Kabátja belső zsebéből kiveszi a pénztárcáját, s abból két ujja közt megvillant egy tízest. Ahogy ígérte. Leszűrhető ezáltal, hogy mennyire szavahihető a nő. Ez megér tíz dollárt. Ugyanakkor Killa címre vonatkozó kérdését hallva egy pillanatra visszafogja a lélegzetét, s amennyire fejfordítás nélkül meg tudja oldani, a srác felé pillant, de csak a nő megszólalásáig.
A név sajnos stimmel. Az az átok Simlis! A cím viszont első hallásra sem Rappold címe, így a nő szerencsére pár taktussal le van maradva. És bár ismeri jól, hiszen járt már ott azon a napon, melyen a szöszivel az ügyvédhez mentek – egyebek között... Azért a látszat kedvéért felírja a címet a mobiljába, majd zsebre vágja a telefont. Mindezt sikerül szenvtelen arccal produkálnia, hacsak a nő pofátlansága felett érzett rosszallás nem ütközik ki rajta. (Erre jó esély van.)
Óhatatlanul felmerülnek benne a következő kérdések:
Kik tudhatnak még Lilyről a Black Swan-ben?
Ezek a fickók, akik a szöszkét kilakoltatták, ugyanazok, akiknek Simlis anno Deliláhval küldött egy lezárt borítékot?
Túl sok a kérdés, túl sokba kerülne ez itt és most, és amúgy sem akar tanúk előtt tárgyalni ilyesmiről. Ráadásul meglehet, hogy a nő csak ennyit tud… ennyit bárki kideríthet…
– Szép estét maguknak is! – köszön el a párostól egy füst alatt, s miután csak hárman maradnak a kocsiban, hátrafordul Killához. – Már előre ülhetsz.
Addig természetesen vár, míg a srác eldönti, hogy előre ül, avagy marad ott hátul, hogy fogja-e az ebet, vagy az hátra kerül. Rappold csak eztán hajt ki a parkolóból és sorol be a Vegas-i forgalomba.
– Csótányt sose gondoltam egy Casanovának, de ennél azért jobb nőnek képzeltem Deliláht. Hol lőhette? Volt valami bizarr abban, ahogy elrakta azt a harminc dollárt a csaj– jegyzi meg mintegy mellékesen, s igazából választ se vár erre, folytatja. – Azt tudnod kell, hogy csak két és fél éve élek Vegasban és Simlis több mint fél éve halott. Biztosat csak erről a két évről tudok mesélni, illetve Simlis anekdotáiról… Ezt mondták neked ezek ketten, mikor eladtak kilóra?

Vet egy pillantást a kutya foglalta ülésre, mégis csak kényelmesebben lehet onnan beszélni ezzel a Firkásszal, aki az eddig tanúsított viselkedése alapján okosabbnak tűnik, mint amire számított.
Mást várt egy ilyen Simlisszerű fazon haverjától.
Látott már médiabohócokat L.A.-ben is, zömében huszadrangú, aprópénzes firkászféléket, akik bár művelt fickók látszatát keltették, erősen küzdöttek a helyesírás szabályaival. Saját társadalmi helyzetéből nézve a legtöbbjük Killa felé mutatott magatartása, egyenesen aránylott szakmai hozzáértésükkel, ellenben a felsőbbrendűségi komplexus valahogy mindegyik ilyen fajankó sajátja volt. Ez a pasas itt – úgy tűnik eddig - nem sorolható a fent említett kategóriába.
Tárgyalás okán, ha már az újságíró felhozta, Killa – erőt véve magán - kiszáll, hogy megkerülve a kocsit előre üljön, s nem mászik előre majom módjára, nem a többi dawggal lóg. Bár ez a fickó elég sokat elviselt eddig.
A figyelme ismét Rappoldon, mindeközben a kutyát fölkapva behuppan az első ülésre, s kezdetnek hátratessékeli az ebet, de az minduntalan visszamászik, tudatva az idegennel: az anyósülés Molly helye. A srác kb. másodjára belátja, hogy szükséges a kiegyezés az ebbel, ezért az ölébe veszi.
– Hadováltak ezek mindenfélét, nem kajáltam be a tesónak. Lecsúszott csávó, drogos forma. Szar ízléssel. Ennek a bányarém Banyeknak lehet a kitartottja, nem veszem be, hogy ezek közt akkora l’amour lenne – fél kézzel fogva az ebet nekikezd kényelmesebbé tenni helyzetét ettől a Banyektól megörökölt székben. Elsőnek a szék támláján állít, majd előrébb húzza, mert a félfekvőre állított ülés mindent biztosít, csak nem megfelelő testhelyzetet. Helyezkedése nem akasztja meg mondandójában, talán helyenként időlegesen el-elhallgat közben. – Ez a banya mixerkedik, közben olyanokat dumál apróért, hogy a bárban Simlis fekákkal haverkodott és ennek a Don Costellónak könyvelt… elég lesz csekkolnom, mert ez a koca csak pofázott mindenfélét ami azon a hazug száján kifért… – Utolsó simításként lejjebb tekeri az ablakot szellőzzön csak ki a Killa szerint pacsulis banyaszag, amit még érez a járgányban. – Engem az öreg kapcsolatai érdekelnek.

Rappold alig pillant oldalra, mialatt Killa helyezkedik, Molly persze most sem bír nyugton lenni, szerencsére a srác hamar belátja, hogy a kutya nem marad hátul, s amint mindenki neki megfelelően elhelyezkedik, addig az autó besorol a belső sávba. Ne is lássák hogy döcög el csótány a nővel a másik irányba… éppen elég volt hallgatni őket idáig.
Az út ezen szakaszán az épületek egyre nagyobbak, egyre fényesebbek, egyre több a jármű.
A férfi gondolatai még mindig Lily körül járnak, pontosabban akörül, hogy Simlis tényleg kiadta-e az unokahúgát ennek a némbernek. Amíg Killa analizálja azt a kettőt, addig a Yukont elkapja egy újabb piros jelzés. Az újságíró alig fordítva fejét a srác felé vesz egy mély levegőt, majd lassan megingatja a fejét.
– Csótányt jófej a maga idegesítő módján, de ettől függetlenül egy elcseszett alak, ahogy mondod. Onnan kapta a becenevét, hogy egyből felszívódik, amint meglátja a rendőrkocsik fényét – mert tagadni kár lenne. Igaz ugyan, hogy Csótány elcseszettségéhez egészen sokat hozzátett Delilah most megismert ellentmondásos személye, személyisége. – Túl sokat itt és most én sem tudok mondani neked. Simlis és a kapcsolatrendszere egy minden szempontból tág témakör… – sóhajt, közben összeszedi gondolatait. – …a fickó már akkor egy lecsúszott szerencsejátékos volt, amikor megismertem. Eredetileg könyvelő volt egy egészen jó nevű irodánál, aztán gondja akadt az alkohollal, játszani kezdett, otthagyta az állását, kirúgta a neje, tartozásokat halmozott fel. A szokásos Vegas-i dráma. De nagy machinátor is volt, ha kellett valami, azt megszerezte pár napon belül. Infókkal seftelt, ezekért főleg szívességeket kért és szívességekkel fizetett. Az egyik legjobb informátorom volt. Olyan 70%-ban megbízható fülesei voltak. Emellett bitangmód tudott titkot tartani, például az ex-nejét leszámítva azt sem tudtam a haláláig, hogy élt egyáltalán hozzátartozója itt Vegas-ban. Gyanús, hogy ez a nő még a fickó életében tudott a csajról. Az ilyesmi nem vallott Simlisre. Annál sokkal körültekintőbb volt – s a Yukon lassan elindul, ahogy zöldet kap. – Arról nem tudok, hogy fekákkal lógott volna a Black Swanben, de elképzelhetőnek tartom. Ő mindenkivel haverkodott, akiben hasznot látott. Ezért sem tudták az ügyét a mai napig lezárni. Sokan ismerték és ezek háromnegyedének oka lett volna ellátni a baját. Megölni már annál kevesebbnek. A hullák nem fizetőképesek, mint tudjuk.
Rappold egyelőre nem folytatja, hadd eméssze Killa a hallottakat. Nem szeret úgy beszélni, hogy gőze nincs róla, mit akar a másik, vagy mely időkből akarja. Még azt sem tudhatja, hogy amit elmondott az végtére is mennyi ér, hogy mennyit kérhet el érte.

