A puffon hasalok, erre meghallom Ville álmos dünnyögését kiszűrődni abból a helyiségből, ahonnan színes fényjáték villog elő. Megvan!
A számba kell tömnöm az öklömet, nehogy elröhögjem magam. Szörnyű a késztetés, de megvárom, míg elmúlik. Csak az után kászálódom le a zsámolyról és szedem össze magam.
A tatyómat leemelem a vállamról és halkan letámasztom a padlóra. Kibújok a vászoncipőimből is. Egyiket a másik után húzom le a lábammal. Otthagyom a táskám társaságában.
Nesztelen, puha léptekkel közelítem meg a hálót. Azért megnyugtat, hogy nem vétettem el a lakosztályt.
A fal mellől félve belesek. A TV alig szól, szinte teljesen le van halkítva. Tompa fénye rávetül a hatalmas, puccos ágyra, amin ott fekszik Ville. Tök pucéran. Ehhem... Ha jól látom/sejtem, be vannak hunyva a szemei. Nyilván alszik.
Némán sóhajtok. Nincs szívem felébreszteni. Ellenben munkál bennem a kisördög.
Megtehetném, hogy a mobilját odacsempészem az éjjeliszekrényre, én meg elrejtőzöm valahol, és az ígéretemhez híven reggel felhívom. Mondjuk az erkélyről. Jó vicc lenne, de nincs kedvem addig várni. Inkább odalopódzom az ágyhoz, és felkúszom Ville-hez. Igyekszem a lehető leglassabb és észrevétlenebb mozdulatokat tenni, hogy minél kevesebbet ringjon alattam a matrac. Végül elfekszem az oldalamon Ville nyúlánk, meztelen alakja mellett.
Egész közel vagyok hozzá. Centikre.
Felkönyöklöm, és azokat a szép, tökéletes férfiúi arcvonásait csodálom a félhomályban. Reggelig el tudnám nézni.
Háromnegyed 3 felé járhat az idő.
Jobb karomat a fejem alá hajlítom, és eldőlök a párnára, de a tekintetemet nem veszem le az arcáról. Az izgatottságom, hogy itt vagyok vele, hogy látom, elűzi a fáradtság első hullámát, ami elkapott odalent a recepción.
Szabad kezemmel átnyúlok fölötte és ráhúzom a paplan sarkát, hogy eltakarja OTT. A karomat aztán felsőtestére csúsztatom. A tenyerem a mellkasán, a szíve fölött nyugszik. Hihetetlenül isteni a bőre tapintását érezni. Megnyugtató.
Muszáj elvigyorodnom. Képtelen vagyok megállni, hogy ne csináljak valami „gonoszat”. Odahajolok a füléhez.
- Villeee… – suttogom lágy mosolygós altomon a tincsei közé. - …Lekéstél Pókemberről... Lelépett a macskanővel. – De a mobilodat azért még bedobta.

Így most jó.. Valamivel jobb, mint amikor az a gyökér sivított a fülembe, NAGYON JÓ!
Könnyűnek érzem magam. Pont mint anyag után, az első percekben. De most nincs anyag.. Vagy bevettem!??
De már képtelen vagyok megválaszolni megoldandó kérdéseket, az a valami csak rángat egyre beljebb én meg nem tudok ellenállni neki.Engedem..

Aztán mégis..! Mintha hajóznék egy tengeren.. A testem ring, de ültem én már hajón? Nem hiszem.. De aztán elcsendesedik. Az egész világ körülöttem, már nem is érzem, csak amikor valami kellemes és meleg...
Érzem a bőrömön. Érzem ahogy csúszik, mosolyognéék, valahogy egyből elkap az inger, de valószínű arcizmom se rezzen. Túúl mélyen vagyok.
És ekkor kezd bele az a hang.
A nevemen szólít.. asszem, de olyan ismerősen cseng. Ismerős dallamon, és ahogy felismerem, valahogy önkéntelenül elmosolyodom.
Piszkosul bejön ez az álom!

- Ha most valaki felébreszt az biztos hogy ütni fogok.. - megint motyogom, a fele talán érthetetlen de egy újabb telefonnak szánom, ami... Na és Gridnek. Sennnki sem mentheti meg ha most rámtöri az ajtót és beszédeleg.. Kurvára őrjöngeni fogok!

