A hátamon érzem a testéből áradó hőt, ahogy Ville egészen közel lép hozzám. Jólesően beleborzongom a közelségébe, abba, ahogy odahajol a vállamhoz, és ráleheli a szavait. Mozdulatlanná válok, s a víz csak csorog rajtam. A szemeimet behunyva tartom, miközben a fejemet enyhén félrebillentem, ahogy apró csókot hint a vállamra. Boldog mosolyt csal vele az arcomra. Mint mindig.
Lassan fordulok vele szembe. Látni szeretném, nem a csempézett falra vagyok kíváncsi.
Valamiféle vallásos áhítattal csüngök a látványán. Ilyenkor az egész érzékelhető univerzum megszűnik számomra, csak ő létezik. Annyira megbájolja az érzékszerveimet az efféle helyzetekben.
Nyitott, kiterjedt, izgatott érzés fűt. Olyasmi, aminek a leírására nincsenek emberi szavak.
Látom a lélektükreiben a vágyát csillogni, kétségem sincs afelől, hogy velem akar lenni. Tudom, hogy engem akar. Ugyanígy érzek én is iránta.
Az elhaló suttogást követő csók puha és forró. Finom, kényeztető. Az ajkaim ugyanezzel az ártatlansággal viszonozzák a gyengédséget. Nem kapkodunk, nem akarok én sem rohanni, de a szívem máris hevesen kezd lüktetni. S míg ő átöleli a derekamat, a kezeim felkúsznak a mellkasára, hogy az ujjaim csiklandós rajzolgatással járják be a bőrét. Behunyt pillákkal csak emlékszem, hol vannak a tetoválásai.
Mint aki szomjazza a másik törődését, nagyot nyelek, miután milliméternyire leválok a férfiúi ajkakról.
- Nélküled már el sem tudom képzelni a mindennapjaimat. – búgom halkan Ville szájára, mialatt a tekintetem az övébe fonódik.
Olyan nekem, mint valami drog.

Az biztos, hogy unatkoznék Ville nélkül. Már fura lenne nélküle. Sőt. Egyenesen hiányzik, ha nem láthatom. Eszelős egy érzés, ami még arra is rávett, hogy repülőre üljek éjnek idején.
Némán somolyogva hagyom, hogy Ville szavanként csókolja a számra a mondandóját. Húzza az idegeimet, mégis türelemmel viselem, mire kiböki mi jár a fejében.
A tekintetem mélyen az övébe olvad.
- Hát… – kezdek bele halkan, az ajkaimon lágy mosollyal. - Én viszont tudom, én mit adnék meg érte. – döngöm a szemeibe, mire a két karom felkúszik a vállára, és átölelem a nyakát a zuhanyrózsából áradó vízsugarak alatt.
- De nem mondom meg. – rándítom meg a vállamat vigyorogva.
Komolyan. Néha jól jönne Ville-hez egy használati útmutató, mert előfordul, hogy lövésem sincs mit akar.

Ville ujjhegye csiklandozza a számat, attól, amit mond, pedig mosolyra fakadok. Tetszik ez a „Jégvilági lány” elnevezés. Kreatív. Nekem sosem jutott volna eszembe. Kellemes bizsergéssel tölt el, hogy becéz.
Azt mondja, magával ragadtam, és nem tudja hogyan sikerülhetett. Hát, ez az egész tényleg rejtély.
- Elhiheted… – búgom halkan. - Ez volt a legutolsó célom, mikor Vegas-ba jöttem. És… Ha ez számít… Jégvilágon is beütött a globális felmelegedés. – magyarázom már vigyorogva, de aztán hamar szelíd komolyságot ölt az arcom. - Ezt a jeget egyedül neked sikerült felolvasztani. És nem bánom, hogy megtetted… Hogy Te tetted meg. – mondom egyenesen a szemeibe, miközben az ujjaim matatni kezdenek a tarkóján a vizes tincsei után, csakhogy piszkálgatva, pödörgetve játszadozzanak velük.
Ha választhatnék, következő életemben is Ville-t kérném.

Laposan elvigyorodom Ville megjegyzésén. Most össze kéne szégyellnem magam? Óóó, nem is én lennék, ha befognám.
