Lehunyja a szemeit, s szélesen vigyorodik el, ahogy összeér az orruk, de a világért sem húzódna hátrébb.
– Miss Delilahról még el is hiszem, de Molly? Hatékony segítség? – felesel vissza, ahogy még pár centivel előrébb hajol. – Maximum ha egy petárdát dug a seggébe és úgy hajítja az alienek közé. – cirógatja meg az ölében szunyókáló kis ufó hátát. Borzasztó lenne elismerni, hogy mióta Rappodnál lakik megkedvelte a mopszokat vagy bármilyen kutyának nevezett cuccot, ami nem ér fel minimum a térdéig, de Mo végülis egészen jó arc. Nem kutya, pláne nem házőrző, de legalább vicces kis vakarcs.
– Rendben. Ha nem üt le akkooooooor..... lehetek a rendkívül hasznos és nélkülözhetetlen társa, aki segít legyőzni az alieneket! De akkor kelleni fog egy maszk és egy köpeny nekem is! Így hogy tetszik? – dörgölőzik cicásan Rappold arcához, hacsak nem húzódott idő közben távolabb tőle a férfi.
– A ’J’... szakmai titok. A jelentés csak a második vagy a harmadik epizódban derülhet ki. Annál előbb semmiképpen! – kuncog lelkesen, s talán.. talán kezd ő is felébredni egy csöppet. No nem mintha ez annyira érezhető lenne rajta, de azért határozottan előnyös a dolog. Pláne ha Stallings még sokáig cicázik velük.
– Juteszembe! Ki kell találnunk egy szuperhős nevet is! Mondjuk valami Marveleset.... a DC nem áll olyan közel magához. Hmmmm..... – harapja be alsó ajkát, az a széles, önfeledt vigyor pedig még mindig ott feszít az arcán.

Nem húzódik hátra, pedig határozottan okos ötlet volna. Ugyan attól nem tart, hogy olyan lelkesen vizslatnák a zsaruk ezt a szobát is, mint a kihallgatókat. Ettől függetlenül nem volna tanácsos túlfeszíteni a kettejük közti állandó játékot egymás idegein. Legalábbis itt az őrsön nem.
Kissé megemeli az állát, talán összeérnek az ajkaik, talán nem, de ez minden bizonnyal nem érdekes, ha már a szöszke újra dörgölőzős cicának képzeli magát. Rappold tulajdonképpen azon sem lepődne meg, ha egyszer csak meghallaná a csajt dorombolni.
Mindezen zavaró tényezők mellett egyetlen kihívás – egyben esély a józan eszének megtartására – az, ha a lány sületlenségei koncentrál.
– Hmm…! – s most vonul vissza, pontosabban engedi el a karfát és dől hátra a székén. Így már a szöszi arcára is jobb rálátása nyílik… valamivel… – Kiselőadást tart a Marvel univerzumról és nem tudja, hogy Molly milyen hasznos az űrszörnyek ellen? Neki valóban vannak szuperképességei. Csodálom, hogy ezt nem vette észre eddig – megjátszott gyanakvó tekintet. Nem mintha ő akkora rajongója volna az amerikai képregény irodalomnak. Az alaphősök megvannak, de tulajdonképpen ők sem nyűgözték le soha. Viszont a szöszi macskanő jelmezben… Hmmm…
De ezen majd otthon elgondolkodik…
– DC? Egyre nehezebben követem. Szerintem magácska csak random betűket sorol… vagy tud valamit, amit én nem, akkor viszont legyen inkább maga a szuperhős, én meg leszek az újságíró, aki segít önnek… mint Lois Lane Superman-nek… de most közlöm, hogy engem nem repít körbe a város felett – azzal, ha a szöszke nem tiltakozik, átveszi Mollyt, aki erre felébred, ásít egyet, egy kicsit farokcsóval, majd, ahogy landol Rappold ölében újra szétfolyik, mint egy babbal kitömött plüssállat.