Ville dünnyögésére összeszorítom a számat, nem szeretnék a fülébe röhögni. Vad vigyorgás az egész, miközben a mellkasom megremeg a beléfojtott nevetéstől. Legszívesebben homlokon csapnám magam, és hitetlenkedve csóválnám meg a fejem, de mellőzök minden hitelen mozdulatot.
Csak lesem a vonásai közé fészkelt mosolyát.
Hihetetlen! Tök cuki így. Cuki… Jah. Ez az a jelző, amit nem használok Ville füle hallatára. Még rosszul lesz tőle.
Én itt majd megveszek, hogy felébredjen, ő meg az alvás mellett kardoskodik. Még a végén tényleg lesoroz, aztán nézhetek.
Egyik felem hagyná pihenni, de a másik tovább macerálná. Ez győz.
Lassan fölé hajolok, és odafúrom az arcomat az övéhez, hogy a következő pillanatban puha, apró csókokat leheljek a szájára. Ajkaim a tavaszi langyos szellő lágyságával kényeztetik.
Kicsit abbahagyom a műveletet és milliméterekre vonulok hátra.
- Hiányoztál... - mosolyogva suttogom a férfiúi ajkakra a szavakat, de aztán újabb gyengéd csókot hintek rá.
Ville talán álomnak véli az egészet, és nem nyitja ki a szemeit. Nem baj.

Nem látom mikor Ville felnyitja a szemeit, mert az enyémek be vannak hunyva, miközben élvetegen csókolgatom a száját. Istenem, mennyire hiányzott!
Kábán visszacsókol, erre az ujjai a felkaromra kulcsolódnak, és feltol, ahogy ő maga is felül az ágyon.
Ville értetlenül, álmosságtól kótyagosan pislog rám, én meg ragyogó arccal mosolyodom szembe vele.
- Sziah… – búgom halkan, leplezetlen örömmel. - Ne haragudj. Nem akartalak felébreszteni….. Na jó… De. – vonom meg a vállam.
Ismét odahajolok hozzá, hogy egy apró, huncut villámcsókot lopjak tőle. Ha engedi.
- Nem... Nem álmodsz… – dünnyögöm somolyogva, és visszahúzódom ülő pozitúrába. - Még vannak kétségeid? Hm?... Amint letettük a telefont, postáztam magam, ahogy kérted. Repülőre szálltam, ééés most… itt vagyok. – mesélem Ville tekintetébe merülve. - Elhoztam a mobilodat is. – tudom, hogy nem ez a legfontosabb a számára, de talán összeáll a kép, és leesik, hogy az a szegény recis srác emiatt az ügylet miatt próbálkozott nála.
Elhallgatok, és hagyom, hogy Ville észhez térjen. Csak mosolygom rá, aztán egyszercsak kibújok a bőrdzsekimből. Kezd melegem lenni. Itt nincs is rá szükség. Ledobom az ágy mellé.

Jaja. Tényleg én vagyok a macskanő. Vigyorogva pillantok le Ville kezére, ahogy a pulcsimat tapperolja, meg ami alatta van. Épp felemelem rá a tekintetemet, amikor lendületet vesz és lekap, de úgy, ahogy még soha azelőtt. A szájába kuncogva viszonzom a vehemens csókot, két tenyerem közben a derekára simul, és megkapaszkodom benne.
Naaa! Azért csak leesett neki a tantusz végre!
Percekig faljuk egymás ajkait. Közben térdre emelkedem, hogy méginkább hozzásimulhassak. Még kérdés, hogy Ő is hiányzott nekem?
Aztán elválunk. Újabb nevetést hallatok, miközben levegőt veszek. Vigyorogva masszírozom össze az ajkaimat egymással. Kissé nyálas csókot kaptam, de nem bánom. Így is szeretem.
Hibbant vagyok, jah. Nem tiltakozom.
- Gondoltam bedobom a telódat, és már megyek is vissza. – dünnyögöm. De épp csak befejezem a mondókámat, amikor ismét az ajkaimra veti magát.
- Mmm… – morranok kéjesen a szájába, szinte dorombolok, mint egy macska. Ennél szebb fogadtatásról nem is álmodhattam volna.
Újabb hosszú percek után most én szakadok le először Ville-ről.
- Mennyire vagy fáradt?... Az igazság az, hogy kurvára rád izgultam. – döngöm a csóktól zihálva az arcától alig pár milliméterre.