Rappold szavai más megvilágításba helyezik az öreget. Delilah híg dumájában tetten ért állítások zöme – különös tekintettel a „kis kujon” jellemére – dominó módjára dől meg, egyik állítás a másikat löki föl, mindössze egy-egy elemet hagy állva. A hallottak alapján ez a Simlis rafkósabb volt annál, mint a nő sejtette. A fickót a szerencsejáték szenvedélye ellenére az épeszű emberek közé előbb sorolná Killa. Valószínűsíthető, hogy a Banyek máshonnét tájékozódott az öreg unokahúgáról. Miért bízott volna Simlis egy ilyen szószátyár nőben, aki már Lincoln elnök képmása láttán énekelni kezd? Benne is feltámad az érdeklődés, s azzal együtt egyfajta baljós előérzet. Ha az ő közeli rokonáról lenne szó azon pörögne az agya, hogy a végére járjon ennek az ügynek. Ugyanakkor nem ezért van itt, tovább kell lendülni erről a témáról, neki a testvére biznisze az érdekes, az elsődleges.
– Felismeri ezt az írást? – a kocsi utasterében a belvárosi fények teremtette félhomályban Killa egy régi Black Swan szórólap hátoldalát fordítja az újságíró felé, át is adja neki, ha a másik elvenné. A fecni egy számára ismeretlen személy kalligrafikus írását tartalmazza.
A szépen kacskaringózó betűk vélhetően nőtől származnak, vagy ettől a könyvelőtől. Talán kiderül erről valami…

Az újságíró átveszi a felé nyújtott papírt, de egyelőre nem nézi meg, az a kormányon pihen. A forgalom üteme a következő pillanatban belassul, ahogy a Yukon ismételten sávot vált és besorol egy sötétített ablakú rózsaszín limuzin mögé.
– Nem Simlis írása, ha erre vagy kíváncsi – szólal meg Rappold, majd megfordítja a szórólapot. Bárki is a marketingese a Black Swan-nek, rendelkezik némi ízléssel. – Ő úgy kapart, mint egy túl sok mentát szívott macska… De minek a rövidítése ez a BF? Jó sok pénzt írtak mellé… Nem rémlik, hogy az öreg emlegetett volna bármilyen BF-et – a korábbi kérdést nem is annyira Killának teszi fel, inkább magának. A srác ha nem akar válaszolni, úgysem fog. Eddig sem tűnt túl szószátyárnak, igaz, hogy Delilah mellett nem volt lehetőség a sok beszédre.
A kocsisor közben újra elindul és Rappold visszaadja a papírt Killának.
– Én a helyedben köbekérdeznék a Black Swan-ben erről a fecniről… pontosabban… megkérdezném azt, aki nem Miss Delilah. Ha pedig tőlem akarsz válaszokat, sokat segítene, ha tudnám, mit keresel.

Faszán alakul minden, már csak annak a kell baszottul kiderülnie, hogy az égadta világon semmi köze nincs a retek Banyek siratta kis kujonnak még a Black… de áhh! Ennyire talán nem reménytelen.
– Ezt a BF-et lepuffantották vagy hat éve, a Banyek pofázta még – hogy mondjon valamit, erről remélhetőleg be kell ugorjon ennek a Simlis kapcsolatának valami, bár sok reményt nem fűz hozzá.
A végén még kiderül, tök fölöslegesen van itt, de ez kezdettől benne volt a pakliban. Simlis remélhetően tényleg anekdotázgatott a haveroknak – ahogy a Firkász is mondta –, így a mellette ülő, lehet, mégis csak tud valamit.
Hat éve elég nagy média cirkusz volt Raymodról és társairól, akikkel nem mellesleg megölt két gyereket többek között, hidegvérrel. Az a zsernyák Haynes – ugrik be a név – aki kinyírta Ray-t, azóta szabadult.
Nem olvashatott senki BF nevet a lapokban, arról csak a kapcsolat tudott. Kiderül, ha a BF fedőnév és Raymonddot takarja, akkor igazat szólt erről a Banyek, de ezeket a szavak fönntartással kezelendők, amíg máshonnét meg nem erősítik őket. Ez a miértje annak, hogy igyekszik semmit sem adni az újságíró szájába, ami ráillene Ray-re, valamit viszont mondani kell. A Firkásznak magától kell adnia az infót, ami a testvérét és BF-et összefüggésbe hozza. Raymondhoz fasz tudja milyen apropóból került a fecni.
Add némi motivációt, ha ennek a hiánya lenne a probléma.  
– A kócerájban beszélt erről ezt-azt, de látta milyen a Banyek. Rajta kívül mást nem találtam. A csehóban kicserélődtek a tagok, vagy pofazár van BF-ről, nem tudom. Simlis az első kapocs. Ááállítólag az öreggel csináltak valamit, hasznos lehet… Érdeklik az ilyesmik? – Igen ez itt Las Vegas. Próba szerencse! – ahogy mondják.