Rappold ajka alig súrolja az övét, s valahol annyira késztetése lenne még egy kicsit, épp csak egy hajszálnyit előrébb mozdulni… de nem itt. Nem most. Némán élvezi hát a pillanatot, s még akkor sem mozdul hátra, ahogy érzi, hogy a férfi eltávolodik tőle. Ajkain széles, pimasz mosoly húzódik, s pár pillanatot még vár, mielőtt újra kinyitná a szemeit is.
A jókedvű vigyor továbbra is ott feszít ajkain ahogy hátra dől ő is a székében s magához veszi a csészéjét.
– Azért ez még bőven nem volt kiselőadás. – felesel vissza, mert csak, majd újra lepillant az emlegetett kis szőrgolyóra. – Mo szuperképességei….. na igen. Akad egy pár az biztos. De erről még ő sem tud. Először méééééég….. fontos, hogy valaki megsérüljön a harcban, hogy véletlenül használja a szupererejét, aztán találjon egy shaolin mestert, aki fenn él a hegyekben és aki hajlandó kemény és fáradságos munkával megtanítani őt hogyan is használhatná a képességeit. Vagyiiiis, hogy hogyan tudja azokat kordában tartani. – löki tovább rendkívül meggyőző hangsúllyal a teljesen és tökéletesen légből kapott sablont ahogy ujjai az emlegetett szuperhős bundáját cirógatják.
Széles vigyorral ajkain csóválja meg a fejét az ötletre, hogy inkább ő legyen a szuperhős, de persze ha Rappoldnak így tetszik jobban…. nem lesz ő semmi jónak elrontója. Tekintete követi Mollyt ahogy a férfi elveszi tőle a kis jószágot, majd önkéntelenül is mocorogni kezd, hogy újra megtalálja az épp kényelmes pozíciót a székében. Persze…. esélyesen ezeket a székeket nem épp erre találták ki, de annyi baj legyen.
– Ugye tudja, hogy Clark Kernt is újságíró volt? Nem csak Lois. Maguk újságírók nagyon gyanús figurák….. – méregeti összehúzott szemmel Rappoldot. – Juteszembe.. Nem hord véletlenül szemüveget a munkahelyén? – vigyorodik el, s tekintetében is játékosság tükröződik.
– Persze…. ha ragaszkodik hozzá lehetek én a szuperhős, Maga pedig maradhat a szuperfontos és nélkülözhetetlen segítőm, de a szexin feszülő ruci és a köpeny marad! Abból nem alkudhat. Illetve ha én vagyok a szuperhős….. akkor igazán nem szólhat bele, hogy mikor és melyik város fölött röpítem körbe Magát. – a kihívás ott cseng a hangjában, ahogy pimasz mosollyal néz farkasszemet kedvenc újságírójával. Na igen.. egészen kezd tetszeni neki ez a story.

– Hát azért…! – felel cinikus, de annál szélesebb mosollyal… neki bizonyhogy kiselőadás volt. Aztán azonnal elhallgat, hiszen jön a tényleges kiselőadás shaolin mesterekről, véletlenül felfedezett szupererőkről, gyanús újságírókról, s a kérdésre, miszerint visel-e Rappold szemüveget, az újságíró gyanakvóan hunyorít Lilyre, s lassan elkezdi cirógatni Molly fejét, aki aprót felvakkant, majd lógó nyelvvel nekilát helyezkedni, feldobva a levegőbe a kis praclijait, s kitolva a hasát, amennyire tudja. Az újságíró nem sokat törődik a blökivel, bár váratlanul éri, hogy a kis vakarcs összenyálazta a kezét, amit Molly bundájában azonnal le is töröl az eb hasa tájékán.
– Ne vicceljen már! Egészen biztos, hogy semmi feszülős holmit nem fog rám erőltetni, ez nevetséges! – mondja már-már nevetve úgy, mintha tényleges öltözékről beszélnének – mert az elvek, ugye… nos, azok fontosak. – Másfelől igenis beleszólok. Mert Vegas fölött még csak-csak… de New York fölött például már nem szívesen mutatkoznék magával… meglátna minket együtt Tzeitel néném az ablakból és utána hetekig azzal zaklatna, hogy maga egészen biztosan nem egy rendes, zsidó lány, mert azok nem repülnek ilyen alulöltözötten – majd elgondolkodó képpel még hozzáteszi. – ugyanezért az unokatestvérem is kérdőre vonna, szóval Vegas is kilőve…

Levakarhatatlan vigyor terül el az arcán és igen, kifejezetten élvezi, hogy Rappoldot ilyen lazán be tudja rántani a hülyeségeibe. Mosoly vagy gyanakvó tekintet…. édesmindegy, amíg jól szórakoznak. És láthatóan a férfi sem igyekszik kézzel lábban elhallgattatni a szöszit.
– De…. – vágna közbe kifejtve, hogy a feszülős ruci igenis fontos, mikor Rappold tovább folytatja az ellenkezést, Lily pedig nagyjából itt adja fel a harcot. Az érveket hallva csöpp meglepetéssel kerekednek a szemei, majd kibuggyan belőle a kacagás. Már maga az előadás is fergeteges, de ahogy elképzeli magunkat New York felett repkedve, majd azokat a felháborodott telefonhívásokat….. Fergeteges! Egyszerűen csak…. képtelen abbahagyni a nevetést, s még a könnye is kicsordul nagy jókedvében.
– Mégis milyen ruhába képzelt el engem, mondja csak? És….. komolyan az volna a nénikéje legnagyobb problémája az egész szituációval, hogy nem vagyok rendes zsidó lány? – kérdi még mindig nevetve, ahogy könnyektől csillogó tekintettel néz a férfira. – Érdekes családja lehet. – próbál csöppet lenyugodni, de mintha képtelen lenne nem vigyorogni. – De akkor Vegason és New Yorkon kívül mehetnénk bármerre, igaz? – könyököl a széke karfájára újra közelebb hajolva Uriahhoz, majd rövid gondolkodás után folytatja. – Sőt…. ha Vegasban is szokott velem mutatkozni akkor….. Tzeitel nénikéjének vajon csak a levegőben lenne velem problémája, vagy akkor is, ha az utcán futnánk össze vele? – mosolyog bájosan és nem is tudja miért fontos ez…. Igazából nem is az, csak Rappold hozakodott elő a családjával. Azt mondjuk eddig is tudta a szöszke, hogy a férfi zsidó, de hogy a családjában mekkora jelentőséget tulajdonítanak a vallásnak az még új számára.

