Rappold a szöszire pillant, ahogy az kimondja, mi történt Simlissel. A forgalom még mindig vánszorog, s az újságíró egyenesen a lány arcát nézi hosszú másodpercekig, aki – úgy tűnik – momentán több figyelmet fordít Molly babusgatására, mint arra, hogy megbeszéljék ezt a helyzetet.
A férfi az után fordul vissza az úttest felé, hogy az előttük lévő jelzőlámpa zöldre vált. A Yukon lassan indul el, majd ez eddigi tempójához képest hirtelen gyorsul fel.
– Ez így elég pontos… – mondja, miután Lily elhallgatott. – Én azonosítottam a bácsikáját.
Aztán, ha rajta múlik, a rendőrség épületéig csendben marad. Nem emlékszik pontosan arra, hogy volt-e szó erről… rémlik neki, hogy mondta a lánynak második találkozásuk alatt, de azt nem tudja, hogy Lily emlékszik-e rá, vagy hogy ő jól emlékszik-e. Az szinte biztos, hogy Delilah emlékezni fog rá, s el is kottyanthatja, akkor pedig megint csak Rappold kerülhet szar helyzetbe, ha a szöszinek még se derengene.
Az őrs elé érve Rappold lassít, majd leparkol vagy ötven méterrel odébb, amint talál egy megfelelő parkolóhelyet az épület parkolójában.
– A kutyát fogja végig. Nem akarom a kocsiban hagyni – azzal kiveszi a slusszkulcsot a zárból, s kiszáll a Yukonból, majd lezárja a kocsit, ha a szöszke is aszfaltot ért az ebbel.
Csak eztán indul el az épület felé, bevárva a lányt.

Molly kiélvezi a neki szentelt figyelmet, vagy minimum azt, hogy Lily cseszik részletekbe menően kiértékelni a bácsikája halálát és Rappolddal szemezni közben. Azt ugyan túlzás lenne állítani, hogy nagyon felzaklatná a szöszit a téma – volt ideje feldolgozni, de attól még határozottan nem tartozik a legkedvesebb emlékei közé az az utolsó kép, ami olyan kiirthatatlanul bevésődött az emlékezetébe Simlisről. A zsarunak természetesen igaza volt. Nem kellett volna elmennie a hullaházba, de ott rohadjon meg, ha hagyja, hogy idióta szöszke plázapicsának nézze két seggfej.
Rappold szavaira bólint, majd meglepetten kapja felé a fejét.
– Maga? –kérdi reflexből, de igen, rémlik neki valami, bár akkor nem tulajdonított neki túl sok jelentőséget Lily. – Tényleg. Mintha már említette volna. – bólint ahogy egy alig mosoly kúszik ajkaira, tekintete pedig elidőzik a férfin. Na igen. Akár még hálás is lehetne Rappoldnak (vagy épp Jonny bácsinak?), hogy nem neki kellett bemennie azonosítani a holttestet. Így is okozott neki pár kegyetlen éjszakát az a látogatás.
A Yukon lassít majd megáll, Lily pedig újfent az ölébe kapja Mollyt ahogy kiszáll a kocsiból. Megfordul ugyan a fejében, hogy akár le is pakolhatná a kis plüssállatot a földre, de esélyesen Mo újfent nekilátna a kis kutyadolgai intézésének, amihez perpill semmi türelme a lánynak. A kocsit megkerülve zárkózik fel Rappold mellé, s egy oldalpillantással tekint fel a férfira.
– Mindenhova magával viszi Mollyt? – kérdi, mert a „mégis mi a szöszért kell mindig nekem pesztrálni a kutyáját?” valahogy nem tűnik túl diplomatikus kérdésnek. Ennek ellenére egy ideje már piszkálja a lány fantáziáját, hogy vajon az újságíró is karján a kis ufóval mászkál-e mindenfelé.
Tovább viszont nem akar kötözködni, némán sétál a férfi mellett be a rendőrség épületébe, s ha lehet hagyja a férfit intézkedni.

Rövid ragadozómosoly a válasz Lily Mollyt érintő kérdésére.
– Helyzetfüggő – mert a diplomatikus kérdésre diplomatikus válasz dukál.
Az épület ajtajához érve Rappold ugyan maga előtt kiengedné az öreget a sráccal, de végül egy biccentéssel köszöni meg a beinvitálást, s előttük lép be az épületbe.
Ha már ilyen előzékenyek voltak…
Az igazat megvallva most még Lilyt sem engedi maga elé. Az épület aulájában gyorsan körbenéz, s még azelőtt gyors létszámellenőrzést tart, hogy odalépne a recepcióhoz.
– Jó estét kívánok! – köszön vissza a nőnek. – Uriah Rappold vagyok, Stallings nyomozót keresem. Cirka fél órája hívott fel, elvileg vár rám.
Míg a nő intézkedik, Rappold újfent a szöszire néz. Reméli, hogy a zsaruk nem kekeckednek a kutya miatt, máskülönben… máskülönben itthagyják a recepciós csajnak, aki a gyors telefonálás után int az egyik közelben várakozó fiatal egyenruhásnak, aki erre a pulthoz siet.
– Olsen őrmester, kérem, kísérje fel a vendégeinket Stallings nyomozóhoz a tárgyalóba! – Majd visszafordul Rappoldék felé, s még pár kedves frázissal felvilágosítja őket, hogy Stallings nyomozó már vár rájuk… pontosabban vár Rappoldra… valamint megkéri Lilyt, hogy a kutyát lehetőleg végig fogják.
Pár emeletet utaznak felfelé csendesen a liftben, legalábbis ha Rappoldon múlik csendesen teszik. Az őrmester sem akar nagyon csevegni, majd jó vendéglátóként bevezeti őket a tárgyalóba, ami egy akármelyik – magára adó – ügyvédi iroda tárgyalója is lehetne. Hosszú asztal, körülötte 6-7 szék, polc az egyik falnál, rajta könyvek, s kamera a plafon alatt nem sokkal. Olsen a maga szolidan udvarias módján hellyel kínálja őket, majd elindul, hogy szóljon Stallings-nek, vagy simán csak megáll az ajtón kívül.
Rappold és Lilyt tehát, szigorúan fizikailag, magára marad a tárgyalóban. Az újságíró úgy sejti, hogy akár még negyed órát is várathatnak, mire a fent említett nyomozó előkerül. Ha Lily időközben nem ült volna le, kihúz maguknak két egymás melletti széket, majd a lány után leül a szabadon maradt ülőalkalmatosságra.

