A budin ücsörögve, magamban dühöngőzöm és latolgatom a lehetséges kifutásokat. Amilyen irányba a dolgok haladnak, vagyis a bájcsevej Gordival… Grid minden szívfájdalom nélkül kiárusítana, mint egy strici, afelől nem félek.
Én is a lehető legjobb helyen bújok el egy pasi elől. A pasi WC-ben… Itt még Mr. Hinds is felbukkanhat bármikor.
Épp a távozást latolgatom, amikor Ville ismerős hangja szűrődik be odakintről. A falak jócskán tompítják, amint a nevemen szólítgat fennhangon, de tisztán eljut hozzám.
Felkelek az ülőkéről, kilököm a kabin ajtaját, és a kijárat felé robogok. A márvány járólapokon hangosan kopog a tűsarkú szandálom.
- Bocsi! – magyarázok zavartan rávigyorogva egy pasira, aki közben betévedt. Elhúzok mellette. Meglepetten néz rám, én meg nem torpanok meg magyarázkodni.
Kinyitom az ajtót, és a résen kidugom a fejem. Először abba az irányba lesek, amerre a női részleg van. Ville itt ácsorog, felsimulva a szomszédos ajtóra alig két méterre tőlem.
- Te meg mit csinálsz? – tudakolom szerény nevetéssel. - Zárva van. – mondom ki a nyilvánvalót, s ezzel az ellenkező irányba, a vendégekkel teli konferenciaterem felé fordítom a pillantásomat, hogy lecsekkoljam, Gordi nem fedezett-e fel.
Nem. Még nem.
Visszafordulok Ville felé.
- De gyorsan otthagytad a kiscsajt. – heherészek, miközben aránylag megkönnyebbülve lépek ki a folyosóra, ahol szépen összesereglettek a csajok Ville háta mögött. Vigyorognak, pusmognak, nevetgélve méregetnek minket. Tojom le!
- Pfúúú, ne tudd meg… Azt hiszem, nem igazán sikerült meggyőznöm Mr. Hinds-t. Vagy legalábbis neki egészen más elképzelése van a "meggyőzésről". – sóhajtok. De inkább váltsunk gyorsan témát. - …. Mi lenne, ha elcsórnánk pár üveg bort, lelépnénk valahova és seggrészegre innánk magunkat? – pislogok fel Ville  zöld szemeibe kérdőn. Halál komolyan beszélek. A következmények sem érdekelnek. Mentsük, ami még menthető. Az irhámat legalábbis.

Ville végigmér. Kissé sandán pislogok rá, hogy na? Mi olyan gyanús rajtam? A körülöttünk csacsogó nőhad, és a hátunkban, illetve a seggünkben villogó vakuk nem zavarnak.
Majd ő meggyőzi…
- Hehehe… Afelől nincs kétségem. – felelem vigyorogva, majd az egész arckifejezésem ellágyul. Hálás pillantással nézek Ville nyílt, zöld szemeibe, amiért megvédene.
Egy pillanatra elgondolkodom, de szinte azonnal belém nyilall valami éles.
- Lelépést mondtam volna? Meggondoltam… Gyere! – hirtelen elkapom Ville kezét, és magam után vonom vissza a konferenciaterembe. Már ha nem áll ellen nekem. Rövid lábaim szinte szaladnak, de rövideket lépek. Akadályoz a ruha, a tűsarok és a tömeg, amin át kell verekednem magam.
- Sokkal jobb ötletem van. Előtte rázzuk fel a népet. Győzzük meg őket együtt. Aztán köddé válhatunk. – magyarázom gonosz lelkesedéssel, mire ismét beérünk a terembe.
Egyenesen a zenészek felé veszem az irányt. Úgy húzzák a nyenyeréjüket, hogy közel megalszik a tej a szájukban.
- Bízz bennem. – kérem most én erre Ville-t a vállam fölött fordulva hátra a szemeibe, majd vissza előre. Elérjük az emelvényt, és szabad kezemmel megfogom a ruhám szövetét, hogy kissé feljebb húzzam a combomon. Fellépdelek a színpadra, mire a zenészek meglepetten néznek rám. Remélhetőleg Ville nem visszakozik és velem tart. Ha igen, mosolyogva rákacsintok.