Kesernyés mosoly jelenik meg az arcán.
Még szép hogy látta, milyen a Banyek, s bár most kedélyesen lehet gúnyolódni a nő kárára, valami azt súgja Rappoldnak, hogy Deliláht jobb, ha nem veszi félvállról a mixercsaj nyilvánvaló hülyesége ellenére sem. Bár aztán ki tudja, lehet ez az egész csak álca. Ki így él meg, ki úgy. Szerencsére Killát sem kell sokat győzködni a további részletekért, ennek ellenére hat évvel ezelőtti, helyi eseményeket visszakeresni, főleg úgy, hogy a városban sem tartózkodott akkor, éppen elég fejtörést okoz a férfi számára ebben a nagyon kései órában.
– Ha a tagot hat éve ölték meg, akkor arról potenciálisan írtak a hat évvel ezelőtti bűnügyi hírekben… talán nevet, vagy monogramot is kötöttek hozzá – ez persze nem törvényszerű, nem kap fel a sajtó minden gyilkosságot, legfeljebb egy mínuszos hír erejéig, de azzal meg szart se érnek. Ugyanakkor egy próbát megér. Minden esetre a lapja archívumában utánakeres amint lesz ideje rá, avagy rákérdez egy-két megbízhatóbb kollégánál, ám még így is végtelenül kicsi az esélye, hogy ez alapján rátaláljon a konkrét névre, ami BF-et takarhatja. Vagy két perc is eltelik, míg ezt végiggondolja, aztán eszébe jut valami. – A nőszemély kifizeti a benzint? Ezt ígérte, ugye?
A választól függetlenül kiteszi az indexet jobbra, s amint a forgalom engedi, kisorol a külső sávba.
Killa kérdése jó. Rappoldot mégsem az egetverő sztori előképe készteti együttműködésre, hiszen rengetegen mennek oda újságírókhoz hetente, naponta az egyéni életük szempontjából fontos, de médiaügyileg érdektelen sztorikkal. Meglehet, hogy ez a srác itt mellette csak egy kis figyelmet akar, avagy a fentiek alapján személyesen érinti az ügy, akkor pedig úgysem fog többet mondani, mint amennyit előre eltervezett. Az újságíróban szimplán megmoccan valami – nevezzük ösztönnek –, s úgy érzi magát, mint a kis dagadt gyerek abban a rajzfilmben, aki az apja képtelennek tetsző és unalomig ismert II. világháborús történeteit végre haszonná tudja váltani… még akkor is, ha ez a haszon az ő esetében igen-igen csekély. De mit tehetne? Mondjuk úgy, hogy ennyivel még tartozik Simlisnek…

Raymondnak alvilági életében feltehetően több fedőneve volt, hogy BF Ray-t takarja-e arra egyelőre nincs válasz. Csak a Banyek szavára hagyatkozhat, illetve a Royal Fluss klubban tudhatnak róla, de oda meg hogy jut be…? Mit keresett ott egyáltalán a bátyja? Jól mehetett neki, ha dollárezrekben kártyázott, feltehetően zöld hasúval kitömködött fehér maffiózókkal.  Alaposan megváltozott az után, hogy elhúzott otthonról, s haza sem tolta többet a képét, annak ellenére, hogy L.V.-t nem hagyta el, állítólag. Mi a szar késztette erre? Doris? Vagy Nathan ügye? Mondtak, tettek,  vagy tudtak valamit, ami előtte rejtély? Rokonai hallgatásba burkolóznak, ha Raymond ügye otthon szóba kerül valami apropó kapcsán, még hat év távlatából is félmondatokban kitérnek az egyszerű kérdésre történő válaszadás elől valami alibi melót koholva maguknak, aminek elvégzése halaszthatatlan. És ő is sok teendőre kap utasítást, ami úgyszintén halaszthatatlan fontosságú.
Beleegyezően bólint a bűnügyi lapok említése hallatán, lehet benne valami, bár kétséges, hogy azzal az ominózus leszámolással a Black Swant, vagy a Royal Fluss-t kapcsolatba hozták az újságok.
– Majd sasolok – valójában akarja a fene ezt a témát boncolgatni, mikor a testvér lehetet feltehetően a BF állnév alatt. Csak tudná mi a fasznak pont BF, lehetet volna RG is.
Elvigyorodik a kérdésre, s a jobbra kanyar alatt válaszol:
– Jajjah, azt rikoltozta, nem is lehetett azt nem hallani. Azért rendes a Banyektól, hogy nem az a potyázós fajta – hangjában cinizmus, amíg Deliláhról van szó, majd rövid szünetet tart, s folytatja: – Na, de visszatérve az öregre, Csótány azt dumálta, magát találták meg a zsernyákok az azonosításra. Az öreg személyes cuccai: határidő naplók meg egyebek magánál vagy a kis rokonnál vannak? Egyáltalán maradtak ilyenek az öreg után?

Rappold rövid nevetést hallat Delilah kárára, majd az első útkereszteződésnél lefordul jobbra.
A Yukon egy keskenyebb és az előzőhöz hasonlóan pazarul megvilágított utcára tér át. Ez a sebességét is lelassította. Ezen az utcán már lehet parkolni, így a kocsi időnként megáll. Az újságíró nagyjából öt vánszorgással teli percet saccol maguknak, melyből lehet még tizenöt perc is, ha vannak ügyetlen sofőrök a sorban.
Killa közben visszatér Simlisre. Rappold a srác felé fordul, miután az elhallgat, miközben első gondolata természetesen Csótányról, pontosabban annak pofán vágásáról szól. Nem mintha titok lenne ez az azonosítás, nem, ha Csótány tud róla… de ez a nyomorult ilyen kis apróságokkal növelhette az ő árfolyamát, ráadásul Lilyt is bajba keverte, abban az esetben, ha a srác mégis egy veszélyes kölyök lenne. Pláne, hogy eddigi tapasztalatai alapján a szöszi az a fajta, aki önként ugrik fejest a hülyeségbe, ha érdekesnek találja, még akkor is, ha az potenciálisan veszélyt rejt magában.
– Ami személyes holmi maradt Simlis után, az tudtommal a volt feleségéhez került. Már ami előkerült, amit nem hordtak szét a hitelezői. A lakását tökéletesen kipucolták. Egy helyről tudok, ahol annakidején gyakran lógott, sikerült lenyomoznom. Ebben elvileg nem túlzott, viszont ingyen nem viszlek oda… – közben a kocsisor megindul, s az újságíró is visszafordul az út irányába. –  Szóval, mit tudsz ajánlani? –

Egyre biztosabb abban, hogy meg kell keresni Simlis unokahúgiját.
A kérdés után rövid csönd telepszik a Yukon utasterére, leszámítva a motor halk búgását és az alvó kutya szuszogását. Egy pillanatra felmerül annak esélye, hogy Rappold mégis megteszi konkrét ajánlatát, nem így alakul, ezért Killának bele kell gondolnia, mire van szüksége egy egészséges, haszonhajhász firkásznak. Korábban már előjött ez a téma, de zavaró tényezők okán nem volt lehetőség a bővebb kifejtésre. Nem lesz a másik elragadtatva az ajánlatától, de valahol el kell kezdetni:
– A nagy sztori, ember – elvigyorodik, szemei nem tükröznek semmilyen derűt, ellenben magabiztosság az van bennük – hozzásegíthetem ilyenekhez – vagy nem, manapság ki tudja mit kap fel a sajtó, de az is jó lenne, ha mondana a fickó egy konkrét, megfizethető összeget. Ennek hiánya nélkül neki kell megtenni a kezdő licitet.
– Na és ha találunk valamit, az nem kis dohányt takarhat, abból is kaphat százalékot – ez persze maga után von egyet, s mást… egy kis bizalmat, egy kis kötelezettséget… Ráadásul benne van a pakliban, hogy szart se és találnak, s ha amaz ebbe belegondol, mindjárt elküldi a halál faszára Killát. Ezért zárásként komolyabb hangot üt meg – esetleg akadhat más... – hagyja nyitva szándékosan a mondatott, amaz befejezheti, ha itt lenne a háttérben valami… valami ki nem mondott dolog…