Nehéz megmondani, hogy Rappold számított-e egyáltalán efféle fogadtatásra. A szöszi nem egyszer kifejezte felé, hogy sótlannak tartja… vagy legalábbis utalt rá… pontosabban ő így fogta fel. Emiatt elégedetten gondol saját ékesszólására, amíg észbe nem kap, hogy ők most egy rendőrőrsön vannak, ami elvileg egy komoly hely. Bár valószínű, hogy a szöszke nevetése nem rengeti meg a kaszárnyát, de nem volna jó, ha pl. Stallings visszatért és a vadul kacarászó szöszke láttán vizeletvizsgálatot rendel el, azt gyanítva, hogy ezek itt az ő távollétében beszedtek valami illegálist.
Néhány erőteljesebb pisszegés után a lányzó csak felhagy a nevetgéléssel, s az újságíró már sejti, hogy ez neki nem biztos, hogy jó lesz. (Talán a két cselekvés közt kapcsolat sincs.) Ahogy Lily közelebb húzódik hozzá, a férfi kissé megemeli az állát, s félig lehunyt pillák alól les le a szöszire, s mindeközben próbál komoly képet vágni. Kérdés kérdést követ, ami baj, mert nem marad idő átgondolni a válaszokat.
– Végülis… – s vesz egy mély levegőt, s azt kifújva, kissé zavart arckifejezéssel böki ki: – Igen – majd sokkal átgondoltabban folytatja. – A mi környékünkön a maga legszolidabb ruhája is lenge öltözéknek számít ahhoz képest, ahogy egy rendes lány öltözik. Csak hogy érezze az arányokat, és mielőtt felhúzná a kis orrát, hogy én leribancozom magát, nem, nem azt teszem, szimplán arról van szó, hogy abban a közös… – de nem fejezi be, csak elmosolyodik. Felesleges ezt jobban kifejteni. – Arrafelé nagyon konzervatívak az emberek. Emiatt egyedül se sokat röpködök arra…– s amennyiben Lily keze még a karfán pihenne, Rappold óvatosan rásimít a lány kézfejére – …és ők sem erre. Szóval a kérdésére, ha rajtam múlik, sosem kapunk választ.

Rappold igyekszik ugyan csitítgatni és igen.. Lily is érzi, hogy nem kellene ilyen lelkesen kacarásznia de ha egyszer nem olyan könnyű azt abbahagyni! Próbálja moderálni magát, fél kezét a szája elé rakva tompítani a hangját, de elsőre csak nem sikerül. Ajkát beharapva bólint párat, hogy érti ő és kivételesen még le sem sz*rja a figyelmeztetést, épp csak…. hát nem sikerülhet mindig minden úgy, ahogy azt a szöszke akarja.
Apróbb kuncogások még mindig előtörnek ugyan belőle miután sikerült elcsendesednie, s kíváncsi tekintettel fürkészi Rappoldot. A válasz eleje…. elsőre el sem tudja dönteni, hogy épp melyik kérdésére lett volna válasz, de talán annyira nem is fontos.
Hallgatja a bővebb lére eresztett magyarázatot is, és ugyan nem teljesen biztos benne, hogy minden részt a megfelelő kérdés mellé tudott passzintani, de annyi baj legyen. A vidám mosoly megmarad az ajkain, s épp csak egy kicsit emeli meg fél szemöldökét a minősítésre.
– Ugyan. Ha le akarna ribancozni azt sokkal kevésbé burkoltan tenné. – jegyzi meg vigyorogva, s ennyivel a maga részéről túl is lendült a kérdésen. Röviden pillant le ahogy megérzi Rappold kezét a sajátján, s ha már ilyen közvetlen épp a pasi, hát újra rákulcsolja ujjait a férfiére. Ha nem tiltakozik túl hevesen persze.
– Mázli, hogy nem lakik már a családjával. – jegyzi meg ahogy újra visszaemeli tekintetét Rappoldét keresve. Szolid mosoly, s még az iróniát is kispórolja a hangjából. Elvégre.. ahány ház annyi szokás és perpill igazán nem akar ő minősíteni senkit, épp csak… az eddigiek alapján lazán repült volna a férfi lakásából egy este után, vagy épp ácsoroghatott volna a lépcsőházban még egy darabig azon a bizonyos hajnalon. Nem rendes lány? Végülis….. viszonyítás kérdése.
– Noss, hogyha magának sem sikerült beilleszkednie…. – kezdi, de nem fejezi be a gondolatot. Csupán egy széles vigyor és egy rövid vállrándítás, majd – Mellesleg…. sose becsülje le egy nő ruhatárát. Lefogadom, hogy pár darabbal még magát is meg tudnám lepni. – fejezi be pimaszul és hogy épp a tökéletesen visszafogott kosztümre, vagy egy ritkán hordott, extravagáns fehérneműre céloz-e a kishölgy? A hangsúlyból ítélve… akár még a kettő kombinációja sem kizárt.