- Oké. Akkor megtanulok pantomimezni vagy morzézni. – duruzsolom halkan, miközben belemosolygom az arcába. Mire befejezem a mondókámat, már a csempézett falnak présel. Nincs nehéz dolga, nem ellenkezem, a testem mozdul az övével.
Mélyreható pillantása nem ereszt. Olyannyira vonz, hogy képtelen vagyok elszakítani a tekintetemet a szemeiről. Közben valami különösen szokatlan, lázas nyomást érzek legbelül. A mellkasomban.
Aztán, amit mond… A szavai hallatán tetőtől-talpig bizsergés árad szét bennem. Egyszerre hideg és forró. Abban sem vagyok biztos, hogy jól hallottam.
Mielőtt megmukkanhatnék (igazából a torkomra forrt a szó), vagy bármiféle gondolatra jutnék, Ville szája finoman az enyémre tapad.
Átkarolom és szorosan ölelem, mialatt szenvedélyesen viszonzom az odaadó csókot. Hiszek neki. Úgy bízom Ville-ben, mint még soha senkiben.
Kis idő múlva azonban le kell váljak az ajkairól, csakhogy némi lélegzethez jussak.
- Én is téged… – suttogom a szájára, valahol még mindig megilletődve.
Hogy én mit érzek iránta? Egy szép napon talán lesz bátorságom, hogy egészen kimondjam; Szeretlek, Ville. Akkor kikiabálom az ablakon, és kifeszítek egy feliratot a stúdió épülete fölé.

Őrületesen jó így. Jah. Pontosan. Őrület, ami történik. De mintha nekünk nem járna meg a boldogság. Ó, naná, hogy meg!
Nem reklamálok az újabb csókzápor ellen. Szerelmesen csüngök Ville-n, a testén, a száján. Egyszerre ölelem és simítok jobbommal végig a tarkójára tapadó vizes haján. Veszettül jól esne szeretkezni vele, de a várakozás csak fokozza a vágyamat iránta. Különben is, valami azt súgja, hogy lassan ideje lenne indulóra fogni. Nem mintha rettegnék a menedzserek gyöngyének istentelen haragjától, de akkor is.
Halkan cuppan a szám, ahogy elengedi Ville-ét.
- Ville… – suttogom vigyorogva a férfiúi ajkakra. - Szerintem… már eleget áztunk. Menjünk készülődni. Bulizzunk egyet… Iszunk, meg ilyenek, aztán később tényleg megdobálhatjuk a népeket budipapirral. Mit szólsz? – ezt már úgy dünnyögöm rekedtes altomon, a vonásaim közt sunyi banditamosollyal, miközben Ville tekintetét pásztázom.

Ville teste elereszt a faltól, de a kezemet még a markában tartja. A szemeibe mosolygom.
- Rendben. Ezt… úgysem kapkodnám el. – döngöm somolyogva, majd megtoldom egy cinkos villámkacsintással, mielőtt lépnék, hogy elhagyjam a zuhanykabint. Ha elenged.
Nem zárom el a vizet, mert talán Ville még fürdőzne alatta. Ezt ráhagyom.
Rövid léptekkel odamasírozok a törülközőkhöz, és egyet levéve a radiátoros törölközőfogasról, magam köré tekerek. Egy másik kisebbel a hajamat kezdem törölgetni. Így csattogok ki a nappaliba a táskámhoz. Leguggolok érte, és kivadászom belőle a váltásbugyit, amit indulás előtt rámoltam be.
Igyekszem a porcikáimat egytől egyig szárazzá varázsolni, majd szaporán belebújok a fekete csipkebugyiba. A hajam kócosan lóg a vállaimra. Úgy festek, mintha egy madárfészket húztak volna a fejembe.
A fotel háttámláján hagyott fekete estélyiért nyúlok. Kihámozom a védő nejlonból, amit aztán félrehajítok. Egy darabig csak nézegetem a vállfánál fogva a ruhát, klasszikus darab, végül arról is leakasztom. Könnyedén belebújok. Igyekszem minél óvatosabban bánni vele, elvégre elprivatizált holmi. A hátamon lévő cipzárt nyúlok, de csak félig sikerül felhúznom kifordított csuklóval. Nem érem el. Nah mindegy, egyelőre így hagyom. Majd megkérem Ville-t, hogy rántsa fel.