Egyik szemöldökét felhúzva pillant vissza Rappoldra, de inkább nem boncolgatja tovább a kérdést. Végülis... kit zavar Molly.... egyelőre. Néhány pillanatot vesztegetnek csak az ajtónál, majd az újságíró mögött  a szöszke is belép az épületbe. Az ajtót olyan készségesen tartó fickó kedvességét röviden megköszöni, majd tekintete végigsiklik az őrs falain. Még mindig hihetetlenül sztereotípia-romboló a hely, ami egyfelől persze kellemes, pláne az a tény, hogy nem rázza ki kapásból a lányt a hideg, ahogy beteszi ide a lábát. Mégis, egy rendőrőrstől valahogy nem a kórházi gyerekosztály feelinget várná az ember.
Rappold mellett, csöppet lemaradva sétál a recepcióhoz, s így is áll meg. A bent szolgálatot teljesítő hölgy jól rálát a szöszkére is, s az sem maradhat kétséges, hogy a férfival érkezett, de tekintve, hogy nem őt várták.... Azért egy köszönést megejt ide is, majd némán hallgatja az eszmecserét, s várja, hogy mi következik.
– Persze, vigyázok rá. Köszönöm. – mosolyog vissza a nőre, ahogy Molly miatt figyelmezteti őt, s csöppet meg is lepi, hogy ilyen lazán továbbengedik  a kis ufót is. Persze.... ez Mo.... ugyan ki tartana egy mopsztól?
Olsen őrmester is megérkezik, s egy röpke furcsálló pillantást és egy alig mosolyt azért bezsebel tőle a szöszke, de különösebb hozzáfűznivalója úgy tűnik nem akad a párosukhoz.
– Jöjjenek utánam, kérem! – mondja ezt már inkább Rappoldnak, majd megindulnak felfelé. Lily sincs épp csacsogós kedvében, így a lift dorombolásán kívül csak Molly mocorgása és rövid nyaffanásai törik meg a csöndet. A tárgyalóba érve körbepillant, tekintete röviden elidőzik a kamerán, majd az asztal felé fordul, ahogy hallja a székek surlódását.
– Köszi. – mosolyodik el lágyan, majd lezuttyan a jobboldali székre. A kocsikázások után valahogy hozzászokott már ehhez az oldalhoz. Mollyt lepakolja az ölébe, s láthatóan a kis ufónak sincs ellenére a helyváltoztatás. Pár kör, némi fészkelődés, majd hanyatt dobva magát találja meg az ideális alvópózt a szöszke ölében, Lily pedig irigykedve pillant a kis dögre. Ő is szívesen aludna ücsörgés, mi több, gondolkodás helyett. De egyelőre... egyelőre még nem kell felrántania minden védelmét. Azzal ráér, ha már Delilah is velük lesz. Addig viszont..... lazán hajtja a fejét Rappold vállára, s ha a pasi nem húzódik el, akkor így is marad. Egyik keze Mollyt támasztja, a másikkal pedig szórakozottan cirógatja a kis vakarcs fejét.
– Miért éppen mopsz? – teszi fel a költőit, s igazán választ sem vár rá. Szimplán csak.... kell valami, amitől nem alszik el itt helyben a frissen rögtönzött kispárnáján. – A húga igazán belezúghatott volna valami kutyább kutyába is. Mondjuk egy akitába, szigorúan a japán fajtájába, vagy... egy border collie? Mit szólna egy huskyhoz? Esetleg egy németjuhász? – érdeklődik félig ásítva, de tekintete még mindig az ölében szunyókáló kis gombócon. Persze.. nem mintha Molly nem lenne aranyos és határozottan, mérföldekkel jobb, mint mondjuk egy csivava, de.... – Mondjuk asszem rühellnék egy bernáthegyivel az ölemben ücsörögni. – fűzi tovább teljes természetességgel a gondolatot. Mintha beengednék ide egy akkora medvével. Mintha az ölébe tudná ültetni azt az ebet, s mintha nem törne ripityára alattuk a szék, ha megpróbálná. Node Lily eddig sem a földhözragadtságáról volt híres.