Egy katonás biccentés. Ennyi most elég. Ha többet nem képes/akar hozzáfűzni, legalább legyen őszinte.
Basszus! Mekkora cím lehetne ez egy glosszához – csak el ne felejtse!
Ahogy lány keze válaszul az övére kulcsolódik, az újságíró gyengéden rászorít a szöszi kezére, s már mondaná, hogy ő bizony nem hisz a szerencsében, mert az ellenkezne a vallásával, amit ugyancsak nem tart be… nem minden pontjában… de a szöszi folytatja, ezzel megkímélve a férfit attól, hogy még többet kelljen magyarázkodnia.
– Azért az nem egészen úgy van – húzódik közelebb a szőkéhez, halkítja le némileg a beszédét. Talán a válluk/felkarjuk is összesimul közben – Ez nálam választás kérdése volt. Nem vagyok számkivetett, ha erre gondol… – majd egy lélegzetvételnyi szünet után ő is témát, s hangnemet vált. – Egyébként nem becsülném le a maga ruhatárát… Nem tudhatom, hogy éppen nincs-e egy hamburgerjelmez a szekrénye mélyén, amit például egy étellobbi-ellenes posztmodern balettelőadáson visel, mint szólótáncos… – kacsint a szöszire, bár sejti, hogy nem efféle ruhadarabra gondolt amaz, de, ha már fáradt, akkor a fárasztó humorizálás joga őt is megilleti. A feszülős-köpenyes-buziszerkó után, amit a kiscsaj ráadna, igazán kijár neki egy efféle maskara. De a hatást megvárni nincs ideje/módja, mert a következőben már fordítja a fejét az éppen kinyíló ajtó felé. Némi fáziskéséssel visszaveszi a kezét a lánytól, de csak azért, hogy Mollyt újfent le tudja passzolni a szöszinek.
Átveszi a lapokat, s azonnal elkezdi pásztázni az első oldalon szereplők képeit, majd újra felpillant Stallingsra és egy biccentéssel jelzi, hogy felfogta a hallottakat.
A képeken zömmel egyforma korú és külsejű férfiak szerepelnek (Rappold legalábbis annak látja őket első nekifutásra), bár némelyik durván máshogy néz ki, mint Csótány, míg akad jópár, aki a külseje alapján szinte a testvére/unokatestvére lehetne a kis fickónak. Vagy tíz percet is elbogarászik a képekkel, s addig se Stallingsra, se Lilyre nem néz fel, majd a nyomozó által hozott tollal a harmadik oldalon aláírja a nevét. Pont Csótány képe alatt.
Ezt a jellegzetes, sunyin bárgyú pofát művészet volna nem beazonosítani.
Ekkor egy mélyebbet sóhajt, mintha egy fontos vizsgafeladat leadása előtt állna, aminek sikerében közel sem biztos, s átnyújtja a papírt a nyomozónak. Eztán veszi el a másikat, gyorsan végigolvassa, s miután semmi kivetnivalót nem talál rajta, aláírja. Fogalma nincs, hogy a havernak ezzel mennyit árt, de azt tudja, hogy ha nem működik együtt, akkor Delilát nem adják ki.
– Bármikor állunk a rendőrség szolgálatára, nyomozó – féloldalas mosoly, ami inkább fáradt, mint gunyoros, de a végső(?) kérdést immár komoly képpel teszi fel: – …most már vihetjük Miss Singletont?