Újabb motyóért nyúlok a táskámba; szükségem van a fekete szemceruzámra és a szemfestékemre, illetve a szájfényemre. Nem készültem puccos partira, úgyhogy jobb híján, csak ennyivel, szolidan fogom kisminkelni magam. Na meg még a búrám van vissza. Ezzel a szénakazallal is kezdeni kell sürgősen valamit.
Ha Ville nem bánja, vagy ha már kijött, visszamegyek a fürdőszobába, és betámadom az egyik mosdókagylót, ami fölött hatalmas tükör díszeleg. Ez a hotel jól fel van szerelve mindenfélével, mindenre gondoltak, még hajvasalóra is. Rohadtul jól jön.
A sminkkészletem leteszem a mosdó szélére, majd kifésülöm az összekócolt hajamat, amit aztán szépen tincsenként, gondosan kiegyengetek a hajvasalóval.
Ha Ville idebent van, vagy odakint, esetleg bekukkol, láthatja hogyan készülnek a lányok a buliba. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy ne tartson sokáig a tollászkodás, de fapadosan mégsem akarnék megjelenni.
A hajam után az ujjaim közé kapom a fekete szemceruzát, és teljesen közel hajolok a tükörhöz, hogy vastag kontúrral kirajzoljam a szemem alatti vonalat. A  szemhéjamra is fekete festék kerül. Végül egy gyakorlott mozdulat, az utolsó, és enyhén rózsaszínes szájfényt kenek az ajkaimra.
Még egyszer utoljára végigmérem magam az üvegben, mielőtt elfordulnék, és kimennék a nappaliba, ahol remélhetőleg Ville is tartózkodik. Még gyorsan belelépek a pár fekete, spagettipántos szandálba. A magas sarkak jókorát dobnak a magasságomon.
Szembefordulok Ville-vel, és odalépek hozzá.
Rávigyorodom. Már amennyiben felöltötte a Gird által küldött elegáns gúnyát.
- Hűűű! Valaki de fess! – nézek rajta végig merészen. - Dögös. Gyakrabban kéne ilyeneket hordanod… Szívesen kihámoználak belőle. – bazsalygom gonoszdin sunyulva, miközben a balom felemelkedik, és játékosan belekarmolok a levegőbe az ujjaimmal, mintha csak macskakarmok lennének.
- Én is készen vagyok. – mondom aztán. Egy pillanatra széttárom a karjaimat, de nyomban le is ejtem őket magam mellé. - Na? Mi a véleményed? Jó leszek kísérőnek? – érdeklődöm szélesen mosolyogva.

Ville lázasan készülődik, vagy inkább vért izzadva küzd. Mosolyogva figyelem mit ügyködik az inggel és az öltönnyel. Alaposan megnézem magamnak, erre a látványra örökre emlékeznem kell. Veszett jól áll neki, akárhogy is kárál ellene. Csak némán somolygom az orrom alatt. Hanem amikor megjegyzi, hogy mindenki elfehéredik, ha felbukkanók, jóízű kacaj rázza meg a mellkasomat.
- Grid biztosan. – felelem, miközben Ville közelebb lép hozzám, és átkarolja a derekamat.
- Valóban… – döngöm egyetértően, mire rövid, gyengéd csókot váltunk.
A soron következő bóktól, ami elhagyja Ville száját, hajtőig elönt a lányos zavar pírja.
- Kösz… – búgom halkan.
Egyik karom a vállain pihen, a nyakát ölelve, míg másik kezem felkúszik a mellkasára, fel az álla alá, végül az ujjaim megigazgatják az ingje gallérját, s végigsimítva az anyagon, elengedem egy sokatmondó mosollyal a szemeimben. Ville is elereszt engem.
Igazság szerint alig várom, hogy letudjam a szembesítés ominózus pillanatát. Hogy mi vár ránk az után, lövésem sincs. De kit érdekel. A Nap minden reggel felkel… Vannak dolgok, amik ellen még Grid sem tehet.