Leül tehát a székre, s igazából oda sem figyel arra, hogy a szöszke mit helyezkedik mellette. A kocsi kulcsait tartalmazó kulcscsomót maga elé teszi az asztalra és a kezeit lazán mellé fekteti. A következő pillanatban már érzi a szöszke fejét a vállán, de valahogy az egész… már Lily eme cselekedete annyira természetesnek hat, illetve annyira automatikusnak, hogy a férfinak egyszerűen semmi ingere nincs tiltakozni ellene.
Lassan hátradől a széken, hogy a szöszinek se kelljen nagyon görnyednie, majd éppen csak kicsit fordítja a fejét a lány felé, s átgondolja a választ a miért?-re. Lilyt inkább nem képzeli el egy túlméretezett ebbel az ölében, bár nem kétli, hogy képes lenne egy bernáthegyit is felnyalábolni a szöszi… valahogy egészen biztos megoldaná.
– Mert Gomer bizonyos dolgokban piszkosul fantáziátlan. Ő az a lány, aki ha skótjuhászt venne, egészen biztosan Lassie-nek nevezné el. Ha érti, mire gondolok – persze ezzel még nem magyarázta el, s valahol sejti, hogy a szöszi ennyivel nem fogja beérni, ezért folytatja. – Az egyik szomszédunknak volt mopsza, Gomer imádta azt a dögöt. Azt hiszem számára a mopsz a kutya szinonimája lett. Nem volt kérdés, ha kutya, akkor mopsz.
Lassan felemeli a kezét és Lily kutyát simogató kezére kulcsolja. Hacsak a lánynak nincs kifogása ez ellen. Ennél messzebb azonban nem megy. Tekintete lassan vándorol az ajtó felé, amin át Olsen korábban távozott, s az újságíró csak reméli, hogy ez a Stallings nem váratja őket sokáig. Itt bent ülve ő is egyre fáradtabb, de éppen elég, ha Lily elalszik, neki ez a luxus itt és most nem adatik meg.

Röviden fészkelődik el újra, ahogy Rappold hátradől a székben. Picit lentebb csúszik a helyén, s egyben közelebb is araszol a férfihoz, hogy ne törjön ki annyira a nyaka. Apró mosoly bujkál ajkain, s csak érzi, ahogy felé fordul a férfi. Szemeit lehunyja, ami talán.... egészen biztosan nem jó ötlet, de mintha képtelen lenne nyitva tartani őket.
Rappold hangja kellemesen duruzsolva jut el hozzá, s jót kuncog a jellemzésre. Igen, pontosan tudja mire gondol a férfi, s inkább nem fűzi hozzá, hogy a fantáziátlanság náluk valami családi vonás lehet. Persze.... megeshet, hogy ez azért erős túlzás lenne. Egészen biztos, hogy az. Rappold... Rappold nem is annyira fantáziátlan inkább csak Lily szemében tűnhet néha csöppet karótnyeltnek. Ez persze önmagában még semmit sem jelent. Lily mértékével mérve az emberek túlnyomó többsége meglehetősen egyhangú.
Bólint egyet, talán csak hogy jelezze, hogy még ébren van, a folytatásra viszont újfent elvigyorodik.
– A mopsz nem kutya. Csak egy izé. De annak egészen cuki. – jelenti ki kategorikusan, bár határozottan álmatagon a leányzó. No igen, ami nem ér fel minimum a térdéig az egészen biztosan nem kutya. Az maximum egy négylábú, szőrös (jó esetben!), csóváló, csaholó létforma. És mint ilyen lehet piszkosul helyes kis vakarcs is, de kutyának aligha nevezhető. A magyarázattal viszont nem igen tud vitába szállni a szöszkeség. Ő is ismer  jónéhány ilyen embert, de hogy értené bennük a logikát... azt azért túlzás volna állítani. Vitába szállni velük viszont szinte lehetetlen és teljesen fölösleges is. Elvégre.... hogyan magyarázod el valakinek mi az a türkiz, mikor ő a kéknek, vagy épp a zöldnek csakis egy árnyalatát ismeri?
– Szívás. – vonja le egy újabb ásítás végén a konklúziót, majd felnyitja szemeit, ahogy megérzi Rappold kezét a sajátján. Elmosolyodik, majd abbahagyja Molly kurkászását, s ujjait lazán a férfié köré kulcsolja. Újra lehunyja a szemeit, hallgatja Mo szuszogását, az épület zajait, s ha el nem is alszik, de felszínesen lebeg álom és ébrenlét határán, s amikor épp hajlandó minimálisan funkcionálni az agya azon gondolkodik, hogy mégis milyen elborult ötlet egy skótjuhászt Lassei-nek elnevezni. Miért ne lehetne inkább Puding? Mondjuk vaníliás, tejszínhabos, édesen elfolyós Puding. Igen. Ha lenne egy skótjuhásza Pudingnak nevezné el. Mert a Puding egy jó kutyanév.
Fogalma sincs mennyi időt tölthettek a szobában, talán csak perceket, s talán csak pillanatokra bóbiskolhatott el a szöszke, de várakozás közben is minden egyes közeledő lábdobogásra felriadt. Röviden nyitotta ki szemeit, majd csukta is vissza újra, ahogy a dobogás továbbhaladt az ajtó előtt. Ahogy viszont végre megérkezik az emberük felemeli a fejét Rappold válláról, s még mindig csöppet kábán fordul a szobába belépő nyomozó felé.