– A nagy sztori? – kérdez vissza halkan egy költőit enyhe éllel a hangjában Killa ajánlattétele alatt. Valószínű a srác sem gondolja, hogy ilyen általánosságokkal levehető Rappold a lábáról. Bár ő sem könnyíti meg a fiú dolgát, s ezt egy percig sem tagadja, de az információkat már csak ilyen módon lehet haszonra váltani. A százalék említése sokkal jobban hangzik, de még nem mond semmit, aztán a félmondat után újra csend lesz.
– Hmm – nem tagadja, érdekli, hogy egy Killaféle gyerek mit akar egy hat évvel ezelőtti ügytől. A srác már csak ránézésre is alig több, mint húsz. Mennyi lehetett hat éve? 15-17? Nem Simlis korosztálya. – Simlis sokkal lógott nekem, ha az ügy hozzá kapcsolódik, akkor tudni akarok az őt érintő részletekről – kicsit túloz, de mit tehetne. – Vagyis, ha tényleg akkora a sztori, akkor csak nekem adhatod el, senki másnak. Ha nem találsz semmit, akkor vegyük úgy, hogy jössz nekem eggyel. Csótányt úgysem tudom használni semmire.

Simlis személye sok kérdést vet fel, nem lehetett unalmas alak a pasas, az alapján, amit megtud róla.
A Firkásszal valóban lehet beszélni az öregről, határozott a fickó, s a beszéde alapján teljesen céltudatos. Ebben nem hazudott Csótány. Ironikus, hogy Simlis, aki valószínű nem volt kispályás fickó, Csótánynak valami példaképféle lehetett, ami önmagában érthető, de a jelek szerint nem sikerült átvennie az öreg helyét, minden igyekezete ellenére sem ennek a Firkásznak a szemében. Már ha egyáltalán ez volt Csótány célja.
Ebben a médiásban az a gyanús, hogy eleddig korrektnek tűnik, túl korrektnek. Vagy Killa ennyire máshoz szokott volna, esetleg valamit nem lát meg...? Azonban nincs idő ilyen és ehhez hasonló gondolatokon merengeni.
Szerencsére teljesíthető feltételt szabnak neki, nem tűnik betarthatatlannak, ezt Simlis érdekli jómagát meg a testvére öreggel történt baszakodása vagy bármi, ami volt.
– Legyen – jelenti ki játszi könnyedséggel, részéről nincs semmi, ami ne lenne elfogadható az elhangzottak közül, bár motoszkál benne egy baljós előérzet, hogy nem lesz minden ennyire egyszerű és szívességekkel tartozni ismeretleneknek nem feltétlen kifizetődő, de esze ágában sem hátrálna ki az egyezségből. Most pedig, ha már itt tartanak, rátérhetnek a soron következő témára: – Tehát, hol lógott az öreg?

Gondolatban hümment egyet, ahogy Killa beleegyezik az ajánlatba.
Túl könnyen ment? Túlzottan magabiztos a srác… esetleg kétségbeesett? – Nem, a hozzá hasonlók nem esnek kétségbe… Majd az idő eldönti.
A Yukon lassan kiér a mellékutcából, s ráfordul egy, az előzőhöz hasonló, főútra, ami hat helyett csak négysávos. Kaszinó követ nigthclubot, azt pedig egy színház, majd egy étterem. Az újságíró még percekig nem szólal meg, aztán, feltéve, hogy Killa nem kezdett el beszélni valamiről, ő töri meg a csendet.
– Simlis bizonyos kérdésekben veszettül szentimentális volt a maga módján, vagy szimplán csak megvoltak a heppjei… képes volt ugyanarról a dologról napjában ötször kiselőadást tartani, ha valamiért bekattant neki, ezért tudok erről a helyről – s a kocsi ismét befordul egy keskenyebb utcába. Éjjel iszonyatosan pulzál Vegas forgalma, s csaknem negyed órás csalinkázás, és két dugó kikerülése után a kocsi leparkol egy tenyérnyi park melletti parkolóban.
A parkkal szemben épületek, jobbára kétemeletesek. Szinte az összes valamilyen butik, vagy áruház, Killa leszűrheti/észreveheti, hogy ez Vegas egyik népszerű bevásárló utcájának a bejárata. Az üzletek közül néhány most is nyitva, de közel sincs akkora forgalom a környéken, mint amekkora nappal lenne, leszámítva a kaszinóba, éttermekbe igyekvő turistákat.
– A nagy fehér épület ott, az a sokablakos – bök bal kezének hüvelykujjával az épületre, hogy Killa jól lássa, melyikre gondol. – Hat-nyolc éve az volt Simlis egyik törzshelye. Akárhányszor eljöttünk erre, rendre elregélte, hogy mennyit lógott itt és micsoda szégyen, hogy ez lett belőle.
Határozottan Killa felé fordítja a fejét, s akár még nevethetne is, de az arca komoly marad. Az épület valóban hatalmas, jól látszik rajta, hogy ez egykoron raktár lehetett, még régebben pedig gyárépület… aztán ahogy átrajzolódott Vegas térképe úgy lett belőle egyszer csak egy esküvői szalon. Ráadásul az egyik legfelkapottabb a városban.
Na ez az, amit esetleg Killának itt most meg kell emésztenie, s ez az, amin Simlis sosem tudta túltenni magát.

