmal finoman megkapaszkodom benne.
- Agymosnál mi? – sandítok rá vigyorogva. - Lefogadom, ha tudnád hogyan kell hipnotizálni, megszivatnál mindenféle disznósággal. Kinézem belőled, Mr. Szépszemű! Nem tudsz palira venni. – vihogok gúnyosan, mint aki most jött rá Ville összes mocskos titkára.
- Amúgy… milyen minden más? Mit szeretnél, mit csináljunk? – pislogok kérdőn őfelségére. Hatalmas szemeket meresztek rá. - Veled bármiben benne vagyok. Aaa kekszet kivéve. Azt napoljuk el estére, jó? Lécciii! – fogom könyörgőre kissé nyűgösen. Mintha a hányinger nem lenne elég, most még a fejem is elkezdett lüktetni. Ki érti ezt?!

Ville nevet. Úgy igazán. Ó, az szuper, ha jó kedve van! Szeretem, amikor ilyen. Megnyugodtam, hogy nincs nagy gond. Bár nem tudom mi lenne.
Érzem, ahogy erősödik a hátamon a keze szorítása. Méginkább magához húz, én meg nem állok ellen. Egész testemmel Ville-hez simulok.
A suttogására enyhén megrázkódom. Jólesően megborzongat. Érezheti a tenyere alatt is.
Hogy nincs róla fogalmam? Felvillantom a védjegyemmé vált banditamosolyomat.
- Óh, látom fűzöl… – döngöm a szemeibe somolyogva. - De-de! Sejtem. Ez olyasmi, ami mindig fantasztikus. Tudod, hogy imádok veled szexelni, de most valahogy… – felsóhajtok. - Nem akarok olyan lány lenni, aki fejfájásra hivatkozva tereli a dolgot, mert tudom, hogy a szex pont hogy jó fejfájás ellen, viszont… tényleg nem vagyok valami rózsásan. – pislogok fel Ville szép szemeibe.
Lehet csak az a xarság teszi a szervezetemmel, amit olyan ügyesen sikerült beszipóznom. Soha többé nem megyek a közelébe!
Erre kapok egy apró puszit a homlokomra. A pillanat erejéig lehunyom a pilláimat, aztán már nyitom is fel őket. Elvarázsolt, kislányos mosollyal nézek szembe Ville-vel, mire elenged és hátat fordít. Némán figyelem, ahogy távolabb lép, miközben hallgatom.
Miféle program? Feljebb ugrik a fél szemöldököm.
A tekintetünk ismét összefonódik, mihelyst megint felém fordul.
Fogadás 8-kor… Nem is ez, ami meglep, elvégre Ville-t nem nyaralni hozta ide Grid, hanem amivel zárja az egészet.
Első ízben veszettül jól esik, hogy gondol rám, és elhív magával. Teljesen fel is izgat a dolog, kapásból rágerjednék, de aztán beugrik valami más. Valami sokkal józanabb.
- Boldogan elmennék veled. – döngöm szélesen mosolyogva. - De biztos vagy ebben? Hogy ezt akarod? – méricskélem Ville arcát, most én teszek két apró lépést felé. - Gondold végig. Ha elmegyek, ebből még botrány lesz. Grid kirobbantja a harmadik világháborút... Hidd el, egyedül miattad aggódom. Nem szeretném, ha bajod származna belőle. Még azt sem tudja, hogy itt vagyok. – Mondjuk holnap, amikor kiállítják a számlát a recepción, majd megvilágosodik. - Képzeld el, milyen fejet vág, ha csak úgy hopp! Beszambázok. Meg aztán… Ruhám sincs. Kinéznek onnan, ha pizsiben megyek. – magyarázom vigyorogva, miközben a pillantásomat mindvégig Ville tekintetében nyugtatom.