Elvigyorodom, ahogy marasztal. Reméltem, hogy nem jövök hiába.
- Persze aludhatunk is. – teszem még hozzá, elharapva a végét, mert Ville a számra tapasztja az övét. Szóval nincs ajcsi.
A combomnál fogva magára emel, én pedig készségesen engedelmeskedem a húzóerőnek.
Még nem ereszkedem rá, még mindig térdelek, erre ő belemarkol a hátsómba.
Végignézek Ville testén. A látványa, a közelsége önmagába hat rám. Ville azért is istentelenül szexi és ellenállhatatlan, mert rock sztár, de én a férfit, az embert imádom benne. Azt a sugárzó lényt, aki bekebelez és képes elvenni a józan eszem.
A mohó csókcsata cuppanással zárul. A homlokunk egymásnak dől, és mindketten zihálunk, pedig a java még csak most jön.
Ville letépi rólam a pulcsit. Megkönnyítem a dolgát; készségesen feltartom mindkét karomat, hogy leránthassa a ruhámat.
A bókja aztán újabb vigyort varázsol az arcomra. És ahogy végigvizslat… hajtőig vörösödöm. Valami vásott mégis munkál bennem, Ville indította be.
- Ha ettől kurva leszek, hát legyen. – dünnyögöm vigyorogva, inkább csak magamnak, s ha Ville enged, felállok, helyesebben pattanok fölötte, enyhe terpeszben, és kicsatolom a nadrágomat, hogy aztán bugyival együtt toljam le a lábaimon. Kilépek belőle, és eldobom a fenébe. Hátra nyúlok és a fekete melltartó is így végzi.
Mikor idejöttem, pokoli szégyenérzettől tartottam, és attól, hogy nehéz lesz a szemébe nézni azok után, amit magammal csináltam az ő közreműködésével. De meglepő módon a tudat inkább olaj a tűzre. Az a forró telefonbeszélgetés ott visszhangzik a fülemben Ville gyönyörű baritonján.
Azt akarom, hogy megtegye velem, amiről beszélt. Beleborzongok, lúdbőrös leszek önnön buja vágyam hevétől.
Pezseg a vérem, szörnyen kívánós vagyok. Visszatelepszem Ville ölébe. Megfogja a combjaimat és közelebb von magához. Ekkor érzem meg határozottan, hogy a férfiassága keményen nyom. Mocorogni kezdek rajta, hozzádörgölöm az ágyékomat.
- Mmm… – behunyom a szemem, mialatt élvetegen döngve mosolygom. - Érezlek… Tényleg Téged érezlek... Ah… Ez annyira jó… – félrebillentem a fejem, és élvezem az egészet.
Ville hangjára felnyílik a szemem. Mélyen a tekintetébe révedek, kezeim a vállaiban kapaszkodnak.
Hogy emlékszem-e?
- Pont ugyanezt akartam kérdezni tőled… Ezek szerint, a többit sem felejtetted el… – felelem bandtamosollyal a vonásaim közt, mire ismét ringatni kezdem előre-hátra az ágyékomat Ville méretes szerszámán. Egészen kellemes, veszettül izgató, ahogy dörzsöli a csiklómat.
Hosszú, vágyakozó sóhaj szabadul a mellkasomból a lüktető érzetre. Azt hiszem, már teljesen be is nedvesedtem.
Ville újfent lecsap az ajkaimra, és meggyúrja a mellemet. Beledőlök a tenyerébe, mert... akarom.
Szinte felfal. Belenyögök a csókba, de én sem vagyok rest. A nyelvem átfurakodik a szájába, és megkeresem az övét, hogy őrült tempóban, erőszakosan megkergessem.