Nem válaszol a lány szavaira. Egyfelől azért, mert Rappoldnak édesmindegy, hogy a szöszi elismeri-e Mollyt kutyának, avagy nem. Arra sosem gondolt, hogy házőrzőként funkcionálna az eb… de ezt mintha már kifejtette volna… valakinek mindenképpen.
A szívással is egyetért, s hümmögve bólint, bár túlzásba nem viszi, aztán csak néz az ajtó felé, vagy maga elé az asztal felületére, s időnként a Lily ölében szunyókáló izére. Majd elnyom egy ásítást, s némileg lejjebb csúszik a széken. Lágyan rászorít Lily kezére, ahogy a szöszi ujjait megérzi saját kezére kulcsolódni, s egy pillanatra arra gondol, hogy csak egy kicsit kellene oldalra döntenie a fejét, s a lány szőke hajának dőlni, de ezt végül elveti.
A percek lassan telnek, már-már óráknak tűnnek, nem volna nehéz neki sem elaludni, bár abban nem teljesen biztos, hogy a lány alszik-e, csak tippeli, hogy nem… Máskülönben a keze lecsúszhatott volna az övéről, ahogy valószínű Molly is a földre huppant volna. Aztán nyílik az ajtó, s érzi, ahogy a lány magához tér, először csak abból, hogy a feje már nem pihen Rappold vállán. Az újságíró gyorsan végignéz a belépő, majd feléjük közelítő rendőrön, aztán feláll és elfogadja Stallings kézfogását.
– Uriah Rappold, üdvözlöm – Lilyt azonban nem mutatja be, a szöszi nyilván gondoskodik magáról, vagyis a nevének közléséről. Ez után visszaül a székre, feltéve, hogy semmi váratlan nem történik.
– Köszönjük, kérünk – mondja, ha már felajánlották. – Pontosan mivel vádolják Miss Singletont?

Rövid, álmos mosoly kúszik ajkaira, majd elengedi Rappold kezét s felegyenesedik a székben.
– Jó estét! – köszön ő is megtoldva mindezt egy elnyomott ásítással. Némi késéssel áll fel a székből – eltart neki egy darabig, míg összekaparja az épp döglött állatot játszó Mollyt. Szegény kis jószágnak túl sok volt már ez a mai nap. Csak egy apró morranás, egy félig nyitott szempár és az ütemesen emelkedő és süllyedő háta jelzik, hogy még életben van, de ezen kívül.... mint egy tényleges plüssállat. Négy lába, de még a nyelve is Lily karja mellett lóg tehetetlenül, s a feje is lecsúszna a szöszkeség karjáról, ha nem támasztaná meg a tenyerével a lány.
– Lily Demian. Üdv. – mutatkozik be Rappold után ő is ha sikerült Stallings felé fordulnia, s a kutyamentes  kezét is a férfi felé nyújtja. Visszalép ő is a székékez, a kávé hallatán viszont felcsillannak a szemei. – Igen, köszönjük. – erősíti meg szinte egyszerre Rappolddal a férfi szavait, s rövidet bólint is mellé. – Feketén, ha lehet. –toldja még meg egy mosollyal, majd ő is visszaül a székre, ha ezt semmi nem akadályozza. Kicsit közelebb húzódik ugyan az asztalhoz, de hagy elég helyet, hogy Mollyt vissza tudja pakolni az ölébe. Nem egy bernáthegyi ugyan a vakarcs, de hosszan tartogatni akkor sem a legjobb buli. Tekintete közben Rappoldra, majd a nyomozóra siklik, elvégre.. ő valójában nem is ismeri Deliláht. Érdemben tehát nem tud hozzászólni a dologhoz. Egyelőre.

Lily szavait hallva oldalra pillant a lányra, majd visszafordul Stallings felé.
A nyomozó – szerencsére – nem kezd el mismásolni, sem túltitokzatoskodni az ügyet. Mégsem hisz abban, hogy innen hamar szabadulnának. Delilah hangja meglehetősen kétségbeesett volt a telefonban, Stallingsé pedig legalább ennyire eltökélt, vagy legalábbis Rappold akkor úgy vélte, hogy nem feltétlenül akarják elengedni a nőt a fakabátok. Aztán Stallings elmondja a verzióját, vagyis a hivatalos álláspontját, s az újságíró előredőlve a székén az asztalra fekteti mindkét kezét.
– Értem – s rövid szünetet tart, míg átgondolja, összerakja a ma éjszaka eseményeit. Volt már dolga a rendőrséggel, ismeri a rutinkérdéseket, többször kihallgatták tanúként, így akár magától is elmondhat pár dolgot… Elmondhatna… – Miss Singleton… Delilah engem nevezett meg, mint olyat, aki igazolni tudja a kilétét?
Igazából választ nem vár a kérdésre, s legbelül tudja, hogy mindez időhúzás… de miért is húzná az időt?
Nem derülhet ki a találkozó Killával… vagy nem derülhet ki a nagy sztori ígérete? Inkább az utóbbi.
Sóhajt, s odakintről ekkor hallatszik be halkan az őrsön kitörő nevetés.
– Miss Singletont ma ismertem meg. A fiúját, Csótányt már vagy két éve ismerem… az ő elmondása alapján, a nő bármixer… egy Black Swan nevű helyen, ha jól emlékszem. Újságíró vagyok, Csótány az informátorom és egy sztori miatt keresett meg. A Craig Ranch Parkban találkoztunk, de mint kiderült, annyira mégsem hasznosak nekem, mint vártam és a belváros közelében, a Flamingo Road-on kitettem őket egy Burger King mellett. Majd onnan egy kisebb kerülővel hazamentem. Gondolom, erre kíváncsi, nyomozó.