Hallgatja a választ majd röviden ingatja meg a fejét. Nem… közel sem erre gondolt, vagyis… nem így. Nem gondolta Rappoldot számkivetettnek, sem pedig nem kívánatos vendégnek épp csak…. egy olyan figurának akinek akár a legjobb szándéka ellenére sem sikerült megfelelnie az otthoni elvárásoknak. Mármint úgy nem, hogy a saját elveit és jellemét is megtartsa mindemellett. De hogy igaza van-e Lilynek? Manó sem tudja. Egyelőre marad a mosoly és a bólogatás, mert szót láthatóan nem kap a lány, amit csöppet nehezményez ugyan de….. órákig tudná még húzni ezt a beszélgetést, de ő is pontosan tisztában van vele, hogy ennyi idejük most aligha áll rendelkezésre.
A következő témára viszont meghökkenten pillog párat Rappoldra.
– Hamburger? – szalad ki a száján ennyi, mielőtt újra veszélyesen szélesedne a mosolya. Ki gondolta volna, hogy Uriah is tud vicces lenni, ha akar? Vagy ha veszettül fáradt… Át sem gondolja, csak hajol előre s nyom egy puszit a férfi arcára, csak mert jól esik neki, s az ajtó már nyílik is, de hogy Stallings mennyit látott a kis akciójából? Pont rohadtul nem tudja érdekelni.
Elengedi Rappoldot majd mosolyogva pillant fel a nyomozóra, s bólint egyet felé. Fölösleges volna levakarni az arcáról a jókedvét…. valószínűleg úgyis kiszűrődött valamennyire a korábbi nevetése a folyosóra is. Átveszi Mollyt, aki nagyjából most unta meg a babzsák szerepét, s elfészkelődik ugyan Lily ölében, de határozottan nem akar szétfolyni. Inkább ücsörög, s lelkes nyelvlógatás közepette szemléli az eseményeket. Érdeklődve kapna a papírok után… ha a szöszke nem fogná vissza, hát Lily figyelme jelenleg a blökire korlátozódik. Láthatóan rá most úgysincs nagy szükség. Azért elnézést kér a fiúktól a kis vacak miatt, majd visszafordulva Mo felé vakargatja meg a kiscsaj buksiját, nyakát majd eljátszik a füleivel. A vakarcsot pedig láthatóan egy idő után sokkal jobban leköti, hogy megnyalja a lány ujjait, mint hogy elegye Rappold elől a papírokat. Véééégülis.. ez is egy eredmény. Pár perc míg Mo újra elfekszik Lily ölében, s csak pillog érdeklődve, a szöszke pedig csak ekkor tekint fel a képekre. Röviden bogarássza át őket, elvégre nem neki kell felismernie Csótányt. Rövid pillantásokat vet Stallingsra is, de hacsak a férfi nem kérdezi inkább nem bocsátkozik vele újfent beszélgetésbe. Mindenkinek jobb lesz úgy.
Rappold végez, majd Lily is biccent egyet a sablonra, s hogy mehetnek-e végre? Na erre ő is egészen kíváncsi.

Vár Stallings válaszára, s bár nem mutatja, de továbbra is elég feszült. Nem annyira Delilah miatt, sokkal inkább azért, mert azt nehezen nyelné le, ha mindaz, amit most itt a zsaruk végigcsináltattak vele, feleslegesnek bizonyulna. Tulajdonképpen nagy kő esik le a szívéről, mikor a nyomozó kimondja, elengedi a nőt, s Rappold, aki időközben a kezeit az asztalon összekulcsolva várta a választ, most hirtelen megkönnyebbül, s jobbjával hátrasimítva a haját, a szék támlájának dől.  
Kiváló!
– Köszönjük, Stallings nyomozó – eztán pillant Lilyre, majd feláll a székről, fogadja a nyomozó kézfogását, végül elindul az ajtó felé, de a szöszit még kiengedi maga előtt.
Ha rajta múlik, akkor egy szót sem szól a lányhoz, avagy a melléjük adott őrmesterhez, csupán a lift ajtajában köszön el az ifjú titántól, hogy innen már ismerik az utat, majd a lány hátát meglapogatva elindul a hatalmas aula közepe felé. Amennyiben itt kell megvárni a nőt, jobb, ha olyan helyen állnak, ahol könnyen észreveheti őket. Csak reméli, hogy Deliláhra nem kell sokat várnia, ahogy azt is, hogy Lilyvel nem fognak jelenetet rendezni. Nem akar arra gondolni, hogy tulajdonképpen a szöszit most szolgáltatja ki a mixernőnek. Jobbára a liftek és lépcsők felé tekintget, s amennyiben a szöszke beszélne hozzá, el kell fogadnia, hogy Rappold figyelme messze nem koncentrálódik rá, s mikor a férfi észreveszi Deliláht, egyenesen a nő szemeibe néz, de miután még messze van, Lilyre sandít, s állával Delilah felé bök.
– Ott jön.