Ezeknek bizonyíték kell a nyereségességről? Hát akkor kapnak egy kis ízelítőt az igazi metálvirtusból. Vagy ne legyek a pokol rabszolgája.
Odariszálok a zenészek frontemberéhez, aki esetükben a zongorista. Abbahagyja a játékot, s az egész zenebona váratlanul akad meg. A beállt csendre a tömeg meglepetten bámul ránk, csak a pusmogásuk hallatszik. Senki nem érti mi történik. Grid feje a terem közepén dagadozik, épp Gordival egyezkedik, kezükben egy-egy pohár pezsgővel.
Odahajolok a zongoránál ücsörgő fickó füléhez és belesuttogok, mire hevesen bólogat, jelezve, hogy vette az adást. Rajta kívül mások se, de majd mindjárt fény derül a titokra…
Ville-hez fordulok egy újabb széles mosollyal az arcomon.
- Ezt biztosan ismered… Elvégre zenei géniusz vagy. – döngöm sejtelmesen, hízelgőn, miközben belépek az egyik mikrofonállvány mögé.
A zongorista ujjai leütik az első hangokat, és a gitáros már csatlakozik is hozzá a hegedűvel karöltve, majd a többiek is szinkronban. Jól összeszokott banda.
A termet megtölti a Summer Wine kellemesen lágy, de élettel teli dallama, én pedig kifinomult érzékiséggel énekelni kezdek a mikrofonba. Közben is Ville-t nézem. A mosolyom levakarhatatlan.
- Strawberries cherries and an angel's kiss in spring…
My summer wine is really made from all these things...
Remélem Ville partner lesz a mókában, és nem hagy magamra. Mutassuk meg ennek a sok botfülűnek, hogy mitől döglik az amcsi!
Ha Grid és a díszes-pénzes kompániája ettől nem fog padlót, akkor semmitől. Bizonyíték? Nem ígéret…

A tekintetem már a színpadról fonódik össze Ville-ével. Még lent ácsorog a pár foknyi lépcső alatt. Élénk mosolygás közepette csalogatom fel a dal első refrénjével, mire megindul és feljön hozzám a másik mikrofonhoz. A zenészek pedig csak húzzák a nótát.
Végül Ville hangja becsatlakozik az enyém mellé.
Éneklés közben vetek egy röpke pillantást Grid-re. Az arcán „Ezek meg mi a jóóóbüdösfrászt csinálnak???” kifejezés ül, azért elegyedik belé az elkussolt elégedettség. Elvégre megragadjuk mindenki figyelmét, a vendégsereg egy emberként figyel a színpadon zajló eseményekre.
Többször kéne duettet énekelnünk. Hehe. Tök király.
Eper, cseresznye, angyali csók...   Sosem hittem, hogy valaha a számra veszem ezeket a mézes-mázas szerelmes szavakat, ráadásul mindet egyszerre egy mondatban. Ez van. Ville kihozza belőlem az állatot.
Csiklandós bizsergés zongorázik a gerincemen, lúdbőrös a karom attól a mélyen búgó baritonjától. A szemeim szakadatlanul tapadnak az övébe, ahogy a tömegnek részint oldalvást állok, s miközben a testem finoman mozog, ide-oda ring a zene ritmusára. Kedvem lenne táncolni. Csak most érzem… Igazán jó esése van a kölcsönruhámnak.
Az utolsó refrént már együtt énekeljük el.
- Strawberries cherries and an angel's kiss in spring…
My summer wine is really made from all these things…
Take off your silver spurs and help me pass the time…
And I will give to you summer wine…
Mmm-mm summer wine… – néma nevetéssel hal el a hangom, az arcom ragyog. Hangos, vad tapsvihar a jutalmunk. Hosszan kitart. Az emberek imádták a performancét. Hát még én! Amikor éneklem, szívvel-lélekkel teszem. Most meg még plusz érzelmi töltetet is kapott, és ez az energia áthatja az egész termet.
Látom, ahogy Grdi sunyi, számító vigyorral fordul oda Mr. Hinds-hez, valamit nagyon magyaráz. Oké. Tehát nem fogja letépni a fejemet, hogy virágcserépnek használja otthon.