Ville szavai, hogy velem szeretne lenni, pokolian jól esnek. A szüleim halála óta Ő az első, akitől ezt képes vagyok elfogadni. És akinek képes vagyok fenntartások nélkül viszonozni. Ha valaki az elején azt állította volna, hogy Ő meg én kavarni fogunk, azt csúnyán kiröhögöm. Most meg… Úgy érzem nagyobb szükségem van a társaságára, mint levegőre.
Nem csak a mosolya, amit most is rám vetít, úgy egy az egyben elvarázsol.
Folytatja, miközben felém nyújtja a kezét.
Mosolyogva felsóhajtok.
- A sajtó… – Ville kezéért nyúlok, finoman megfogom, és egy tyúklépéssel áthidalom a kettőnk közti kis távolságot. - Ebből még kemény címlap sztorik születnek. - erősödik vigyorrá az iménti mosolyom. Azt hiszem, ezzel meg is válaszoltam a meghívást.
Nos, nem kérdés, hogy másnap már röppennek is a hírek a nyomdába kettőnkről, amiért együtt mutatkozunk egy ilyen eseményen. Ezzel Ville is tökéletesen tisztában van, az tuti.
Az sem lepne meg, ha terhességről és titkos házasságról költenének szaftos meséket. A sajtót igazából nem mi érdekeljük, hanem az, hogy minél nagyobb lapszámot adjanak el, és dőljön a lé.
És ott van még Grid. Vele el kell számolnom, erre felkészülök lelkileg. Nem csak Ville-t fogja jól leoltani, de engem is, hogy mit képzelek. Nincsenek illúzióm, hogy majd dicsérően hátba vereget a felbukkanásomért. Ha nem is este a partin, de otthon megkapom a magamét. Vállalom. Elvégre Ville is ezt teszi. Ha belegondolok, az Ő részéről sem kis erőfeszítés ez. Hogy nyíltan, a sajtó és Grid előtt akar velem mutatkozni. Nem hiszem, hogy csak a bosszantása miatt teszi. Szóval értékelem a gesztust.
A másik kezem is a kézfejére záródik. Az ujjaim gyengéden játszadozni kezdenek az ő ujjaival. Néhány másodpercig szórakozottan figyelem őket, aztán Ville-re emelem a tekintetemet. Elnyomja a csikket, majd újra rám néz.
Szerzünk ruhát. Csúcs!
- Pocsék lenne az estét is nélküled tölteni. – döngöm a szemeibe mosolyogva. - Oké! Halljuk azt az ötletet.

Engedek Ville gyengéd erejének, amivel odahúz magához, s végül ismét átfonja a kezeivel a derekamat. Ha sokáig játsszuk ezt, a piszok el fogja érni, hogy kívánós legyek.
Két karomat ráfektetem az övéire.
A szavaira csak mosolyogva rázom meg a fejemet. Jelezve, hogy eszemben sincs a szennylapok estimeséivel foglalkozni. A média semmitől sem tarthat vissza; főleg nem attól, hogy Villel töltsem az időmet.
Aztán amit utána mond, arra hirtelen megfagynak az arcvonásaim, és csak pislogok rá. Nélkülözés? Óóó, nem panaszkodhatom, mindenem megvan, amit csak szeretnék, de biztos vagyok benne, hogy Ville nem a szó hagyományos értelmében értette.
Mondanám, hogy rajta kívül semmi másra nincs szükségem ebben az életben, de tartok tőle, hogy 5 perc múlva lehányom magam. Pedig valahol pont így érzek. Akkoris… Néha jobb kussolni. A magam érdekében.
Ville erre folytatja. Vagy úgy! Már világos.
Érdeklődve hallgatom a haditervet, miközben a legáthatóbb detektívnézést produkálva fürkészem a tekintetét. Mosoda, meg nézzünk körbe… Istentelen gyanakvással vonom fel a fél szemöldökömet, szinte már a fejem tetejére. Közel elérem a totális hitetlenkedés netovábbját.
- Most komolyan… Csórjam el egy gazdag spiné ruciját??? – Életem jelenlegi ééértelme, szépek a szemeid, de ennyire te sem lehetsz meghúzatva. Ha az ábrázatom beszélni tudna…
Ezt muszáj végiggondolnom.
- Lehet inkább mégiscsak szexelni kéne. Arra nem mehet rá a vízumom. – bököm ki nagy komolyan, mire beletörődve felsóhajtok. - Lássuk csak, mi lehet a legrosszabb, ha lebukom; kikiáltanak szállodai szarkának, és az összes államból kitiltanak. Tudod mit? Menjünk! – vágom rá egyszeriben, mert miért ne. Egy efféle húzás még hiányzik a kalandlistámról. - Eddig úgyis az volt a bajom, hogy unatkozom. – dünnyögöm.
Hirtelen megelevenedik előttem a Hamupipőke modernkori változata:
A jótündér rocker keresztanyám először BMW sportmotorrá varázsolja a tököt, aztán lopat velem egy estélyit a buliba.
Bájosan belemosolygom Ville arcába: Ha elkapnak, leverem rajtad…