Tekintete még mindig Rappold és Stallings között cikázik elvégre..... ő már bőven eleget feleselt mára. Nomeg az újságírónak igaza volt – gyorsabban és könnyebben szabadulnak ha nem jártatja  szöszke a száját fölöslegesen.
– Köszönjük! – hangzik tőle is még mindig mosolyogva, bár az elmúlt percek nyugalma láthatóan Lily jókedvét és viszonylagos aktivitását is visszavetette. Ahogy Rappold mocorogni kezd ő is felnyalábolja Mollyt, majd kezet fog Stallingssal, s elköszön tőle. Egy vigyori Hello-t kap Olsen őrmester is, aki ismét bébicsőszködik felettük, majd az aulába érve tőle is elköszön és sétál oda se figyelve túlzottan amerre Rappold vezeti. Röviden tekint körbe, elvégre nem sűrűn jár az őrsön, s szeretné ezt a jó szokását megtartani, de akkor is.... van valami izgi a helyben.
Molly fülét vakarászva áll egyik lábáról a másikra majd szolid mosollyal ajkain pillant fel az újságíróra.
– Eddig nem is volt olyan vészes. – jegyzi meg inkább csak mert nem képes ilyen hosszan szótlanul ácsorogni. Tényleges választ nem nagyon vár, s láthatóan Rappold is el van foglalva a nézelődéssel. Vagy épp csak nem akarja elmulasztani Deliláht vagy.... manó sem tudja. Na mondjuk ezt a nőt nem észrevenni láthatóan külön művészet volna....
A közeledő ékszerboltot már ő is messziről kiszúrja, de gyanúja csak Rappold szavai után igazolódik be.
– Váo. – jegyzi meg röviden és lényegre törően miután egy gyors pillantást vet az újságíróra... és vissza a nőre. Valahogy.. nehéz nem őt néznie. – Asszem késztetésem támadt visszamenni Stallinsghoz és újfent bocsánatot kérni tőle. – jegyzi meg halkan, hogy csak a férfi hallhassa, de tekintete még mindig a feléjük csörtető nőn pihen s van egy olyan sanda gyanúja, hogy számukra még bőven nem ért véget ez az este.

A szöszi megállapítására Rappold egy enyhe fejrázással válaszol… tulajdonképpen helyesel…
Bár ahogy veszik. Számára már ez az egész éjszaka úgy, ahogy van vészes. Ennek a rendőrségre való kiruccanás csak egyetlen kéretlen állomása. (Nem mintha újságíróként ennél nem kellene alkalomadtán sokkal kényesebb ügyekben helytállnia.) Ugyanakkor, azért a szombat éjjelt (a naptár szerint már vasárnap hajnalt) valahogy jobban szerette volna ágyban tölteni, lehetőleg alvás céljából.
– Inkább ne…! – veszi látszatra komolyan Lily szavait, s még a lány vállát is „elkapja”, hogy még csak eszébe se jusson a szöszinek tényleg visszamenni. – Ugyanakkor… – s zavartan Lilyre mosolyog, mert sejti, hogy a szöszi nagyjából azt a rövid sokkot(?) éli át most, ami őt is mellbe vágta, ahogy megpillantotta a mindenképpen látványos külsejű mixernőt. – …csak okosan…
Azonban nagyon kifejteni nem tudja/akarja azt, hogy Lily mit is csináljon okosan, hiszen Delilah odaér hozzájuk.
– Üdv újra, Miss Delilah! – köszön az újságíró a nőnek, s elengedi Lily vállát. Egyelőre mégsem szól, már csak azért sem, mert a jövevényt ezúttal Lily jobban leköti, s a férfi veszettül kíváncsi arra, hogy a szöszi mit fog/akar mondani a testes bármixernek. Belemorogni a beszélgetésbe azzal a céllal, hogy „menjenek má’!”, ráér akkor is, ha egyértelműen megbizonyosodik arról, hogy a két nő itt akar nekilátni egymással csivitelni. (Egyébként se gondolja, hogy ez a kétes nőszemély a kelleténél tovább akarna a rendőrség épületében maradni.) Minden esetre azt levette, hogy Miss D. azóta sem lett szófukarabb, hogy utoljára találkoztak. Azt azonban reméli, hogy tényleg olyan hálás, mint amilyennek mondja magát…

Elnyom egy méretesebb ásítást ahogy várakoznak. Hiába az esti fellépések, vagy az éjszakába nyúló próbák, a szabadnapjait a szöszke is szereti pihenéssel tölteni. A hajnalokat legalábbis mindenképpen.
Csak egy rövid mosoly ahogy Uriah a vállára teszi a kezét. Persze, hogy nem akart ő sem visszamenni, csak.... noss, nem is tudja milyennek képzelte Deliláht, de valahogy nem épp ilyennek. Mégis, valami halovány emlékképet azért karcolgat a nő már távolról is, de ahogy megszólal.... Igen. Határozottan látta már ezt a nőt a bácsikája temetésén. Mintha már ott is elég szembeötlő jelenségnek bizonyult volna. És hangosnak.
– Lily Demian. – mutatkozik be, s nyújt kezet a nőnek. Rappoldnak igaza volt. Baromság lenne bármilyen álnevet is használnia mellesleg.... valahogy erőteljesen kétli, hogy a nő nem ismerné őt. Rappold szerint infókkal seftel és veszélyes lehet és...... és mégis mi a retekért is akart ő mindenképpen eljönni ezért a nőért?
Röviden bólint. Igen, a ronda kurvás részt már hallotta ma épp elégszer. De hogy mégis mi az, ami jól áll neki? – Mindenképpen. Kiemeli a szeme színét. – mosolyog bájosan, bár nem kicsit fáradtan, s őszintén már azt sem nagyon tudja mit hadovál össze meg vissza.
– Indulhatunk? Vagy várunk még valakit? – pillant fel Rappoldra. Nem, nem hiszi, hogy Delilah nagyon maradni akar, mindenesetre úgy érzi ebben inkább a férfié a döntő szó. Vagyis inkább... akinél a slusszkulcs van az a főnök.