Profi… Ezen jóízűen felnevetek.
Nem tartom magam profinak, inkább csak azt teszem, ami jólesik.
Ville azt mondja, mindjárt érezni fogom. Elégedett, sunyi mosolyt csal az arcomra. Úgy legyen… Már alig várom!
Sóhajtozva évődöm az ölében, amikor belecsókol a feltárulkozó nyakamba. Önfeledten élvezem, amit tesz, az ajkai kóstolgatását a vállgödrömön, miközben őt is ingerelve vonaglom a szerszámán, erre egyszeriben elkapja a karjaimat és leszorítja őket mellém. Az ujjaim lefonódnak a válláról.
Most Ő az, akiből a szavak törnek elő, én csak némán hagyom, hogy azt tegye velem, amit akar. Szorításában megérzem az erőt, hangjából állatias szenvedély búg.
Ahogy tart, nem csillapodom. Az ágyékomat újra és újra neki dörgölöm. Érzem, ahogy a fegyvere meg-megrándul alattam, de Ville mégis türtőzteti magát. Nem egészen értem minek. Azt hittem akar egy kemény numerát, amiről a telefonban beszéltünk.
Nem nyelem vissza a sóhajaimat, a testem tekeregne, és legszívesebben Ville ölébe süppednék, hogy mélyen magamban érezzem. Megőrülök!
Mohón a számra forrasztja az övét. Faljuk, harapdáljuk egymás ajkát, a nyelvem makacsul vív az övével, s közben érzem, hogy az egyik keze elenged.
Fájdalmasan felnyögök, amikor félbeszakítja a csókot. A pillantásunk találkozik, összeolvad. Merőn nézek a szemeibe. Esküszöm, a pokol démoni tüzétől csillognak a félhomályban. Annyi minden van ebben a gyönyörű fényükben. Eszemben sincs másmerre nézni.
Aztán a kezemet, amit még fog, lassan a szájához vonja. Közel sem az történik, amire számítok. Már nem csúszkálok az ölén. Valahogy azonnal abbamarad a művelet, mintha elterelné róla a gondolataimat.
Érdeklődve figyelem mit művel. Az ajkaim résnyire nyílnak egy néma sóhajra, amint az ujjaimat megérinti a nyelve, és végignyalja őket. Érzem a leheletét letáncolni a tenyerembe.
Ville kezével együtt az arcát is bámulom. A szívem megakad, kihagy egy ütemet. Talán csak egyetlen másodpercig nézek rá meglepetten, mikor arra kér, hogy csukjam be a szemeimet. Belém nyilall a döbbent kérdés; Vajon mit tervez?
Végül megteszem. Lehunyom a pilláimat, nem vonakodom. Tudom, hogy nincs mitől félnem Ville mellett.
Érdekel mi fog történni. Akarom, hogy az az akármi megtörténjen.
A következő pillanatban Ville felém irányítja a kezemet, és megérzem, ahogy az ujjaim siklani kezdenek lefelé a bőrömön.
Óhatatlanul megrázkódom. Nyelnem kell.

Music

Ville irányításával lesiklik a kezem a melleim között. Minden ízemben reszketek, mint a nyárfalevél. Nyelnem kell. Az ujjaim a hasamon, a köldökömön át csúsznak lefelé. Egyre lejjebb.
- Neked ez… miért jó?... – kérdezem halkan, a végébe belesóhajtva. Tudni akarom.
A szemeimet szorosan behunyva tartom. Úgy, ahogy Ville kérte.
Nincs erőm tiltakozni az ellen, amit velem tesz, úgy megbabonáz.
Minden porcikámban ijedten megfeszülök, amikor bevezeti a kezemet a szeméremajkaim forróságába, és kitapintatja velem azt a pokolian érzékeny kis pontot, ami bizseregve lüktet már jóideje. Hirtelen kedvem lenne kiszabadulnom a markából, de… mégsem teszem. Az izmaim inkább szépen engednek. Kitartóan mantárzgatom magamban; Minden a legnagyobb rendben van, nincs mitől félnem, biztonságban vagyok...
Lassan előre dőlök. Muszáj… Az arcom az övének súrlódik, majd a homlokom a vállára fekszik. Mintha el akarnék bújni előle, mintha így nem láthatna. Nem, nem akarom, hogy lássa az arcomon élénken égő szégyenpírt. Így olyan más, hogy előtte érintem meg magam odalent. Zavarba ejtő. Világgá tudnék menekülni Ville elől. Az élvezet és a vágy, hogy teljesítsem a kívánságát, mégis ideláncol. Hozzá.
Jézusom!!! A szívem vadul döngeti a mellkasomat, ahogy arra kényszerít, hogy izgassam a csiklómat.  Gyorsít. A gyönyör tövisei kíméletlenül szurkálnak a fokozódó dörzsöslésétől. Hídba rándul a hátam. Hangosan felsikkantok. Szabad tenyeremmel azonnal betapasztom a számat.
Érzem, ahogy az ujjaim gyengéden meg-megdörzsölik a férfiasságát, miközben a kezem körkörösen jár. Már szaggatottan zihálok, és észre sem veszem, hogy forrongó testem ismét vonaglani kezd az ölén.
A számon lévő kezem végül befurakszik kettőnk közé, hogy határozott erővel rásimuljon a kézfejére. Határozottan marasztalom, mintha csak könyörögnék; Ne engedj el!
Felegyenesedem az ölében, és a fejemet nyögve hátravetem. A hangom bejárja a szobát.
Ville keze fölött szenvedek, amikor a baritonja bekúszik a fülembe.
Lassan, szinte kábán fordítom felé az arcomat és nyitom fel a pilláimat. A szemeim éles fénnyel ragyognak az őrületes vágytól. Hasonlót vélek felfedezni az övéiben is. Képtelen vagyok megszólalni, pedig megkérdezném; Meddig akarsz még kínozni?