Még egy utolsót végigsimítok a ruhámon, mintha csak láthatatlan gyűrődésektől akarnék megszabadulni. Elvégre tökéletesre van kivasalva. Az ékszereket sem vittem túlzásba. Sőt, egyáltalán nincsenek rajtam csillivilli kütyük, leszámítva az ujjaimon lévő ezüstgyűrűket. Amúgysem vagyok karácsonyfa.
Kérdőn pillantok Ville-re. Nos? Indhatunk?

Az újabb bók, csak olaj a tűzre. Most már nem csak hogy pirulok, de lángol a fejem rendesen.
- Jól van már! Elég lesz. – nevetek Ville arcába, miközben az ujjaim az ingje gallérját simítják a helyére.
Ville lassan elenged, én pedig…
- Megtennél valamit? Felhúznád a zipzárt? Kérlek. – fordulok meg előtte. Láthatja, hogy félig lent van a dolog a hátamon. - Nem érem el. – magyarázom, miközben hátranyúlok a hajamért és félreterelem a tincseket az útból. A hajam és a ruha kellően takarja az égési sérülés nyomait, úgyhogy nem aggaszt ez a kis szépséghiba. Ville meg amúgysem pörög rajta.
Ha intézkedik, megköszönöm, és csak ezután indulunk a lakosztály kijárata felé.
Ville úriemberhez méltóan kinyitja előttem az ajtót és előre enged. Odakint a folyosón a két bambulázó biztiőrre mosolygom; szélesen, telibe abba a megnyúlt ábrázatukba. Meg sem mukkannak, de az az idióta kifejezés a képükön mindent elárul. Meglepiiii! Úgy érzem, Grid-et akkor sem múlják felül.
A jobbomban megérzem, ahogy Ville ujjai az enyémek közé kéreckednek. Hagyom, hadd fonja bele a kezét a kezembe. Némán rámosolygom, miközben kényelmesen és nyugodt léptekkel sétálunk a lift felé.
Odaérve azt mondja, hagyjam meg neki Grid-et.
- A tiéd lehet. Amúgy sem az esetem. – vigyorgom sunyin.
Előre tartok Ville vs Grid szájpankrációjától.
Széttépné… Hát persze...
- Tuuudom… Ezért sem kérem, hogy hagyj belőle nekem is. – búgom gonoszan, mire befut a lift. Ha Grid még ezek után is nekem találna esni a felbukkanásom miatt, majd szépen a magam „kedves” módján orvoslom. Azt sem fogja zsebre tenni.
A liftajtó elhúzódik, én pedig beszállok. Egy lépéssel közelebb aaaaz utolsó vacsorámhoz? Talán nem.
- Bármi történjen, én jól fogom érezni magam. – néhány pohár pezsgő után nincs lehetetlen. - ...Veled nem lesz nehéz.

Nem lesz baj… Nem hát. Ha lesz is, lexarom.
Megérkezünk a földszintre, és Ville lép ki elsőnek a liftből. Kézen fogva von maga után. A léptei kemények és határozottak, az én tűsarkaim meg szaporán kopognak a fényesre nyalt márvány járólapon.
Grid a pultnál teszi a szépet, mi meg egyenesen odaállítunk hozzá. A súlyos döbbenet csúnyán kiül a képére, az iménti önelégült vigyort kapásból letörli onnan a megjelenésünk. Vagyis sejtésem szerint inkább az enyém. Ville erre még rá is tesz egy lapáttal a megjegyzésével. De az a pofa, amit Grid vág, felülmúlja a várakozásomat. Ez a látvány minden pénzt megér.
- Szia Grid… – köszönök halkan oda neki, közben is halványan mosolygom. Komolyan úgy érzem magam, mint egy gyerek, aki rossz fát tett a tűzre. Na ne! Szedd össze magad Octi! Grid erőteljes, uralkodó kisugárzása nem nyomhat le.
Jogos a kérdése, hogy mit keresek itt. Menetrendszerű. Erre Ville megválaszolja, én meg szorítok egyet a kezén az ujjaimmal. Ezt most feltétlenül muszáj volt? Ez az… vágd csak alattam a fát, nagyfiú. Méghogy azért vagyok itt, hogy csekkoljam hogyan végzi a munkáját. Köszike Ville!