Több másodpercet nem is pazarolok rájuk, inkább Ville az, akivel foglalkozni akarok.
- Ide azzal a Summer wine-nal… – döngöm halkan, úgy, hogy csak ő hallja. - Most már felszívódhatunk... - de piát vigyünk magunkkal. A többi innentől nem érdekel.
Nem hiszem, hogy Ville fenn akar maradni a porondon, én minden esetre lassan leszivárgom az után, hogy megköszöntem a zenészeknek az együttműködésüket.

A dal végével Ville elkapja a derekamat, és magához ránt. A tekintetünk teljesen közelről is szorosan összefonódik, de eszmélni sincs időm. Nyomban perzselő csókban forr össze az ajkunk. A hév elárasztja a testemet, a forró láz az agyamat, és a vér az arcomat.
Hallom, ahogy a vendégek huhogva, fütyülve hangoskodnak, tapsolnak, mintha népünnepély lenne.
Halkan a férfiúi szájra kuncogok, aztán Ville elhatározza a távozást, én pedig nem tiltakozom. Ugyanaz a cél vezérel minket.
Lehúz a színpadról. Egészen sietős neki. Mondjuk nekem is. Lelkesen, totál feldobva kopogok a nyomában, szapora léptekkel a fekete tűsarkakon. Jaj, anyám!
A válogatott ételillatokkal betöltött konyhában halk kuncogást hallatok Ville háta mögött, amint szabadkozik a szakácsoknak. Még egy üveg borral is megrövidíti őket a bugyogó kondér mellől. Szerintem azzal ízesítették, vagy legalábbis készültek feldobni a kaját, de mindegy. Tovább menekülünk, vissza sem nézünk.
A hátsókijárat nehéz fémajtaja zárva van. Pofátlanul megállít minket. Felismerem a kérdést Ville szemeiben.
- Akkooor…. irány az ismeretlen. Az… eddig is bejött. – vonom meg a vállam egy huncut, cinkos mosoly kíséretében, és ellépek mellette, hogy lefelé tipegjek. Olyan gyorsan és elegánsan, amennyire a ruha lehetővé teszi. A kezem még mindig Ville kezében pihen, csak annyi, hogy most én török előre.
Leérve a lépcsősoron újabb ajtó tűnik fel előttünk. Lenyomom a kilincset és nekifeszülök. Mázlink van; nyitva. Egyenesen a garázsban kötünk ki. Drága, csillivilli verdák sorakoznak mindenfelé. Remek fedezéket kínálnak az olyan híres szökevényeknek, mint mi. Ha Ville nem áll meg, vagy dönt másként, a kocsisorok közt szaladunk előre, amerre a biztos kiutat sejtjük. Nem nehéz betájolni; friss, hűvös, éjszakai levegő áramlik be a tartópillérek közé. Ha kiérünk az épületből, fák közé jutunk, és nem messze egy park sejtelmesen kivilágított, félhomályba vesző sétánya hívogat minket.
Megtorpanok és Ville-re emelem a pillantásomat.
- Na? Mit mondasz? Merre tovább? – kérdem. - Egy parklátogatás hogy tetszik?
Talán nincs sok időnk dönteni, mielőtt valaki tényleg fülön csíp minket.

A garázsból kijutva, a sorompón túl Ville megállít. Ráemelem a pillantásomat, aztán megvonom a vállam. Hogy a park jó ötlet e?
- Semmiben sem vagyok biztos… Ha van más elképzelésed, ki vele. Sajna nem ismerem a környéket. - sanszos, hogy Ville jobban. Talán már nem először fordult meg erre.
A park is elég csendesnek és elhagyatottnak tűnik, de nekem végülis teljesen mindegy hová megyünk. A lényeg, hogy el innen, és Ville-vel lehessek.
Ville felém nyújtja a vörösbort. Megfogom, míg megszabadul a zakójától. Azt Grid majd tuti keresni fogja rajta, de nem teszem szóvá.
Ville visszaveszi tőlem az üveget.
- Akkor most merre tovább? – tudakolom teljes tanácstalansággal. - Elvégre te vagy a nagy szökőművész… – döngöm halk gúnnyal a hangomban. Úgyis tudja, hogy vakon követem, bárhová tartson.