Beszél.. de engem az ujjainak csúszása sokkal jobban érdekel.

- Most hallgassss.. - nem parancsolom, csak visszanyelve suttogom. Egy pillanatig se veszem le róla a szememet. Képtelen vagyok. Ha engedelmeskedik és továbbra sem áll ellen, csak csinálom amit művelek. Amit elterveztem. Amit.. nem tudom miért.. nem tudom miért jó nekem, de egyszerűen EZT AKAROM!
Még akkor sem adom fel, amikor a teste enged. Az arca közelférkőzik, és pihenő nyugalmat vesz a vállamon. Hagyom. Hagyom hogy hogy azt tegyen amit csak akar. Mégis folytatom.
Még akkor is amikor a teste hirtelen rándul meg. Csak megrázkódok, ahogy a dereka köré kap a szabad kezem. Nem akarom hogy elessen vagy elengedjen, szilárdan tartom. Gyönyörű őt így látni a messziről villódzó tompa fényben! Sokkal gyönyörűbb, mint akkor.. ott nálam, a szobában, valahogy megmagyarázhatatlan életre gerjeszt! Ő az aki ezt teszi velem! Előhívogatja a.. vadállatot.
A teste újra vonaglani kezd, és én egyre inkább kemény vagyok! Már majd fel.. nyársalom, ha nem szorítana élesen le! Ha nem fognám vissza az egészet, ha a lélegzetem.. ha elengedem, és nem küzdöm vissza azt az utolsó cseppet!
Meglepődöm amikor kettőnk közé furakszik! Azt hiszem azt mondja álljak le! Hogy nem bírja tovább, tegyem a magamévá, de egészen más az amire kérlel. Én meg egy cseppnyi megálló után, csak egy töredék másodperc, megértem a helyzetet, és nem kell tovább kérlelnie! Mééég erősebben nyomom meg a kezét, az ujjait még erősebben bele a csúszós Mennyország közepébe, és ahogy újra csúszkálni kezd, ahogy vonaglani, csak hajszál híja hogy én is...
De NEM!!!
Most nekem kell egy pillanatra behunyni a szemeimet, felsorolni minden mást, mindent.. elvonatkoztatni csak arra néhány rövid másodpercre mire megnyitom a szemem. Azt akarom hogy a szemeimbe nézzen! Szigorúan és élesen! És csakis akkor, ha megteszi ezt nekem, kapja meg azt az utolsó, mindent elsöprő folytatást.
Azt akarom hogy a szemeimbe nézzen! Akkor amikor megadom neki az utolsó kegyelemdöfést!
És még azután sem engedem...

Ville nem enged el, és nem hagyja abba a közbenjáró kényeztetést. Szabad karjával erősen tart, míg a másik keze az ágyékomat masszírozztatja a sajátommal.
- Istenem…! – szakad ki egy újabb jóleső nyögés belőlem. Majd szétfeszít a vágy, bele fogok pusztulni, ha azonnal nem tesz magáévá.
Érzem az ölem alatt a szerszámát lüktetni és keményedni. Behunyt pilláim mögött elképzelem, ahogy határozott lendülettel belém hatol vele. A képzet csak olaj a tűzre, tovább korbácsolja az izgalmamat.
- Ville! – hagyja el egy hangos sikkanás a torkomat, de elcsuklik a végén a hangom.
Felé emelem az arcomat, amint meghallom a baritonját és felfogom mit kér tőlem.
Kinyitom a szemeimet, égő, elvarázsolt tekintettel nézek rá. A pillantásunk összeolvad a tompa fényektől vibráló félhomályban.
A végtagjaimban, az arcomban lángoló vérfolyam zubog. A bőröm tetőtől talpig forró hőt sugároz. Teljesen kimelegedtem.
Kéjesen járatom a férfiassága fölött az ágyékomat, előre- hátra mozgatom, kezével a kezemben. Valahol felzaklat, hogy ezt műveli velem, mégis érzem, már olvadok ott. A kéjgyöngyöm egyre lüktet és egyre érzékenyebb. Pokoli jó érzés! Mégis… utálom érte, mert szembesülnöm kell azzal, hogy végignézi, amint ÍGY élvezek el.
A felzaklató élmény koronájaként egyszer csak elönt a fájdalmas, nedves gyönyörűség. Levegőért kapok. A testem megkönnyebbülve szabadul fel. Ez a villámlóan belém hasító orgazmus maga a megváltás. A reakciómon már nem segíthetek; a nyakam megfeszül, és az arcomat a mennyezet felé emelem. Nyögve adom át magam a sodrásának. Feszes ívbe rándulok a betetőződő pillanatban, s a kezem azonnal megáll, mikor már nincs hova tovább hajszolnia.
Szaporán zihálok. Ernyesztő fáradtság jár át. Örömmel legördülnék most Ville mellé az ágyra. Helyette csak a vállára esik a fejem. Kifelé fordulok, a fal felé. Nem akarom, hogy rám nézzen. Röstellem, amit csináltam. Ráadásul azt sem értem, miért nem szeretkezett velem, amikor rendesen áll az árbóc odalent...