Valamiért kihallja az iróniát a szöszi szavaiból, de úgy tűnik Deliláht ez nem karcolta meg. A nő elkezdi beszélni, s rögtön megválaszolja az újságíró ama ki nem mondott kérdését, hogy hol van Csótány. Miután a mixernő (s vélhetően a szöszke is) elindul, Rappold is belövi az irányt a kocsi felé. A férfinak esze ágában sincs megakasztani Delilah szavait (sem pedig Delilah jelenlétében túl bizalmasan kezelni Lilyt), de egy fanyar mosolyt megejt a hallottakra, miközben megcsóválja a fejét. Az tagadhatatlan, hogy a csaj tud sztorizgatni, s jelen esetben még új infóval is szolgál az újságírónak, hiszen ő valóban nem tudta, hogy mégis miféle viszonyt ápol Csótány az ő gyönyörű barátnőjével. Rappold mégsem kockáztatja meg, hogy Delilah haragját/sértettségét magára vonja, ezért most nem szól vissza, hogy szerinte Csótány nem lett szebb a sok ráfordított dollártól sem.
Végülis ő tudja. Neki kell, hogy tetsszen.
A kocsihoz érve fordul a két nő felé, de azt még megvárja, hogy esetleg Lily reagáljon valamit a mixernek, ha akar. Az újságíró az után nyitja a kocsit, majd száll be a volán mellé. A két nő majd lebokszolja egymás közt, hogy ki hova ül.
– Csótány sosem volt százas, asszonyom – mondja Miss Deliláhnak, miután remélhetőleg már mindhárman… vagyis Mollyval együtt négyen a kocsiban ülnek. Egy ilyen felvezető után Rappoldnak nincs túl sok affinitása lerázni újdonsült pártfogoltjukat, bár azt még messze nem döntötte el, hogy meddig viszik a csajt. – De mégis mi a fészkes fenéért keresik a zsaruk?
Valójában nem vár konkrét választ, de hátha.

Molly kíváncsian pillog, s vakkant fel, ahogy Delilah megsimogatja, de különösebb erőfeszítéseket nem tesz, hogy ennél konkrétabban is kimutassa a .... háláját? nem tetszését? esetleg az ’oké, hogy simi, de mi lesz a jutifalival?’ ellenérzéseit. Lógó nyelvvel döglik csak vissza a szöszke karjára, aki röviden bólint egyet, majd a többiekhez hasonlóan megindul ki a kocsi felé.
Deliláht láthatóan nem nagyon viselte meg a kihallgatás, vagy épp a hajnali időpont. Mázlista. Lily pedig próbál ugyan figyelni a szavakra... a szóáradatra, de mintha az egész sztorinak se füle se farka nem lenne. Pedig határozottan nem boci és nem is tarka. Node ez most igazán mellékes.
– Ez a maga pasija.... – kezd neki, magához képest talán egy csöppet bizonytalanul. Hogy is fogalmazza meg? - ... ezek alapján nem tűnik annak a tipikus védelmező férfierőnek. -  marad Delilah szóhasználatánál. Abból nagy hiszti nem lehet. És persze tudna még sokmindent mondani, kérdezni, de kivételesen inkább nem járatja a száját. Nem akar belekötni a nőbe, az ízlésébe, s a „mióta vannak együtt?” jellegű kérdésekkel nem akarja kiprovokálni, hogy Delilah visszakérdezzen, s Rappoldról kezdje faggatni őt. Mert őszintén nem nagyon tudja mi az, amit elmondhat, mi az amit már esetleg az újságírótól, vagy máshonnan tudhat a nő és egyáltalán mi jelentősége van ennek az egésznek.
Rappold nyitja a kocsit, Lily pedig pár pillanatig még farkasszemet néz a pasival, mielőtt sóhajtva megkerülné a Yukont és beszállna előre – már ha Delilah nem ragaszkodik nagyon nagyon kitartóan az anyósüléshez. És persze nincs pár nyomós érve amellett miért is kellene a szöszkének hátra ülnie. Azt mondjuk őszintén nem gondolta volna, hogy kedvenc csupaszív újságírója még sofőrt is szeretne ma játszani, de ilyen nyíltan Delilah előtt megkérdőjelezni sem akarja a pasit. Kettejük közül még minidig ő tudja jobban mit is csinál. Remélhetőleg. Azért egy kérdő pillantást még kap a pasi, miután kihámozta a karját Molly alól, illetőleg lepakolta a kis vacakot az ölébe. Azért van súlya a kis ufónak!
– Merre megyünk? – kérdi, de hogy Rappoldnak vagy Deliláhnak címzi inkább? Leginkább mindkettőnek, bár a nő esélyesen úgyis előbb fog rá válaszolni. Az újságíró pedig eldöntheti, hogy tetszik-e neki az ötlet, vagy..... vagy végre mehetnek haza aludni.