Ahogy a kávé megérkezik, Rappold gépiesen nyúl a hozzá legközelebb eső bögréért, de cukrot nem tesz bele, csak megkeveri, hogy annyira forró mégse legyen. Olsen felé egy biccentéssel köszöni meg a pincér munkát, majd belekortyol az italba.
A kávé nem feltétlen jó, de nem rosszabb annál, amit ők isznak a szerkesztőségben. A két rendőr párbeszédébe nem folyik bele, helyette Lily felé pillant, hogy szemrevételezze minden oké-e a szöszkével, majd a lány ölében szuszogó Mollyra les rá. Csak akkor fordul vissza Stallings felé, ahogy hallja Olsent távozni.
– Csótány mindig talál valamit, amivel bepróbálkozik. Az esetek döntő többségében haszontalan infókkal traktál. Általában akkor, ha pénz kell neki.
Úgy véli, egyelőre ennyi elég Stallings-nek. Ha mégsem, azt a zsaru kérdéseiből meg fogják tudni. Ugyanakkor kérdései az újságírónak is lennének, mindjárt az első, hogy hol van Csótány. Azonban ezt addig nem teszi fel, amíg Lily nem válaszol a nyomozónak. Érdeklődve pillant ő is a lány felé, s gondolatban nyomban végigfuttatja, hogy Lily itt és most mennyire veszélyes rájuk nézve.
Kiadhatja-e Killát…? – Nem… végülis, önszántából talán nem. Bár a szöszi képes bitangmód megkavarni a szálakat.

Tekintete a nyomozón, ahogy előadja miért is kellett nekik tulajdonképpen ide jönniük hajnalban... pontosabban kelleni csak Rappoldnak kellett, de... ugyan már. Hiszen az újságíró sem gondolhatta komolyan, hogy azután az összefoglaló után Lily majd szépen ad neki egy jóéjt puszit és visszavonul az ágyába szuszukálni. És persze, hallotta ő azt is, hogy Deliláht prostitúcióval vádolják, ami valahogy sokkal érdekesebb lenne, ha legalább egy arcot tudna társítani a név mellé, viszont Stallings összefoglalója valahogy nem klappol a szöszkének. Vagy neki nem forognak rendesen a kerekei vagy a pasi tényleg azt közölte az imént velük, hogy tulajdonképpen semmi bizonyítékuk nincs ahhoz, hogy benn tartsák a nőt, ahogy ahhoz sem volt sok, hogy behozzák. Újra végigpörgeti magában az elhangzottakat, de okosabb ettől sem lett. Sőt, a nyomozó egész hozzáállása valahogy piszkálja a kislány csőrét.
Kezei még mindig az ölében, s lazán tartja Mollyt, hogy a kis vakarcs ne koppanjon a padlón. Így szuszogva egész kellemes társaság, s nem hiányzik most, hogy felébredjen, és tényleges figyelmet követeljen magának.
A felhallatszó nevetésre az ajtó felé kapja a fejét a szöszke, majd halványan elmosolyodva fordul vissza a diktafon irányába. Nagyon úgy tűnik, hogy nem csak nekik van hajnal..... mennyi is? Körbepillant, s a falon ketyegő óra szerint nem sokkal múlt fél négy.... Remek. Érdeklődve fordítja vissza a fejét Rappold irányába, akinek érezhetően nem ez az első kihallgatása. Mintha rutinból lökné a szükséges infókat a nyomozó elé.
Molly megrezzen csöppet ahogy nyílik az ajtó, de ilyen apróság azért nem tudja túlzottan kizökkenteni a kisjószágot a békés tetszhalál állapotából. A szöszke elnyújtózik a megmaradt csészéért, majd dob bele két cukrot, s nekilát elkeverni azt, bár fél kézzel még mindig a blökit tartja. Mosolyogva pillant fel Olsenre, s köszöni meg neki a kávét..... akár jó, akár vacak minőség. Még a pocsék kávé is jobb, mintha nem kaptak volna semmit. Elgondolkodva kevergeti a csésze tartalmát, s csak hallgatja a pasik beszélgetését. Ahogy viszont Stallings hozzá intéz kérdést a férfire kapja a tekintetét. Szemeiben mintha csöpp meglepettség csillanna, bár.. végülis logikus, hogy ha már egyszer itt csücsül, akkor őt is ki fogják kérdezni. Legalábbis... logikusnak kellene lennie, nem?
– Nem. Nem ismerem. Nem voltam ott velük. – rázza meg röviden a fejét is. – Illetve, Rappold említette őket, de nem hiszem, hogy találkoztam volna már velük. – egészíti ki, s talán valahol itt merülhetne fel, hogy akkor mégis mi a retket keres itt egyáltalán a szöszke. Tényleg.... mit is? De erre a jelentéktelen részletre inkább már nem tér ki. Majd Stallings  boncolgatja a témát, ha nagyon érdekelné.
– Elmondaná mit értett azon, hogy a megjelenéséből lerítt milyen szándékkal tartózkodott Delilah az utcán? – szegezi a kérést szinte gondolkodás nélkül a nyomozónak, s tekintete is a férfi arcán pihen. Nem gyanakvó, nem számító, mint egy ügyvéd volna – egyszerű és tárgyilagos mind a hangsúly, mint pedig a lány tekintete. – Talán egy tábla volt a nyakában, ami azt hirdette, hogy prostituált? Esetleg volt mellé árjegyzék is? Vagy nem is volt rajta más, csak a tábla? – ragozza tovább, pedig tudja jól, hogy nem kellene. Vagy minimum nem így. Nem ismeri ugyan Deliláht, Rappold szavai alapján nem is lesznek öribarik, de ez a hozzáállás akárkiről is legyen szó rövid távon bassza ki a szöszkénél a biztosítékot.