Kaszinók, nigthclubok, s egyek mellett elhúzva, Killába belévág a felismerés: nem abba az irányba haladnak, ahol kivégezték a bátyját, Raymondot.
Be kell ismernie régen járt ezen a környéken, még bőven sráckorában, mielőtt elhúzott volna L.A.-be. Gyerekként sokat baromkodott, kezdetben csak tenyérjósolást csinált turistáknak kis pénzért – voltak jófejek, akik poénnak vették –, később zsebelni kezdett tömegközlekedésin, majd feltört félkarú rablót észrevétlenül pár utcabélivel, meg hasonlók faszságok művelése töltötte ki a szabadidejét, ha nem éppen triálozott az utcán. Ha Vegas-i az ember és fel tudja magát találni, akkor lehet itt zsetont szerezni. Nem kapták el egyszer sem és ez növelte rendesen az önbizalmát, aztán egy nap anyja, Doris már nem vette be a meséket arról, hogy honnan van pénze. Ettől kezdve állandóan felügyelet alatt volt, majd a bácsikája boltjában kellett melózni, amellett, hogy otthon minden óráról, percről el kellett számolnia. A rokonok éber tekintete elől annyi idősen képtelenség volt elrejtőzni: mehetett iskolába vagy tartózkodhatott az üzletben. Nagyjából nyolc-kilenc éve az öreg rákapott az aukciókra, s kezdetben csak a városon belül vívta licitháborúit, melyekre Killa nem egyszer elkísérte. Konkrétan errefelé is jártak, s máig ez amolyan szenvedélye az öregnek... Akkor persze még nem volt ennyire puccos az utca ezen része.
Ez a Simlis emlékezteti a rokonra, az is folyton beszél hetvenhétszer is ugyanarról a témáról egy nap leforgása alatt.
– Akkor kész dumagép volt az öreg. De gondolom maga nem csak Simlisnek hívta? – Iktatja közbe, még útközben kérdését. Csótány meg a nője nem tudták kiköpni a fickó polgári nevét, vagy nem tudták, a fasz tudja náluk.
A Yukon leparkol a tenyérnyi park mellett, s Killa tekintette az ablakos, fehér, jól kivilágított, s főleg puccos szalon felé fordul, amire felhívják figyelmét.
– Fasza – jegyzi meg felmérve az épületet. Drága kóceráj, ami drága biztonsági rendszert sejtet. Ha be akarna törni, előtte kutatómunkát kellene végeznie az akcióhoz. Ha egyáltalán érdemes. Ha volt valami ott, annak már több éve. Mért tartotta volna meg az új tulaj az előző szemetét? Nincs ott szar se, hacsak nem falazták be. De mit is kellene keresni? Simlis könyvelését? Kizárt, hogy itthagyta volna! Nem tűnik sokat ígérőnek a helyzet, de csak kiderül erről a… „mondj igent a ruhára” helyről valami még.
– Mi volt ez előtt itt, kocsma, vagy kupi? Kikkel lógott itt? – Egy újabb kérdés és még egy, csak a fickónak legyen idegzete hozzá.

A kérdést hallva ezúttal megállja, hogy ne vigyorodjék el. Bár azt sem jókedvében tenné…
– Nem. Valóban nem. Legutóbb például rohadt szemétládának hívtam – pillant Killára. – Egyébként Jonas Hensen volt a neve.
Mert valószínű, hogy a srác erre kíváncsi. Azt már nem teszi hozzá, hogy mind a Simlis mind a rohadt szemétláda jelzőkkel gyakrabban illeték Hensent, mint a polgári nevével, de az ő „szakmájában”/életvitelében ez egyáltalán nem csoda.
Killa első reakciója az épületre nem lepi meg az újságírót. Leereszti az ablaküveget és úgy méri fel az épületet. Molly a feltámadó huzatra felébred, s egy óvatost nyüsszent, de nagyon nem kezd mocorogni, még nem.
– Sok minden volt itt – fordul vissza Rappold a mellette ülő felé. – Konkrétan nem tudom, kikkel lógott itt. Simlis „idejében” hivatalosan raktárnak használták az épületet. Vagy öt éve ez a szalon van benne… A kis kujont ismerve anno a tiltott szerencsejátéktól kezdve bármi lehetett odabent, amiért az odaszokott. Seftelhettek droggal, kurvákkal, fegyverekkel… infóval… Ki tudja…

Egészen szavahihetőnek tűnik ez a fehér… No igen, megegyeztek, de persze kiderülhet hogy a médiás játszik vele… Az ilyeneknek széles a repertoárja az átverések, mellébeszélések terén különösen. Azért csak figyel, nem mintha könnyen hazugságon lehetne kapni egy öreg rókát, mint ezt itt. A Jonas Hensen nevet megjegyzi.
– Hmm… egy raktár. És miféle szarokat tartottak ott hivatalosan? Ki volt a tulaj? – merül fel még pár dolog a figyelmes hallgatást követően, ami érdekes lehet az ügyben. A félhomályban nem látni sokat a másikból, de arra már gyanakodna, ha Rappold eddig megszokott beszédstílusa némileg eltérne az eddigitől. – Miket sztorizott az öreg mi volt itt a nagy biznisz? Mért lett végül ilyen cukormázas szar a kóceráj?
Barna íriszek a szóban forgó épületet mérik fel még egyszer, majd a figyelmük újra a fehér fickóra terelődik. Ez a lebuj is Costelloé? Nem, arra nem esküdne meg, egy másik nevet mondana, ha találgatnia kellene. Régen nem volt ez ilyen puccos környék, lehetett hallani razziákról, ezért hihető, hogy volt itt valami illegális, mielőtt kifehéredett volna. Sokkal jobban is a kelleténél.
Azt a helyet is valamiért felszámolták. Véglegesen…? Vagy csak telephelyet váltott? Pont a kis kujon ne tudott volna róla…?

Rappoldnak a válaszon el kell gondolkodnia. Régen volt, mikor utánanézett az épületnek, pont azért, mert érdekelte Simlis eme veszettnagy nosztalgiája.
Vesz az orrán keresztül egy mélyebb levegőt, majd belekezd:
– Egy texasi székhelyű ingatlancégé volt a hely éveken át… egy részvénytársaságé. A neve nem jut hirtelen az eszembe… – némi szemöldökráncolással a tekintetét a szalonról visszavezeti Killa felé. – Ez a cég azzal foglalkozik, hogy felvásárol, majd bérbe ad komolyabb komplexumokat, nem egy belvárosi parkolóház van a tulajdonában. Gondolom a helyi üzletek bérelték ki a helyet… hivatalosan. Minden esetre éveken át egészen zavartalanul működött. Hensen szavaiból ez egyértelműen kiderült. A zavartalansága tette vonzóvá. Meglehet a cégvezető tudtával folytak odabent az illegális ügyletek, aki viszont moshatta a kezeit, ha egy razzia megszakította volna a benti mulatozást… De valószínűbbnek tartom, hogy egy-két helyi beosztott keze lehetett a dologban. Talán némi extra jövedelem okán helyett biztosítottak Simlisnek és az üzlettársainak. Egészen addig, míg egy szomorú napon eladták az épületet. Minden esetre az akkori lapok, híradások nem kötöttek ide semmilyen bűntényt. Bárki intézte a helyet nekik, kurvaügyes volt. Már ha igazak a Simlis-mesék. Meglehet, az égvilágon semmi jelentős nem volt itt – a szavai befejeztével az újságíró feltekeri az ablakot.
Egyelőre nem mond többet, Killa, ha akar, akkor kérdez. Rappold szándékosan nem kezd el Simlis sztorijaiból idézni, hiszen azok sokszor és sokféleképpen előadott, név nélküli anekdoták voltak, melyből az égadta világon szinte semmi konkrétumot nem lehetett visszakeresni… vagy csak nagyon nagy idő-, pénz- és energiaráfordítással. Egy jó újságíró pedig tudja, hogy egy információt legalább három független forrásból le kell ellenőrizni, mielőtt komolyan elhinné, mielőtt hírt csinálna belőle.