Mikor a két kakas belekezd a szájkaratéba, én inkább ráérősen ide-oda nézelődök. Jobb híján. A fülem mégis figyel. Amit hallok Grid szájából az az, hogy blablablabla pénz blablabla ringyó blablablabla. Ácsi! Hogy mi van? Na tekerjük csak vissza! Ringyó??? Lefelé nézegetek és Grid kiboxolt cipőjét kezdem fixírozni. Bele kéne hánynom. Jah. Valahogy elkapott a hányinger. Ville keze rándul az enyémben. Érzem, hogy visszafogja magát, pedig feszíti az ideg.
Aztán inkább mégis felkapom a tekintetemet miközben Grid ossza a nyáltól fröcsögős igét. Pont időben nézek irányba, amikor villan egy vaku. Még sikerült belevigyorognom és ördögvillát mutatnom szabad kezemmel a lesifotósnak. Tudni kell kezelni az ilyet. Hehehe. Remélem ügyesebb lesz, mint a biztiőr, és eltiplizik az anyaggal.
Grid most hozzám intézi a baráti szavakat. Kedves, birkatürelmű mosollyal emelem rá a pillantásomat a nevem hallatán. Hogy húzzak vissza a szobába? Hőőő öregem! Neked elmentek hazulról. Már csak azért sem. Ha nem ringyóz le, még lehet fontolóra is veszem a dolgot. De így? Esélytelen…
Nem szólok. Ville úgyis „tárgyal” helyettem. És ha Ő azt mondja vele megyek, akkor vele megyek.
Ville még egy utolsó diplomatikus követ odavet Grid-nek, aztán elindul velem a főkijárat felé. Nem tiltakozom. Hatalmas sóhajt engedve szabadjára sétálok tovább Ville oldalán. Bassza, mosolygom.
- Veled még lesz beszédem, October, erre számíts. – mondja Grid nem túl bíztató, sötét hangon, színtiszta fenyegetéssel, miután elléptünk mellette.
Biztosra veszem, hogy így lesz. Az a morózus ábrázata előre vetíti a kellemetlen jövőt. Egy kurta rendbennel, és egy bólintással letudom, illetve jelzem, hogy ámen.
Kint, az üvegajtón túl fordítom az arcomat Ville felé.
- Úgyis budipapírt akartunk röptetni… – dünnyögöm halkan. - Legyen ő a nehezék… És nem a ringyó miatt. – alig hallgatok el, a fekete limuzin elénk gördül és leparkol.
Az uniformist viselő sofőr nyomban kipattan a volán mögül, hátrasiet, és kitárja előttünk a kocsi ajtaját.
- Jó estét!... Hölgyem, uram! – int a járgány belseje felé fehér kesztyűs jobbjával, mintegy betessékelve minket.
A hintó előállt…
- Köszönöm. – mosolyodom a férfire, s beszállok. Odabent kényelembe igazodom a fekete bőrhuzatos, puha ülésen. Jó tág utastere van a limónak. Grid valóban megadja a módját.

Mosolyogva integetek a limó körül üvöltve tobzódó rajongóhadnak. Vadul villognak a tömegben a vakuk, és a mobilok. Most vajon Grid egyesével mindenkit levadász?
Beszállok a kocsiba. Az utastérbe már finomabban szűrődik be a felfokozott zajongás.
Ville leteszi magát mellém, mire megfogja a kezem és a szemembe néz. Mosolyogva figyelem, miközben beszél.
- Ha mégis meggondolnád magad, majd segítek eltüntetni a hullát. – felelem ijesztően hideg nyugalommal, mellőzve a szokásos cinkos sunnyogást. Hogy komolyan lehet-e venni? Talán…
Ekkor csatlakozik hozzánk Grid is. Üvölt róla, hogy nem örül nekem, de magában tarja, bármi is jár a fejében. Majd négyszemközt oszt le, erre mérget veszek. Ahogy arra, is, hogy az első, amire megkér, az lesz, hogy kopjak le Ville-ről.