Mi az, hogy „ha kell”???
- Még szép, hogy visszavisszük. – döngöm komolyan. Benne vagyok a hülyeségben, de azért mást nem szívesen károsítanék meg. Kicsit parázok a manővertől, mint bármelyik más jóérzésű emberi lény ilyenkor, de belemegyek az akcióba, mert látom a pozitív végkifejletet is, nem csak a legrosszabb forgatókönyvet. Még az is lehet, hogy senki nem vesz észre semmit, és simán megússzuk az egészet. Ez lenne a legjobb. Meg aztán… Ha ilyen áron lehetek Ville-vel… Ám legyen. A börtönt is vállalom!
Sunyin összeszűkülnek a szemeim, ahogy Ville arcát méricskélem.
- Óóó, meghiszem azt, hogy támogatnád! Nem kell bemutatkoznod. – magyarázom vigyorogva a szemeibe, végül cinkosan rákacsintok.
Hogy magára vállalja a balhét? Azonnal lecsapok rá.
- Helyeees! Téged úgyis csak a szállodákból tiltanak ki, nem az államokból. – böffen ki belőlem a röhögés.
Elképzelem Ville-t a tükör előtt pipskedni egy szál koktéldresszben. Bizarr jelenség, annyi szent.
- Köhömmm, hát abban megnéznélek. Szerintem még a rózsaszín tüll is csinin állna rajtad. A sok kiscsaj mellett sok férfiszívet is meghódítanál… Nagyobb lenne a konkurencia. – dünnyögöm el a végét, a szám sarkában visszafojtott vigyor bujkál.
Felsóhajtok.
- A történelmi porkeveréshez nem kell elnőiesedned, elég, ha este megjelenünk együtt. – mondom már kevésbé vigyorogva, aztán lazán megvonom a vállam. Mégis muszáj a szitut még megfejelni valamivel. - …Te tüllben, én pizsiben. Még az is lehet, hogy Grid felmond. – magyarázom, miközben a kezeim felsiklanak a vállára, és a karjaimmal végül átölelem a nyakát.
- Most azonnal akarsz belógni a mosodába, vagy ráér kicsit később is? – tudakolom mélyen zengő altomon, mellé sejtelmes mosoly kúszik az arcomra. - Szívesen megdögönyöznélek... Mert megérdemled. – erre Ville tarkója mögött halkan megropogtatom az ujjaimat. Neki is jár a kényeztetés.

Ville haja a kezemre lóg, és lassú ujjmozdulatokkal elkezdem pödörgetni a tarkóján a göndörödő tincseket. Érzem, ahogy leheletnyit megrázkódik a karjaim alatt. Néma mosolyra gerjeszt a reakciója.
Ville elnéz fölöttem, mire kiderül mennyi időnk van még.
Rafináltam vigyorgom a szemeibe, mihelyst visszatalál rám a tekintete.
- Az még rengeteg idő egy kis finn masszázsra. – döngöm játékosan vészjósló hangon.
Hogy azt teszek vele, amit csak akarok, és csak az enyém? Höhöhö!!!
- Helyes! – bólintom egy sunyi vigyor kíséretében, aztán a következő pillanatban a karjaim már ereszkednek is le a vállairól.
- Gyere… – búgom, miközben balommal Ville kezéért nyúlok, és magam után vonom a hálóba.
Megállok az ágy mellett, és szembe fordulok vele.
- Öhm… A felsődet leveszem, ha nem bánod. – bazsalygom kislányos ártatlansággal, s már nyúlok is a szövet szegélyéért, hogy ha hagyja, és ha segít, esetleg a magasba emeli a karjait, akkor lassan kibújtathassam belőle. Nem akarok rárontani, sem vadul neki esni. Inkább azt szeretném, hogy szexmentes gyengéd törődés áldozata legyen.
Ha lekerül róla a felső, azt az ágy végébe dobom.
- Feküdj hasra. – adom kedves mosollyal az arcomon a következő instrukciót, és ha Ville eleget tett a kérésnek, feltérdelek az ágyra. Óvatosan fölé mászom, majd ráülök a fenekére. Képtelen vagyok megállni, hogy ne kuncogjak az orrom alatt. Szórakoztat a helyzet, amellett, hogy örülök a társaságának.