Enyhén vonja fel a szemöldökét, s csöppet értetlenkedve hallgatja a nyomozó válaszát. Persze.. neki nincs túl sok tapasztalata a zsarukkal, de nagyon úgy tűnik, hogy az újságírók mellett ők a másik olyan állatfaj, akik rühellnek kérdésekre válaszolni. Bár jó eséllyel még az ügyvédeket is beállíthatná a sorba... Feltétlenül be kell szereznie egy ügyvédet és tesztelni a dolgot!
– Értem. Köszönöm. – feleli csak mert valamit mégis illene, majd egy rövid szünet után folytatja. – Esetleg lehetne, hogy a kérdésre is válaszoljon? Mármint.... – kezdi és igen, valahol itt kezdi birizgálni a gondolat, hogy nem kellene ennyire lazán kezelnie ezt az egész beszélgetést, de perpill pont leszarja azt az idegesítő kis hangocskát – értem én, hogy az emberei szabályosan jártak el. Én csak...  Tudja, én is elég rossz környéken lakom és gyakran csak késő este járok haza. – kezd bele magyarázatként. Mert igenis akar egy tetves választ a tetves kérdésére. Mert csak. Mert ha hajnal fél négykor az ember egy rendőrőrsön van és nem azért, mert veszettjó volt a buli, akkor a világ csak bassza meg.– Táncosként dolgozom és pár fellépésnek vagy próbának elég későn van vége. Néha a színpadi sminket sem mosom le, csak otthon és.... hát a legtöbbször nem is csadorban szoktam közlekedni. – szökik rövid mosoly ajkaira, de csak egy pillanatra hagyja abba a szófosást. – Rövidnadrág,  miniszoknya, top.... tudja. Szóval sokat segítene ha elmondaná mit is kellene tennem, hogy hasonló gyanúval ne kössek ki hajnalban egy kihallgatószobában. Miss Singletonhoz hasonlóan. – fejezi be, persze csak ha a nyomozó vagy Rappold le nem üti közben. Tekintete Stallingson, kíváncsian, csöppet idegesítően levakarhatatlanul, de ennél több szociális érzéket és finomságot rohadtul ne várjon tőle senki egy kiadósabb alvás és egy vödör kávé előtt.

Rappold csendben figyel, s a kávéját kevergeti, míg Stallings a szöszkével keveredik egy kisebb beszélgetésbe. Nagyon úgy tűnik, hogy Lily nem kimondottan kompatibilis a zsarukkal, s tulajdonképpen nem igazán érti, hogy a lány miért védi ennyire a… és itt egy pillanatra meg kell állnia, hogy megkeresse a megfelelő jelzőt a helyzetre, ami fáradtan, enyhén frusztráltan és meglehetősen álmosan annyira nem is egyszerű…
Az újságíró végül az első pár korty után egy húzásra felhajtja a kávét, ami ugyan még forró, de legalább felébreszti. Miután Stallings válaszol, Rappold felemeli a Lily felöli kezét, s óvatosan a lány kezére teszi, mintegy jelezve a szöszinek, hogy ezzel most érje be.
– Azonosítom a fickót – válaszolja Stallingsnak, aki – ha Lily is úgy akarja – feltehetően magukra hagyja őket. Rappold csak ez után néz a lányra.
– Szép, hogy a védelmére kelt, de ne strapálja magát a nő miatt. A zsaruk a dolgukat végzik – azt nem teszi hozzá, hogy Deliláht minden bizonnyal alapos indokkal hozták be, hiszen a nő harsány volt, és tényleg közönséges… infókkal seftelt… vagy inkább infószerű anyagokkal, hogy Csótánnyal lógott, s leginkább Csótány miatt Rappold jelenleg szinte bármit elhinne róla, hiszen az a fickó mégsem egy szerzetes jellem… Helyette azonban azzal zárja le, hogy: – Feltehetően előbb szabadulunk, ha nem tesz fel nekik kérdéseket.
S szabad kezét a szája elé téve elnyom egy ásítást.