Zaklatottan pihegek Ville vállán. Elengedem a kezét, és a sajátjaimat elhúzom az ölemtől. A karja körülfon, ha akarnék sem tudnék kidőlni. Ad néhány másodpercet, hogy észhez térjek, és a testem kezdjen megnyugodni. Ekkor tudatosodik bennem, hogy zihál a fülem mellett, mint aki most futotta le a Maratont. Az izgalma egyértelmű. Ráadásul kitartó keménységgel nyom a combom közt a szerszáma. Még mindig vágyom rá. Nem csak a testére, hanem azon túl; Rá.
A baritonja megtöri a csendet. Tetszik, ahogy követeli, ami jár neki. Lassan felemelem a fejemet. Belenézek a szemeibe és rámosolygom.
Mielőtt bármit tenne, odahajolok hozzá. Rövid, lágy csókkal illetem a száját.
- Amit csak szeretnél. – duruzsolom halkan az ajkaira aztán. Fogalmam sincs mire készül. De amikor megtart a derekamnál fogva, a karjaim a vállára futnak, hogy megkapaszkodjam benne. Ville lekúszik velem az ölében az ágyról, és odacipel a falhoz.
- Sarokba fogsz állítani? – dünnyögöm vigyorogva. Néma, erőtlen nevetés a vége.
Letesz. A két talpam alig éri a padlót, mire határozott, de gyengéd erőszakkal a fal felé fordít és nekiprésel.
A kezeim ismét a markába kerülnek. A fejem mellé szorítja őket, s nyomban nekem dől hátulról. A fenekemhez nyomódik az ágaskodó férfiassága; az érzet vággyal elegy izgalom újabb hullámát indítja el bennem.
- Óh…! – sóhajtom halkan, miközben lehunyom a pilláimat.
A hátamat Ville-nek domborítom. Érezni akarom magamon. Élvezem… Inkább imádom, ahogy a teste és a belőle áradó hő teljesen betakar és elnyel.
Az arcomat kifelé fordítom, halántékkal támasztom a falat. Ville odabújik a vállamhoz, és forró lehelete végigcirógatja a nyakamon, a mellkasomon a bőrt. Jólesőn beleborzongom.
Fogalmam sincs mi jön ezek után, de minden ízemben ellazultan, türelmesen várakozom Rá.