Sosem utasítgatnám Ville-t. Ezek inkább… kérések, hogy megkönnyítse a dolgomat. És különben is, az ő javát szolgálják. A kedvében szeretnék járni. Szerintem úgyis tudja.
- Persze, hogy élvezem. – döngöm mosolyogva, miközben már a fenekén trónolok, és a combjaim közé zártam a derekát.
Ville szavaira halkan felnevetek.
- Ó, igen. Én is emlékszem... Lehet az ilyesmit nem élvezni? – heherészek csupán egyetlen pillanat erejéig elmélázva azon az éjszakán. Sosem fogom elfelejteni.
A hátán lévő szemtetoválásokkal szemezek, mire lassan fölé hajolok. Mindkét kezem felsimul a tarkójára, s mind a tíz ujjam fésűszerűen bekúszik a hajába. Finom körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdem a fejbőrét, vagy egy percig elidőzök ott, majd a kezeim leszánkáznak a nyaka hátuljára és oldalára. Itt is meggyúrom. Gondosan minden milliméterét a bőrének, és az az alatt húzódó izmoknak, inaknak, hogy elpárologjon belőlük a feszültség. Az ujjaim újra és újra fel-le mozognak, enyhe nyomással, gondoskodó simogatással.
- Nincs mitől félned… Csak lazíts… – búgom halkan, részint rádőlve Ville testére.
A kezeim ekkor áttérnek a nyakáról a vállára; hol a teljes markommal masszírozom, hol váltok, s csak az ujjaim dolgoznak.
Előredőlök, és Ville füléhez fúrom az arcomat.
- Ha szeretnél valamit, ne tartsd vissza. Leszek a saját dzsinned estig. Mit szólsz? Addig belefér jópár kérés... – suttogom bele kellemes altomon a hullámos tincsek közé. - A kívánságod számomra parancs... Na, ilyen a finn masszázs. – kuncogok aztán halkan Ville fülébe.
- Persze... zenére is üthetlek, ha az a fajta jobban bejön. - vigyorodom el. Közben nem csak a szám jár, hanem a kezeim is. Kitartóan, szünet nélkül gyúrom Ville nyakát és a vállait.

Amit Ville belemotyog a párnába, megmosolyogtat.
- Bizony… Szeretnélek elkényeztetni. Ha hagyod. – döngöm halkan a válla fölött, mire Ville folytatja. - Nem hagyok… – suttogom a bőrére, biztosítva arról, hogy a lehető legjobb kezekben van.
Teljesen előredőlök, s egy apró, forró, szeretetteljes csókot nyomok a vállára, miközben tíz ujjam végigszalad a karjain. Amíg tudnak. Az arca előtt fordulnak meg, majd ugyanazzal a ráérős tempóval szánkáznak vissza. Csak simogatom és dédelgetem a testét. Szinte érzem, ahogy Ville-ből elpárolog a kemény feszültség, és az izmai megnyugodva ernyednek el alattam. Jó így látni. Nem emlékszem, hogy lett volna valaha ilyen békés. A lénye állandóan pattanásig feszül, mindigis egészen tapintható a belőle áradó készenlét. De most merőben más.
Azt sem bánom, ha itt alszik el a kezeim alatt. Ráfér a pihenés. Csöppet sem bánnám, ha „magamra hagyna”. Addig is vigyáznék rá, és őrizném.
Nem akarok feleslegesen duruzsolni Ville fülébe, inkább hagyom, hadd lazítson és élvezze a nyugalmat.
Visszahúzódom a fenekére, s mindkét kezem, egymást felváltva kezdi cirógató lágysággal karmolászni a gerince vonalát. A tarkójától le a farmernadrág szegélyéig. Újra és újra. Minden mozdulatom kedves és lassú.
Nem csak Ő, én is élvezem. Élvezem, hogy érinthetem.