Rappold nem csapja le, ami meglehetősen kellemes és Stallings is egész türelmesnek bizonyul. Persze... nem is húzná sokáig a szakmában, ha minden kukacoskodásért ugrana. Lily tekintete a nyomozón, s apró mosollyal ajkain hallgatja a választ. Rövid bólintás, majd az előadás után még pár percig Stallingson tartja a szemét. Rappold keze az övére simít, s nem kell túl nagy logika, hogy rájöjjön mit akar tőle a pasi. Mázli, hogy ennél a pontnál már a szöszkének sincs sok ingerenciája tovább feszegetni a húrt.
– Nem szükséges. Köszönöm. – hagyja ennyiben, s kényelmesen dől hátra a székében. Épp csak a fehér zászlót nem lóbálja a magasban, ami lássuk be, elég röhejesen venné ki magát.
Röviden sóhajt fel ahogy Stallings magukra hagyja őket, majd határozottan bólint egyet Rappold szavaira.
– Tudom... én csak... – kezdi, de igazság szerint fogalma sincs mit mondhatna. Csak nem tetszett neki a megfogalmazás. Még mindig nem tetszik neki, de talán mégsem kellene kiprovokálnia, hogy Stallings kiparancsolja őt a tárgyalóból. – Mindegy. – rántja meg röviden a vállát. Rohadtul nincs kedve magyarázkodni, rohadtul nincs kedve itt ücsörögni és rohadtul keresztbe akarja fonni a lábait de Molly miatt nem tudja és..  talán mégsicsak hülye ötlet volt eljönnie Rappolddal. Talán... – Tudom. Bocs. – fordul oldalra a férfi felé, majd egy rövid mosolyt villant rá. Nagyon rövidet és nagyon álmosat. – Csak... üssön le, ha megint piszkálódnék, oké? – ül ki egy sokkal jellegzetesebb kis félmosoly az ajkaira, majd csak nekilát fészkelődni. Az öléből felnyalábolja a kis mopszot, akit láthatóan merőben hidegen hagy az egész mocorgás, majd keresztbe fonja lábait, s Mollyt is úgy rendezi vissza, hogy ne akarjon a kis vakarcs lecsúszni az öléből.  Hacsak nem kapálózik nagyon.

Az ásítás után elengedi a szöszkét, majd lejjebb csúszik a széken, s mindkét kezét az asztal lapjára fektetve vár. Tekintete a mennyezetet pásztázza egy ideig, s csak egy hümmentéssel pillant Lily irányába, aki láthatóan feszeng(?) az ölében tartott kisjószággal. A lány kurta bocsánatkérését egy rövid biccentéssel köszöni meg. Gőze nincs róla, hogy a zsaru mikor tér vissza, bár a forgatókönyvről nagyon pontos elképzelése van. Többek között simlis miatt is ült már ehhez hasonló irodában…
Stallings (vagy egy kollégája) nyilván most beszél Deliláhval róluk, hogy össze tudja hasonlítani a meséjüket, majd a nyomozó behoz egy minimum ötoldalas, összefűzött dokumentumot, amin a sok afroamerikai közül neki ki kell szúrnia Csótányt… és talán utána nem lesz több kérdés, s talán még azt a fekete hattyúk gyöngyét is megkapják, s mehetnek az útjukra Isten hírével, vagy akiével akarnak…
…és talán, Delilah emlékezni fog erre az éjszakára, hogy ő – mármint Rappold – húzta ki a seggét a bajból. Az pedig sosem baj, ha valaki jön neki eggyel. (Bár ez simlis esetében a soha be nem váltott ígéretek hosszú sorát jelentette…) Ez a (gondolat)sor egy hangyányit lefogja az újságíró figyelmét, csupán arra eszmél fel a férfi, hogy Lily a saját leütését kéri tőle.
Vicces kislány!
– Leütni? Ugyan, ne butáskodjon… – s kb. most érzi, hogy ismét kezd átlendülni az álmosságon, s immár képes a lány arcára nézni. – Hova tenném utána? A kesztyűtartóba?
Haloványan elmosolyodik, s feljebb tornázza magát az ülőalkalmatosságán.

Bepozicionálja Mollyt majd a kávéja után nyúl, s felkeveri benne a cukrot. A szájához emelve fúj bele a csészébe, hűti kissé a lötyit majd aprót kortyol bele. Már nem égeti a nyelvét, de a lötyi elnevezésre méltán szolgált rá a cucc. Határozottan be kellett volna dobnia az otthon lefőzött kávé végét.
Rappold szavaira oldalra fordítja a fejét a férfi irányába, s szélesen mosolyodik el az ötletre. Bár végülis.... akár meg is köszönhetné neki, hogy nem a tetőre akarja felkötözni őt a pasi. Persze ha valahova muszáj, akkor akár a csomagtartóba is hajinthatná őt. Az azért mégiscsak tágasabb. Egy egészen picit.
– Hát... ha egyszer olyan batárnagy kocsija van, hogy a kesztyűtartóban is elférek..... – somolyog oldalra, majd visszarakja a csészét az asztalra.
– De ez nem is rossz! Képzelje csak el - engem a vállára csaphatna, Molly ott szunyókálna a fél karján, Delilah meg maga mellett lépdelne ki az ajtón. Már csak a Loony Tunes háttere hiányozna mögülünk és a 'Hero of the Day!' felirat. – zengi a titulust átszellemült, bár veszettül álmatag hangon a szöszke, s még a kezeit is emeli maga elé ahogy, mint egy jó rendező, vetíti a szalagcímet a képzeletbeli finálé végére. – És a világ újra megmenekült, hála a Pindúr Pandúrok.... helyett Uriah Rappoldnak! Tökéletes! – vigyorog oldalra fordulva, s visszaereszti a kezeit az ölébe. – Vagy talán nem így képzelte el a 'három csajjal egyszerre' témát? – somolyog olyan visszafogottan bájos fültől fülig stílusban Rappoldra, s vállai megrázkódnak a visszafojtott nevetéstől.