Újabb fagyos hangulatú szóváltás kezdődik a fiúk közt, én meg igyekszem kerülni Grid gyilkos pillantását. Az ujjaim csak finoman, diszkréten viszonozzák Ville érintését a kezemen. Jelenleg kínosan ügyelek arra, hogy semmibe se melegedjek bele Grid orra előtt. Feleslegesen nem nyomnám fel a vérnyomását. Egyelőre. Majd a buliban kibontakozom néhány pohárnyi pezsgő után. Höhöhö.
A kocsi végre elindul a parti helyszínére, én meg titkon azért fohászkodom, hogy mihamarabb érkezzünk meg.
Ha sem Ville, sem pedig Grid nem szól hozzám, szép csöndben végigcsücsülöm az utat és kifelé nézelődöm az ablakon. Lesem a mellettünk elrohanó városi fényeket.

Délelőtti incidens. Nem egészen értem Grid miről beszél, de eszemben sincs visszakérdezni. Ville biztos megint hozta a formáját. Aztán jah. Grid máris emlékezteti Ville-t, egyúttal engem is megvilágosítva. Délelőtt be voltam lőve, de rémlik, hogy SMS-eztünk. Ez talán csak nem olyan nagy baj…
Ville még mindig a markában tartja a kezemet, én pedig nem vonom el. Érzem, hogy a férfiúi ujjak finoman rászorítanak az enyémekre. Egy szerény, lágy mosolyt vetítek Ville-re.
Közben megérkezünk a parti helyszínére. Megint visítás fogad minket. A besötétített szélvédőn keresztül is besüt a felvillanó vakuk fénye.
A gyorsan felvázolt terv… Méghogy úgy tenni, mint aki boldog. Most tutira viccel. Jelenleg ezt takargatni se tudnám, hogy veszett jól érzem magam a bőrömben. Szóval nem kerül semmi erőfeszítésbe előadni a lelkesedést.
Amint a limuzin megáll a vörös szőnyeg végénél, Grid kipattan, aztán Ville követi. Csak utánuk szállok ki. A szemeimet majd kisütik a fényképezők villogó, éles fényei. A tömeg, kiabáló fiúk és sikítozó lányhadak visszhangozva harsogják a nevünket két oldalt, ahogy befelé sétálunk. Kezek nyúlkálnak felénk, csakhogy megérinthessenek minket egyetlen pillanatra is.
Ville mellett haladok, ha megvár. Ha nem, akkor a háta mögül hallhatja a döngésem.
- Hozta volna el Vespat. – célzok visszamenőleg Grid megjegyzésére a kocsiban. Ő már jó messzire jár előttünk, marhára siet nyalni a pénzeszsákoknak. - Ő az igazi kultúrfényesség. Szerintem elvarázsolta volna Grid barátait. – vigyorgom gonoszan, majd besétálok az üvegajtón.
Odabent a konferencia-központ hatalmas termében klasszikus zene szól. A zenészek elmélyülten játszanak az emelvényükön, miközben a drága estélyibe öltözött milliárdos feleségek, üzletasszonyok és öltönyös úriemberek klikkekbe tömörülve váltanak lázas eszmecserét a jelen politikai és gazdasági életről, köztük pincérek és pincérlányok szervírozzák ezüsttálcákon a pezsgőt.
Szemkápráztató a csillogó miliő. Megállok a hallban és körülnézek.
- Nem semmi… – döngöm.
Nem sok időm van bámészkodni, vagy belőni, hogy merre menjek elvegyülni, amikor egy idegen férfi lép széles mosolyával hozzám. Nyomban a kezemért nyúl, hogy felemelje a szájához és egy apró csókot leheljen a kézfejemre. A gesztus élveteg. Lassan enged el.
- Jó estét… Ez aztán a kellemes meglepetés, Ms. Soininen...! - búgja a füleimnek túlontúl nyájasan. Valahogy a nézése sem tetszik. Szúrós, vészjóslóan magabiztos. Gondolom ilyennek kell lenned ahhoz, hogy tetemes vagyont halmozhass fel svájci bankszámlákra. Viszont roppant kellemes a parfümje. – Mr. Cain nem is említette, hogy ön is itt lesz. Igazán eljöhetett volna a délelőtti megbeszélésre.
Már maga az alak meglep, hát még a szövege. De legalább képben van a kilétemmel.