Zavart, avagy lemondó mosoly fagy ki Rappold arcára, ahogy hallja, hogy Delilah rácuppan Lily helyeslésére. Innentől fogva magában konstatálja, hogy a lányokat elvesztette. Amennyiben Delilán múlik – s miért ne múlta rajta? – ellesznek a pletykálkodással, míg a mixernők gyöngyét ki nem teszik.
Aztán Delilah mégiscsak megszánja az újságírót is a válasszal, felborítva ezzel a férfi fenti előrejelzését. Bár amilyen bő lére ereszti a mondandóját, annyira nem mond semmit, így sok köszönet nincs ebben sem. Minden esetre a nő tényleg ügyes a maga módján… elmond egy csomó információnak tűnő semmiséget… ezek valamikor még hasznosak lehettek, de igazából mára jelentőségüket vesztették. Csótányról mindenki tudja, hogy volt sittes; ráadásul tipikusan az a figura, akit még Simlis is maga alá sorolt. Pedig az öreg sem volt éppen a tápláléklánc csúcsán… pedig lehetett volna sokkal magasabban is, ha nem lett volna annyi defektje. Amikor az újságíró azt hallja, hogy Csótány rosszfiús alkat, minden önuralmára szüksége van, hogy hangosan fel ne nevessen. Egy vigyor így is kiül a képére, főleg hogy fél szemmel látja, miként dicsekszik(?) el a nő a fiújával a szöszinek. A szöszi pedig…? Talán megilletődött a tramplitól, talán csak fáradt, hogy ennyire visszafogott volt eddig…
– Hát tudja… – szúrja közbe Rappold lemondó mosolyszerű grimasszal, de inkább nem bonyolódik bele, az útra figyel. A műszerfalon virító órára már rá se mer nézni. Nem akarja tudni mennyi idő, különösen, hogy a Hoover Street vagy negyed órányira van ide a forgalom jelenlegi ütemében.
– Ez igazán figyelmes magától, Miss Delilah – jegyzi meg a nő felé, s majdhogynem köszönetet is mond. – …de ne aggódjon, én egy ideig haragudni fogok rá maga helyett is.

Elhúzza a száját, s egyetértőn bólint párat Delilah szavaira és nem! Csakazért sem nevet fel a speed hallatán! Még akkor sem, mikor lelki szemei előtt vizualizálódik Csótány, a védelmező férfierő, amint cirka rakétával a seggében rohangászik cikcakkban a város utcáin. Nem.... Na jó, azért egy idétlenebb mosoly csak kiül az arcára, de ennyi. Nyuszika bespeedezett és futtatja az erdőt....
A Yukon kényelmesen döcög a forgalomban. Cseszett egy város ez, hogy hajnalban is ennyi ember mászkál az utakon! A fejét a támlának dönti, s laposakat pillog, ahogy Molly buksiját cirókálja. A kis vakarék persze már bealudt. Miért is ne tenné? A szöszke már azt se nagyon érti, hogy miért kellett Mo-t magukkal hozniuk, node.... Ez igazán nem az ő dolga. Lassan fordítja a fejét Rappold felé, s féloldalas mosolyra húzza ajkait. Vajon minden újságíró ennyire.... mindenkinek ennyire a nyakába szakadnak az idióták, vagy Uriahnak tényleg ennyire sikerül belehúznia a zűrös esetekbe? Egyszer mindenképp meg fogja kérdezni tőle.
A ma eseti zűrös eset viszont csak fossa a szót hátul, Lily már nem is igazán figyel rá, amíg Delilah előre nem hajol. Kissé lassan esik le a lánynak a szitu, az a kacsintás és.... ez a nő tényleg rosszfiús alkatnak nevezte Csótányt az imént? Furcsa torokhang tör elő a lányból amit megpróbál ugyan köhögésnek álcázni... esélyesen nem sok sikerrel. Nem, a világért sem nevetné ki artikulálatlanul a nőt. Sem a fasziját, akivel ugyan még nem hozta össze a balszerencse, de láthatóan ez a kettő megérdemli egymást.
– Bocs. Csótánynak irtó nagy mázlija van magával. – jegyzi meg, de már ez sem megy vigyorgás nélkül, aztán egy veszettnagy ásítás.... Tekintete visszasiklik Rappoldra, a pasi szája szélén az a kis vigyor..... de legalább ő nem akarta pofán röhögni Deliláht. Azon pedig egy percig sem lepődik meg, hogy a Uriah morogni fog még egy darabig.
– Hogyhogy nem a melóhelyérő hívott valakit, hogy jöjjön magáért? – pillog hátra Lily, talán csak hogy legalább olyasmiről folyjon tovább a beszélgetés, ami csöppet még érdekli is. Azt elég nehezen tudja elképzelni, hogy Delilah képes lenne befogni a száját. Valahogy... nem olyannak tűnik. A Hoover pedig még jóval odébb van. Sajnos.