Érzem mennyire akar. Engem akar. A tudat, hogy a szerszáma nekem ágaskodik, vészesen felizgat.
Az ajka, a lehelete a fülemet csiklandozza. Gonoszan játszadozik vele. Megborzongom Ville fogságában. Fenyegető szavai ártatlan, szemérmes mosolyt csalnak az arcomra behunyt pilláim alatt. Valami titkos, mocskos oknál fogva imádom, hogy így viselkedik. Tökéletesen letaglóz a szenvedélye, az állatias mersze. Képtelen vagyok megmukkanni, nem is tudom mit mondhatnék. A testem válaszol helyettem, inkább az ösztöneimre hagyatkozom.
Zaklatott szívverése a hátamon dübörög, miközben elengedi az egyik kezemet. Megkér, hogy ne mozduljak, én pedig engedelmeskedem.
Végigsimít rajtam, aztán letér az ölemre.
Ha megmozdulsz… Sötét baritonja a tincseimbe döng. Ha akarnék sem tudnék megmoccanni.
Az ujjai befurakszanak a combjaim nedves rejtekébe. Azonnal felnyögök.
- Úúúh! – a csiklóm ég és duzzad, még az előző kínzást sem heverte ki. Fájdalmasan sajog az érintéstől, de az ágyékom Érte epekedik.
Ha Ville nem szorítana le, lehet most összecsuklanék.
A fülembe liheg valamit az időről, a tincsem meglebben a leheletétől, de már nem a hangjára figyelek, sokkal inkább a testemben tomboló örömre. Egyre tetőződik.
Ville csípője hirtelen lendül, türelmetlenül, keményen hatol belém. Újra és újra a mélyembe löki a férfiasságát.
Kíméletlenül hág. Úgy hág, mint egy király, aki most tért haza a hosszú háborúból. Ellentmondást nem tűrve döf, teljesen nekiprésel a falnak. Moccanni sem tudok az ereje alatt.
- Óóóh!... Ville!... Kérlekkérlekkérlekkérlek!... – szűkölöm szaporán, halk torokhangon az istentelen gerjedelemtől. Az arcomat a fal felé fordítom, és hangosan rányögök. Szélesebb terpeszbe igazodom, hogy minél inkább magamban érezhessem a tombolását, miközben a kezével még mindig a csiklómat dörzsöli. Menten belepusztulok!!!
- Ah! Ville! Úristen! Neh…! Nehagydabba…! – képtelen vagyok visszafogni a hangomat, kiengedem. Nem érdekel, ha átszűrődik a szomszédba.
A körmeim a vakolatba marnak, sikoltok. A sírás kerülget, annyira fantasztikus ez így. Fogammal durván beharapom az alsó ajkamat, miközben Ville gyorsan járó ölének feszítem a popsimat. Amennyire csak tudom, neki tolom magam, hogy tövig hatolhasson felizzított, sikamlós járatomban.
Csalfa testem szinte magától reagál, szégyentelenül kitárulkozik és követeli a folytatást.
Így akarok elélvezni.

A nyakam megfeszül, ahogy az arcomat a mennyezet felé emelem. Az állam ritmusos koccanásokkal súrolja a falat Ville minden lökésére.
Kifelé fordítva felemelem a bal combomat, mintha csak rámásznék a falra. Ville egyenesen felken rá. Kitárulkozom neki, ahogy csak tudok. Méginkább magamhoz akarom engedni odalent a lüktető húsomba.
A hátamon forró izzadság csurog, a hasamat a hideg fal hűti. Jól esik ez a kettős érzet.
Erre Ville marka befurakszik előre és gyúrni kezdi a melleimet. Így fogok megpusztulni; csurom nedvesen a falra préselve. Nincs ennél szebb halál!
Merő csatak vagyok a combjaim között is a kéjnedvemtől. Már szörnyen fáj, éget, ahogy Ville erősen, fáradhatatlanul dörzsöli a csiklómat, a keze síkosan köröz rajta, és közben vadul dönget hátulról. Összeszorított fogakkal, sziszegve, hörögve nyögök, a lábujjaim a padlóba próbálnak marni.
Tehetetlenül vergődnék, de a testem le van fogva. Két tenyérrel a falon támaszkodva próbálnék Ville-hez nyomódni. Elveszik minden próbálkozásom. Kínomban ököllel rávágok a falra, aztán tíz körmömmel belevájok a vakolatba. Alattuk marad a festék.
- Mostmostmost!!!... Oooh, rakas Jumala! – Édes Istenem! kiáltom önfeledten anyanyelvemen. Teljesen kiengedem a hangomat az eszelősen belém hasító orgazmus pillanatában, akkorát élvezek. A gyönyörteljes áramcsapás kisugárzik az összes porcikámba. Az izmaim szorosan Ville fürgén járkáló szerszámára záródnak, ahogy sikoltva megfeszítem magam a csúcson. Érezheti bennem a perzselő lávafolyam áradását, ami aztán elnyeli a férfiasságát.
Az izmaim végül elernyednek, a combjaim remegnek. Azt hiszem menten összeesek, ha Ville elereszt. Biztosan erőtlenül omlok le a fal tövébe pihegni.