Grid szinte azonnal felbukkan mellettünk. Huss, mint egy vérbeli vámpír, úgy terem itt. Pedig már azt hittem, hogy rég bratyizik, hogy beegye magát néhány kövér pénztárcába.
Erős, kemény kézfogással üdvözli a fickót.
- Óh… – lesek lopva a menedzserünkre. Egyébként olyan, mint egy kinyalt óvóbácsi, aki felügyeli a rossz kölyköket. - Csak nem rég érkeztem. Grid… más feladatot bízott rám. – felelem kedvesen a fickónak. Ezért a kis hazugságért bizti nem jutok pokolra.
A tekintetemet nem igazán akarja engedni. Komolyan, úgy vizslat, mintha az ördög ügyvédje lenne. Már-már zavarba ejt. Meg amit mond!
- Így élőben sokkal gyönyörűbb, mint a címlapokon és a fotókon.
Heheheheeeee…. Csak mosolygom.
- Az úr Mr. Hinds. Az Acro Pharma gyógyszervállalat vezérigazgatója. – jegyzi meg tudálékosan a jobb oldalról Grid. Kezében egy újabb pezsgőspohár. Na, oda ne rohanjak, meg vissza. Biztos elvárja, hogy szépen barátkozzam vele és puncsoljak, ha már kiszúrt magának. Egy kis jópofizásba nem halok bele, és talán még Grid is megenyhül.
- Hívjon nyugodtan Gordonnak, Ms. Soininen. – döngi Mr. Hinds.
Megint heheheheeeeee…. Gordi.
- October. – mondom. Az illem - Grid-del együtt -  megköveteli a kölcsönös felajánlást.
- Rendben… October. – ismétli meg a nevem elégedett vigyorral. Esküszöm, a hideg futkos a hátamon a tagtól, de nem úgy fest, mint aki tágítani akarna. Sőt.

Gordon nem engedi, hogy másmerre tévedjen a tekintetem róla. Épp csak fél másodpercre villan a szeme Grid arcára, miközben valamiféle feltárt adatokat pedzeget szinte unott hangon, aztán már megint velem szemez. Erre Grid a derekamnál fogva tol át, vagy inkább kínál fel a testes pénzeszsáknak. Meglep a mozdulat, erre nem számítottam. Hogy győzzem meg? Hahaha! Mégis mivel? Grid módszerei vitathatóak, és a szövege mögöttes üzenetei is!
A kezem kiszakad Ville markából. Egy bocsánatkérő pillantásra még azért futja tőlem gyorsban, miközben Grid közbenjárásának hála közelebb kell lépnem Mr. Hinds magas alakjához.
- October minden bizonnyal… meg tud győzni. – búgja Gordon sejtelmes mosolyával Grid felé, amitől összerándul a gyomrom. Huhh… Baj, ha már most elhúznék innen?
Grid erre elkapja Ville-t; már a limóban beígérte neki a melót. Az ellenkező irányba tereli, de még utoljára sokatmondóan a szemebe néz, mintha csak az agyamba akarná égetni a ki nem mondott parancsot; „Ügyes kislány legyél nekem! Hozz sok zöldhasút a papának!”
Néma, rejtegetett kétségbeeséssel bámulok Ville után, a menedzserünk nagyon szövegel a bal fülébe, mire Gordon egy pezsgőspoharat emel az orrom elé, amit levett a mellettünk elsétáló pincér tálcájáról.
- Pezsgőt? – tudakolja. Látom rajta, hogy a szívére venné, ha nemmel válaszolnék. Amúgyis meginnám. Talán egy hordóval is menne most…
- Köszönöm. – veszem el tőle mosolyogva, s belekortyolok. - Miféle nyereségességről is kéne meggyőznöm, Gordon? – kérdezem egyenesen.
Ördögi vigyorra görbül a fél szájsarka. Amolyan „nálam a pénz, és a világ nem tehet mást, mint a lábaim előtt hever” vigyorra.
- Hogy miért érné meg nekem az együttesüket anyagilag támogatnom.
Nem tehetek róla, felkacagok. Többek ránk kapják a tekintetüket a közelünkben.