A szék szolidan nyekken egyet, ahogy Rappold a Lilyhez közelebbi karfára támaszkodik, hogy ennyivel is csökkentse a közte és a szöszi közötti távolságot. Kocsik, kesztyűtartók, rajzfilmes végefőcímek…? Csak azért sem fogja hangosan kimondani, hogy: talán mégis le kellene ütnöm. Nem. Pedig annyival egyszerűbb volna! Helyette felteszi félhangosan a költői kérdést mialatt a szöszke ötletel:
– Hero of the Day?
Választ sem igazán vár, bár ha beszélgetőtársa bővebben ki szeretné fejteni, azt úgyis meg fogja tenni. Minden esetre Rappold igyekszik felnőtten reagálni a lány szavaira, s csupán pár másodpercet vár, hogy a szöszi kiélvezze a diadalát, s még Lily segédkeretként funkcionáló ujjai között is átkukucskál, már amennyire tud onnan, ahol ül.
– És kitől menteném meg a világot? Magától? – mosolyog még mindig, s arcát immár a szöszkeség felé fordítja. – Annyira nem szeretem. Maga különben sem lenne benne abban a bizonyos háromban, szóval, ne álmodozzon, szöszi…
Azzal cinkosan megemeli mindkét szemöldökét, s ehhez még megvillant egy elégedett mosolyt is. Csak a miheztartás végett.

Határozottan bólint egyet, ahogy Rappold visszakérdez.
– Bizony! Lenne szexin feszülő rucija is nagy ’S’ betűvel az elején. Vaaaaagy inkább ’J’-vel! És persze köpenye! A köpeny fontos. –pillant fel a férfira lelkesedéstől csillogó szemekkel. – De remélem tudja, hogy ha hős lesz, akkor kívül kell hordania az alsónaciját. Úgy a trendi. – vigyorog centikről Rappold arcába, s egyáltalán nem zavarja a férfi közelsége. Tulajdonképpen jelen pillanatban elég kevés dolog zavarja Lilyt. Még a feltartott mancsait is úgy pozicionálja, hogy Rappold is tökéletesen láthassa az ujjai által közrefogott szekrény és falrészletet. Mert ő most ennyire jófej és segítőkész. Azért.
– Hmmmmm. Mondjuk a furi aliencuccoktól, akik egy másik dimenzióból jönnek és el akarják pusztítani a világot! Vaaaagy a raptoroktól? De igazából az nem is lényeges. Mindentől. Bármitől! Mert az az igazi hősök dolga. – vágja ki tökéletesen magától értetődően a szöszke, ahogy pimasz vigyorral ajkain közelebb hajol Rappoldhoz, végig tartva a férfivel a szemkontaktust.
– Szóval nem lennék benne? – folytatja, s hacsak nem húzódik hátrább a férfi szinte az orruk is összeér. – Azért az csöppet elgondolkodtató, hogy a trióból velem volt a leginkább problémája.... – szélesedik az a jellegzetes kis vigyor, amit a férfi már akár csukott szemmel is odaképzelhetne a szöszi ajkaira. Pláne ezzel a hangsúllyal társítva. – De tudja mit? Igaza van! Plusz két csajt én sem szívesen kómáznék végig. Azt hiszem ezt a menetet még újra kell tervezni. – bólogat saját igazát erősítendő, s veszett komoly ábrázattal ráncolja a szemöldökét. És nem.. csak azért sem fog nevetésben kitörni. Mondom nem!

Valahol tökéletesen szánalmas, hogy még neki is áll gondolkodni az „S” és a „J” betűk jelentésén. De mit is várt? Hát azt egészen biztosan nem, hogy a szöszke magába száll és elhallgat. Vagy tényleg ennyire jól érzi magát a kislány, vagy szimplán fáradt ő is, vagy Rappoldnak sikerült nem kellőképpen érzékeny pontjára szúrnia.
Igyekszik nem túl látványosan ráncolni a homlokát az amerikai szuperhős trendeken, azt pedig végképp nem kérdezi meg, hogy ugyan mégis, milyen szupererőt társítana mellé a kishölgy, mert a köpeny és a kívül hordott alsógatya mellé az is alapfelszerelés. Még a végén kiderülne, hogy a szöszi menthetetlenül kiismerte őt.
Borzalmas volna!
Marad hát boldog(?) tudatlanságban, s félig leeresztett szemhéja alól pillant vissza Lily szemeibe.
– Csak azért találja elgondolkodtatónak, mert még nem találkozott Miss Deliláhval. Ő és Molly az aliencuccok ellen meglepően hatékony segítség volna, míg maga csak lóg a vállamon a kis víziójában – s nagyjából itt ér össze az orruk. – Ossza le újra a szerepeket és akkor újratervezem én is magácskát. Nem mellesleg miért „J”? – mert csak nem bírta megállni.