Végiggondolva az eddigieket, van itt még minek utánanézni. Többek közt ismét áttúrhatja a testvér holmiját. Mért fontos ez a szar? Az egyetlen még életben lévő bátyja börtönben és ha Ray elméletileg szaglászott ez után, vagy tudott valamit ennek hátteréről, ha véletlenül köze volt Nathanhoz, aki a siralomházban csak hallgat, akkor közelebb juthat valamihez, vagy orbitális nagy bakot lő, amire nagyobb az esély, s fölkever egy olyan állóvizet, amit talán nem kéne bolygatni. Csak hogy nem hátrál ki ebből, megmozgat minden követ, ha ezzel segíthet a testvérén.
Lehetne itt még tovább kérdezz-feleleket játszani Hensen-ről meg a meséiről, de…
Lecsattintja a kutya nyakörvét szemügyre véve azt, ha van azon telefonszám azt megjegyzi. Ilyen az agya számokat könnyen megjegyezi, ellenben ha valamit be kell nyalni másnapra, akkor ott már gondok adódhatnak.
Ha van szám, felolvassa:
– A magáé? – s visszacsatolja az övet a kutyára. – Frissítse föl az emlékezetét a témában, még keresni fogom – azzal, ha nem akadályozzák, kiszáll a kocsiból, gyors pillantást vet a rendszámtáblára, majd odabaktat a szóban forgott üzlethez. Röviden időz az épület előtt, megnézi a nyitva tartást, végül az útját folytatja a sétáló utca irányába.

Killa hallgat, egy ideig legalábbis, majd Molly nyakörvével kezd ügyködni. Rappold lomhán pillant a jelenetre.
– Hmm. Igen – jön a válasz, végül a biccentés a jövőbeni látogatás ígéretére. Nem indítja azonnal a Yukont, még figyeli, ahogy a srác áthalad az úttesten, majd elidőzik a szalon előtt. A kocsi szép lassan kúszik vissza a forgalomba, az után, hogy Rappold kibámészkodta magát. Molly szerényen nyüszög, valószínű furcsa neki, hogy már senki sem fogja, de nem akar átmászni Rappold ölébe, helyette összegömbölyödik az ülésen.
Az újságíró nagyjából számba veszi az éjszaka eseményeit attól a pillanattól, hogy először megpillantotta a parkban Delilah és Killa párosát egészen az elmúlt néhány percig. Kérdések kérdéseket követnek…
Vajon tényleg fel fogja keresni Lilyt a srác…? Egyáltalán hol, hogyan fogja megtalálni? Mit fog szólni, hogy a szöszke nála lakik, amire pedig ő utalást sem tett?
Feltéve, hogy megtudja…
…és főleg…
Figyelmeztesse a szöszkét a lehetséges látogatójára…?
A kocsi mintegy negyed óra múlva parkol le a kínai patika mellett található garázsában, s Rappold a kezében fogva az alvó kutyát tér vissza a házba, lépcsőzik fel a negyedikre, majd rakja le az ebet a kanapéra, miután bezárta maguk mögött az ajtót és kapcsolja fel a villanyt.
Ezt követően veszi le és akasztja fel a kabátját, majd kapcsolja be a számítógépét, ami hirtelen és hangosan jelzi üzemképes állapotát. Az újságíró egy rosszalló pillantást küld a tegnap estéről bekapcsolva maradt hangszórónak, amit azonnal kikapcsol. Közben Molly megébred, és a ma tanultak alapján röviden elvonyítja magát, majd leugrik a kanapéról és eltotyog Lily szobája felé.

Az ajtó nyitódása távoli, jelentéktelen zaj csupán, amit félálomban még érzékel ugyan a szöszke, de konkrét jelentést már nem tud hozzá társítani. Cirka egy órája igyekszik több, de inkább kevesebb sikerrel elaludni, s ha kissé jobban el is szenderedett, valami kis izé mindig visszarántotta a valóságba. Rappold lakásának zörejei még túl újak, túl szokatlanok ahhoz, hogy ignorálni tudja őket, s bár csukott ajtónál kevésbé hallja.... olyan furcsa úgy aludni. Az albérletében sosem volt szokása és az újságíró szobájába vezető ajtót ugyan Lily is zárva tartja (esélyesen repülne is a lásból, ha ennyi privát szférát sem tudhatna magának a pasi), a nappaliba nyíló ajtó szinte állandóan tárva nyitva áll.
Az éles sípolásra fintorba rándul az arca, s rövid nyüsszenést követve fordul be a fal felé, de túl sokáig így sincs nyugalma a kislánynak. Apró topogó hangok, s a hozzájuk tartozó karomkoppanások és csaholás jelzik Molly közeledtét. Tekintve, hogy az első héten Lily nem rugdalta ki az ágyából, az ajtót pedig nem hajlandó zárni a kis vakarcs nagyon hozzászokott, hogy túlméretezett plüssmacinak, illetve random mocorgó fűtőtestnek használja a szöszit. A matrac rugózása jelzi, ahogy Mo felzuttyan az ágyra, majd kitartó mocorgásba kezd ahogy megpróbál elfészkelődni Lily lábán. Majd a derekán.... azz arcán, majdnem kinyomva ezzel a lány szemét, majd egy nyálas puszit is kap a szöszi, egyenesen a szájába.
Az eddigi nyöszörgés és minimális ellenállás valahol itt vált át prüszkölésbe, ahogy Lily megpróbálja a kutyanyálat visszateríteni a blökire, majd feladva a mai „feküdjünk le időben” projectet álmosan ül fel az ágyában. Molly a felszabadult helynek megörülve kapásból elhelyezkedik a párnán, amit Lily már csak egy ironikusnak szánt morranással konstatál.
– Legalább egyikünk tud aludni. – jegyzi meg, ahogy megvakarja a kis cucc fülét, majd az arcát törölgetve kisétál az ajtóig.
– ’eeeeeeelooooooo! – köszön erőteljesen hunyorogva egy ásítás közepén Rappoldnak, s pár pillanatig támasztja még az ajtófélfát. Legalább amíg megszokja a szeme a fényt és nem fog mindennek nekiütközni a lakásban.
– Nem voltak itthon, mikor hazaértem. – közli a teljesen nyilvánvalót a férfival, de jelen pillanatban még túl kómás ahhoz, hogy ennél bármi értelmesebb is kicsússzon a száján. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne akarjon nekiállni csacsogni. – Éjszakai műszak? – érdeklődik, s megindul a kanapé felé. A lábait maga alá hajtogatva zuttyan le rá, nem is zavartatva magát, hogy egy szál póló + bugyi kombóban botorkált ki az ágyból. Végülis, ennél kevesebben is látta már őt Rappold.