- Ez még kérdés??? – Ville tömegben eltűnni készülő alakja felé nézek, a hátát látom. - Miatta. – mondom kissé elmélázva, aztán visszafordulok Gordon hosszúkás arcába. - Több rajongója van, mint a világvallásoknak hívei együtt. Hipnotikusabb bűverővel bír a legrosszabb szektavezéreknél is… Ez a banda 15 éve sokakat maga mögé utasít a zenei toplistákon. Hát ezért. – újabb korty az italból. Segít megoldania a nyelvemet. - Nem tudom Grid mit ígért, vagy miben egyeztek meg, de ezzel a bandával csak nyerhet.
- Én úgy hallottam, hogy mielőtt feltűnt a színen, a fiúk ugyancsak döcögtek… Az együttes, mintha vesztett volna a régi fényéből.
Megvonom a vállam.
- Nem az a lényeg, hanem hogy megoldották és új lendületet kaptak.
Gordon néhány másodpercig hallgat, végül mégis megszólal.
- Nem zavar…, October, ugye nem baj, ha innentől tegeződünk?...
Csak annyi időm van, hogy megrázzam a fejem egy kurta „nem”-mel, mert folytatja.
- …Nem zavar, hogy Ville árnyékában kell élned? Egy ilyen tehetséges, gyönyörűűű… - Gordon emeli a szabad kezét, és nem kis meglepetésemre kisimítja a hajamat az arcomból. Kővé dermedek, s egyúttal gyanakodva kezdem méregetni. Sosem szerettem és viseltem el az efféle megmozdulásokat pasiktól.
- …énekesnőnek ragyognia kell… élpozíció dukálna. Nem gondolkodtál még saját együttesen, vagy szólókarrieren?
- Nem, soha. – felelem őszintén. - Imádok a srácokkal dolgozni.
- Értem… Úgy tudom, de javíts ki, ha tévedek, hogy holnap délelőtt visszarepültök Las Vegas-ba.
- Igen.
- Esetleg meghosszabbíthatnád az ittléted, és holnap este együtt vacsorázhatnánk.
Öregem, érzem, hogy szorul a hurok a nyakam körül.
- Beszélek Mr. Cain-nel, vagyis Grid-del, ahogy te hívod. Biztosan nem bánja, ha még kicsit LA-ban maradsz… Egy jó ügy érdekében.
Na, kösz szépen a kikérőt a dadámtól… Nyeh… Ez az egész nem ígér semmi jót, az a gyanúm. Vacsora. Persze.
- És mit szól mindehhez Mrs. Hinds? – merül fel bennem egyből a kérdés mintegy mentőövként a cápa szájából. A karikagyűrű ott csillog Gordon húsos ujján. Nehéz nem észrevenni.
- A feleségem nagyon… elfoglalt asszony. – bizalmasan közelebb hajol hozzám és lehalkítja a baritonját. – Különben sem kell mindenről tudnia…
Hurrá! Íme, egy házasságtörő, aki csak akkor hajlandó szponzorálni, ha vele „vacsizom”. Ha elbacom a lóvét, Grid fel fog koncolni és a beleimnél fogva lógat fel a stúdió bejárata fölé elrettentésül a srácoknak.
- Bocsáss meg kérlek, de ki kell mennem egy pillanatra a mosdóba. – igyekszem fenntartani a lehető legkedvesebb mosolyom maszkját. Meg sem várom a választ, már fordulok is sarkon, és a tömegben elcikázom arra, amerre a budit sejtem. Menet közben megszabadulok a poharamtól, leteszem egy asztalra, mielőtt kisietnék a teremből a szőnyegezett folyosóra.
Bassza meg, az arcom lángol. Betámadom a női részleget, de naná, hogy az ajtó zárva. Valaki magára csukta. Pfff… Remélem Gordi nem követett. Attól viszont veszettül tartok, hogy beszél Grid-del a rendeléséről. Fene a gusztusát. Nem akarok én lenni a vacsora.
Gyorsan körbenézek. Sehol senki. Berongyolok a férfi mellékbe. Csukódik mögöttem az ajtó, én meg besietek az egyik kabinba. Odabent lehajtom a fedelet és ráülök gondolkodni.
Valaki mentsen ki innen!!! Ha nem, jobb híján ki fogok mászni az ablakon.