Újabb kéjes nyögés hagyja el a torkomat, ahogy Ville forró boldogsága csordultig tölt az élvezete csúcsán.
Szaporán zihálok a falra nyomva a homlokomat, a testem minden ízében remeg és bizsereg. Ville feje az enyém mellett koppan. Szaporán kapkod levegőért, a lélegzetét magamon érzem.
Egyet kell értsek vele. Ez fantasztikus volt. Sőt, túlmutat az általam eddig ismert összes gyönyörön.
Szinte összeolvadva próbáljuk kiheverni az orgazmus görcsét. Tartok tőle, hogy ha leválok a falról, a helyemen egy Octi alakú izzadságfolt fog díszelegni.
Jól esik, hogy Ville hátulról támaszt. Semmi erőm megmozdulni. Csak megkínzott nyöszörgésre vagyok képes, miközben valamiféle vigyorkezdemény próbálkozik az arcomra húzódni.
Ville összeszedi magát, átkarolja a hasamat és elhúz. Lezuhanunk az ágyra, ami még dob rajtunk egyet. Ville hangosan nevet, mire a hátára fordul, én meg nagy nehezen hasra gördülök mellette. Kinyúladok, mint egy béka, és a fél arcomat a párnába temetem, miután felé fordultam. A szája fülig ér, miközben a plafont nézni.
Jah, „rendszert kéne”.
- Ezt... POKOLIAN… imádtam... Ebbe akarok belehalni… – dünnyögöm megnyúzott hangon, de hallani rajta, hogy vigyorgok. - Ha így folytatjuk… forradalmasítjuk a Kámaszútrát.
Ville-re kúszom - mázli, hogy nincs messze -, és az államat a mellkasára teszem. Innen pislogok fel rá. Kábé ennyire futja az erőmből. Még egy numera most nem menne, deee…
- Végigszexelhetjük a napot, ha… szeretnéd és ráérsz. – bazsalygom csíntalanul a szemébe. - De előbb iktassunk be egy pihit. – teszem hozzá röhögcsélve, aztán elfordítom az arcomat és ráfektetem Ville-re. A fülem alatt dübörög a szíve.
Hosszú másodpercekig csak hallgatok, aztán egyszer csak megtöröm a csendet.
- Szeretek veled lenni. - döngöm halkan magam elé.

Ville rám néz, és azt mondja, ne most.
- Viccelsz? Rottyon vagyok. – dünnyögöm visszavigyorogva a szemébe. - Meghalni sincs erőm.
A karja erre lassan értem nyúl, én pedig szinte ugyanabban a pillanatban odahúzódom hozzá és ráheveredem a mellkasára.
Egyik kezével simogatni kezdi a hátamat, míg az ujjaival egy tincset birizgál az arcom mellett. Szörnyen kellemes így. Megnyugtató és… minden tökéletes.
Hogy életem legjobb döntése lenne?
- Igen… Én is így gondolom. – búgom élénk mosollyal. Az állam a mellkasán pihen, miközben csendben hallgatom a következő napra vonatkozó ütemtervet. Biznisz és pofavizit. Hosszan felsóhajtok. De amit még hozzáfűz, már lelkesít.
- Húúú… jól hangzik. – döngöm somolyogva. - Itt foglak várni, míg visszaérsz. – felelem halkan. - Elleszek addig.
Ismét rámosolygom, aztán rádöntöm a mellkasára a fejemet. Hallgatom a szíve lüktetését, védjegyévé vált baritonját, ahogy szinte belülről, a bordái közül dörmög elő.
A tenyerem az orrom előtt fekszik Ville mellén, s az ujjaim apró, lágy körkörös rezdülésekkel cirógatják a bőrét.
Érzem, ahogy a hajamat kezdi simogatni. Egek… Isteni! Dorombolni tudnék tőle, teljesen elandalít. Egész testemben ellazulok, és különösen tisztának tűnik az elmém.
Ha még emlékezne arra, amit végszóként mondott néhány órája a telefonba, most azt válaszolnám; Én is Téged. Kár tagadni. Ville által olyasmit találtam meg, amit sosem akartam.
A suttogása, a szavai újabb mosolyt csalnak a vonásaim közé, mire valami bevillan. Egy ötlet, amin nem gondolkodom, csak ártatlan hangot adok neki.
- Nem lenne kedved… hozzám költözni? – nem fordulok felé még, csak heverészem a mellkasán, de aztán mégis mozdulok a tenyere alatt, hogy a tekintetem összefonódhasson az övével. Komolyan kérdezem.