Nem sok minden jut el az újságíró füléig abból, ami Lily szobájában zajlik. Bár esélyesen küzdenie kell a lánynak Mollyval. Pedig a férfi világosan elmondta neki (utoljára pár nappal ezelőtt), hogy ne hagyja Mollyt bemászni az ágyra, különben sosem szabadul tőle… – nem, nem volt hátsó gondolat a kijelentés mögött akkor sem.
A számítógép lassan listázza ki a Simlishez tartozó fájlokat, miközben Rappold otthagyva a masinát bemegy a fürdőszobába, hogy megmossa az arcát.
Egyáltalán mit keressen? Hensen nem volt olyan hülye, hogy a saját üzleteit elé tárta volna… de vajon arra gondolt-e valaha, hogy ilyen ronda véget ér… volt-e ez ellen bármi, amivel védeni próbálta magát…
„Édes fiacskám, én mindig mindenre gondolok!” – ezt hajtogatta folyton, amikor azzal volt baszogatva, hogy elfelejtett valamit, vagy ismét valami semmitmondó részinformációkból akart ügyet csinálni.
Mindig mindenre gondolt…
Cikkek…cikkek… egy részük befejezetlen… egy részük kiadatlan, mert az adott újságok adott szerkesztői túl rizikósnak gondolták őket. A végrendelet másolata… még több cikk…egy csomó töredékes jegyzet, néhol csak pár mondat, néhol több oldalnyi anyag… címek…nevek… telefonszámok… majd egy riport egy félbehagyott háztömbről… végül egy fénykép, amit Rappold Vegas-ba érkezésének napján készíttetett az a szegény kis kujon kettejükről egy japán turistával.
Mire Lily ráköszön a szobaajtóból, Rappold éppen akkor foglal helyet újra a széken, s egy pillanatig elidőzik a tekintete a lányon. Azonban nem szól közbe, míg a Szöszi beszél, még köszönni is elfelejt, majd ahogy a másik helyet foglal a kanapén, az újságíró szimplán visszafordul a monitor felé.
– Olyasmi – mondja, s elfojt egy ásítást. A gép még mindig keres… Rappold hirtelen maga sem érti, hogy miért érdekli itt és most a dolog, ahelyett, hogy lefeküdne aludni… aludni… azt jelenleg úgysem tudna. Mire ezt végiggondolja, hátradől a széken és a monitor mellől kinéz a szöszire. – Főzne nekem kávét?

Rappold felé fordulva könyököl fel a kanapé háttámlájára, s megtámasztja a fejét. Abban a tipikus nem tud aludni, de ébren sincs igazán stádiumban lebeg egy ideje, s ezen az állapoton az sem javított túl sokat, hogy mostmár legalább nem fekszik a szöszke. Laposakat pillogva szemez a monitor hátuljával, a hangszóróval, a lámpákkal, a vegasi éjszakával, vagy épp a szemhéja belsejével.  Egy félig meggyőződött, álmos hümmentés a válasz s valahol mélyen, tudat alatt Lily hálát ad a sorsnak, hogy nem lett belőle újságíró. Az éjszakázással ugyan nem sok baja van, de az utóbbi időben elég vacakul aludt. Elképzelni nem tudná, hogy ilyenkor bárki bármiért is funkcionális agytevékenységet várjon el tőle. Persze vannak, akik egyébként sem várnak Lilytől ilyesmit de....
– Hm? – zöttyen vissza a valóságba, s ahogy lassan processzálja a szavakat kérdőn emeli meg a szemöldökét. Tekintete az órára siklik, majd vissza Rappoldra, node.... mégis ki ő, hogy megkérdőjelezze a pasi kávéfogyasztási szokásait?
– Persze. – feleli, s nekilát feltápászkodni a kanapéról. Kissé bizonytalan még a mozgása, ahogy ásítozva kisétál a konyhába, s nekilát elővadászni a kávét, szétkapni a kávéfőzőt, s felrakni egy főzetre való feketét. Ha ezzel megvan elővesz két bögrét, no nem mintha ő is kávézni akarna, viszont ha már itt van, akkor készít magának egy kakaót. A költözés utáni nap beszerzett pár „minden jó háztartásba nélkülözhetetlen” cuccot a kislány, s ebbe evidensen az instant kakaópor és a saját bögre is beletartozott.
– Mondja, hogy legalább most nem feketén kéri, vagy sosem kerül ágyba. – címzi Rappoldnak, ahogy elkészül a kávé, majd nekiáll kitölteni azt a férfi bögréjébe, s elkészíteni úgy, ahogy kéri. Kezeiben egy-egy bögrét egyensúlyozva sétál vissza a nappaliba, s mosolyogva nyújtja át az újságírónak az ő adagját.

Rappold egy alig hallható kösz szépennel méltatja, hogy a lány hajlandóságot mutat a kávéfőzésre.
…és a gép még mindig keres. A férfi felkönyököl az asztalra a klaviatúra mellé. A szemeit le sem veszi a monitorról, majd találomra megnyit egyet a már kilistázott fájlok közül és olvasni kezdi. Nem mintha elfelejtette volna, hogy miről szól, szimplán csak jobban telik az idő így. Láthatóan a szöszi sem túl élénk, ma éjjel biztosan nem lesz bajtárs a virrasztásban – bár meglehet, felébredne, ha elmondaná neki milyen helyzetbe került, hála az előrelátó bácsikájának.
Nem mintha a kiscsajt nagyon kéne félteni…
Az idő lassan telik, a gép pedig még mindig listáz, s nagyjából akkor fejezi be, mikor Lily hangja újra felcsendül.
– De igen, feketén. Majd alszom a sírban – sandít a lányra és mosolyogni is megpróbál, de végül nem erőlteti. Csak akkor fordul Lily felé, amint a lány kézközelbe ér a kávéval. Az újságíró átveszi a bögrét és belekortyol az italba. Nem mondhatni, hogy a cucc életmentő, de legalább ébren tartja… egy ideig…
– Mondja… Lily – s olyan arckifejezést vár, mintha a fogát húznák a lány keresztnevének kimondása közben. De az is lehet, hogy csak a kávé sikeredett túl erősre. – A bácsikája, Simlis… – hogyan is fogalmazza meg? – …sosem gyanította… gyanították róla, hogy ennyire mélyre süllyedt? – hát nem a legjobb. Majd korrigál.
Azzal a bögre az asztalra kerül, Rappold pedig egyenesen Lily szemeibe néz.

A kakaó gyorsan elkészül, s úgy tűnik a kávéval sem akad sok dolga Lilynek. Nagyon nem lepi meg a válasz és kötözködni sincs ihletése. Rappold nagyfiú már, el tudja dönteni, mivel szeretné tölteni az estéjét. Azért megcsóválja a fejét, s gyorsan elveti az ötletet, hogy a saját bögréjébe is öntsön egy kis koffeint. Bár.... legalább sikerülne végre a szervezetének eldönteni, hogy akkor most ébren van, vagy alszik inkább.
– Ennyire fontos az ügy? – kérdi lágyan mosolyogva, ahogy az asztalt megkerülve átadja a feketét Rappoldnak. Fejével int a gép felé, bár nagyon nem pillog rá a monitorra. Arra egészen hamar rájött, hogy akár munkáról, akár másról van szó, a férfi számítógépe szent és sérthetetlen és minimum annyira a privát szférájának a része, mint az alsógatyája. Ha nem jobban.
A bögréjébe kapaszkodva sétálna vissza a kanapéhoz, de a nevét hallva pár lépés után megtorpan.
– Hm? – érdeklődik ahogy visszafordul a férfi felé, s ha csak egy fél csöppet éberebb lenne, akkor talán jobban is rácsodálkozna, hogy a keresztnevén szólította Rappold. Így viszont csak értetlenül, meglepetten pillant párat a kérdésre. Nem érti hogy jön most ide Jonny bácsi.... Simlis, de Uriah tekintetének súlya alatt valahogy nincs ihetése elbohóckodni a kérdést.
– Nem. – jön az első, határozott válasz, ahogy a fejét ingatja a lány. – Nem hiszem. – pontosít, majd ajkát beharapva pillant le a bögréjére és vissza Rappoldra.
– Ez elég hülyén hangozhat, de annak ellenére, hogy a bácsikám volt nem igazán ismertem őt. Annie – anyu húga elég sokat utazgatott. Jonny bácsit még valahol Californiában ismerte meg, ha jól emlékszem és fülig belezúgott. Nem is húzták el nagyon a dolgot, vagy fél éve lehettek együtt, mikor összeházasodtak. Mondjuk én még elég intenzíven ovis voltam, úgyhogy inkább csak a fényképek maradtak meg az egészből. – vigyorog a férfira. – Az esküvőt Memphisben tartották, egy pár hónapig ott is éltek, de Annie sosem volt az a nyugis típus. Gyakorlatilag folyton távol voltak. Egy fix pont volt, amiből anyu nem volt hajlandó engedni. A karácsony minden évben ellentmondást nem tűrően családi ünnep volt, úgyhogy akkor legalább egy hétre mindig nálunk laktak. Mi gyerekek kaptunk egy halom ajándékot, úgyhogy kiérdemelték a jófej rokon plecsnit. Jonny bácsi sokat játszott velünk – tőle tanultam pókerezni is. – nevet fel jókedvűen, s ujjával szórakozottan simítja végig a bögre száját. – Aztán a nagy szerelem elmúlt, Annie pedig egyre többet panaszkodott rá. Az egyik karácsonykor már csak egyedül jött és egész héten arról beszéltek anyuval, hogy mennyire megromlott a kapcsolatuk. Jonny bácsi mennyit titkolózik előtte, hogy órákra eltűnik, hogy fura ügyei vannak, hazudozik neki, de inkább egy másik nőre vagy szerencsejátékokra gyanakodtak akkor. Végülis.... ki a fene gondol kapásból a maffiára, nem? – húzza el a száját és még a vállát is megrántja. Rövid szünetet tart mielőtt folytatná, már ha Rappold nem szakítja félbe.
– Én igazából csíptem őt, velem mindig ugyanolyan rendes volt, mikor találkoztunk és végülis anyuék is miatta engedték meg, hogy ide költözzek a városba. Nem hiszem, hogy ha tudtak volna bármit is, akkor elengednek. – nevet fel újra. – Úgy egy-kéthavonta összefutottunk pár órára kávézni, beszélgetni, de..... – hagyja félbe és újra megvonja a vállát. – Sokat változott a válás után, vagyis.... –ráncolja össze a szemöldökét. Az igazság az, hogy Anniet még így is megviselte Jonny bácsi halála, úgyhogy Lilynek semmi ihletése nem volt beszámolni az otthoniaknak a férfi ügyeiről. Ugyan min változtatott volna az egész? Így aztán ő sem agyalt rajta túl sokat, most viszont... – Bassza meg. – közli mély átéléssel, s tekintete szinte már mérges, ahogy újra a férfira pillant.

Mennyire fontos az ügy? Nem tudja… talán… talán csak a privát hülyeségei okán kerít neki Rappold túl nagy feneket.
A kérdésre nem válaszol, s a pillantása mit sem változik, miközben várja a választ. Hallgatja Lilyt, s be kell vallania, hogy alig tud valamit Simlis az előtti életéről, mielőtt a fickót beszippantotta volna az alvilág, vagy mielőtt ő megismerte volna. Akárhogy is, Hensen a titkok mestere volt, s az újságíró tényleg csak azt tudta róla, amit az öreg tudatni akart.
Hátradől a széken, s úgy hallgatja a szöszit. Tekintete végig a lány arcát figyeli, közben bekapcsol a számítógép képernyővédője, s random képek kerülnek elő, hogy átússzanak a feketeségen, vagy éppen kikockázódjanak a semmiből…
Hmm… ezt is át kell állítani valami személytelenebbre, míg a szőkeség itt lakik. Ezért a férfi egy lökéssel likvidálja a családi képek sorjázását.
A lány monológját nem szakítja meg, inkább igyekszik minden apró részletet megjegyezni, majd kirakni a megfelelő helyre, de pontos dátumok nélkül túl sok esély itt és most nincs rá. Ráadásul Lily záró mondata is meglepi, hirtelen Rappold nem sok mindent tud kezdeni vele. Bár érthető a lány kiakadása…
A hallgatás közben kortyolgatott kávé nagy része elfogyott, s a bögre a klaviatúra mellé kerül, majd Rappold átállítja a képernyővédőt egy random cuccra. Csak eztán néz Lilyre.
– Nem tudhatták, emiatt ne tegyen magának szemrehányást, neki pedig már sajnos nem érdemes – bár csak tipp, hogy ennek szólt az az ominózus Bassza meg!. – Ha ez vigasztalja, én nem tudtam Önökről a végrendelet felolvasásáig – s a székkel úgy fordul, hogy rálásson a lányra, közben újra kézbe veszi a bögréjét. – Mindössze annyit tudtam Simlisről, hogy nős volt. Egyszer a kocsiban hagyta az irattárcáját, abban volt egy esküvői fotó róla és a nejéről. Kitartóan faggatóztam, de még a nénikéje nevét sem árulta el. Alighanem Önöket nem akarta belekeverni ebbe… mégis… – s most jön a neheze. Hogy mondja el a lánynak, hogy valahogy valaki mégiscsak tudott róla… vagyis, micsoda marhaság ez, hiszen a szöszkét kitették a lakásából, naná, hogy a lányban is felmerülhetett, hogy a néhai bácsikája kapcsolatai előtt nem titok az ő léte… de amit Delilah mondott, vagy az a fiatal srác, hogy megkeresi a lányt… nos ez… talán nincs jelenősége…
– Meglehet, hogy valaki fel fogja keresni magát, hogy a nagybátyjáról érdeklődjön. Valahonnan tudnak magáról Hensen barátai. Nem csak azok, akik kilakoltatták… vagyis… nem tudom, hogy a két eset mennyire függ össze, megijeszteni sem akarom, de gondoltam, jobb, ha tudja, hogy fel tudjon készülni rá.